TELMISARTAN ACTAVIS 20 MG TABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - TELMISARTAN 20 MG
Hypertonia
Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél.
Cardiovascularis prevenció
A cardiovascularis morbiditás csökkentése felnőtteknél, a következő esetekben:
-
manifeszt atherothrombotikus cardiovascularis betegség (az anamnézisben szereplő koszorúér betegség, stroke vagy perifériás artériás betegség) vagy
-
2-es típusú diabetes mellitus dokumentált célszerv károsodással.
Adagolás
Essentialis hypertonia kezelése
Az általában hatásos dózis naponta egyszer 40 mg. A betegek egy részénél azonban már napi 20 mg adása is hatásos lehet. Ha a vérnyomás nem csökken a kívánt értékre, a telmizartán dózisát maximum naponta egyszer 80 mg-ra lehet növelni. A telmizartán kombinálható tiazid-típusú diuretikumokkal (pl. hidroklorotiazid), ami növeli a telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását. A dózis emelésének
mérlegelésekor szem előtt kell tartani, hogy a maximális vérnyomáscsökkentő hatás általában a terápia
kezdete után 4-8 héttel alakul ki (lásd 5.1 pont).
Cardiovascularis prevenció
A javasolt dózis naponta egyszer 80 mg. Nem ismert, hogy a 80 mg-nál kisebb dózisok hatékonyak-e a cardiovascularis morbidiás csökkentésében.
Abban az esetben, ha a telmizartán-kezelés beállítása a cardiovascularis morbiditás csökkentésére történik, javasolt a vérnyomás szoros monitorozása, valamint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek adagjának módosítása is szükségessé válhat.
Különleges populációk
Vesekárosodásban szenvedő betegek
Súlyos vesekárosodásban szenvedő vagy hemodialízis-kezelésben részesülő betegre vonatkozóan csak korlátozott tapasztalatok állnak rendelkezésre. Ezeknél a betegeknél egy kisebb, 20 mg-os kezdő dózis ajánlott (lásd 4.4 pont). Enyhe és közepes mértékű vesekárosodás nem indokol dózisváltoztatást.
Májkárosodásban szenvedő betegek
A Telmisartan Acvtavis súlyos májkárosodásban szenvedő betegek számára ellenjavallt (lásd
pont).
Enyhe és közepesen súlyos májkárosodás esetén a gyógyszeradag nem haladhatja meg a napi egyszeri 40 mg-ot (lásd 4.4 pont).
Idős betegek
Az adagoláson nem szükséges módosítani idős betegeknél.
Gyermekek
A Telmisartan Actavis hatásosságát és biztonságosságát 18 év alatti gyermekek és serdülők esetében
nem igazolták.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok az 5.1 és 5.2 pontban kerülnek ismertetésre, de az adagolásra vonatkozóan nincs javallat.
Az alkalmazás módja
A telmizartán tabletta naponta egyszeri, szájon át történő alkalmazásra szánt készítmény, melynek
bevétele folyadékkal javasolt, táplálékkal együtt vagy anélkül.
-
A készítmény hatóanyagával, vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).
-
Az epeutak obstruktív rendellenességei.
-
Súlyos májműködési zavar.
A Telmisartan Actavis egyidejű alkalmazása aliszkirentartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Terhesség
Angiotenzin-II-receptor antagonistával történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az angiotenzin-II-receptor antagonistával történő kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az angiotenzin-II-receptor szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, az alternatív kezelést el kell kezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).
Májkárosodás
Miután a telmizartán elsősorban az epén keresztül eliminálódik, cholestasisban, epeútszűkületben vagy súlyos májműködési zavarban szenvedő betegeknek a Telmisartan Actavis nem adható (lásd 4.3 pont). Ezekben a betegekben a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható. A Telmisartan Actavis-t csak nagy elővigyázatossággal szabad adni enyhe, ill. közepesen súlyos májkárosodásban.
Renovascularis hypertonia:
Olyan betegeknél, akiknél kétoldali arteria renalis szűkület, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkülete áll fenn, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható szerekkel történő kezelés fokozza a súlyos hypotonia és a veseelégtelenség rizikóját.
