ANLAMYL 10 MG/ML SZIRUP

Az Anlamyl monoterápiaként javallott 2éves kortól epilepsziában szenvedő gyermekek és serdülők valamint felnőttek – másodlagos generalizációval járó vagy anélküli – parciális görcsrohamainak kezelésére.

Az Anlamyl adjuváns terápiaként javallott:

Adagolás

Az orvosnak a testtömeg és a dózis szerinti legmegfelelőbb gyógyszerformát és hatáserősséget kell felírnia.

A felnőttek, serdülők és 2évesnél idősebb gyermekek ajánlott adagolását az alábbi táblázat foglalja össze.

A lakozamidot naponta kétszer kell bevenni körülbelül 12órás időközzel.

Ha egy adag kimaradt, a beteget utasítani kell, hogy haladéktalanul vegye be a kimaradt adagot, majd a következő adag lakozamidot a szokásos tervezett időben vegye be. Ha a beteg a következő adag bevételét megelőző 6 órán belül észleli, hogy kihagyott egy adagot, akkor utasítani kell, hogy a következő adag lakozamidot az előírt megszokott időben vegye be. A betegnek nem szabad dupla adagot bevennie.

50kg-osvagyannálnagyobbtesttömegűgyermekek,serdülőkésfelnőttek

Monoterápia(aparciálisgörcsrohamokkezelésére)

A javasolt kezdő dózis naponta kétszer 50mg (100mg/nap), amelyet egy héttel később naponta kétszer 100mg-os (200mg/nap) kezdő terápiás dózisra kell emelni.

A lakozamid-kezelés naponta kétszer 100mg-os (200mg/nap) kezdő dózissal is elindítható, az orvosnak a görcsrohamok csökkentésének szükségessége és a lehetséges mellékhatások összehasonlításával végzett mérlegelése alapján.

A válaszreakciótól és a toleranciától függően a fenntartó dózis minden héten tovább emelhető naponta kétszer 50mg-mal (100mg/nap), a naponta kétszer 300mg maximális ajánlott dózis (600mg/nap) eléréséig.

Azoknál a betegeknél, akik elérték a napi kétszeri 200mg-nál (400mg/nap) magasabb dózist, és további antiepilepsziás gyógyszer adása szükséges, az alábbi adjuváns terápiára vonatkozó adagolási ajánlást kell követni.

Adjuvánsterápia(aparciálisgörcsrohamokvagyazelsődlegesgeneralizálttónusos-klónusos görcsrohamok kezelésére)

A javasolt kezdő dózis naponta kétszer 50mg (100mg/nap), amelyet egy héttel később naponta kétszer 100mg-os (200mg/nap) kezdő terápiás dózisra kell emelni.

A válaszreakciótól és a toleranciától függően a fenntartó dózis hetenként naponta kétszer 50mg-mal (100mg/nap) tovább emelhető, a napi kétszeri 200mg-os (400mg/nap) maximális ajánlott dózis eléréséig.

2éveskorfelettigyermekekés50kg-nálkisebbtesttömegűserdülők

Az adagot testtömeg alapján kell meghatározni. Ezért ajánlott a kezelést a sziruppal kezdeni, és szükség esetén tablettára váltani. A szirup felírásakor az adagot térfogatban (ml) kell megadni tömeg (mg) helyett.

Monoterápia(aparciálisgörcsrohamokkezelésére)

Az ajánlott kezdő dózis 1mg/ttkg naponta kétszer (2mg/ttkg/nap), amelyet egy hét után a kezdeti terápiás dózisra, napi kétszeri 2mg/ttkg-ra (4mg/ttkg/nap) kell emelni.

A válaszreakciótól és a toleranciától függően a fenntartó dózis minden héten napi kétszeri 1mg/ttkg-mal (2mg/ttkg/nap) tovább emelhető. A dózist fokozatosan kell növelni az optimális válaszreakció eléréséig. A legalacsonyabb hatásos dózist kell alkalmazni. 10kg és 40kg közötti testtömegű gyermekeknél napi kétszeri 6mg/ttkg (12mg/ttkg/nap) maximális dózis ajánlott. 40 és 50kg közötti testtömegű gyermekeknél napi kétszeri 5mg/ttkg (10mg/ttkg/nap) maximális dózis ajánlott.

Az alábbi táblázatok példákat mutatnak be a beadandó szirup térfogatára az előírt dózis és testtömeg függvényében. A szirup pontos mennyiségét a gyermek pontos testtömegének megfelelően kell kiszámítani. A kiszámított térfogatot az adagolóeszköz legközelebbi beosztásának megfelelő értékre kell kerekíteni. Ha a kiszámított térfogat egyenlő távolságra van két beosztás között, a nagyobb beosztás által jelölt dózist kell alkalmazni (lásd Az alkalmazás módja).

