IRBESARTAN SANDOZ 300 MG FILMTABLETTA

Az Irbesartan Sandoz filmtabletta essentialis hypertonia kezelésére javallt felnőtt betegek részére.

Javallt továbbá hypertoniás, 2‑es típusú diabetes mellitusban szenvedő felnőtt betegek vesebetegségének kezelésére a vérnyomáscsökkentő gyógyszeres terápia részeként (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Adagolás

A szokásos javasolt kezdő és fenntartó adag naponta egyszer 150mg. Az irbezartán naponta egyszer 150mg dózisban adva rendszerint jobb 24órás vérnyomáskontrollt biztosít, mint a 75mg-os adag. Mindazonáltal mérlegelni lehet a terápia 75mg-mal való kezdését, különösen hemodializált betegek és 75évnél idősebb személyek esetében. A 75mg-os adagolásra más gyártó törzskönyvezett készítménye áll rendelkezésre.

Azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása napi egyszeri 150 mg-mal nem állítható be, az irbezartán adagja 300 mg-ra emelhető, vagy más vérnyomáscsökkentő szerekkel kombinálható (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). Különösen a diuretikumokkal, például hidroklorotiaziddal való kombináció esetében mutatták ki az additív hatást irbezartánnal (lásd 4.5 pont).

2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegek esetén a terápiát napi egyszer 150 mg irbezartán adásával kell kezdeni, amelyet napi egyszer 300 mg-ig kell emelni. Vesebetegség kezelésekor lehetőleg ezt a fenntartó dózist kell alkalmazni.

2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél az irbezartán veseműködésre gyakorolt kedvező hatásainak igazolása olyan klinikai vizsgálatokon alapszik, amelyek során az irbezartánt a célvérnyomás elérése érdekében szükség szerint egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel együtt alkalmazták (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).

Különleges betegcsoportok

Vesekárosodás:

Dózismódosításra nincs szükség károsodott vesefunkciójú betegek esetében. Alacsonyabb kezdő adag (75 mg) alkalmazása megfontolandó hemodialízis kezelésben részesülő betegeknél (lásd 4.4 pont).

Májkárosodás:

Enyhe vagy közepesen súlyos fokú májkárosodásban dózismódosításra nincs szükség. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekkel kapcsolatban nincs klinikai tapasztalat.

Idősek:

Meggondolható ugyan a 75mg‑os kezdő dózis a 75 év feletti betegek kezelésekor, általában azonban dózismódosításra nincs szükség időseknél.

Gyermekek és serdülők:

Az Irbesartan Sandoz filmtabletta biztonságosságát és hatásosságát 0-18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása a 4.8, 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.

Az alkalmazás módja

Szájon át történő alkalmazásra.

Az Irbesartan Sandoz filmtablettát naponta egyszer kell bevenni, étkezés közben vagy attól függetlenül.

• A készítmény hatóanyagával, vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

• A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).

• Az Irbesartan Sandoz filmtabletta egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR<60ml/perc/1,73 m²) (lásd 4.5 és 5.1pont).

Intravascularis volumenhiány:

Tünetekkel járó hypotonia, főleg az első adag után, olyan betegeknél fordulhat elő, akik intenzív diuretikus terápia, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás következtében volumen- és/vagy nátriumhiányosak. Ezeket az állapotokat az irbezartán adása előtt rendezni kell.

Renovascularis hypertonia:

Fokozott a súlyos hypotonia és veseelégtelenség veszélye, ha kétoldali arteria renalis stenosisban vagy a szoliter működő vese artériájának stenosisában szenvedő betegeket a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert (RAAS) befolyásoló gyógyszerekkel kezelnek. Bár ezt irbezartánnal kapcsolatban nem írták le, hasonló hatással az angiotenzin II‑receptor antagonisták esetében számolni kell.

Vesekárosodás és vesetranszplantáció:

Amennyiben az irbezartánt csökkent vesefunkciójú betegek esetében alkalmazzák, javasolt a szérum kálium- és kreatininszintjének időszakos ellenőrzése. Vesetranszplantáción a közelmúltban átesett betegek irbezartán-kezelésével kapcsolatban nincs tapasztalat.