Vesekárosodás és vesetranszplantáció
Veseműködési zavar esetén a Telmisartan Actavis-kezelés mellett a szérum kálium- és
kreatininszintjének időszakos monitorozása indokolt.
Nincs tapasztalat azon betegek Telmisartan Actavis kezelésével kapcsolatban, akiknél a közelmúltban vesetranszplantációt végeztek.
Intravascularis hypovolaemia
Symptomaticus hypotonia léphet fel, különösen a Telmisartan Actavis első adagja után azon betegekben, akikben kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki nagy dózisú diuretikus kezelés, diétás sómegvonás, ill. hasmenés vagy hányás következtében. A Telmisartan Actavis adagolásának elkezdése előtt ezeket az állapotokat normalizálni kell. A Telmisartan Actavis adása előtt normalizálni kell a volumen- és/vagy nátriumhiányt.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.
Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a
renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos congestiv szívelégtelenség vagy vesebetegség, ideértve az arteria renalis stenosisát), az e rendszerre ható gyógyszerekkel való kezelés, pl. telmizartán kezelés során, akut hypotonia, hyperazotaemiát, oliguriát és ritkán akut veseelégtelenséget észleltek. (lásd 4.8 pont)
Primer aldosteronismus
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása útján ható gyógyszerek primer aldosteronismusban rendszerint hatástalanok, ezért a telmizartán alkalmazása nem javasolt.
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval kezelt betegeknél (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek.
Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a telmizartán-kezelést le kell állítani, és a
beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Aortastenosis, mitralis stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Más vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aortastenosis vagy mitralis stenosis és hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia esetén.
Inzulin- vagy antidiabetikus kezelés alatt álló diabeteses betegek
Ezeknél a betegeknél telmizartán-kezelés során hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért az ilyen betegeknél a vércukorszint megfelelő monitorozása szükséges. Az inzulin vagy az antidiabetikum adagjának módosítása is szükségessé válhat, ha az indokolt.
Hyperkalaemia
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek használata hyperkalaemiát eredményezhet.
Időseknél, veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, cukorbetegeknél, egyidejűleg más, a szérum káliumszintet esetleg emelő gyógyszert egyidejűleg szedő betegeknél és/vagy más egyidejű események esetén a hyperkalaemia halálos is lehet.
Renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszer egyidejű alkalmazásának mérlegelése előtt fel kell becsülni a haszon/kockázat arányt.
A hyperkalaemia főbb rizikófaktorai:
-
Cukorbetegség, veseelégtelenség, életkor (>70 év)
-
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló és/vagy káliumpótló egy vagy több gyógyszer egyidejű alkalmazása. A következő gyógyszerek, illetve gyógyszercsoportok okozhatnak hyperkalaemiát: káliumtartalmú sópótló készítmények, káliumspóroló vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor antagonisták, nem szteroid gyulladásgátlógyógyszerek (beleértve a szelektiv COX-2-gátlókat) heparin, immunszuppresszív szerek (ciklosporin, ill. takrolimusz), valamint a trimetoprim.
-
Egyidejű események, különösképpen dehidráció, akut cardialis dekompenzáció, metabolikus acidózis, vesefunkció-romlás, a vese állapotának hirtelen romlása (pl.: fertőző megbetegedések), sejtszétesés (pl.: akut alsó végtagi ischaemia, rhabdomyolisis, kiterjedt trauma).
A fokozott kockázatú betegeknél a káliumszint szoros ellenőrzése javasolt (lásd 4.5 pont).
Etnikai különbségek
Az angiotenzin konvertáló enzim gátlókhoz hasonlóan úgy tűnik, a telmizartán és más angiotenzin antagonisták kevésbé csökkentik a vérnyomást a fekete bőrű populációban, mint a nem feketék esetében, aminek az lehet az oka, hogy a fekete bőrű hypertoniás betegeknél gyakoribb az alacsony reninszint.
Egyéb
Más vérnyomáscsökkentő szerekhez hasonlóan, ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben szenvedőknél a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet.
Segédanyag(ok)
Nátrium
A készítmény kevesebb, mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag
„nátriummentes”.
