CO-VALSACOR 320 MG/25 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - CO-VALSACOR 320 MG/25 MG
Esszenciális hypertonia kezelése felnőtteknél.
A Co-Valsacor fix dózisú kombináció olyan betegeknek javallt, akiknek a vérnyomása valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával nem állítható be megfelelően.
Adagolás
A Co-Valsacor 80mg/12,5mg javasolt adagja naponta egy filmtabletta.
A Co-Valsacor 160mg/12,5mg javasolt adagja naponta egy filmtabletta.
A Co-Valsacor 160mg/25mg javasolt adagja naponta egy filmtabletta.
A Co-Valsacor 320mg/12,5mg javasolt adagja naponta egy filmtabletta.
A Co-Valsacor 320mg/25mg javasolt adagja naponta egy filmtabletta.
Az egyes összetevőkkel külön‑külön végzett dózisemelés javasolt. A hypotonia és az egyéb mellékhatások kockázatának csökkentése céljából az egyes összetevők mennyiségét minden esetben dózisról dózisra kell emelni.
Klinikailag arra alkalmas esetekben a monoterápiáról a fix dózisú kombinációra való közvetlen átváltás mérlegelhető azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával nem állítható be megfelelően, feltéve, hogy az egyes összetevők dózisemelése a javasoltnak megfelelően, lépcsőzetesen történik.
A Co-Valsacor‑ra adott klinikai válaszreakciót a kezelés megkezdése után értékelni kell, és amennyiben a vérnyomás továbbra sem áll be, akkor az adag bármelyik összetevőjének növelésével a maximális valzartán/hidroklorotiazid 320mg/25mg adagig emelhető.
Az antihipertenzív hatás hozzávetőlegesen 2héten belül kialakul.
A legtöbb betegnél a maximális hatás 4héten belül figyelhető meg. Néhány beteg esetében azonban 4‑8hetes kezelésre lehet szükség. Ezt figyelembe kell venni a dózis-titrálás során.
Amennyiben a Co-Valsacor 320mg/25mg 8hetes alkalmazását követően nem tapasztalható további jelentős hatás, megfontolandó egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszer alkalmazása a kezelés kiegészítéseként vagy másik kezelésre váltás (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1pont).
Az alkalmazás módja
A Co-Valsacor étkezés közben vagy attól függetlenül is bevehető, és vízzel kell bevenni.
Különleges betegcsoportok
Vesekárosodásban szenvedő betegek
Enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (glomerulus filtrációs ráta [GFR] ≥30ml/perc) nem szükséges a dózis módosítása. A hidroklorotiazid összetevő miatt a Co‑Valsacor súlyos vesekárosodásban (GFR<30ml/perc) szenvedő és anuriás betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont).
Májkárosodásban szenvedő betegek
A cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartán dózis nem haladhatja meg a 80mg‑ot (lásd 4.4pont). Enyhe vagy közepes fokú májkárosodásban szenvedő betegeknél nem szükséges a hidroklorotiazid dózisának módosítása. A valzartán összetevő miatt a Co-Valsacor súlyos májkárosodásban vagy biliaris cirrhosisban és cholestasisban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont).
Időskorúak
Időskorú betegeknél nem szükséges a dózis módosítása.
Gyermekek
A Co-Valsacor nem javasolt 18év alatti gyermekek számára a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt.
-
A készítmény hatóanyagaival, egyéb szulfonamid-származékot tartalmazó gyógyszerekkel vagy a készítmény 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
A terhesség második és harmadik trimesztere (4.4 és 4.6pont).
-
Súlyos májkárosodás, továbbá biliaris cirrhosis és cholestasis.
-
Súlyos vesekárosodás (kreatinin‑clearance <30ml/perc), anuria.
-
Refrakter hypokalaemia, hyponatraemia, hypercalcaemia és tünetekkel járó hyperurikaemia.
-
A Co-Valsacor egyidejű alkalmazása aliszkiréntartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR<60ml/perc/1,73m2) (lásd 4.5 és 5.1pont).
Szérum elektrolit-eltérések
Valzartán
Egyidejű adása káliumpótló készítményekkel, kálium-megtakarító diuretikumokkal, káliumtartalmú sópótlókkal vagy egyéb szerekkel, amelyek növelhetik a káliumszintet (heparin, stb.) nem ajánlott. Az esettől függően a káliumszintet monitorozni kell.
Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumokkal, köztük a hidroklorotiaziddal végzett kezelés alatt hypokalaemiáról számoltak be. A szérum káliumszint gyakori ellenőrzése javasolt.
A tiazid diuretikumokkal, köztük a hidroklorotiaziddal végzett kezelés hyponatraemiával és hypochloraemiás alkalosissal jár. A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid is növeli a magnézium vizelettel történő kiválasztását, ami hypomagnesiát eredményezhet. A tiazid diuretikumok csökkentik a kalcium kiválasztását. Ez hypercalcaemiát eredményezhet.
Mint minden, diuretikus kezelést kapó betegnél, a szérum elektrolitszintek rendszeres ellenőrzését megfelelő időközönként el kell végezni.
Nátrium- és/vagy volumenhiányos betegek
A tiazid diuretikumokat, köztük hidroklorotiazidot kapó betegeknél figyelni kell a folyadék- vagy elektrolit háztartás zavarára utaló klinikai tüneteket.
Súlyos nátrium- és/vagy volumenhiányos (pl. nagy dózisú diuretikus kezelésben részesülő) betegekben ritkán szimptómás hypotonia fordulhat elő a valzartán és hidroklorotiazid‑kezelés megkezdésekor. A nátrium- és/vagy volumenhiányt a valzartán és a hidroklorotiazid kombinációval történő kezelés megkezdése előtt rendezni kell.
Súlyos krónikus szívelégtelenségben vagy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó, egyéb betegségekben szenvedő betegek
Olyan (például súlyos szívelégtelenségben szenvedő) betegekben, akiknek a veseműködése a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ, az angiotenzinkonvertáló-enzim-gátlókkal való kezelés oliguriát és/vagy progresszív azotaemiát okozott, valamint ritkán akut veseelégtelenséget és/vagy halált. Szívelégtelenségben szenvedő vagy myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegek kivizsgálása során mindig fel kell mérni a vesefunkciót is. A valzartán és hidroklorotiazid kombináció súlyos krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegeknél történő alkalmazása nem elfogadott.
Ezért nem lehet kizárni, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása miatt a valzartán és a hidroklorotiazid alkalmazása is a veseműködés romlásával járhat. A Co-Valsacor ezeknél a betegeknél nem alkalmazható.
