LARESIN PLUS 20 MG/25 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - LARESIN 20 MG/25 MG
Essentialis hypertonia kezelése.
A Laresin Plus fix dózisú kombináció azon felnőtt betegek kezelésére javallt, akiknek vérnyomását az olmezartán-medoxomil önmagában nem kontrollálja megfelelően.
Adagolás
Felnőttek
A Laresin Plus alkalmazása nem kezdő terápiában javallt, hanem azoknak a betegeknek a kezelésére, akiknek a vérnyomását 20mg olmezartán-medoxomil önmagában nem kontrollálja megfelelően. A Laresin Plus-t naponta egyszer kell bevenni, étkezések közben vagy az étkezésektől függetlenül.
Amennyiben klinikai szempontból megengedhető, akkor a 20mg-os olmezartán‑medoxomil‑monoterápiáról át lehet térni a fix kombinációjú kezelésre, számításba véve azt, hogy az olmezartán‑medoxomil antihipertenzív hatásának maximumát a terápia kezdetétől számított körülbelül 8 hét múlva éri el (lásd 5.1 pont). Az egyes összetevők adagjának titrálása javasolt.
A 20mg olmezartán-medoxomil/12,5mg hidroklorotiazid azoknak a betegeknek adható, akiknek vérnyomását az optimális, 20mg-os olmezartán-medoxomil‑monoterápia nem kontrollálja megfelelően.
A 20mg olmezartán-medoxomil/25mg hidroklorotiazid azoknak a betegeknek adható, akiknek vérnyomását a 20mg olmezartán-medoxomil/12,5mg hidroklorotiazid nem kontrollálja megfelelően.
Idősek (65 éves vagy idősebb)
Időskorú embereknek ugyanazon dózisú kombináció javallt, mint felnőtteknek.
Vesekárosodás
Enyhe, illetve közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60ml/perc) ajánlatos a vesefunkciók rendszeres ellenőrzése (lásd 4.4 pont). Súlyos vesekárosodásban a Laresin Plus adása ellenjavallt (kreatinin-clearance <30ml/perc) (lásd 4.3 pont).
Májkárosodás
Enyhe, illetve közepesen súlyos májkárosodásban a Laresin Plus óvatossággal alkalmazható (lásd a 4.4 és 5.2 pontok). Közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknek a javasolt kezdő adag naponta egyszer 10mg olmezartán medoxomil és a maximális adag nem haladhatja meg a napi 20mg-ot. A vérnyomás és a veseműködés szoros ellenőrzése javasolt olyan májkárosodott betegeknél, akik már diuretikum- és/vagy egyéb vérnyomáscsökkentő-kezelésben részesülnek. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegeken olmezartán medoxomillal nincs elegendő tapasztalat.
A Laresin Plus nem alkalmazható súlyos májkárosodásban (lásd 4.3 és 5.2 pontok), cholestasis és epeút‑elzáródás esetén (lásd 4.3 pont).
Gyermekek és serdülők
A Laresin Plus biztonságosságát és hatásosságát gyermekeknél és 18 év alatti serdülőknél nem határozták meg. Nem állnak rendelkezésre adatok.
Az alkalmazás módja
A tablettát elegendő mennyiségű folyadékkal (pl. egy pohár vízzel) kell lenyelni. A tablettát szétrágás nélkül, minden nap azonos időpontban kell bevenni.
-
A készítmény hatóanyagaival vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával, illetve egyéb szulfonamid-származékokkal (a hidroklorotiazid szulfonamid-származék) szembeni túlérzékenység.
-
Súlyos vesekárosodás (kreatinin‑clearance <30ml/perc).
-
Refrakter hypokalaemia, hypercalcaemia, hyponatraemia és tüneteket okozó hyperuricaemia.
-
Súlyos májkárosodás, cholestasis és biliaris obstructióval járó megbetegedések.
-
A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pontok).
-
A Laresin Plus egyidejű alkalmazása aliszkiréntartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR <60ml/perc/1,73m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Intravascularis volumenhiány
Tüneti hypotonia (különösképpen az első dózis alkalmazása után) fordulhat elő azoknál a betegeknél, akiknek kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiányuk van az erőteljes diuretikus terápia, diétás sómegvonás, hasmenés vagy hányás következtében. A Laresin Plus adása előtt az ilyen állapotok rendezése szükséges.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert serkentő egyéb állapotok
Azoknál a betegeknél, akiknél az erek tónusa és a vesefunkció elsősorban a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függ (például súlyos pangásos szívelégtelenségben, illetve meglévő vesebetegségben – beleértve az arteria renalis szűkületét –szenvedő betegek), az olyan gyógyszerkészítményekkel történő kezelés, amelyek befolyásolják a rendszer működését, akut hypotoniát, azotaemiát, oliguriát és egyes ritka esetekben akut veseelégtelenséget okozhat.
Renovascularis hypertonia
Bilateralis arteria renalis szűkületben vagy egyedül funkcionáló vese artériájának szűkülete esetén megnő a súlyos hypotonia és veseelégtelenség kialakulásának kockázata a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer működését befolyásoló gyógyszerkészítmények adása esetén.
Vesekárosodás és vesetranszplantáció
A Laresin Plus nem alkalmazható súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (kreatinin-clearance <30ml/perc, lásd 4.3 pont). Enyhe és közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél nem szükséges az adagolás módosítása (kreatinin-clearance ≥30ml/perc és <60ml/perc). Ugyanakkor a Laresin Plus ilyen betegeknek csak óvatosan adható, és szükséges a szérum kálium-, kreatinin- és húgysavszintek rendszeres ellenőrzése. Tiazid-típusú diuretikumok által okozott azotaemia előfordulhat vesekárosodásban szenvedő betegeknél. Amennyiben a vesekárosodás progressziója egyértelművé válik, a terápia gondos újraértékelése szükséges, fontolóra véve a diuretikus terápia felfüggesztését. Nincs tapasztalat a Laresin Plus alkalmazásáról nemrégiben vesetranszplantáción átesett betegeknél.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Ha a kettősblokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.
Májkárosodás
Jelenleg nincs tapasztalat az olmezartán-medoxomillal súlyos májkárosodásban szenvedőknél. Ráadásul májkárosodásban vagy progresszív májbetegségben szenvedő betegeknél a folyadék- és elektrolit‑egyensúly tiazid-terápia hatására bekövetkező csekély mérvű eltolódása fokozhatja a hepatikus kóma kialakulásának kockázatát. Mindezek miatt megfelelő gondosság szükséges enyhe és közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetében (lásd 4.2 pont). Súlyos májkárosodásban, cholestasisban, biliaris obstructióban a Laresin Plus adása ellenjavallt (lásd 4.3 és 5.2 pontok).
Aorta- és mitralis stenosis, obstructiv hypertrophiás cardiomyopathia
Mint más vazodilatatorok esetén, különös óvatosság szükséges aorta- és mitralis stenosisban vagy obstructiv hypertrophiás cardiomyopathiában szenvedő betegek esetén.
Primaer aldosteronismusPrimaer aldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlásán keresztül ható antihipertenzív gyógyszerekre. A Laresin Plus alkalmazása ezért ezeknél a betegeknél nem javallt.
Metabolikus és endokrin hatások
A tiazid-terápia károsíthatja a glükóztoleranciát. Diabeteses betegeknél az inzulin vagy a per os antidiabetikumok dózisának módosítása válhat szükségessé (lásd 4.5 pont). A látens diabetes mellitus manifesztté válhat a tiazid-terápia következtében.
A tiazid-diuretikumokkal végzett terápia ismert mellékhatása a szérum koleszterin- és szérum trigliceridszintek növekedése.
A tiazid-kezelést kapó betegek egy részénél hyperuricaemia alakulhat ki, és köszvény nyilvánulhat meg.
Elektrolitzavarok
Mint minden, diuretikummal kezelt betegnél, el kell végezni a szérum elektrolitszintek megfelelő időközönkénti ellenőrzését.
A tiazid-diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot is, okozhatnak folyadék- és elektrolitháztartás‑zavarokat (beleértve a hypokalaemiát, hyponatraemiát és a hypochloraemiás alkalosist). A folyadék- és elektrolit-háztartás zavarának figyelmeztető jelei a szájszárazság; szomjúságérzet; gyengeség; letargia; álmosság; nyugtalanság; izomfájdalmak vagy izomgörcsök; izomgyengeség; hypotonia; oliguria; tachycardia és gastrointestinalis zavarok, mint például hányinger és hányás (lásd 4.8 pont).
A hypokalaemia kialakulásának kockázata fokozott májcirrózisban szenvedőknél, jelentős diurézist tapasztaló betegeknél, valamint azoknál a betegeknél, akiknél az elektrolitok per os pótlása nem megfelelő, illetve azoknál a betegeknél, akik egyidejűleg szteroid- és/vagy ACTH-terápiában részesülnek (lásd 4.5 pont).
Ezzel szemben a Laresin Plus olmezartán-medoxomil komponensének az angiotenzinII-receptorokon (AT1) kifejtett antagonista hatása miatt hyperkalaemia alakulhat ki, különösképpen vesekárosodás és/vagy szívelégtelenség és diabetes mellitus esetén. Ezért a veszélyeztetett betegeknél a szérum káliumszint rendszeres ellenőrzése javasolt. A káliummegtakarító diuretikumok, a káliumpótlók, illetve káliumot tartalmazó sópótlók és egyéb gyógyszerkészítmények, amelyek a szérum káliumszintet növelhetik (például heparin) csak különös óvatossággal adhatók együtt a LaresinPlus‑szal (lásd 4.5 pont).
Nincs arra bizonyíték, hogy az olmezartán-medoxomil csökkentené vagy kivédené a diuretikumok által okozott hyponatraemiát. A kloridhiány általában enyhe és nem igényel terápiát.
A tiazidok csökkenthetik a vizelettel történő kalcium kiválasztást, és a kalcium‑anyagcsere zavarának hiányában is a szérum kalciumszint enyhe, intermittáló emelkedését okozhatják. A hypercalcaemia a rejtett hyperparathyreosis bizonyítéka lehet. A mellékpajzsmirigyek funkciójának vizsgálata előtt a tiazidok adását fel kell függeszteni.
A tiazidokról kimutatták, hogy fokozzák a vizelettel történő magnézium-kiválasztást, amely hypomagnesaemiát eredményezhet.
Meleg időben, ödémás betegeknél dilúciós hyponatraemia alakulhat ki.
Lítium
Más, angiotenzinII-receptor-antagonistákat és tiazidot kombinációban tartalmazó gyógyszerkészítményekhez hasonlóan a Laresin Plus és lítium együttes adása nem javasolt (lásd 4.5pont).
Sprue-szerűenteropathia
Nagyon ritka esetekben olmezartánt szedő betegeknél a terápia megkezdését követő néhány hónap vagy akár néhány év elteltével súlyos, krónikus hasmenésről, jelentős fogyásról számoltak be, amit valószínűleg lokalizált, késleltetett túlérzékenységi reakció okoz. A betegeken végzett bélbiopsziás vizsgálatokkal gyakran a bélbolyhok atrophiája volt kimutatható. Ha egy betegnél ezek a tünetek fellépnek az olmezartán-kezelés ideje alatt, és nincs más nyilvánvaló ok, az olmezartán-kezelést azonnal meg kell szakítani és nem szabad újraindítani. Amennyiben a hasmenés nem javul a megszakítást követő egy hét folyamán, további szakorvosi konzultációt (pl.gasztroenterológus) kell fontolóra venni.
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzinII-receptor-blokkolóval [többek között az olmezartánnal] kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzinII-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, az olmezartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Choroidealis effusio, akut myopia és szekunder, zárt zugú glaucoma
A hidroklorotiazid egy szulfonamid, ami idioszinkráziás reakciót válthat ki, amely látótérkieséssel járó choroidealis effusiót, átmeneti myopiát és akut zárt zugú glaucomát eredményezhet. A tünetek közé tartozik a hirtelen kialakuló látásélesség‑csökkenés vagy szemfájdalom, amelyek tipikusan a kezelés megkezdése után órákon‑heteken belül jelentkeznek. A nem kezelt akut zárt zugú glaucoma tartós látásvesztéshez vezethet. Az elsődleges kezelés a hidroklorotiazid lehető leggyorsabb elhagyása. Ha a szembelnyomás nem csökkenthető, azonnali orvosi vagy sebészi beavatkozás válhat szükségessé. Az anamnézisben szereplő szulfonamid- vagy penicillinallergia az akut zárt zugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat.
Nem-melanomatípusú bőrrák
A Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC) [bazálsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid (HCTZ) növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a HCTZ fotoszenzitivitást okozó hatása.
A HCTZ-t szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket – különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra – és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV‑sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a HCTZ használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8 pont).
Akut légzőszervi toxicitás
Hidroklorotiazid bevételét követően nagyon ritkán akut légzőszervi toxicitásról, többek között akut respirációs distressz szindrómáról (ARDS) számoltak be. Pulmonális ödéma jellemzően a hidroklorotiazid bevételét követően perceken vagy órákon belül alakul ki. A jelentkezésekor fellépő tünetek közé tartozik a nehézlégzés, a láz, a légzőszervi tünetek romlása és az alacsony vérnyomás. Amennyiben felmerül az ARDS gyanúja, a Laresin Plus adását le kell állítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Nem adható hidroklorotiazid olyan betegeknek, akiknél a hidroklorotiazid bevételét követően korábban ARDS lépett fel.
Etnikai különbségek
Úgy, mint más angiotenzinII-receptor-antagonisták esetében, az olmezartán-medoxomil vérnyomást csökkentő hatása valamelyest kisebb a feketebőrű, mint a fehérbőrű betegeknél, vélhetően azért, mert a feketebőrű hypertoniás populációban az alacsony reninszint prevalenciája magasabb.
Dopping-vizsgálatok
Dopping-vizsgálatok során az ebben a gyógyszerkészítményben lévő hidroklorotiazid pozitív eredményt adhat.
Terhesség
Terhesség alatt nem szabad angiotenzinII-receptor-antagonistákkal történő kezelést elkezdeni. Hacsak a folyamatos angiotenzinII-receptor-antagonista-kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező beteget át kell állítani alternatív, terhesség alatt is bizonyítottan biztonságosan szedhető vérnyomáscsökkentőkre. Terhesség diagnosztizálása esetén azonnal le kell állítani az angiotenzinII‑receptor-antagonista-kezelést, és amennyiben szükséges, alternatív kezelésre kell áttérni (lásd a 4.3 és a 4.6 pontok).
Egyéb
Generalizált érelmeszesedésben, ischaemiás szívbetegségben, illetve ischaemiás cerebrovascularis megbetegedésben szenvedőknél fennáll a kockázata, hogy a vérnyomás erőteljes csökkentése szívinfarktust, illetve stroke-ot idéz elő.
A hidroklorotiazid komponens iránti túlérzékenységi reakció előfordulhat függetlenül attól, hogy az anamnézisben allergia vagy asthma bronchiale szerepel-e, azonban az előfordulás gyakoribb az asztmás vagy allergiás kórtörténettel rendelkezőknél.
Tiazid-diuretikumokkal végzett terápia kapcsán beszámoltak már a szisztémás lupus erythematosus súlyosbodásáról, illetve aktiválódásáról.
Ez a gyógyszer laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktóz-intoleranciában, laktóz‑intoleranciában vagy glükóz-galaktóz felszívódási zavarban a készítmény nem szedhető.
Az olmezartán-medoxomillal és a hidroklorotiaziddal egyaránt összefüggésbe hozható potenciális kölcsönhatások
Együttes alkalmazásuk nem javasolt
Lítium
Lítium és az angiotenzin-konvertáló enzimet gátló szerek együttes alkalmazása, valamint ritkán a lítium és angiotenzinII-receptor-antagonisták együttes alkalmazása esetén a szérum lítiumkoncentrációk reverzibilis emelkedéséről és -toxicitásról számoltak be. Ezen kívül a tiazidok csökkentik a lítium vesén át történő kiválasztását, ennek pedig a lítiumtoxicitás kockázatának fokozódása lehet a következménye. Ezért a Laresin Plus és lítium együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.4 pont). Amennyiben a kombináció alkalmazása mégis szükséges, a szérum lítiumszint gondos monitorozása javasolt.
Együttes alkalmazásuk óvatosságot igényelBaklofén
Az antihipertenzív hatás felerősödése előfordulhat.
Nem-szteroid gyulladásgátlók
A nem-szteroid gyulladásgátlók (NSAID-ok) (például acetilszalicilsav >3g/nap, COX-2-gátlók és a nem-szelektív NSAID-ok) mérsékelhetik a tiazid diuretikumok és angiotenzinII‑receptor‑antagonisták antihipertenzív hatását.
Néhány csökkent vesefunkciójú betegnél (kiszáradt betegek, károsodott vesefunkciójú időskorú emberek) az angiotenzinII‑receptor-antagonisták és a ciklooxigenáz enzim gátlószereinek együttes adása a vesefunkciók további romlását eredményezheti, beleértve az általában reverzibilis akut veseelégtelenség kialakulásának lehetőségét. Ezért ez a kombináció csak óvatossággal adható, különösképpen időskorú embereknek. A betegek folyadék-háztartását rendezni kell, és a kombinációs terápia kezdetén, majd rendszeres időközönként javasolt a vesefunkciók ellenőrzése.
Együttes alkalmazásuk figyelmet igényel
Amifosztin
Az antihipertenzív hatás felerősödhet.
Egyéb antihipertenzív szerek
Egyéb antihipertenzív szerek együttes alkalmazása a Laresin Plus vérnyomást csökkentő hatását fokozhatja.
Alkohol, barbiturátok, narkotikumok és antidepresszánsok
Orthostaticus hypotonia előfordulási gyakorisága megnőhet.
Az olmezartán-medoxomillal összefüggésbe hozható potenciális kölcsönhatások
Együttes alkalmazásuk nem javasolt
ACE‑gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint a csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
A szérum káliumszintet befolyásoló gyógyszerek
A renin-angiotenzin rendszerre ható gyógyszerek használatával nyert tapasztalatok ismeretében káliummegtakarító diuretikumokkal, káliumpótlókkal, káliumtartalmú sópótlókkal, valamint olyan gyógyszerekkel való együttes adása, amelyek a szérum káliumszintet növelhetik (például heparin, ACE‑inhibítorok), a szérum káliumszint emelkedését eredményezheti (lásd 4.4 pont). Amennyiben a Laresin Plus-szal kombinációban olyan gyógyszert írnak fel a betegnek, amely befolyásolhatja a szérum káliumszintet, a szérum káliumszint ellenőrzését tanácsos elvégezni.
Epesavkötő koleszevelám
Az epesavmegkötő koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása csökkenti az olmezartán szisztémás expozícióját és plazma csúcskoncentrációját és csökkenti a t½-et. Amennyiben az olmezartán-medoxomilt legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazzák, akkor csökken a gyógyszerkölcsönhatás. Az olmezartán-medoxomilt legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid adag alkalmazása előtt vegye be (lásd 5.2 pont).
További információ
Antacidummal (alumínium-magnézium-hidroxid) végzett terápia után az olmezartán biológiai hozzáférhetőségének közepes csökkenését tapasztalták.
Az olmezartán-medoxomilnak nem volt szignifikáns hatása a warfarin farmakokinetikájára és farmakodinámiájára, valamint a digoxin farmakokinetikájára.
Egészséges egyénekben az olmezartán-medoxomil és pravasztatin együttes adásának nem volt klinikai szempontból releváns hatása az egyes gyógyszerek farmakokinetikájára.
Az olmezartánnak nincs klinikai szempontból releváns gátló hatása in vitro körülmények között a humán citokróm P450 enzimrendszer 1A1/2, 2A6, 2C8/9, 2C19, 2D6, 2E1 és 3A4 enzimeire; és nem volt, illetve minimális hatása volt a patkány citokróm P450 enzimrendszer aktivitására. Nem várható klinikai szempontból jelentős interakció az olmezartán és azon gyógyszerek között, amelyek a fent említett citokróm P450 enzimrendszer által metabolizálódnak.
A hidroklorotiaziddal összefüggésbe hozható potenciális kölcsönhatások:
Együttes alkalmazásuk nem javasolt
A szérum káliumszintet befolyásoló gyógyszerek
A hidroklorotiazid káliumot ürítő hatása (lásd 4.4 pont) fokozódhat, ha olyan gyógyszerekkel adjuk együtt, amelyek káliumvesztést idéznek elő és ezáltal hypokalaemiát okozhatnak (mint például a káliumürítő diuretikumok, laxatívumok, kortikoszteroidok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillinG‑nátrium vagy szalicilsav-származékok). Ezen szerekkel való együttes alkalmazás ezért nem javasolható.
Együttes alkalmazásuk óvatosságot igényel
Kalciumsók
A tiazid-diuretikumok a csökkent kiválasztásnak köszönhetően növelhetik a szérum kalciumszintet. Amennyiben kalciumsók szedése szükséges, úgy a szérum kalciumszintet ellenőrizni kell, és a kalciumpótlást ahhoz kell igazítani.
Kolesztiramin és kolesztipol gyanták
A hidroklorotiazid felszívódása csökken anioncserélő gyanták egyidejű jelenléte esetén.
Digitálisz glikozidok
A tiazidok által kiváltott hypokalaemia, hypomagnesaemia kedvezhet a digitálisz-indukálta cardialis arrhythmiák kialakulásának.
A szérum káliumszint változásainak hatása az egyéb gyógyszerekre
A szérum káliumszint és az EKG rendszeres ellenőrzése válhat szükségessé, ha a Laresin Plus-t olyan gyógyszerekkel adják együtt, amelyek hatását a szérum káliumszint eltérései befolyásolják (például digitálisz glikozidok és antiaritmiás szerek), vagy „torsades des pointes” kamrai tachycardiát indukáló, alább felsorolt gyógyszerekkel adják együtt (beleértve bizonyos antiaritmiás szereket), mivel ismert, hogy a hypokalaemia a „torsades des pointes” típusú kamrai tachycardia kialakulására hajlamosít:
-
Ia. osztályba tartozó antiaritmiás szerek (például kinidin, hidrokinidin, dizopiramid),
-
III. osztályba tartozó antiaritmiás szerek (például amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid),
-
egyes antipszichotikumok (például tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol),
-
egyéb gyógyszerek (például bepridil, ciszaprid, difemanil, intravénás eritromicin, halofantrin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, intravénás vinkamin).
Nem-depolarizáló vázizomrelaxánsok (mint például a tubokurarin)
A hidroklorotiazid a nem-depolarizáló vázizomrelaxánsok hatását fokozhatja.
Antikolinerg anyagok (mint például atropin, biperidén)
A csökkent gastrointestinalis motilitás és a gyomorürülés mértékének csökkenése növeli a tiazid‑típusú diuretikumok biológiai hozzáférhetőségét.
Antidiabetikus gyógyszerek (orális antidiabetikumok és inzulin)
A tiazidokkal történő kezelés befolyásolhatja a glükóztoleranciát. Ezáltal szükségessé válhat az antidiabetikus gyógyszer dózisának módosítása (lásd 4.4 pont).
Metformin
A metformin csak óvatosan adható a laktátacidózis kialakulásának lehetősége miatt, ami a hidroklorotiazid-kezelés következtében esetleg kialakuló funkcionális veseelégtelenség következménye lehet.
Béta-blokkolók és diazoxid
A tiazidok fokozhatják a béta-blokkolók és diazoxid hyperglykaemiát okozó hatását.
Presszoraminok (például noradrenalin)
A presszoraminok hatása csökkenhet.
A köszvény kezelésében használatos gyógyszerek (például probenicid, szulfinpirazon és allopurinol)
A húgysavürítést fokozó gyógyszerek adagolásának módosítása válhat szükségessé, mert a hidroklorotiazid növelheti a szérum húgysavszintet. A probenicid, szulfinpirazon dózisának növelése válhat szükségessé. A tiazid adása fokozhatja az allopurinol-kezelés hatására kialakuló túlérzékenységi reakció kockázatát.
Amantadin
A tiazidok fokozhatják az amantadin által okozott mellékhatások kialakulásának kockázatát.
Citotoxikus anyagok (pédául ciklofoszfamid, metotrexát)
A tiazidok csökkenthetik a citotoxikus gyógyszerek vesén át történő kiválasztását, ezáltal fokozhatják mieloszuppresszív hatásukat.
Szalicilátok
Szalicilátok magas dózisainak adagolása esetén a hidroklorotiazid fokozhatja a szalicilátok központi idegrendszerre gyakorolt toxikus hatását.
Metildopa
Egyes izolált esetekben beszámoltak haemolyticus anaemia előfordulásáról hidroklorotiazid és metildopa együttes alkalmazása esetén.
Ciklosporin
Együttes alkalmazásuk esetén a ciklosporin növelheti a hyperuricaemia és a köszvény-típusú komplikációk kialakulásának kockázatát.
Tetraciklinek
A tetraciklinek és tiazidok együttes alkalmazása növelheti a tetraciklin-indukálta ureaszint-növekedés kialakulásának kockázatát. Ez a kölcsönhatás valószínűleg nem vonatkozik a doxiciklinre.
Terhesség (lásd 4.3 pont)
A kombinációs készítmény egyedi összetevőinek terhességre gyakorolt hatásai miatt a Laresin Plus alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében. (lásd 4.4 pont) A Laresin Plus alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pontok).
Olmezartán-medoxomil
Az angiotenzinII-receptor-antagonisták alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az angiotenzinII-receptor-antagonisták alkalmazása kifejezetten ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pontok).
Epidemiológiai adatok nem bizonyítják egyértelműen a terhesség első trimeszterében alkalmazott ACE-gátló-kezelés teratogén kockázatát; a kockázat kismértékű emelkedése azonban nem zárható ki. Bár az angiotenzinII-receptor-gátlókkal kapcsolatos kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázat állhat fenn ezen gyógyszercsoport esetében is.
Hacsak a folyamatos angiotenzinII-receptor-antagonista-kezelés nem nélkülözhetetlen, a terhességet tervező beteget át kell állítani más, a terhesség alatt biztonságosan alkalmazható vérnyomáscsökkentő‑kezelésre. Terhesség diagnosztizálása esetén azonnal le kell állítani az angiotenzinII-receptor-antagonista-kezelést, és amennyiben szükséges, alternatív kezelést kell kezdeni.
Ismeretes, hogy a terhesség második és harmadik trimesztere alatt alkalmazott angiotenzinII‑receptor‑antagonist‑ kezelés humán magzati toxicitást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, a koponyacsontosodás elmaradása), valamint neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) idézhet elő (lásd 5.3 pont: „A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei").
A terhesség második trimeszterétől angiotenzinII‑receptor‑antagonista‑expozíció előfordulása esetén javasolt a vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése. Azokat az újszülötteket, akiknek anyjuk angiotenzinII‑receptor-antagonistákat szedett, fokozott megfigyelés alatt kell tartani a hypotonia veszélye miatt (lásd 4.3 és 4.4 pontok).
Hidroklorotiazid
Korlátozott adatok állnak rendelkezésre a hidroklorotiazidra vonatkozóan terhességben, különösen az első trimeszterben. Az állatkísérleti adatok nem elegendőek. A hidroklorotiazid átjut a placentán.
A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a terhesség második és harmadik trimeszterében csökkentheti a foetoplacentaris véráramlást, magzati és újszülöttkorban olyan hatásokat okozhat, mint például sárgaság, az elektrolit-egyensúly zavarai és thrombocytopaenia.
A hidroklorotiazid nem alkalmazható terhességi ödémában, terhességi hypertonia, ill. terhességi toxaemia esetén, a plazmatérfogat és az uteroplacentaris véráramlás csökkenésének veszélye miatt, a betegség lefolyására gyakorolt jótékony hatás elmaradása mellett.
A hidroklorotiazid nem alkalmazható essentialis hypertoniában terhes nők esetében, kivéve azon ritka eseteket, amikor más kezelés nem alkalmazható.
Szoptatás
Olmezartán-medoxomil
Mivel nem állnak rendelkezésre adatok a Laresin Plus szoptatás ideje alatt történő alkalmazásával kapcsolatosan, ezért a Laresin Plus szoptatás alatt történő alkalmazása nem javallott. Olyan alternatív kezelést ajánlott alkalmazni a szoptatás ideje alatt, amelynek biztonságossági profilja jobban ismert, különösen újszülöttek vagy koraszülöttek esetében.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe. A tiazidok nagy dózisokban intenzív diuresist okozhatnak, mely gátolhatja a tejelválasztást. A Laresin Plus szoptatás alatt történő alkalmazása nem javallott. Amennyiben a Laresin Plus-t a szoptatás ideje alatt alkalmazzák, a lehető legalacsonyabb adagokat kell adni.
A Laresin Plusnak hatása van kisebb-nagyobb mértékben a gépjárművezetésre és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre. A vérnyomáscsökkentő kezelés során esetenként szédülés vagy fáradtságérzet léphet fel, amely csökkentheti a reakciókészséget.
A leggyakrabban jelentett mellékhatás a Laresin Plus-kezelés során a fejfájás (2,9%), a szédülés (1,9%), valamint a fáradtság érzet (1,0%).
A hidroklorotiazid volumenvesztést okozhat vagy súlyosbíthatja azt, ami az elektrolit-háztartás felborulásához vezethet (lásd 4.4 pont).
A klinikai vizsgálatokban 21 hónapon át 1155 beteg részesült olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kezelésben, 20mg/12,5mg vagy 20mg/25mg dózisban, és 466 beteg kapott placebót. Az olmezartán‑medoxomil/hidroklorotiazid-kezelés során előforduló mellékhatások gyakorisága hasonló volt, mint a placebo-kezelés során előfordulóké. A mellékhatások előfordulása miatt a kezelés felfüggesztése ugyanolyan gyakori volt a 20mg/12,5mg – 20mg/25mg olmezartán‑medoxomil/hidroklorotiaziddal kezelt csoportban (2%), mint a placebóval kezelt csoportban (3%). A mellékhatások előfordulásának gyakorisága az olmezartán‑medoxomil/hidroklorotiaziddal kezelt csoportban a placebóhoz hasonlóan független volt az életkortól (<65év versus ≥65év), a nemtől és a rassztól, bár a szédülés előfordulása gyakoribb volt a 75évnél idősebb betegek körében.
Ezen felül a Laresin Plus nagy dózisú kombinációjának biztonságosságát is vizsgálták tanulmányokban, melyekben 3709 beteg részesült olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációs kezelésben 40mg/12,5mg vagy 40mg/25mg gyógyszeradaggal.
A Laresin Plus klinikai vizsgálatokból, a forgalomba hozatal engedélyezése után végzett biztonságossági vizsgálatokból és spontán jelentésekből nyert mellékhatásai az alábbi táblázatban kerültek összefoglalásra, mint ahogy az egyes komponensek, az olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid nemkívánatos hatásai is, a hatóanyagok ismert biztonságossági profiljai alapján.
A nemkívánatos hatások gyakoriságának szervrendszerenként történő osztályozása során a következő kifejezések használatosak: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 - <1/10); nem gyakori (≥1/1000 - <1/100); ritka (≥1/10000 - <1/1000); nagyon ritka (<1/10000); nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).
.
| MedDRA – szervrendszer szerinti osztály | Mellékhatások | Gyakoriság | ||
| Laresin Plus | olmezartán | HCTZ | ||
| Fertőző betegségek és parazitafertőzések | Sialadenitis | Ritka | ||
| Jó-, rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is) | Nem-melanomatípusú bőrrák (bazálsejtes rák és laphámsejtes rák) | Nem ismert | ||
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | Aplasticus anaemia | Ritka | ||
| Csontvelő-depresszió | Ritka | |||
| Haemolyticus anaemia | Ritka | |||
| Leukopenia, | Ritka | |||
| Neutropenia/Agranulocytosis | Ritka | |||
| Thrombocytopenia | Nem gyakori | Ritka | ||
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | Anaphylaxiás reakciók | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | Anorexia | Nem gyakori | ||
| Glycosuria | Gyakori | |||
| Hypercalcaemia | Gyakori | |||
| Hypercholesterinaemia | Nem gyakori | Nagyon gyakori | ||
| Hyperglykaemia | Gyakori | |||
| Hyperkalaemia | Ritka | |||
| Hypertriglyceridaemia | Nem gyakori | Gyakori | Nagyon gyakori | |
| Hyperuricaemia | Nem gyakori | Gyakori | Nagyon gyakori | |
| Hypochloraemia | Gyakori | |||
| Hypochloraemiás alkalosis | Nagyon ritka | |||
| Hypokalaemia | Gyakori | |||
| Hypomagnesaemia | Gyakori | |||
| Hyponatraemia | Gyakori | |||
| Hyperamylasaemia | Gyakori | |||
| Pszichiátriai kórképek | Apathia | Ritka | ||
| Depresszió | Ritka | |||
| Nyugtalanság | Ritka | |||
| Alvászavarok | Ritka | |||
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | Zavartság | Gyakori | ||
| Convulsiók | Ritka | |||
| Tudatzavar (pl. eszméletvesztés) | Ritka | |||
| Szédülés/szédelgés | Gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Fejfájás | Gyakori | Gyakori | Ritka | |
| Étvágytalanság | Nem gyakori | |||
| Paraesthesia | Ritka | |||
| Posturalis szédülés | Nem gyakori | |||
| Álmosság | Nem gyakori | |||
| Syncope | Nem gyakori | |||
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | Csökkent könnytermelés | Ritka | ||
| Átmeneti látászavarok | Ritka | |||
| Meglévő myopia súlyosbodása | Nem gyakori | |||
| Xanthopsia | Ritka | |||
| Akut myopia, zárt zugú glaucoma | Nem ismert | |||
| Choroidealis effusio | Nem ismert | |||
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | Vertigo | Nem gyakori | Nem gyakori | Ritka |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | Angina pectoris | Nem gyakori | ||
| Szívritmuszavarok | Ritka | |||
| Palpitatio | Nem gyakori | |||
| Érbetegségek és tünetek | Embolia | Ritka | ||
| Hypotonia | Nem gyakori | Ritka | ||
| Nekrotizáló angiitis (vasculitis, cutan vasculitis) | Ritka | |||
| Orthostaticus hypotonia | Nem gyakori | Nem gyakori | ||
| Thrombosis | Ritka | |||
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | Bronchitis | Gyakori | ||
| Köhögés | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Dyspnoe | Ritka | |||
| Interstitialis pneumonia | Ritka | |||
| Pharyngitis | Gyakori | |||
| Pulmonalis oedema | Ritka | |||
| Respiratoricus distress | Nem gyakori | |||
| Rhinitis | Gyakori | |||
| Akut respirációs distressz szindróma (ARDS) (lásd 4.4pont) | Nagyon ritka | |||
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | Abdominalis fájdalom | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori |
| Constipatio | Gyakori | |||
| Hasmenés | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Dyspepsia | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Gyomorirritáció | Gyakori | |||
| Gastroenteritis | Gyakori | |||
| Meteorismus | Gyakori | |||
| Hányinger | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Pancreatitis | Ritka | |||
| Paralyticus ileus | Nagyon ritka | |||
| Hányás | Nem gyakori | Nem gyakori | Gyakori | |
| Intestinalis angiooedema | Ritka | |||
| Sprue-szerű enteropathia (lásd 4.4pont) | Nagyon ritka | |||
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | Akut cholecystitis | Ritka | ||
| Sárgaság (intrahepaticus cholestaticus icterus) | Ritka | |||
| Autoimmun hepatitis* | Nem ismert | |||
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | Allergiás dermatitis | Nem gyakori | ||
| Anaphylactoid bőrreakciók | Ritka | |||
| Angioneuroticus oedema | Ritka | Ritka | ||
| Cutan lupus erythematosus-szerű reakciók | Ritka | |||
| Eczema | Nem gyakori | |||
| Erythema | Nem gyakori | |||
| Exanthema | Nem gyakori | |||
| Fotoszenzitivitási reakciók | Nem gyakori | |||
| Pruritus | Nem gyakori | Nagyon ritka | ||
| Purpura | Nem gyakori | |||
| Kiütés | Nem gyakori | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| Cutan lupus erythematosus kiújulása | Ritka | |||
| Toxicus epidermalis necrolysis | Ritka | |||
| Urticaria | Ritka | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | Arthralgia | Nem gyakori | ||
| Arthritis | Gyakori | |||
| Hátfájdalom | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Izomgörcs | Nem gyakori | Ritka | ||
| Izomgyengeség | Ritka | |||
| Myalgia | Nem gyakori | Nem gyakori | ||
| Fájdalom a végtagokban | Nem gyakori | |||
| Paresis | Ritka | |||
| Csontfájdalom | Gyakori | |||
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | Akut veseelégtelenség | Ritka | Ritka | |
| Haematuria | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Interstitialis nephritis | Ritka | |||
| Veseelégtelenség | Ritka | |||
| Renalis dysfunctio | Ritka | |||
| Húgyúti fertőzés | Gyakori | |||
| A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek | Erectilis dysfunctio | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | Asthenia | Gyakori | Nem gyakori | |
| Mellkasi fájdalom | Gyakori | Gyakori | ||
| Arcödéma | Nem gyakori | |||
| Fáradtság | Gyakori | Gyakori | ||
| Láz | Ritka | |||
| Influenzaszerű tünetek | Gyakori | |||
| Letargia | Ritka | |||
| Rossz közérzet | Ritka | Nem gyakori | ||
| Fájdalom | Gyakori | |||
| Perifériás ödéma | Gyakori | Gyakori | ||
| Gyengeségérzet | Nem gyakori | |||
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | Az alanin-aminotranszferáz emelkedése | Nem gyakori | ||
| Az aszpartát-aminotranszferáz emelkedése | Nem gyakori | |||
| Szérum kalciumszint emelkedése | Nem gyakori | |||
| Szérum kreatininszint emelkedése | Nem gyakori | Ritka | Gyakori | |
| Szérum kreatinin‑foszfokináz-szint emelkedése | Gyakori | |||
| Vércukorszint emelkedése | Nem gyakori | |||
| A vér hematokrit-értékek csökkenése | Ritka | |||
| A hemoglobin-értékek csökkenése a vérben | Ritka | |||
| Szérum lipidszintek emelkedése | Nem gyakori | |||
| Szérum káliumszint csökkenése | Nem gyakori | |||
| Szérum káliumszint emelkedése | Nem gyakori | |||
| Szérum karbamidszint emelkedése | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Szérum karbamid-nitrogén-szint emelkedése | Ritka | |||
| Szérum húgysavszint emelkedése | Ritka | |||
| Gamma-glutamil-transzferáz emelkedése | Nem gyakori | |||
| Emelkedett májenzimszintek | Gyakori | |||
*A forgalomba hozatalt követően beszámoltak néhány hónaptól évekig tartó latenciával jelentkező autoimmun hepatitis-esetekről, amelyek az olmezartán-kezelés leállítása után reverzibilisnek bizonyultak.
AngiotenzinII-receptor-blokkolók szedése idején néhány esetben rhabdomyolysis előfordulásáról számoltak be. Ugyanakkor ok-okozati kapcsolat nem volt kimutatható.
Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Nem rendelkezünk információval a Laresin Plus-szal történt túladagolásról, illetve annak kezeléséről. A beteget gondosan monitorozni kell, tüneti kezelésre, illetve a keringés támogatására van szükség. A kezelés függ a gyógyszer bevétele óta eltelt időtől és a tünetek súlyosságától. Szükség esetén a beteget hánytatni kell és/vagy gyomormosást kell végezni. A túladagolás kezelésében aktivált szén adása hatásos lehet. A szérum elektrolitszinteket és a kreatininkoncentrációt gyakran kell ellenőrizni. Ha hypotonia alakulna ki, a beteget le kell fektetni, és azonnal el kell kezdeni a folyadék- és elektrolitpótlást.
Az olmezartán túladagolásának legvalószínűbb tünetei a hypotonia és a tachycardia; bár bradycardia szintén előfordulhat. A hidroklorotiaziddal történt túladagolás elektrolitvesztéssel (hypokalaemia, hypochloraemia) jár, valamint a túlzott diuresis következménye a kiszáradás lesz. A túladagolás leggyakoribb tünete az émelygés és aluszékonyság. A hypokalaemia tünete az izomgörcs és/vagy arrhythmiák előfordulása lehet, amennyiben a beteg digitálisz glikozidokat vagy bizonyos antiaritmiás szereket szed.
Nincs információnk arról, hogy az olmezartán vagy a hidroklorotiazid hemodialízissel eltávolítható-e.
Farmakológiai tulajdonságok - LARESIN 20 MG/25 MG
Farmakoterápiás csoport: AngiotenzinII-antagonisták és diuretikumok.
ATC-kód: C09D A08.
Hatásmechanizmus/farmakodinámiás hatás
A Laresin Plus az angiotenzinII‑receptor-antagonista olmezartán-medoxomil és a tiazid-diuretikum hidroklorotiazid kombinációja. Ezen hatóanyagok kombinációjának additív antihipertenzív hatása van, így hatékonyabban csökkentik a vérnyomást, mint bármely komponens önmagában.
A Laresin Plus naponta egyszer adagolva 24 órán keresztül biztosítja a vérnyomás hatékony és egyenletes csökkentését.
Az olmezartán-medoxomilper os adható szelektív angiotenzinII‑receptor- (AT1) antagonista.
Az angiotenzinII a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer elsődleges vazoaktív hormonja, és fontos szerepet játszik a hypertonia patofiziológiájában. Az angiotenzinII hatásai a következők: vazokonstrikció, az aldoszteron szintézisének és elválasztásának stimulálása, a szív stimulációja és a nátrium vesében történő reszorpciója. Az olmezartán gátolja az angiotenzinII-nek a vazokonstriktor, valamint az aldoszteron-szekrécióra gyakorolt hatását, úgy, hogy kötődik a vascularis simaizomsejteket tartalmazó szövetek és a mellékvesekéreg AT1‑receptoraihoz. Az olmezartán hatása független az angiotenzinII szintézisének helyétől és módjától. Az olmezartán szelektív antagonista hatása az angiotenzinII- (AT1) receptorokhoz a plazma reninszintjének, valamint angiotenzinI és angiotenzinII koncentrációjának növekedését eredményezi, valamint csökken a plazma aldoszteron koncentrációja.
Hypertonia esetén az olmezartán-medoxomil dózisfüggő és hosszan tartó módon csökkenti az artériás vérnyomást. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az első dózis hypotoniát okozna, illetve a hosszú távú kezelés tachyphylaxiát eredményezne, valamint hogy ”rebound” hypertonia alakulna ki a terápia hirtelen megszakításakor.
Az olmezartán-medoxomil naponta egyszer adagolva 24órán keresztül biztosítja a vérnyomás hatékony és egyenletes csökkentését. Ugyanolyan napi dózist alkalmazva a napi egyszeri adagolás ugyanolyan vérnyomáscsökkenést eredményez, mint a napi kétszeri adagolás.
Az olmezartán-medoxomillal történő folyamatos kezelés során a vérnyomás csökkenésének maximális mértéke a terápia kezdete után 8 héttel tapasztalható, de a vérnyomást csökkentő hatás jelentős része már a terápia kezdetét követő 2 hét múlva is tapasztalható.
Az olmezartán-medoxomilnak a morbiditásra és mortalitásra gyakorolt hatásai még nem ismeretesek.
A Randomizált Olmezartán és Diabeteses Microalbuminuria Prevenciós (ROADMAP) vizsgálatba bevont 4447 normoalbuminuriás és legalább egy további cardiovascularis rizikófaktorral rendelkező 2‑es típusú diabetesben szenvedő betegen azt vizsgálták, hogy az olmezartán-kezelés késlelteti-e a microalbuminuria kialakulását. Az átlagos 3,2 éves utánkövetési periódus alatt a betegek olmezartánt vagy placebót, valamint (ACE-gátlók vagy ARB-k kivételével) más vérnyomáscsökkentő szereket kaptak.
Elsődleges végpontként a vizsgálat jelentős kockázatcsökkenést mutatott ki a microalbuminuria kialakulásáig eltelt idő vonatkozásában, az olmezartán javára. A vérnyomás-különbségekkel való korrigálás után azonban ez a kockázatcsökkenés nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak. Az olmezartáncsoport betegeinek 8,2%-ában (2160-ból 178-ban) és a placebocsoport betegeinek 9,8%‑ában (2139-ből 210-ben) fejlődött ki microalbuminuria.
Másodlagos végpontként cardiovascularis esemény az olmezartánnal kezelt csoportból 96 betegnél (4,3%) és a placebóval kezelt csoportból 94 betegnél (4,2%) fordult elő. A cardiovascularis mortalitás magasabb volt az olmezartánnal kezelt csoportban (15 beteg; 0,7%) a placebóhoz viszonyítva (3 beteg; 0,1%), jóllehet a két csoportban hasonló gyakoriságot mutatott a nem-halálos kimenetelű stroke (14beteg; 0,6% vs. 8 beteg; 0,4%), a nem-halálos kimenetelű myocardialis infarctus (17 beteg; 0,8% vs. 26 beteg; 1,2%) és a nem-cardiovascularis mortalitás (11 beteg; 0,5% vs. 12 beteg; 0,5%) előfordulása.
Az ORIENT (Olmesartan Reducing Incidence of End-stage Renal Disease in Diabetic Nephropathy Trial) vizsgálatban, azt tanulmányozták, hogy az olmezartán-kezelés csökkenti-e a végstádiumú vesebetegség előfordulási gyakoriságát diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken. A vizsgálatba bevont randomizált 577 japán és kínai, manifeszt nephropathiában szenvedő 2-es típusú diabeteses betegen megfigyelték az olmezartán renalis és cardiovascularis kimenetelre gyakorolt hatásait. Az átlagos 3,1 éves utánkövetési periódus alatt a betegek olmezartánt vagy placebót, valamint más vérnyomáscsökkentő szereket kaptak, az ACE‑gátlókat is beleértve.
Az elsődleges összetett végpont (a szérum kreatininszint első megduplázódásáig eltelt idő, végstádiumú vesebetegség, bármilyen eredetű halálozás) az olmezartánnal kezelt csoportból 116betegnél (41,1%) és a placebóval kezelt csoportból 129 betegnél (45,4%) alakult ki (HR: 0,97 (95% CI: 0,75‑1,24); p=0,791).
A másodlagos összetett cardiovascularis végpont 40 olmezartánnal kezelt betegnél (14,2%) és 53 placebóval kezelt betegnél (18,7%) fordult elő. Ez a másodlagos összetett cardiovascularis végpont az alábbiakból tevődött össze: cardiovascularis halálozást 10 (3,5%) olmezartánnal kezelt betegnél és 3 (1,1%) placebóval kezelt betegnél, összmortalitást 19 (6,7%) olmezartánnal kezelt betegnél és 20 (7,0%) placebóval kezelt betegnél, nem-halálos kimenetelű stroke-ot 8 (2,8%) olmezartánnal kezelt betegnél és 11 (3,9%) placebóval kezelt betegnél, valamint nem-halálos kimenetelű myocardialis infarctust 3 (1,1%) olmezartánnal kezelt betegnél és 7 (2,5%) placebóval kezelt betegnél észleltek.
A hidroklorotiazid egy tiazid-diuretikum. A tiazid-diuretikumok antihipertenzív hatásának mechanizmusa még nem teljesen ismert. A tiazidok az elektrolitok reszorpcióját befolyásolják a renalis tubularis rendszerben, azáltal, hogy fokozzák a nátrium- és kloridionok kiválasztását közel egyenlő mennyiségben. A hidroklorotiazid diuretikus hatása csökkenti a plazmatérfogatot, fokozza a plazma renin aktivitását, és fokozza az aldoszteronszekréciót, ezáltal fokozza a vizelettel történő kálium- és bikarbonátvesztést, így csökken a plazma káliumkoncentrációja. A renin-angiotenzin rendszer működését az angiotenzinII befolyásolja, ezért az angiotenzinII‑receptor-antagonista együttadása kompenzálja a tiazid-diuretikum miatti káliumveszteséget. Hidroklorotiazid adása esetén a diuresis a bevételt követő körülbelül 2 óra múlva következik be, a csúcshatás kb. 4 óra elteltével várható, és a hatás kb. 6-12 órán át tart.
Epidemiológiai vizsgálatokban azt találták, hogy a hidroklorotiaziddal történő hosszú távú monoterápia csökkenti a cardiovascularis morbiditást és mortalitást.
Klinikai hatékonyság és biztonságosság
Az olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid kombinációja additív hatás révén csökkenti a vérnyomást, amely hatás bármely komponens adagjának növelésével fokozható. Az összefogó placebokontrollos tanulmányokban azt találták, hogy az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid a 20/12,5mg-os dózis alkalmazása esetén a szisztolés/diasztolés vérnyomást 12/7Hgmm-rel, míg a 20/25mg-os dózis alkalmazása esetén 16/9Hgmm-rel jobban csökkentette, mint a placebo-kezelés. Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációs terápiára adott válaszreakció mértékében nem találtak klinikai szempontból fontos különbséget életkor és nem tekintetében.
Olmezartán-medoxomil 20mg-os monoterápiában részesülő betegeknek további 12,5mg, illetve 25mg hidroklorotiazidot adva, az ABPM vizsgálattal azt találták, hogy a vérnyomás 7/5Hgmm-rel, illetve 12/7Hgmm-rel alacsonyabb volt, mint az olmezartán-medoxomil-monoterápia esetén. Hagyományos méréssel azt találták, hogy a monoterápiához képest a vérnyomás átlagos csökkenése 11/10Hgmm és 16/11Hgmm volt, a gyógyszer maradékhatásának időszakában.
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációs terápia hatásossága hosszú távú kezelés (egy év) folyamán is fennmarad. Az olmezartán-medoxomil-terápia megszakítása a kísérő hidroklorotiazid‑terápiával vagy anélkül nem okoz „rebound” hypertoniát.
Mostanáig nem ismertek az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid-terápia cardiovascularis morbiditásra és mortalitásra gyakorolt hatásai.
Egyéb információk
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzinII‑receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE-gátlók és angiotenzinII‑receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzinII-receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások, illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban.
Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71533 BCC-ben és 8629 SCC-ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1430833, illetve 172462 létszámú kontrollcsoportokkal. A magas HCTZ-használat (legalább 50000mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29 (95% CI: 1,23–1,35) a BCC és 3,98 (95% CI: 3,68–4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis-hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a HCTZ közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633 ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63067 létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis-hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR-értékkel: 2,1 (95% CI: 1,7-2,6) megemelkedett 3,9-re (3,0-4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25000mg) és az OR 7,7 (5,7-10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100000mg) (lásd még 4.4 pont).
Felszívódás és eloszlás
Olmezartán-medoxomil
Az olmezartán-medoxomil prodrug. A gastrointestinalis traktusban történő felszívódás közben a vékonybél mucosában és a portalis keringésben lévő észterázok hatására gyorsan átalakul a farmakológiailag aktív vegyületté, az olmezartánná. Nem átalakult olmezartán-medoxomil, illetve nem átalakult medoxomil oldallánc nem mutatható ki sem a plazmában, sem az exkrétumokban. Tablettás alkalmazását követően az olmezartán átlagos biológiai hozzáférhetősége 25,6%.
Az olmezartán-medoxomil per os alkalmazását követően körülbelül 2 óra múlva éri el a plazma csúcskoncentrációt (Cmax), és az olmezartán plazmakoncentrációja hozzávetőleg lineárisan nő a dózis növelésével egyszeri 80mg per os alkalmazott dózisig.
Az olmezartán biológiai hozzáférhetőségét az étkezés csak minimálisan befolyásolja, ezért az olmezartán-medoxomil bevehető az étkezések során, illetve az étkezések közti szünetekben is.
Az olmezartán farmakokinetikájában klinikai szempontból fontos nemi különbség nem tapasztalható.
Az olmezartán nagymértékben kötődik a plazmafehérjékhez (99,7%), de klinikai szempontból alacsony a kölcsönhatás a kötésbeni leszorítás tekintetében az olmezartán és más, a plazmafehérjékhez erősen kötődő, párhuzamosan adott hatóanyagok között (ezt bizonyította, hogy az olmezartán‑medoxomil és a warfarin között nem volt klinikai szempontból jelentős kölcsönhatás). Az olmezartán vérsejtekhez történő kötődése elhanyagolható. Intravénás adását követően a megoszlás átlagos térfogata alacsony (16-29l).
Hidroklorotiazid
Az olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid kombinációban történő per os alkalmazását követően a hidroklorotiazid csúcskoncentrációjának középideje az adagolást követő 1,5-2 óra volt.
A hidroklorotiazid 68%-ban kötődik a plazmafehérjékhez, és a látszólagos megoszlási térfogata 0,83‑1,14l/ttkg.
Biotranszformáció és elimináció
Olmezartán-medoxomil
Az olmezartán plazma-clearance 1,3l/óra (CV 19%), és a máj véráramlásához képest relatíve lassú (kb. 90l/óra). 14C-vel jelzett olmezartán-medoxomil egyszeri per os alkalmazását követően a beadott aktivitás 10-16%-a volt kimutatható a vizeletben (túlnyomó részben az adagolást követő 24 órán belül), a beadott aktivitás fennmaradó része a székletben volt kimutatható. A 25,6%-os szisztémás hozzáférhetőséget alapul véve kiszámítható, hogy a felszívódott olmezartán egy része renalis exkrécióval (kb. 40%), másik része hepatobiliaris exkrécióval (60%) távozik. Minden kimutatott radioaktivitás olmezartánhoz volt köthető. Más, jelentős metabolit nem volt kimutatható. Az olmezartán enterohepatikus körforgásban való részvétele minimális. Mivel a kiválasztott olmezartán jelentős része az epével távozik, ezért alkalmazása biliaris obstrukcióban ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Az olmezartán terminális eliminációs féléletideje 10-15 óra között változik ismételt per os alkalmazását követően. Az egyensúlyi állapotot már az első néhány dózis alkalmazását követően eléri, és 14 napos ismételt adagolás után a hatóanyag további kumulációja nem mutatható ki. A vese‑clearance körülbelül 0,5-0,7l/óra és független az alkalmazott dózistól.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid emberben nem metabolizálódik, szinte teljes mértékben a vizelettel ürül ki változatlan formában. Per os alkalmazását követően körülbelül 60%-a ürül ki 48 órán belül, változatlan formában. A vese-clearance 250-300ml/perc. A hidroklorotiazid terminalis eliminációs féléletideje 10-15óra.
Laresin Plus
A hidroklorotiazid biológiai hozzáférhetősége körülbelül 20%-kal csökken, ha olmezartán‑medoxomillal együtt adják, de ennek a csökkenésnek nincs klinikai jelentősége. Az olmezartán kinetikáját a hidroklorotiaziddal történő együttes adása nem befolyásolja.
Farmakokinetika a különleges betegcsoportokban:
Idősek(65 éves vagy idősebb)
Hypertoniás betegeknél az olmezartán AUC-je egyensúlyi állapotban kb. 35%-kal volt magasabb időskorú emberekben (65-75 év között) és kb. 44%-kal volt magasabb az aggkorú emberekben (≥75év), mint a fiatalabb életkorú betegekben (lásd 4.2 pont).
A rendelkezésre álló korlátozott mennyiségű adat azt támasztja alá, hogy a hidroklorotiazid szisztémás cleararance-e alacsonyabb mind az egészséges, mind a hypertoniás időskorú betegekben, mint fiatal, egészséges önkéntesekben.
Vesekárosodás
Vesekárosodásban szenvedő betegekben az olmezartán AUC-je egyensúlyi állapotban 62%-kal, 82%‑kal és 179%-kal volt magasabb enyhe, közepesen súlyos és súlyos vesekárosodás esetén, az egészséges kontrollokkal összehasonlítva (lásd 4.2 pont és 4.4 pontok). A hidroklorotiazid féléletideje meghosszabbodik károsodott vesefunkcióval rendelkező betegek esetében
Májkárosodás
Egyszeri per os adagolását követően az olmezartán AUC értékei 6%-kal és 65%-kal voltak magasabbak enyhe és közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegekben, mint az egészséges kontroll alanyokban. Az olmezartán fehérjékhez nem kötött frakciója az adagolást követő 2 óra elteltével 0,26% volt egészséges alanyokban, 0,34% volt enyhe és 0,41% volt közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegekben. Ismételt adagolást követően közepesen súlyos májkárosodásban szenvedőkön az olmezartán AUC értéke szintén 65%-kal magasabb az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva. Az olmezartán átlagos Cmax értékei hasonlóak voltak a májkárosodásban szenvedőknél és az egészségeseknél. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekben az olmezartán-medoxomilt nem vizsgálták (lásd 4.2 és 4.4 pontok).
Májkárosodás nem befolyásolja szignifikánsan a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.
Gyógyszerkölcsönhatások
Epesavkötő koleszevelám
40mg olmezartán-medoxomil és 3750mg koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása egészséges egyéneknél 28%-kal csökkentette az olmezartán Cmax- és 39%-kal az olmezartán AUC-értékét. Kisebb hatás volt megfigyelhető, ha az olmezartán-medoxomilt 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták, ekkor a Cmax értéke 4%-kal, az AUC értéke pedig 15%-kal csökkent. Az olmezartán eliminációs félideje 50-52%-kal csökkent, függetlenül attól, hogy az olmezartán-medoxomilt egyidejűleg vagy 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták (lásd 4.5 pont).
Gyógyszerészeti jellemzők - LARESIN 20 MG/25 MG
Tablettamag:
Mikrokristályos cellulóz,
Laktóz-monohidrát,
Alacsony szubsztitúciós fokú hidroxipropilcellulóz,
Hidroxipropilcellulóz,
Magnézium-sztearát.
Filmbevonat:
Talkum,
Hipromellóz,
Titán-dioxid (E 171),
Sárga vas-oxid (E 172),
Vörös vas‑oxid (E 172).
Filmtabletták laminált PA/Al//PVC/Al buborékcsomagolásban vagy adagonként perforált buborékcsomagolásban és dobozban.
14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 84 db, 90 db, 98 db vagy 10×28 db filmtabletta buborékcsomagolásban vagy
10 db, 50 db vagy 500 db filmtabletta adagonként perforált buborékcsomagolásban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
Nincsenek különleges előírások.
Megjegyzés (egykeresztes)
Osztályozás: II. csoport
Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).
7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULT
Berlin-Chemie AG
Glienicker Weg 125, 12489
Berlin, Németország
DAIICHI SANKYO EUROPE GmbH licensze alapján