Digoxin
Telmizartán és digoxin egyidejű alkalmazásakor emelkedést figyeltek meg a digoxin plazma csúcskoncentrációjában (medián érték 49%) és mélyponti koncentrációjában (medián érték 20%). A telmizartán-kezelés elkezdésekor, módosításakor és leállításakor a digoxinszintet monitorozni kell, hogy azt a terápiás tartományon belül lehessen tartani.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható más gyógyszerekhez hasonlóan a telmizartán is okozhat hyperkalaemiát (lásd 4.4 pont). Ennek kockázatát fokozza, ha a kezelést olyan gyógyszerrel kombinációban végzik, ami szintén okozhat hyperkalaemiát (káliumtartalmú sópótló készítmények,
káliumspóroló vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor antagonisták, nem szteroid gyulladásgátló gyógyszerek [beleértve a szelektiv COX-2 gátlókat] heparin, immunszuppresszív szerek [ciklosporin, ill. takrolimusz], valamint a trimetoprim).
A hyperkalaemia kialakulása a társuló rizikótényezőktől függ. Fokozott a kockázat a fent említett terápiás gyógyszerkombinációk esetén. A kockázat különösen magas káliumspóroló vízhajtóval vagy káliumot tartalmazó sópótló készítménnyel kombinált alkalmazáskor. Ugyanakkor például az
ACE-gátlókkal vagy nem szteroid gyulladásgátlókkal való egyidejű alkalmazás kisebb kockázatot
jelent, feltéve, hogy az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedéseket szigorúan betartják.
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Káliumspóroló vízhajtók vagy káliumpótló készítmények
Az angiotenzin-II-receptor antagonisták, így a telmizartán is mérséklik a vízhajtók okozta káliumvesztést. A káliumspóroló vízhajtók, mint például a spirinolakton, eplerenon, triamteren vagy az amilorid, a káliumpótló vagy káliumot tartalmazó sópótló készítmények jelentősen megemelhetik a szérum káliumszintet. Ha egyidejű alkalmazásuk dokumentált hypokalaemia miatt indikált, csak óvatosan és a szérum káliumszint gyakori ellenőrzése mellett alkalmazhatók.
Lítium
A szérum lítiumszint reverzíbilis emelkedéséről és toxicitásról számoltak be a lítium angiotenzin konvertáló enzim-gátlókkal, és angiotenzin-II-receptor antagonistákkal – köztük a telmizartánnal - történő egyidejű alkalmazása kapcsán. Amennyiben ilyen kombináció alkalmazása szükséges, a szérum lítiumszint gondos ellenőrzése javasolt.
Óvatosságot igénylő egyidejű alkalmazás:
Nem szteroid gyulladásgátlók
A nem szteroid gyulladásgátlók (úgymint a gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav,
COX-2 gátlók és nem szelektív, nem szteroid gyulladásgátlók) csökkenthetik az
angiotenzin-II-receptor antagonisták antihypertensiv hatását. Néhány károsodott vesefunkciójú betegnél (pl.: dehidrált betegek, idős betegek beszűkült vesefunkcióval) az angiotenzin-II-receptor antagonisták és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása a vesefunkció további rosszabbodását, esetleg heveny veseelégtelenséget eredményezhet, mely általában reverzíbilis. Emiatt a kombináció csak óvatosan alkalmazható, különösen időseknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell, illetve megfontolandó a vesefunkciónak az egyidejű kezelés megkezdését követően, illetve azután bizonyos időközönként történő ellenőrzése.
Egy vizsgálatban a telmizartán és a ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24- és
Cmax-értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem
ismert.
Vízhajtók (tiazidok és kacsdiuretikumok)
Az előzetes nagydózisú diuretikus kezelés, mint például furoszemid (kacsdiuretikum) és hidroklorotiazid (tiazid diuretikum) kezelés volumenvesztést, illetve hypotonia kialakulását eredményezheti a telmizartán-kezelés megkezdésekor.
Egyidejű alkalmazások, amelyeket figyelembe kell venni
Egyéb vérnyomáscsökkentő szerek
A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását más vérnyomáscsökkentő készítmények egyidejű
alkalmazása fokozhatja.
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin-II-receptor-blokkolók vagy aliszkiren kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy
beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő szer, így köztük a telmizartán antihypertensiv hatását:
baklofen, amifosztin.
