LURECINE 300 MG TABLETTA

A Lurecine 100mg tabletta és a Lurecine 300mg tabletta (továbbiakban Lurecine) az urát/húgysav képződés csökkentésére javallott olyan állapotokban, ahol már urát/húgysav lerakódás észlelhető (pl. köszvény, tophusok, vesekő), vagy ennek veszélye előre látható (pl. malignus daganat elleni kezelések, melyek akut húgysav-nephropathiához vezethetnek).

A legfontosabb klinikai állapotok, ahol urát/húgysav lerakódás előfordulhat, a következők:

• idiopathiás köszvény,

• húgysavkövesség,

• akut húgysav-nephropathia,

• magas sejtosztódási rátájú malignus daganatok, illetve myeloproliferatív betegségek, melyekben vagy spontán, vagy citotoxikus kezelés után jelentkezik magas húgysavszint,

• bizonyos urát túltermeléshez vezető enzim rendellenességek, mint pl. a hipoxantin-guanin-foszforibozil-transzferáz hiánya, ideértve a Lesch–Nyhan-szindrómát, a glükóz-6-foszfatáz hiánya, ideértve a glikogéntárolási betegséget, a foszforibozil-pirofoszfát-szintetáz enzim fokozott aktivitása, a foszforibozil-pirofoszfát-amidotranszferáz fokozott aktivitása, az adenin-foszforibozil-transzferáz hiánya.

A Lurecine az adenin-foszforibozil-transzferáz enzim elégtelensége következtében létrejött 2,8‑dihidroxi-adenin (2,8-DHA) vesekövek kezelésére javallott.

A Lurecine a hyperuricosuriával járó kevert Ca-oxalát-kő képződésének megelőzésére és kezelésére javallott, olyan esetekben amikor a fokozott folyadékbevitel, a diéta és hasonló intézkedések nem eredményesek.

Az ajánlott kezdő dózis az esetleges mellékhatások kockázatának csökkentése érdekében naponta egyszer 100mg, és csak akkor emelhető, ha a szérumurátszint-válasz nem kielégítő. Gyenge veseműködés esetén különös óvatosság szükséges (lásd 4.2 pont, Vesekárosodás).

A kezelés beállításához a következő kezelési séma javasolt:

Napi 100-200mg javasolt az enyhe,

napi 300-600mg a mérsékelten súlyos és

napi 700-900mg a súlyos állapotokban.

A 300 mg-nál nagyobb dózist osztott dózisokban kell beadni, de egy dózis nem haladhatja meg a 300mg-ot.

Ha testtömeg alapján adagoljuk, az allopurinol javasolt dózisa 2-10mg/ttkg/nap.

A készítmény javasolt napi dózisa gyermekeknek és serdülőknek 10-20mg/ttkg, a napi dózis nem haladhatja meg a 400mg-ot. Gyermekkorban a készítmény adása a malignus betegségeket (különösen leukaemiákat), illetve enzim rendellenségeket (pl. Lesch–Nyhan-szindrómát) kivéve csak kivételes esetekben indokolt.

Idős betegekre vonatkozó specifikus adatok hiányában a kielégítő húgysavszint csökkenést eredményező legkisebb dózist kell alkalmazni. Különös figyelmet kell fordítani a vesekárosodásban szenvedő betegek kezelésére vonatkozó, valamint a 4.4pontban leírt javaslatokra (lásd 4.4pont).

Mivel az allopurinol és metabolitjai a vesén át ürülnek a szervezetből, a veseműködés-romlás a hatóanyag és metabolitjai felhalmozódásához vezethet, az eliminációs felezési idő következményes megnyúlásával. Súlyos vesekárosodásban tanácsos lehet napi 100mg-nál kisebb dózisok alkalmazása, vagy a napi egyszeri 100mg-os dózis egy napnál hosszabb időközzel történő adagolása is.

Amennyiben lehetőség nyílik a plazma oxipurinol szint monitorozására, a dózist úgy kell beállítani, hogy az oxipurinol koncentrációja 100µmol/l (15,2mg/l) alatt maradjon.

Dialízissel az allopurinol és metabolitjai eltávolíthatók a szervezetből. Heti 2-3dialízis kezelés esetén megfontolandó alternatív adagolási séma – minden kezelés után 300-400mg allopurinol, a kezelések között gyógyszermentes periódussal – alkalmazása.