Arteria renalis stenosis
A Co-Valsacor nem használható olyan hypertoniás betegek kezelésére, akiknek egy- vagy kétoldali arteria renalis stenosisuk van, vagy akiknek a soliter veséjén van arteria stenosis, mivel az ilyen betegeknél a vér karbamid- és a szérum kreatininszintje megemelkedhet.
Primaer hyperaldosteronismus
Primaer hyperaldosteronismusban szenvedő betegeket nem szabad Co-Valsacor‑ral kezelni, mivel náluk a renin-angiotenzin rendszer nem aktív.
Aorta- vagy mitrális billentyű-stenosis, hypertrophias obstructiv cardiomiopathia
Akárcsak minden egyéb értágító készítmény esetében, az aorta- vagy mitrális billentyűszűkületben, illetve hypertrophias obstructiv cardiomiopathiában (HOCM) szenvedő betegeknél különös óvatosság szükséges.
Vesekárosodás
Vesekárosodásban szenvedő betegeknél nem szükséges az adag módosítása, ha a kreatinin‑clearance ≥30ml/perc (lásd 4.2pont). A szérum kálium-, kreatinin- és húgysavszint időszakos ellenőrzése javasolt, ha a Co-Valsacor‑t vesekárosodásban szenvedő betegeknél alkalmazzák.
Veseátültetés
Jelenleg nincs tapasztalat a Co-Valsacor veseátültetésen átesett betegeknél való biztonságos alkalmazására vonatkozóan.
Májkárosodás
A cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a Co‑Valsacor elővigyázatossággal alkalmazandó (lásd 4.2 és 5.2pont). A tiazidokat óvatosan kell alkalmazni károsodott májműködésű vagy előrehaladott májbetegségben szenvedő betegeknél, mivel esetükben a folyadék- és elektrolit egyensúly kismértékű változásai májkómát idézhetnek elő.
Anamnézisben szereplő angiooedema
Valzartánnal kezelt betegeknél beszámoltak angiooedemáról (beleértve a gége és a glottis megduzzadását, ami a légutak elzáródását okozza és/vagy az arc, az ajkak, a garat és/vagy a nyelv feldagadását). Közülük néhány beteg esetében már előzőleg is kialakult angiooedema egyéb gyógyszerek (beleértve az ACE‑gátlókat) szedése mellett. A Co-Valsacor szedését azonnal abba kell hagyni olyan betegek esetében, akiknél angiooedema alakul ki, és a Co-Valsacor‑t nem szabad újra adni (lásd 4.8pont).
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval (többek között a valzartánnal) kezelt betegek esetén (lásd 4.8pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a valzartán/hidroklorotiazid-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Systemás lupus erythematosus
Beszámoltak arról, hogy a tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid is súlyosbíthatják vagy aktiválhatják a systemás lupus erythematosust.
Egyéb metabolikus zavarok
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid is megváltoztathatják a glükóztoleranciát és növelhetik a szérum koleszterin-, triglicerid- és húgysavszintjét. Diabeteses betegeknél az inzulin vagy az orális antidiabetikumok adagjának módosítására lehet szükség.
A tiazidok csökkenthetik a kalcium vizelettel történő kiválasztódását, és ismert kalcium‑anyagcserezavar nélkül is a szérum kalciumszint intermittáló és enyhe emelkedését idézhetik elő. A jelentős hypercalcaemia a háttérben megbújó hyperparathyreosis bizonyítéka lehet. A tiazidok adását a mellékpajzsmirigy funkciójának vizsgálata előtt abba kell hagyni.
Fényérzékenység
A tiazid diuretikumok mellett fényérzékenységi reakciók eseteiről számoltak be (lásd 4.8pont). Ha a kezelés alatt fényérzékenységi reakció alakul ki, akkor a kezelés leállítása javasolt. Ha a diuretikum újraadása szükségesnek tűnik, akkor a napnak vagy a mesterséges UV‑A sugaraknak kitett területek védelme javasolt.
Terhesség
Terhesség alatt nem szabad angiotenzinII‑receptor-antagonista- (AIIRA) kezelést kezdeni. Hacsak az AIIRA-kezelés folytatása nem létfontosságú, azoknál a betegeknél, akik terhességet terveznek, olyan másik vérnyomáscsökkentő kezelésre kell átváltani, amely biztonságosan alkalmazható terhesség ideje alatt. Terhesség megállapítása esetén az AIIRA-kezelést azonnal meg kell szakítani és – szükség esetén – másik kezelést kell megkezdeni (lásd 4.3 és 4.6pont).
Általános
Óvatosnak kell lenni az olyan betegeknél, akik korábban más angiotenzinII‑receptor-antagonistákra mutattak túlérzékenységet. A túlérzékenységi reakciónak az allergiás és az asztmás betegeknél nagyobb a valószínűsége.
Choroidealis effusio, akut myopia ésmásodlagos, zárt zugú glaucoma
A szulfonamid vagy szulfonamid-származék gyógyszerek idioszinkráziás reakciót válthatnak ki, amely látótérkieséssel járó choroidealis effusiót, átmeneti myopiát és akut zárt zugú glaucomát eredményezhet. A tünetek közé tartozik a látásélesség csökkenés vagy a szemfájdalom, és ezek jellemző módon a kezelés megkezdése után órákon ‑ heteken belül jelentkeznek. A kezeletlen akut zárt zugú glaucoma végleges látásvesztéshez vezethet.
Az elsődleges kezelés a gyógyszer alkalmazásának a lehető leggyorsabban történő abbahagyása. Azonnali gyógyszeres vagy műtéti kezelés mérlegelése lehet szükséges, ha az intraocularis nyomás magas marad. Az akut zárt zugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat az anamnézisben szereplő szulfonamid‑ vagy penicillinallergia.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzinII‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzinII‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1pont).
Ha a kettősblokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, az elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzinII‑receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél nem javasolt.
Nem melanomatípusú bőrrák
A nem melanómatípusú bőrrák (NMSC) [bazálsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid (HCTZ) növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a HCTZ fotoszenzitivitást okozó hatása.
A HCTZ-t szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket – különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra – és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV‑sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a HCTZ használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8 pont)
Akut légzőszervi toxicitás
Hidroklorotiazid bevételét követően nagyon ritkán akut légzőszervi toxicitásról, többek között akut respirációs distressz szindrómáról (ARDS) számoltak be. Pulmonális ödéma jellemzően a hidroklorotiazid bevételét követően perceken vagy órákon belül alakul ki. A jelentkezésekor fellépő tünetek közé tartozik a nehézlégzés, a láz, a légzőszervi tünetek romlása és az alacsony vérnyomás. Amennyiben felmerül az ARDS gyanúja, a Co-Valsacor adását le kell állítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Nem adható hidroklorotiazid olyan betegeknek, akiknél a hidroklorotiazid bevételét követően korábban ARDS lépett fel.