Ezenkívül az orthostaticus hypotoniát az alkohol, barbiturátok, nyugtatók, illetve az antidepresszánsok súlyosbíthatják.
Kortikoszteroidok (szisztémás adagolás)
A vérnyomáscsökkentő hatás csökkenése.
Terhesség
Az angiotenzin-II-receptor antagonisták alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az angiotenzin-II-receptor antagonisták alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).
A Telmisartan Actavis terhes nőkön történő alkalmazására nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett
kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont).
A terhesség első harmada alatti ACE-gátló–expozíciót követő teratogenitási kockázatra vonatkozó epidemiológiai bizonyíték nem volt meggyőző, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel az angiotenzin-II-receptor antagonisták alkalmazásával járó kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázattal lehet számolni ezen gyógyszercsoport esetén is. Hacsak az angiotenzin-receptorblokkolóval történő kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott.
Terhesség megállapítását követően az angiotenzin-II-receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben lehetséges, az alternatív kezelést el kell kezdeni.
Az angiotenzin-II-receptor antagonista-kezelés a terhesség második és harmadik harmadában ismerten magzati toxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, a koponya-csontosodás retardációja) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz. (lásd 5.3 pont).
Amennyiben az angiotenzin-II-receptor antagonista expozíció a terhesség második trimeszterétől
kezdve történt, a vesefunkció és a koponya ultrahangvizsgálata javasolt.
Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja angiotenzin-II-receptor antagonistát szedett, a hypotonia kialakulása szempontjából szoros megfigyelés alatt kell tartani (lásd 4.3 és 4.4 pont).
Szoptatás
Mivel nem áll rendelkezésre információ a Telmisartan Actavis szoptatás alatti alkalmazására vonatkozóan, a Telmisartan Actavis alkalmazása nem javasolt, és alternatív, a szoptatásra vonatkozóan jobban alátámasztott biztonságossági profillal rendelkező kezelést kell választani, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén.
Termékenység
A preklinikai vizsgálatok során nem figyeltek meg a telmizartán által a női és a férfi termékenységre
kifejtett hatást.
Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentőkkel, pl. Telmisartan Actavis-szal végzett kezelés mellékhatásaként olykor szédülés és álmosság léphet fel.
A biztonságossági profil összefoglalása
A súlyos mellékhatások között szerepel a ritkán (≥1/10 000- <1/1000) előforduló anaphylaxiás reakció
és az angiooedema, valamint az akut veseelégtelenség.
A hypertonia miatt kezelt betegeknél a placebo-kontrollos vizsgálatokban a mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága legtöbbször hasonló volt a telmizartánnal és a placebóval (41,4% vs. 43,9%) kezelt csoportban. A mellékhatások gyakorisága nem függött az alkalmazott gyógyszeradag nagyságától vagy a betegek nemétől, életkorától és rasszbeli sajátosságaitól. A cardiovascularis morbiditás csökkentése esetén a telmizartán biztonságossági profilja megegyezett a hypertoniás betegek esetében észlelttel.
A következőkben felsorolt mellékhatások a hypertonia miatt kezelt betegek kontrollos klinikai vizsgálataiból és a forgalomba hozatalt követő jelentésekből származnak. A felsorolás figyelembe veszi azokat, a három hosszú távú klinikai vizsgálatból származó súlyos, valamint a kezelés megszakításához vezető mellékhatásokat is, amelyekben összesen 21642 beteget kezeltek telmizartánnal legfeljebb 6 éven át a cardiovascularis morbiditás csökkentése érdekében.
A mellékhatások táblázatos felsorolása
A mellékhatások gyakoriság szerint, a következő egyezményes kategóriák szerint kerültek osztályozásra: nagyon gyakori (≥1/10), gyakori (≥1/100-<1/10), nem gyakori (≥1/1000-<1/100), ritka (≥1/10 000-<1/1000), nagyon ritka (<1/10 000),
Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek
megadásra.