Májkárosodásban a dózist csökkenteni kell. A kezelés kezdetén a májfunkciós értékek időszakos ellenőrzése javasolt.

A citotoxikus kezelés megkezdése előtt ajánlott a meglévő hyperurikaemiát és vagy hyperuricosuriát Lurecine adásával korrigálni. Fontos a megfelelő hidráltság biztosítása az optimális diurézis fenntartásához, és a vizelet alkalizálása az urát/húgysav szolubilitás növelése érdekében. A Lurecine dózisa az ajánlott dózistartomány alsó határához essen közel.

Ha a húgysav nephropathia vagy egyéb más kóros állapot vesefunkció károsodást okozott, a vesekárosodásban szenvedőkre érvényes adagolási javaslat szerint kell a kezelést folytatni.

Ezek az intézkedések csökkenthetik a klinikai állapotot komplikáló xantin-, illetve húgysavlerakódást (lásd 4.5 és 4.8pont).

Az adagolás beállításához a szérum húgysav és a vizelet urát/húgysav szintjének megfelelő időszakonkénti monitorozása szükséges.

A Lurecine-t étkezés után kell bevenni. Az allopurinol általában jól tolerálható, különösen étkezés utáni bevétel esetén. Ha a napi dózis meghaladja a 300mg-ot és gastrointestinalis panaszok jelentkeznek, a napi dózist több részletre elosztva javasolt adagolni.

A készítmény hatóanyagával, vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Túlérzékenységi szindróma, SJS és TEN

Az allopurinollal összefüggésben kialakuló túlérzékenységi reakciók sokféle módon nyilvánulhatnak meg, pl. maculopapularis bőrkiütések, a DRESS-szindrómaként is ismert túlérzékenységi tünetegyüttes, valamint SJS/TEN formájában. Ezek a reakciók jelentik egyben a klinikai diagnózist, és a klinikai megjelenésük továbbra is a döntéshozatal alapját képezi.

Amennyiben a kezelés során bármikor ilyen reakció fordul elő, az allopurinol kezelést azonnal le kell állítani. A gyógyszert nem szabad újra alkalmazni olyan betegnél, akinél túlérzékenységi szindróma, illetve SJS/TEN alakult ki. A kortikoszteroidok adása előnyös lehet a túlérzékenységi bőrreakciók leküzdésében (lásd 4.8 pont Immunrendszeri betegségek és tünetek és A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei).

HLA-B*5801 allél

A HLA-B*5801 allél jelenléte összefüggésbe hozható az allopurinol használat következtében kialakuló túlérzékenységi szindróma és SJS/TEN kockázatával. A HLA-B*5801 allél gyakorisága nagymértékben változik az egyes etnikumok között: a han kínai népcsoportban elérheti a 20%-ot, a koreai populációban megközelítőleg 12%, míg a japán vagy európai származású egyénekben 1-2%.

A kezelés megkezdése előtt a HLA B*580-re vonatkozó szűrés elvégzése javasolt azoknál a betegcsoportoknál, akiknél ezen allél prelavanciája ismerten magas. Krónikus vesebetegség fennállása ezeknél a betegeknél tovább növelheti a kockázatot. Amennyiben a han kínai, thai vagy koreai származású betegeknél a HLA B*580 genotipizálás nem lehetséges, a kezelés megkezdése előtt alaposan mérlegelni kell a várható előnyöket és meg kell fontolni, hogy meghaladják-e a lehetséges kockázatokat. A genotipizálás alkalmazása más betegcsoportokban nem megalapozott.

Ha a beteg ismert HLA-B*5801 allél hordozó (elsősorban a han kínai, thai vagy koreai származású betegeknél) az allopurinol-kezelés csak abban az esetben kezdhető el, ha más megfelelő kezelés nemlehetséges és ha az előnyök meghaladják a kockázatokat. Rendkívüli figyelemre van szükség a túlérzékenységi szindróma vagy SJS/TEN jeleinek észlelése érdekében, valamint a beteget tájékoztatni kell arról, hogy a tünetek első megjelenésekor a kezelést azonnal abba kell hagyni.

SJS vagy TEN a HLA B*5801-negatívnak bizonyult betegeknél is előfordulhat, függetlenül a származásuktól.

Krónikus vesekárosodás

Krónikus vesekárosodásban szenvedő betegek esetében nagyobb lehet a kockázata az allopurinollal összefüggésben kialakuló túlérzékenységi reakciók, beleértve az SJS/TEN kialakulásának.

