ALLOPURINOL INDOCO 100 MG TABLETTA

Felnőttek

• Diétával nem kontrollálható hyperuricaemia minden fajtája, beleértve az eltérő eredetű másodlagos hyperuricaemiát és a hyperuricaemiás állapotok szövődményeit, különösen köszvény, húgysav nephropathia megnyilvánulása esetén, valamint a húgysavkövek képződésének megelőzésre és feloldására.

• Visszatérő kevert kalcium-oxalát-kövek kezelése egyidejű hyperuricaemia esetén, amikor a folyadékpótlás, a diéta és hasonló intézkedések nem vezettek eredményre.

Ezen felül az Allopurinol Indoco 100mg-os tabletta javallata 15évesnél fiatalabb gyermekeknél és serdülőknél:

• Eltérő eredetű másodlagos hyperuricaemia.

• Húgysav nephropathia leukémia kezelése alatt.

• Örökletes enzimhiányos betegségek, Lesch–Nyhan-szindróma (részleges vagy teljes hipoxantin-guanin-foszforibozil-transzferáz-hiány) és adenin-foszforibozil-transzferáz-hiány.

Az allopurinol-kezelést az esetleges mellékhatások kockázatának csökkentése érdekében kis dózissal (például 100mg/nap) kell elkezdeni, és a dózis csak akkor emelhető, ha a terápiás válasz – a szérum húgysavszintjének csökkenése – nem megfelelő. Vesekárosodás esetén fokozott elővigyázatosság szükséges (lásd a 4.2.‘Vesekárosodásban szenvedő betegek’ részt, és a 4.4pontot).

A következő kezelési séma javasolt:

• Enyhe állapot: naponta 100–200mg.

• Közepesen súlyos állapot: naponta 300–600mg.

• Súlyos állapot: naponta 700–900mg. Ehhez figyelembe kell venni a szérum oxipurinol-szintjét is, amely viszont nem haladhatja meg a 15mikrogramm/ml (100mikromol) értéket.

A maximális napi dózis 900mg allopurinol.

A jobb tolerancia érdekében, egyszeri dózisként legfeljebb 300mg allopurinolt szabad bevenni. Ha az allopurinol napi dózisa meghaladja a 300mg-ot, és gyomor-bél rendszeri intolerancia lép fel, akkor az elosztott, napi több alkalommal történő adagolás lehet a megfelelő.

Ha az adagolás mg/ttkg alapján történik, akkor naponta 2–10mg/ttkg dózist kell alkalmazni.

Különleges betegcsoportok

Specifikus adatok hiányában a kielégítő húgysavszintcsökkenést eredményező legkisebb dózist kell alkalmazni. Különös figyelmet kell fordítani az alábbi, Vesekárosodásban szenvedő betegek című részben ismertetett, valamint a 4.4pontban leírt javaslatokra.

Mivel az allopurinol és metabolitjai a vesén át ürülnek a szervezetből, a veseműködés romlása a hatóanyag és/vagy metabolitjai visszatartásához vezethet, a plazmafelezési idő következményes megnyúlásával.

Az alábbi táblázat vesekárosodás esetén a dózis beállításához adhat iránymutatást:

Alaposan mérlegelni kell, hogy fennáll-e vesekárosodás, ezért a kezelést legfeljebb napi 100mg-os dózissal kell kezdeni, és mindaddig nem szabad azt tovább növelni, amíg a szériumválasz és/vagy a vizelési gyakoriság válasz nem lesz megfelelő.

Súlyos vesekárosodásban tanácsos lehet napi 100mg-nál kisebb dózisok alkalmazása, vagy az egyszeri 100mg-os dózis egy napnál hosszabb időközzel történő adagolása is. Amennyiben lehetőség nyílik a plazma oxipurinol-szintjének monitorozására, a dózist úgy kell beállítani, hogy az oxipurinol koncentrációja 100mikromol/l (15,2mg/l) alatt maradjon. Az allopurinol és metabolitjai dialízissel eltávolíthatók a szervezetből. Heti 2-3dialíziskezelés szükségessége esetén fontolóra kell venni egy alternatív adagolási rendet: 300–400mg allopurinol adása közvetlenül minden dialízis után, a kezelések között pedig nem alkalmazva.