Fertőző betegségek és parazitafertőzések
Nem gyakori: Húgyúti fertőzések, beleértve a cystitist is, felső légúti fertőzések, köztük
pharyngitis és sinusitis
Ritka: Szepszis, halálos kimenetelű eseteket is beleértve1
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori: Anaemia
Ritka: Eosinophilia, thrombocytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek
Ritka: Anaphylaxiás reakciók, túlérzékenység
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek Nem gyakori: Hyperkalaemia
Ritka: Hypoglykaemia (cukorbetegeknél)
Pszichiátriai kórképek
Nem gyakori: Álmatlanság, depresszió, Ritka: Szorongás
Idegrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori: Syncope, szédülés Ritka: Somnolentia
Szembetegségek és szemészeti és tünetek Ritka: Látászavar
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei
Nem gyakori: Vertigo
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nem gyakori: Bradycardia
Ritka: Tachycardia
Érbetegségek és tünetek
Nem gyakori: Hypotonia2, orthostaticus hypotonia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek
Nem gyakori: Dyspnoe, köhögés Nagyon ritka: Interstitialis tüdőbetegség4
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori: Hasi fájdalom, hasmenés, emésztési zavar, puffadás, hányás Ritka: Szájszárazság, hasi diszkomfort, dysgeusia
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek
Ritka: Kóros májfunkciós értékek / májbetegség3
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei
Nem gyakori: Pruritus, hyperhidrosis, bőrkiütés
Ritka: Angiooedema (akár fatális kimenetelű), ekzema, erythema, urticaria , gyógyszerkiütés, toxikus bőrkiütés,
A csont- és izomrendszer valamint a kötőszövet betegségei és tünetei
Nem gyakori: Hátfájás (pl. ischias), izomgörcs, izomfájdalom
Ritka: Ízületi fájdalom, végtagfájdalom, ínfájdalom (íngyulladás-szerű tünetek)
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
Nem gyakori: A veseműködés károsodása, az akut veseelégtelenséget is beleértve
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Nem gyakori: Mellkasi fájdalom, gyengeség Ritka: Influenzaszerű megbetegedés
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei
Nem gyakori: Emelkedett kreatininszint a vérben
Ritka: Csökkent hemoglobin-, emelkedett húgysavszint, emelkedett májenzim értékek, emelkedett kreatin-foszfokinázszint
1, 2, 3,4: a további információkat lásd a „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban.
Az index-számokkal jelölt mellékhatások leírása:
Szepszis
A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán esetén a placebóhoz képest a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg. A jelenség véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd 5.1 pont).
Hypotonia
Ezt a mellékhatást gyakran jelentették azoknál a kontrollált vérnyomású betegeknél, akiknek a telmizartánt a cardiovascularis morbiditás csökkentése céljából adták a standard kezelésen felül.
Kóros májfunkciós értékek/májbetegség
A forgalomba hozatalt követően tapasztalt kóros májfunkciós érték/májbetegség legtöbbször japán betegeknél fordult elő. Valószínűsíthető, hogy ezek a mellékhatások a japán betegeknél gyakrabban jelentkeznek.
Interstitialis tüdőbetegség
A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették. Ok-okozati kapcsolatot azonban nem igazoltak.
Egyes esetekben intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkoló
alkalmazását követően (lásd 4.4 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére, az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
A telmizartán túladagolásáról korlátozott mennyiségű humán adat áll rendelkezésre.
Tünetek: A telmizartán túladagolása után leginkább jellemző tünet a hypotonia és tachycardia, azonban bradycardia is előfordult.
Kezelés: A telmizartán hemodialízissel nem távolítható ell. A beteg állapotát gondosan monitorozni kell, tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés függ a gyógyszer bevétele után eltelt időtől és a tünetek súlyosságától. Ajánlott a hánytatás és/vagy a gyomormosás. A túladagolás kezelésében kedvező hatásúnak bizonyulhat az aktív szén is. A szérum elektrolitok és a kreatinin szintjét gyakran célszerű ellenőrizni. Hypotonia kialakulása esetén hanyatt kell fektetni a beteget, és gyors intravénás elektrolit- és folyadékpótlást kell alkalmazni.
Farmakológiai tulajdonságok - TELMISARTAN 20 MG
Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin-II-antagonisták, önmagukban, ATC kód: C09CA07. Hatásmechanizmus
A telmizartán per os adható, hatékony és szelektív angiotenzin-II, 1-es típusú (AT1) receptor antagonista.