A 10kgéskevesebb,mint40kgközöttitesttömegű, 2 éves kor feletti gyermekek napikétszeri

monoterápiás adagja a parciális görcsroham kezelésére

A 40kgéskevesebb,mint50kgközöttitesttömegű gyermekek és serdülők napikétszeri

monoterápiás adagja a parciális görcsroham kezelésére⁽¹⁾

Adjuvánsterápia(azelsődlegesgeneralizálttónusos-klónusosgörcsrohamokkezelésére4éveskortól vagy a parciális görcsrohamok kezelésére 2 éves kortól )

A javasolt kezdő adag 1mg/ttkg naponta kétszer (2mg/ttkg/nap), amelyet egy hét után napi kétszeri 2mg/ttkg (4mg/ttkg/nap) kezdeti terápiás dózisra kell emelni.

A válaszreakciótól és a toleranciától függően a fenntartó dózis minden héten tovább emelhető napi kétszeri 1mg/ttkg-mal (2mg/ttkg/nap). A dózist fokozatosan kell beállítani az optimális válaszreakció eléréséig. A legalacsonyabb hatásos dózist kell alkalmazni. A felnőttekhez képest nagyobb clearance miatt 10kg és 20kg közötti testtömegű gyermekeknél napi kétszeri 6mg/ttkg (12mg/ttkg/nap) maximális dózis ajánlott. 20kg és 30kg közötti testtömegű gyermekeknél napi kétszeri 5mg/ttkg (10mg/ttkg/nap) maximális dózis ajánlott, és 30kg és 50kg közötti testtömegű gyermekeknél napi kétszeri 4mg/ttkg (8mg/ttkg/nap) maximális dózis ajánlott, bár nyílt vizsgálatokban

(lásd 4.8 és 5.2pont) ez utóbbi csoportból, kisszámú gyermek esetében legfeljebb napi kétszeri 6mg/ttkg (12mg/ttkg/nap) dózist alkalmaztak.

Az alábbi táblázatok példákat mutatnak be a beadandó szirup térfogatára az előírt dózis és testtömeg függvényében. A szirup pontos mennyiségét a gyermek pontos testtömegének megfelelően kell kiszámítani. A kiszámított térfogatot az adagolóeszköz legközelebbi beosztásának megfelelő értékre kell kerekíteni. Ha a kiszámított térfogat egyenlő távolságra van két beosztás között, a nagyobb beosztásnak megfelelő dózist kell alkalmazni.

A 10kgéskevesebb,mint20kgközöttitesttömegű, 2éves kor feletti gyermekek napikétszeri

adjuváns terápiás adagja

A 20kgéskevesebb,mint30kgközöttitesttömegű gyermekek és serdülők napikétszeri adjuváns terápiás adagja

30kgéskevesebb,mint50kgközöttitesttömegű gyermekek és serdülők napikétszeri adjuváns terápiás adagja

A lakozamid-kezelés kezdése telítő dózissal (kezdeti monoterápia vagy átállás monoterápiára a parciálisgörcsrohamokkezeléseesetén,vagyadjuvánsterápiaaparciálisgörcsrohamokkezelése esetén, vagy adjuváns terápia az elsődleges generalizált tónusos-klónusos görcsrohamok kezeléseesetén)

50kg-os vagy annál nagyobb testtömegű gyermekeknél, serdülőknél és felnőtteknél a lakozamid- kezelés elkezdhető egyetlen 200mg-os telítő dózissal is, amelyet körülbelül 12órával később egy naponta kétszer 100mg-os (200mg/nap) fenntartó adagolás követ. A válaszreakciótól és a toleranciától függően a dózis tovább emelhető a fent leírtak szerint. A telítő dózis alkalmazása olyan körülmények között lévő betegeknél kezdhető el, amikor az orvos megállapítja, hogy a lakozamid dinamikus egyensúlyi állapotban mért plazmakoncentrációjának és terápiás hatásának gyors elérése garantált. Ezt orvosi felügyelet mellett kell alkalmazni, figyelembe véve a súlyos szívritmuszavar és a központi idegrendszeri mellékhatások előfordulási gyakoriságának esetleges emelkedését (lásd 4.8pont). A telítő dózis alkalmazását nem vizsgálták akut körülmények között, például status epilepticusban.

Akezelésmegszakítása

Amennyiben a lakozamid adását meg kell szakítani, ajánlatos ezt fokozatosan végezni, heti 4mg/ttkg/nap (50kg-nál kisebb testtömegű betegeknél) vagy 200mg/nap (50kg vagy nagyobb testtömegű betegeknél) lépésekben azoknál a betegeknél, akik elérték a ≥ 6mg/ttkg/nap, illetve a ≥ 300mg/nap lakozamid dózist. Heti 2mg/ttkg/nap vagy 100 mg/nap lépésekben történő lassúbb csökkentés is megfontolható, ha orvosilag szükséges.

Annál a betegnél, akiknél súlyos szívritmuszavar jelentkezik, fel kell mérni a klinikai előny/kockázat,

arányát és amennyiben szükséges a lakozamid-kezelést le kell állítani.

