PROSTIN VR 0,5 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ

A kezelés javallt a ductus arteriosus időleges nyitvatartására korrekciós vagy palliatív műtétek elvégzéséig újszülöttek veleszületett szívhibáiban, amikor a túlélés a nyitott ductus arteriosustól függ. A veleszületett szívhibák a következők lehetnek: atresia pulmonális, stenosis pulmonalis, a tricuspidalis billentyű atresiája, Fallot tetralogia, az aortaív interpositiója, coarctatio aortae, a mitrális billentyű atresiája és a nagyér transpositio társuló defectusokkal vagy a nélkül.

Az alkalmazás módja

Intravénás cseppinfúzióval vagy állandó sebességet biztosító infúziós pumpával adagolható, kizárólag hígítva.

Folyamatos infúzióval adható csökkent pulmonalis keringésben szenvedő újszülötteknek (a pulmonalis keringést az aortából a ductus arteriosuson át a pulmonalis artériába áramló vér biztosítja), vagy beszűkült szisztémás keringés esetén (az aorta ellátását az arteria pulmonalisból a ductuson át áramló vér biztosítja). Ez megvalósítható az arteria umbilicalison keresztül a leszálló aorta és ductus arteriosus csatlakozásához vagy közvetlenül a fölé bevezetett katéter segítségével, esetleg intravénásan.

Adagolás

A szokásos kezdő adag 0,05-0,1mikrogramm alprosztadil ttkg/perc.

Legtöbb tapasztalat a 0,1mikrogram ttkg/perc adagolással van.

A klinikai válasz után (a pO2 emelkedése a csökkent pulmonális vérkeringésű újszülöttekben vagy a szisztémás vérnyomás és a vér pH-jának emelkedése csökkent szisztémás vérkeringésű újszülöttekben) az infúzió sebességét le kell csökkenteni annyira, hogy a lehetséges legkisebb adagot alkalmazva a kívánt válasz még biztosított legyen.

Példa a hígításra és infúziósebességre 0,1mikrogram ttkg/perc eléréséhez:

1ml Prostin VR-t (500mikrogramm alprosztadil) hány ml infúziós oldathoz kell hozzáadni:

Például:

0,1mikrogramm/testtömeg kg/perc adag eléréséhez egy 2,8ttkg-os újszülöttnél 5mikrogramm/ml koncentrációt kell alkalmazni.

Infúziós sebesség kiszámítása:

0,02ml/ttkg/perc × 2,8 ttkg = 0,056ml/perc vagy 3,36ml/óra. A Prostin VR hígítások kiszámításában és elkészítésében különösen óvatosan kell eljárni.

Az 1ml-es ampulla hígításához 0,9%-os nátrium-klorid-infúziót vagy 5%-os glükóz-infúziót kell használni. Olyan térfogatú hígítást kell készíteni, hogy az alkalmazási módnak megfeleljen.

24 óránként friss oldatot kell készíteni.

Ahhoz, hogy a 0,1mikrogramm/ttkg/perc adag 0,05mikrogramm/ttkg/perc-re változzon, az infúzió sebességét a felére kell csökkenteni.

A készítmény hatóanyagával (alprosztadil) vagy bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Csak a javallt adagokat szabad alkalmazni. A kezelést a gyógyszer adására képzett orvos folytathatja kizárólag olyan kórházi osztályon, ahol biztosítva van a gyermekintenzív ellátás.

Alprosztadillal (prosztaglandin E1 vagy PGE1) kezelt, veleszületett szívhibás újszülöttek kb. 10-12%‑ánál apnoe léphet fel. Az apnoet leggyakrabban újszülötteknél figyelték meg, főként azoknál, akik születési testtömege 2kg-nál kisebb volt, és rendszerint az infúzió első órájában lép fel. Ezért az alprosztadilt csak akkor szabad alkalmazni, ha lehetőség van azonnali gépi lélegeztetésre.

