IDEFIRIX 11 MG POR OLDATOS INFÚZIÓHOZ VALÓ KONCENTRÁTUMHOZ
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - IDEFIRIX 11 MG
Az Idefirix veseátültetésre váró, nagymértékben szenzitizált felnőtt betegek deszenzitizációs terápiájára javallott, ha a nem élő donorral szemben pozitív a keresztpróba. Az Idefirix alkalmazását azon betegek számára kell fenntartani, akiknél kicsi a valószínűsége, hogy szervet kapjanak a jelenlegi veseallokációs rendszer keretében, beleértve a nagymértékben szenzitizált betegeket rangsoroló programokat is.
A kezelést az immunszuppresszív kezelésben, valamint a szenzitizált veseátültetett betegek kezelésében jártas szakorvosnak kell felírnia és felügyelnie.
Az imlifidáz kizárólag kórházban alkalmazható. Adagolás
Az adag a beteg testtömegétől (ttkg) függ. Az ajánlott adag 0,25 mg/ttkg, egyszeri adagban, lehetőleg az átültetés előtti 24 órán belül beadva. A betegek többségénél egyetlen adag elegendő a keresztpróba konverziójához, de szükség esetén az első adag után 24 órán belül egy második adag is beadható.
Az imlifidáz-kezelés után, de még az átültetés előtt meg kell erősíteni, hogy a keresztpróba pozitívról negatívra változott (lásd 4.4 pont).
Kortikoszteroid- és antihisztamin-premedikációt kell alkalmazni a transzplantációs központ gyakorlatának megfelelően az infúziós reakciók kockázatának csökkentése céljából.
Mivel hypogammaglobulinaemiás betegeknél a légúti fertőzések a leggyakoribb fertőzések, profilaxist kell alkalmazni a légúti kórokozók spektrumát lefedő per os antibiotikummal, a szokásos kezelés mellett 4 hétig (lásd 4.4 pont).
Az imlifidázzal kezelt betegeknek ezen kívül a szokásos ellátás keretében T-sejt‑depléciót indukáló szereket kell kapniuk, B-sejt-depléciót indukáló szerekkel együtt vagy ilyenek nélkül (lásd 5.1 pont), ugyanis az imlifidáz nem helyettesíti a szokásos immunszuppresszív terápiát.
Különleges betegcsoportok
Idősek
A 65 évesnél idősebb betegeknél történő alkalmazásra vonatkozó adatok korlátozottak, nincs azonban arra utaló bizonyíték, hogy e betegeknél a dózis módosítására lenne szükség.
Májkárosodás
Az imlifidáz biztonságosságát és hatásosságát mérsékelt vagy súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél nem igazolták. Nincsenek rendelkezésre álló adatok.
Gyermekek és serdülők
Az imlifidáz biztonságosságát és hatásosságát 0–18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. Nincsenek rendelkezésre álló adatok.
Az alkalmazás módja
Az Idefirix a feloldást és hígítást követően kizárólag intravénásan alkalmazható.
A teljesen felhígított infúzió teljes adagját 15 perc alatt kell infundálni egy infúziós szereléken és egy steril, a szerelékbe épített, nem pirogén, alacsony fehérjekötő képességű, 0,2 μm pórusméretű szűrőn keresztül. A teljes dózis beadásának biztosítása érdekében az infundálást követően javasolt az intravénás szereléket 0,9%-os (9 mg/ml) nátrium-klorid oldatos infúzióval átöblíteni. Az oldatos infúzió fel nem használt részét nem szabad későbbi alkalmazás céljára tárolni.
A gyógyszer alkalmazás előtti feloldására és hígítására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6 pontban.
-
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
Fennálló súlyos fertőzés.
-
Thromboticus thrombocytopeniás purpura (TTP). Az ebben a hematológiai betegségben szenvedő betegeknél fennállhat a szérumbetegség kialakulásának kockázata.
