MILURIT 150 MG TABLETTA

Felnőttek:

• Diétával nem kontrollálható hyperurikaemia minden fajtája, beleértve a különböző eredetű másodlagos hyperurikaemiát és a hyperurikaemiás állapotok szövődményeit, különösen köszvény, húgysav nephropathia megnyilvánulása esetén, és a húgysavkövek (vesekövek) képződésének megelőzésére és feloldására.

• Visszatérő kevert kalcium-oxalát kövek kezelése egyidejű hyperurikaemiában, amikor a folyadékpótlás, diétás és hasonló intézkedések nem vezettek eredményre.

Gyermekek és serdülők:

• Eltérő eredetű másodlagos hyperurikaemia.

• Húgysav nephropathia leukémiakezelés alatt.

• Örökletes enzimhiányos betegségek, Lesch–Nyhan-szindróma (részleges vagy teljes hipoxantin‑guanin-foszforibozil-transzferáz enzim hiány) és adenin-foszforibozil-transzferáz enzim hiány.

Az allopurinol-kezelést az esetleges mellékhatások kockázatának csökkentése érdekében kis dózissal (például 100mg/nap) kell elkezdeni, és a dózis csak akkor emelhető, ha a terápiás válasz, a szérum húgysavszintjének csökkenése nem megfelelő. Vesekárosodás esetén fokozott óvatosság szükséges (lásd Vesekárosodás c. rész).

A következő kezelési séma javasolt:

Napi 100–200mg javasolt az enyhe,

napi 300–600mg a közepesen súlyos és

napi 700–900mg a súlyos állapotokban.

Ha az adagolás mg/ttkg alapján szükséges, az allopurinol javasolt adagja 2–10mg/ttkg/nap.

A készítmény javasolt napi adagja 10–20mg/ttkg, 3 adagban elosztva, a napi adag nem haladhatja meg a 400mg-ot. Gyermekkorban a készítmény adása a malignus betegségeket (különösen leukaemiákat), illetve bizonyos enzim rendellenségeket (pl. Lesch–Nyhan-szindrómát) kivéve csak kivételes esetekben indokolt.

Idős betegekre vonatkozó specifikus adatok hiányában a kielégítő húgysavszint csökkenést eredményező legkisebb adagot kell alkalmazni. Különös figyelmet kell fordítani a vesekárosodásban szenvedő betegek kezelésére vonatkozó, valamint a 4.4pontban leírt javaslatokra (lásd 4.4pont).

Mivel az allopurinol és metabolitjai a vesén át ürülnek a szervezetből, a veseműködés romlása a hatóanyag és/vagy metabolitjai felhalmozódásához vezethet, az eliminációs felezési idő következményes megnyúlásával.

Az alábbi táblázat vesekárosodás esetén az adagolás beállítására ad iránymutatást:

Súlyos vesekárosodásban tanácsos lehet napi 100mg-nál kisebb adagok alkalmazása, vagy a napi egyszeri 100mg-os dózis egy napnál hosszabb időközzel történő adagolása is.

Amennyiben lehetőség nyílik a plazma-oxipurinolszint monitorozására, az adagot úgy kell beállítani, hogy az oxipurinol koncentrációja 100mikromol/l (15,2mg/l) alatt maradjon.

Dialízissel az allopurinol és metabolitjai eltávolíthatók a szervezetből. Heti 2–3dialíziskezelés esetén megfontolandó alternatív adagolási séma – minden kezelés után közvetlenül 300–400mg allopurinol, a kezelések között gyógyszermentes periódussal – alkalmazása.

Vesekárosodásban szenvedő betegeknél az allopurinol egyidejű alkalmazása tiazid diuretikumokkal fokozott óvatosságot igényel. Az allopurinolt a lehető legkisebb hatásos adagban kell alkalmazni a vesefunkció szoros ellenőrzése mellett (lásd 4.5pont).

Májkárosodásban a dózist csökkenteni kell. A kezelés kezdetén a májfunkciós értékek időszakos ellenőrzése javasolt.

