HYZAAR 50 MG/12,5 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - HYZAAR 50 MG/12,5 MG
A Hyzaar olyan betegek esszenciális hypertoniájának kezelésére javallt, akiknek a vérnyomása nem kontrollálható kielégítően önmagában alkalmazott lozartánnal vagy hidroklorotiaziddal.
Adagolás
Hypertonia
A lozartán és a hidroklorotiazid nem használhatóak kezdő terápiaként, hanem olyan betegeknél, akiknek a vérnyomása nem kontrollálható kielégítően önmagában alkalmazott lozartánnal vagy hidroklorotiaziddal.
Ajánlott a dózistitrálás a különálló összetevőkkel (lozartán és hidroklorotiazid).
Ha klinikailag indokolt, a monoterápiáról közvetlenül a kombinált készítményre történő átállítás is megfontolható azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása nem kielégítően kontrollált.
A Hyzaar szokásos fenntartó dózisa egy Hyzaar 50mg/12,5mg (50mg lozartán/12,5mg hidroklorotiazid) filmtabletta naponta egyszer. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak megfelelően a Hyzaar 50mg/12,5mg filmtablettára, a dózis megemelhető napi egy tabletta HyzaarForte 100mg/25mg (100mglozartán/25mg hidroklorotiazid) filmtablettára. A maximális dózis napi egy tabletta HyzaarForte 100mg/25mg filmtabletta. Az antihipertenzív hatás általában a kezelés megkezdését követő három‑négy héten belül alakul ki.
Alkalmazása vesekárosodásban szenvedő és hemodializált betegeknél
Nem szükséges kezdeti dózismódosítás a közepesen súlyos vesekárosodásban (azaz a kreatinin–clearance 30‑50ml/perc) szenvedő betegeknél. A lozartán és a hidroklorotiazid tabletta nem ajánlott hemodializált betegek részére. A lozartán/HCT tablettákat tilos súlyos vesekárosodásban (kreatinin‑clearance<30ml/perc) szenvedő betegeknél alkalmazni (lásd 4.3pont).
Alkalmazása intravascularis volumenhiányban szenvedő betegeknél
A folyadék- és/vagy nátriumhiányt helyre kell állítani a lozartán/HCT tabletták adása előtt.
Alkalmazása májkárosodásban szenvedő betegeknél
A lozartán/HCT ellenjavallt súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3pont).
Alkalmazása időseknél
Időseknél általában nem szükséges a dózismódosítás.
Gyermekek és serdülők
Alkalmazása gyermekeknél és serdülőknél (18éves kor alatt)
Gyermekeknél és serdülőknél nem áll rendelkezésre tapasztalat. Ennek megfelelően a lozartán/HCT nem adható gyermekeknek és serdülőknek.
Az alkalmazás módja
A Hyzaar bevehető egyéb vérnyomáscsökkentő szerekkel (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1pont).
A Hyzaar filmtablettát egy pohár vízzel, egészben kell lenyelni.
A Hyzaar bevehető étkezéskor vagy étkezéstől függetlenül.
-
A lozartánnal, szulfonamid-származékokkal (pl.hidroklorotiazid), vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
Terápiarezisztens hypokalaemia vagy hypercalcaemia.
-
Súlyos májkárosodás; cholestasis és biliaris obstruktív megbetegedések.
-
Refrakter hyponatraemia.
-
Tüneteket okozó hyperuricaemia/köszvény.
-
Terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6pont).
-
Súlyos vesekárosodás (azazkreatinin‑clearance<30ml/perc).
-
Anuria.
-
A lozartán egyidejű alkalmazása aliszkirén-tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR<60ml/perc/1,73m2) (lásd 4.5 és 5.1pont).
Lozartán
Angiooedema
Azokat a betegeket, akiknek a kórtörténetében angiooedema (az arc, ajkak, torok és/vagy nyelv duzzanata) szerepel, szigorú megfigyelés alatt kell tartani (lásd 4.8pont).
Intesztinális angioödéma
Angiotenzin II-receptor-antagonistákkal, köztük lozartánnal kezelt betegeknél intesztinális angioödémáról számoltak be (lásd 4.8. pont). Ezeknél a betegeknél hasi fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II receptor antagonisták abbahagyása után megszűntek. Ha intesztinális angioödémát diagnosztizálnak, a lozartánt abba kell hagyni és megfelelő megfigyelést kell kezdeményezni a tünetek teljes megszűnéséig.
Hypotonia és intravascularis volumenhiány
Egyes betegeknél, akik erőteljes vízhajtó terápia, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás miatt volumenhiányban és/vagy nátriumhiányban szenvednek, tünetekkel járó hypotonia léphet fel, különösen az első dózis bevétele után. Ezeket az állapotokat helyre kell állítani a Hyzaar tabletta adása előtt (lásd 4.2 és 4.3pont).
Az elektrolitegyensúly zavara
Az elektrolitegyensúly zavara gyakori cukorbetegséggel társult vagy anélkül fennálló vesekárosodásban szenvedő betegeknél és ez az állapot kezelésre szorul. Így a kálium plazmakoncentrációit és a kreatinin‑clearance-értékeket szigorú megfigyelés alatt kell tartani; különösen azoknál a betegeknél, akik szívelégtelenségben szenvednek és akik kreatinin‑clearance értéke 30‑50ml/perc közé esik.
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók, vagy olyan más gyógyszerek, melyek növelhetik a szérum káliumszintet (például a trimetoprim tartalmú készítmények) együttes alkalmazása lozartán/hidroklorotiaziddal nem ajánlott (lásd 4.5pont).
Májkárosodás
Farmakokinetikai adatok alapján, amelyek szignifikánsan megnövekedett lozartán plazmakoncentrációt jeleztek májcirrózisban szenvedő betegeknél, a Hyzaar óvatosan alkalmazandó olyan betegeknél, akiknek kórtörténetében enyhe-közepes májkárosodás szerepel. Nincs terápiás tapasztalat olyan betegekkel, akik súlyos májkárosodásban szenvednek. Ennek megfelelően a Hyzaar ellenjavallt a súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.2, 4.3 és 5.2pont).