Infúziós reakciók
Klinikai vizsgálatokban az imlifidáz alkalmazása kapcsán beszámoltak az infúziós reakciókról (lásd 4.8 pont). Ha bármilyen súlyos allergiás vagy anafilaxiás reakció lép fel, az imlifidáz-kezelést azonnal meg kell szakítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Az imlifidáz kezelés során jelentkező enyhe vagy közepes mértékű infúziós reakciók az infúzió átmeneti szüneteltetésével és/vagy gyógyszerek – például antihisztaminok, antipiretikumok és kortikoszteroidok – alkalmazásával kezelhetők. A tünetek enyhülésekor folytatható a szüneteltetett infúzió beadása.
Fertőzések és fertőzésprofilaxis
Veseátültetésél ellenjavallatnak tekintendő az aktuálisan fennálló, bármilyen (bakteriális, vírusos vagy gombás) eredetű súlyos fertőzés, és a krónikus fertőzések (pl. HBV vagy HIV) pedig csak akkor nem jelentenek ellenjavallatot, ha megfelelően kontrolláltak. Figyelembe kell venni, hogy az imlifidáz átmenetileg csökkenti az IgG‑szintet. Hypogammaglobulinaemiás betegeknél a légúti fertőzések a leggyakoribb fertőzések. Ezért a veseátültetéskor szokásosan alkalmazott (a Pneumocystis carinii-vel, a cytomegalovírussal és az orális candidával szembeni) fertőzésprofilaxison kívül minden betegnek olyan per os antibiotikumprofilaxist is kapnia kell 4 héten keresztül, amely lefedi a légúti kórokozók spektrumát. Amennyiben a betegnél bármilyen okból mégsem végzik el az átültetést az imlifidáz-kezelés után, a légúti kórokozók elleni per os antibiotikumprofilaxist akkor is alkalmazni kell 4 hétig.
Az imlifidáz és a T-sejt-depléciót indukáló terápia alkalmazása – a memória B-sejtek deplécióját indukáló terápiával együtt vagy a nélkül – növelheti az élő, attenuált vakcinák és/vagy a látens tuberculosis reaktiválódásának kockázatát.
Vakcinák
Az imlifidáz-kezelés utáni csökkent IgG‑szint miatt fennáll annak a kockázata, hogy az imlifidáz-kezelést követően akár 4 héten keresztül átmenetileg csökken a vakcinák által nyújtott védettség.
Antitestmediált rejekció (AMR)
A donorspecifikus antitestek (DSA) reboundja következtében AMR léphet fel. Azoknál a betegeknél, akiknél az átültetés előtt nagyon magas a DSA-szint, nagyobb valószínűséggel alakul ki beavatkozást igénylő, korai AMR. A klinikai vizsgálatokban részt vevő betegek többségénél fellépett DSA-rebound, amely 7–21 nappal az imlifidáz-kezelés után érte el a maximumot, és ezen betegek körülbelül
30%-ánál fordult elő AMR. A klinikai vizsgálatokban AMR-betegek mindegyikét sikerült szokásos terápiával kezelni. A nagymértékben szenzitizált betegeknél a DSA-k újbóli megjelenése és az AMR fokozott kockázata miatt az orvos szenzitizált betegek kezelésében szerzett korábbi tapasztalataira, valamint megfelelő erőforrásokra és készültségre van szükség az akut AMR diagnosztizálásához és a szokásos klinikai gyakorlat szerinti kezeléséhez. A betegek kezelésének magában kell foglalnia a humán leukocita antigén elleni (anti-HLA) antitestek és a szérum- vagy plazma‑kreatininszint szoros monitorozását, valamint fel kell készülni biopszia elvégzésére, ha felmerül az AMR gyanúja.
Pozitív T-sejt-komplement-dependens citotoxicitási (CDC) keresztpróba eredményű betegek
Nagyon kevés tapasztalat áll rendelkezésre az imlifidáz-kezelés előtt igazoltan pozitív T-sejt-CDC-keresztpróba eredményű betegekkel kapcsolatban (lásd 5.1 pont).