Májkárosodásban szenvedő betegeknél csökkentett dózis alkalmazandó. A kezelés kezdetén a májfunkciós értékek időszakos ellenőrzése javasolt.

A citotoxikus kezelés megkezdése előtt ajánlott a meglévő hyperuricaemiát és/vagy hyperuricosuriát allopurinol adásával korrigálni. Fontos a megfelelő hidratáltság biztosítása az optimális diuresis fenntartásához, és a vizelet alkalizálása az urát/húgysav szolubilitás növelése érdekében. Az allopurinol dózisának az ajánlott dózistartomány alsó határához kell közel lennie.

Ha a húgysav nephropathia vagy más kóros állapot vesefunkció-károsodást okozott, a 4.2Vesekárosodásban szenvedő betegek című részben leírt javaslatokat kell követni.

Ezek az intézkedések csökkenthetik a klinikai állapotot komplikáló xantin- és/vagy oxipurinol-lerakódást. Lásd még a 4.5 és 4.8pontot.

Bőrreakciót tapasztaló betegek

Az allopurinol adását azonnal abba kell hagyni, ha bőrreakciók lépnek fel. Az enyhe reakciókból való felépülést követően, és a kockázat gondos mérlegelése után az allopurinol kis dózissal (pl. 50mg/nap) újrakezdhető. Ezt követően a dózis fokozatosan növelhető a bőrtünetek és egyéb mellékhatások monitorozása mellett. Ha a bőrkiütés kiújul, akkor az allopurinol adását véglegesen abba kell hagyni, mivel súlyosabb túlérzékenységi reakciók léphetnek fel (lásd 4.8pont).

Monitorozási javaslat

Az adagolás beállításához a szérum húgysavszintjének, és a vizelet urát-/húgysavszintjének megfelelő időközönkénti monitorozása szükséges.

Az alkalmazás módja

Szájon át történő alkalmazásra. A tablettát bő folyadékkal kell bevenni.

Az allopurinolt naponta egyszer kell bevenni. A jobb gyomor-bél rendszeri tolerálhatóság érdekében a gyógyszert étkezés után kell bevenni. Ha a napi dózis meghaladja a 300mg-ot és gyomor-bél rendszeri panaszok jelentkeznek, megfelelőbb lehet a napi dózis több részletre történő elosztása.

A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Túlérzékenységi szindróma, SJS és TEN

Az allopurinollal összefüggésben kialakuló túlérzékenységi reakciók sokféle módon nyilvánulhatnak meg, pl. maculopapularis bőrkiütések, a DRESS-szindrómaként is ismert túlérzékenységi tünetegyüttes és Stevens–Johnson-szindróma (SJS) vagy toxicus epidermalis necrolysis (TEN) formájában.

Ezek a reakciók klinikai diagnózisok, és klinikai megjelenésük a döntéshozatal alapja marad. Amennyiben a kezelés során bármikor ilyen reakció fordul elő, akkor az allopurinol-kezelést azonnal le kell állítani. A gyógyszert nem szabad újra alkalmazni olyan betegnél, akinél túlérzékenységi szindróma, illetve SJS/TEN alakult ki. Kortikoszteroid adása előnyös lehet a túlérzékenységi bőrreakciók kezelésében.

HLA-B*5801allél

A HLA-B*5801 allél jelenléte összefüggésbe hozható az allopurinol alkalmazásának következtében kialakuló túlérzékenységi szindróma és SJS/TEN kockázatával. A HLA-B*5801 allél gyakorisága nagymértékben változik az egyes népcsoportok között: a han kínai népcsoportban elérheti a 20%-ot, a thai populációban 8–15%, a koreai populációban megközelítőleg 12%, míg a japán vagy európai származású egyéneknél 1–2%.