Vesekárosodás
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása következtében megváltozott vesefunkcióról (a veseelégtelenséget is beleértve) számoltak be (főként olyan betegek esetén, akiknek a vesefunkciója a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszertől függ, pl.súlyos szívelégtelenségben vagy korábban fennálló renalis dysfunctióban szenvedő betegeknél). A veseműködésben bekövetkezett ezen változások a veseműködésben a kezelés abbahagyásával reverzibilisek lehetnek.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan, a vér karbamid- és szérum kreatininszintjének növekedését jelentették kétoldali veseartéria-szűkület és az egy vesével rendelkező betegek veseartériájának szűkülete esetén; ezek a vesefunkciós változások a kezelés abbahagyásával reverzibilisek lehetnek. A lozartán óvatosan alkalmazandó veseartéria‑szűkület vagy egy vesével rendelkező betegek veseartériájának szűkülete esetén.
Vesetranszplantáció
Nincs tapasztalat a közelmúltban vesetranszplantáción átesett betegekkel kapcsolatban.
Primaer hyperaldosteronismus
A primaer hyperaldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlásán keresztül ható antihipertenzív gyógyszerekre. Ennek megfelelően a Hyzaar tabletta alkalmazása nem ajánlott.
Szívkoszorúér-betegség és cerebrovascularis betegség
Más antihipertenzív szerekhez hasonlóan, a nagymértékű vérnyomás-csökkenés ischaemiás cardiovascularis és cerebrovascularis betegségben szenvedő betegeknél myocardialis infarctushoz vagy stroke‑hoz vezethet.
Szívelégtelenség
A renin-angiotenzin rendszeren keresztül ható egyéb gyógyszerekhez hasonlóan, vesekárosodással együtt járó vagy vesekárosodás nélküli szívelégtelenségben szenvedő betegeknél fennáll a súlyos artériás hypotonia és a (gyakran akut) vesekárosodás kockázata.
Aorta- és mitralis billentyűszűkület, obstructiv hypertrophiás cardiomyopathia
Más vazodilatátorokhoz hasonlóan, fokozott óvatossággal kell eljárni azoknál a betegeknél, akik aorta- vagy mitralis billentyűszűkületben vagy obstructiv hypertrophiás cardiomyopathiában szenvednek.
Etnikai különbségek
Amint azt az angiotenzin-konvertáló enziminhibitoroknál megfigyelték, úgy tűnik a lozartán és más angiotenzin-antagonisták a vérnyomás csökkenését illetően feketebőrű embereknél kevésbé hatékonyak, mint nem-feketebőrű embereknél, lehetséges, hogy azért, mert a feketebőrű, magas vérnyomásban szenvedő populációban gyakrabban fordul elő alacsony reninszint.
Terhesség
ATII-receptor-antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII‑receptor-antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor-antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3, 4.6pont).
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1pont).
Ha a kettős blokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, az elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.
Hidroklorotiazid
Hypotonia és a só-/vízháztartás egyensúlyzavara
Az egyéb antihipertenzív terápiákhoz hasonlóan egyes betegeknél tünetekkel járó hypotonia léphet fel. A betegeket megfigyelés alatt kell tartani a só‑/vízháztartás‑egyensúlyzavar klinikai jeleinek (pl.volumenhiány, hyponatraemia, hypochloraemiás alkalosis, hypomagnesaemia vagy hypokalaemia) észlelése érdekében, amely tünet egyidejű hasmenés vagy hányás esetén alakulhat ki. Az ilyen betegeknél a szérum elektrolitszintjét megfelelő időközönként meg kell határozni. Dilutios hyponatraemia fordulhat elő ödémás betegeknél, meleg időjárás esetén.
Metabolikus és endokrin hatások
A tiazid‑kezelés ronthatja a glükóztoleranciát. Az antidiabetikus szerek, köztük az inzulin dózismódosítása szükséges lehet (lásd 4.5pont). A tiazid‑terápia alatt a látens diabetes mellitus manifesztálódhat.
A tiazidok csökkenthetik a vese kalcium-exkrécióját, valamint a szérum kalciumszintjének átmeneti és enyhe emelkedését okozhatják. A jelentős hypercalcaemia a rejtett hyperparathyreoidismus jele lehet. A mellékpajzsmirigy működésének vizsgálata előtt a tiazidok adását fel kell függeszteni.
A koleszterin- és trigliceridszint emelkedése kapcsolatba hozható a tiazid diuretikus terápiával.
A tiazid-kezelés hyperuricaemiát és/vagy köszvényt válthat ki egyes betegeknél. Mivel a lozartán csökkenti a húgysav mennyiségét, a hidroklorotiaziddal kombinált lozartán mérsékli a diuretikum‑indukálta hyperuricaemia kialakulását.
Szembetegségek
Choroidealis effusio, akut myopia és szekunder, zárt zugú glaucoma:
A szulfonamid vagy szulfonamid származék gyógyszerek idioszinkráziás reakciót válthatnak ki, amely látótérkieséssel járó choroidealis effusiót, átmeneti myopiát és akut zárt zugú glaucomát eredményezhet. A tünetek közé tartozik az akutan fellépő csökkent látásélesség vagy a szemfájdalom, melyek a gyógyszer szedésének megkezdését követően alakulnak ki, általában néhány órától néhány hétig terjedő időszakon belül. A kezeletlen akut zárt zugú glaucoma végleges látásvesztéshez vezethet. Az elsődleges kezelés a gyógyszer szedésének mielőbbi abbahagyása. Sürgős gyógyszeres kezelés vagy sebészeti beavatkozás válhat szükségessé, ha a szembelnyomás kontrollálatlan marad. Az akut zárt zugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat a kórtörténetben szereplő szulfonamid‑ vagy penicillin‑allergia.
Akut légzőszervi toxicitás
Hidroklorotiazid bevételét követően nagyon ritkán akut légzőszervi toxicitásról, többek között akut respirációs distressz szindrómáról (ARDS) számoltak be. Pulmonális ödéma jellemzően a hidroklorotiazid bevételét követően perceken vagy órákon belül alakul ki. A jelentkezésekor fellépő tünetek közé tartozik a nehézlégzés, a láz, a légzőszervi tünetek romlása és az alacsony vérnyomás. Amennyiben felmerül az ARDS gyanúja, a Hyzaar és Hyzaar Forte adását le kell állítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Nem adható hidroklorotiazid olyan betegeknek, akiknél a hidroklorotiazid bevételét követően korábban ARDS lépett fel.
Májkárosodás
A tiazidokat óvatosan kell alkalmazni májkárosodásban vagy progresszív májbetegségben szenvedő betegeknél, mivel intrahepaticus cholestasist okozhatnak és a só-/vízháztartás egyensúlyában történő kisebb változások májkómát idézhetnek elő.