A Co-Valsacor laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktóz-intoleranciában, teljes laktázhiányban vagy glükóz‑galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.
Ez a gyógyszer kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag “nátriummentes”.
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Lítium
ACE‑gátlókkal és tiazidokkal, köztük a hidroklorotiaziddal való egyidejű alkalmazása esetén a szérum lítiumszint és –toxicitás visszafordítható emelkedéséről számoltak be. A valzartán és lítium egyidejű alkalmazására vonatkozóan rendelkezésre álló tapasztalatok hiánya miatt, ez a kombináció nem ajánlott. Amennyiben együttadásuk szükségesnek bizonyul, a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.
Elővigyázatosságot igénylő egyidejű alkalmazás
Más vérnyomáscsökkentő szerek
A valzartán és hidroklorotiazid kombináció fokozhatja más, vérnyomáscsökkentő tulajdonsággal rendelkező szerek (pl. guanetidin, metildopa, vazodilatátorok, ACE‑gátlók, ARB‑k, béta‑blokkolók, kalciumcsatorna‑blokkolók és direkt renin‑inhibitorok [DRI‑k]) hatásait.
Presszoraminok (pl. noradrenalin, adrenalin)
A presszoraminokra adott válaszreakció csökkenhet. Ennek a hatásnak a klinikai jelentősége bizonytalan, és nem elegendő ahhoz, hogy eleve kizárja ezek alkalmazását.
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID‑ok), beleértve a szelektív COX‑2-gátlókat, acetilszalicilsavat (>3g/nap) és a nem szelektív nem-szteroid gyulladáscsökkentőket
A nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyidejű alkalmazás esetén mind az angiotenzinII‑antagonisták, mind a hidroklorotiazid vérnyomáscsökkentő hatását csökkenthetik. Ráadásul a Co‑Valsacor és a nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyidejű alkalmazása a veseműködés romlásához és a szérum káliumszint emelkedéséhez vezethet. Ezért a kezelés elején ajánlott figyelemmel kísérni a veseműködést, illetve biztosítani kell a beteg megfelelő hidrálását.
A valzartánnal összefüggő gyógyszerkölcsönhatásokA renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzinII‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1pont).
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók és egyéb készítmények, amelyek növelhetik a káliumszintet
Amennyiben egy káliumszintet befolyásoló gyógyszer és a valzartán egyidejű alkalmazása szükségesnek bizonyul, a plazma káliumszint monitorozása ajánlott.
Transzporterek
In vitro eredmények azt mutatják, hogy a valzartán a hepaticus uptake‑transzporter OATP1B1/OATP1B3 és a hepaticus efflux‑transzporter MRP2 szubsztrátja. A klinikai jelentősége ennek az eredménynek nem ismert. Az uptake‑transzporter-inhibitorok (pl. rifampicin, ciklosporin) vagy az efflux‑transzporter-inhibitorok (pl. ritonavir) egyidejű alkalmazása növelheti a valzartán szisztémás expozícióját. Ezekkel a gyógyszerekkel történő egyidejű kezelés megkezdésekor és befejezésekor megfelelő gondossággal kell eljárni.
Nincs gyógyszerkölcsönhatás
Valzartánnal végzett gyógyszerkölcsönhatási vizsgálatokban nem észleltek klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatásokat a valzartán és a következő vegyületek egyike között sem: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid. A digoxin és az indometacin kölcsönhatásba léphet a Co-Valsacor hidroklorotiazid összetevőjével is (lásd a hidroklorotiaziddal összefüggő kölcsönhatásokat).
A hidroklorotiaziddal összefüggő gyógyszerkölcsönhatásokElővigyázatosságot igénylő egyidejű alkalmazás
A szérum káliumszintet befolyásoló gyógyszerek
A hidroklorotiazid hypokalaemiás hatását növelhetik az egyidejűleg alkalmazott kaliuretikus diuretikumok, kortikoszteroidok, laxatívumok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillinG, szalicilsav és –származékok.
Ha ezeket a gyógyszereket a hidroklorotiazid-valzartán kombinációval együtt rendelik, akkor a plazma káliumszint ellenőrzése javasolt (lásd 4.4pont).
Gyógyszerek, amelyek torsades de pointes‑t okozhatnak
A hypokalaemia kockázata miatt a hidroklorotiazidot óvatosan kell alkalmazni, ha olyan gyógyszerekkel adják együtt, amelyek torsades de pointes‑t okozhatnak, különösen az Ia. és a III.osztályba tartozó antiaritmiás gyógyszerekkel és bizonyos antipszichotikumokkal.
A szérum nátriumszintet befolyásoló gyógyszerek
A vízhajtók hyponatraemiás hatását felerősítheti az olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazása, mint például az antidepresszánsok, antipszichotikumok, antiepileptikumok, stb. Ezeknek a gyógyszereknek a hosszan tartó alkalmazásakor elővigyázatosság javasolt.
Digitálisz glikozidok
Nemkívánatos hatásként tiazid indukálta hypokalaemia vagy hypomagnesaemia fordulhat elő, ami digitálisz indukálta cardialis arrhythmiák kialakulásának kedvez (lásd 4.4pont).
Kalciumsók és D‑vitamin
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid D‑vitaminnal vagy kalciumsókkal történő együttes alkalmazása elősegítheti a szérum kalciumszint emelkedését. A tiazid‑típusú diuretikumok kalciumsókkal történő egyidejű alkalmazása a tubuláris kalcium‑reabszorpció növelésével hypercalcaemiához vezethet a hypercalcaemiára hajlamos betegeknél (pl. hyperparathyroidismus, rosszindulatú betegségek vagy D‑vitamin-mediált kórképek).
Antidiabetikus szerek (orális szerek és inzulin)
A tiazidok megváltoztathatják a glükóz toleranciát. Az antidiabetikum dózisának módosítására lehet szükség.
A metformint óvatosan kell alkalmazni a hidroklorotiaziddal összefüggő, potenciális funkcionális veseelégtelenség okozta laktátacidózis kockázata miatt.
Béta‑blokkolók és diazoxid
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid béta‑blokkolókkal történő együttes alkalmazása növelheti a hyperglykaemia kockázatát. A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid fokozhatja a diazoxid vércukorszint-növelő hatását.