Rendkívüli figyelemre van szükség a túlérzékenységi szindróma vagy SJS/TEN jeleinek észlelése érdekében, valamint a beteget tájékoztatni kell arról, hogy a tünetek első megjelenésekor a kezelést azonnal és véglegesen abba kell hagyni (lásd 4.8 pont).

Máj- vagy vesekárosodás

Máj-, vagy vesekárosodásban az allopurinol dózisát csökkenteni kell (lásd 4.2pont). Magas vérnyomás vagy szívelégtelenség miatt kezelt (pl. vízhajtót vagy ACE-gátlót szedő) betegeknél egyidejűleg előfordulhat a veseműködés romlása, ezeknek a betegeknek allopurinol csak óvatosan adható.

Tünetmentes hyperurikaemia

Tünetmentes hyperurikaemia önmagában általában nem képezi a kezelés javallatát. A folyadékbevitel és az étrend megváltoztatása az alapbetegség egyidejű kezelésével együtt javíthatja a klinikai állapotot.

Akut köszvényes roham:

Az allopurinol kezelést nem szabad addig megkezdeni, amíg az akut köszvényes roham teljesen el nem múlik, mivel újabb rohamokat válthat ki.

Az allopurinol kezelés bevezetése, ahogyan az uricosuriás szereknél is, akut köszvényes rohamot provokálhat. Ennek elkerülése érdekében a kezelés kezdetén legalább 1 hónapig – nem-szteroid gyulladáscsökkentő vagy kolchicin profilaktikus adása javasolt. A megfelelő dózisok, figyelmeztetések és óvintézkedések megtalálhatók az orvosi szakirodalomban.

Ha allopurinol kezelés közben alakul ki akut köszvényes roham, az allopurinol adását változatlan dózisban folytatni kell, a rohamot megfelelő nem-szteroid gyulladáscsökkentő szerrel kell kezelni.

Xantin-lerakódás:

Azokban az esetekben, amikor a húgysavképződés nagymértékben fokozódott (pl. malignus betegségek és kezelésük, Lesch–Nyhan-szindróma) a xantin abszolút koncentrációja ritkán olyan mértékben megnő a vizeletben, ami már elegendő a xantin lerakódásához a húgyutakban. Az optimálisan híg vizelet biztosítása megfelelő folyadékbevitellel, minimálisra csökkenti ezt a veszélyt.

Húgysavkő-beékelődés:

Az allopurinollal végzett megfelelő kezelés a nagy, vesemedencében elhelyezkedő húgysavkövek oldódásához vezethet, csekély a valószínűsége a kövek ureterbe való beékelődésének.

Haemochromatosis:

Az allopurinol köszvény ellenes hatása elsősorban a xantin-oxidáz enzim gátlásán alapul. A xantin-oxidáz feltételezhetően szerepet játszik a májban tárolt vasmennyiség csökkentésében és clearance-ében. Egyes, rágcsálókon végzett, vizsgálatokban a májban raktározott vas mennyiségének növekedését észlelték az allopurinollal kezelt állatokon, más vizsgálatokban ez nem volt megfigyelhető. Huszonnyolc egészséges önkéntesen nem észleltek változást a májban raktározott vas mennyiségében. Nem volt olyan vizsgálat, mely haemochromatosisban szenvedő betegeken igazolta volna az allopurinol biztonságosságát. Az allopurinol csak fokozott óvatossággal adható haemochromatosisban szenvedő betegeknek, illetve közvetlen hozzátartozóiknak.

Pajzsmirigy-betegségek

Egy hosszú távú, nyílt, kiterjesztett vizsgálat során emelkedett TSH-szintet (>5,5 µNE/ml)

figyeltek meg olyan betegeknél, akik tartós allopurinol-kezelésben részesültek (5,8%).

Körültekintés szükséges, amikor olyan betegeken alkalmazzák az alloporinolt, akiknek megváltozott a pajzsmirigyműködése.

6-merkaptopurin és azatioprin

Az azatioprin 6-merkaptopurinná metabolizálódik, amelyet a xantin-oxidáz enzim inaktivál. 6‑merkatopurin vagy azatioprin és allopurinol egyidejű alkalmazásakor a szokásos 6-merkatopurin vagy azatioprin dózisnak csak az ¼-ét szabad adni, mivel a xantin-oxidáz gátlása meghosszabbítja hatástartamukat.