A Hyzaar ellenjavallt súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3 és 5.2pont).
Nem melanóma típusú bőrrák
A nem melanóma típusú bőrrák (NMSC) [basalsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a hidroklorotiazid fotoszenzitivitást okozó hatása.
A hidroklorotiazidot szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket – különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra – és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV-sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a hidroklorotiazid használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8pont).
Egyéb
Tiazidokkal kezelt betegeknél túlérzékenységi reakciók léphetnek fel a kórtörténetben szereplő allergia vagy asthma bronchiale esetén, illetve akkor is ha korábban nem szenvedtek ezekben a betegségekben. Tiazidok alkalmazásakor beszámoltak szisztémás lupus erythematosus fellángolásáról vagy aktiválódásáról.
Segédanyagok
Ez a gyógyszer laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktóz-intoleranciában, laktóz‑intoleranciában vagy glükóz‑galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.
Lozartán
Beszámoltak arról, hogy a rifampicin és a flukonazol csökkenti az aktív metabolit szintjét. E kölcsönhatások klinikai konzekvenciáit nem értékelték.
Az angiotenzinII‑t vagy annak hatásait blokkoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan a káliummegtakarító diuretikumok (például spironolakton, triamteren, amilorid), káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók, vagy olyan más gyógyszerek, melyek növelhetik a szérum káliumszintjét (például a trimetoprim tartalmú készítmények) együttes alkalmazása a szérum káliumszintjének emelkedéséhez vezethet. Az együttes alkalmazás nem tanácsolt.
A nátrium kiválasztódását befolyásoló egyéb készítményekhez hasonlóan, a lítium kiválasztódása csökkenhet. Ennél fogva, lítiumsók angiotenzinII‑receptor-antagonistával történő együttes alkalmazásakor a szérum lítiumszintjeinek gondos monitorozására van szükség.
AngiotenzinII‑antagonisták és nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek (NSAID‑ok, azazszelektív COX‑2‑gátlók, gyulladásgátló dózisban adott acetilszalicilsav) vagy nem szelektív NSAID‑ok együttes alkalmazásakor, az antihipertenzív hatás csökkenése következhet be. AngiotenzinII‑antagonisták vagy diuretikumok és NSAID‑ok együttes alkalmazása a vesefunkció romlásának megnövekedett kockázatához, ezen belül lehetséges akut veseelégtelenséghez és a szérum káliumszintjének növekedéséhez vezethet, főként már fennálló, elégtelen vesefunkcióval bíró betegek esetében. A kombináció óvatosan alkalmazandó, főként idős betegeknél. A betegeknek megfelelően hidrált állapotban kell lenniük és az együttes terápia bevezetésekor, illetve ezt követően rendszeres időközönként figyelmet kell fordítani a vesefunkció monitorozására.
Egyes csökkent vesefunkciójú betegeknél, akiket nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerekkel, köztük szelektív ciklooxigenáz‑2-gátlókkal kezelnek, az angiotenzinII‑receptor-antagonisták egyidejű alkalmazása tovább ronthatja a vesefunkciót. Ez a hatás általában reverzibilis.
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint a csak egyféle RAAS‑ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
Egyéb, hypotoniát előidéző hatóanyagok, mint a triciklusos antidepresszánsok, antipszichotikumok, baklofén, amifosztin: ezekkel a – fő- vagy mellékhatásként a vérnyomás csökkentését kifejtő – gyógyszerekkel történő együttes alkalmazás növelheti a hypotonia kockázatát.
A grépfrútlé olyan összetevőket tartalmaz, amelyek gátolják a CYP450 enzimeket, és csökkenthetik a lozartán aktív metabolitjának koncentrációját, ami csökkentheti a terápiás hatást. A lozartán/hidroklorotiazid tabletta szedése alatt kerülni kell a grépfrútlé fogyasztását.
Hidroklorotiazid
Egyidejű alkalmazás esetén a tiazid diuretikumok és a következő gyógyszerek között gyógyszerkölcsönhatás léphet fel:
Alkohol, barbiturátok, narkotikumok vagy antidepresszánsok
Potencírozhatják az orthostaticus hypotoniát.
Antidiabetikumok (peros készítmények és inzulin)
A tiazid-kezelés befolyásolhatja a glükóztoleranciát. Szükségessé válhat az antidiabetikum dózismódosítása. A metformin a hidroklorotiaziddal összefüggésbe hozható, esetlegesen fennálló funkcionális veseelégtelenség által kiváltott laktátacidózis kockázata miatt óvatosan alkalmazandó.
Egyéb vérnyomáscsökkentő szerek
Additív hatás.
Kolesztiramin és kolesztipol gyanták
Anioncserélő gyanták jelenlétében romlik a hidroklorotiazid felszívódása a tápcsatornából. A kolesztiramin, illetve a kolesztipol gyanták egyszeri dózisa is megköti a hidroklorotiazidot és 85, illetve 43%‑kal csökkentik a felszívódását a tápcsatornából.
Kortikoszteroidok, ACTH
Fokozódik az elektrolit-, különösen a káliumvesztés.
Presszoraminok (pl.:adrenalin)
A presszoraminok hatása valószínűleg csökken, a csökkenés mértéke azonban nem olyan jelentős, hogy kizárná alkalmazásukat.
Nem-depolarizáló izomrelaxánsok (pl.tubokurarin)
Az izomrelaxáns hatása fokozódhat.
Lítium
A diuretikumok csökkentik a lítium renalis clearance‑ét és jelentősen növelik a lítiumtoxicitás kockázatát. Egyidejű adásuk nem javasolt.
Köszvény kezelésére adott gyógyszerek (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)
Az urikozuriás gyógyszerek dózismódosítására lehet szükség, mivel a hidroklorotiazid megemelheti a szérum húgysavszintjét. Szükségessé válhat a probenecid vagy szulfinpirazon dózisának emelése. Tiazidok együttes alkalmazása megnövelheti az allopurinolra adott túlérzékenységi reakciók előfordulási arányát.
Antikolinerg szerek (pl.:atropin, biperiden)
A gastrointestinalis motilitás és a gyomor‑kiürülés mértékének csökkenése által a tiazid-típusú diuretikumok biohasznosulása növekszik.
Citotoxikus szerek (pl.:ciklofoszfamid, metotrexát)
A tiazidok csökkenthetik a citotoxikus gyógyszerkészítmények renális kiválasztódását és potencírozhatják azok mieloszuppresszív hatásait.