Különleges betegcsoportok

Idősek(65éveskorfelett)

Idős betegeknél nincs szükség a dózis csökkentésére. Idős betegeknél figyelembe kell venni az életkorral járó vese-clearance csökkenést és az AUC-szintek emelkedését (lásd a következő, „Vesekárosodás” című bekezdést és az 5.2pontot). Epilepsziában szenvedő idős betegeknél, különösen napi 400mg-ot meghaladó dózisnál a lakozamiddal kapcsolatban csak korlátozottan állnak rendelkezésre klinikai adatok (lásd 4.4, 4.8 és 5.1pont).

Vesekárosodás

Enyhe vagy közepes fokú vesekárosodásban szenvedő felnőtt és gyermekgyógyászati betegeknél (kreatinin-clearance >30ml/perc) nem szükséges a dózis módosítása. Enyhe vagy közepes fokú vesekárosodásban szenvedő 50kg-os vagy annál nagyobb testtömegű gyermekgyógyászati és felnőtt betegeknél megfontolható a 200mg-os telítő dózis alkalmazása, de az adag további emelését (>200mg/nap) óvatosan kell végezni. Az 50kg-os vagy annál nagyobb testtömegű gyermekgyógyászati és felnőtt, súlyos fokú vesekárosodásban (kreatinin-clearance ≤ 30ml/perc) vagy végstádiumú vesebetegségben szenvedő betegeknél az ajánlott maximális dózis napi 250mg és a dózis emelését óvatosan kell végezni. Amennyiben telítő dózis javallott, a 100mg-os kezdő dózist az első héten naponta kétszer 50 mg-os adagolással kell folytatni. 50kg-nál kisebb testtömegű, súlyos fokú vesekárosodásban szenvedő gyermekeknél (kreatinin-clearance ≤ 30ml/perc) és végstádiumú vesebetegségben szenvedő gyermekeknél a maximális adag 25%-os csökkentése javasolt. Az összes olyan beteg esetében, akiknek hemodialízisre van szükségük, a megosztott napi dózis legfeljebb 50%- ának megfelelő kiegészítő adag alkalmazása ajánlott, közvetlenül a hemodialízis befejezését követően. A végstádiumú vesebetegségben szenvedő betegek kezelését óvatosan kell végezni, mivel kevés a klinikai tapasztalat egy (ismeretlen farmakológiai hatású) metabolit felhalmozódásával kapcsolatban.

Májkárosodás

Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő 50kg-os vagy annál nagyobb testtömegű gyermekgyógyászati és felnőtt betegeknél az ajánlott maximális dózis napi 300mg.

A dózisemelést ezeknél a betegeknél elővigyázatosan kell végezni, figyelembe véve az egyidejűleg fennálló vesekárosodást. Serdülők és 50kg-os vagy annál nagyobb testtömegű felnőttek esetén megfontolható a 200mg-os telítő dózis alkalmazása, de az adag további emelését (>200mg/nap) óvatosan kell végezni. Felnőttek adatai alapján, az 50kg-nál kisebb testtömegű, enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő gyermekgyógyászati betegeknél a maximális dózis 25%-os csökkentését kell alkalmazni. A lakozamid farmakokinetikáját súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetében nem vizsgálták (lásd 5.2 pont). A lakozamid csak akkor adható súlyos májkárosodásban szenvedő gyermekgyógyászati és felnőtt betegeknek, ha a várható terápiás előny meghaladja a lehetséges kockázatot. Dózismódosításra lehet szükség, ami alatt a betegnél gondosan figyelni kell a betegség aktivitását és a lehetséges mellékhatásokat.

Gyermekekésserdülők

A lakozamid alkalmazása nem ajánlott elsődleges generalizált tónusos-klónusos görcsrohamok kezelésére 4év alatti gyermekeknél, és parciális görcsrohamok kezelésére 2éves kor alatt, mivel ezeknél a korcsoportoknál csak korlátozottan állnak rendelkezésre biztonságossággal és hatásossággal kapcsolatos adatok.

Telítődózis

Telítő dózis alkalmazását gyermekeknél nem vizsgálták.

50kg-nál kisebb testtömegű serdülők és gyermekeknél a telítő dózis alkalmazása nem ajánlott.

Azalkalmazásmódja

A lakozamid szirupot szájon át kell bevenni.

Az Anlamyl szirupot tartalmazó palackot használat előtt jól fel kell rázni. A lakozamid étkezéssel

vagy anélkül egyaránt bevehető.

A lakozamid szirup az alábbiakkal van ellátva:

• egy 30ml-es adagolópohár. Egy teljes adagolópohár (30ml) 300mg lakozamidnak felel meg. A minimum mérhető térfogat 2,5ml, ami 25mg lakozamidnak felel meg. 2,5 ml-es beosztástól, minden beosztás 2,5ml-nek felel meg, ami 25mg lakozamidnak megfelelő mennyiség (azaz 2 jelzés 50mg lakozamidnak felel meg).