Az alprosztadilt a lehető legrövidebb idő alatt és a kívánt terápiás választ kiváltó lehető legalacsonyabb dózisban kell beadni. A hosszú távú alprosztadil infúziós kezelés kockázatát a kritikus állapotban lévő csecsemőknél a kezelésből származó lehetséges előnyökkel kell összevetni.

Prosztaglandin E1-gyel kezelt csecsemők ductus arteriosusának és arteria pulomálisának patológiai vizsgálatai olyan szövettani változásokat tártak fel, melyek utalnak a PGE1 ezen struktúrák gyengítő hatására. Ezeknek az eredményeknek a specificitása és klinikai relevanciája nem ismert.

Alprosztadil infúzió újszülötteknél történő hosszú távú alkalmazása során a csöves csontok corticalis proliferációját jelentették. A gyermekeknél a corticalis proliferáció a gyógyszer abbahagyását követően helyreállt.

Mivel a prosztaglandin E1 a thrombocyta aggregáció potens inhibitora, az alprosztadilt vérzékenységre hajlamos újszülötteknél (és csecsemőknél) csak körültekintéssel szabad alkalmazni.

Az alprosztadil nem adható respiratorikus distress szindrómában (hialinmembrán-betegség) szenvedő újszülötteknek (és csecsemőkek). Minden esetben differenciáldiagnózis alapján kell eldönteni, hogy respiratikus distress szindróma vagy cianózisos szívbetegség (csökkent pulmonalis véráramlás) áll-e fenn. Ha teljes diagnosztikai műszerezettség nem áll azonnal rendelkezésre, a diganózist fennálló cianózisra (40 Hgmm-nél alacsonyabb pO2) kell alapozni, és röntgenfelvételen kell kimutatni a csökkent pulmonalis véráramlást.

Az infúzió indításától kezdve ellenőrizni kell az artériás nyomást az arteria umbilicalisba bevezetett katéterrel, hallgatózással vagy Doppler készülékkel. Ha az artériás nyomás jelentősen csökkenne, az infúzió sebességét azonnal csökkenteni kell.

A ductus arteriosus fal és a pulmonalis artériák gyengülését jelentették elsősorban elhúzódó kezelés során.

Az alprosztadil alkalmazása újszülötteknél (és csecsemőknél) antrum hypreplasia miatt kialakuló gyomorürülési zavart okozhat. Úgy tűnik, hogy ez a hatás összefügg a kezelés időtartamával és a gyógyszer kumulatív dózisával. Alprosztadilt a javasolt dózisban 120 óránál hosszabb ideig kapó újszülötteknél (és csecsemőknél) gondosan figyelni kell az antrum hyperplasia és gyomorürülési zavar kialakulására utaló bizonyítékokat.

Azoknál az újszülötteknél (vagy csecsemőknél, akiknek csökkent a pulmonalis véráramlása, az oxigénszint növekedése fordított arányban áll a korábbi pO2 értékkel. Azaz jobb eredmények érhetők el alacsony pO2 értékekkel (40Hgmm-nél kisebb) rendelkező betegeknél, míg a magas pO2 értékkel (40Hgmm-nél magasabb) rendelkező betegeknél minimális a válasz. Csökkent pulmonalis véráramlással rendelkező újszülötteknél (vagy csecsemőknél) az alprosztadil hatásossága a vér oxigénszintjének növekedésével mérhető. Csökkent szisztémás vérkeringéssel rendelkező újszülötteknél (vagy csecsemőknél) az alprosztadil hatásossága a szisztémás vérnyomás és vér pH érték növekedésének megfigyelésével határozható meg.

Ismert hatású segédanyagra vonatkozó információk:

A Prostin VR 790mg vízmentes etanolt tartalmaz 1ml-es ampullánként (lásd 2. pont), ami kevesebb mint 20ml sörnek vagy 8ml bornak felel meg.

Alább adott egy példa a 24 órán át alkalmazott, 0,1 µg/ttkg/perc infúziós sebesség alapján számított (lásd 4.2 pont) etanolexpozícióra:

e gyógyszer 0,576ml-ének alkalmazása egy 2kg testtömegű, 1 hónapos csecsemőnél 227,52 mg/ttkg etanolexpozíciót eredményez, ami 37,9mg/100ml véralkoholszint-emelkedéshez vezethet.