Szalicilátok
Nagy dózisú szalicilátok esetében a hidroklorotiazid felerősítheti a szalicilátok központi idegrendszerre gyakorolt toxikus hatását.
Metildopa
Egyedi esetekben a hidroklorotiazid és metildopa együttes alkalmazása mellett haemolyticus anaemiát jelentettek.
Ciklosporin
Ciklosporinnal történő együttes alkalmazás növelheti a hyperuricaemia és a köszvény‑típusú komplikációk kockázatát.
Digitálisz glikozidok
A tiazid kiváltotta hypokalaemia vagy hypomagnaesemia elősegítheti a digitálisz kiváltotta arrhythmiák felléptét.
A szérum káliumszint‑zavarok által befolyásolt gyógyszerek
A szérum káliumszintjének időnkénti monitorozása és EKG‑vizsgálat javasolt, ha a lozartán/hidroklorotiazid kombinációját együttesen alkalmazzák a szérum káliumszint‑zavarok által befolyásolt gyógyszerekkel (pl.:digitálisz glikozid és antiaritmiás szerek) és a következő torsades de pointes‑t (kamrai tachycardia) előidéző gyógyszerekkel (ide értve néhány antiaritmiás szert is), mivel a hypokalaemia a torsades de pointes‑ra (kamrai tachycardia) hajlamosító tényező.
-
Ia.osztályú antiaritmiás szerek (pl.:kinidin, hidrokinidin, dizopiramid).
-
III.osztályú antiaritmiás szerek (pl.:amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid).
-
Egyes antipszichotikumok (pl.:tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol).
-
Egyéb készítmények (pl.:bepridil, ciszaprid, difemanil, iv.eritromicin, halofantrin, mizolasztin, pentamidin, terfenadin, iv.vinkamin).
Kalciumsók
A tiazid‑diuretikumok a csökkent kiválasztódás miatt növelhetik a szérium kalciumszintjét. Ha kalciumpótló készítmények felírására van szükség, a szérum kalciumszintjét monitorozni kell és a kalcium dózisát ennek megfelelően kell beállítani.
A gyógyszerek és a laboratóriumi tesztek kölcsönhatásai
A kalcium-metabolizmusra kifejtett hatásuk miatt a tiazidok megzavarhatják a mellékpajzsmirigy‑funkciós vizsgálatok eredményeit (lásd. 4.4pont).
Karbamazepin
A tüneti hyponatraemia kockázata. Klinikai és biológiai monitorozás szükséges.
Jódtartalmú kontrasztanyag
Diuretikum‑indukálta dehidráció esetén megnő az akut veseelégtelenség kockázata, főként a jódkészítmény nagy dózisai mellett.
A betegeket a jód alkalmazása előtt rehidrálni kell.
AmfotericinB (parenterális), kortikoszteroidok, ACTH, bélfalizgató hatású hashajtók vagy (az édesgyökérben található) glicirrizin
A hidroklorotiazid felerősítheti az elektrolit‑egyensúly megbomlását, főként a hypokalaemiát.
AngiotenzinII-receptor-antagonisták
Az ATII-receptor-antagonista alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4pont). Az ATII-receptor-antagonista alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3pont).
Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az ATII-antagonisták teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII-receptor-antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor-antagonista-kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni.
Ismert, hogy az ATII-receptor-antagonista második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatális toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3pont).
Amennyiben az ATII-receptor-antagonista szedése a terhesség második illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt.
ATII-receptor-antagonistát szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotensio kialakulása szempontjából (lásd 4.3, 4.4pont).
Hidroklorotiazid:
A hidroklorotiazid terhesség, és különösen az első trimeszter alatt történő alkalmazásával kapcsolatban csak korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Az állatkísérletek hiányosak.
A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második és harmadik trimeszter alatt történő alkalmazása ronthatja a foetoplacentalis perfúziót, és foetalis és neonatalis hatásokat idézhet elő, például icterust, az elektrolitegyensúly felborulását és thrombocytopeniát.
Hidroklorotiazidot nem szabad alkalmazni terhességi ödéma, terhességi hypertonia vagy praeeclampsia kezelésére a csökkent plazmatérfogat és a placenta hypoperfusiója miatt, a betegség kezelésére gyakorolt jótékony hatások nélkül.
A hiroklorothiazidot nem szabad alkalmazni terhes nők esszenciális hypertoniájának kezelésére, eltekintve attól a néhány kivételtől, amikor más kezelésre nincs lehetőség.
Szoptatás
AngiotenzinII-receptor-antagonisták
Mivel nem áll rendelkezésre adat a Hyzaar szoptatás alatti alkalmazását illetően, a Hyzaar adása nem ajánlott, inkább egy másik, bizonyítottan jobb biztonságossági profillal rendelkező kezelést kell alkalmazni a szoptatás ideje alatt, különösen újszülött és koraszülött csecsemők szoptatása esetén.
Hidroklorotiazid:
A hidroklorotiazid kismértékben választódik ki anyatejjel. A nagy dózisban alkalmazott tiazidok, intenzív diuretikus hatásuk miatt, a tejtermelés gátlását okozhatják. A Hyzaar alkalmazása nem ajánlott szoptatás ideje alatt. Amennyiben mégis szoptatás ideje alatt alkalmazzák a Hyzaart, a dózist a lehető legkisebbre kell csökkenteni.
A készítményeknek a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták.
Gépjárművezetéskor és gépek kezelésekor azonban figyelembe kell venni, hogy néhány esetben szédülés és álmosság jelentkezhet az antihipertenzív kezelés során, különösen a kezelés kezdetén vagy ha dózisemelés történik.
Az alábbi nemkívánatos hatások – ahol lehetséges – szervrendszer és gyakoriság szerint, a következő besorolás szerint vannak felsorolva:
nagyon gyakori (≥1/10);
gyakori (≥1/100–<1/10);
nem gyakori (≥1/1000–<1/100);
ritka(≥1/10000–<1/1000);
nagyon ritka (<1/10000);
nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból a gyakoriság nem állapítható meg).
A lozartán-káliumsó és hidroklorotiazid kombinációjával végzett klinikai vizsgálatokban nem tapasztaltak erre a kombinációra jellemző nemkívánatos hatásokat. A nemkívánatos események a lozartán-káliumsó és/vagy hidroklorotiazid alkalmazása mellett már megfigyelt nemkívánatos hatásokra korlátozódtak.