A citotoxikus kezelés megkezdése előtt ajánlott a meglévő hyperurikaemiát és vagy hyperuricosuriát allopurinol adásával korrigálni. Fontos a megfelelő hidráltság biztosítása az optimális diurézis fenntartásához, és a vizelet alkalizálása az urát/húgysav szolubilitás növelése érdekében. Az allopurinol dózisa az ajánlott dózistartomány alsó határához essen közel.

Ha a húgysav nephropathia vagy egyéb más kóros állapot vesefunkció károsodást okozott, a Vesekárosodás c. részben leírt javaslatokat kell követni.

Ezek az intézkedések csökkenthetik a klinikai állapotot komplikáló xantin, illetve oxipurinol lerakódást (lásd 4.5 és 4.8pont).

Monitorozás:

Az adagolás beállításához a szérum urát és a vizelet urát/húgysav szintjének megfelelő időszakonkénti monitorozása szükséges.

Adagolási javaslat bőrreakciók esetén:

Bőrreakciók észlelésekor az allopurinol szedését azonnal fel kell függeszteni. Ha a bőrtünetek enyhék voltak, megszűnésük után, a kockázat alapos mérlegelésével, az allopurinol újra adható csökkentett adagban (pl. 50mg naponta), melyet fokozatosan lehet emelni a bőrtünetek és egyéb mellékhatások monitorozása mellett. Ha a bőrelváltozás visszatér, az allopurinol szedését véglegesen abba kell hagyni, mivel súlyosabb túlérzékenységi reakció is kialakulhat (lásd 4.8pont).

Az alkalmazás módja

Szájon át történő alkalmazásra.

A Milurit tablettát naponta egyszer, étkezés után kell bevenni. Jól tolerálható, különösen étkezés utáni bevétel esetén. Ha a napi adag meghaladja a 300mg-ot és gastrointestinalis panaszok jelentkeznek, a napi adagot több részletre elosztva javasolt adagolni.

A készítmény hatóanyagával, vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Túlérzékenységi szindróma, SJS és TEN

Az allopurinollal összefüggésben kialakuló túlérzékenységi reakciók sokféle módon nyilvánulhatnak meg, pl. maculopapularis bőrkiütések, a DRESS szindrómaként is ismert túlérzékenységi tünetegyüttes, valamint Stevens–Johnson-szindróma (SJS)/ toxicus epidermalis necrolysis (TEN) formájában.

Ezek a reakciók jelentik egyben a klinikai diagnózist, és a klinikai megjelenésük továbbra is a döntéshozatal alapját képezi. Amennyiben a kezelés során bármikor ilyen reakció fordul elő, az allopurinol kezelést azonnal le kell állítani. A gyógyszert nem szabad újra alkalmazni olyan betegnél, akinél túlérzékenységi szindróma, illetve SJS/TEN alakult ki. A kortikoszteroidok adása előnyös lehet a túlérzékenységi bőrreakciók leküzdésében. (Lásd 4.8pont Immunrendszeri betegségek és tünetek és A bőr és a bőr alatti szövetek betegségei és tünetei.)

HLA-B*5801 allél

A HLA-B*5801 allél jelenléte összefüggésbe hozható az allopurinol-használat következtében kialakuló túlérzékenységi szindróma és SJS/TEN kockázatával. A HLA-B*5801 allél gyakorisága nagymértékben változik az egyes népcsoportok között: a han kínai népcsoportban elérheti a 20%-ot, a thai populációban 8–15%, a koreai populációban megközelítőleg 12%, míg a japán vagy európai származású egyénekben 1–2%.

A kezelés megkezdése előtt a HLA-B*5801-re vonatkozó szűrés elvégzése javasolt azoknál a betegcsoportoknál, akiknél ezen allél prevalenciája ismerten magas. Krónikus vesebetegség fennállása ezeknél a betegeknél tovább növelheti a kockázatot. Amennyiben a han kínai, thai vagy koreai származású betegeknél a HLA-B*5801 genotipizálás nem lehetséges, a kezelés megkezdése előtt alaposan mérlegelni kell a várható előnyöket és meg kell fontolni, hogy meghaladják-e a lehetséges kockázatokat. A genotipizálás alkalmazása más betegcsoportokban nem megalapozott.