A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzin-II-t az annak ismert farmakológiai hatásait közvetítő AT1 receptor altípusról. Nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1-receptoron. Szelektíven kötődik az AT1-receptorokhoz, ami tartós kötődést jelent. A telmizartán nem mutat affinitást más receptorokhoz (pl. AT2-vagy egyéb kevésbé karakterisztikus AT-receptorok). Ezen receptorok funkcionális szerepe nem ismert, miként az sem, hogy az angiotenzin-II, melynek szintjét a telmizartán emeli, előidézheti-e hyperstimulációjukat. Csökkenti a
plazma aldoszteronszintjét; nem gátolja a plazma renin aktivitását, és nem blokkolja az ioncsatornákat. Nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzin-konvertáló enzimet (kinináz-II). Ezért nem várható, hogy a bradykinin-közvetítette mellékhatásokat potencírozza.
Humán alkalmazáskor 80 mg telmizartán adásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzin-II által kiváltott vérnyomás-emelkedés; ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül és még 48 óra múlva is kimutatható.
Klinikai hatásosság és biztonságosság
Essentialis hypertonia kezelése
A telmizartán első adagjának hatása fokozatosan, 3 óra alatt fejlődik ki. A vérnyomáscsökkentő hatás
rendszerint 4-8 heti kezelés után tetőzik, és hosszú távú kezelés esetén is fennmarad.
Ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás erőssége 24 órán keresztül állandó, beleértve a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítette, hogy a placebo-kontrollos vizsgálatokban a 40 és 80 mg-os telmizartán adagok után a maradék-csúcshatás egységesen 80% felett maradt.
Dózisfüggőnek tűnik, hogy mennyi idő alatt tér vissza a kiindulási szintre a szisztolés vérnyomás.
Ebben a tekintetben a diasztolés vérnyomásra vonatkozó adatok nem egyértelműek.
Hypertoniás betegeknél a telmizartán a szívfrekvencia módosítása nélkül csökkenti mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomást. Nincs még magyarázat arra, hogy a vérnyomáscsökkentő hatáshoz miként járul hozzá a gyógyszer diuretikus, nátriuretikus hatása. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihypertensivumokétól (ezt igazolják a telmizartán és az amlodipin, az atenolol, az enalapril, a hidroklorotiazid és a lizinopril hatékonyságát összehasonlító klinikai vizsgálatok eredményei).
A telmizartán adagolásának hirtelen beszüntetése után a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér
vissza a kezelés előtti értékre, nem lép fel “rebound” vérnyomás-emelkedés.
A száraz köhögés szignifikánsan ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt betegeknél, mint azoknál, akiknek ACE-gátlót adtak, azokban a klinikai vizsgálatokban, melyekben a két vérnyomáscsökkentő kezelést hasonlították össze.
Cardiovascularis prevenció
Az ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril, valamint a telmizartán és ramipril kombinációjának cardiovascularis kimenetélre kifejtett hatását hasonlították össze 25620, olyan 55 évnél idősebb betegnél, akiknek anamnézisében koszorúér betegség, stroke, TIA perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamra hypertrophiával, makro- vagy mikroalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt; amely betegpopuláció a cardiovascularis események szempontjából rizikópopulációt jelent.
A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: telmizartán 80 mg (n = 8542), ramipril 10 mg (n = 8576), vagy 80 mg telmizartán és 10 mg ramipril kombinácáiója (n = 8502), és a betegeket átlagosan 4,5 éven át követték.
A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke, és pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán (16,7%) és a ramipril (16,5%) csoportokban. A kockázati hányados a telmizartán esetén a ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5% CI 0,93-1,10, p [non-inferioritás] = 0,0019 1,13-as határnál). A bármely okból bekövetkezett halálozás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillal kezelteknél 11,8% volt.
A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő, előre meghatározott másodlagos végpontokban: cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, és nem fatális stroke (0,99 (97,5 % CI 0,90 – 1,08, p [non-inferioritás] = 0,0004), amelyek a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referencia vizsgálat elsődleges végpontjai voltak.