Az esszenciális hypertonia kontrollos klinikai vizsgálatai során a szédülés volt az egyetlen, hatóanyaggal összefüggésben jelentett olyan mellékhatás, mely a lozartán/hidroklorotiazid kombinációval kezelt betegek ≥1%‑ában magasabb gyakorisággal fordult elő, mint a placebocsoportban.
Ezen hatások mellett a következő mellékhatásokat jelentették a termék piaci bevezetését követően:
| Szervrendszeri kategória | Mellékhatás | Gyakoriság |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | hepatitis | ritka |
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | hyperkalaemia, emelkedett ALAT-szint | ritka |
A mellékhatások, melyeket a két hatóanyag valamelyikének alkalmazása mellett figyeltek meg, és amelyek a lozartán-kálium/hidroklorotiazid alkalmazása mellett potenciálisan felléphetnek, a következők:
Lozartán
Az alábbi mellékhatásokat jelentették a lozartán klinikai vizsgálatokban történő alkalmazása során és a forgalomba hozatalt követő alkalmazás után:
| Szervrendszeri kategória | Mellékhatás | Gyakoriság |
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | anaemia, Henoch‑Schönlein purpura, ecchymosis, haemolysis | nem gyakori |
| thrombocytopenia | nem ismert | |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | hypotonia, orthostaticus hypotonia, sternalgia, angina pectoris, másodfokú AV‑blokk, cerebrovascularis esemény, myocardialis infarctus, palpitatio, arrhythmiák (pitvarfibrillatio, sinus bradycardia, tachycardia, kamrai tachycardia, kamrafibrillatio) | nem gyakori |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | vertigo, tinnitus | nem gyakori |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | homályos látás, a szemek égető/viszkető érzése, kötőhártya-gyulladás, látásélesség‑csökkenés | nem gyakori |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | hasi fájdalom, hányinger, hasmenés, dyspepsia | gyakori |
| székrekedés, fogfájás, szájszárazság, flatulentia, gastritis, hányás, obstipatio | nem gyakori | |
| Intesztinális angioödéma | ritka | |
| pancreatitis | nem ismert | |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | gyengeség, fáradtság, mellkasi fájdalom | gyakori |
| arcödéma, ödéma, láz | nem gyakori | |
| influenzaszerű tünetek, rossz közérzet | nem ismert | |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | májfunkciós rendellenességek | nem ismert |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | túlérzékenység: anafilaxiás reakciók, angiooedema, beleértve a gége és a nyelv duzzanatát, melyek légúti obstrukciót okoznak és/vagy arc-, ajak- garat- és/vagy nyelvduzzanat; néhány ilyen betegnél korábban angiooedemát jelentettek más gyógyszerekkel – többek között ACE-gátlókkal – történő együttes szedés esetén. | ritka |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | anorexia, köszvény | nem gyakori |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | izomgörcs, hátfájás, lábfájdalom, myalgia | gyakori |
| karfájdalom, ízületi duzzanat, térdfájdalom, izom- és csontfájdalom, vállfájdalom, ízületi merevség, arthralgia, arthritis, coxalgia, fibromyalgia, izomgyengeség | nem gyakori | |
| rhabdomyolysis | nem ismert | |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | fejfájás, szédülés | gyakori |
| idegesség, paraesthesia, perifériás neuropathia, tremor, migrén, ájulás | nem gyakori | |
| dysgeusia | nem ismert | |
| Pszichiátriai kórképek | insomnia | gyakori |
| szorongás, szorongásos rendellenesség, pánikzavar, zavarodottság, depresszió, rendellenes álmok, alvászavar, aluszékonyság, memóriazavarok | nem gyakori | |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | vesekárosodás, veseelégtelenség | gyakori |
| nocturia, gyakori vizelés, húgyúti fertőzések | nem gyakori | |
| A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek | csökkent libidó, erectilis dysfunctio/impotencia | nem gyakori |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | köhögés, felső légúti fertőzés, orrdugulás, arcüreggyulladás, orrmelléküreg-rendellenesség | gyakori |
| pharyngealis discomfort, pharyngitis, laryngitis, dyspnoea, bronchitis, epistaxis, rhinitis, légúti congestio | nem gyakori | |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | alopecia, dermatitis, bőrszárazság, erythema, kipirulás, fényérzékenység, pruritus, kiütés, csalánkiütés, izzadás | nem gyakori |
| Érbetegségek és tünetek | vasculitis | nem gyakori |
| dózisfüggő orthostaticus hatások | nem ismert | |
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | hyperkalaemia, a hematokrit és hemoglobin enyhe csökkenése, hypoglycaemia | gyakori |
| enyhe urea és szérum kreatininszint növekedés | nem gyakori | |
| májenzimek és bilirubinszint növekedése | nagyon ritka | |
| hyponatraemia | nem ismert |
Hidroklorotiazid
| Szervrendszeri kategória | Mellékhatás | Gyakoriság |
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | agranulocytosis, aplasticus anaemia, haemolyticus anaemia, leukopenia, purpura, thrombocytopenia | Nem gyakori |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | anafilaxiás reakció | ritka |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | anorexia, hyperglycaemia, hyperuricaemia, hypokalaemia, hyponatraemia | nem gyakori |
| Pszichiátriai kórképek | insomnia | nem gyakori |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | fejfájás | gyakori |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | átmeneti homályos látás, xanthopsia | nem gyakori |
| choroidealis effusio, akut myopia, zárt zugú glaucoma | nem ismert | |
| Érbetegségek és tünetek | necrotizáló angiitis (vasculitis, cutan vasculitis) | nem gyakori |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | légzési elégtelenség, beleértve a pneumonitist és tüdőödémát | nem gyakori |
| akut respirációs distressz szindróma (ARDS) (lásd 4.4pont) | nagyon ritka | |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | nyálmirigy-gyulladás, görcsök, gyomorirritáció, hányinger, hányás, hasmenés, székrekedés | nem gyakori |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | sárgaság (intrahepaticus cholestasis), pancreatitis | nem gyakori |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | fényérzékenység, urticaria, toxicus epidermalis necrolysis | nem gyakori |
| cutan lupus erythematosus | nem ismert | |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | izomgörcsök | nem gyakori |
| Jó, ‑rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is) | nem melanóma típusú bőrrák (basalsejtes rák és laphámsejtes rák) | nem ismert |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | glycosuria, interstitialis nephritis, renalis dysfunctio, veseelégtelenség | nem gyakori |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | láz, szédülés | nem gyakori |
Kiválasztott mellékhatások leírása
Nem melanóma típusú bőrrák: Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
A Hyzaar túladagolásának kezelésére vonatkozóan nem áll rendelkezésre specifikus információ. A kezelés tüneti és szupportív. A Hyzaar-terápiát abba kell hagyni és a beteget szigorú megfigyelés alá kell helyezni. A javasolt eljárások többek között: hányás indukálása, ha a gyógyszerbevétel nem régen történt, valamint a dehidráció, az elektrolitzavarok, a coma hepaticum, ill. a hypotonia kezelése az ismert módszerekkel.