Ha a beteg ismert HLA-B*5801 allél-hordozó (elsősorban a han kínai, thai vagy koreai származású betegeknél), az allopurinol-kezelés csak abban az esetben kezdhető el, ha más megfelelő kezelés nem lehetséges és az előnyök meghaladják a kockázatot. Különleges figyelemre van szükség a túlérzékenységi szindróma vagy SJS/TEN első jeleinek észlelése érdekében, valamint a beteget tájékoztatni kell arról, hogy a tünetek első megjelenésekor a kezelést azonnal abba kell hagyni.

SJS vagy TEN a HLA-B*5801-negatívnak bizonyult betegeknél is előfordulhat, függetlenül a származásuktól.

Krónikus vesekárosodás

Krónikus vesekárosodásban szenvedő és egyidejűleg diuretikummal (elsősorban tiazidokkal) kezelt betegek esetében nagyobb lehet a kockázata az allopurinollal összefüggésben kialakuló túlérzékenységi reakciók, beleértve az SJS/TEN kialakulásának.

Rendkívüli figyelemre van szükség a túlérzékenységi szindróma vagy SJS/TEN jeleinek észlelése érdekében, valamint a beteget tájékoztatni kell arról, hogy a tünetek első megjelenésekor a kezelést azonnal és véglegesen abba kell hagyni (lásd 4.8pont).

Máj- vagy vesekárosodás

Máj- vagy vesekárosodásban az allopurinol dózisát csökkenteni kell (lásd 4.2pont). Magas vérnyomás vagy szívelégtelenség miatt kezelt (pl. vízhajtót vagy ACE-gátlót szedő) betegeknél egyidejűleg előfordulhat a veseműködés romlása, ezeknek a betegeknek allopurinol csak óvatosan adható.

Tünetmentes hyperurikaemia

Tünetmentes hyperurikaemia önmagában általában nem képezi a kezelés javallatát. A folyadékbevitel és az étrend megváltoztatása az alapbetegség egyidejű kezelésével együtt javíthatja a klinikai állapotot.

Akut köszvényes roham

Az allopurinol kezelést nem szabad addig megkezdeni, amíg az akut köszvényes roham teljesen el nem múlik, mivel újabb rohamokat válthat ki.

Az allopurinol kezelés bevezetése, ahogyan az uricosuriás szereknél is, akut köszvényes rohamot provokálhat. Ennek elkerülése érdekében a kezelés kezdetén – legalább 1 hónapig – megfelelő gyulladáscsökkentő vagy kolchicin profilaktikus adása javasolt. A megfelelő dózisok, figyelmeztetések és óvintézkedések megtalálhatók az orvosi szakirodalomban.

Ha allopurinol-kezelés közben alakul ki akut köszvényes roham, az allopurinol adását változatlan adagban folytatni kell, a rohamot megfelelő gyulladáscsökkentő szerrel kell kezelni.

Azatioprin vagy 6-merkaptopurin

Allopurinol nem adható azatioprin vagy 6-merkaptopurin kezelésben részesülő betegeknek, csak ha az azatioprin vagy 6-merkaptopurin dózisát a szokásos dózis 25%-ára csökkentik (lásd 4.5pont).

Az allopurinol 6-merkaptopurinnal vagy azatioprinnal való egyidejű alkalmazását kerülni kell, ugyanis halálos kimenetelű eseteket jelentettek (lásd 4.5 pont).

Xantin-lerakódás

Azokban az esetekben, amikor a húgysavképződés nagymértékben fokozódott (pl. malignus betegségek és kezelésük, Lesch–Nyhan-szindróma) a xantin abszolút koncentrációja ritkán olyan mértékben megnő a vizeletben, ami már elegendő a xantin-lerakódásához a húgyutakban. Az optimálisan híg vizelet biztosítása megfelelő folyadékbevitellel minimálisra csökkenti ezt a veszélyt.

Húgysavkő beékelődés

Az allopurinollal végzett megfelelő kezelés a nagy, vesemedencében elhelyezkedő húgysavkövek oldódásához vezethet, csekély a valószínűsége a kövek ureterbe való beékelődésének.

A veseköszvény és a húgysavkövek kezelésében a termelt vizelet mennyiségnek legalább napi 2liternek kell lennie és a vizelet pH értékét 6,4–6,8 közötti tartományban kell tartani.