Immunogenitás
Az anti-imlifidáz antitestek (gyógyszerellenes antitestek, ADA) lehetséges hatása az első adag alkalmazása után 24 órán belül adott második imlifidáz-adag hatásosságára és biztonságosságára várhatóan elhanyagolható, mivel az első adagra adott válaszként az ADA termelődése még nem kezdődik meg.
A keresztpróba konverziójának megerősítése
Minden kórházban a saját intézményi protokoll szerint történik annak megerősítése, hogy a keresztpróba pozitívról negatívra változott. Komplementdependens citotoxicitási keresztpróba (CDCXM) alkalmazása esetén a hamis pozitív eredmények kiküszöbölése érdekében az alábbiakat kell figyelembe venni az imlifidáz kezelés után: Az IgM-t inaktiválni kell, hogy célirányosan fel lehessen mérni az IgG citotoxikus képességét, és kerülni kell az anti-humán globulin (AHG) alkalmazását. Ha mégis alkalmazzák, ellenőrizni kell, hogy az AHG az IgG-nek az Fc-része, és nem pedig az Fab-része ellen irányul. Ha az Fab-rész ellen irányuló AHG‑t alkalmaznak, akkor imlifidázzal kezelt betegnél nem lehet helyesen kiolvasni a CDCXM eredményét.
Antitest alapú gyógyszerek
Az imlifidáz egy cisztein-proteáz, amely specifikusan az IgG‑t hasítja. Következésképpen az IgG-alapú gyógyszerek inaktiválódhatnak, ha azokat imlifidázzal együtt adják. Az imlifidáz által hasított, antitest alapú gyógyszerek közé tartoznak többek között a következők: baziliximab,
rituximab, alemtuzumab, adalimumab, denoszumab, belatacept, etanercept, a nyúl anti-thymocyta globulin (rATG) és az intravénás immunglobulin (IVIg) (lásd a 4.5 pontot az imlifidáz és az antitest alapú gyógyszerek alkalmazása közötti ajánlott időintervallumokkal kapcsolatban).
Az IVIg neutralizáló antitesteket tartalmazhat az imlifidáz ellen, amelyek inaktiválhatják az imlifidázt,
ha az IVIg-et az imlifidáz előtt adják be (lásd 4.5 pont). Segédanyagokkal kapcsolatos információk
Az Idefirix kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz adagonként, azaz gyakorlatilag
„nátriummentes”.
Az Idefirix 0,5 mg poliszorbát 80-at tartalmaz milliliterenként. A poliszorbátok allergiás reakciót okozhatnak.
Az imlifidáz specifikusan az IgG-t hasítja, és a fajspecificitás miatt a humán és nyúl IgG összes alosztályát károsítja. Következésképpen az emberi vagy nyúl IgG-n alapuló gyógyszerek inaktiválódhatnak, ha azokat imlifidázzal együtt adják be. Az imlifidáz által hasított, antitest alapú gyógyszerek közé tartozik többek között a baziliximab, a rituximab, az alemtuzumab, az adalimumab, denoszumab, a belatacept, az etanercept, az rATG és az IVIg.
Az imlifidáz nem bontja le a ló eredetű anti-thymocyta globulint, így nem kell figyelembe venni az alkalmazások között eltelő időt. Az ekulizumabot nem hasítja az imlifidáz a javasolt dózisszinten.
