AMIKACIN NORIDEM 250 MG/ML OLDATOS INJEKCIÓ/INFÚZIÓ

Az amikacin az alábbi, amikacinra érzékeny baktériumtörzsek okozta súlyos fertőzések rövid távú kezelésére szolgál, amennyiben kevésbé toxikus antimikrobiális szerek nem bizonyultak hatásosnak (lásd 5.1pont):

• súlyos légúti fertőzések;

• súlyos csont- és ízületi fertőzések;

• súlyos központi idegrendszeri fertőzések (az agyhártyák fertőzése is);

• súlyos bőr- és lágyrészfertőzések, például égési sérülések sebfertőzései;

• intraabdominalis fertőzések, például peritonitis;

• posztoperatív fertőzések (pl. kardiovaszkuláris műtét után);

• súlyos, szövődményes húgyúti fertőzések;

• bacterialis endocarditis.

A fent felsorolt fertőzésekkel összefüggésbe hozható vagy feltételezhetően összefüggésbe hozható bacteriaemia kezelése.

Bizonyos súlyos fertőzések esetén, például neonatalis sepsis, penicillin típusú antibiotikumokkal kombinált kezelés szükséges lehet, mivel ezeket Gram-pozitív mikroorganizmusok, pl. Streptococcusok és S. pneumoniae okozhatják.

Figyelembe kell venni az antibakteriális szerek megfelelő alkalmazására vonatkozó hivatalos irányelveket.

Az amikacint általában más, megfelelő antibiotikumokkal kombinációban alkalmazzák. Az amikacin dózisa a fertőzés típusától, a beteg állapotától és a vesefunkciótól függ. A helyi terápiás irányelveket figyelembe kell venni.

Adagolás

A helyes adagolás kiszámításához meg kell mérni a beteg kezelés előtti testtömegét.

A vesefunkciót meg kell becsülni a szérum kreatininkoncentráció mérése alapján vagy az endogén kreatinin-clearance kiszámításával. A terápia során rendszeresen újra kell értékelni a vesefunkciót. A vér karbamidszintjének meghatározása sokkal kevésbé megbízható erre a célra.

Az amikacin szérumkoncentrációját meg kell mérni, ha lehetséges, a megfelelő, de nem túl magas koncentráció biztosítása érdekében. A terápia során a szérum csúcskoncentrációjának és mélyponti koncentrációjának időnkénti mérése egyaránt javasolt. Kerülendők a 35mikrogramm/ml-t meghaladó (az injekció beadása után 30-90perccel mért) csúcskoncentrációk, illetve a 10mikrogramm/ml-t meghaladó (közvetlenül a következő dózis beadása előtt mért) mélyponti koncentrációk. Az adagolást ezeknek megfelelően kell módosítani. Normál veseműködésű betegeknél naponta egyszeri adagolás alkalmazható. Ezekben az esetekben a csúcskoncentrációk meghaladhatják a 35mikrogramm/ml-t (lásd alább a napi egyszeri alkalmazásra és a vesekárosodásra vonatkozó információkat).

Felnőttek és 12 év feletti gyermekek és serdülők:

A normál veseműködésű (kreatinin-clearance ≥ 50ml/perc) felnőttek, 12 évesnél idősebb gyermekek és serdülők számára javasolt intramuscularis vagy intravénás dózis 15mg/ttkg/nap, amit napi egyetlen adagban vagy két egyenlő részre osztva, vagyis 12óránként 7,5mg/ttkg dózisban is be lehet adni. A teljes napi dózis nem haladhatja meg az 1,5g ot. Endocarditisben és lázas neutropaeniában a naponta kétszeri adagolási rendet kell alkalmazni, mivel nincs elegendő adat a napi egyszeri adagolás alátámasztására.

Csecsemők, kisgyermekek és gyermekek 4 hetes kortól 12 éves korig:

A normál veseműködésű gyermekek számára javasolt intramuscularis vagy intravénás (lassú intravénás infúzióban beadott) dózis naponta egyszer 15-20mg/ttkg vagy 12óránként 7,5mg/ttkg. Endocarditisben és lázas neutropaeniában a naponta kétszeri adagolási rendet kell alkalmazni, mivel nincs elegendő adat a napi egyszeri adagolás alátámasztására.

Újszülöttek:

A kezdő telítő dózis 10mg/ttkg, amit 12 óránként 7,5mg/ttkg követ (lásd 4.4 és 5.2pont).