A kezelés megkezdése előtt a HLAB*5801-re vonatkozó szűrés elvégzése javasolt azoknál a betegcsoportoknál, akiknél ezen allél prevalenciája ismerten magas. Krónikus vesebetegség fennállása ezeknél a betegeknél tovább növelheti a kockázatot. Amennyiben a han kínai, thai vagy koreai származású betegeknél a HLAB*5801 gén tipizálása nem lehetséges, a kezelés megkezdése előtt alaposan mérlegelni kell, hogy a várható terápiás előnyök meghaladják-e a lehetséges kockázatokat. Agéntipizálás alkalmazása más betegcsoportoknál nem megalapozott.

Ha a beteg ismerten HLAB*5801 allélt hordoz (elsősorban a han kínai, thai vagy koreai származású betegek), az allopurinol-kezelés csak abban az esetben kezdhető el, ha más megfelelő kezelés nem lehetséges, és a várható terápiás előnyök meghaladják a kockázatokat. Különleges figyelemre van szükség a túlérzékenységi szindróma (DRESS) vagy SJS/TEN első jeleinek észlelése érdekében, valamint a beteget tájékoztatni kell arról, hogy a tünetek első megjelenésekor a kezelést azonnal abba kell hagyni. A HLAB*5801-negatívnak bizonyult betegeknél is fennáll az SJS/TEN csekély kockázata.

SJS vagy TEN a HLAB*5801-negatívnak bizonyult betegeknél is előfordulhat, függetlenül a származásuktól.

Máj- vagy vesekárosodás

Máj- vagy vesekárosodásban az allopurinol dózisát csökkenteni kell (lásd 4.2pont). Magasvérnyomás-betegség vagy szívelégtelenség miatt kezelt (pl. vízhajtót vagy ACE-gátlót szedő) betegeknél egyidejűleg előfordulhat a veseműködés romlása, ezeknek a betegeknek az allopurinol csak elővigyázatossággal adható.

A krónikus vesekárosodás és a gyógyszerrel egyidejűleg alkalmazott diuretikum (beleértve a tiazid diuretikumokat is) növelheti az allopurinol által kiváltott SJS/TEN, és más súlyos túlérzékenységi reakciók kockázatát. A betegeket gondosan monitorozni kell, és vesekárosodás észlelése esetén szükség lehet az allopurinol dózisának módosítására (lásd 4.2pont).

Tünetmentes hyperuricaemia

A tünetmentes hyperuricaemia önmagában általában nem képezi a kezelés javallatát. A folyadékbevitel és az étrend megváltoztatása az alapbetegség egyidejű kezelésével együtt javíthatja a klinikai állapotot.

Akut köszvényes roham

Az allopurinol-kezelést nem szabad addig megkezdeni, amíg az akut köszvényes roham teljesen el nem múlik, mivel ilyenkor a kezelés újabb rohamokat válthat ki.

Az allopurinollal történő kezelés bevezetése, ahogyan az uricosuriás szerek esetén is, akut köszvényes rohamot válthat ki. Ennek elkerülése érdekében legalább 1hónapig megfelelő gyulladáscsökkentő vagy kolchicin profilaktikus adása javasolt. A megfelelő dózisok, figyelmeztetések és óvintézkedések megtalálhatók az orvosi szakirodalomban.

Ha allopurinol-kezelés közben alakul ki akut köszvényes roham, akkor az allopurinol adását változatlan dózisban folytatni kell, míg a rohamot megfelelő gyulladáscsökkentő szerrel kell kezelni.

Az allopurinol 6-merkaptopurinnal vagy azatioprinnal való egyidejű alkalmazását kerülni kell, ugyanis halálos kimenetelű eseteket jelentettek (lásd 4.5 pont).

Az allopurinol alkalmazását azonnal abba kell hagyni, ha bőrkiütés vagy a túlérzékenység egyéb jelei jelentkeznek (lásd 4.8pont).

Xantin-lerakódás

Azokban az esetekben, amikor a húgysavképződés nagymértékben fokozódott (pl. malignus betegségek és kezelésük, Lesch–Nyhan-szindróma), a xantin abszolút koncentrációja a vizeletben ritka esetekben annyira megemelkedhet, hogy húgyúti lerakódás alakulhat ki. A megfelelő folyadékbevitellel történő optimálisan híg vizelet biztosítása csökkenti ezt a kockázatot.