-
táblázat: Az antitestalapú gyógyszerek alkalmazására javasolt időintervallumok az imlifidáz beadását követően
Gyógyszer Ajánlott időintervallum 0,25 mg/ttkg imlifidázalkalmazása után ló eredetű anti-thymocyta globulin, ekulizumab Nincs szükség időeltolásra (az imlifidázzal egyidejűleg adható) intravénás immunglobulin (IVIg) 12 óra alemtuzumab, adalimumab, baziliximab, denoszumab, etanercept,rituximab 4 nap nyúl eredetű anti-humán thymocyta globulin (rATG), belatacept 1 hét Ezenkívül az IVIg neutralizáló antitesteket tartalmazhat az imlifidáz ellen, amelyek inaktiválhatják az imlifidázt, ha az IVIg-et az imlifidáz előtt adják be. Az IVIg-gel kezelt betegeknél figyelembe kell venni az IVIg felezési idejét (3-4 hét) az imlifidáz alkalmazása előtt. Klinikai vizsgálatokban nem alkalmaztak IVIg-et az imlifidáz-infúzió beadása előtti 4 héten belül.
Terhesség
Nem áll rendelkezésre adat az imlifidáz terhes nőknél történő alkalmazásáról, mivel a terhesség a veseátültetés ellenjavallata.
Nyulakkal végzett állatkísérletek nem igazoltak közvetlen vagy közvetett káros hatásokat az embrionális/magzati fejlődés tekintetében (lásd 5.3 pont).
Az Idefirix alkalmazása elővigyázatosságból kerülendő a terhesség alatt. Szoptatás
Nem ismert, hogy az imlifidáz kiválasztódik-e az anyatejbe. A szoptatott gyermek vonatkozásában a kockázatot nem lehet kizárni.
Az Idefirix-expozíció előtt a szoptatást abba kell hagyni. Termékenység
Nem végeztek specifikus vizsgálatokat a termékenység és a posztnatális fejlődés vonatkozásában (lásd 5.3 pont).
A biztonságossági profil összefoglalása
A klinikai vizsgálatok során leggyakrabban előforduló súlyos mellékhatás a tüdőgyulladás (5,6%) és a szepszis (3,7%) volt. A leggyakoribb mellékhatások a következők voltak: fertőzések (16,7%) [ beleértve a tüdőgyulladást (5,6%), a húgyúti fertőzést (5,6%) és a szepszist (3,7%)], fájdalom az infúzió beadási helyén (3,7%), infúzióval összefüggő reakciók (3,7%), emelkedett glutamát-piruvát transzamináz- (GPT) szint (3,7%), emelkedett glutamát-oxálacetát transzamináz- (GOT) szint (3,7%), izomfájdalom (3,7%), fejfájás (3,7%) és kipirulás (3,7%).
A mellékhatások táblázatos felsorolása
Az ebben a pontban leírt mellékhatásokat a klinikai vizsgálatokban azonosították (n = 54).
A mellékhatások MedDRA-szervrendszerenként és gyakorisági kategóriánként kerülnek felsorolásra. A gyakoriságok meghatározása: nagyon gyakori (≥1/10), gyakori (≥1/100 – <1/10), nem gyakori (≥1/1000 – <1/100), ritka (≥1/10 000 – <1/1000), nagyon ritka (<1/10 000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).
