TENSART 40 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - TENSART 40 MG
Tensart 40 mg filmtabletta:
Hypertonia
Hypertonia kezelése 6 és betöltött 18. életév közötti korú gyermekeknél és serdülőknél.
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
Tünetekkel járó szívelégtelenségben vagy tüneteket nem okozó balkamrai szisztolés működészavarban szenvedő, klinikailag stabil állapotú felnőtt betegek kezelése, akik nemrégiben (legalább 12 órával és legfeljebb 10 nappal korábban) myocardialis infarctuson estek át (lásd 4.4 és 5.1 pont).
Szívelégtelenség
Szimptómás szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegek kezelése, ha az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlót nem tolerálják, vagy a béta-blokkolóra intoleráns betegek ACE-gátló kezelésének kiegészítésére, ha mineralokortikoid receptor antagonista nem alkalmazható (lásd 4.2, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).
Tensart 80 mg és 160 mg filmtabletta:
Hypertonia
Esszenciális hypertonia kezelése felnőtteknél és hypertonia kezelése 6 és betöltött 18. életév közötti korú gyermekeknél és serdülőknél.
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
Tünetekkel járó szívelégtelenségben vagy tüneteket nem okozó balkamrai szisztolés működészavarban szenvedő, klinikailag stabil állapotú felnőtt betegek kezelése, akik nemrégiben (legalább 12 órával és legfeljebb 10 nappal korábban) myocardialis infarctuson estek át (lásd 4.4 és 5.1 pont).
Szívelégtelenség
Szimptómás szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegek kezelése, ha az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlót nem tolerálják, vagy a béta-blokkolóra intoleráns betegek ACE-gátló kezelésének kiegészítésére, ha mineralokortikoid receptor antagonista nem alkalmazható (lásd 4.2, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).
Adagolás
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
Klinikailag stabil állapotú betegeknél a kezelést már 12 órával a myocardialis infarctus után el lehet kezdeni. A naponta kétszer 20mg-os kezdő adag után a valzartán adagját fokozatosan kell emelni naponta kétszer 40mg, 80mg, ill. 160mg-os adagra a következő néhány hét során. A kezdő adagot a 40mg-os felezhető tabletta kettétörésével lehet elérni. A maximális céldózis naponta kétszer 160mg. Általánosságban a napi 2×80mg adagot a kezelés megkezdését követően 2 héttel, a maximális céldózist, vagyis a napi 2×160mg adagot 3 hónappal a kezelés megkezdése után javasolt elérni, figyelembe véve, hogy a beteg mennyire tolerálja a gyógyszert. Tünetekkel járó hypotonia vagy veseműködési zavar előfordulása esetén fontolóra kell venni az adag csökkentését.
A valzartán a myocardialis infarctus utáni egyéb kezeléseket pl. trombolitikumokat, acetilszalicilsavat, béta-blokkolókat, sztatinokat és diuretikumokat – kapó betegek esetében is alkalmazható. Az ACE-gátlóval való kombináció nem ajánlott (lásd 4.4 és 5.1pont).
Myocardialis infarctus utáni állapotban levő betegek kezelése során mindig meg kell határozni a vesefunkciós értékeket is.
Szívelégtelenség
A Tensart ajánlott kezdő adagja naponta kétszer 40mg. Az adag naponta kétszer 80mg-ig, ill. 160mg-ig emelhető legalább kéthetes intervallumokban, a beteg által tolerált legnagyobb dózisig. Az egyidejűleg adott diuretikumok adagjának csökkentése megfontolandó. Klinikai vizsgálatokban napi 320mg volt a maximális adag több részletre elosztva.
A valzartán alkalmazható más, szívelégtelenség kezelésére szolgáló terápiával. Azonban nem javasolt az ACE-gátló, valzartán és béta-blokkoló vagy káliummegtakarító diuretikum hármas kombinációja (lásd 4.4 és 5.1pont).
A szívelégtelenségben szenvedő betegek ellenőrzésénél mindig ellenőrizni kell a vesefunkciót is.