Vidarabin (adenin arabinozid)

Allopurinol jelenlétében a vidarabin eliminációs felezési ideje megnő. Együttadásukkor fokozott figyelmet kell fordítani a fokozott toxicitás jeleire.

Szalicilátok és uricosuriás szerek

Az allopurinol fő aktív metabolitja az oxipurinol, mely az uráthoz hasonló módon, a veséken át választódik ki a szervezetből. Ezért az uricosuriás hatású hatóanyagok, mint például a probenicid és a nagy dózisban adott szalicilát meggyorsíthatják az oxipurinol kiürülését. Ez csökkentheti az allopurinol terápiás hatékonyságát, bár ennek jelentőségét minden esetben egyedileg kell megállapítani.

Klórpropamid

Vesekárosodás esetén klórpropamid és allopurinol együttadásakor az elhúzódó hypoglykaemia veszélye nő, mivel az allopurinol és a klórpropamid között kompetíció alakul ki a renalis tubularis exkrécióért.

Kumarin-származékok

A warfarin és egyéb kumarin-származékok hatásának fokozódásáról számoltak be allopurinollal való egyidejű alkalmazáskor, ezért az antikoaguláns kezelésben részesülő betegeket szorosan kell ellenőrizni.

Fenitoin

Az allopurinol gátolhatja a fenitoin oxidációját a májban, de ennek klinikai jelentősége még nem ismert.

Teofillin

Vizsgálati eredmények alapján az allopurinol gátolja a teofillin metabolizmusát. Az interakciót az magyarázhatja, hogy a xantin-oxidáz enzim emberben részt vesz a teofillin biotranszformációjában. Allopurinol kezelés bevezetésekor vagy a dózis emelésekor a teofillin szintet monitorozni kell.

Ampicillin/amoxicillin

Az ampicillint vagy amoxicillint és allopurinolt egyidejűleg szedők körében a bőrreakciók gyakoriságának növekedéséről számoltak be azokkal a betegekkel összehasonlítva, akik nem szedték mindkét gyógyszert. A közölt interakció okát még nem sikerült megállapítani. Ennek ellenére az allopurinolt szedő betegeknek, ha van rá lehetőség, ajánlott az ampicillin, ill. amoxicillin helyett más antibiotikum rendelése.

Citosztatikumok

Allopurinol és citosztatikumok (pl. ciklofoszfamid, doxorubicin, bleomicin, prokarbazin, alkil-halogenidek) alkalmazása esetén a vérdiszkrázia gyakrabban fordul elő, mint ha ezeket a hatóanyagokat önmagában alkalmazzák.

Ezért a vérkép rendszeres monitorozása szükséges.

Ciklosporin

Vizsgálatok alapján a ciklosporin koncentráció emelkedhet allopurinnal való együttadáskor. A két szer együttadásakor gondolni kell arra, hogy a ciklosporin toxicitása növekedhet.

Didanozin

Didanozin-kezelésben részesülő egészséges önkénteseken és HIV-fertőzötteken a didanozin Cmax és AUC értéke megközelítőleg megkétszereződhet anélkül, hogy a felezési idő megváltozna, egyidejű allopurinol (napi 300mg) kezelés során. A két gyógyszer együttadása általában nem javasolt. Ha egyidejű alkalmazásuk elkerülhetetlen, a didanozin dózisának csökkentése és a beteg szoros ellenőrzése javasolt.

Diuretikumok

Az allopurinol és a furoszemid interakcióját jelentették, ami emelkedett szérum-urát- és plazma-oxipurinol-szinteket okozott.

Diuretikumok, elsősorban a tiazidok, egyidejű adása esetén az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció fokozott kockázatát jelentették, főleg vesekárosodásban szenvedő betegeknél.

ACE-gátlók:

Allopurinollal együtt adva fokozódik a leukopenia kialakulásának kockázata, ezért együttadásukkor óvatosság szükséges.

Tiazid diuretikumok

Tiazid diuretikumok, beleértve a hidroklorotiazidot, egyidejű adása esetén fokozódhat az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció kockázata, főleg vesekárosodásban szenvedő betegeknél.

Alumínium-hidroxid

Alumínium-hidroxid és allopurinol egyidejű bevételekor az allopurinol hatása csökkenhet. Ezért a két gyógyszer bevétele között legalább 3órának kell eltelnie.