-
táblázat: Mellékhatások
| MedDRA-szervrendszer | Mellékhatás/Gyakoriság | |
| Nagyon gyakori | Gyakori | |
| Fertőző betegségek és parazitafertőzések | Bakteriális és vírusos fertőzés | Hasi fertőzés Adenovirus-fertőzés Fertőzés a kanül helyén FertőzésInfluenza Parvovirus-fertőzés TüdőgyulladásPosztoperatív sebfertőzés SepsisFelső légúti fertőzés Húgyúti fertőzésSebfertőzés |
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | Anaemia | |
| Immunrendszeri betegségek éstünetek | Transzplantátum kilökődése | |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | Posturalis szédülésFejfájás | |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | Scleralis vérzésLátáskárosodás | |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | Sinus tachycardia | |
| Érbetegségek és tünetek | KipirulásMagas vérnyomás Alacsony vérnyomás | |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | Nehézlégzés | |
| A bőr és a bőr alatti szövetbetegségei és tünetei | Kiütés | |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | Izomfájdalom | |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | MelegségérzésFájdalom az infúzió beadási helyén | |
| Laboratóriumi és egyébvizsgálatok eredményei | Emelkedett glutamát-piruvát transzamináz- (GPT) szint Emelkedett glutamát-oxálacetát transzamináz- (GOT) szint | |
| Sérülés, mérgezés és a beavatkozással kapcsolatos szövődmények | Az infúzióval összefüggő reakciók | |
Egyes kiválasztott mellékhatások leírása
Fertőzések
A klinikai vizsgálatokban a betegek 16,7%-ánál lépett fel fertőzés. A klinikai vizsgálatokban kilenc olyan súlyos fertőzés fordult elő, amelyet az imlifidázzal hoztak összefüggésbe, és ezek közül
5 fertőzés az imlifidáz-kezelést követő 30 napon belül kezdődött. A 9 kapcsolódó súlyos fertőzés közül nyolc eset 30 napnál rövidebb ideig tartott. A súlyos fertőzések előfordulási gyakorisága és mintázata (beleértve a fertőző ágenseket is) nem különbözött a vesetranszplantált betegeknél általában megfigyeltektől (lásd 4.4 pont).
Infúzióval összefüggő reakciók
Infúzióval összefüggő reakciókról – köztük nehézlégzésről és kipirulásról – a betegek 5,6%‑ánál számoltak be; egy esetben le kellett állítani az imlifidáz infúziót, és ennél a betegnél nem végezték el az átültetést. Egy enyhe kiütéses eset kivételével az összes infúziós reakció az imlifidáz infúzió napján jelentkezett és 90 percen belül megszűnt (lásd 4.4 pont).
Izomfájdalom
A klinikai vizsgálatokban 2 betegnél (3,7%) számoltak be izomfájdalomról. Az egyik beteg súlyos izomfájdalmat tapasztalt, miközben nem találtak nála izomkárosodást.
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Farmakológiai tulajdonságok - IDEFIRIX 11 MG
Farmakoterápiás csoport: Immunszuppresszív szerek, szelektív immunszuppresszív szerek, ATC kód: L04AA41.
Hatásmechanizmus
Az imlifidáz egy cisztein-proteáz, amelyet a Streptococcus pyogenes immunglobulin G- (IgG-) lebontó enzimjéből készítenek; a szer hasítja az összes humán IgG alosztály nehézláncait, de nincs hatással semmilyen más immunglobulinra. Az IgG hasítása az Fc-dependens effektor funkciók – így a CDC és az antitest-dependens sejtmediált citotoxicitás (ADCC) – megszűnéséhez vezet. Az összes IgG hasításával az imlifidáz csökkenti a DSA szintjét, így lehetővé teszi az átültetést.
Farmakodinámiás hatások
Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy az IgG hasítása a 0,25 mg/ttkg imlifidáz beadását követő néhány órán belül megtörtént. Nem észleltek olyan hatást, hogy a plazma-IgG idejekorán emelkedett volna az extravaszkuláris kompartmentből visszaáramló nem hasított IgG miatt, ami arra utal, hogy az imlifidáz nemcsak a plazmában lévő IgG-t hasítja, hanem a teljes IgG-készletet, beleértve az extravaszkuláris
IgG-t is. Az endogén IgG újbóli megjelenése 1-2 héttel az imlifidáz beadása után kezdődik, és a rákövetkező hetekben folytatódik.
Meg kell jegyezni, hogy a turbidimetriás/nephelometriás módszerek, amelyeket a kórházakban az össz-IgG méréséhez gyakran alkalmaznak, nem tesznek különbséget az imlifidáz-kezelés után
képződött különböző IgG-fragmentumok között, és ezért nem alkalmazhatók a kezelés hatásosságának értékelésére.