A köszvény kezelésére alkalmazott gyógyszerek (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)
Az urikozuriás gyógyszerek adagolásának módosítása válhat szükségessé, mivel a hidroklorotiazid emelheti a szérum húgysavszintet. A probenecid vagy a szulfinpirazon adagjának emelése válhat szükségessé. A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid együttes alkalmazása növelheti az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakciók előfordulási gyakoriságát.
Antikolinerg szerekés a tápcsatorna motilitását növelő egyéb gyógyszerek
Az antikolinerg szerek (pl. atropin, biperiden) – nyilvánvalóan a tápcsatorna motilitásának és a gyomorürülés sebességének csökkentése révén – növelhetik a tiazid-típusú diuretikumok biohasznosulását. Ezzel szemben a prokinetikus hatóanyagok, például a ciszaprid csökkenthetik a tiazid típusú diuretikumok biohasznosulását.
Amantadin
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid növelhetik az amantadin okozta mellékhatások kockázatát.
Ioncserélő gyanták
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid felszívódását csökkenti a kolesztiramin vagy a kolesztipol. Ezért a kölcsönhatások lehetőség szerinti minimalizálása érdekében a hidroklorotiazid és a gyanta adásának szétválasztása javasolt, például a hidroklorotiazidot legalább 4órával a gyanták adása előtt vagy azt követően 4‑6órával kell alkalmazni.
Citotoxikus szerek
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid csökkenthetik a citotoxikus szerek (pl. ciklofoszfamid, metotrexát) kiválasztódását, és potencírozhatják azok mieloszuppresszív hatásait.
Nem depolarizáló harántcsíkoltizom-relaxánsok (pl. tubokurarin)
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid potencírozhatják a harántcsíkoltizom‑relaxánsok, például a kuráre‑származékok hatásait.
Ciklosporin
A ciklosporinnal történő egyidejű kezelés növelheti a hyperurikaemia és a köszvény‑típusú szövődmények kockázatát.
Alkohol, barbiturátok vagy narkotikumok
A tiazid diuretikumok és a szintén vérnyomáscsökkentő hatással (pl. a szimpatikus idegrendszeri aktivitás vagy a direkt vazodilatátor-aktivitás csökkentése által) rendelkező anyagok egyidejű alkalmazása orthostaticus hypotoniát válthat ki.
Metildopa
A metildopával és a hidroklorotiaziddal végzett egyidejű kezelést kapó betegeknél egyedülálló esetekben haemolyticus anaemiáról számoltak be.
Jódozott kontrasztanyagok
Diuretikum-indukálta dehydratio esetén fokozott a heveny veseelégtelenség kockázata, főként jódozott készítmények nagy dózisai esetén. A betegeket ezek alkalmazása előtt rehidrálni kell.
Terhesség
Valzartán
Az angiotenzinII‑receptor-antagonisták (AIIRA) alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4pont). Az AIIRA alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4pont).
A terhesség első trimeszterében alkalmazott ACE‑gátlókkal történő kezelést követően fellépő teratogenitás kockázatával kapcsolatos epidemiológiai bizonyítékok nem meggyőzőek. Ennek ellenére, a kockázat enyhe növekedése nem zárható ki. Jóllehet az angiotenzinII‑receptor-antagonista- (AIIRA) kezelés kockázatára vonatkozó kontrollált epidemiológiai adatok nem állnak rendelkezésre, az említett gyógyszercsoport esetében hasonló kockázat állhat fenn. Hacsak az AIIRA-kezelés folytatása nem létfontosságú, azoknál a betegeknél, akik terhességet terveznek, olyan másik vérnyomáscsökkentő kezelésre kell átváltani, amely biztonságosan alkalmazható terhesség ideje alatt. Terhesség megállapítása esetén az AIIRA‑kezelést azonnal meg kell szakítani és – szükség esetén – másik kezelést kell megkezdeni.
Az AIIRA‑kezelésnek a terhesség II. és III.trimeszterében történő alkalmazásával kapcsolatban ismert, hogy magzatkárosító hatást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, a koponyacsontosodás megkésése) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) fejt ki (lásd továbbá az 5.3pontot).
Amennyiben az AIIRA hatása a terhesség második trimeszterében lépett fel, a veseműködés és a koponyacsont ultrahangos vizsgálata ajánlott.
Azoknál az újszülötteknél, akiknek anyja AIIRA‑t szedett, szorosan figyelemmel kell kísérni, hogy előfordul-e hypotonia (lásd 4.3 és 4.4pont).
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid terhesség, és különösen az első trimeszter alatt történő alkalmazásával kapcsolatban csak korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Az állatkísérletek hiányosak. A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második- és harmadik trimeszter alatt történő alkalmazása ronthatja a foetoplacentaris perfúziót, és foetalis és neonatalis hatásokat idézhet elő, például icterust, az elektrolit-egyensúly felborulását és thrombocytopeniát.
Szoptatás
Nem állnak rendelkezésre adatok a valzartán szoptatás ideje alatt történő alkalmazásával kapcsolatosan. A hidroklorotiazid kiválasztódik az emberi anyatejbe. Ezért a Co-Valsacor szoptatás alatt történő alkalmazása nem javasolt. Olyan másik kezelést kell előnyben részesíteni a szoptatás ideje alatt, amely biztonságossági profilja jobban ismert, különösen az újszülöttek vagy koraszülöttek esetében.
A valzartán-hidroklorotiazid kombinációnak a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták. Gépjárművezetés vagy gépek kezelése során figyelembe kell venni, hogy esetenként szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.
A klinikai vizsgálatokban jelentett, a placebóhoz viszonyítva a valzartán és a hidroklorotiazid együttes adásakor gyakrabban kialakuló mellékhatások és laboratóriumi eltérések, valamint a forgalomba hozatalt követő eseti beszámolók az alábbiakban szervrendszerenként kerülnek bemutatásra. Azok a mellékhatások, amelyekről ismert, hogy az önállóan adott összetevő esetén kialakulnak, de a klinikai vizsgálatok során mégsem észlelték, a valzartán/hidroklorotiazid‑kezelés alatt kialakulhatnak.
A gyógyszer mellékhatások gyakoriság szerint kerülnek felsorolásra, elsőként a leggyakoribb, az alábbi megállapodás szerint: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 – <1/10); nem gyakori (≥1/1000 – <1/100); ritka (≥1/10000 – <1/1000); nagyon ritka (<1/10000), nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).
Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a nemkívánatos hatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
1.táblázat: A valzartán/hidroklorotiazid alkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Dehydratio |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | Szédülés |
| Nem gyakori | Paraesthesia |
| Nem ismert | Ájulás |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | |
| Nem gyakori | Homályos látás |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | Tinnitus |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Hypotonia |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Köhögés |
| Nem ismert | Nem szív eredetű pulmonalis oedema |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | Diarrhoea |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | Myalgia |
| Nagyon ritka | Arthralgia |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Beszűkült veseműködés |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Nem gyakori | Fáradtság |
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | |
| Nem ismert | Emelkedett szérum húgysavszint, emelkedett szérum bilirubin- és szérum kreatininszint, hypokalaemia, hyponatraemia, emelkedett karbamidnitrogénszint, neutropenia |
Az egyes összetevőkre vonatkozó további információk
A korábban az egyes összetevők valamelyike esetén jelentett mellékhatások a valzartán‑hidroklorotiazid kombináció esetén is potenciális nemkívánatos hatásként jelentkezhetnek, még akkor is, ha a klinikai vizsgálatokban vagy a forgalomba hozatalt követő időszak alatt nem észlelték.
2.táblázat: A valzartánalkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Csökkent haemoglobinszint, csökkent hematokrit, thrombocytopenia |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Egyéb túlérzékenységi/allergiás reakciók, beleértve a szérumbetegséget is |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | A szérum káliumszint emelkedése, hyponatraemia |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | Vertigo |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Vasculitis |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Hasi fájdalom |
| Nagyon ritka | Intestinalis angiooedema |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | |
| Nem ismert | A májfunkciós értékek emelkedése |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | Angiooedema, bőrkiütés, pruritus |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Veseelégtelenség |
3.táblázat: A hidroklorotiazidalkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
A hidroklorotiazidot sok éve széles körben rendelik, gyakran magasabb dózisokban, mint amik a Co‑Valsacor‑ban vannak. Az alábbi mellékhatásokról számoltak be a tiazid diuretikum monoterápiával, köztük a hidroklorotiaziddal kezelt betegeknél:
| Jó-, rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is) | |||
| Nem ismert | Nem melanomatípusú bőrrák (bazálsejtes rák és laphámsejtes rák)1 | ||
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Ritka | Thrombocytopenia néha purpurával | ||
| Nagyon ritka | Agranulocytosis, leukopenia, haemolyticus anaemia, csontvelő-elégtelenség | ||
| Nem ismert | Aplasticus anaemia | ||
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nagyon ritka | Túlérzékenységi reakciók | ||
| Anyagcsere- és táplákozási betegségek és tünetek | |||
| Nagyon gyakori | Hypokalaemia, emelkedett szérum lipidszintek (főként nagyobb adagoknál) | ||
| Gyakori | Hyponatraemia, hypomagnesaemia, hyperurikaemia | ||
| Ritka | Hypercalcaemia, hyperglykaemia, glucosuria és a diabeteses anyagcserestátusz romlása | ||
| Nagyon ritka | Hypochloraemiás alkalosis | ||
| Pszichiátriai kórképek | |||
| Ritka | Depresszió, alvászavarok | ||
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Ritka | Fejfájás, szédülés, paraesthesia | ||
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | |||
| Ritka | Látásromlás | ||
| Nem ismert | Akut zárt zugú glaucoma, choroidealis effusio | ||
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | |||
| Ritka | Cardialis arrhythmiák | ||
| Érbetegségek és tünetek | |||
| Gyakori | Orthostaticus hypotonia | ||
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |||
| Nagyon ritka | Respiratoricus distress, beleértve a pneumonitist és a pulmonalis oedemát, akut respirációs distressz szindróma (ARDS) (lásd 4.4pont) | ||
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Gyakori | Étvágytalanság, enyhe hányinger és hányás | ||
| Ritka | Obstipatio, gastrointestinális diszkomfort, hasmenés | ||
| Nagyon ritka | Pancreatitis | ||
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | |||
| Ritka | Intrahepaticus cholestasis vagy icterus | ||
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |||
| Nem ismert | Vesekárosodás, heveny veseelégtelenség | ||
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |||
| Gyakori | Urticaria és egyéb típusú kiütések | ||
| Ritka | Fényérzékenység | ||
| Nagyon ritka | Vasculitis necrotisans és toxicus epidermalis necrolysis, cutan lupus erythematosus‑szerű reakciók, a cutan lupus erythematosus reaktivációja | ||
| Nem ismert | Erythema multiforme | ||
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |||
| Nem ismert | Láz, gyengeség | ||
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |||
| Nem ismert | Izomgörcs | ||
| A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek | |||
| Gyakori | Impotencia | ||
1 Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Tünetek
A valzartán túladagolása nagymértékű hypotoniát okozhat, ami tudatszint-csökkenéshez, a keringés összeomlásához és/vagy sokkhoz vezethet. Emellett a következő panaszok és tünetek jelentkezhetnek a hidroklorotiazid összetevő túladagolása következtében: hányinger, somnolentia, hypovolaemia és szívritmuszavarokkal és izomgörcsökkel járó elektrolitzavarok.
Kezelés
A terápiás intézkedések a lenyelés időpontjától, illetve a tünetek típusától és súlyosságától függnek; a vérkeringés stabilizálása elsődleges jelentőségű.
Hypotonia előfordulása esetén a beteget fekvő testhelyzetbe kell helyezni, és gyorsan só- és volumenpótlást kell végezni.
A valzartán erős plazmakötődése következtében hemodialízissel nem távolítható el, ezzel szemben a hidroklorotiazid ürülése dialízissel elérhető.
Farmakológiai tulajdonságok - CO-VALSACOR 320 MG/25 MG
Farmakoterápiás csoport: angiotenzinII-antagonisták és diuretikumok; valzartán és diuretikumok ATCkód:C09DA03
Valzartán/hidroklorotiazid
Co-Valsacor 80mg/12,5mg filmtabletta
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,9/11,3Hgmm), mint a 12,5mg hidroklorotiazid (5,2/2,9Hgmm) és a 25mg hidroklorotiazid (6,8/5,7Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (60%), mint a 12,5mg hidroklorotiazidra (25%) és a 25mg hidroklorotiazidra (27%).
Egy 80mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (9,8/8,2Hgmm), mint a 80mg valzartán (3,9/5,1Hgmm) és a 160mg valzartán (6,5/6,2Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (51%), mint a 80mg valzartánra (36%) és a 160mg valzartánra (37%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (16,5/11,8Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve mind a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), mind pedig a 80mg valzartán (8,8/8,6Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (64%), mint a placebóra (29%) és a hidroklorotiazidra (41%).