Terhesség

Egereken végzett vizsgálatban, intraperitonealisan, magas dózisban adott allopurinol magzati rendellenességet okozott, azonban más átfogó állatkísérletek orális allopurinol alkalmazásával kapcsolatban nem igazoltak hasonló elváltozásokat (lásd 5.3 pont).

Humán terhességben az allopurinol biztonságossága nem kellően alátámasztott, de hosszú évek óta széles körben alkalmazzák nyilvánvaló kóros következmények nélkül. Az Lurecine-t terhességben nem szabad alkalmazni, csak akkor, ha nincs biztonságosabb kezelési lehetőség és a betegség nagyobb veszélyt jelent az anyára és a magzatra nézve.

Szoptatás

Az allopurinol és metabolitja, az oxipurinol, kiválasztódik az anyatejbe. Napi 300mg allopurinolt szedő nőknél 1,4mg/l volt az allopurinol és 53,7mg/l volt az oxipurinol koncentrációja az anyatejben. A szoptatott csecsemőre gyakorolt hatást nem figyeltek meg.

Az allopurinol alkalmazása szoptatás ideje alatt nem ajánlott.

Mivel az allopurinol szedése során mellékhatásokat (pl. aluszékonyság, vertigo, ataxia) jelentettek, a Lurecine tablettát szedő betegeknek óvatosnak kell lenniük mielőtt vezetnek, gépeket kezelnek vagy veszélyes tevékenységekben vesznek részt, amíg meg nem bizonyosodnak róla, hogy az allopurinol nem befolyásolja hátrányosan az ezekhez a tevékenységekhez szükséges képességeiket.

Az allopurinolról nem áll rendelkezésre olyan modern klinikai dokumentáció, mely felhasználható lenne a nemkívánatos hatások gyakoriságának meghatározására. A nemkívánatos hatások gyakorisága változhat a dózis, és az egyidejűleg adott más gyógyszerek függvényében.

A mellékhatások csoportosítására használt gyakorisági kategóriák becslésen alapulnak, a legtöbb mellékhatásról nincsenek megfelelő adatok az incidencia kiszámításához. Az allopurinolról összegyűlt post-marketing tapasztalatok alapján a nemkívánatos események ritkán, illetve nagyon ritkán fordulnak elő.

A mellékhatások gyakoriság szerinti beosztás az alábbi konvención alapul:

nagyon gyakori (≥ 1/10),

gyakori (≥1/100 - <1/10),

nem gyakori (≥1/1000 - <1/100),

ritka (≥1/10000 - <1/1000),

nagyon ritka (<1/10000),

nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Az allopurinollal összefüggő nemkívánatos hatások a teljes kezelt populációban ritkán fordulnak elő, és legtöbbször nem súlyosak. Gyakoriságuk nagyobb vese- és/vagy májkárosodásban.

¹ Nagyon ritkán thrombocytopeniát, agranulocytosist és aplasticus anaemiát jelentettek, elsősorban a vese és/vagy a máj funkciójának károsodásakor, ami megerősíti a fokozott körültekintés szükségességét ebben a betegcsoportban (lásd 4.2 és 4.4pont).

² Ritkán súlyos túlérzékenységi reakciók fordulhatnak elő, többek között lemezes hámlással, lázzal, lymphadenopathiával, ízületi fájdalommal és/vagy eosinophiliával járó bőrreakciók, beleértve a Stevens–Johnson-szindrómát (SJS) és a toxicus epidermalis necrolysist (TEN) is (lásd A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei). Kísérő vasculitis és szöveti reakció többféle formában jelentkezhet, például hepatitis, vesekárosodás, akut cholangitis, xantin-kövek vagy igen ritkán epilepsziás roham képében. Nagyon ritkán akut anaphylaxiás sokkot is jelentettek. Ha ilyen súlyos reakciók jelentkeznek – ez a kezelés során bármikor bekövetkezhet – a Lurecine adását azonnal és véglegesen be kell fejezni.

Késleltetett, több szervet érintő túlérzékenységi rendellenesség (ami túlérzékenységi vagy DRESS szindrómaként ismert) fordulhat elő, ami az alábbi tünetek különböző kombinációival járhat: láz, bőrkiütés, vasculitis, lymphadenopathia, pseudolymphoma, arthralgia, leukopenia, eosinophilia, hepatosplenomegalia, rendellenes májfunkciós eredmények és eltűnő epeút-szindróma (az intrahepaticus epevezetékek roncsolódása és eltűnése). Egyéb szervek is érintettek lehetnek (pl. máj, tüdő, vese, pancreas, myocardium és vastagbél). Ezek a reakciók a kezelés során bármikor kialakulhatnak, és amennyiben ez megtörténik, a Lurecine adását azonnal és véglegesen abba kell hagyni.