Klinikai hatásosság és biztonságosság
Három nyílt elrendezésű, egykaros, 6 hónapig tartó klinikai vizsgálatban értékelték az imlifidáz adagolási protokollját, hatásosságát és biztonságosságát, ahol a szert átültetés előtti kezelésként alkalmazták a donorspecifikus IgG csökkentése céljából annak érdekében, hogy a nagymértékben szenzitizált jelöltek alkalmassá váljanak a veseátültetésre. 46 betegnél végeztek átültetést, életkoruk 20 és 73 év között volt, mindannyiuknál végstádiumú vesebetegséget (ESRD) diagnosztizáltak és dializálták őket, közöttük 21 (46%) nő és 25 (54%) férfi volt. Minden beteg szenzitizált volt, 41 beteg (89%) nagymértékben szenzitizált volt (cPRA ≥ 80%), és közülük 33 beteg (72%) esetében a
cPRA ≥ 95% volt. Az összes olyan betegnél, akinél pozitív volt a keresztpróba az imlifidáz-kezelés előtt, 24 órán belül megtörtént a negatívra való konverzió. PKPD modellezés azt mutatta, hogy a 0,25 mg/ttkg imlifidáz beadása után 2 órával valószínűleg már negatív eredményt ad a keresztpróba a betegek 96%-ánál, 6 óra elteltével pedig valószínűsíthető, hogy a betegeknek legalább 99,5%-ánál válik negatívvá a keresztpróba. 6 hónap elteltével mind a 46 beteg életben volt, a vesetranszplantátumok 93%-os túlélése mellett. A vesetranszplantált betegek esetében a vesefunkció helyreállt a várt tartományba; a betegek 90%-ánál 6 hónap után a becsült glomerulusfiltrációs ráta (eGFR) meghaladta a 30 ml/perc/1,73 m² értéket.
A 03-as vizsgálat különböző adagolási protokollokban értékelte az imlifidáz biztonságosságát és hatásosságát veseátültetésre váró, ESRD-ben szenvedő betegeknél. Tíz beteget kezeltek egyszeri
0,25 mg/ttkg (n = 5) vagy 0,5 (n = 5) mg/ttkg imlifidázzal, majd elvégezték az átültetést. Az imlifidáz-kezelés előtt hét beteg volt DSA-pozitív, és 6 betegnél volt pozitív a keresztpróba. A kezelés után mind a 7 betegnél csökkent a DSA, és az összes pozitív keresztpróba negatívra változott. Mind a
10 betegnél sikeresen elvégezték az átültetést, és 6 hónap elteltével is működött a veséjük. A 10 beteg közül nyolc betegnél az eGFR >30 ml/perc/1,73 m2 volt. A betegek immunszuppresszív kezelést (kortikoszteroidokat, kalcineurin-gátlót, mikofenolát mofetilt és IVIg-et) kaptak. Három betegnél észleltek AMR-t a klinikai vizsgálat során, de egyik sem vezetett graftvesztéshez.
A 04-es vizsgálat nagymértékben HLA-szenzitizált betegeknél értékelte az imlifidáz hatásosságát és biztonságosságát. 17 beteget választottak be és kezeltek egyszeri 0,24 mg/ttkg adaggal. 15 beteg (88%) volt DSA-pozitív és 14 betegnél (82%) volt pozitív keresztpróba az imlifidáz-kezelés előtt. A DSA minden betegnél a transzplantáláshoz elfogadható szintre csökkent, és minden betegnél elvégezték az átültetést az imlifidáz-kezelést követő néhány órán belül. A 17 beteg közül 16 betegnek működött a veséje 6 hónap elteltével, és 15 betegnek (94%) az eGFR értéke >30 ml/perc/1,73 m² volt. Két betegnél észleltek AMR-t, de egyik sem okozott graftvesztést. A betegek immunszuppresszív kezelést (kortikoszteroidokat, kalcineurin-gátlót, mikofenolát mofetilt, alemtuzumabot és IVIg-et) kaptak.