• A 10ml-es beosztástól kezdve minden egyes beosztás 5ml-nek felel meg, ami 50mg lakozamidnak megfelelő mennyiség.

• egy adapterrel ellátott 10ml-es szájfecskendő (fekete beosztásokkal). Egy teljes 10ml-es szájfecskendő 100mg lakozamidnak felel meg. A legkisebb felszívható térfogat 0,5ml, ami 5mg lakozamidot tartalmaz. A 0,5ml-es beosztástól kezdve minden egyes beosztás 0,25ml-nek felel meg, ami 2,5mg lakozamidot tartalmaz.

A kezelőorvosnak meg kell beszélnie a beteggel, hogy a megfelelő mérőeszközt használja.

Ha a szükséges dózis 10mg (1ml) és 100mg (10ml) között van, a 10ml-es szájfecskendőt kell használni.

Ha a szükséges dózis 100mg (10ml) és 200mg (20ml) között van, a 10ml-es szájfecskendőt kétszer kell használni.

Ha a szükséges dózis nagyobb 200mg-nál (20 ml), a 30ml-es adagolópoharat kell használni. A dózist a legközelebbi beosztásnak megfelelő értékre kell kerekíteni.

A használatra vonatkozó utasításokat a betegtájékoztató tartalmazza.

A készítmény hatóanyagával vagy 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. Ismert másod- vagy harmadfokú atrioventricularis- (AV-) blokk.

Öngyilkosságigondolatokésöngyilkosmagatartás

Antiepilepsziás gyógyszerekkel különböző indikációkban kezelt betegeknél öngyilkossági gondolatokat és öngyilkos magatartást jelentettek. Antiepilepsziás gyógyszerek randomizált, placebokontrollos klinikai vizsgálatainak metaanalízise is az öngyilkossági gondolatok és öngyilkos magatartás kismértékben emelkedett kockázatát mutatta ki. Ezen kockázat mechanizmusa nem ismert, és a rendelkezésre álló adatok nem zárják ki az emelkedett kockázat lehetőségét lakozamid esetében. Ezért a betegeknél ellenőrizni kell az öngyilkossági gondolatok és az öngyilkos magatartás jeleit, és fontolóra kell venni a megfelelő kezelést. A betegek (és a betegek gondozóinak) figyelmét fel kell hívni arra, hogy kérjenek orvosi tanácsot, amennyiben öngyilkossági gondolatok vagy öngyilkos magatartás jelei lépnének fel (lásd 4.8pont).

Szívritmusésingerületvezetés

Klinikai vizsgálatokban azt tapasztalták, hogy a lakozamid a PR-szakasz dózisfüggő megnyúlását okozhatja. A lakozamidot elővigyázatosan kell alkalmazni proarrhythmiás állapotú betegeknél, például akiknek ismerten szív-ingerületvezetési zavarai vannak, vagy súlyos szívbetegségben (például myocardialis ischaemia/infarctus, szívelégtelenség, strukturális szívbetegség, a szív nátriumion- csatornáinak működési zavarai), vagy akiket a szív ingerületvezetését befolyásoló gyógyszerekkel kezelnek, ideértve az antiarrhythmiás gyógyszereket és a nátriumcsatorna-blokkoló antiepileptikus gyógyszereket is (lásd 4.5pont), továbbá idős betegeknél. Ezeknél a betegeknél a lakozamid dózis napi 400mg fölé történő emelése előtt, és a lakozamid dinamikus egyensúlyi állapotának elérése után megfontolandó egy EKG-vizsgálat elvégzése.

Az epilepsziás betegekkel lakozamiddal végzett, placebokontrollos klinikai vizsgálatokban nem jelentettek pitvarfibrillációt illetve -lebegést; mindkettő előfordult azonban a nyílt epilepszia- vizsgálatokban és a posztmarketing tapasztalatok során.

Posztmarketing tapasztalatok alapján AV-blokkot jelentettek (ideértve a másodfokú vagy súlyosabb AV-blokkot). Proarrhythmiás állapotú betegeknél ventricularis tachyarrhythmiáról számoltak be. Ritka esetekben ezek az események asystoléhez, szívmegálláshoz és halálhoz vezettek a proarrhythmiás állapotú betegeknél.

A betegeket tájékoztatni kell a szívritmuszavar tüneteiről (pl. lassú, gyors vagy szabálytalan pulzus, szívdobogásérzés, légszomj, szédülés érzése, ájulás). A betegeknek azt kell tanácsolni, hogy azonnal forduljanak orvoshoz, ha ezen tünetek jelentkeznek.

Szédülés

Lakozamid-kezelés során szédülést tapasztaltak, ami növelheti az esetleges sérülés, illetve az elesések előfordulását. Emiatt a betegeknek azt kell tanácsolni, hogy legyenek óvatosak mindaddig, amíg meg nem ismerik a gyógyszer potenciális hatásait (lásd 4.8pont).