A gyógyszert nem szabad újra alkalmazni olyan betegnél, akinél túlérzékenységi szindróma, illetve SJS/TEN alakult ki.

A kortikoszteroidok adása előnyös lehet a túlérzékenységi bőrreakciók leküzdésében.

Generalizált túlérzékenységi reakciók előfordulása során egyidejűleg általában vese- és/vagy máj-rendellenességek jelenlétét is megfigyelték, különösen akkor, ha a reakció halálos kimenetelű volt (lásd 4.4 pont).

³ Angio-immunoblasztos T-sejtes lymphomát nagyon ritkán írtak le generalizált lymphadenopathiában végzett nyirokcsomó-biopszia után, az allopurinol alkalmazásának abbahagyása után reverzibilisnek tűnik.

⁴ A korai klinikai vizsgálatokban hányingert, hányást jelentettek. A későbbi vizsgálatok arra utaltak, hogy ezek a reakciók klinikailag nem jelentősek és a készítmény étkezés utáni bevételével elkerülhetők.

⁵ Májműködési zavart a generalizált túlérzékenységi reakció nyilvánvaló jelei nélkül is jelentettek.

⁶ A bőrreakciók a leggyakoribb mellékhatások, a kezelés folyamán bármikor előfordulhatnak. Lehetnek viszkető, maculo-papulosus, olykor pikkelyesen hámló bőrelváltozások, máskor purpurák, ritkán lemezesen hámló formában jelentkeznek, mint a Stevens–Johnson-szindrómában vagy a toxicus epidermalis necrolysisben (SJS/TEN). A SJS és a TEN, vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakció kialakulásának kockázata a kezelés első heteiben a legmagasabb. Ezen reakciók kezelésekor a legjobb eredmények a korai diagnózis, valamint a lehetséges gyanúsított gyógyszerek szedésének azonnali abbahagyása esetén érhetők el. Bőrreakciók észlelésekor a kezelést azonnal fel kell függeszteni. Ha a bőrtünetek enyhék voltak, megszűnésük után, ha szükséges, az allopurinol újra adható csökkentett dózisban (pl. 50mg/nap), amit fokozatosan lehet emelni. A HLA-B*5801 allél jelenléte összefüggésbe hozható az allopurinol szedése következtében kialakuló túlérzékenységi szindróma és SJS/TEN kockázatával. Ha a bőrelváltozás visszatér, az allopurinol szedését véglegesen abba kell hagyni, mivel súlyosabb túlérzékenységi reakció is kialakulhat (lásd Immunrendszeri betegségek és tünetek). Ha nem zárható ki a SJS/TEN vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakció, a súlyos vagy halálos reakció kialakulásának lehetősége miatt nem adható a betegnek újra allopurinol. A SJS/TEN és egyéb túlérzékenységi reakciók klinikai diagnózisa képezi a döntéshozatal alapját. Amennyiben a kezelés során bármikor ilyen reakció fordul elő, az allopurinol-kezelést azonnal és véglegesen le kell állítani.

⁷ Angiooedemát önmagában és generalizált túlérzékenységi reakció tüneteivel együtt is jelentettek.

⁹ A releváns klinikai vizsgálatokban előfordult TSH-szint-emelkedés nem befolyásolta a szabad T4-szintet és nem okozott szubklinikai hypothyreosist.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

22,5g allopurinol bevételét jelentették nem kívánatos hatások előfordulása nélkül.

Egy betegnél viszont 20g allopurinol bevétele után tüneteket, mint pl. hányinger, hányás, hasmenés és szédülés, jelentettek. Általános támogató kezelés után a beteg meggyógyult.

Az allopurinol masszív túladagolása a xantin-oxidáz jelentős mértékű gátlásához vezet, mely nem fejt ki kedvezőtlen hatást, ha csak nem befolyásolja az egyidejűleg szedett gyógyszerek hatását, mint pl. 6‑merkaptopurin és az azatioprin együttadásakor.

Kezelés

A megfelelő diurézis fenntartásához elegendő mennyiségű folyadékbevitel megkönnyíti az allopurinol és metabolitjai renalis kiürülését. Ha klinikailag indokolt, hemodialízis kezelést kell végezni.