A vesében képződött húgysavkő beékelődése

Az allopurinollal végzett megfelelő kezelés a vesemedencében elhelyezkedő, nagy húgysavkövek feloldódásához vezethet, ami közvetve a kövek uréterbe való beékelődésének lehetőségével járhat együtt.

A vesét érintő köszvény és a húgysavkövek kezelése során a termelődő vizeletmennyiségnek legalább napi 2liternek kell lennie, és a vizelet pH-értékét 6,4–6,8 közötti tartományban kell tartani.

Pajzsmirigybetegségek

Egy hosszú távú, nyílt elrendezésű, kiterjesztett vizsgálat során emelkedett TSH-szintet (>5,5mikroNE/ml) figyeltek meg olyan betegeknél, akik tartós allopurinol-kezelésben részesültek (5,8%). Körültekintés szükséges, amikor olyan betegeknél alkalmazzák az allopurinolt, akiknek rendellenes a pajzsmirigyműködése.

Laktózintolerancia

A készítmény laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktázhiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

6-merkaptopurin és azatioprin: Az azatioprin 6-merkaptopurinná metabolizálódik, melyet a xantin-oxidáz enzim inaktivál. 6-merkatopurin vagy azatioprin, és a xantin-oxidáz-gátlók közé tartozó allopurinol egyidejű alkalmazásakor a xantin-oxidáz gátlása meghosszabbítja hatástartamukat. A 6-merkaptopurin vagy az azatioprin szérumkoncentrációja toxikus szintet érhet el, ebből következő életveszélyes pancytopeniával és myelosuppressióval, ha ezeket a gyógyszereket allopurinollal együtt alkalmazzák. Ezért az allopurinol egyidejű alkalmazását 6-merkaptopurinnal vagy azatioprinnal kerülni kell. Ha azt állapítják meg, hogy klinikailag szükséges az allopurinolt 6-merkaptopurinnal vagy azatioprinnal együtt alkalmazni, akkor a 6-merkatopurin vagy azatioprin szokásos dózisának csak a negyedét (25%-át) szabad adni, és biztosítani kell a gyakori hematológiai monitorozást (lásd 4.4 pont).

A betegeket utasítani kell arra, hogy jelentsék, ha a csontvelő-suppressio bármely jelét vagy tünetét észlelik magukon (tisztázatlan eredetű véraláfutás vagy vérzés, torokfájás, láz).

Vidarabin (adenin-arabinozid): a bizonyítékok arra utalnak, hogy az allopurinol jelenlétében a vidarabin eliminációs felezési ideje megnő. A két gyógyszer egyidejű alkalmazásakor különösen nagy figyelmet kell fordítani a fokozott toxicitás felismerésére.

Szalicilátok és uricosuriás szerek: az oxipurinol, amely az allopurinol fő metabolitja, és amely önmagában is terápiásan aktív, a húgysavhoz hasonló módon a vesén keresztül választódik ki a szervezetből. Ezért az uricosuriás hatású hatóanyagok, mint például a probenecid vagy a nagy dózisban adott szalicilát, meggyorsíthatják az oxipurinol kiválasztását. Ez csökkentheti az allopurinol terápiás hatását, de ennek jelentőségét minden esetben egyedileg kell megállapítani.

Klórpropamid: vesekárosodás esetén klórpropamid és allopurinol együttadásakor az elhúzódó hypoglikaemiás aktivitás kockázata fokozódhat, mivel az allopurinol és a klórpropamid között kompetíció alakulhat ki a vesetubulusokban történő kiválasztásért.

Kumarin antikoagulánsok: ritkán a warfarin és egyéb kumarin típusú antikoagulánsok hatásának fokozódásáról számoltak be allopurinollal való egyidejű alkalmazáskor, ezért az antikoaguláns kezelésben részesülő betegeket fokozottan kell monitorozni.

Fenitoin: az allopurinol gátolhatja a fenitoin oxidációját a májban, de ennek klinikai jelentősége még nem ismert.