Haemochromatosis

Az allopurinol köszvényellenes hatása elsősorban a xantin-oxidáz enzim gátlásán alapul. A xantin-oxidáz feltételezhetően szerepet játszik a májban tárolt vasmennyiség csökkentésében és clearance-ében. Egyes, rágcsálókon végzett, vizsgálatokban a májban raktározott vas mennyiségének növekedését észlelték az allopurinollal kezelt állatokon, más vizsgálatokban ez nem volt megfigyelhető. Huszonnyolc egészséges önkéntesen nem észleltek változást a májban raktározott vas mennyiségében. Nem volt olyan vizsgálat, mely haemochromatosisban szenvedő betegeken igazolta volna az allopurinol biztonságosságát. Az allopurinol csak fokozott óvatossággal adható haemochromatosisban szenvedő betegeknek, illetve közvetlen hozzátartozóiknak.

Pajzsmirigy-betegségek

Egy hosszú távú, nyílt, kiterjesztett vizsgálat során emelkedett TSH-szintet (> 5,5mikroNE/ml) figyeltek meg olyan betegeknél, akik tartós allopurinol-kezelésben részesültek (5,8%).

Körültekintés szükséges, amikor olyan betegeken alkalmazzák az allopurinolt, akiknek megváltozott a pajzsmirigyműködése.

Nátrium

A készítmény kevesebb, mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

6-merkaptopurin és azatioprin:

Az azatioprin 6-merkaptopurinná metabolizálódik, melyet a xantin-oxidáz enzim inaktivál. 6‑merkatopurin vagy azatioprin és a xantin-oxidáz-gátlók közé tartozó allopurinol egyidejű alkalmazásakor a xantin-oxidáz gátlása meghosszabbítja hatástartamukat. A 6-merkaptopurin vagy az azatioprin szérumkoncentrációja toxikus szintet érhet el, ebből következő életveszélyes pancytopeniával és myelosuppressióval, ha ezeket a gyógyszereket allopurinollal együtt alkalmazzák. Ezért az allopurinol egyidejű alkalmazását 6-merkaptopurinnal vagy azatioprinnal kerülni kell. Ha azt állapítják meg, hogy klinikailag szükséges az allopurinolt 6-merkaptopurinnal vagy azatioprinnal együtt alkalmazni, akkor 6-merkatopurin vagy azatioprin szokásos dózisának csak a negyedét (25%-át) szabad adni, és biztosítani kell a gyakori hematológiai monitorozást. (Lásd 4.4pont.)

A betegeket utasítani kell arra, hogy jelentsék, ha a csontvelő-suppressio bármely jelét vagy

tünetét észlelik magukon (tisztázatlan eredetű véraláfutás vagy vérzés, torokfájás, láz).

Vidarabin (adenin arabinozid):

A bizonyítékok arra utalnak, hogy az allopurinol jelenlétében a vidarabin eliminációs felezési ideje megnő. Együttadásukkor fokozott figyelmet kell fordítani a fokozott toxicitás jeleire.

Szalicilátok és uricosuriás szerek:

Az allopurinol fő aktív metabolitja az oxipurinol, mely az uráthoz hasonló módon, a veséken át választódik ki a szervezetből. Ezért az uricosuriás hatású hatóanyagok, mint például a probenecid és a nagy dózisban adott szalicilát meggyorsíthatják az oxipurinol kiürülését. Ez csökkentheti az allopurinol terápiás hatékonyságát, bár ennek jelentőségét minden esetben egyedileg kell megállapítani.

Klórpropamid:

Beszűkült vesefunkció esetén klórpropamid és allopurinol együttadásakor az elhúzódó hypoglykaemia veszélye nő, mivel az allopurinol és a klórpropamid között kompetíció alakul ki a renalis tubularis exkrécióért.

Kumarin-származékok:

A warfarin és egyéb kumarin-származékok hatásának fokozódásáról számoltak be allopurinollal való egyidejű alkalmazáskor, ezért az antikoaguláns kezelésben részesülő betegeket szorosan kell ellenőrizni.

Fenitoin:

Az allopurinol gátolhatja a fenitoin oxidációját a májban, de ennek klinikai jelentősége még nem ismert.