Hypertonia
A Tensart ajánlott kezdő adagja felnőtteknél naponta egyszer 80mg. Az antihipertenzív hatás két héten belül kialakul, maximális hatását négy héten belül éri el. Azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása a fenti adaggal nem állítható be megfelelően, az adag 160mg-ig, illetve maximum 320mg-ig emelhető.
A Tensart együtt adható egyéb antihipertenzív készítményekkel (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). Ezeknél a betegeknél diuretikum, mint például hidroklortiazid együttes adásával a vérnyomás tovább is csökkenthető.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Időseknél nem szükséges a dózis módosítása.
Vesekárosodás
Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a felnőtt betegeknél, akiknek a kreatinin clearance-e >10ml/perc (lásd 4.4 és 5.2pont).
Diabetes mellitus
A valzartán aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása diabetes mellitusban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Májkárosodás
Súlyos májkárosodásban, biliaris cirrhosisban valamint cholestasisban szenvedő betegeknél a Tensart ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont). A cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartán dózisa nem haladhatja meg a 80mg-ot.
Gyermekek és serdülők
Gyermekkori hypertonia
Gyermekek és serdülők (6 és betöltött 18. életév között)
A kezdő adag 35kg-nál kisebb testtömegű gyermekek esetén naponta egyszer 40mg, és 35kg‑os vagy annál nagyobb testtömegű gyermekek esetén naponta egyszer 80mg. A dózist a vérnyomásban bekövetkező válaszreakció és a tolerálhatóság alapján kell módosítani. A klinikai vizsgálatokban értékelt maximális dózisokat lásd az alábbi táblázatban.
Az itt felsoroltnál nagyobb dózisokat nem vizsgálták, ezért azok alkalmazása nem javasolt.
| Testtömeg | A klinikai vizsgálatokban értékelt maximális dózisok tabletta gyógyszerforma esetén |
| ≥18kg - <35kg | 80mg |
| ≥35kg - <80kg | 160mg |
| ≥80kg - ≤160kg | 320mg |
6évnél fiatalabb gyermekek
6évnél fiatalabb gyermekeknek és azoknak, akik nem tudják a tablettákat lenyelni, egy másik, számukra megfelelő valzartán-tartalmú gyógyszerforma alkalmazása javasolt. A rendelkezésre álló adatok a 4.8, 5.1 és 5.2 pontok alatt kerülnek ismertetésre. A valzartán biztonságosságát és hatásosságát 1évesnél fiatalabb gyermekek esetében nem igazolták.
Alkalmazása 6 és betöltött 18. életév közötti korú, vesekárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél
Alkalmazását azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatinin‑clearance‑e <30ml/perc, valamint a dialízis alatt álló gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták, ezért a valzartán ezeknek a betegeknek nem javasolt. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akik kreatinin‑clearance‑e >30ml/perc. A vesefunkciót és a szérum káliumszintet szorosan monitorozni kell (lásd 4.4 és 5.2 pont).
Alkalmazása 6 és betöltött 18. életév közötti korú, májkárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél
A felnőttekhez hasonlóan a súlyos májkárosodásban, biliaris cirrhosisban, valamint cholestasisban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a Tensart ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont). Az enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a valzartánnal szerzett klinikai tapasztalat korlátozott. A valzartán dózisa ezeknél a betegeknél nem haladhatja meg a 80mg‑ot.
Szívelégtelenség és nemrégiben lezajlott myocardialis infarctus gyermekeknél és serdülőknél
A valzartán nem javasolt 18év alatti gyermekek és serdülők számára szívelégtelenség vagy nemrégiben lezajlott myocardialis infarctus kezelésére, a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt.
Az alkalmazás módja
Szájon át történő alkalmazásra.
A Tensart bevehető étkezéstől függetlenül, és vízzel kell bevenni.
-
A készítmény hatóanyagával, szójaolajjal, földimogyoró-olajjal vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
Súlyos májkárosodás, biliaris cirrhosis és cholestasis.
-
A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6pont).
-
A Tensart egyidejű alkalmazása aliszkirén tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60ml/perc/1,73m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Hyperkalaemia
Egyidejű adása káliumpótló készítményekkel, káliummegtakarító diuretikumokkal, káliumtartalmú sópótlókkal vagy egyéb gyógyszerekkel, amelyek növelhetik a káliumszintet (heparin, stb.) nem ajánlott. Szükség esetén a káliumszintet monitorozni kell.