A TRANSCEND vizsgálatban ACE-inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET
vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen
felül 80 mg telmizartánt (n = 2954) vagy placebót (n = 2972) kaptak. Az utánkövetés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke, vagy kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán, és 17,0% a placebo csoportban, kockázati arány 0,92 [95% CI 0,81-1,05, p = 0,22]). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus és nem fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából (0,87 (95% CI 0,76 – 1,00, p = 0,048). A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra
vonatkozó bizonyítékot nem találtak (kockázati arány 1,03, 95% CI 0,85 – 1,24).
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin-II-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó II-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Az ACE-gátlók és angiotenzin-II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél így tehát nem javasolt.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin-II-receptor-blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirennel II-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiren csoportban, mint a placebo csoportban.
A köhögés és az angiooedema ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, míg hypotonia a telmizartán esetében fordult elő gyakrabban.
A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és a bármely okból bekövetkező mortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezen kívül szignifikánsan nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban.
A PRoFESS („Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes") vizsgálatban a telmizartán esetén a placebóhoz képest a közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg (0,70% vs. 0,49%) (RR 1,43 [95%-os konfidencia intervallum, 1,00 - 2,06]). A fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a placebót szedőkhöz képest (0,16%) a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) (RR 2,07 11 [95%-os konfidencia intervallum, 1,14-3,76]). A telmizartán alkalmazása során a sepsis incidenciájának megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet.
Gyermekek
A telmizartán hatásosságát és biztonságosságát gyermekek és 18 évesnél fiatalabb serdülők esetében
nem igazolták.
A telmizartán két dózisának vérnyomáscsökkentő hatását vizsgálták 76, hypertoniás, 6 - <18 éves, jelentősen túlsúlyos (> 20 kg -< 120 kg testtömegű, átlagosan 74,6 kg-os) betegnél, akiket 4 héten át 1 mg/ttkg (n = 29) vagy 2 mg/ttkg (n = 31) telmizartánnal kezeltek. A beválasztásnál a másodlagos hypertonia jelenlétét nem vizsgálták. Néhány, a vizsgálatban résztvevő betegnél az alkalmazott dózisok magasabbak voltak a hypertonia kezelésére a felnőtt populációban javasoltnál, ami elérte a felnőtteknél vizsgált, napi 160 mg-os dózishoz hasonló szintet. Az életkori hatásokat figyelembe vevő korrekció után a kiindulási értékhez viszonyított átlagos szisztolés vérnyomásváltozás (elsődleges cél)
-14,5 (1,7) Hgmm volt a 2 mg/ttkg telmizartánt kapó, -9,7 (1,7) Hgmm az 1 mg telmizartánt kapó és -6,0 (2,4) Hgmm volt a placebo-csoportban. A korrigált diasztolés vérnyomásváltozás értékei a kiindulási értékekhez képest -8,4 (1,5) Hgmm, -4,5 (1,6) Hgmm és -3,5 (2,1) Hgmm voltak. A
változások dózisfüggőnek bizonyultak. A vizsgálat 6 - < 18 éves betegekre vonatkozó biztonságossági adatai alapvetően a felnőtteknél megfigyeltekhez hasonlóak voltak. A hosszú távú telmizartán-kezelés biztonságosságát gyermekeknél és serdülőknél nem értékelték.
Az ezen betegpopulációban észlelt eosinophilszám emelkedést felnőtteknél nem figyelték meg. Ennek klinikai jelentősége és relevanciája nem ismert.
Hypertoniás gyermekeknél a telmizartan hatásosságára és biztonságosságára vonatkozó következtetéseket ezen klinikai adatok alapján nem lehet levonni.
Felszívódás
A telmizartán rövid idő alatt, azonban változó mértékben szívódik fel. Abszolút biohasznosulása
átlagosan 50%-os.
A telmizartánt étkezés közben bevéve 40 mg-os dózis adásakor kb. 6%-kal, 160 mg-os dózis adásakor kb. 19%-kal csökken a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC0-∞). Három órával a bevétel után azonban már nem különbözik az éhgyomorra, ill. étkezés közben adott telmizartán plazmaszintje.
Linearitás/nem-linearitás
Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán hatékonyságát. Nincs egyenes arányosság a beadott dózis és plazmakoncentrációk között. A Cmax és kisebb mértékben az AUC 40 mg feletti dózisok esetén aránytalanul nő.