Co-Valsacor 160mg/12,5mg filmtabletta
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/7,5Hgmm), mint a 25mg hidroklorotiazid (5,6/2,1Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (vérnyomás <140/90Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ≥20Hgmm vagy a diasztolés vérnyomáscsökkenés ≥10Hgmm) a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (50%), mint a 25mg hidroklorotiazidra (25%).
Egy 160mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,6/11,9Hgmm), mind pedig a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/10,4Hgmm) esetén egyaránt, mint a 160mg valzartán (8,7/8,8Hgmm) esetén. A 160/25mg os és a 160/12,5mg os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (68%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (62%), mint a 160mg valzartánra (49%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/ hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg (17,8/13,5Hgmm), illetve a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (22,5/15,3Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (12,7/9,3Hgmm) és a 160mg valzartán (12,1/9,4Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid (81%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (76%), mint a placebóra (29%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (41%), a 25mg hidroklorotiazidra (54%) és a 160mg valzartánra (59%).
Co-Valsacor160mg/25mg filmtabletta
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/7,5Hgmm), mint a 25mg hidroklorotiazid (5,6/2,1Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (vérnyomás <140/90Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ≥20Hgmm vagy a diasztolés vérnyomáscsökkenés ≥10Hgmm) a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (50%), mint a 25mg hidroklorotiazidra (25%).
Egy 160mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,6/11,9Hgmm), mind pedig a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/10,4Hgmm) esetén egyaránt, mint a 160mg valzartán (8,7/8,8Hgmm) esetén. A 160/25mg‑os és a 160/12,5mg‑os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (68%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (62%), mint a 160mg valzartánra (49%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/ hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg (17,8/13,5Hgmm), illetve a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (22,5/15,3Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (12,7/9,3Hgmm) és a 160mg valzartán (12,1/9,4Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid (81%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (76%), mint a placebóra (29%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (41%), a 25mg hidroklorotiazidra (54%) és a 160mg valzartánra (59%).
Co-Valsacor 320mg/12,5mg filmtabletta
Egy 320mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (15,4/10,4Hgmm), mind pedig a 320/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (13,6/9,7Hgmm) esetén egyaránt, mint a 320mg valzartán (6,1/5,8Hgmm) esetén.
A 320/25mg‑os és a 320/12,5mg‑os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (75%) és a 320/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (69%), mint a 320mg valzartánra (53%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/ hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 320/12,5mg (21,7/15,0Hgmm), illetve a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (24,7/16,6Hgmm), mint a placebo (7,0/5,9Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (11,1/9,0Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (14,5/10,8Hgmm) és a 320mg valzartán (13,7/11,3Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid (85%) és a 320/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (83%), mint a placebóra (45%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (60%), a 25mg hidroklorotiazidra (66%) és a 320mg valzartánra (69%).
Co-Valsacor 320mg/25mg filmtabletta
Egy 320mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktívkontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (15,4/10,4Hgmm), mind pedig a 320/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (13,6/9,7Hgmm) esetén egyaránt, mint a 320mg valzartán (6,1/5,8Hgmm) esetén.
A 320/25mg‑os és a 320/12,5mg‑os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (75%) és a 320/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (69%), mint a 320mg valzartánra (53%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/ hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 320/12,5mg (21,7/15,0Hgmm), illetve a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (24,7/16,6Hgmm), mint a placebo (7,0/5,9Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (11,1/9,0Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (14,5/10,8Hgmm) és a 320mg valzartán (13,7/11,3Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 320/25mg valzartán/hidroklorotiazid (85%) és a 320/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (83%), mint a placebóra (45%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (60%), a 25mg hidroklorotiazidra (66%) és a 320mg valzartánra (69%).
A valzartánnal és hidroklorotiaziddal végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a szérum káliumszint dózisfüggő csökkenése fordult elő. A szérum káliumszint csökkenése gyakrabban következett be azoknál a betegeknél, akik 25mg hidroklorotiazidot kaptak, mint azoknál, akiknek 12,5mg hidroklorotiazidot adtak. A valzartán/hidroklorotiazid kombinációval végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a hidroklorotiazid káliumszint‑csökkentő hatását a valzartán káliummegtakarító hatása csökkentette.
A valzartánnal együtt adott hidroklorotiazid kombináció cardiovascularis mortalitásra és morbiditásra gyakorolt kedvező hatásai jelenleg nem ismertek.
Epidemiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a hidroklorotiaziddal végzett hosszan tartó kezelés csökkenti a cardiovascularis mortalitás és morbiditás kockázatát.
Valzartán
A valzartán orálisan aktív, hatékony, specifikus angiotenzinII (AngII)‑receptor-antagonista. A valzartán szelektíven hat az AT1‑receptor altípusra, ami az angiotenzinII ismert káros hatásaiért felelős. A valzartán okozta AT1‑receptor-blokád miatt a felszaporodó angiotenzinII stimulálhatja a blokkolás alatt nem álló AT2‑receptort, ami úgy tűnik, ellensúlyozza az AT1‑receptor hatást. A valzartán nem fejt ki részleges agonista hatást az AT1‑receptorokon, és sokkal nagyobb affinitással (kb. 20000‑szeres) kötődik az AT1‑receptorokhoz, mint az AT2‑receptorokhoz. A valzartán nem kötődik egyéb – a cardiovascularis szabályozásban jelentős szerepet játszó – hormonreceptorokhoz vagy ioncsatornákhoz, ill. azokat nem is blokkolja.
A valzartán nem gátolja az ACE, más néven kininázII működését, ami az AngI‑et AngII‑vé alakítja és a bradikinint lebontja. Az angiotenzinII‑receptor-antagonisták nagy valószínűséggel nem okoznak köhögést, mivel nem hatnak az ACE‑ra, és nem potenciálják a bradikinint és a P-anyagot. Azokban a klinikai vizsgálatokban, melyekben a valzartánt ACE‑gátlóval hasonlították össze, a száraz köhögés incidenciája szignifikánsan (p<0,05) kisebb volt a valzartánnal kezelt csoportban, mint az ACE‑gátlóval kezelt csoportban (2,6%, ill. 7,9%). Egy olyan klinikai vizsgálatban, melyet azon betegek bevonásával végeztek, akiknek az anamnézisében ACE‑gátló-kezelés alatt kialakuló száraz köhögés szerepel, a valzartánt szedő betegek 19,5%‑ában, a tiazid diuretikumot szedők 19,0%‑ában jelentkezett köhögés, míg az ACE‑gátlót szedők esetében 68,5%‑ban (p<0,05).