Teofillin: beszámoltak a teofillin metabolizmusának gátlásáról. A kölcsönhatás mechanizmusát az magyarázhatja, hogy az embernél a xantin-oxidáz enzim részt vesz a teofillin biotranszformációjában. Az allopurinol-kezelés bevezetésekor vagy dózisemeléskor a teofillin-szintet ellenőrizni kell.

Ampicillin/amoxicillin: az ampicillint vagy amoxicillint és allopurinolt egyidejűleg szedők körében a bőrkiütések gyakoriságának növekedéséről számoltak be – azokkal a betegekkel összehasonlítva, akik nem szedték mindkét gyógyszert. A közölt interakció okát még nem sikerült megállapítani. Ennek ellenére az allopurinolt szedő betegeknek, ha van rá lehetőség, az ampicillin vagy az amoxicillin helyett más készítmény alkalmazása ajánlott.

Citosztatikumok: az allopurinol és citosztatikumok (pl. ciklofoszfamid, doxorubicin, bleomicin, prokarbazin, alkil-halogenidek) együttes alkalmazásakor gyakrabban fordulnak elő vérképet érintő rendellenességek, mint amikor ezeket a gyógyszereket önmagukban alkalmazzák. Ezért a vérkép rendszeres ellenőrzése szükséges.

Ciklosporin: vizsgálatok arra utalnak, hogy a ciklosporin plazmakoncentrációja emelkedhet az allopurinollal való együttadáskor. A két hatóanyag együttadásakor gondolni kell arra, hogy a ciklosporin toxicitása növekedhet.

Didanozin: a didanozin-kezelésben részesülő egészséges önkénteseknél és HIV-fertőzött betegeknél a plazma-didanozin Cmax- és AUC-értéke megközelítőleg megkétszereződött az egyidejű allopurinol-kezelés (300mg naponta) során anélkül, hogy a felezési idő megváltozott volna. A két gyógyszer együttadása általában nem javasolt. Ha az egyidejű alkalmazásuk elkerülhetetlen, akkor a didanozin dózisának csökkentése és a beteg fokozott monitorozása javasolt.

Diuretikumok: beszámoltak az allopurinol és a furoszemid interakciójáról, amely emelkedett szérumurát- és plazma-oxipurinol-szintet eredményezett. A betegek gondos monitorozása javasolt, és az allopurinol dózisának módosítására is szükség lehet a vesefunkciós vizsgálatok eredményei és a beteg klinikai állapota alapján (lásd 4.2pont).

A krónikus vesekárosodás és a gyógyszerrel egyidejűleg alkalmazott diuretikum (beleértve a tiazid diuretikumokat is) növelheti az allopurinol által kiváltott SJS/TEN és más súlyos túlérzékenységi reakciók kockázat. A betegeket gondosan monitorozni kell, és ha vesekárosodást észlelnek, akkor szükség lehet az allopurinol dózisának módosítására (lásd 4.2pont).

ACE-gátlók (angiotenzinkonvertálóenzim-inhibitorok): túlérzékenységi reakció fokozott kockázatáról számoltak be allopurinol és ACE-gátlók egyidejű alkalmazásakor, főként vesekárosodásban szenvedő betegeknél. Az allopurinol és a kaptopril egyidejű alkalmazása növelheti a bőrreakciók kockázatát, kiváltképp krónikus veseelégtelenség esetén. Az ACE-gátlókkal történő együttes alkalmazás a leukopenia fokozott kockázatához vezethet, kiváltképp a vesekárosodásban szenvedő betegeknél.

Alumínium-hidroxid

Alumínium-hidroxid és allopurinol egyidejű bevételekor az allopurinol hatása csökkenhet. Ezért a két gyógyszer bevétele között legalább 3órának kell eltelnie.

Terhesség

Az allopurinol terhesség alatt történő alkalmazásának biztonságossága nem kellően alátámasztott. Az állatokkal végzett reprodukciós toxicitási vizsgálatok egyike során teratogén hatásokat mutattak ki (lásd 5.3pont).