Mioklónusosgörcsrohamokújonnantörténőkialakulásánakvagyrosszabbodásánaklehetősége

Újonnan kialakult vagy rosszabbodó mioklónusos görcsrohamokról számoltak be a PGTCS-es felnőttek, gyermekek és serdülők esetében, különösen a titrálás alatt. Az egynél több görcsrohamtípussal bíró betegek esetében mérlegelni kell az egyik görcsrohamtípus kontrollálásának előnyeit a többi típus megfigyelhető rosszabbodásával szemben.

Azelektro-klinikairomláslehetőségespecifikusgyermekgyógyászatiepilepsziásszindrómákban

A lakozamid biztonságosságát és hatásosságát olyan epilepszia szindrómákban szenvedő gyermekgyógyászati betegeknél még nem vizsgálták, akiknél a fokális és generalizált rohamok egyidejűleg lehetnek jelen.

Segédanyagok

Segédanyagok,amelyekintoleranciátokozhatnak

Az Anlamyl szirup metil-hidroxibenzoát-nátriumot (E219) tartalmaz, amely (esetleg késleltetett) allergiás reakciókat okozhat.

Az Anlamyl szirup szorbitot (E420) tartalmaz. Örökletes fruktóz-intoleranciában (HFI) szenvedő betegek nem szedhetik ezt a gyógyszert. A szorbit hasi kellemetlen érzést és enyhe hasmenést okozhat. Az Anlamyl szirup aszpartámot (E951), egy fenil-alanin forrást tartalmaz, ami ártalmas lehet a phenylketonuriában szenvedő egyénekre. Az aszpartám alkalmazásának értékelésére 12hetesnél fiatalabb újszülöttek esetén sem klinikai, sem nem klinikai adatok nem állnak rendelkezésre.

Az Anlamyl szirup 2,14mg propilén-glikolt tartalmaz milliliterenként.

Nátriumtartalom

Az Anlamyl szirup 1,42mg nátriumot tartalmaz milliliterenként, ami megfelel a WHO által felnőtteknek ajánlott maximális napi 2g nátriumbevitel 0,07%-ának.

Káliumtartalom

A készítmény kevesebb mint 1mmol (39mg) káliumot tartalmaz 60milliliterenként, azaz gyakorlatilag „káliummentes”.

A lakozamidot elővigyázatosan kell alkalmazni azon betegeknél, akiket olyan gyógyszerekkel kezelnek, amelyek ismert módon kapcsolatba hozhatók a PR-szakasz-megnyúlással (ideértve a nátriumcsatorna-blokkoló antiepilektikumokat, valamint antiarrhythmiás gyógyszerekkel kezelt betegeknél. A klinikai vizsgálatok alcsoport elemzése azonban nem igazolta a PR-megnyúlás fokozott mértékét azoknál a betegeknél, akik egyidejűleg karbamazepint, illetve lamotrigint kaptak.

Invitroadatok

Az adatok általában arra utalnak, hogy a lakozamid kölcsönhatási potenciálja alacsony. In vitro vizsgálatok azt mutatják, hogy a lakozamid nem indukálja a CYP1A2, CYP2B6 és CYP2C9, és nem gátolja a CYP1A1, CYP1A2, CYP2A6, CYP2B6, CYP2C8, CYP2C9, CYP2D6 és CYP2E1 enzimeket a klinikai vizsgálatokban megfigyelt plazmakoncentrációkban. Egy in vitro vizsgálat arra utalt, hogy a bélben a lakozamidot nem szállítja a P-glükoprotein. Invitro adatok azt mutatják, hogy a CYP2C9, a CYP2C19 és a CYP3A4 katalizálni képes az O-dezmetil metabolit képződését.

Invivoadatok

A lakozamid nem gátolja és nem indukálja klinikailag jelentős mértékben a CYP2C19 és a - CYP3A4 enzimet. A lakozamid (naponta kétszer 200mg-os adagban) nem befolyásolta a ^{(CYP3A4 által metabolizált) midazolám AUC-jét, de a midazolám Cmax-értéke enyhén (30%-kal)} emelkedett. A lakozamid (naponta kétszer 300mg-os adagban) nem befolyásolta a (CYP2C19 és - CYP3A4 által metabolizált) omeprazol farmakokinetikáját.

A CYP2C19-gátló omeprazol (40mg-os napi egyszeri dózisban) nem okozott klinikailag jelentős változást a lakozamid-expozícióban. A CYP2C19 mérsékelt inhibitorai tehát valószínűleg nem befolyásolják klinikailag jelentős mértékben a szisztémás lakozamid-expozíciót.

A CYP2C9, illetve a CYP3A4 erős inhibitoraival (pl. flukonazol, illetve itrakonazol, ketokonazol, ritonavir, klaritromicin) történő egyidejű kezelés esetén elővigyázatosság javasolt, mert ez a lakozamid szisztémás expozíciójának növekedéséhez vezethet. Az ilyen kölcsönhatásokat in vivo körülmények között nem bizonyították, de az in vitro adatok alapján valószínűnek tekinthetők.