Összehasonlításképpen, felnőttek esetén egy pohár bor vagy 500ml sör elfogyasztása után körülbelül 50mg/100ml-es véralkoholszint várható.

A készítmény etanoltartalma hatással lehet a gyermekekre, álmosságot vagy viselkedésbeli változásokat okozhat.

Mivel ezt a készítményt általában lassan, 24 órán keresztül adják be, az etanol hatása kevésbé jelentkezik (lásd 4.2 pont).

A készítmény együttes alkalmazása propilénglikol- vagy etanoltartalmú egyéb gyógyszerekkel az etanol akkumulációjához vezethet és mellékhatásokat okozhat, különösen kisgyermekeknél, alacsony vagy éretlen metabolizációs kapacitás esetén.

Az alábbi betegcsoportoknál, akiknél nagyobb lehet az etanollal kapcsolatos mellékhatások kockázata, fokozottan figyelembe kell venni a gyógyszer etanoltartalmát:

- májbetegségben szenvedő betegek;

- epilepsziában szenvedő betegek.

A készítményben található etanol befolyásolhatja más gyógyszerek hatását.

Gyógyszerkölcsönhatást nem figyeltek meg az alprosztadil és azon gyógyszerek között, melyeket standard terápiában alkalmaznak a szívhibával született újszülöttek kezelésekor.

A standard terápia a következőket foglalja magába: antibiotikumokat, mint pl. a penicillin és a gentamicin, vasopressorokat, mint pl. a dopamin és az izoproterenol, szívglikozidokat, valamint diuretikumokat, mint pl. a furoszemid.

Nem értelmezhető.

Nem értelmezhető.

A ductus-dependens szívhibákkal született újszülötteknél és csecsemőknél a Prostin VR infúzió leggyakoribb mellékhatásai a gyógyszer ismert farmakológiai hatásaival függnek össze. Mind intravénás, mind intraarteralis alkalmazás során előfordulhatnak, de eltérő típusúak.

Az alábbi nemkívánatos hatásokat figyelték meg és jelentették alprosztadillal történő kezelés kapcsán (436 újszülöttet kezeltek) az alábbi gyakoriságokkal: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 - <1/10); nem gyakori (≥1/1000 - ≤1/100); ritka (≥1/10000 - ≤1/1000); nagyon ritka (≤1/10000).

Szervrendszer	Gyakoriság	Mellékhatás
Idegrendszeri betegségek és tünetek	Gyakori	Görcsök
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	Gyakori	Bradycardia, hypotonia, tachycardia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	Nagyon gyakori	Apnoe
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	Gyakori	Hasmenés
	Nem gyakori	Gyomorelzáródás, Gyomor-nyálkahártya hypertrophia
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek	Gyakori	Hypokalaemia
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	Nem gyakori	Exostosis
Érbetegségek és tünetek	Nem gyakori	Vascularis fragilitás
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	Nagyon gyakori	Átmeneti láz
	Gyakori	Bőr vasodilatatio (kipirulás)*

*Ez az egyetlen a mellékhatások közül, ami közvetlenül kapcsolatba hozható a bevitel módjával (intraarterialis alkalmazáskor gyakrabban fordul elő).

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

A gyógyszer-túladagolás jelei az apnoe, bradycardia, láz, hypotonia és bőrpír lehetnek. Ha apnoe vagy bradycardia lép fel, az infúziót le kell állítani és a megfelelő gyógyszeres kezelést el kell kezdeni. Csak kellő elővigyázatossággal szabad a kezelést újraindítani. Ha láz vagy hypotonia lép fel, az infúzió sebességét csökkenteni kell, míg a tünetek megszűnnek. A bőrpír általában az artériás katéter nem megfelelő behelyezésének a következménye, és a katétervég újbóli elhelyezésével a tünet megszüntethető.