Teofillin:

Vizsgálati eredmények alapján az allopurinol gátolja a teofillin metabolizmusát. Az interakciót az magyarázhatja, hogy a xantin-oxidáz enzim emberben részt vesz a teofillin biotranszformációjában. Allopurinol kezelés bevezetésekor vagy az adag emelésekor a teofillin-szintet monitorozni kell.

Ampicillin/amoxicillin:

Az ampicillint vagy amoxicillint és allopurinolt egyidejűleg szedők körében a bőrreakciók gyakoriságának növekedéséről számoltak be azokkal a betegekkel összehasonlítva, akik nem szedték mindkét gyógyszert. A közölt interakció okát még nem sikerült megállapítani. Ennek ellenére az allopurinolt szedő betegeknek, ha van rá lehetőség, ajánlott az ampicillin, ill. amoxicillin helyett más antibiotikum rendelése.

Citosztatikumok (pl.ciklofoszfamid, doxorubicin, bleomicin, prokarbazin, mekloro-etamin):

Allopurinol és citosztatikumok (pl. ciklofoszfamid, doxorubicin, bleomicin, prokarbazin, alkil-halogenidek), együttes alkalmazásakor gyakrabban fordulnak elő vérképet érintő rendellenességek, mint amikor ezeket a gyógyszereket önmagukban alkalmazzák.

Ezért a vérkép rendszeres ellenőrzése szükséges.

Allopurinol szedésekor a ciklofoszfamid és más citotoxikus szerek fokozott csontvelő-szuprimáló hatásáról számoltak be malignus daganatban szenvedő (nem leukémiás) betegekben. Azonban ciklofoszfamidot, doxorubicint, bleomicint, prokarbazint és/vagy mekloro-etamint (klórmetin-hidrokloridot) szedő betegen végzett kontrollált vizsgálatokban nem észlelték, hogy az allopurinol növelné ezeknek a citotoxikus szereknek a toxicitását.

Alumínium-hidroxid:

Alumínium-hidroxid és allopurinol egyidejű bevételekor az allopurinol hatása csökkenhet. Ezért a két gyógyszer bevétele között legalább 3 órának kell eltelnie.

Ciklosporin:

Vizsgálatok alapján a ciklosporin-koncentráció emelkedhet allopurinnal való együttadáskor. A két szer együttadásakor gondolni kell arra, hogy a ciklosporin toxicitása növekedhet.

Didanozin:

Didanozin kezelésben részesülő egészséges önkénteseken és HIV-fertőzötteken a didanozin cmax- és AUC-értéke megközelítőleg megkétszereződött anélkül, hogy a felezési idő megváltozott volna, egyidejű allopurinol (napi 300mg) kezelés során. A két gyógyszer együttadása általában nem javasolt. Ha egyidejű alkalmazásuk elkerülhetetlen, a didanozin dózisának csökkentése és a beteg szoros ellenőrzése javasolt.

ACE-gátlók:

Allopurinollal együtt adva fokozódik a leukopenia kialakulásának kockázata, különösen károsodott vesefunkció esetében, ezért együttadásukkor óvatosság szükséges.

A túlérzékenységi reakció fokozott kockázatáról számoltak be allopurinol és ACE-gátlók egyidejű alkalmazásakor, főleg vesekárosodásban szenvedő betegeknél.

Az allopurinol és kaptopril egyidejű alkalmazásakor a bőrreakciók kialakulásának veszélye fokozódhat, különösen krónikus veseelégtelenség esetében.

Diuretikumok:

Az allopurinol és a furoszemid interakcióját jelentették, ami emelkedett szérum urát- és plazma oxipurinol-szinteket eredményezett.

Diuretikumok, elsősorban a tiazidok, egyidejű adása esetén az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció fokozott kockázatát jelentették, főleg vesekárosodásban szenvedő betegeknél.

Terhesség

Humán terhességben az allopurinol biztonságossága nem kellően alátámasztott, de hosszú évek óta széles körben alkalmazzák nyilvánvaló kóros következmények nélkül (lásd 5.3pont).

A Milurit tablettát terhességben nem szabad alkalmazni, csak akkor, ha nincs biztonságosabb kezelési lehetőség és a betegség nagyobb veszélyt jelent az anyára és a magzatra nézve.