Lozartán
Humán túladagolást illetően kevés adat áll rendelkezésre. A túladagolás legvalószínűbb tünetei a hypotonia és tachycardia; a bradycardia paraszimpatikus (vagus) stimuláció következményeként jelenhet meg. Amennyiben tünetekkel járó hypotonia lépne fel, szupportív kezelést kell alkalmazni.
Sem a lozartán, sem annak aktív metabolitja nem távolítható el hemodialízissel.
Hidroklorotiazid
A leggyakrabban megfigyelt jeleket és tüneteket az elektrolithiány (hypokalaemia, hypochloraemia, hyponatraemia) és a dehidráció okozza, melyek az excesszív diuresis következményei. Ha egyidejűleg digitáliszt is kap a beteg, a hypokalaemia fokozhatja az arrhythmiákat.
Nem ismert, hogy a hidroklorotiazid milyen mértékben távolítható el hemodialízissel.
Farmakológiai tulajdonságok - HYZAAR 50 MG/12,5 MG
Farmakoterápiás csoport: AngiotenzinII‑receptor-antagonisták és diuretikumok, ATC kód:C09DA01
Lozartán–hidroklorotiazid
Kimutatták, hogy a Hyzaar összetevőinek vérnyomáscsökkentő hatása additív, és így nagyobb mértékben csökkentik a vérnyomást, mint a komponensek külön-külön alkalmazva. Feltételezik, hogy ez a hatás a két összetevő egymást kiegészítő hatásának tulajdonítható. Ezen kívül, diuretikus hatása következtében a hidroklorotiazid fokozza a plazma reninaktivitást és az aldoszteron-elválasztást, csökkenti a szérum káliumkoncentrációját, növeli a plazma angiotenzinII szintjét. A lozartán gátolja az angiotenzinII minden élettanilag fontos hatását, valamint az aldoszteron gátlása révén mérsékelheti a diuretikum okozta káliumvesztést.
A lozartánról kimutatták, hogy átmenetileg, kismértékben fokozza a húgysavürítést.
A hidroklorotiazidról pedig, hogy mérsékelten emeli a húgysavszintet. A lozartán és a hidroklorotiazid kombinálásakor a diuretikum hatására kialakult hyperuricaemia csökkenő tendenciát mutat.
A Hyzaar vérnyomáscsökkentő hatása 24órán át fennáll. A legalább egy évig tartó klinikai vizsgálatokban a folyamatos kezelés alatt az antihipertenzív hatás mindvégig megmaradt. A vérnyomás szignifikáns csökkenése ellenére a Hyzaar-kezelés nem hatott klinikai szempontból jelentős mértékben a szívfrekvenciára. Klinikai vizsgálatokban az 50mg lozartán/12,5mg hidroklorotiazid kombinációjával végzett, 12hetes kezelés eredményeként a maradékhatás időpontjában, az ülőhelyzetben mért diasztolés vérnyomás átlagosan legfeljebb 13,2Hgmm‑rel csökkent.
A Hyzaar férfiaknál és nőknél, feketebőrű és nem feketebőrű, fiatalabb (<65éves) és idősebb (≥65éves) betegeknél, valamint a hypertonia valamennyi súlyossági foka esetén egyaránt hatékonyan csökkenti a vérnyomást.
Lozartán
A lozartán egy szintetikus peros alkalmazható angiotenzinII‑receptor- (AT1‑típusú) antagonista. Az angiotenzinII egy potens vazokonstriktor, az elsődleges aktív hormon a renin‑angiotenzin‑rendszerben és fontos meghatározója a hypertonia patofiziológiájának. Az angiotenzinII az AT1‑receptorhoz kötődik, ami számos szövetben megtalálható (pl.az ér simaizomzatában, a mellékvesében, a vesében és a szívben), és számos fontos biológiai hatást vált ki, így érszűkületet és aldoszteron-kiáramlást. Az angiotenzinII a simaizmok sejtszaporodását is stimulálja.
A lozartán szelektíven gátolja az AT1-receptorokat. Invitro és invivo mind a lozartán, mind farmakológiailag aktív karboxilsav metabolitja (E‑3174) gátolja az angiotenzinII összes élettanilag releváns működését, tekintet nélkül a szintézis forrására vagy útjára.
A lozartán nem agonistája vagy gátlója más olyan hormonreceptoroknak, illetve ioncsatornáknak, amelyek a cardiovascularis szabályozás szempontjából fontosak. Ezen kívül, a lozartán nem gátolja az ACE‑t (kinináz‑II), a bradikinint lebontó enzimet. Ennek következtében nem emelkednek a bradikinin által mediált nemkívánatos hatások.
A lozartán adagolása során az angiotenzinII reninszekrécióra gyakorolt negatív visszacsatolásának kikapcsolása megnövekedett plazma reninaktivitáshoz (PRA) vezet. A PRA növekedése a plazma angiotenzinII emelkedését váltja ki. Az említett emelkedések ellenére a vérnyomáscsökkentő hatás és a plazma aldoszteron‑koncentrációjának szuppressziója megmarad, jelezve ezzel a hatásos angiotenzin‑II-receptorblokádot. A lozartán-terápia befejezése után a PRA és az angiotenzinII-értékek 3napon belül az alapértékre estek vissza.
Mind a lozartánnak, mind pedig fő aktív metabolitjának sokkal nagyobb affinitása van az AT1‑receptorhoz, mint az AT2‑receptorhoz. Az aktív metabolit tömegszázalék alapon 10‑40‑szer aktívabb a lozartánnál.