Hipertóniás betegeknek adva a valzartánt, a vérnyomáscsökkenés a pulzusszám változása nélkül következik be. A legtöbb betegben, egyszeri per os alkalmazása után az antihipertenzív hatás 2órán belül kezdődik, és a vérnyomáscsökkenés kb. 4‑6órán belül éri el maximumát. Az antihipertenzív hatás a bevétel után 24órán keresztül fennáll. Ismételt adagolás során a maximális vérnyomáscsökkenés bármely dózis esetén 2–4héten belül bekövetkezett, és a hosszan tartó kezelés alatt fennmaradt. Hidroklorotiaziddal kombinálva további jelentős vérnyomáscsökkenés érhető el.
A valzartán hirtelen megvonása nem eredményezett rebound hypertoniát vagy egyéb nem kívánt klinikai eseményt.
A 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában is szenvedő hipertóniás betegeknél a valzartánról kimutatták, hogy csökkenti az albumin vizelet útján történő kiválasztását. A MARVAL (Micro Albuminuria Reduction with Valsartan) vizsgálatban 332 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában szenvedő, normális vagy magas vérnyomású és megfelelő veseműködésű (szérum kreatinin <120mikromol/l) betegnél (átlagos életkor: 58év; 265férfi) tanulmányozták a vizelettel kiválasztott albumin (UAE) csökkenését a valzartán (80‑160mg/nap) hatására az amplodipinhez (5‑10mg/nap) képest (valzartán: 58mikrogramm/perc; amlodipin: 55,4mikrogramm/perc). 24hét után a valzartán 42%‑kal (–24,2µg/perc; 95% CI: –40,4 - –19,1), az amlopidin pedig kb. 3%-kal (–1,7mikrogramm/perc; 95% CI: –5,6 - 14,9) csökkentette az albumin vizelet útján történő ürülését (p<0,001) annak ellenére, hogy a vérnyomás hasonló mértékben csökkent a két csoportban. Egy további vizsgálatban 391 2‑es típusú diabetesben és albuminuriában szenvedő (átlag=102mikrogramm/perc; 20‑700mikrogramm/perc), megfelelő veseműködésű (átlagos szérum kreatinin=80mikrogmol/l), hipertóniás (vérnyomás=150/88Hgmm) beteg részvételével mélyrehatóbban tanulmányozták a valzartán hatását a vizelettel kiválasztott albumin csökkenésére. A betegeket véletlenszerűen a három különböző valzartán dózissal (160, 320, ill. 640mg/nap) kezelt csoport egyikébe sorolták, majd 30hétig kezelték. A vizsgálat célja az optimális valzartán dózis megállapítása volt, amellyel a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hipertóniás betegeknél csökkenthető az albumin vizelet útján történő kiválasztása. 30hét után az albumin vizelet útján történő kiválasztásának százalékos változása a 160mg valzartán hatására jelentős mértékben, 36%‑kal (95% CI: 22–47%), 320mg valzartán hatására pedig 44%‑kal csökkent (95% CI: 31–54%) az alapszinthez viszonyítva. Ennek alapján arra következtettek, hogy a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hipertóniás betegekben a 160‑320mg valzartán klinikailag jelentős csökkenést idézett elő az albumin vizelet útján történő kiválasztásában.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban [ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)] vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzinII‑receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VANEPHRON D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzinII‑receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Az ACE-gátlók és angiotenzinII‑receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzinII‑receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve kardiovaszkuláris betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban.
Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumok elsősorban a vese disztális kanyarulatos csatornáiban hatnak. Kimutatták, hogy a vese cortexében van egy nagy affinitású receptor, és ez a tiazid diuretikumok elsődleges kötődési helye, ezen gátolják a NaCl-transzportot a disztális kanyarulatos csatornákban. A tiazidok hatásmechanizmusa feltehetőleg a Cl-‑helyért történő kompetíció útján a Na+Cl- szimporter gátlásán keresztül érvényesül, ezáltal befolyásolva az elektrolit-reabszorpció mechanizmusát: megközelítőleg azonos mértékben direkt módon növelik a Na+- és Cl--kiválasztást, és indirekt módon a diuretikus hatás révén csökkentik a plazmavolument, ennek következtében növelik a plazma reninaktivitást, növelik az aldoszteronszekréciót, továbbá a vizelettel történő káliumvesztést, és csökkentik a szérum káliumszintet. Mivel a renin‑aldoszteron közti kapcsolat az angiotenzinII közvetítésével jön létre, valzartán együttadásával a szérum káliumszint csökkenés nem olyan kifejezett, mint ami a hidroklorotiazid-monoterápia esetén észlelhető.
Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71533 BCC-ben és 8629 SCC-ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1430833, illetve 172462 létszámú kontrollcsoportokkal. A magas HCTZ-használat (legalább 50000 mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29 (95% CI: 1,23–1,35) a BCC és 3,98 (95% CI: 3,68–4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis-hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a HCTZ közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633 ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63067 létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis-hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR-értékkel: 2,1 (95% CI: 1,7-2,6) megemelkedett 3,9-re (3,0-4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25000 mg) és az OR: 7,7 (5,7-10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100000mg) (lásd még 4.4pont).
Valzartán/hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid szisztémás biohasznosulása a valzartánnal való együttes adásakor kb. 30%‑kal csökken. A valzartán kinetikáját nem befolyásolja számottevően a hidroklorotiaziddal való együttes alkalmazás. Ez a megfigyelt interakció nem befolyásolja a valzartán és hidroklorotiazid kombinált alkalmazását, mivel a kontrollos klinikai vizsgálatok egyértelmű antihipertenzív hatást mutattak ki, ami nagyobb mértékű volt, mint bármelyik hatóanyag monoterápiában történő alkalmazása vagy placebo adása esetén.
Valzartán
Felszívódás
A valzartán önmagában történő orális alkalmazása után a készítmény 2‑4órán belül éri el a maximális plazmakoncentrációt. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23%. Táplálékkal együtt való bevétele esetén a valzartán-terhelés (amit a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület [AUC] mér) kb. 40%‑kal, a maximális plazmakoncentráció (Cmax) pedig kb. 50%‑kal csökken, jóllehet a dózis bevételét követő 8óra eltelte után a koncentráció hasonló volt a két csoportban, azaz táplálékkal és éhgyomorra történő bevétel esetén. Az AUC csökkenése azonban nem vezet a hatás klinikailag jelentős csökkenéséhez, ezért a valzartán bevehető táplálékkal és étkezéstől függetlenül is.