Szoptatás

Az allopurinol és metabolitja, az oxipurinol, kiválasztódik az anyatejbe. Az allopurinol alkalmazása szoptatás ideje alatt nem ajánlott.

Napi 300mg allopurinolt szedő nőknél 1,4mg/l volt az allopurinol és 53,7mg/l volt az oxipurinol koncentrációja az anyatejben. A szoptatott csecsemőre gyakorolt hatást nem figyeltek meg.

Az allopurinol szedése során olyan mellékhatásokat (pl. aluszékonyság, forgó jellegű szédülés, ataxia) jelentettek, melyek befolyásolják a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket. A betegeknek körültekintően kell eljárniuk, mielőtt gépjárművet vezetnének, gépeket kezelnének, vagy balesetveszélyes tevékenységben vennének részt, hogy biztosan meggyőződjenek arról, hogy az allopurinol nem rontja az ezekhez a tevékenységekhez szükséges képességeiket.

Erről a készítményről nem áll rendelkezésre olyan modern klinikai dokumentáció, mely felhasználható lenne a nemkívánatos hatások gyakoriságának meghatározására. A nemkívánatos hatások gyakorisága változhat a dózis, és az egyidejűleg adott más gyógyszerek függvényében.

A mellékhatások csoportosítására használt gyakorisági kategóriák becslésen alapulnak, a legtöbb mellékhatásról nincsenek megfelelő adatok az incidencia kiszámításához. Az allopurinolról összegyűlt post-marketing tapasztalatok alapján a nemkívánatos események ritkán, illetve nagyon ritkán fordulnak elő.

A mellékhatások gyakoriság szerinti beosztása az alábbi konvención alapul:

nagyon gyakori (≥1/10),

gyakori (≥1/100 – <1/10),

nem gyakori (≥1/1000 – <1/100),

ritka (≥1/10000 – <1/1000),

nagyon ritka (<1/10000),

nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).

Az allopurinollal összefüggő nemkívánatos hatások a teljes kezelt populációban ritkán fordulnak elő, és legtöbbször nem súlyosak. Gyakoriságuk nagyobb vese- és/vagy májkárosodásban.

¹ Nagyon ritkán thrombocytopeniát, agranulocytosist és aplasticus anaemiát jelentettek, elsősorban a vese és/vagy a máj funkciójának károsodásakor, ami megerősíti a fokozott körültekintés szükségességét ebben a betegcsoportban (lásd 4.2 és 4.4pont).

² Ritkán súlyos túlérzékenységi reakciók fordulhatnak elő, többek között lemezes hámlással, lázzal, lymphadenopathiával, ízületi fájdalommal és/vagy eosinophiliával járó bőrreakciók, beleértve a Stevens–Johnson-szindrómát (SJS) és a toxicus epidermalis necrolysist (TEN) is (lásd A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei). Kísérő vasculitis és szöveti reakció többféle formában jelentkezhet, például hepatitis, vesekárosodás, akut cholangitis, xantin kövek vagy igen ritkán epilepsziás roham képében. Nagyon ritkán akut anaphylaxiás sokkot is jelentettek. Ha ilyen reakciók jelentkeznek – ez a kezelés során bármikor bekövetkezhet – a Milurit adását azonnal és véglegesen be kell fejezni.

Késleltetett, több szervet érintő túlérzékenységi rendellenesség (amely túlérzékenységi vagy DRESS szindrómaként ismert) fordulhat elő, mely az alábbi tünetek különböző kombinációival járhat: láz, kiütés, vasculitis, lymphadenopathia, pseudolymphoma, arthralgia, leukopenia, eosinophilia, hepatosplenomegalia, rendellenes májfunkciós eredmények és eltűnő epeút szindróma (az intrahepaticus epevezetékek roncsolódása és eltűnése). Egyéb szervek is érintettek lehetnek (pl. máj, tüdő, vese, pancreas, myocardium és vastagbél). Ezek a reakciók a kezelés során bármikor kialakulhatnak, és amennyiben ez megtörténik, a Milurit adását azonnal és véglegesen abba kell hagyni.