Vesekárosodás
Azoknál a betegeknél, akiknek a kreatinin clearance-e <10ml/perc, valamint a dialízis alatt álló betegeknél jelenleg nincs a biztonságos alkalmazásra vonatkozó tapasztalat, ezért a valzartánt ezeknél a betegeknél óvatosan kell alkalmazni. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a felnőtteknél, akiknek a kreatinin clearance-e >10ml/perc (lásd 4.2 és 5.2pont).
Angiotenzin receptor antagonisták –beleértve a valzartánt - vagy angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlók aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR < 60ml/perc/1,73m2) ellenjavallt (lásd 4.3 és 4.5pont).
Májkárosodás
A cholestasissal nem járó, enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartánt óvatosan kell alkalmazni (lásd 4.2 és 5.2pont).
Nátrium- és/vagy volumenhiányos betegek
Súlyos nátriumhiányos és/vagy volumenhiányos (pl. nagy dózisú diuretikus kezelésben részesülő) betegeknél ritkán tünetekkel járó hypotonia fordulhat elő a valzartán kezelés megkezdésekor. A nátrium- és/vagy volumenhiányt a Tensart kezelés megkezdése előtt rendezni kell, pl. a diuretikum dózisának csökkentésével.
Arteria renalis stenosis
Kétoldali arteria renalis stenosisban vagy szoliter vese stenosisában szenvedő betegeknél nem igazolták a valzartán biztonságos alkalmazását.
Egyoldali arteria renalis stenosis következtében kialakult renovascularis hypertoniában szenvedő 12betegnél rövid ideig alkalmazva a valzartánt, nem változott szignifikáns mértékben a vese hemodinamikája, a szérum kreatinin és a vér karbamid-nitrogén szintje (BUN). Azonban, mivel egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek fokozhatják a szérum karbamid-nitrogén- és kreatininszintet egyoldali arteria renalis stenosisban szenvedőknél, a betegek valzartán-kezelésekor ajánlott monitorozni a vesefunkciót.
Veseátültetés
Jelenleg nincs tapasztalat a valzartán veseátültetésen átesett betegeknél való biztonságos alkalmazására vonatkozóan.
Elsődleges hyperaldosteronismus
Elsődleges hyperaldosteronismusban szenvedő betegeket nem szabad valzartánnal kezelni, mivel náluk a renin-angiotenzin rendszer nem aktivált.
Aorta- vagy mitrális billentyű stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Akárcsak minden egyéb értágító készítmény esetében, aorta- vagy mitrális billentyűszűkületben, illetve hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában (HOCM) szenvedő betegeknél különös óvatosság szükséges.
Terhesség
Angiotenzin-II receptor antagonistával (AIIRA) történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az AIIRA-val történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az AIIRA szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6pont).
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
A kaptopril és valzartán kombinációja nem jelentett további klinikai előnyt, de növelte a mellékhatások kialakulásának kockázatát a valzartán vagy kaptopril monoterápiához képest (lásd 4.2 és 5.1pont). Ezért a valzartán ACE-gátlóval való kombinálása nem ajánlott.
Myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegeknél a kezelés megkezdésekor óvatosságra van szükség. Myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegek kivizsgálása során mindig ellenőrizni kell a vesefunkciót is (lásd 4.2pont).
Myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegeknél a valzartán szedése gyakran kismértékű vérnyomáscsökkenést eredményez, de tüneteket okozó hypotonia miatt a kezelés megszakítására általában nincs szükség, ha az adagolási utasításokat követjük (lásd 4.2pont).
Szívelégtelenség
A mellékhatások, különösen a hypotonia, hyperkalaemia és vesekárosodás (beleértve az akut veseelégtelenséget is) kockázata nőhet, ha a Tensart-ot ACE-gátlóval kombinációban alkalmazzák. Szívelégtelenségben szenvedő betegeknél az ACE-gátló, béta-blokkoló és valzartán hármas kombináció nem hozott klinikai hasznot (lásd 5.1pont). Ez a kombináció nyilvánvalóan fokozza a mellékhatások kockázatát, és ezért nem javasolt. Az ACE-gátló, mineralokortikoid receptor antagonista és valzartán hármas kombináció szintén nem javasolt. Ezek a kombinációk csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett alkalmazhatók.