Eloszlás
A telmizartán nagymértékben (>99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az alfa-1-savanyú glikoproteinhez. Az állandó plazmaszint kialakulása után mérhető látszólagos eloszlási térfogat (Vdss) hozzávetőleg 500 liter.
Biotranszformáció
A telmizartán az anyavegyület glükoroniddal történő konjugációjával metabolizálódik. A konjugált
metabolit nem rendelkezik farmakológiai aktivitással.
Elimináció
A telmizartán eliminációja biexponenciális görbével jellemezhető, terminális felezési ideje > 20 óra. A maximális plazmakoncentráció (Cmax), és kisebb mértékben a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC) az alkalmazott dózis nagyságához képest aránytalanul nő. A javasolt dózisok alkalmazásakor nem észlelték a telmizartán klinikai szempontból számottevő akkumulációját. Nőknél magasabb plazmaszinteket mértek, mint férfiaknál, ez azonban nem befolyásolta a hatékonyságot.
A szájon át (vagy intravénásan) adott telmizartán szinte teljes mértékben a széklettel, javarészt változatlan formában ürül ki a szervezetből. Az alkalmazott dózisnak kevesebb, mint 1%-a választódik ki a vizeletben. A máj vérátáramlásához (kb. 1500 ml/perc) viszonyítva a teljes plazma-clearance (Cltot) értéke magas (kb. 1000 ml/perc).
Különleges betegcsoportok
Gyermekek
A telmizartán két dózisának farmakokinetikai jellemzőit vizsgálták másodlagos célként 6 - < 18 év közötti hypertoniás betegeknél (n = 57), négyhetes, 1 mg/ttkg vagy 2 mg/ttkg adagban alkalmazott telmizartán szedést követően. A farmakokinetikai célok közé tartozott a telmizartán dinamikus egyensúlyi állapotú értékének meghatározása gyermekeknél és serdülőknél, valamint az életkorral összefüggő különbségek vizsgálata. Bár a vizsgálat túl kicsi volt ahhoz, hogy a 12 év alatti gyermekekre vonatkozóan hasznos következtetést lehessen levonni, az eredmények általánosságban megegyeztek a felnőtteknél találtakkal, és a telmizartán nem-lineáris hatását erősítették meg, különösen a Cmax vonatkozásában.
Nem
Nemek közti különbséget figyeltek meg a plazmakoncentrációkban, a Cmax körülbelül 3-szor, az AUC pedig 2-szer nagyobb nőknél, mint férfiaknál.
Idősek
A telmizartán farmakokinetikai jellemzői nem különböznek az időskorú, ill. a 65 évnél fiatalabb betegekben.
Vesekárosodás
Enyhe, közepesen súlyos és súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél a plazmakoncentrációk megduplázódását figyelték meg, mindazonáltal veseelégtelenségben szenvedő, hemodialízissel kezelt betegekben alacsonyabb plazmaszinteket mértek. A telmizartán veseelégtelenségben is nagymértékben kötődik a plazmafehérjékhez, ezért hemodialízissel nem távolítható el a keringésből. A telmizartán eliminációs felezési ideje nem változik vesekárosodás esetén.
Májkárosodás
Májkárosodásban végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján a májműködés beszűkülése esetén közel 100%-ig fokozódhat a telmizartán abszolút biohasznosulása. Az eliminációs felezési idő nem változik májkárosodásban.
Gyógyszerészeti jellemzők - TELMISARTAN 20 MG
Magnézium-sztearát Kroszkarmellóz-nátrium Mannit
Povidon
Kálium-hidroxid golyócskák
Al/Al buborékcsomagolás:
A fénytől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
(HDPE) tablettatartály LDPE tetővel
A fénytől való védelem érdekében a tartályt tartsa jól lezárva.
Telmisartan Actavis 20 mg tabletta Telmisartan Actavis 40 mg tabletta Telmisartan Actavis 80 mg tabletta Al/Al buborékcsomagolás:
Kiszerelés: 14 , 28, 30, 56, 84, 90, 98 vagy 100 tabletta.
(HDPE) tablettatartály LDPE tetővel és deszikkánssal.
Kiszerelés: 30 vagy 250 tabletta.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.