A gyógyszert nem szabad újra alkalmazni olyan betegnél, akinél túlérzékenységi szindróma, illetve SJS/TEN alakult ki.

Kortikoszteroidok adása előnyös lehet a túlérzékenységi bőrreakciók leküzdésében.

Generalizált túlérzékenységi reakciók előfordulása során egyidejűleg általában vese és/vagy máj rendellenességek jelenlétét is megfigyelték, különösen akkor, ha a reakció halálos kimenetelű volt (lásd 4.4pont).

³ Angio-immunoblasztos T-sejt lymphomát nagyon ritkán írtak le generalizált lymphadenopathiában végzett nyirokcsomó-biopszia után. Az allopurinol elhagyása után reverzibilisnek tűnik.

⁴ A korai klinikai vizsgálatokban hányingert, hányást jelentettek. A későbbi vizsgálatok arra utaltak, hogy ezek a reakciók klinikailag nem jelentősek és a készítmény étkezés utáni bevételével elkerülhetők.

⁵ Májműködési zavart a generalizált túlérzékenységi reakció nyilvánvaló jelei nélkül is jelentettek.

⁶ A bőrreakciók a leggyakoribb mellékhatások, a kezelés folyamán bármikor előfordulhatnak. Lehetnek viszkető, maculo-papulosus, olykor pikkelyesen hámló bőrelváltozások, máskor purpurák, ritkán lemezesen hámló formában jelentkeznek, mint a Stevens–Johnson-szindrómában vagy a toxicus epidermalis necrolysisben (SJS/TEN). A SJS és a TEN, vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakció kialakulásának kockázata a kezelés első heteiben a legmagasabb. Ezen reakciók kezelésekor a legjobb eredmények a korai diagnózis, valamint a lehetséges gyanúsított gyógyszerek szedésének azonnali abbahagyása esetén érhetők el. Bőrreakciók észlelésekor a Milurit kezelést azonnal fel kell függeszteni. Ha a bőrtünetek enyhék voltak, megszűnésük után, ha szükséges, az allopurinol újra adható csökkentett adagban (pl. 50mg/nap), melyet fokozatosan lehet emelni. A HLA-B*5801 allél jelenléte összefüggésbe hozható az allopurinol-használat következtében kialakuló túlérzékenységi szindróma és SJS/TEN kockázatával. Ha a bőrelváltozás visszatér, az allopurinol szedését véglegesen abba kell hagyni, mivel súlyosabb túlérzékenységi reakció is kialakulhat (lásd Immunrendszeri betegségek és tünetek). Ha nem zárható ki a SJS/TEN vagy egyéb súlyos túlérzékenységi reakció, a súlyos vagy fatális reakció kialakulásának lehetősége miatt nem adható a betegnek újra allopurinol. A SJS/TEN klinikai diagnózisa továbbra is a döntéshozatal alapját képezi. Amennyiben a kezelés során bármikor ilyen reakció fordul elő, az allopurinol-kezelést azonnal és véglegesen le kell állítani.

⁷ Angio-oedemát önmagában és generalizált túlérzékenységi reakció tüneteivel együtt is jelentettek.

⁹ A releváns klinikai vizsgálatokban előfordult TSH-szint-emelkedés nem befolyásolta a szabad T4-szintet és nem okozott szubklinikai hypothyreosist.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

22,5g allopurinol bevételét jelentették nemkívánatos hatások előfordulása nélkül.

Egy betegnél viszont 20g allopurinol bevétele után tüneteket, mint pl. hányinger, hányás, hasmenés és szédülés, jelentettek. Általános támogató kezelés után a beteg meggyógyult.

Az allopurinol masszív túladagolása a xantin-oxidáz jelentős mértékű gátlásához vezet, mely nem fejt ki kedvezőtlen hatást, ha csak nem befolyásolja az egyidejűleg szedett gyógyszerek hatását, mint pl. 6‑merkaptopurin és/vagy az azatioprin együttadásakor.

Kezelés:

Speciális antidotuma nem ismert. A megfelelő diurézis fenntartásához elegendő mennyiségű folyadékbevitel megkönnyíti az allopurinol és metabolitjai renalis kiürülését. Ha klinikailag indokolt, hemodialízis kezelést kell végezni.