2‑es típusú diabetesben és vesebetegségben szenvedő hypertoniás betegek:

Egy előrehaladott vesebetegségben szenvedők bevonásával végzett vizsgálat keretében készült elemzés szerint az irbezartán renalis és cardiovascularis eseményekre gyakorolt hatása nem volt azonos minden alcsoportban. Az eredmények különösen a nők és a nem fehér bőrszínű betegek esetében tűntek kevésbé kedvezőnek (lásd 5.1 pont).

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS):

Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy az aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés kockázatát (beleértve az akut veseelégtelenséget is), ezért a RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).

Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, az csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.

Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.

Hyperkalaemia:

A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekhez hasonlóan az irbezartán-kezelés során is előfordulhat hyperkalaemia, főleg vesekárosodásban, diabeteses vesekárosodás esetén fennálló manifeszt proteinuria során és/vagy szívelégtelenségben. Javasolt a kockázati csoportba tartozó betegek esetében a szérum káliumszint szoros monitorozása (lásd 4.5pont).

Hypoglykaemia:

Az irbezartán hypoglykaemiát okozhat, különösen diabetesben szenvedő betegeknél. Inzulinnal vagy antidiabetikumokkal kezelt betegeknél mérlegelni kell a megfelelő vércukorszintellenőrzést és amennyiben indokolt, az inzulin vagy az antidiabetikum dózismódosítása szükséges lehet (lásd 4.5pont)

Intestinalis angiooedema

Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval (többek között az irbezartánnal) kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, az irbezartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.

Lítium:

Az irbezartán együttadása lítiummal nem javasolt (lásd 4.5 pont).

Aorta és mitralis billentyű stenosisa, obstruktív hypertrophiás cardiomyopathia:

Hasonlóan más értágítókhoz, fokozott óvatosság ajánlott aorta stenosisban vagy mitralis stenosisban, illetve obstruktív hypertrophiás cardiomyopathiában szenvedő betegek esetében.

Primer hyperaldosteronaemia:

A primer hyperaldosteronaemiában szenvedő betegek általában nem fognak reagálni a renin‑angiotenzin rendszer gátlása révén ható vérnyomáscsökkentő gyógyszerekre. Ezért irbezartán alkalmazása nem javasolt.

Általános óvintézkedések:

Azoknál a betegeknél, akiknek értónusa és veseműködése túlnyomórészt a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függ (például súlyos pangásos szívelégtelenségben vagy vesebetegségben, így arteria renalis stenosisban szenvednek), az ezen rendszert befolyásoló angiotenzin-konvertáló enzim-gátlókkal, illetve angiotenzinII‑receptor antagonistákkal való kezelést akut hypotonia, azotaemia, oliguria vagy ritkán akut veseelégtelenség kialakulásával hozták összefüggésbe (lásd 4.5pont). Hasonlóan egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerekhez, a vérnyomás túlzott mértékű csökkenése ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben szenvedő betegeknél szívinfarktus vagy stroke bekövetkezéséhez vezethet.

Fekete rasszba tartozó betegek kezelése:

Mint ahogy azt az angiotenzin-konvertáló enzim-gátlóknál is észlelték, az irbezartán és egyéb angiotenzin antagonisták a vérnyomáscsökkentés tekintetében kevésbé hatékonynak tűnnek a fekete rasszba tartozó betegeknél, mint a nem feketék esetében, esetleg a fekete bőrszínű hypertoniás populációban nagyobb gyakorisággal előforduló alacsony renin státusz miatt (lásd 5.1 pont).

Terhesség:

ATII-receptor antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII‑receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6pont).

Az Irbesartan Sandoz filmtabletta laktózt és nátriumot tartalmaz

Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktáz‑hiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.

Ez a gyógyszer kevesebb mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaz filmtablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

Gyermekek és serdülők:

Az irbezartánt 6 és 16 év közötti gyermekek és serülők körében vizsgálták, de a jelenleg rendelkezésre álló adatok nem elegendőek a gyermekeknél és serdülőknél való alkalmazás kiterjesztésére addig, amíg további adatok nem állnak rendelkezésre (lásd 4.8, 5.1 és 5.2 pont).