Erős enziminduktorok, például a rifampicin vagy az közönséges orbáncfű (Hypericum perforatum) közepes mértékben csökkenthetik a szisztémás lakozamid expozíciót. Emiatt az ezen enziminduktorokkal történő kezelést elővigyázatosan kell elkezdeni és befejezni.

Antiepilepsziásgyógyszerek

Interakciós vizsgálatokban a lakozamid nem befolyásolta jelentősen a karbamazepin és a valproinsav plazmakoncentrációit. A lakozamid plazmakoncentrációit nem befolyásolta a karbamazepid és a valproinsav. Egy különböző korcsoportokban elvégzett populációs farmakokinetikai analízisek becslése szerint más, ismert enziminduktor hatású antiepilepsziás gyógyszerrel (karbamazepin, fenitoin, fenobarbitál, különböző dózisokban) való együttes kezelés 25%-kal csökkentette a teljes szisztémás lakozamid expozíciót felnőtteknél, illetve 17%-kal gyermekeknél és serdülőknél.

Oralisantikoncipiensek

Egy interakciós vizsgálatban nem volt klinikailag jelentős kölcsönhatás a lakozamid és az oralis antikoncipiensek – etinilösztradiol és levonorgesztrel – között. A progeszteron koncentrációi nem változtak, amikor a gyógyszereket egyidejűleg alkalmazták.

Egyéb

Interakciós vizsgálatok azt mutatták, hogy a lakozamid nem befolyásolta a digoxin farmakokinetikáját.

Nem volt klinikailag jelentős interakció a lakozamid és a metformin között.

Lakozamid és warfarin együttes alkalmazása nem eredményez klinikailag jelentős változást a warfarin farmakokinetikájában és farmakodinamikájában.

Annak ellenére, hogy a lakozamid és az alkohol kölcsönhatásáról nem állnak rendelkezésre farmakokinetikai adatok, a farmakodinámiás hatást nem lehet kizárni. A lakozamid fehérjekötődése alacsony, kisebb 15%-nál. Valószínűtlennek tekinthető tehát, hogy fehérjekötési helyekért történő versengés révén klinikailag jelentős kölcsönhatások lépnének fel más gyógyszerekkel.

Fogamzóképesnők

Az orvosoknak meg kell beszélniük a családtervezést és a fogamzásgátlást a lakozamidot szedő fogamzóképes nőkkel (lásd Terhesség).

Ha egy nő úgy dönt, hogy terhességet vállal, a lakozamid alkalmazását gondosan újra kell értékelni.

Terhesség

Általábanazepilepsziávalésazantiepilepsziásgyógyszerekkelkapcsolatoskockázat

Valamennyi antiepilepsziás gyógyszer esetében kimutatták, hogy kezelt epilepsziás nők gyermekeinél kétszer -háromszor nagyobb a fejlődési rendellenességek prevalenciája, mint az átlagos népességben megfigyelt, körülbelül 3%-os arány. A kezelt populációban a fejlődési rendellenességek növekedését figyelték meg politerápia esetén, nem tisztázott azonban, hogy ebben milyen mértékben játszik szerepet a kezelés és/vagy a betegség.

Másfelől, a hatásos antiepilepsziás terápiát nem szabad megszakítani, mivel a betegség súlyosbodása mind az anyára, mind a magzatra nézve káros.

Alakozamiddalkapcsolatoskockázat

Terhes nőknél történő alkalmazásra nincs megfelelő adat a lakozamid tekintetében. Az állatkísérletek nem utalnak semmiféle teratogén hatásra patkányoknál, illetve nyulaknál, de anyai toxikus dózisok esetében embriotoxicitást figyeltek meg patkányoknál és nyulaknál (lásd 5.3pont). Embernél a potenciális veszély nem ismert.

A lakozamidot a terhesség ideje alatt nem szabad alkalmazni, hacsak nem feltétlenül szükséges (ha az anyára gyakorolt előny egyértelműen nagyobb a magzatra gyakorolt esetleges kockázatnál). Ha a nők úgy döntenek, hogy terhességet vállalnak, a készítmény alkalmazását gondosan újra kell értékelni.

Szoptatás

A lakozamid kiválasztódik az emberi anyatejbe. Az anyatejjel táplált újszülöttekre/csecsemőkre vonatkozó kockázat nem zárható ki. A lakozamid-kezelés alatt ajánlott a szoptatást abbahagyni.

Termékenység

Nem észlelek mellékhatásokat hím és nőstény patkányok termékenységére, illetve reprodukciójára olyan dózisok alkalmazásakor, amelyek a maximális ajánlott humán dózisok (MHRD – maximum recommended human dose) alkalmazásakor embereknél mért plazma AUC körülbelül kétszeresének megfelelő plazma expozíciós értéket (AUC) eredményeztek.

A lakozamid kis vagy közepes mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket. A lakozamid-kezelés során szédülést, illetve homályos látást észleltek.