Koraszülöttek:

Koraszülötteknek a javasolt dózis 12óránként 7,5mg/ttkg (lásd 4.4 és 5.2pont).

Egyéb szisztémás fertőzésekben a napi egyszeri adagolásra vonatozóan csak korlátozott adatok állnak rendelkezésre (lásd még fent az amikacin csúcs- és mélyponti koncentrációira vonatkozó korlátozásokat).

A kezelés időtartama 7-10nap. Az esetek többségében az aminoglikozidokat csak a kezelés kezdetén rendelik, amikor az inokulátum nagy mennyiségű, és a kezelés hatásossága még bizonytalan, és az előny/biztonságosság aránya miatt a kezelés időtartama legfeljebb 5 nap (a baktericid aktivitás/toxicitás korrelál a kezelés időtartamával). A teljes napi dózis egyik alkalmazás mód esetén sem haladhatja meg a napi 20mg/ttkg-ot. Súlyos és szövődményes fertőzésben, amikor felmerül, hogy a kezelést 10napnál tovább kell folytatni, akkor az amikacin-terápia alkalmasságát újra kell értékelni, és a kezelés folytatása esetén a szérum amikacin-szintjének monitorozásán kívül a vese-, hallás- és vestibularis funkciókat is monitorozni kell.

A javasolt adagolási séma mellett az amikacinra érzékeny kórokozók által előidézett, szövődménymentes fertőzés esetén a betegeknek 24–48órán belül reagálniuk kell a terápiára. Amennyiben 3–5nap után nem figyelhető meg egyértelmű klinikai válasz, akkor a kezelést le kell állítani, és ismét el kell végezni a kórokozó antibiotikum-érzékenységi vizsgálatát. Ha a fertőzés nem reagál a kezelésre, akkor antibiotikum-rezisztencia vagy műtéti drenálást igénylő góc állhat a háttérben.

A naponta egyszeri adagolási rend vesekárosodásban szenvedő betegeknél (kreatinin-clearance <50ml/perc) nem ajánlott, mivel ezek a betegek hosszabb ideig vannak ekkor kitéve magas mélyponti koncentrációnak. A vesekárosodásban szenvedő betegek esetében szükséges dózismódosításokat lásd alább.

A szokásos, napi kétszeri vagy háromszori adagolással végzett kezelésben részesülő, vesekárosodásban szenvedő betegek esetében – amennyiben lehetséges – megfelelő vizsgálatokkal monitorozni kell a szérum amikacin-koncentrációját. Vesekárosodásban szenvedő betegeknél dózismódosítás szükséges, amelyet vagy a normál dózisok hosszabb időközönként történő adagolásával vagy csökkentett dózisok adott időközönként történő adagolásával kell végezni.

Mindkét módszer a beteg kreatinin-clearance vagy szérumkreatinin értékein alapul, mivel ezekről állapították meg, hogy vesekárosodásban szenvedő betegek esetében korrelálnak az aminoglikozid felezési idejével. Ezeket az adagolási rendeket kizárólag a beteg állapotának gondos klinikai és laboratóriumi monitorozása mellett kell alkalmazni, és szükség szerint módosítani kell, beleértve a dialízis esetén szükséges módosításokat is.

Az adagolási intervallumok megnövelése normál dózisok alkalmazásával

Amennyiben a kreatinin-clearance adatok nem állnak rendelkezésre, és a beteg állapota stabil, akkor a normál egyszeri dózisra (vagyis a 7,5mg/ttkg, amelyet normális veseműködésű beteg naponta kétszer kapna) vonatkozó, órában kifejezett adagolási intervallum úgy számítható ki, hogy a szérum kreatininszint értékét megszorozzuk 9-cel. Ha például a szérum kreatininkoncentrációja 2mg/100ml, akkor az ajánlott, egyszeri dózist (7,5mg/ttkg) 18óránként kell adni.

A dózis csökkentése meghatározott adagolási intervallumok esetén

Ha az amikacint meghatározott időközönként kell alkalmazni vesekárosodásban, akkor a dózist kell csökkenteni. Ezeknél a betegeknél a szérum amikacin-szintjét mérni kell a pontos adagolás és a túl magas szérumkoncentráció elkerülése érdekében. Amennyiben a szérumkoncentráció mérése nem kivitelezhető, és a beteg állapota stabil, akkor a vesekárosodás mértékének legkönnyebben meghatározható indikátora – amely támpontként használható az adagoláshoz – a szérum-kreatininszint és a kreatinin-clearance érték.