Diuretikumok és más vérnyomáscsökkentő gyógyszerek:

Egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerek fokozhatják az irbezartán hipotenzív hatását. Mindazonáltal az irbezartánt biztonsággal alkalmaztak más vérnyomáscsökkentőkkel, mint béta-blokkolókkal, tartós hatású kalciumcsatorna-blokkolókkal és tiazid diuretikumokkal együtt. Az irbezartán-terápia megkezdésekor a diuretikumok nagy adagjával végzett előzetes kezelés volumendepléciót okozhat és hypotonia veszélyét idézheti elő (lásd 4.4 pont).

Aliszkirén-tartalmú gyógyszerek és ACE-gátlók:

A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát és beszűkült veseműködést (beleértve az akut veseelégtelenséget is), mint a csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).

Káliumpótlók és káliummegtakarító diuretikumok:

A renin-angiotenzin rendszert befolyásoló egyéb gyógyszerekkel nyert tapasztalat alapján a káliummegtakarító diuretikumok, a káliumpótlók, a káliumtartalmú sópótlók vagy egyéb, a szérum káliumszintjét növelő gyógyszerek (például heparin) együttes alkalmazása a szérum káliumszint emelkedéséhez vezethet, ezért együttadásuk nem ajánlott (lásd 4.4 pont).

Lítium:

A lítium és az angiotenzin-konvertáló enzim-gátlók együttes alkalmazásakor a szérum lítium koncentráció és toxicitás reverzibilis növekedéséről számoltak be. Idáig hasonló hatásokat irbezartánnal kapcsolatban csak nagyon ritkán jelentettek. Ezért ez a kombináció nem ajánlott (lásd 4.4 pont). Amennyiben mégis szükségesnek bizonyul ez a kombináció, akkor a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.

Nem-szteroid gyulladásgátlók:

Angiotenzin II‑receptor antagonisták és nem-szteroid gyulladásgátló gyógyszerek (például szelektív COX-2 gátlók, acetilszalicilsav (> 3 g/nap), és nem szelektív NSAID-ok) egyidejű alkalmazásakor a vérnyomáscsökkentő hatás csökkenése fordulhat elő.

Mint az ACE-gátlók esetén, az angiotenzin II-receptor antagonisták és a nem-szteroid gyulladásgátló szerek egyidejű alkalmazásakor is fokozódhat a vesefunkció romlásának veszélye, beleértve a lehetséges akut veseelégtelenséget és a szérum káliumszint emelkedését, különösen olyan betegeknél, akiknek előzetesen csökkent volt a veseműködése. Kombinációs kezelés alkalmazása körültekintést igényel, különösen idős betegeknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell és az egyidejű terápia megkezdését követően, valamint ezután rendszeres időközönként meg kell fontolni a vesefunkció monitorozását.

További információ az irbezartánnal kapcsolatos kölcsönhatásokról:

A klinikai vizsgálatok során az irbezartán farmakokinetikáját a hidroklorotiazid nem befolyásolta. Az irbezartán főleg a CYP2C9 és kisebb mértékben glükuronidáció által metabolizálódik. Szignifikáns farmakokinetikai vagy farmakodinamikai kölcsönhatást nem észleltek akkor, amikor az irbezartánt és a CYP2C9 által metabolizálódó warfarint együttesen alkalmazták. A CYP2C9 induktorok, mint a rifampicin irbezartán farmakokinetikájára kifejtett hatását nem vizsgálták. A digoxin farmakokinetikáját az irbezartán együttes adása nem befolyásolta.

Repaglinid:

Az irbezartán gátolhatja az OATP1B1 transzportert. Egy klinikai vizsgálatban arról számoltak be, hogy az irbezartán a repaglinid (OATP1B1 szubsztrát) Cmax értékét 1,8-szorosra, az AUC-értéket pedig 1,3-szorosra növelte, amikor az irbezartánt 1 órával a repaglinid előtt alkalmazták. Egy másik vizsgálatban nem számoltak be releváns farmakokinetikai kölcsönhatásról a két gyógyszer egyidejű alkalmazásakor. Ezért szükséges lehet az antidiabetikus kezelés, mint például a repaglinid adagolásának módosítására (lásd 4.4pont).

Terhesség

Az ATII-receptor antagonista alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4 pont).

Az ATII-receptor antagonista alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).

Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az ATII antagonisták teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII-receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az ATII-receptor antagonista kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni.

Ismert, hogy az ATII-receptor antagonista második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3pont). Amennyiben az ATII-receptor antagonista szedése a terhesség második, illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt. ATII-receptor antagonistát szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotonia kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4pont).