Ennek megfelelően a betegeket figyelmeztetni kell arra, hogy ne vezessenek, illetve ne kezeljenek potenciálisan veszélyes gépeket mindaddig, amíg meg nem ismerik a lakozamid hatásait az ilyen tevékenységek végzéséhez szükséges képességeikre.

Abiztonságosságiprofilösszefoglalása

Ezerháromszáznyolc, parciális görcsrohamokban szenvedő betegen végzett placebokontrollos, adjuváns terápiás klinikai vizsgálatok összesített elemzése alapján a lakozamid-csoportba randomizált betegek összesen 61,9%-ánál és a placebocsoportba randomizáltak 35,2%-ánál jelentettek legalább 1 mellékhatást. A lakozamid-kezeléssel összefüggő, leggyakrabban jelentett mellékhatások (≥10%) a szédülés, a fejfájás, az émelygés és a kettőslátás voltak. Ezek intenzitása általában enyhe vagy közepes fokú volt. Egy részük dózisfüggő volt és a dózis csökkentésével enyhíthető volt. A központi idegrendszeri és az emésztőrendszeri mellékhatások előfordulási gyakorisága és súlyossága általában csökkent az idő függvényében.

Az összes kontrollos klinikai vizsgálatban együttesen, a kezelés mellékhatások miatt történt megszakításának aránya 12,2% volt a lakozamiddal kezelt betegek esetében, a placebót szedő betegeknél pedig 1,6% volt. A lakozamid-terápia abbahagyásához vezető leggyakoribb mellékhatás a szédülés volt.

A központi idegrendszeri mellékhatások, például a szédülés előfordulási gyakorisága magasabb lehet a telítő dózis alkalmazása után.

Egy, a lakozamid és a szabályozott hatóanyagleadású karbamazepin-monoterápát összehasonlító „non-inferiority” típusú klinikai vizsgálatból származó adatok elemzése alapján a lakozamid-kezeléssel összefüggő, leggyakrabban jelentett mellékhatások (≥10%), a fejfájás és a szédülés voltak. Azoknak a betegeknek az aránya, akiknél mellékhatások miatt meg kellett szakítani a kezelést, a lakozamiddal kezelteknél 10,6%, a szabályozott hatóanyagleadású karbamazepinnel kezelteknél 15,6% volt.

Egy 4éves vagy idősebb, elsődleges generalizált tónusos-klónusos görcsrohamokkal (PGTCS) járó, idiopátiás generalizált epilepsziában szenvedő betegek körében végzett vizsgálatban a lakozamid biztonságossági profilja konzisztens volt a parciális görcsrohamokban szenvedő betegekkel végzett, összevont, placebokontrollos klinikai vizsgálatokban megfigyelt biztonságossági profillal. A PGTCS- es betegeknél megfigyelt további mellékhatások a mioklónusos epilepszia (2,5% a lakozamid-csoportban és 0% a placebocsoportban) és az ataxia (3,3% a lakozamid-csoportban és 0% a placebocsoportban) voltak. A leggyakrabban bejelentett mellékhatás a szédülés és az aluszékonyság volt. A lakozamid-terápia leállítását leggyakrabban okozó mellékhatások a szédülés és az öngyilkossági gondolatok voltak. A terápia mellékhatások miatti abbahagyásának aránya 9,1% volt a lakozamid-csoportban, és 4,1% volt a placebocsoportban.

Amellékhatásoktáblázatbafoglaltfelsorolása

Az alábbi táblázat azon mellékhatások gyakoriságát mutatja, amelyeket a klinikai vizsgálatok során és a posztmarketing tapasztalatok alapján jelentettek. A gyakoriságok meghatározása a következő: nagyon gyakori (≥1/10), gyakori (≥1/100–<1/10), nem gyakori (≥1/1000–<1/100) és nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

⁽¹⁾ Posztmarketing tapasztalatok alapján jelentett mellékhatások

⁽²⁾ Lásd „Egyes mellékhatások leírása”

⁽³⁾ PGTCS vizsgálatokban jelentették

Egyes mellékhatások leírása

A lakozamid alkalmazásával összefügg a PR-szakasz dózisfüggő növekedése. A PR-szakasz megnyúlásával kapcsolatban mellékhatások (pl. atrioventricularis-blokk, syncope, bradycardia) léphetnek fel.

Az adjuváns kezelésre vonatkozó klinikai vizsgálatok során epilepsziás betegeknél a bejelentett első fokú AV-blokk előfordulási gyakorisága „nem gyakori”, 0,7%, 0%, 0,5% illetve 0% volt 200mg, 400mg, 600mg lakozamid, illetve placebo esetében. Másodfokú vagy súlyosabb AV-blokkot nem észleltek ezekben a vizsgálatokban. A posztmarketing tapasztalatok alapján azonban olyan eseteket jelentettek, amikor a lakozamid-kezelés mellett másod- és harmadfokú AV-blokkot észleltek. A lakozamid és a szabályozott hatóanyagleadású karbamazepin-monoterápát összehasonlító „klinikai vizsgálatban a PR-szakasz megnyúlás mértéke közel azonos volt a lakozamid- és a karbamazepin-csoportban.