A készítményt terhesség alatt csak akkor szabad alkalmazni, ha nincs biztonságosabb kezelési lehetőség, és ha a kezelés előnyei az anya szempontjából felülmúlják a születendő gyermeket érintő kockázatot.

Szoptatás

Az allopurinol és metabolitja, az oxipurinol, kiválasztódik a humán anyatejbe. 1,4mg/l allopurinol- és 53,7mg/l oxipurinol-koncentrációt mértek egy olyan nő anyatejében, aki napi 300mg allopurinolt kapott. Csecsemőre gyakorolt hatást nem figyeltek meg. Az allopurinol alkalmazása szoptatás ideje alatt nem ajánlott.

Termékenység

Az allopurinol termékenységre gyakorolt hatásáról nem áll rendelkezésre elegendő klinikai adat.

Mivel az allopurinol szedése során olyan mellékhatásokat jelentettek, mint aluszékonyság, forgó jellegű szédülés és ataxia, a betegeknek körültekintően kell dönteniük, mielőtt gépjárművet vezetnének, gépeket kezelnének vagy balesetveszélyes tevékenységben vennének részt, amíg meg nem bizonyosodnak afelől, hogy az allopurinol nincs negatív hatással a teljesítőképességükre.

Az allopurinolról nem áll rendelkezésre olyan modern klinikai dokumentáció, amely felhasználható lenne a nemkívánatos hatások gyakoriságának meghatározására. A nemkívánatos hatások gyakorisága változhat a dózis és az egyidejűleg adott más gyógyszerek függvényében.

A lenti mellékhatások csoportosítására használt gyakorisági kategóriák becslésen alapulnak: a legtöbb mellékhatásról nincsenek megfelelő adatok az előfordulás kiszámításához. A forgalomba hozatalt követő megfigyelés során azonosított nemkívánatos események ritkán vagy nagyon ritkán fordultak elő. A mellékhatások gyakoriság szerinti beosztása az alábbi megegyezésen alapul:

Nagyon gyakori ≥1/10

Gyakori ≥1/100 – <1/10

Nem gyakori ≥1/1000 – <1/100

Ritka ≥1/10000 – <1/1000

Nagyon ritka <1/10000

Nem ismert a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg.

Az allopurinollal összefüggő mellékhatások a teljes kezelt betegcsoportban ritkán fordulnak elő, és legtöbbször nem súlyosak. Vese- és/vagy májkárosodás esetén az incidenciájuk nagyobb.

¹ Nagyon ritkán thrombocytopeniát, agranulocytosist és aplasticus anaemiát jelentettek, főleg vese- és/vagy májkárosodásban szenvedő betegeknél, amely megerősíti, hogy különös figyelmet kell fordítani erre a betegcsoportra.

² Késleltetett, több szervet érintő túlérzékenységi rendellenesség (amely túlérzékenységi vagy DRESS-szindrómaként ismert) fordulhat elő, mely az alábbi tünetek különböző kombinációival járhat: láz, kiütés, vasculitis, lymphadenopathia, pseudolymphoma, arthralgia, leukopenia, eosinophilia, hepatosplenomegalia, rendellenes májfunkciós eredmények és eltűnő epeút szindróma (az intrahepaticus epevezetékek roncsolódása és eltűnése). Egyéb szervek is érintettek lehetnek (pl. máj, tüdő, vese, hasnyálmirigy, myocardium és vastagbél). Nagyon ritkán akut anaphylaxiás sokkról számoltak be. Ezek a reakciók a kezelés során bármikor kialakulhatnak, ekkor az allopurinol adását azonnal és véglegesen abba kell hagyni. Nem szabad immunitási vizsgálatokat végezni túlérzékenységi szindrómában és SJS/TEN-ben szenvedő betegeknél.

A kortikoszteroidok segíthetnek a túlérzékenység miatt fellépő bőrreakciók kezelésében. Generalizált túlérzékenységi reakciók előfordulása során egyidejűleg általában vese- és/vagy májrendellenességek jelenlétét is megfigyelték, különösen akkor, ha a reakció halálos kimenetelű volt.