A 06-os vizsgálat azt értékelte, hogy nagymértékben szenzitizált betegeknél mennyire hatásos és biztonságos az imlifidáz a DSA-k eltávolításában és a pozitív keresztpróba negatívvá történő konverziójában, vagyis az átültetés lehetővé tételében. Az összes beválasztott beteg a vesetranszplantációs várólistán volt, és pozitív keresztpróba-eredményük volt a donorral szemben, mielőtt beválasztották volna őket a vizsgálatba (köztük 2 olyan beteg, akiknél igazoltan pozitív volt a T-sejt-CDC keresztpróba). 18 beteg kapta meg a 0,25 mg/ttkg imlifidáz teljes adagját, közülük 3 beteg 2 adagot kapott 12-13 órás különbséggel, ami az IgG-antitestek hasításához és a keresztpróba negatívvá válásához vezetett minden betegnél. Az elemzett betegek 57%-ánál 2 órán belül, 82%-uknál pedig 6 órán belül konvertálódott a keresztpróba. Minden betegnél sikeresen elvégezték az átültetést, és 16 betegnek (89%) működött a veséje 6 hónap elteltével (köztük annál a 2 betegnél is, akinél
pozitív volt a T-sejt-CDC keresztpróba). 15 betegnél (94%) volt az eGFR >30 ml/perc/1,73 m². A betegek immunszuppresszív kezelést (kortikoszteroidokat, kalcineurin-gátlót, mikofenolát mofetilt, rituximabot, IVIg-et és alemtuzumabot vagy ló eredetű anti-thymocyta globulint) kaptak. Hét betegnél észleltek aktív AMR-t, egy további betegnél pedig szubklinikai AMR-t, de egyik sem okozott graftvesztést.
A feeder vizsgálatokban (02, 03, 04 és 06) transzplantált 46 beteg hosszú távú utánkövetése azt mutatta, hogy a 5 évvel a transzplantáció után a betegek (halállal cenzorált) átlagos grafttúlélése 85 % (95% CI [70-93]), és a betegek túlélése 92% (95% CI [77-97]) volt.
5 évvel a transzplantáció után 30 beteg közül 25 (83,3 %) betegnek az eGFR-értéke
≥30 ml/perc/1,73 m² volt.
Idősek
Klinikai vizsgálatok keretében három, legalább 65 éves beteg kapott imlifidázt a veseátültetés előtt. Ezeknél a betegeknél a biztonságossági és hatásossági eredmények, amelyeket a beteg és a graft túlélése, a vesefunkció és az akut kilökődés felmérésével vizsgáltak, összhangban voltak a teljes vizsgálati populáció eredményeivel.
Gyermekek és serdülők
Az Európai Gyógyszerügynökség a gyermekek és serdülők esetén egy vagy több korosztálynál halasztást engedélyez az imlifidáz vizsgálati eredményeinek benyújtási kötelezettségét illetően a veseátültetésre vonatkozóan (lásd 4.2 pont, gyermekgyógyászati alkalmazásra vonatkozó információk).
Ezt a gyógyszert „feltételes jóváhagyással” engedélyezték, ami azt jelenti, hogy a gyógyszerre vonatkozóan további adatokat kell benyújtani.
Az Európai Gyógyszerügynökség legalább évente felülvizsgálja az erre a gyógyszerre vonatkozó új információkat, és szükség esetén ez az alkalmazási előírás is módosul.
Az imlifidáz farmakokinetikája hasonló volt egészséges alanyokban és ESRD-ben szenvedő betegeknél. Egyszeri 0,12–0,50 mg/ttkg adag 15 perces intravénás infúzióban történő beadása után az imlifidáz-expozíció arányosan nőtt.
Az imlifidáz maximális koncentrációját (Cmax) az infúzió beadásakor vagy röviddel utána figyelték meg, a középérték 5,8 (4,2-8.9) µg/ml volt 0,25 mg/ttkg adag beadását követően. Az imlifidáz eliminációját először egy kezdeti eloszlási fázis jellemzi, melyben az átlagos felezési idő 1,8 (0,6–3,6) óra, majd egy lassabb eliminációs fázis következik 89 (60–238) órás átlagos felezési idővel. Az
átlagos clearance (CL) 1,8 (0,6–7,9) ml/h/kg volt, az eloszlási térfogat (Vz) pedig 0,20 (0,06–0,55) l/kg
volt az eliminációs fázisban.
Gyógyszerészeti jellemzők - IDEFIRIX 11 MG
mannit poliszorbát 80 trometamol
dinátrium-edetát-dihidrát sósav (a pH beállításához)
Bontatlan injekciós üveg
18 hónap Feloldás után
A feloldott oldatot azonnal át kell tölteni az injekciós üvegből az infúziós zsákba. Hígítás után:
Kimutatták, hogy a készítmény a feloldás és hígítás után kémiailag és fizikailag stabil marad 24 órán át 2–8 °C-on, illetve 4 órán át 25 °C-on, ezen a 24 órás időtartamon belül.
Mikrobiológiai szempontból a terméket azonnal fel kell használni, kivéve akkor, ha a feloldási és hígítási módszer kizárja a mikrobiális szennyeződés kockázatát.
Ha a terméket nem használják fel azonnal, a felhasználásra kész állapotban történő tárolási körülmények a felhasználó felelősségi körébe tartoznak. Az oldatot fénytől védve kell tárolni.
Hűtőszekrényben (2 °C – 8 °C) tárolandó. Nem fagyasztható!
A fénytől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
A gyógyszer feloldás és hígítás utáni tárolására vonatkozó előírásokat lásd a 6.3 pontban.
I. típusú injekciós üveg brómbutil gumidugóval, alumínium kupakkal és műanyag lepattintható kupakkal. Az injekciós üveg tartalma: 11 mg por oldatos infúzióhoz való koncentrátumhoz.
Kiszerelések: 1 injekciós üveg vagy 2 × 1 injekciós üveg. Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
és egyéb, a készítmény
kezelésével kapcsolatos információk
A por feloldása
Töltsön be 1,2 ml injekcióhoz való steril vizet az Idefirix injekciós üvegébe, ügyelve arra, hogy a vizet az üvegfalra irányítsa, és ne a porba.
Mozgassa az injekciós üveget körkörösen legalább 30 másodpercig, amíg a por teljesen fel nem oldódik. Ne rázza fel, így minimalizálható a habképződés. Ekkor az injekciós üveg 10 mg/ml imlifidázt tartalmaz, és az oldatból legfeljebb 1,1 ml-t lehet felszívni.
A feloldott oldatnak átlátszónak vagy enyhén opálosnak és színtelennek vagy enyhén sárgának kell lennie. Ne használja fel, ha az oldatban szemcséket lát, vagy az oldat elszíneződött. Az elkészített oldatot javasolt azonnal áttölteni az infúziós zsákba.
Az oldatos infúzió elkészítése
Egy infúziós zsákhoz, amely 50 ml 9 mg/ml (0,9%) koncentrációjú nátrium-klorid oldatos infúziót tartalmaz, lassan adja hozzá az elkészített imlifidáz-oldat megfelelő mennyiségét. Többször fordítsa meg az infúziós zsákot, hogy az oldat alaposan összekeveredjen. Az infúziós zsákot mindig védeni kell a fénytől. Steril, vezetékbe épített, nem pirogén, alacsony fehérjekötő szűrős (0,2 μm lyukméret) infúziós készletet kell használni. Az alkalmazással kapcsolatos további információkért lásd a 4.2 pontot.
Az oldatos infúziót felhasználás előtt szemrevételezéssel ellenőrizni kell, hogy nem tartalmaz-e szemcséket vagy nincs-e elszíneződve. Az oldatot semmisítse meg, ha szemcsés anyagot vagy elszíneződést észlel.
Megsemmisítés
Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.