Az összesített adjuváns kezelésre vonatkozó klinikai vizsgálatokban a syncope előfordulási gyakorisága „nem gyakori” volt, és nem különbözött a lakozamiddal kezelt (n = 944) epilepsziás betegek (0,1%) és a placebóval kezelt (n = 364) epilepsziás betegek között (0,3%). A lakozamid és a szabályozott hatóanyagleadású karbamazepin monoterápát összehasonlító klinikai vizsgálatban a lakozamiddal kezelt 444beteg közül 7-nél (1,6%), míg a szabályozott hatóanyagleadású karbamazepinnel kezelt 442beteg közül 1-nél (0,2%) syncope esetet jelentettek.

Pitvarfibrillációt illetve lebegést nem jelentettek rövid távú klinikai vizsgálatokban; mindkettő előfordult azonban a nyílt epilepszia-vizsgálatokban és a posztmarketing tapasztalatok során.

Laboratóriumieltérések

Kóros májfunkciós vizsgálati eredményeket figyelték meg lakozamiddal végzett placebokontrollos vizsgálatokban olyan, parciális görcsrohamokban szenvedő felnőtt betegek esetében, akik egyidejűleg 1-3 antiepilepsziás gyógyszert szedtek. Az ALT-nek a normálérték felső határának 3-szorosára vagy magasabbra történő emelkedése az Anlamyl-lal kezelt betegek 0,7%-ánál (7/935) és a placebóval kezelt betegek 0%-ánál (0/356) fordult elő.

Többszervetérintőtúlérzékenységireakció

Egyes antiepilepsziás gyógyszerekkel kezelt betegeknél több szervet érintő túlérzékenységi reakciót jelentettek (eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakció néven (DRESS) is ismert). Ezeknek a reakcióknak megjelenési formája változatos, de típusosan lázzal és kiütéssel járnak, és különböző szervrendszereket érinthetnek. Amennyiben több szervet érintő túlérzékenységi reakció gyanúja áll fenn, a lakozamid-kezelést abba kell hagyni.

Gyermekekésserdülők

A lakozamid placebokontrollos (2551hónap és 4év közötti beteg, és 3434év és 17év közötti beteg) és nyílt klinikai vizsgálatokban (8471hónaposnál idősebb és legfeljebb 18éves beteg), adjuváns terápiában, parciális görcsrohamokban szenvedő, gyermekeknél és serdülőknél mutatott biztonságossági profilja megegyezik a felnőtteknél megfigyelt biztonságossági profillal. Mivel a 2évesnél fiatalabb gyermekről rendelkezésre álló klinikai adatok korlátozottak, a lakozamid nem ajánlott ebben a korcsoportban.

A gyermekeknél és serdülőknél megfigyelt további mellékhatások a láz, nasopharyngitis, pharyngitis, csökkent étvágy, szokatlan viselkedés és letargia voltak. Aluszékonyságot nagyobb gyakorisággal jelentettek gyermekeknél és serdülőknél (≥1/10) a felnőttekhez képest (≥1/100-<1/10).

Idősek

A lakozamid és a szabályozott hatóanyagleadású karbamazepin monoterápát összehasonlító klinikai vizsgálatban a lakozamiddal összefüggő mellékhatások típusa az idős betegeknél (≥65 év) hasonló volt, mint a 65 évesnél fiatalabb betegeknél. Azonban az elesés, hasmenés és tremor gyakoriságát nagyobb különbséggel (≥5%) jelentették idős betegeknél, mint fiatalabb felnőtteknél. Legnagyobb különbség a leggyakoribb szívet érintő mellékhatás, az első fokú AV-blokk előfordulási arányában volt az idősek és fiatalok között. Ezt az idősek 4,8%-ánál (3/62) jelentették, ezzel szemben a fiatalabb felnőtteknél ez az arány 1,6% (6/382) volt a lakozamiddal kezelteknél. A kezelést mellékhatások miatt megszakítók aránya 21,0% (13/62) volt az időseknél, míg a fiatalabb felnőtteknél ez az arány 9,2% (35/382) volt. Ezek az idősek és fiatalok között megfigyelt különbségek hasonlóak voltak az aktívkomparátor-csoportban.

Feltételezettmellékhatásokbejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Tünetek

A lakozamid véletlen vagy szándékos túladagolását követően elsősorban központi idegrendszeri és emésztőrendszeri tüneteket figyeltek meg.

Kezelés

A lakozamiddal történt túladagolásnak nincs specifikus antidotuma. A lakozamid túladagolás kezelésekor el kell végezni az általános szupportív beavatkozásokat, és sor kerülhet hemodialízisre is, amennyiben szükséges (lásd 5.2pont).