A kezelést a normál dózissal, 7,5mg/ttkg-os telítő dózissal kell megkezdeni. Ez a dózis a normál veseműködés esetén a fentiek szerint kiszámított normál javasolt dózisnak felel meg.

A 12óránként adott fenntartó dózist a beteg kreatinin-clearance értékében bekövetkezett csökkenéssel arányosan kell csökkenteni, amit az alábbi képlettel kell kiszámítani:

mért CrCL (ml/perc-ben) × számított telítő dózis (mg-ban)

Normál CrCL (ml/perc-ben)

(CrCL = kreatinin-clearance)

Egy másik iránymutatás a 12óránként alkalmazott csökkentett dózis kiszámítására (ismert dinamikus egyensúlyi állapoti szérumkreatinin-érték esetén) a normál javasolt dózist kell elosztani a szérum-kreatininszinttel.

A fenti adagolási sémák nem szigorú javaslatok, hanem iránymutatások arra vonatkozóan, ha a szérum amikacin-szint mérése nem kivitelezhető.

Elhízott betegek

Az amikacin csupán kismértékben diffundál a zsírszövetbe. A megfelelő, mg/ttkg‑ban megadott dózist a beteg becsült ideális testtömegéhez az azon felüli tömeg 40%-át hozzáadva kapott testtömeg alapján lehet kiszámítani.

A dózismódosítást a plazmaszint monitorozása alapján kell végezni. A maximális napi 1,5g dózist nem szabad túllépni. A kezelés időtartamát 7–10napra kell korlátozni.

Asciteses betegek

A megfelelő szérumkoncentráció biztosításához nagyobb dózisokat kell alkalmazni, figyelembe véve a viszonylag nagyobb mértékű megoszlást az extracelluláris folyadéktérben.

Az alkalmazás módja

Az Amikacin Noridem intramuscularisan vagy intravénásan adható be. A helyi terápiás irányelveket figyelembe kell venni.

Felnőtteknél beadható injekcióban (2-3perc alatt) de lassú infúzióban is, 30-60perc alatt is. A 30 perc alatt beadott lassú infúzió, és a szérum amikacin-koncentrációjának az infúzió befejezése után 30 perccel történő mérése megfelelő eljárásnak tekinthető a farmakokinetikai/farmakodinamikai célkitűzések és a gyógyszerkoncentrációk monitorozásának megfelelő időpontokban, standardizált megközelítéssel történő végzése szempontjából.

Speciális ajánlások intravénás alkalmazásra gyermekeknél és serdülőknél

Gyermekeknél és serdülőknél az oldószer mennyisége a beteg által tolerált amikacin mennyiségétől függ. Az oldatot általában 30-60perc alatt kell beadni. Csecsemőknek 1–2 órás infúziót kell adni.

Az amikacin nem keverhető más gyógyszerekkel, de beadható külön, a javasolt dózisban és alkalmazási módon.

A gyógyszer alkalmazás előtti hígítására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6pontban.

Az amikacin-szulfát injekció ellenjavallt a készítmény hatóanyagával vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység esetén.

Az amikacin-szulfát injekció ellenjavallt más aminoglikozidokkal szembeni túlérzékenység esetén, az ezen gyógyszercsoportra érzékeny betegek esetében ismert keresztérzékenység miatt.

Emellett az amikacin-szulfát injekció ellenjavallt:

• ataluren egyidejű alkalmazása esetén (lásd 4.5pont).

Óvatosság szükséges, amennyiben a gyógyszer alkalmazása vesekárosodásban, hallás‑ vagy vestibularis károsodásban szenvedő betegeknél történik. A parenterális aminoglikozid-kezelésben részesülő betegek állapotát monitorozni kell az esetleges ototoxicitás és nephrotoxicitás észlelése érdekében. A 14napot meghaladó kezelések biztonságosságát nem igazolták.