Egy olyan vizsgálatban, aminek célja kifejezetten a köhögés gyakoriságának összehasonlítása volt a lozartánnal és az ACE‑gátlókkal kezelt betegeknél, a lozartánt vagy hidroklorotiazidot szedő betegeknél a köhögés előfordulása hasonló és szignifikánsan alacsonyabb volt, mint az ACE‑gátlóval kezelt betegek körében. Ezen túlmenően, 4131betegen végzett, 16,kettős vak klinikai vizsgálat átfogó elemzése szerint a lozartánnal kezelt betegeknél a spontán jelentett köhögés incidenciája (3,1%) hasonló volt ahhoz, amit a placebóval (2,6%) vagy hidroklorotiaziddal (4,1%) kezelt betegeknél tapasztaltak, míg az ACE‑gátlók alkalmazása esetén ez az arány 8,8% volt.
A nem cukorbeteg, hypertoniás betegeknél, akiknél proteinuria áll fenn, a lozartán-kálium alkalmazása szignifikánsan csökkenti a proteinuriát, a frakcionált fehérje- és IgG‑kiválasztást. A lozartán fenntartja a glomerularis filtrációs arányt és csökkenti a filtrációs frakciót. A lozartán általában csökkenti a szérum húgysavszintet (rendszerint<0,4mg/dl), ami krónikus kezelés esetén állandónak bizonyult.
A lozartán nem hat az autonóm reflexekre, és nincs tartós hatással a plazma noradrenalin‑szintjére sem.
Balkamra-elégtelenségben szenvedő betegeknél a 25mg‑os és 50mg‑os dózisú lozartán pozitív keringési és neurohormonális hatást váltott ki, melyet a szívindex növekedése, valamint a pulmonális kapilláris éknyomás, az általános érellenállás, az átlagos szisztémás vérnyomás és a szívfrekvencia csökkenése jellemzett, ezenkívül ugyancsak csökkent a keringő aldoszteron és noradrenalin szintje. A vérnyomáscsökkenés előfordulása dózisfüggő volt ezeknél a szívelégtelenségben szenvedő betegeknél.
Hypertonia vizsgálatok
Kontrollos klinikai vizsgálatokban a napi egyszeri lozartán-adagolás az enyhe, vagy közepes fokú esszenciális hypertoniás betegeknél statisztikailag szignifikánsan csökkentette a szisztolés és diasztolés vérnyomást. 24órával az adagolást követően elvégzett vérnyomásmérés az 5‑6órával az adagolást követően elvégzett vérnyomásméréssel összevetve, 24órán át fennálló vérnyomáscsökkenést mutatott ki; a természetes diurnális ritmus megmaradt. Az adagolási intervallum végén mért vérnyomáscsökkenés az adagolást követő 5‑6.órában mért hatás 70‑80%‑a volt.
A lozartán adásának felfüggesztése hypertoniás betegeknél nem eredményezte a vérnyomás hirtelen megemelkedését (rebound). A vérnyomás jelentős csökkenése ellenére a lozartán nem gyakorolt klinikailag szignifikáns hatást a szívfrekvenciára.
A lozartán egyformán hatásos férfi- és nő-, valamint (65évesnél) fiatalabb és idősebb hypertoniás betegek esetében.
LIFE vizsgálat
A LIFE (Losartan Intervention For Endpoint reduction in hypertension; Lozartánnal elért végponti hypertonia-csökkentés) vizsgálat egy randomizált, hármas vak, aktív kontrollos vizsgálat volt, melyet 9193, 55 és 80év közötti, EKG‑val igazolt balkamra-hypertrophiás, hypertoniában szenvedő beteg bevonásával végeztek el. A betegek a randomizációt követően naponta egyszer 50mg lozartánt, vagy naponta egyszer 50mg atenololt kaptak. Amennyiben a vérnyomás célértékét (<140/90Hgmm) nem sikerült elérni, elsődlegesen hidroklorotiazidot (12,5mg) adtak a kezeléshez, majd szükség esetén a lozartán, ill.az atenolol dózisát naponta egyszer 100mg‑ra emelték. Szükség esetén a vérnyomás célértékének elérése érdekében ACE‑gátlók, angiotenzinII‑antagonisták és béta‑blokkolók kivételével egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszereket is alkalmaztak.
A követés átlagos időtartama 4,8év volt.
A vizsgálat elsődleges végpontja az összetett cardiovascularis morbiditás és mortalitás volt, melyet a cardiovascularis halálesetek, stroke és myocardialis infarctus összesített előfordulási gyakoriságának csökkenése alapján mértek. A vérnyomás szignifikánsan lecsökkent, a két csoportban hasonló szintre. Az elsődleges összetett végpontot elérő betegeknél a lozartán-kezelés az atenololhoz képest 13,0%‑os (p=0,021, 95% konfidencia intervallum:0,77‑0,98) kockázatcsökkenést jelentett. Ez főként a stroke előfordulási arányában bekövetkezett csökkenésnek tulajdonítható. A lozartán a stroke kialakulásának kockázatát az atenololhoz képest 25%‑kal csökkentette (p=0,001,95%-os konfidencia intervallum:0,63‑0,89). A cardiovascularis halálesetek és a myocardialis infarctus kialakulásának aránya nem különbözött szignifikáns mértékben a kezelési csoportokban.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzinII-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VANEPHRON‑D vizsgálatot 2-es típusú diabetes mellitusban és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskirén Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzin II-receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetes mellitusban és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid egy tiazid diuretikum. A tiazidok vérnyomáscsökkentő hatásának mechanizmusa nem teljesen ismert. A tiazidok a vese distalis tubulusaiban zajló elektrolit‑reabszorpcióra hatnak, közvetlenül és megközelítőleg azonos mértékben fokozva a nátrium és a klorid kiválasztását. A hidroklorotiazid diuretikus hatása csökkenti a plazmavolument, növeli a plazma reninaktivitást és növeli az aldoszteron kiválasztását, ami következésképpen emeli a vizelettel történő kálium- és bikarbonát-kiválasztást és csökkenti a szérum káliumszintet. A renin‑aldoszteron kapcsolatát az angiotenzinII mediálja, így egy angiotenzinII‑receptor-antagonista együttadása megfordíthatja a tiazid diuretikummal kapcsolatos káliumveszteséget.
Peros alkalmazást követően a diurézis 2órán belül megkezdődik, kb.4órán belül tetőzik és kb.6‑12órán keresztül érvényesül. A vérnyomáscsökkentő hatás legfeljebb 24óráig tart.
Nem melanóma típusú bőrrák:
Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71533BCC‑ben és 8629SCC‑ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1430833, illetve 172462létszámú kontrollcsoportokkal. A magas hidroklorotiazid használat (legalább 50000mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29(95%CI (konfidencia intervallum):1,23‑1,35) a BCC és 3,98(95%CI:3,68‑4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis‑hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a hidroklorotiazid közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63067létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis‑hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR értékkel: 2,1(95%CI:1,7‑2,6) megemelkedett 3,9‑re(3,0‑4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25000mg) és az OR 7,7(5,7‑10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100000mg) (lásd még 4.4pont).