Eloszlás
A valzartán steady-state (dinamikus egyensúlyi állapot) megoszlási volumene körülbelül 17l, ami arra utal, hogy a valzartán nem oszlik el kiterjedten a szövetekben. A valzartán erősen kötődik szérumfehérjékhez (94‑97%‑ban), főleg szérum albuminhoz.
Biotranszformáció
A valzartán nem megy át nagymértékű biotranszformáción, hiszen az adag csupán 20%‑a nyerhető vissza metabolitok formájában. Egy hidroxi metabolitot azonosítottak a plazmában, alacsony koncentrációban (a valzartán plazmakoncentráció-idő görbe alatti területének kevesebb mint 10%‑a). Ez a metabolit farmakológiai szempontból inaktív.
Elimináció
A valzartán multiexponenciális bomlási kinetikát mutat (t½alfa <1óra és t½béta kb. 9óra). A valzartán elsősorban a széklettel (az adag kb. 83%‑a) és a vizelettel (az adag kb. 13%‑a) választódik ki, nagyrészt változatlan formában. Intravénás alkalmazás után a valzartán plazma-clearance‑e kb. 2l/óra, vese-clearance‑e pedig 0,62l/óra (a teljes clearance kb. 30%‑a). A valzartán felezési ideje 6óra.
Hidroklorotiazid
Felszívódás
Egy per os adag után a hidroklorotiazid felszívódása gyors (tmax kb. 2óra). Az átlagos AUC emelkedése lineáris és a terápiás tartományban a dózissal arányos.
A tápláléknak a hidroklorotiazid felszívódására gyakorolt hatásának, ha van ilyen, klinikai jelentősége csekély. A hidroklorotiazid abszolút biohasznosulása per os alkalmazás esetén 70%.
Eloszlás
A látszólagos megoszlási volumen 4–8l/kg.
A keringő hidroklorotiazid a szérumfehérjékhez kötődik (40‑70%), főként a szérumalbuminhoz. A hidroklorotiazid ezen felül akkumulálódik az erythrocytákban, ami a plazmaszint kb. 3‑szorosát éri el.
Elimináció
A hidroklorotiazid túlnyomórészt változatlan vegyület formájában eliminálódik. A hidroklorotiazid a plazmából a terminális eliminációs fázisban átlagosan 6‑15órás felezési idővel eliminálódik. Ismételt adagolás mellett a hidroklorotiazid kinetikája nem változik, és napi egyszeri adagolás mellett az akkumuláció minimális. A felszívódott dózis több mint 95%‑a változatlan vegyület formájában a vizeletben választódik ki. A renalis clearance passzív filtrációból és a renalis tubulusokba történő aktív szekrécióból tevődik össze.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Néhány idős egyénben a valzartán szisztémás expozíciója a fiatalabbakhoz képest valamivel nagyobb volt, azonban ennek nem volt klinikai jelentősége.
Korlátozott mennyiségű adat arra utal, hogy a hidroklorotiazid szisztémás clearance‑e mind az egészséges, mind a hypertoniás idős betegek esetén kisebb, mint az egészséges fiatal önkénteseknél.
Vesekárosodás
A valzartán-hidroklorotiazid fix kombináció ajánlott adagja esetén nem szükséges az adag módosítása azoknál a betegeknél, akiknek a glomerulus filtrációs rátája (GFR) 30–70ml/perc.
Súlyos vesekárosodásban szenvedő (GFR<30ml/perc) és dialízis kezelés alatt álló betegek valzartán-hidroklorotiazid fix kombinációval történő kezelésére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. A valzartán erős plazmakötődése következtében hemodialízissel nem távolítható el, ezzel szemben a hidroklorotiazid ürülése dialízissel elérhető.
Veseműködési zavar fennállása esetén a hidroklorotiazid átlagos plazma csúcskoncentráció és AUC‑értéke emelkedett, és a vizelettel történő kiválasztás aránya csökkent. Az enyhe‑közepesen súlyos mértékben beszűkült veseműködésű betegeknél a hidroklorotiazid AUC 3‑szoros növekedését figyelték meg. A súlyos mértékben beszűkült veseműködésű betegeknél a hidroklorotiazid AUC 8‑szoros növekedését figyelték meg. A hidroklorotiazid alkalmazása ellenjavallt a súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3pont).
Májkárosodás
Egy enyhe (n=6) és közepes mértékű (n=5) májműködési zavarban szenvedő betegeken végzett farmakokinetikai vizsgálatban a valzartán expozíciója az egészséges önkénteseknél észleltnek megközelítőleg a kétszeresére nőtt (lásd 4.2 és 4.4pont).
Nem állnak rendelkezésre adatok a súlyos májműködési zavarban szenvedő betegek valzartán‑kezelésére vonatkozóan (lásd 4.3pont). A májbetegség nem befolyásolja jelentősen a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.
Gyógyszerészeti jellemzők - CO-VALSACOR 320 MG/25 MG
Tablettamag:
Mikrokristályos cellulóz (E460)
Laktóz-monohidrát
Magnézium-sztearát (E470b)
Kroszkarmellóz-nátrium
Povidon K-25
Vízmentes kolloid szilícium-dioxid
Filmbevonat:
Hipromellóz 2910
Titán-dioxid (E171)
Makrogol
Vörös vas-oxid (E172)- csak a 80mg/12,5mg‑os, a 160mg/12,5mg‑os, a 160 mg/25 mg-os, a 320 mg /12,5 mg-os filmtablettánál
Sárga vas-oxid (E172) – csak a 80mg/12,5mg‑os, a 160mg/25mg‑os és a 320 mg/25 mg-os filmtablettánál
Legfeljebb 30°C-on tárolandó.
A fénytől és a nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
Co-Valsacor 80mg/12,5mg filmtabletta; Co-Valsacor 160mg/12,5mg filmtabletta; Co-Valsacor 160mg/25mg filmtabletta:
14, 28, 30, 56, 60, 84, 90, 98, 280, 56×1, 98×1, 280×1db filmtabletta PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolásban és dobozban.
Co-Valsacor 320mg/12,5mg filmtabletta; Co-Valsacor 320mg/25mg filmtabletta:
10, 14, 28, 30, 56, 60, 84, 90, 98, 100, 280, 56×1, 98×1, 280×1db filmtabletta PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolásban és dobozban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.
Megjegyzés (egykeresztes)
Osztályozás: II. csoport
Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).
Webes hivatkozások
Csomagolás és ár
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható