LARESIN PLUS 40 MG/25 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - LARESIN 40 MG/25 MG
Esszenciális hypertonia kezelése.
A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg fix dózisú kombinációk azoknak a felnőtt betegeknek a kezelésére javallottak, akiknek a vérnyomását az önmagában adott 40mg olmezartán-medoxomil nem kontrollálja megfelelően.
Adagolás
Felnőttek
A javasolt dózis naponta 1 tabletta Laresin Plus 40mg/12,5mg vagy Laresin Plus 40mg/25mg.
A Laresin Plus 40mg/12,5mg alkalmazása azoknak a betegeknek a kezelésére javallott, akiknek a vérnyomását 40mg olmezartán-medoxomil önmagában nem kontrollálja megfelelően.
A Laresin Plus 40mg/25mg alkalmazása azoknak a betegeknek a kezelésére javasolt, akiknek a vérnyomását a Laresin Plus 40mg/12,5mg olmezartán-medoxomil fix kombináció nem kontrollálja megfelelően.
Amennyiben a beteg külön tabletta formájában egyidejűleg olmezartán-medoxomilt és hidroklorotiazidot szed, célszerű átállítani az egyes összetevőkből azonos mennyiségeket tartalmazó Laresin Plus 40mg/12,5mg vagy Laresin Plus 40mg/25mg tablettára.
A Laresin Plus 40mg/12,5mg vagy a Laresin Plus 40mg/25mg tabletta étkezés közben vagy az étkezéstől függetlenül egyaránt bevehető.
Idősek (65 éves vagy idősebb)
Időskorú betegeknek ugyanazon dózisú kombináció javallott, mint felnőtteknek.
A vérnyomást ebben a korcsoportban rendszeresen ellenőrizni kell.
Vesekárosodás
Súlyos vesekárosodásban a Laresin Plus készítmények adása ellenjavallt (kreatinin-clearance <30ml/perc). Enyhe, illetve közepesen súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60ml/perc) − a vesefunkció rendszeres ellenőrzése mellett − az olmezartán-medoxomil maximális dózisa 20mg naponta egyszer, mivel magasabb dózisok alkalmazására nem áll rendelkezésre elegendő adat ebben a betegcsoportban. A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg ezért a vesekárosodás valamennyi stádiumában ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2 pontok).
Májkárosodás
Enyhe fokú májkárosodásban szenvedő betegeknek a Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg fokozott óvatossággal alkalmazható (lásd 4.4 és 5.2 pontok). A vérnyomás és a vesefunkció rendszeres ellenőrzése szükséges azoknál a májkárosodott betegeknél, akik diuretikumot és/vagy más vérnyomáscsökkentőt szednek. Közepes fokú májkárosodás esetén naponta egyszer 10mg olmezartán-medoxomil kezdőadag ajánlott, és a maximális dózis nem haladhatja meg a napi egyszeri 20mg-ot. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegeken nincs elegendő tapasztalat az olmezartán-medoxomil alkalmazására. A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg alkalmazása ezért nem javallott közepes fokú és súlyos májkárosodás (lásd 4.3 és 5.2 pontok), valamint cholestasis és biliaris obstructio fennállása esetén (lásd 4.3 pont).
Gyermekek és serdülők
A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg biztonságosságát és hatásosságát gyermekeknél és 18 év alatti serdülőknél nem határozták meg. Nem állnak rendelkezésre adatok.
Az alkalmazás módja
A tablettát elegendő mennyiségű folyadékkal (pl. egy pohár vízzel) kell lenyelni. A tablettát szétrágás nélkül, minden nap azonos időpontban kell bevenni.
-
A készítmény hatóanyagaival vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával, illetve egyéb szulfonamid-származékokkal (mivel a hidroklorotiazid szulfonamid-származék) szembeni túlérzékenység.
-
Refrakter hypokalaemia, hypercalcaemia, hyponatraemia és tüneti hyperuricaemia.
-
Közepes és súlyos fokú májkárosodás, cholestasis és biliaris obstructióval járó megbetegedések (lásd 5.2 pont).
-
Terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pontok).
-
A Laresin Plus egyidejű alkalmazása aliszkiréntartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR <60ml/perc/1,73m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Intravascularis volumenhiány
Tüneti hypotonia (különösképpen az első dózis alkalmazása után) fordulhat elő azoknál a betegeknél, akiknek kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiányuk van az erőteljes diuretikus terápia, diétás sómegvonás, hasmenés vagy hányás következtében. A Laresin Plus adása előtt az ilyen állapotok rendezése szükséges.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert serkentő egyéb állapotok
Azoknál a betegeknél, akiknél az erek tónusa és vesefunkció elsősorban a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenségben, illetve meglévő vesebetegségben - beleértve az arteria renalis szűkületét -szenvedő betegek), az olyan gyógyszerkészítményekkel történő kezelés, amelyek befolyásolják a rendszer működését, akut hypotoniát, azotaemiát, oliguriát és egyes ritka esetekben akut veseelégtelenséget okozhat.
Renovascularis hypertonia
Bilaterális arteria renalis szűkületben vagy egyedül funkcionáló vese artériájának szűkülete esetén megnő a súlyos hypotonia és veseelégtelenség kialakulásának kockázata a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer működését befolyásoló gyógyszerkészítmények adása esetén.
Vesekárosodás és vesetranszplantáció
A Laresin Plus nem adható súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknek (kreatinin-clearance <30ml/perc). Enyhe és közepes vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60ml/perc) az olmezartán‑medoxomil maximális adagja 20mg naponta egyszer. A Laresin Plus ilyen betegeknek csak óvatosan adható, és szükséges a szérum kálium-, kreatinin- és húgysav szintek rendszeres ellenőrzése. Tiazid-típusú diuretikumok által okozott azotaemia előfordulhat vesekárosodásban szenvedő betegeknél. Amennyiben a vesekárosodás progressziója egyértelművé válik, a terápia gondos újraértékelése szükséges, fontolóra véve a diuretikus terápia felfüggesztését. A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg ezért a vesekárosodás valamennyi stádiumában ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Nincs tapasztalat a Laresin Plus alkalmazásával nemrégiben vesetranszplantáción átesett betegeken.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzinII‑receptor‑blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség is) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Ha a kettősblokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.
Májkárosodás
Jelenleg az olmezartán-medoxomillal nincs tapasztalat súlyos májkárosodásban szenvedő betegeken.
Közepes fokú májkárosodás esetén az olmezartán-medoxomil maximális napi adagja 20mg.
Ráadásul májkárosodásban vagy progresszív májbetegségben szenvedő betegeknél a folyadék- és elektrolit-egyensúlynak tiazid-terápia hatására bekövetkező csekély mérvű eltolódása fokozhatja a coma hepatica kialakulásának kockázatát.
A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg alkalmazása ezért ellenjavallt közepes fokú és súlyos májkárosodás, valamint cholestasis és biliaris obstructio fennállása esetén (lásd 4.3 és 5.2 pontok). Enyhe fokú májkárosodás esetén a kezelés fokozott óvatossággal végezhető (lásd 4.2pont).
Aorta- és mitrális stenosis, obstructiv hypertrophiás cardiomyopathia
Mint más vazodilatátorok esetén, különös óvatosság szükséges aorta- és mitralis stenosisban vagy obstructiv hypertrophiás cardiomyopathiában szenvedő betegek esetén.
Primaer aldosteronismusPrimaer aldosteronismusban szenvedő betegek általában nem reagálnak a renin-angiotenzin rendszer gátlásán keresztül ható antihipertenzív gyógyszerekre. A Laresin Plus alkalmazása ezért ezeknél a betegeknél nem javasolt.
Metabolikus és endokrin hatások
A tiazid terápia károsíthatja a glükóztoleranciát. Diabetesben szenvedő betegeknél az inzulin vagy az orális antidiabetikumok dózisának módosítása válhat szükségessé (lásd 4.5 pont). A látens diabetes mellitus manifesztté válhat a tiazid-terápia következtében.
A tiazid-diuretikumokkal végzett terápia ismert mellékhatása a szérum koleszterin- és szérum trigliceridszintek növekedése.
A tiazid-kezelésben részesülő betegek egy részénél hyperuricaemia alakulhat ki, és köszvény nyilvánulhat meg.
Elektrolitzavarok
Mint minden, diuretikummal kezelt betegnél, el kell végezni a szérum elektrolitszintek megfelelő időközönkénti ellenőrzését.
A tiazid-diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot is, okozhatnak folyadék- és elektrolitháztartás‑zavarokat (beleértve a hypokalaemiát, hyponatraemiát és a hypochloraemiás alkalosist is). A folyadék- és elektrolit-háztartás zavarának figyelmeztető jelei a szájszárazság; szomjúságérzet; gyengeség; letargia; álmosság; nyugtalanság; izomfájdalmak vagy izomgörcsök; izomgyengeség; hypotonia; oliguria; tachycardia és gastrointestinális zavarok, pl. hányinger vagy hányás (lásd 4.8 pont).
A hypokalaemia kialakulásának kockázata fokozott májcirrózisban szenvedőknél, jelentős diuresist tapasztaló betegeknél, valamint azoknál a betegeknél, akiknél az elektrolitok per os pótlása nem megfelelő, illetve azoknál a betegeknél, akik egyidejűleg kortikoszteroid- és/vagy ACTH-terápiában részesülnek (lásd 4.5 pont).
Ezzel szemben a Laresin Plus olmezartán-medoxomil komponensének az angiotenzinII-receptorokon (AT1-típusú) kifejtett antagonista hatása miatt hyperkalaemia alakulhat ki, különösképpen vesekárosodás és/vagy szívelégtelenség és diabetes mellitus esetén. Ezért a veszélyeztetett betegeknél a szérum káliumszint rendszeres ellenőrzése javasolt. A kálium-megtakarító diuretikumok, a káliumpótlók, illetve káliumot tartalmazó sópótlók és egyéb gyógyszerkészítmények, amelyek a szérum káliumszintet növelhetik (pl. heparin) csak különös óvatossággal adhatók együtt a Laresin Plus-szal (lásd 4.5pont).
Nincs arra bizonyíték, hogy az olmezartán-medoxomil csökkentené vagy kivédené a diuretikumok által okozott hyponatraemiát. A kloridhiány általában enyhe, és nem igényel terápiát.
A tiazidok csökkenthetik a vizelettel történő kalcium-kiválasztást, és a kalcium‑anyagcsere-zavarának hiányában is a szérum kalciumszint enyhe, intermittáló emelkedését okozhatják. A hypercalcaemia a rejtett hyperparathyreosis bizonyítéka lehet. A mellékpajzsmirigyek funkciójának vizsgálata előtt a tiazidok adását fel kell függeszteni.
A tiazidokról kimutatták, hogy fokozzák a vizelettel történő magnézium-kiválasztást, amely hypomagnesaemiát eredményezhet.
Meleg időben, ödémás betegeknél dilúciós hyponatraemia alakulhat ki.
Lítium
Más, angiotenzinII-receptor-antagonistákhoz hasonlóan a Laresin Plus és lítium együttes adása nem javasolt (lásd 4.5 pont).
Sprue-szerűenteropathia
Nagyon ritka esetekben olmezartánt szedő betegeknél a terápia megkezdését követő néhány hónap vagy akár néhány év elteltével súlyos, krónikus hasmenésről, jelentős fogyásról számoltak be, amit valószínűleg lokalizált, késleltetett túlérzékenységi reakció okoz. A betegeken végzett bélbiopsziás vizsgálatokkal gyakran a bélbolyhok atrophiája volt kimutatható. Ha egy betegnél ezek a tünetek fellépnek az olmezartán-kezelés ideje alatt, és nincs más nyilvánvaló ok, az olmezartán-kezelést azonnal meg kell szakítani, és nem szabad újraindítani. Amennyiben a hasmenés nem javul a megszakítást követő egy hét folyamán, további szakorvosi konzultációt (pl. gasztroenterológus) kell fontolóra venni.
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzinII-receptor-blokkolóval [többek között az olmezartánnal] kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzinII-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, az olmezartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Choroidealis effusio, akut myopia és szekunder, zárt zugú glaucoma
A hidroklorotiazid egy szulfonamid, ami idioszinkráziás reakciót válthat ki, amely látótérkieséssel járó choroidealis effusiót, átmeneti myopiát és akut zárt zugú glaucomát eredményezhet. A tünetek közé tartozik a hirtelen kialakuló látásélesség‑csökkenés vagy szemfájdalom, amelyek tipikusan a kezelés megkezdése után órákon‑heteken belül jelentkeznek. A nem kezelt akut zárt zugú glaucoma tartós látásvesztéshez vezethet. Az elsődleges kezelés a hidroklorotiazid lehető leggyorsabb elhagyása. Ha a szembelnyomás nem csökkenthető, azonnali orvosi vagy sebészi beavatkozás válhat szükségessé. Az anamnézisben szereplő szulfonamid- vagy penicillinallergia az akut zárt zugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat.
Nem-melanomatípusú bőrrák
A Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC) [bazálsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid (HCTZ) növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a HCTZ fotoszenzitivitást okozó hatása.
A HCTZ-t szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket – különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra – és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV‑sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a HCTZ használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8 pont).
Akut légzőszervi toxicitás
Hidroklorotiazid bevételét követően nagyon ritkán akut légzőszervi toxicitásról, többek között akut respirációs distressz szindrómáról (ARDS) számoltak be. Pulmonális ödéma jellemzően a hidroklorotiazid bevételét követően perceken vagy órákon belül alakul ki. A jelentkezésekor fellépő tünetek közé tartozik a nehézlégzés, a láz, a légzőszervi tünetek romlása és az alacsony vérnyomás. Amennyiben felmerül az ARDS gyanúja, a Laresin Plus adását le kell állítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Nem adható hidroklorotiazid olyan betegeknek, akiknél a hidroklorotiazid bevételét követően korábban ARDS lépett fel.
Etnikai különbségek
Úgy, mint más angiotenzinII-receptor-antagonistát tartalmazó készítmények esetében, az olmezartán‑medoxomil vérnyomást csökkentő hatása valamelyest kisebb a feketebőrű, mint a fehérbőrű betegeknél, vélhetően azért, mert a feketebőrű hypertoniás populációban magasabb az alacsony reninszint prevalenciája.
Dopping-vizsgálatok
Dopping-vizsgálatok során az ebben a gyógyszerkészítményben lévő hidroklorotiazid pozitív eredményt adhat.
Terhesség
Nem szabad angiotenzinII-receptor-antagonista-kezelést kezdeni terhesség ideje alatt. Hacsak nem feltétlenül szükséges az angiotenzinII-receptor-antagonista-terápia folytatása, a terhességet tervező beteget át kell állítani olyan alternatív vérnyomáscsökkentő kezelésre, amelynek biztonságossága terhességben bizonyított. Amennyiben a terhességet diagnosztizálják, az angiotenzinII‑receptor‑antagonista-kezelést azonnal abba kell hagyni, és szükség esetén alternatív terápiát kell kezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).
Egyéb
Más vérnyomáscsökkentőkhöz hasonlóan ischaemiás szívbetegségben, illetve ischaemiás cerebrovascularis megbetegedésben szenvedőknél mindig fennáll annak a kockázata, hogy a vérnyomás erőteljes csökkentése következtében myocardialis infarctus, illetve stroke lép fel.
A hidroklorotiazid komponens iránti túlérzékenységi reakció előfordulhat függetlenül attól, hogy az anamnézisben allergia vagy asthma bronchiale szerepel-e, azonban az előfordulás gyakoribb az asztmás vagy allergiás kórtörténettel rendelkezőknél.
Tiazid-diuretikumokkal végzett terápia kapcsán beszámoltak már a szisztémás lupus erythematosus súlyosbodásáról, illetve aktiválódásáról.
Ez a gyógyszerkészítmény laktózt tartalmaz. Ritkán előforduló, örökletes galaktóz-intoleranciában, laktóz-intoleranciában vagy glükóz-galaktóz felszívódási zavarban a készítmény nem szedhető.
Az olmezartán-medoxomillal és a hidroklorotiaziddal egyaránt összefüggésbe hozható potenciális kölcsönhatások
Együttes alkalmazásuk nem javasolt
Lítium
Lítium és az angiotenzin-konvertáló enzimet gátló szerek együttes alkalmazása, valamint ritkán a lítium és angiotenzinII-receptor-antagonisták együttes alkalmazása esetén a szérum lítiumkoncentrációk reverzibilis emelkedéséről és -toxicitásról számoltak be. Ezen kívül a tiazidok csökkentik a lítium vesén át történő kiválasztását, ennek pedig a lítiumtoxicitás kockázatának fokozódása lesz a következménye. Ezért a Laresin Plus és lítium együttes alkalmazása nem javasolt (lásd 4.4 pont). Amennyiben a kombináció alkalmazása mégis szükséges, a szérum lítiumszint gondos monitorozása javasolt.
Együttes alkalmazásuk óvatosságot igényelBaklofén
Az antihipertenzív hatás felerősödése előfordulhat.
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők
A nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok) (pl. acetilszalicilsav >3g/nap, COX-2-gátlók és a nem-szelektív NSAID-ok) mérsékelhetik a tiazid diuretikumok és angiotenzinII‑receptor‑antagonisták antihipertenzív hatását.
A vesefunkció romlásával veszélyeztetett betegek egy részénél (kiszáradt betegek, a vesefunkció lehetséges romlása időskorban) az angiotenzinII-receptor-antagonisták és a ciklooxigenáz enzim gátlószereinek együttes adása a vesefunkciók további romlását eredményezheti, beleértve az általában reverzibilis akut veseelégtelenség kialakulásának lehetőségét. Ezért ez a kombináció csak óvatossággal adható, különösképpen időskorúaknak. A betegek folyadék-háztartását rendezni kell, és a kombinációs terápia kezdetén, majd rendszeres időközönként javasolt a vesefunkciók ellenőrzése.
Együttes alkalmazásuk figyelmet igényel
Amifosztin
A antihipertenzív hatás felerősödhet.
Egyéb antihipertenzív szerek
Egyéb antihipertenzív szerek együttes alkalmazása a Laresin Plus vérnyomást csökkentő hatását fokozhatja.
Alkohol, barbiturátok, narkotikumok és antidepresszánsok
Orthostaticus hypotonia előfordulási gyakorisága megnőhet.
Az olmezartán-medoxomillal összefüggésbe hozható potenciális kölcsönhatások
Együttes alkalmazásuk nem javasolt
ACE‑gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzinII-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint a csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
A szérum káliumszintet befolyásoló gyógyszerek
A renin-angiotenzin rendszerre ható gyógyszerek használatával nyert tapasztalatok ismeretében káliumspóroló diuretikumokkal, káliumpótlókkal, káliumot tartalmazó sópótlókkal, valamint olyan gyógyszerekkel való együttes adása, amelyek a szérum kálium szintet növelhetik (pl. heparin, ACE‑inhibítorok) a szérum káliumszint fokozódását eredményezheti (lásd 4.4 pont). Amennyiben a Laresin Plus-szal kombinációban olyan gyógyszert írnak fel a betegnek, amely befolyásolhatja a szérum káliumszintet, a szérum káliumszint ellenőrzését tanácsos elvégezni.
Epesavkötő koleszevelám
Az epesavmegkötő koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása csökkenti az olmezartán szisztémás expozícióját és plazma csúcskoncentrációját (és csökkenti a t½-et). Amennyiben az olmezartán-medoxomilt legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazzák, akkor csökken a gyógyszerkölcsönhatás. Az olmezartán-medoxomilt legalább 4 órával a koleszevelám-hidroklorid adag alkalmazása előtt vegye be (lásd 5.2 pont).
További információ
Antacidummal (alumínium-magnézium-hidroxid) végzett terápia után az olmezartán biológiai hozzáférhetőségének közepes csökkenését tapasztalták.
Az olmezartán-medoxomilnak nem volt szignifikáns hatása a warfarin farmakokinetikájára ás farmakodinámiájára, valamint a digoxin farmakokinetikájára.
Egészséges egyénekben az olmezartán-medoxomil és pravasztatin együttes adásának nem volt klinikai szempontból releváns hatása az egyes gyógyszerek farmakokinetikájára.
Az olmezartánnak nincs klinikai szempontból releváns gátló hatása in vitro körülmények között a humán citokróm P450 enzimrendszer 1A1/2, 2A6, 2C8/9, 2C19, 2D6, 2E1 és 3A4 enzimeire; és nem volt, illetve minimális hatása volt a patkány citokróm P450 enzimrendszer aktivitására. Nem várható klinikai szempontból jelentős interakció az olmezartán és azon gyógyszerek között, amelyek a fent említett citokróm P450 enzimrendszer által metabolizálódnak.
A hidroklorotiaziddal összefüggésbe hozható potenciális kölcsönhatások
Együttes alkalmazásuk nem javasolt
A szérum kálium szintet befolyásoló gyógyszerek
A hidroklorotiazid káliumot ürítő hatása (lásd 4.4 pont) fokozódhat, ha olyan gyógyszerekkel adjuk együtt, amelyek kálium-vesztést idéznek elő és ezáltal hypokalaemiát okozhatnak (pl. kálium-ürítő diuretikumok, laxatívumok, kortikoszteroidok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillinG‑nátrium vagy szalicilsav-származékok). Ezen szerekkel való együttes alkalmazás ezért nem javasolható.
Együttes alkalmazásuk óvatosságot igényel
Kalciumsók
A tiazid-diuretikumok a csökkent kiválasztásnak köszönhetően növelhetik a szérum kalciumszintet. Amennyiben kalciumsók szedése szükséges, úgy a szérum kalcium szintet ellenőrizni kell, és a kalciumpótlást ahhoz kell igazítani.
Kolesztiramin és kolesztipol gyanták
A hidroklorotiazid felszívódása csökken anioncserélő gyanták egyidejű jelenléte esetén.
Digitálisz glikozidok
A tiazidok által kiváltott hypokalaemia, hypomagnesaemia kedvezhet a digitálisz-indukálta cardialis arrhythmiák kialakulásának.
A szérum káliumszint változásainak hatása az egyéb gyógyszerekre
A szérum káliumszint és az EKG rendszeres ellenőrzése válhat szükségessé, ha a Laresin Plus-t olyan gyógyszerekkel adják együtt, amelyek hatását a szérum káliumszint eltérései befolyásolják (pl. digitálisz glikozidok és antiaritmiás szerek), vagy „torsade des pointes” kamrai tachycardiát indukáló, alább felsorolt gyógyszerekkel adják együtt (beleértve bizonyos antiaritmikumokat), mivel ismert, hogy a hypokalaemia a „torsade des pointes” típusú kamrai tachycardia kialakulására hajlamosít:
-
Ia. osztályba tartozó antiaritmiás szerek (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid),
-
III. osztályba tartozó antiaritmiás szerek (pl.amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid),
-
egyes antipszichotikumok (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluorperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol),
-
egyéb gyógyszerek (pl.bepridil, ciszaprid, difemanil, intravénás eritromicin, halofantrin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, intravénás vinkamin).
Nem-depolarizáló vázizomrelaxánsok (pl. tubokurarin)
A hidroklorotiazid a nem-depolarizáló vázizomrelaxánsok hatását fokozhatja.
Antikolinerg anyagok (pl. atropin, biperiden)
A csökkent gastrointestinalis motilitás és a gyomorürülés mértékének csökkenése növeli a tiazid‑típusú diuretikumok biológiai hozzáférhetőségét.
Antidiabetikus gyógyszerek (orális antidiabetikumok és inzulin)
A tiazidokkal történő kezelés befolyásolhatja a glükóztoleranciát. Ezáltal szükségessé válhat az antidiabetikus gyógyszer dózisának módosítása (lásd 4.4 pont)
Metformin
A metformin csak óvatosan adható a laktátacidózis kialakulásának lehetősége miatt, ami a hidroklorotiazid-kezelés következtében esetleg kialakuló funkcionális veseelégtelenség következménye lehet.
Béta-blokkolók és diazoxid
A tiazidok fokozhatják a béta-blokkolók és diazoxid hyperglykaemiát okozó hatását.
Presszoraminok (pl.noradrenalin)
A presszoraminok hatása csökkenhet.
A köszvény kezelésében használatos gyógyszerek (pl. probenicid, szulfinpirazon és allopurinol)
A húgysavürítést fokozó gyógyszerek adagolásának módosítása válhat szükségessé, mert a hidroklorotiazid növelheti a szérum húgysavszintet. A probenicid vagy a szulfinpirazon dózisának növelése válhat szükségessé. A tiazid adása fokozhatja az allopurinol-kezelés hatására kialakuló túlérzékenységi reakció kockázatát.
Amantadin
A tiazidok fokozhatják az amantadin által okozott mellékhatások kialakulásának kockázatát.
Citotoxikus anyagok (pédául ciklofoszfamid, metotrexát)
A tiazidok csökkenthetik a citotoxikus gyógyszerek vesén át történő kiválasztását, ezáltal fokozhatják mieloszuppresszív hatásukat.
Szalicilátok
Szalicilátok magas dózisainak adagolása esetén a hidroklorotiazid fokozhatja a szalicilátok központi idegrendszerre gyakorolt toxikus hatását.
Metildopa
Egyes izolált esetekben beszámoltak haemolyticus anaemia előfordulásáról hidroklorotiazid és metildopa együttes alkalmazása esetén.
Ciklosporin
Együttes alkalmazásuk esetén a ciklosporin növelheti a hyperuricaemia és a köszvény-típusú komplikációk kialakulásának kockázatát.
Tetraciklinek
A tetraciklinek és tiazidok együttes alkalmazása növelheti a tetraciklin-indukálta ureaszint-növekedés kialakulásának kockázatát. Ez a kölcsönhatás valószínűleg nem vonatkozik a doxiciklinre.
Terhesség
A kombináció egyes komponenseinek hatásit figyelembe véve a Laresin Plus alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). A Laresin Plus alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pontok).
Olmezartán-medoxomil
Az angiotenzinII-receptor-antagonisták alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az angiotenzinII-receptor-antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pontok).
Epidemiológiai adatok nem bizonyítják egyértelműen a terhesség első trimeszterében alkalmazott ACE-gátlókkal kapcsolatos teratogén kockázatot; azonban a kockázat kismértékű növekedése nem zárható ki. Bár kontrollált epidemiológiai adatok az angiotenzinII-receptor-gátlókkal kapcsolatos kockázat tekintetében nem állnak rendelkezésre, hasonló kockázat állhat fenn ezen gyógyszercsoportra vonatkozóan is. Hacsak nem elengedhetetlen a folyamatos angiotenzinII‑receptor‑antagonista‑kezelés, a terhességet tervező beteget át kell állítani más, a terhesség alatt biztonságosan alkalmazható antihipertenzív kezelésre. Terhesség megállapítása esetén azonnal le kell állítani az angiotenzinII‑receptor-antagonista-kezelést, és ha szükséges, alternatív kezelést kell kezdeni.
Ismeretes, hogy a terhesség második és harmadik trimesztere alatt alkalmazott angiotenzinII‑receptor‑antagonista-kezelés humán magzati toxicitást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, a koponyacsontosodás elmaradása), valamint neonatalis toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) idézhet elő (lásd az 5.3 pontot is).
A terhesség második trimeszterétől fennálló angiotenzinII-receptor-antagonista-expozíció esetén javasolt a magzati vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése.
AngiotenzinII-receptor-antagonista-kezelés alatt álló anyák újszülöttjeit fokozottan ellenőrizni kell a hypotonia kialakulásának veszélye miatt (lásd a 4.3 és a 4.4 pontok).
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid terhesség, és különösen az első trimeszter alatt történő alkalmazásával kapcsolatban csak korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Az állatkísérletek nem kielégítőek.
A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második- és harmadik trimeszter alatt történő alkalmazása ronthatja a foetoplacentaris perfúziót, továbbá foetalis és neonatalis hatásokat idézhet elő, így például icterust, az elektrolit-egyensúly zavarait és thrombocytopeniát.
A hidroklorotiazid nem alkalmazható terhességi ödémában, terhességi hypertonia, ill. terhességi toxaemia esetén, a plazmatérfogat és az uteroplacentaris véráramlás csökkenésének veszélye miatt, a betegség lefolyására gyakorolt jótékony hatás elmaradása mellett.
A hidroklorotiazid nem javallt terhes nők essentiális hypertoniájának kezelésére, azon ritka eset kivételével, ha más kezelés nem alkalmazható.
Szoptatás
Olmezartán-medoxomil
Mivel nem állnak rendelkezésre adatok a Laresin Plus szoptatás ideje alatt történő alkalmazásával kapcsolatosan, ezért a Laresin Plus szoptatás alatt történő alkalmazása nem javasolt. Olyan alternatív kezelést ajánlott alkalmazni a szoptatás ideje alatt, amelynek biztonságossági profilja jobban ismert, különösen újszülöttek vagy koraszülöttek esetében.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid kis mennyiségben kiválasztódik az anyatejbe. A tiazidok nagy dózisokban intenzív diuresist okozhatnak, ami gátolhatja a tejelválasztást. A Laresin Plus szoptatás alatt történő alkalmazása nem javasolt. Amennyiben a Laresin Plus-t a szoptatás ideje alatt alkalmazzák, a lehető legalacsonyabb adagokat kell adni.
A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg készítményeknek kisebb-nagyobb mértékben hatása van a gépjárművezetésre és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre. A vérnyomáscsökkentő kezelés során esetenként szédülés vagy fáradtságérzet léphet fel, amely csökkentheti a reakcióképességet.
Fix dózis kombináció
A leggyakrabban jelentett mellékhatás a Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg kezelés során a fejfájás (2,9%), a szédülés (1,9%), valamint a fáradtság érzet (1,0%).
A hidroklorotiazid volumenvesztést okozhat, vagy súlyosbíthatja azt, ami az elektrolit-háztartás felborulásához vezethet (lásd 4.4 pont)
A Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg biztonságosságát klinikai vizsgálatokban 3709 betegen tanulmányozták, akik olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációs kezelésben részesültek.
Az alacsonyabb hatóanyag-tartalmú (20mg/12,5mg illetve 20mg/25mg olmezartán-medoxomil / hidroklorotiazid) fix kombinációk esetében jelentett mellékhatások előfordulására számítani lehet a Laresin Plus 40mg/12,5mg és a Laresin Plus 40mg/25mg kezelés során is.
A Laresin Plus klinikai vizsgálatokból, a forgalomba hozatal engedélyezése után végzett biztonságossági vizsgálatokból és spontán jelentésekből nyert mellékhatásai az alábbi táblázatban kerültek összefoglalásra, mint ahogy az egyes komponensek, az olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid nemkívánatos hatásai is, a hatóanyagok ismert biztonságossági profiljai alapján.
A nemkívánatos hatások gyakoriságának szervrendszerenként történő osztályozása során a következő kifejezések használatosak: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 -<1/10); nem gyakori (≥1/1000‑<1/100); ritka (≥1/10000 - <1/1000); nagyon ritka (<1/10000), nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg) ); nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).
| MedDRA – szervrendszer szerinti osztály | Mellékhatások | Gyakoriság | ||
| Laresin Plus | Olmezartán | HCT | ||
| Fertőző betegségek és parazitafertőzések | Sialadenitis | Ritka | ||
| Jó-, rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is) | Nem-melanomatípusú bőrrák (bazálsejtes rák és laphámsejtes rák) | Nem ismert | ||
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | Aplasticus anaemia | Ritka | ||
| Csontvelő-depresszió | Ritka | |||
| Haemolyticus anaemia | Ritka | |||
| Leukopenia, | Ritka | |||
| Neutropenia/Agranulocytosis | Ritka | |||
| Thrombocytopenia | Nem gyakori | Ritka | ||
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | Anaphylaxiás reakciók | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | Anorexia | Nem gyakori | ||
| Glycosuria | Gyakori | |||
| Hypercalcaemia | Gyakori | |||
| Hypercholesterinaemia | Nem gyakori | Nagyon gyakori | ||
| Hyperglykaemia | Gyakori | |||
| Hyperkalaemia | Ritka | |||
| Hypertriglyceridaemia | Nem gyakori | Gyakori | Nagyon gyakori | |
| Hyperuricaemia | Nem gyakori | Gyakori | Nagyon gyakori | |
| Hypochloraemia | Gyakori | |||
| Hypochloraemiás alkalosis | Nagyon ritka | |||
| Hypokalaemia | Gyakori | |||
| Hypomagnesaemia | Gyakori | |||
| Hyponatraemia | Gyakori | |||
| Hyperamylasaemia | Gyakori | |||
| Pszichiátriai kórképek | Apathia | Ritka | ||
| Depresszió | Ritka | |||
| Nyugtalanság | Ritka | |||
| Alvászavarok | Ritka | |||
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | Zavartság | Gyakori | ||
| Convulsiók | Ritka | |||
| Tudatzavar (pl. eszméletvesztés) | Ritka | |||
| Szédülés/feledékenység | Gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Fejfájás | Gyakori | Gyakori | Ritka | |
| Étvágytalanság | Nem gyakori | |||
| Paraesthesia | Ritka | |||
| Posturalis szédülés | Nem gyakori | |||
| Álmosság | Nem gyakori | |||
| Syncope | Nem gyakori | |||
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | Csökkent könnytermelés | Ritka | ||
| Átmeneti látászavarok | Ritka | |||
| Meglévő myopia súlyosbodása | Nem gyakori | |||
| Xanthopsia | Ritka | |||
| Akut myopia, zárt zugú glaucoma | Nem ismert | |||
| Choroidealis effusio | Nem ismert | |||
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | Vertigo | Nem gyakori | Nem gyakori | Ritka |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | Angina pectoris | Nem gyakori | ||
| Szívritmuszavarok | Ritka | |||
| Palpitatio | Nem gyakori | |||
| Érbetegségek és tünetek | Embolia | Ritka | ||
| Hypotonia | Nem gyakori | Ritka | ||
| Necrotizáló angiitis (vasculitis, cutan vasculitis) | Ritka | |||
| Orthostaticus hypotonia | Nem gyakori | Nem gyakori | ||
| Thrombosis | Ritka | |||
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | Bronchitis | Gyakori | ||
| Köhögés | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Dyspnoe | Ritka | |||
| Interstitialis pneumonia | Ritka | |||
| Pharyngitis | Gyakori | |||
| Pulmonalis oedema | Ritka | |||
| Respiratoricus distress | Nem gyakori | |||
| Rhinitis | Gyakori | |||
| Akut respirációs distressz szindróma (ARDS) (lásd 4.4 pont) | Nagyon ritka | |||
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | Abdominalis fájdalom | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori |
| Constipatio | Gyakori | |||
| Hasmenés | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Dyspepsia | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Gyomorirritáció | Gyakori | |||
| Gastroenteritis | Gyakori | |||
| Meteorismus | Gyakori | |||
| Hányinger | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| Pancreatitis | Ritka | |||
| Paralyticus ileus | Nagyon ritka | |||
| Hányás | Nem gyakori | Nem gyakori | Gyakori | |
| Intestinalis angiooedema | Ritka | |||
| Sprue-szerű enteropathia (lásd 4.4 pont) | Nagyon ritka | |||
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | Akut cholecystitis | Ritka | ||
| Icterus (intrahepaticus cholestaticus icterus) | Ritka | |||
| Autoimmun hepatitis* | Nem ismert | |||
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | Allergiás dermatitis | Nem gyakori | ||
| Anaphylactoid bőrreakciók | Ritka | |||
| Angioneurotikus oedema | Ritka | Ritka | ||
| Cutan lupus erythematosus-szerű reakciók | Ritka | |||
| Eczema | Nem gyakori | |||
| Erythema | Nem gyakori | |||
| Exanthema | Nem gyakori | |||
| Fotoszenzitivitási reakciók | Nem gyakori | |||
| Pruritus | Nem gyakori | Nagyon ritka | ||
| Purpura | Nem gyakori | |||
| Bőrkiütés | Nem gyakori | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| Cutan lupus erythematosus kiújulása | Ritka | |||
| Toxicus epidermalis necrolysis | Ritka | |||
| Urticaria | Ritka | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | Arthralgia | Nem gyakori | ||
| Arthritis | Gyakori | |||
| Hátfájdalom | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Izomgörcs | Nem gyakori | Ritka | ||
| Izomgyengeség | Ritka | |||
| Myalgia | Nem gyakori | Nem gyakori | ||
| Fájdalom a végtagokban | Nem gyakori | |||
| Paresis | Ritka | |||
| Csontfájdalom | Gyakori | |||
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | Akut veseelégtelenség | Ritka | Ritka | |
| Haematuria | Nem gyakori | Gyakori | ||
| Interstitialis nephritis | Ritka | |||
| Veseelégtelenség | Ritka | |||
| Renalis dysfunctio | Ritka | |||
| Húgyúti fertőzések | Gyakori | |||
| A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek | Erectilis dysfunctio | Nem gyakori | Nem gyakori | |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | Asthenia | Gyakori | Nem gyakori | |
| Mellkasi fájdalom | Gyakori | Gyakori | ||
| Arcödéma | Nem gyakori | |||
| Fáradtság | Gyakori | Gyakori | ||
| Láz | Ritka | |||
| Influenzaszerű tünetek | Gyakori | |||
| Letargia | Ritka | |||
| Rossz közérzet | Ritka | Nem gyakori | ||
| Fájdalom | Gyakori | |||
| Preifériás ödéma | Gyakori | Gyakori | ||
| Gyengeségérzet | Nem gyakori | |||
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | Az alanin-aminotranszferáz- (GPT) szint emelkedése | Nem gyakori | ||
| Aszpartát-aminotranszferáz- (GOT) szint emelkedése | Nem gyakori | |||
| A szérum kalciumszint növekedése | Nem gyakori | |||
| A szérum kreatininszint emelkedése | Nem gyakori | Ritka | Gyakori | |
| A szérum kreatinin-foszfokináz-szint emelkedése | Gyakori | |||
| A vércukorszint emelkedése | Nem gyakori | |||
| A hematokrit-értékek csökkenése vérben | Ritka | |||
| A hemoglobin-értékek csökkenése vérben | Ritka | |||
| A szérum lipidszintek emelkedése | Nem gyakori | |||
| A szérum káliumszint csökkenése | Nem gyakori | |||
| A szérum káliumszint növekedése | Nem gyakori | |||
| A szérum karbamidszint emelkedése | Nem gyakori | Gyakori | Gyakori | |
| A szérum karbamid-nitrogén-szint emelkedése | Ritka | |||
| A szérum húgysavszint emelkedése | Ritka | |||
| A gamma-glutamil-transzferáz emelkedése | Nem gyakori | |||
| Emelkedett májenzim szintek | Gyakori | |||
*A forgalomba hozatalt követően beszámoltak néhány hónaptól évekig tartó latenciával jelentkező autoimmun hepatitis-esetekről, amelyek az olmezartán-kezelés leállítása után reverzibilisnek bizonyultak.
AngiotenzinII-receptor-blokkolók szedése idején néhány esetben rhabdomyolysis előfordulásáról számoltak be. Ok–okozati összefüggést azonban nem sikerült megállapítani.
Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Nem rendelkezünk specifikus információval a Laresin Plus-szal történt túladagolásról, illetve annak kezeléséről. A beteget gondosan monitorozni kell, tüneti kezelésre, illetve a keringés támogatására van szükség. A kezelés függ a gyógyszer bevétele óta eltelt időtől és a tünetek súlyosságától. Szükség esetén a beteget hánytatni kell és/vagy gyomormosást kell végezni. A túladagolás kezelésében aktív szén adása hatásos lehet. A szérum elektrolit szintek és a kreatinin koncentráció gyakori ellenőrzése szükséges. Ha hypotonia lépne fel, a beteget le kell fektetni, és azonnal el kell kezdeni a folyadék- és elektrolitpótlást.
Az olmezartán túladagolásának legvalószínűbb tünetei a hypotonia és a tachycardia; bár bradycardia szintén előfordulhat. A hidroklorotiaziddal történt túladagolás elektrolitvesztéssel (hypokalaemia, hypochloraemia) jár, a túlzott diuresis következménye pedig a kiszáradás lesz. A túladagolás leggyakoribb tünete az émelygés és aluszékonyság. A hypokalaemia tünete az izomgörcs és/vagy arrhytmiák előfordulása lehet, amennyiben a beteg digitálisz glikozidokat, vagy bizonyos antiaritmiás szereket szed.
Nincs információnk arra vonatkozóan, hogy az olmezartán vagy a hidroklorotiazid hemodialízissel eltávolítható-e.
Farmakológiai tulajdonságok - LARESIN 40 MG/25 MG
Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II antagonisták és diuretikumok.
ATC-kód: C09DA 08.
Hatásmechanizmus / farmakodinámiás hatás
A Laresin Plus az angiotenzinII-receptor-antagonista olmezartán-medoxomil és a tiazid-diuretikum hidroklorotiazid kombinációja. Ezen hatóanyagok kombinációjának additív antihipertenzív hatása van, így hatékonyabban csökkentik a vérnyomást, mint bármely komponens önmagában.
A Laresin Plus naponta egyszer adagolva 24órán keresztül biztosítja a vérnyomás hatékony és egyenletes csökkentését.
Az olmezartán-medoxomil orálisan adható szelektív angiotenzinII-receptor- (AT1-típusú) antagonista. Az angiotenzinII a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer elsődleges vazoaktív hormonja, és fontos szerepet játszik a hypertonia patofiziológiájában. Az angiotenzinII hatásai a következők: vazokonstrikció, az aldoszteron szintézisének és elválasztásának stimulálása, a szív stimulációja és a nátrium vesében történő reszorpciója. Az olmezartán gátolja az angiotenzinII vazokonstriktor sajátságát és aldoszteron szekrécióra gyakorolt hatását, úgy, hogy kötődik a vascularis simaizomsejteket tartalmazó szövetek, valamint a mellékvesekéreg AT1-receptoraihoz. Az olmezartán hatása független az angiotenzin szintézisének helyétől és módjától. Az olmezartán szelektív antagonista hatása az angiotenzinII- (AT1) receptorokon a plazma reninszintjének, valamint angiotenzin-I és angiotenzinII koncentrációjának növekedését eredményezi, továbbá valamelyest csökkenti a plazma aldoszteron koncentrációját.
Hypertonia esetén az olmezartán-medoxomil dózisfüggően és tartósan csökkenti az artériás vérnyomást. Nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az első dózis hypotoniát okozna, illetve a hosszú távú kezelés tachyphylaxiát eredményezne, valamint hogy ”rebound” hypertonia alakulna ki a terápia hirtelen megszakításakor.
Az olmezartán-medoxomil naponta egyszer adagolva 24órán keresztül biztosítja a vérnyomás hatékony és egyenletes csökkentését. Azonos napi dózist alkalmazva a napi egyszeri adagolás hasonló mértékű vérnyomáscsökkenést eredményez, mint a napi kétszeri adagolás.
Az olmezartán-medoxomillal történő folyamatos kezelés során a vérnyomás csökkenésének maximális mértéke a terápia kezdete után 8 héttel tapasztalható, de a vérnyomáscsökkentő hatás már a terápia kezdetét követő 2 hét múlva is jelentős mértékű.
Az olmezartán-medoxomilnak a morbiditásra és mortalitásra gyakorolt hatásai még nem ismeretesek.
A Randomizált Olmezartán és Diabeteses Microalbuminuria Prevenciós (ROADMAP) vizsgálatba bevont 4447 normoalbuminuriás és legalább egy további cardiovascularis rizikófaktorral rendelkező 2‑típusú diabetesben szenvedő betegen azt vizsgálták, hogy az olmezartá-kezelés késlelteti-e a microalbuminuria kialakulását. Az átlagos 3,2 éves utánkövetési periódus alatt a betegek olmezartánt vagy placebót, valamint (ACE-gátlók vagy ARB-k kivételével) más vérnyomáscsökkentő szereket kaptak.
Elsődleges végpontként a vizsgálat jelentős kockázatcsökkenést mutatott ki a microalbuminuria kialkulásáig eltelt idő vonatkozásában, az olmezartán javára. A vérnyomáskülönbségekkel való korrigálás után azonban ez a kockázatcsökkenés nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak. Az olmezartáncsoport betegeinek 8,2%-ában (2160-ból 178-ban) és a placebocsoport betegeinek 9,8%‑ában (2139-ből 210-ben) fejlődött ki microalbuminuria.
Másodlagos végpontként cardiovascularis esemény az olmezartánnal kezelt csoportból 96 betegnél (4,3%) és a placebóval kezelt csoportból 94 betegnél (4,2 %) fordult elő. A cardiovascularis mortalitás magasabb volt az olmezartánnal kezelt csoportban (15 beteg; 0,7%) a placebóhoz viszonyítva (3 beteg; 0,1%), jóllehet a két csoportban hasonló gyakoriságot mutatott a nem-halálos kimenetelű stroke (14beteg; 0,6% vs. 8 beteg; 0,4%), a nem-halálos kimenetelű myocardialis infarctus (17 beteg; 0,8% vs. 26 beteg; 1,2%) és a nem-cardiovascularis mortalitás (11 beteg; 0,5% vs. 12 beteg; 0,5%) előfordulása.
Az ORIENT (Olmesartan Reducing Incidence of End-stage Renal Disease in Diabetic Nephropathy Trial) vizsgálatban, azt tanulmányozták, hogy az olmezartán-kezelés csökkenti-e a végstádiumú vesebetegség előfordulási gyakoriságát diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken. A vizsgálatba bevont randomizált 577 japán és kínai, manifeszt nephropathiában szenvedő 2-típusú diabeteses betegen megfigyelték az olmezartán renalis és cardiovascularis kimenetelre gyakorolt hatásait. Az átlagos 3,1 éves utánkövetési periódus alatt a betegek olmezartánt vagy placebót, valamint más vérnyomáscsökkentő szereket kaptak, az ACE-gátlókat is beleértve.
Az elsődleges összetett végpont (a szérum kreatininszint első megduplázódásáig eltelt idő, végstádiumú vesebetegség, bármilyen eredetű halálozás) az olmezartánnal kezelt csoportból 116betegnél (41,1%) és a placebóval kezelt csoportból 129 betegnél (45,4 %) alakult ki (HR: 0,97 (95% CI: 0,75‑1,24); p=0,791).
A másodlagos összetett cardiovascularis végpont 40 olmezartánnal kezelt betegnél (14,2%) és 53 placebóval kezelt betegnél (18,7%) fordult elő. Ez a másodlagos összetett cardiovasculáris végpont az alábbiakból tevődött össze: cardiovascularis halálozást 10 (3,5%) olmezartánnal kezelt betegnél és 3 (1,1%) placebóval kezelt betegnél, összmortalitást 19 (6,7%) olmezartánnal kezelt betegnél és 20 (7,0%) placebóval kezelt betegnél, nem-halálos kimenetelű stroke-ot 8 (2,8%) olmezartánnal kezelt betegnél és 11 (3,9%) placebóval kezelt betegnél, valamint nem-halálos kimenetelű myocardialis infarctust 3 (1,1%) olmezartánnal kezelt betegnél és 7 (2,5%) placebóval kezelt betegnél észleltek.
A hidroklorotiazid egy tiazid-diuretikum. A tiazid-diuretikumok antihipertenzív hatásának mechanizmusa még nem teljesen ismert. A tiazidok az elektrolitok reszorpcióját befolyásolják a renalis tubularis rendszerben, azáltal, hogy fokozzák a nátrium- és kloridionok kiválasztását közel egyenlő mennyiségben. A hidroklorotiazid diuretikus hatása csökkenti a plazmatérfogatot, fokozza a plazma renin aktivitását, és fokozza az aldoszteronszekréciót, ezáltal fokozza a vizelettel történő kálium- és bikarbonátvesztést, így csökken a plazma káliumkoncentrációja. A renin-angiotenzin rendszer működését az angiotenzinII befolyásolja, ezért az angiotenzinII-receptor-antagonista együttadása kompenzálja a tiazid-diuretikum miatti káliumveszteséget. Hidroklorotiazid adása esetén a diuresis a bevételt követő körülbelül 2 óra múlva következik be, a csúcshatás kb. 4 óra elteltével várható, és a hatás kb. 6-12 órán át tart.
Epidemiológiai vizsgálatok szerint a hidroklorotiaziddal történő hosszú távú monoterápia csökkenti a cardiovascularis morbiditást és mortalitást.
Klinikai hatásosság és biztonságosság
Az olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid kombinációja additív hatás révén csökkenti a vérnyomást, amely hatás bármely komponens adagjának növelésével fokozható.
Az összefoglaló jellegű placebokontrollos tanulmányokban azt találták, hogy az olmezartán‑medoxomil/hidroklorotiazid a 20/12,5mg-os dózis alkalmazása esetén a szisztolés/diasztolés vérnyomást 12/7Hgmm-rel, míg a 20/25mg-os dózis alkalmazása esetén 16/9Hgmm-rel jobban csökkentette, mint a placebo-kezelés.
Az olmezartán-medoxomil 20mg-os adagjával nem megfelelően kontrollált betegeknek további 12,5mg, illetve 25mg hidroklorotiazidot adva, a 24 órás szisztolés/diasztolés vérnyomást ambuláns vérnyomás monitorozással meghatározva (Ambulatory Blood Pressure Monitoring, rövidítve: ABPM) azt találták, hogy a vérnyomás 7/5Hgmm-rel, illetve 12/7Hgmm-rel alacsonyabb volt, mint az olmezartán-medoxomil-monoterápia esetén. A monoterápiához képest a vérnyomás átlagos csökkenése 11/10Hgmm és 16/11Hgmm volt, a gyógyszer maradékhatásának időszakában.
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid kombinációs terápia hatásossága hosszú távú kezelés (egy év) folyamán is fennmarad. Az olmezartán-medoxomil-terápia megszakítása a kísérő hidroklorotiazid‑terápiával vagy anélkül nem okoz „rebound” hypertoniát.
Az olmezartán-medoxomil/hidroklorotiazid 40mg/12,5mg és 40mg/25mg fix kombinációkat három klinikai vizsgálatban tanulmányozták, összesen 1482 hypertoniás betegen.
Egy essentialis hypertoniás betegeken végzett kettős-vak klinikai vizsgálatban hasonlították össze a Laresin Plus 40mg/12,5mg kombináció hatásosságát a 40mg-os olmezartán-medoxomil- (Laresin) monoterápiával, ahol, mint elsődleges hatásossági paramétert, a diasztolés vérnyomásérték csökkenését vették alapul. Nyolc hetes kezelést követően a kombinációval kezelt csoportban a szisztolés/diasztolés vérnyomás 31,9/18,9Hgmm-rel csökkent, míg a monoterápiával kezelteknél 26,5/15,8Hgmm volt a csökkenés (p<0,0001).
A fenti klinikai vizsgálat kettős vak, de nem-kontrollos második fázisában a nem reagáló betegeket a 40mg-os olmezartán-medoxomil- (Laresin) monoterápiáról Laresin Plus 40mg/12,5mg–os kombinációra, míg a Laresin Plus 40mg/12,5mg kezelésről Laresin Plus 40mg/25mg–ra állították át. Ezáltal további jelentős szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést értek el, azt igazolva, hogy a feltitrálás a vérnyomáskontroll javításának klinikailag jelentős eszköze.
Egy másik kettős vak, randomizált, placebokontrollos klinikai vizsgálatban azt tanulmányozták a 8 hetes Laresin 40mg monoterápiára nem reagáló betegeken, hogy hidroklorotiazid hozzáadása hogyan befolyásolja a kezelés hatásosságát. A betegek újabb 8 héten át vagy folytatták az Laresin 40mg monoterápiát, vagy kiegészítésül 12,5mg, illetve 25mg hidroklorotiazid-kezelést kaptak. A betegek negyedik csoportja a randomizációt követően Laresin Plus 20mg/12,5mg kezelésben részesült.
A kezelés 12,5mg, illetve 25mg hidroklorotiaziddal történő kiegészítése további, 5,2/3,4Hgmm-es (p<0,0001), illetve 7,4/5,3Hgmm-es (p<0,0001) szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést eredményezett a Laresin 40mg monoterápiához viszonyítva.
A Laresin Plus 20mg/12,5mg-mal kezelt betegeket a Laresin Plus 40mg/12.5mg-mal kezeltekkel összehasonlítva a magasabb hatóanyag-tartalmú kombinációs készítmény javára szisztolés vérnyomás statisztikailag szignifikáns, 2,6Hgmm-es csökkenése volt kimutatható (p=0,0255), a diasztolés vérnyomás 0,9Hgmm-es csökkenése mellett. A 24 óra alatti, nappali és éjszakai diasztolés és szisztolés vérnyomásértékek átlagos változásain alapuló ambuláns vérnyomás monitorozás (ABPM) adatai megerősítették a hagyományos vérnyomásmérések eredményeit.
Egy másik kettős vak, randomizált klinikai vizsgálatban összehasonlították a Laresin Plus 20mg/25mg és a Laresin Plus 40mg/25mg kombinációs kezelések hatásosságát 8 hetes Laresin 40mg monoterápiát követően nem megfelelően kontrollált hypertoniás betegeken.
A 8 hetes kombinációs kezelés a kiindulási értékhez viszonyítva szignifikánsan csökkentette a szisztolés/diasztolés vérnyomást: a Laresin Plus 20mg/25mg-os csoportban 17,1/10,5Hgmm-rel, a Laresin Plus 40mg/25mg-os csoportban pedig 17,4/11,2Hgmm-rel. Hagyományos vérnyomásmérést alkalmazva a két kezelési csoport közötti különbség nem volt szignifikáns, ami azzal magyarázható, hogy az angiotenzinII-receptor-antagonisták, így az olmezartán-medoxomil dózis-hatás görbéje is telítődési vagy plafoneffektust mutat.
Azonban klinikailag jelentős és statisztikailag szignifikáns különbség volt kimutatható a Laresin Plus 40mg/25mg kezelés javára a Laresin Plus 20mg/25mg kezeléshez viszonyítva a 24 órás, éjjel‑nappali ABPM vizsgálattal mind szisztolés, mind a diasztolés vérnyomásértékek vonatkozásában.
A Laresin Plus vérnyomáscsökkentő hatásának mértékében nem találtak klinikai szempontból fontos különbséget az életkor, nem és a diabetes-státusz tekintetében.
Egyéb információk:
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló- és angiotenzinII-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovasculcris vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzinII-receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban.
Nem-melanomatípusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71533 BCC-ben és 8629 SCC-ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1 430 833, illetve 172 462 létszámú kontrollcsoportokkal. A magas HCTZ-használat (legalább 50000mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29 (95% CI: 1,23–1,35) a BCC és 3,98 (95% CI: 3,68–4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis-hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a HCTZ közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633 ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63067 létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis-hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR-értékkel: 2,1 (95% CI: 1,7-2,6) megemelkedett 3,9-re (3,0-4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25000mg) és az OR 7,7 (5,7-10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100000mg) (lásd még 4.4 pont).
Felszívódás és eloszlás
Olmezartán-medoxomil
Az olmezartán-medoxomil prodrug. A gastrointestinalis traktusban történő felszívódás közben a vékonybél mucosában és a portális keringésben lévő észterázok hatására gyorsan átalakul a farmakológiailag aktív vegyületté, az olmezartánná. Nem átalakult olmezartán-medoxomil, illetve nem átalakult medoxomil oldallánc nem mutatható ki sem a plazmában, sem az exkrétumokban. Tabletta formában történő alkalmazását követően az olmezartán átlagos biológiai hozzáférhetősége 25,6%.
Az olmezartán-medoxomil per os alkalmazását követően körülbelül 2óra múlva éri el a plazma csúcskoncentrációt (Cmax), és az olmezartán plazmakoncentrációja hozzávetőleg lineárisan nő a dózis növelésével egyszeri 80mg per os alkalmazott dózisig.
Az olmezartán biológiai hozzáférhetőségét az étkezés csak minimálisan befolyásolja, ezért az olmezartán-medoxomil bevehető az étkezések során, illetve az étkezések közti szünetekben is.
Az olmezartán farmakokinetikájában klinikai szempontból fontos nemi különbség nem tapasztalható.
Az olmezartán nagymértékben kötődik a plazmafehérjékhez (99,7%), de klinikai szempontból alacsony a kölcsönhatás a kötésbeni leszorítás tekintetében az olmezartán és más, a plazmafehérjékhez erősen kötődő, párhuzamosan adott hatóanyagok között (ezt bizonyította, hogy az olmezartán‑medoxomil és a warfarin között nem volt klinikai szempontból jelentős kölcsönhatás). Az olmezartán vérsejtekhez történő kötődése elhanyagolható. Intravénás adását követően a megoszlás átlagos térfogata alacsony (16-29 l)
Hidroklorotiazid
Az olmezartán-medoxomil és hidroklorotiazid kombinációban történő orális alkalmazását követően a hidroklorotiazid csúcskoncentrációjának középideje az adagolást követő 1,5-2óra volt. A hidroklorotiazid 68%-ban kötődik a plazmafehérjékhez, és a látszólagos megoszlási térfogata 0,83‑1,14l/testtömeg-kg.
Biotranszformáció és elimináció
Olmezartán-medoxomil
Az olmezartán plazma-clearance 1,3l/óra (CV 19%), és a máj véráramlásához képest relatíve lassú (kb. 90l/óra). 14C-vel jelzett olmezartán-medoxomil egyszeri per os alkalmazását követően a beadott aktivitás 10-16%-a volt kimutatható a vizeletben (túlnyomó részben az adagolást követő 24 órán belül), a beadott aktivitás fennmaradó része a székletben volt kimutatható. A 25,6%-os szisztémás hozzáférhetőséget alapul véve kiszámítható, hogy a felszívódott olmezartán egy része renalis exkrécióval (kb. 40%), másik része hepatobiliaris exkrécióval (60%) távozik. Minden kimutatott radioaktivitás olmezartánhoz volt köthető. Más, jelentős metabolit nem volt kimutatható. Az olmezartán enterohepatikus körforgásban való részvétele minimális. Mivel a kiválasztott olmezartán jelentős része az epével távozik, ezért alkalmazása biliaris obstructio esetén ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Az olmezartán terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra között változik ismételt per os alkalmazását követően. Az egyensúlyi állapotot már az első néhány dózis alkalmazását követően eléri, és 14 napos ismételt adagolás után a hatóanyag további kumulációja nem mutatható ki. A vese‑clearance körülbelül 0,5-0,7l/óra, és független az alkalmazott dózistól.
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid emberben nem metabolizálódik, szinte teljes mértékben a vizelettel ürül ki változatlan formában. Per os alkalmazását követően körülbelül 60%-a ürül ki 48 órán belül, változatlan formában. A vese-clearance 250-300ml/perc. A hidroklorotiazid terminális eliminációs felezési ideje 10-15 óra.
Laresin Plus
A hidroklorotiazid biológiai hozzáférhetősége körülbelül 20%-kal csökken, ha olmezartán‑medoxomillal együtt adják, de ennek a csökkenésnek nincs klinikai jelentősége. Az olmezartán kinetikáját hidroklorotiaziddal történő együttes adása nem befolyásolja.
Farmakokinetika a speciális populációkban
Idősek(65 éves vagy idősebbek)
Hypertoniás betegeknél az olmezartán AUC-je egyensúlyi állapotban kb. 35%-kal volt magasabb idős betegeknél (65-75 év között), és kb. 44%-kal volt magasabb aggkorú betegeknél (≥7 év), mint a fiatalabb életkorú betegek esetén (lásd 4.2 pont).
A rendelkezésre álló korlátozott mennyiségű adat azt támasztja alá, hogy a hidroklorotiazid szisztémás cleararance-e alacsonyabb mind az egészséges mind a hypertoniás időskorú betegekben, mint fiatal, egészséges önkéntesekben.
Vesekárosodás
Vesekárosodásban szenvedő betegekben az olmezartán AUC-je egyensúlyi állapotban 62%-kal, 82%‑kal, illetve 179%-kal volt magasabb enyhe, középsúlyos illetve súlyos vesekárosodás esetén, az egészséges kontroll személyekkel összehasonlítva (lásd 4.2, 43. és 4.4 pontok)
Enyhe, illetve közepes vesekárosodásban (kreatinin-clearance 30-60ml/perc) az olmezartán‑medoxomil maximális adagja 20mg naponta egyszer. Súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance <30ml/perc) az olmezartán-medoxomil adása ellenjavallt.
A hidroklorotiazid felezési ideje meghosszabbodik károsodott vesefunkcióval rendelkező betegek esetében.
Májkárosodás
Egyszeri per os adagolását követően az olmezartán AUC értékei 6%-kal és 65%-kal voltak magasabbak enyhe és középsúlyos májkárosodásban szenvedő betegekben, mint az egészséges kontroll alanyokban. Az olmezartán fehérjékhez nem kötött frakciója az adagolást követő 2 óra elteltével 0,26% volt egészséges alanyokban, 0,34% volt enyhe és 0,41% volt közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegekben.
Ismételt adagolását követően az olmezartán AUC értékei ugyancsak 65%-kal voltak magasabbak középsúlyos májkárosodásban szenvedő betegekben, az egészséges kontroll alanyokhoz viszonyítva. Az olmezartán közepes Cmax értékei hasonlóak voltak májkárosodott és egészséges egyének esetében.
Közepes májkárosodás esetén naponta egyszer 10mg olmezartán-medoxomil kezdőadag ajánlott, és a maximális adag nem haladhatja meg a napi egyszeri 20mg-ot. Az olmezartán-medoxomilt nem tanulmányozták súlyos májkárosodásban szenvedő betegekben (lásd 4.2, 4.3 és 4.4 pontok).
A májkárosodás nem befolyásolja jelentősen a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.
Gyógyszerkölcsönhatások
Epesavkötő koleszevelám
40mg olmezartán-medoxomil és 3750mg koleszevelám-hidroklorid egyidejű alkalmazása egészséges egyéneknél 28%-kal csökkentette az olmezartán Cmax- és 39%-kal az olmezartán AUC-értékét. Kisebb hatás volt megfigyelhető, ha az olmezartán-medoxomilt 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták, ekkor a Cmax értéke 4%-kal, az AUC értéke pedig 15%-kal csökkent. Az olmezartán eliminációs félideje 50‑52%-kal csökkent, függetlenül attól, hogy az olmezartán-medoxomilt egyidejűleg vagy 4 órával a koleszevelám-hidroklorid bevétele előtt alkalmazták, (lásd 4.5 pont).
Gyógyszerészeti jellemzők - LARESIN 40 MG/25 MG
Tablettamag:
Mikrokristályos cellulóz,
Laktóz-monohidrát,
Alacsony szubsztitúciós fokú hidroxipropilcellulóz (hiprolóz),
Hidroxipropilcellulóz (hiprolóz),
Magnézium-sztearát.
Filmbevonat:
Talkum,
Hipromellóz,
Titán-dioxid (E 171),
Sárga vas(III)-oxid (E 172),
Vörös vas(III)-oxid (E 172).
Laminált poliamid/alumínium/polivinilklorid/alumínium buborékcsomagolás.
14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 84 db, 90 db, 98 db, 10 x 28 db és 10 x 30 db filmtablettát tartalmazó buborékcsomagolás.
10 db, vagy 50 db, vagy 500 tabletta, adagonként perforált buborékcsomagolásban, dobozban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.