³ Nagyon ritkán angioimmunoblastos T-sejt-lymphomát írtak le generalizált lymphadenopathia esetén végzett biopszia után. Az allopurinol elhagyása után reverzibilisnek tűnik.

⁴ A korai klinikai vizsgálatokban hányingerről és hányásról számoltak be. A későbbi vizsgálatok arra utaltak, hogy ezek a reakciók nem jelentősek, és az allopurinol étkezés utáni bevételével elkerülhetők.

⁵ Májműködési zavart generalizáltabb túlérzékenységi reakció nyilvánvaló jelei nélkül is jelentettek.

⁶ A bőrreakciók a leggyakoribb mellékhatások, és a kezelés folyamán bármikor előfordulhatnak. Lehetnek viszkető, maculopapularis, olykor pikkelyesen hámló bőrelváltozások, máskor purpurák, ritkán lemezesen hámló formában jelentkeznek, mint a Stevens–Johnson-szindróma vagy a toxicus epidermalis necrolysis (SJS/TEN) esetén. Az allopurinol adását azonnal abba kell hagyni minden olyan betegnél, akinél az SJS/TEN tünetei vagy más súlyos túlérzékenységi reakciók jelentkeznek. Az SJS és TEN vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakciók előfordulásának kockázata a kezelés első heteiben a legnagyobb. Ezeknek a reakcióknak a kezelésében a legjobb eredmény a korai diagnózissal, és bármely, a reakció kiváltásáért feltehetően felelős gyógyszer szedésének az azonnali felfüggesztésével érhető el.

Ha a bőrtünetek enyhék voltak, megszűnésük után, ha szükséges, az allopurinol újra adható csökkentett dózisban (pl. 50mg naponta), melyet fokozatosan lehet emelni (lásd 4.2pont). Az allopurinol-kezelés ismételt elkezdése előtt megfontolandó a HLA-B*5801 allél jelenlétének szűrése. Ha a bőrkiütés visszatér, az allopurinol szedését véglegesen abba kell hagyni, mivel súlyosabb túlérzékenységi reakció is kialakulhat (lásd 4.8pont, Immunrendszeri betegségek és tünetek). Amennyiben az SJS/TEN-t vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakciókat nem lehet kizárni, nemszabad ismételten elkezdeni az allopurinol-kezelést, mivel fennáll a súlyos vagy halálos kimenetelű reakció lehetősége. A döntéshozatal alapja továbbra is az SJS/TEN vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakciók klinikai diagnózisa.

⁷ Angiooedemáról önmagában és generalizáltabb túlérzékenységi reakció tüneteivel együtt is beszámoltak.

⁸ Lázról önmagában és generalizáltabb allopurinol-túlérzékenységi reakció tüneteivel együtt is beszámoltak (lásd 4.8pont, Immunrendszeri betegségek és tünetek).

⁹ A releváns klinikai vizsgálatokban előfordult TSH-szint-emelkedés nem befolyásolta a szabad T4‑szintet, és nem okozott szubklinikai hypothyrosist.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Tünetek és jelek

Beszámoltak közel 22,5g allopurinol bevételéről nemkívánatos hatás előfordulása nélkül.

Egy betegnél 20g allopurinol bevétele után a következő tüneteket és jeleket jelentették: hányinger, hányás, hasmenés és szédülés. Általános szupportív kezelés után a beteg meggyógyult.

Kezelés

Az allopurinol nagymértékű felszívódása a xantin-oxidáz-aktivitás jelentős mértékű gátlásához vezethet, amely nem fejt ki kedvezőtlen hatást, hacsak nem befolyásolja az egyidejűleg szedett gyógyszerek hatását, mint pl. 6-merkaptopurin és/vagy azatioprin együttadásakor.

A megfelelő diuresis fenntartásához elegendő mennyiségű folyadékbevitel megkönnyíti az allopurinol és metabolitjainak kiürülését. Amennyiben szükségesnek ítélik, hemodialízist kell végezni. Ez csak akkor előnyös, ha a túladagolást azonnal diagnosztizálják.