Szoptatás

Mivel nem áll rendelkezésre adat az Irbesartan Sandoz filmtabletta szoptatáskor történő alkalmazására vonatkozóan, a készítmény adása nem javasolt. Szoptatás alatt – különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén – olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott.

Nem ismert, hogy az irbezartán vagy az irbezartán metabolitjai kiválasztódnak-e az anyatejbe. A rendelkezésre álló, patkányokon végzett kísérletek során nyert farmakodinámiás / toxikológiai adatok az irbezartán vagy az irbezartán metabolitjainak kiválasztódását igazolták az anyatejbe (részletesen lásd 5.3 pont).

Termékenység

Az irbezartán nem volt hatással a kezelt patkányok és utódaik termékenységére olyan dózisszintekig, amelyek már előidézték a szülői toxicitás első jeleit (lásd 5.3 pont).

Farmakodinámiás tulajdonságai alapján nem valószínű, hogy az Irbesartan Sandoz filmtabletta befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességet. Gépjárművezetés vagy gépek kezelése esetén azonban figyelembe kell venni, hogy a kezelés során szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.

Magas vérnyomásban szenvedő betegek körében végzett placebokontrollos vizsgálatokban a mellékhatások előfordulása nem különbözött az irbezartán- (56,2%) és a placebo- (56,5%) csoport között. A kezelés bármely klinikai vagy laboratóriumi mellékhatás miatti megszakítása kevésbé volt gyakori az irbezartánnal (3,3%), mint a placebóval kezelt betegek esetében (4,5%). A mellékhatások gyakorisága nem volt összefüggésben az adaggal (a javasolt dózistartományban), a nemmel, az életkorral, a rasszal vagy a kezelés időtartamával.

A mikroalbuminuriás, normális vesefunkcióval rendelkező diabéteszes hypertoniás betegeknél orthostaticus szédülést és orthostaticus hypotoniát jelentettek a betegek 0,5%-ánál (nem gyakori), de a placebót meghaladó mértékben.

Az alábbi táblázat azokat a mellékhatásokat mutatja be, amelyekről az irbezartánnal kezelt, 1965, magas vérnyomással rendelkező beteget magába foglaló placebokontrollos vizsgálatokban számoltak be. A csillaggal jelzett kifejezések azokra a mellékhatásokra vonatkoznak, amelyeket diabeteses, hypertoniás, krónikus veseelégtelenségben szenvedő és manifeszt proteinuriás betegek több mint 2%‑ánál, és a placebóét meghaladó gyakorisággal jelentettek.

Az alább felsorolt mellékhatások előfordulási gyakoriságainak megadása a következő megállapodást követi: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 – < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 – < 1/100), ritka (≥ 1/10000 – < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10000). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.

A további, forgalomba hozatal után szerzett tapasztalatok során jelentett mellékhatások szintén felsorolásra kerültek. Ezek a mellékhatások spontán jelentésekből származnak.

Gyermekek és serdülők

318 hypertoniás, 6 és 16 év közötti gyermeket és serdülőt vizsgáltak egy randomizált klinikai vizsgálatban, és a következő mellékhatások fordultak elő a háromhetes, kettős vak fázis során: fejfájás (7,9%), hypotonia (2,2%), szédülés (1,9%), köhögés (0,9%). A 26 hetes vizsgálat nyílt részében a leggyakoribb laboratóriumi eltérés a kreatininszint emelkedése (6,5%), valamint az emelkedett CK‑értékek voltak a gyógyszert szedő gyermekek 2%-ának esetében.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Tünetek

Nem tapasztaltak toxikus hatást olyan felnőtteknél, akik maximum 900 mg napi adagot szedtek 8héten keresztül. A túladagolás leggyakrabban várható tünete a hypotonia és tachycardia; a túladagolás következtében azonban bradycardia is előfordulhat.

Kezelés

Nem állnak rendelkezésre az irbezartán túladagolásának kezelésével kapcsolatos specifikus információk. A beteget szigorú megfigyelés alatt kell tartani, tüneti és szupportív kezelést kell alkalmazni. A javasolt beavatkozások többek között a hánytatás és/vagy gyomormosás. Aktív szén alkalmazása hasznos lehet a túladagolás kezelésében. Az irbezartán nem távolítható el hemodialízissel.