Felszívódás
Lozartán
Peros adagolást követően a lozartán jól felszívódik, és first-pass metabolizmuson megy keresztül egy aktív karboxilsav‑metabolitot és más inaktív metabolitokat képezve. A lozartán tabletták szisztémás biohasznosulása körülbelül 33%‑nak felel meg. A lozartán és aktív metabolitja átlagos csúcskoncentrációjukat egy órán, illetve 3‑4órán belül érik el. Nem volt klinikailag szignifikáns hatással a lozartán plazmakoncentrációs profiljára, ha a gyógyszert standard étkezéssel együtt adták.
Eloszlás
Lozartán
Mind a lozartán, mind aktív metabolitja ≥99%‑ban kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz. A lozartán megoszlási térfogata 34liter. Patkányokon végzett kísérletek arra utalnak, hogy a lozartán egyáltalán nem, vagy csak alig hatol át a vér‑agy gáton.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid átjut a placentán, a vér‑agy gáton azonban nem. Az anyatejbe kiválasztódik.
Biotranszformáció
Lozartán
Az intravénásan vagy szájon át adott lozartán kb.14%‑a alakul át aktív metabolittá. A 14C‑vel jelzett lozartán-kálium peros és intravénás adása után a keringő plazma radioaktivitása elsődlegesen a lozartánnak és aktív metabolitjának tudható be. A lozartán aktív metabolittá való minimális átalakulását a vizsgált személyek mintegy egy százalékánál észlelték.
Az aktív metaboliton kívül inaktív metabolitok is képződnek, egyebek között két fő metabolit alakul ki a butil‑oldallánc hidroxilációja által, és egy kevésbé jelentős metabolit: egy N‑2‑tetrazol‑glükuronid‑származék képződik.
Elimináció
Lozartán
A lozartán plazma-clearance‑e hozzávetőleg 600ml/perc, aktív metabolitjáé pedig hozzávetőleg 50ml/perc. A lozartán renalis clearance‑e hozzávetőleg 74ml/perc, aktív metaboliltjának pedig 26ml/perc. Ha a lozartánt peros alkalmazzák, a dózis mintegy 4%‑a ürül változatlan formában a vizelettel, és mintegy 6%‑a ürül a vizelettel aktív metabolitként. Legfeljebb 200mg‑os peros lozartán‑kálium dózisig a lozartán és aktív metabolitjának farmakokinetikája lineáris.
Peros adagolást követően a lozartán és aktív metabolitjának plazmakoncentrációja poliexponenciálisan csökken, a lozartán terminális felezési ideje kb.2óra, míg aktív metabolitjáé kb.6‑9óra. Napi egyszer 100mg‑os dózis esetén sem a lozartán, sem aktív metabolitja nem mutat szignifikáns akkumulációt a plazmában.
Mind az epe-, mind a húgyúti kiválasztódás hozzájárul a lozartán és metabolitjainak kiürüléséhez. Embernél egy 14C‑vel jelzett lozartán peros dózisának beadását követően a radioaktivitás kb.35%‑a nyerhető vissza a vizeletből és 58%‑a a székletből.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid nem metabolizálódik, hanem a vesén keresztül, gyors ütemben kiürül. A plazmaszint legalább 24órán keresztül történő megfigyelése alatt a felezési idő a plazmában 5,6 és 14,8óra között ingadozott. A peros adott dózis legalább 61%‑a 24órán belül változatlan formában kiürül a szervezetből.
Különleges betegcsoportok
Lozartán-hidroklorotiazid
Az idős hypertoniás betegeknél a lozartán és aktív metabolitjának plazmakoncentrációi, illetve a hidroklorotiazid felszívódása alapvetően nem térnek el a fiatal hypertoniás betegeknél tapasztaltaktól.
Lozartán
Enyhe és középsúlyos alkoholos májcirrózisban peros adagolást követően a lozartán plazmakoncentrációja a fiatal önként jelentkező férfiak plazmakoncentráció-értékeinek 5‑szöröse, aktív metabolitjának plazmakoncentrációja pedig 1,7‑szerese volt.
Farmakokinetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a lozartán AUC-értéke nem különbözik a japán és nem japán egészséges férfiaknál. A karbonsav metabolit (E-3174) AUC-értéke azonban különbözőnek tűnik a két csoport között, japán embereknél mintegy másfélszer nagyobb értékkel jelentkezik, mint nem japánoknál. Ezen eredmények klinikai jelentősége nem ismert.
Sem a lozartán, sem aktív metabolitja nem távolítható el hemodialízissel.
Gyógyszerészeti jellemzők - HYZAAR 50 MG/12,5 MG
Mikrokristályos cellulóz (E460),
laktóz‑monohidrát,
hidegen duzzadó kukoricakeményítő,
magnézium‑sztearát (E572),
hidroxipropilcellulóz (E463),
hipromellóz (E464),
titán‑dioxid (E171),
kinolinsárga alumínium lakk (E104),
karnaubaviasz (E903).
A Hyzaar 50mg/12,5mg filmtabletta 4,24mg (0,108mEq) káliumot tartalmaz.
A HyzaarForte 100mg/25mg filmtabletta 8,48mg (0,216mEq) káliumot tartalmaz.
Buborékcsomagolás: Legfeljebb 30°C-on tárolandó. A fénytől és a nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
HDPE tartály: legfeljebb 25°C-on tárolandó. A fénytől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó. A nedvességtől való védelem érdekében a tartályt tartsa jól lezárva.
Hyzaar 50mg/12,5mg filmtabletta:
4, 7, 10, 14, 20, 28, 30, 50, 56, 84, 98, 280db filmtabletta PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban és dobozban, vagy 28, 56 vagy 98db filmtabletta adagonként perforált PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban és dobozban kórházi használatra, vagy 100db filmtabletta HDPEtartályban és dobozban.
HyzaarForte 100mg/25mg filmtabletta:
7, 14, 28, 30, 50, 56, 84, 90, 98 vagy 280db filmtabletta PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban és dobozban, vagy 28, 56 vagy 98db filmtabletta adagonként perforált PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban és dobozban kórházi használatra, vagy 100db filmtabletta HDPEtartályban és dobozban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.