Neuro-/ototoxicitás

Aminoglikozidokkal kezelt betegeknél vestibularis és/vagy kétoldali auditoros ototoxicitásban megnyilvánuló neurotoxicitás léphet fel. Az aminoglikozidok által indukált ototoxicitás kockázata magasabb a vesekárosodásban szenvedő betegek esetében, illetve akiknél a kezelés 5-7napnál hosszabb ideig tart, még egészséges személyeknél is. Először általában a magas frekvenciájú hangok hallása esik ki, ami csak audiometriás vizsgálattal mutatható ki. Vertigo léphet fel, amely a vestibularis károsodás jele lehet. A neurotoxicitás egyéb megnyilvánulási formái közé tartozik a zsibbadás, bizsergő érzés a bőrön, izomrángás és görcsrohamok. Azoknak a betegeknek, akiknél cochlearis vagy vestibularis károsodás alakul ki, nem feltétlenül vannak a VIII. agyideget érintő toxicitás kialakulására figyelmeztető tüneteik, és előfordul, hogy csak a gyógyszer adásának leállítása után jelentkezik a teljes vagy részleges, irreverzibilis, kétoldali süketség vagy rokkantságot okozó vertigo. Az aminoglikozid által indukált ototoxicitás általában irreverzibilis.

Fokozott az ototoxicitás kockázata mitokondriális DNS-mutáció (különösen a 12S rRNS-génszekvencia 1555. nukleotidjának A-G szubsztitúciója) fennállása esetén, még akkor is, ha az aminoglikozid szérumszintje a kezelés során az ajánlott tartományon belül van. Az ilyen betegeknél megfontolandó más kezelés választása.

Azoknál a betegeknél, akiknek a családi anamnézisében releváns mutáció vagy aminoglikozid kiváltotta süketség szerepel, megfontolandó más kezelés választása vagy az alkalmazás előtti genetikai vizsgálat.

Neuromuscularis toxicitás

Neuromuscularis blokádról és légzésbénulásról számoltak be aminoglikozidok parenteralis befecskendezését, helyi becsepegtetését (például ortopédiai vagy hasi műtétek során végzett öblítés, illetve empyema lokális kezelése során), valamint per os alkalmazását követően. Amennyiben aminoglikozidokat alkalmaznak bármilyen úton, figyelembe kell venni a légzésbénulás lehetőségét, különösen olyan betegeknél, akik anesztetikumot vagy neuromuscularis blokádot okozó gyógyszereket kapnak egyidejűleg (lásd 4.5pont). Neuromuscularis blokád fellépése esetén a kalciumsók visszafordíthatják a légzésbénulást, de mechanikus légzéstámogatásra is szükség lehet.

Amikacin nagy dózisaival kezelt laboratóriumi állatoknál neuromuscularis blokádot és izombénulást mutattak ki.

Rendkívüli óvatosságot igényel, ha az aminoglikozidokat neuromuscularis betegségben, pl. myasthenia gravis-ban, vagy Parkinson-kórban szenvedő betegnek adják, mivel az aminoglikozidok a kuráréhoz hasonlóan hatnak a neuromuscularis junkcióra és így fokozhatják az izomgyengeséget.

Nephrotoxicitás

Az aminoglikozidok potenciálisan nephrotoxikus hatású gyógyszerek. A nephrotoxicitás független a plazmában mért csúcskoncentrációtól (Cmax). A nephrotoxicitás kockázata nagyobb vesekárosodásban szenvedő betegeknél, és azoknál, akik nagy dózisokat kapnak, vagy akiknek a kezelése hosszabb ideig tart.

A betegeknek megfelelő hidráltsági állapotban kell lenniük a kezelés alatt, és a vesefunkciót a meg kell határozni a szokásos módszerekkel a terápia megkezdése előtt, valamint a terápia alatt naponta. A dózisok csökkentése szükséges a vesefunkció károsodásának következő jeleinek észlelésekor: cylindruria, leukocyták vagy vörösvértestek jelenléte a vizeletben, albuminuria, a kreatinin-clearance csökkenése, csökkent vizelet fajsúly, hyperazotaemia, emelkedett szérum-kreatininszint és oliguria. A kezelést abba kell hagyni, ha az azotaemia fokozódik, vagy ha a vizeletmennyiség fokozatosan csökken.

Időseknél előfordulhat olyan vesekárosodás, amelyet a rutin szűrőmódszerek – például BUN vagy szérum-kreatininszint – nem feltétlenül mutatnak ki. A kreatinin-clearance meghatározása hasznosabb lehet. Aminoglikozid-kezelés alatt álló idős betegeknél különösen fontos a vesefunkció monitorozása.

Szorosan monitorozni kell a vesefunkciót, valamint a VIII. agyideg működését, különösen azoknál a betegeknél, akiknél a terápia kezdetén ismert vagy feltételezhető vesekárosodás áll fenn, illetve akiknek kezdetben normális a veseműködésük, viszont később a terápia során vesekárosodás jeleit mutatják. Amennyiben lehetséges, az amikacin szérumkoncentrációját monitorozni kell a megfelelő gyógyszerszintek biztosítása és a potenciálisan toxikus gyógyszerszintek elkerülése érdekében. A csökkent fajsúly, a fokozott fehérjeürítés, illetve a sejtek és cilinderek jelenlétének észlelése érdekében vizeletvizsgálatot kell végezni. A vér karbamidnitrogén-szintjét, a szérum kreatininszintjét vagy a kreatinin clearance-t rendszeresen mérni kell. Sorozatosan ismételt audiogrammokat kell felvenni, ha erre lehetőség van, amikor a beteg elég idős a vizsgálathoz, különösen magas kockázatú betegek esetén. Ototoxicitás (szédülés, vertigo, tinnitus és hallásvesztés) vagy nephrotoxicitás jeleinek fellépése a gyógyszer adásának leállítását vagy az adagolás módosítását teszi szükségessé.

Egyéb neurotoxikus vagy nephrotoxikus gyógyszerek egyidejű vagy az aminoglikozidot követő, szisztémás és helyi alkalmazása kerülendő. A toxicitás kockázata fokozott lehet előrehaladott életkor, dehidráció és Child-Pugh B és C osztályú májcirrhosis esetén is.

Az aminoglikozidok és a β-laktám antibiotikumok (penicillinek vagy cefalosporinok) keverése in vitro jelentős kölcsönös inaktivációt okozhat. A szérumban az aktivitás csökkenése akkor is kialakulhat, ha az aminoglikozid vagy penicillin típusú antibiotikumot in vivo eltérő módon adják be. Az aminoglikozid inaktivációja csak súlyos vesekárosodás esetén válik klinikailag jelentőssé. Az inaktiváció folytatódhat az elemzésre vett testfolyadékmintában is, így az aminoglikozidszint pontatlan meghatározásához vezethet. A mintákat megfelelően kell kezelni (a vizsgálatot azonnal el kell végezni, a mintát le kell fagyasztani vagy béta-laktamázt kell hozzájuk adni).

Allergiás reakciók

Az Amikacin Noridem nátrium-diszulfitot tartalmaz, amely bizonyos, arra érzékeny személyeknél allergiás reakciót képes kiváltani, például anafilaxiás sokkot és életveszélyes tüneteket vagy kevésbé súlyos asthmás epizódokat. A szulfitérzékenység az összpopulációban nem gyakori, és az incidenciája összességében valószínűleg alacsony. A szulfitérzékenység gyakoribb az asthmás betegeknél, mint a nem asthmás betegeknél.

Gyermekek és serdülők

Az aminoglikozidokat óvatossággal kell alkalmazni a koraszülötteknél és újszülött csecsemőknél, az ilyen betegek veséjének fejletlensége és az aminoglikozidok ennek következtében megnyúlt felezési ideje miatt.

Egyebek

Helyi alkalmazást követően az aminoglikozidok gyorsan és majdnem teljesen felszívódnak, kivéve sebészeti beavatkozások során a húgyhólyagban történő alkalmazáskor. Irreverzibilis süketségről, veseelégtelenségről és neuromuscularis blokád okozta halálról számoltak be aminoglikozidokkal nagy vagy kis műtéti területeken végzett öblítést követően.

Mint más antibiotikumok esetében is, az amikacin-kezelés alatt is okozhatja a nem érzékeny organizmusok elszaporodását. Ilyen esetben megfelelő kezelést kell kezdeni.

Amikacin intravitrealis beadását (szembe történő beinjekciózását) követően néhány esetben végleges látásvesztéshez vezető maculainfarctusról számoltak be.

Segédanyagok

Nátrium: Ez a gyógyszer kevesebb mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaz ampullánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

Nátrium-diszulfit: Ritkán súlyos túlérzékenységi reakciót és hörgőgörcsöt okozhat.

A lehetséges additív hatások miatt egyéb neurotoxikus, ototoxikus (teikoplanin) vagy nephrotoxikus gyógyszerek, például bacitracin, ciszplatin, amfotericin B, ciklosporin, takrolimusz, cefaloridin, paromomicin, viomicin, polimixin B, kolisztin, vankomicin, illetve egyéb aminoglikozidok egyidejű vagy az aminoglikozidot követő alkalmazása kerülendő. Az aminoglikozidok és cefalosporinok egyidejű parenterális alkalmazását követően fokozott nephrotoxicitásról számoltak be. A cefalosporinok egyidejű alkalmazása tévesen magas szérum-kreatininszint meghatározásához vezethet.

Az amikacin-szulfát csúcshatású diuretikumokkal (etakrinsavval vagy furoszemiddel) kombinált alkalmazása kerülendő, mivel ezek a diuretikumok önmagukban is okozhatnak ototoxicitást. Emellett intravénás alkalmazás esteén a diuretikumok fokozhatják az aminoglikozidok toxicitását a szérum és a szövetek antibiotikumkoncentrációjának megváltoztatásával.

A szérumban az aktivitás csökkenése akkor is kialakulhat, ha az aminoglikozid vagy penicillin típusú antibiotikumot in vivo eltérő módon adják be.

Biszfoszfonátok

Aminoglikozidok biszfoszfonátokkal történő együttes alkalmazása esetén fokozott a hypocalcaemia kockázata.

Platinatartalmú szerekkel történő egyidejű alkalmazás esetén fokozott az aminoglikozidok nephrotoxicitásának kockázata és az ototoxicitás lehetősége.

Az egyidejűleg adott tiamint (B1-vitamin) károsíthatja a gyógyszer reaktív nátrium-diszulfit összetevője.

Az indometacin újszülötteknél növelheti az amikacin plazmakoncentrációját.

Anesztetikumok, neuromuszkuláris blokkolók, például szukcinilkolin, dekametónium, atrakurium, rokurónium, vekurónium, illetve nagymennyiségű, citráttal antikoagulált vér transzfúziója esetén fennáll a légzésbénulás kockázata.

Amikacin/izomrelaxánsok és egyéb anyagok

Amikacinnal és izomrelaxánsok (pl. d-tubokurarin), kurarizáló szerek, botulinum toxin, polimixin antibiotikumok, prokainamid, nagymennyiségű citrátos vér vagy inhalációs anesztetikum (pl. halotán) egyidejű alkalmazása során számítani kell arra, hogy az ilyen gyógyszerek által kiváltott neuromuscularis blokád fokozódni fog. Műtéti beavatkozáskor az altatóorvost tájékoztatni kell arról, hogy a beteg ezt a gyógyszert kapja. A kalciumsó-injekciók visszafordíthatják az aminoglikozidok által létrehozott neuromuscularis blokádot (lásd 4.9pont).

Ataluren

Az amikacin nem adható együtt atalurennel, mivel az fokozhatja az aminoglikozidok nephrotoxicitását (lásd 4.3pont).

Terhesség

Az amikacin terhes nőknél és újszülött csecsemőknél kizárólag orvosi felügyelet mellett alkalmazható, ha feltétlenül szükséges (lásd 4.4pont).

Az aminoglikozidok terhes nőknél történő alkalmazásáról csupán korlátozott számú adat áll rendelkezésre. Az aminoglikozidok magzati károsodást okozhatnak. Az aminoglikozidok átjutnak a placentán, és beszámoltak olyan esetekről, amikor irreverzibilis, bilaterális, congenitalis teljes süketség alakult ki olyan gyermekeknél, akiknek édesanyját a terhesség alatt sztreptomicinnel kezelték. Bár terhes nők más aminoglikozidokkal történt kezelései kapcsán nem jelentettek mellékhatásokat a magzatok, illetve az újszülöttek esetében, a káros hatások kockázata fennáll. Amennyiben sor kerül az amikacin terhesség alatti alkalmazására, vagy ha a beteg teherbe esik a gyógyszeres kezelés alatt, akkor tájékoztatni kell őt az amikacin magzatra gyakorolt potenciális káros hatásairól.

Szoptatás

Nem ismert, hogy az amikacin kiválasztódik-e a humán anyatejbe. El kell dönteni, hogy a szoptatást vagy a kezelést függesztik-e fel.

Termékenység

Reprodukciós toxicitási vizsgálatokban egereknél és patkányoknál nem számoltak be az amikacin esetében termékenységre gyakorolt hatásról vagy magzati toxicitásról (lásd 5.3pont).

A készítmény gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták. Bizonyos mellékhatások (lásd 4.8pont) károsan befolyásolhatják a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket.

Minden aminoglikozid okozhat ototoxicitást, nephrotoxicitást és neuromuscularis blokádot. Ezek a toxikus hatások gyakrabban jelentkeznek vesekárosodásban szenvedő betegeknél, egyéb ototoxikus vagy nephrotoxikus gyógyszerekkel kezelt betegeknél, illetve olyanoknál, akiket a javasoltnál hosszabb ideig és/vagy nagyobb dózisokkal kezelnek (lásd 4.4pont).

A mellékhatások szervrendszerek és MedDRA terminológia, illetve gyakoriság szerint kerültek felsorolásra: nagyon gyakori (≥1/10), gyakori (≥1/100 – <1/10), nem gyakori (≥1/1000 – <1/100), ritka (≥1/10000 – <1/1000), nagyon ritka (<1/10000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

^a Lásd 4.4pont

^b Az amikacin intravitrealisan nem alkalmazható. Az amikacin üvegtestbe történő adását (szembe adott injekciót) követően vakság és retina infarctus előfordulásáról számoltak be.

⁽¹⁾ Ezek a hatások különösen akkor jelentkeznek, ha a javasolt dózist túllépték, ha a kezelés 10napnál hosszabb, vagy ha a dózist nem csökkentették megfelelően a vesekárosodásban szenvedő betegeknél. A vestibularis zavar kezdeti tünetei a szédülés, hányinger és hányás. A beteg vizsgálata során gyakran észlelhető nystagmus. A vestibularis zavar szinte minden esetben reverzibilis. A cochlearis károsodás első tünetei közé tartozik a magas frekvenciákat (≥4000Hertz) érintő halláskárosodás, amit hallásvesztés követ, és ami csak audiometriás vizsgálattal mutatható ki.

⁽²⁾ Egy másik nem gyakori mellékhatás a vesetubulusok vesekárosodással járó károsodása. A vesekárosodás mechanizmusa magában foglalja a lizoszómák akkumulációját, a foszfolipáz-gátlást és a tubulussejtek nekrózisát az amikacin ismételt adását követően. A naponta egyszeri adagolás csökkentheti a nephrotoxicitás kockázatát. A vesekárosodás változó mértékben reverzibilis, de a kumuláció kockázatával jár, ami ototoxikus hatásokat okozhat, vagy azokat súlyosbíthatja. Előfordulhat a szérum kreatininkoncentrációjának emelkedése, a vizeletben megjelenhet albumin, vörösvértest és fehérvérsejt vagy cilinder; uraemia és oliguria is lehetséges.

⁽³⁾ Ritkán, ha a gyógyszer intravénás infúzióját túl gyorsan adják, súlyos légzésdepresszió jelentkezhet. Izolált esetekben ez légzésbénuláshoz vezethet; ennek a kockázata akkor is fennáll, ha az amikacint anesztetikummal és izomrelaxánssal kombinációban alkalmazzák (lásd 4.5pont).

A vesefunkcióban bekövetkező változások a gyógyszer adásának leállításakor általában reverzibilisnek bizonyultak.

A VIII. agyidegre gyakorolt toxikus hatások okozhatnak hallásvesztést, egyensúlyzavart vagy mindkettőt. Az amikacin elsősorban a hallást érinti. A cochlearis károsodásba beletartozik a magas frekvenciájú hangok észlelésének kiesése, amely általában a halláskárosodás audiometriás vizsgálattal történő kimutatása előtt jelentkezik (lásd 4.4pont).

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Túladagolás esetén általános nephrotoxicitási, ototoxicitási és neurotoxicitási (neuromuscularis blokád) kockázat áll fenn. A légzésleállással járó neuromuscularis blokád megfelelő kezelést igényel, például kalciumsók (kalcium-glükonát vagy kalcium-laktobionát 10-20%-os oldata) alkalmazását (lásd 4.4pont). Túladagoláskor vagy toxikus reakciók megjelenésekor peritoneális dialízis vagy hemodialízis alkalmazásával lehet gyorsítani az amikacin eltávolítását a vérből.

A folyamatos arteriovenosus hemofiltráció szintén segíthet a vér amikacin-szintjének csökkentésében.

Újszülötteknél megfontolható a cseretranszfúzió is.