Óvatosság szükséges a szívelégtelenségben szenvedő betegeknél a kezelés elkezdésekor. A szívelégtelenségben szenvedő betegek ellenőrzésénél mindig ellenőrizni kell a vesefunkciót is (lásd 4.2pont).
A valzartán alkalmazása szívelégtelenségben szenvedő betegeknél gyakran okoz kismértékű vérnyomáscsökkenést, de a kezelés leállítása a tartós szimptómás hypotonia miatt általában nem szükséges, feltéve, hogy az adagolási javaslatokat betartják (lásd 4.2pont).
Azoknál a betegeknél, akiknek a vesefunkciója a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függhet (például a súlyos pangásos szívelégtelenségben szenvedő betegeknél), az ACE-gátló kezelés oliguriával és/vagy progresszív azotaemiával, valamint ritkán akut veseelégtelenséggel és/vagy halállal volt összefüggésbe hozható. Mivel a valzartán angiotenzin‑II receptor blokkoló, nem zárható ki, hogy a Tensart alkalmazása kapcsolatban állhat a vesefunkció romlásával.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.
Anamnézisben szereplő angiooedema
Valzartánnal kezelt betegeknél beszámoltak angiooedemáról (beleértve a gége és a glottis megduzzadását, ami a légutak elzáródását okozza és/vagy az arc, az ajkak, a garat és/vagy a nyelv duzzanatát). Közülük néhány beteg esetében már korábban is kialakult angiooedema egyéb gyógyszerek (például ACE‑gátlók) szedése mellett. A Tensart alkalmazását azonnal abba kell hagyni olyan betegek esetében, akiknél angiooedema alakul ki, és a Tensart‑ot nem szabad újra alkalmazni (lásd 4.8 pont).
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval [többek között a valzartánnal] kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzinII-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a valzartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és vesekárosodás (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros monitorozása mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél
Gyermekek és serdülők
Vesekárosodás
Alkalmazását azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatinin‑clearance‑e <30ml/perc, valamint a dialízis alatt álló gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták, ezért a valzartán ezeknek a betegeknek nem javasolt. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatinin‑clearance‑e >30ml/perc (lásd 4.2 és 5.2 pont). A vesefunkciót és a szérum káliumszintjét szorosan monitorozni kell a valzartán‑kezelés során. Ez különösen fontos abban az esetben, amikor a valzartánt egyéb, olyan betegségek (láz, dehydratio) fennállásakor adják, melyek a vesekárosodáshoz vezethetnek.
Angiotenzin receptor antagonisták –beleértve a valzartánt - vagy angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlók aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR < 60ml/perc/1,73m2) ellenjavallt (lásd 4.3 és 4.5 pont).
Májkárosodás
A felnőttekhez hasonlóan a súlyos májkárosodásban, biliaris cirrhosisban, valamint cholestasisban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a valzartán ellenjavallt (lásd 4.3 és 5.2pont). Az enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a valzartánnal szerzett klinikai tapasztalat korlátozott. A valzartán dózisa ezeknél a betegeknél nem haladhatja meg a 80mg‑ot.
A Tensart filmtabletta laktóz-monohidrátot tartalmaz.
Ritkán előforduló, örökletes galaktóz intoleranciában, teljes laktáz-hiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.
A Tensart filmtabletta lecitint (szójaolajat tartalmaz) tartalmaz.
Ha egy beteg földimogyoróra vagy szójára érzékeny, a készítmény szedése ellenjavallt.
A Tensart filmtabletta nátriumot tartalmaz
A készítmény kevesebb mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.
A renin-angiotenzin rendszer kettős blokádja angiotenzin receptor antagonistákkal, ACE gátlókkal vagy aliszkirénnel
Angiotenzin receptor antagonisták –beleértve a valzartánt - vagy angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlók aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása diabetes mellitusban vagy vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR < 60ml/perc/1,73m2) ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy vesekárosodást (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
Az egyidejű alkalmazás nem ajánlott
Lítium
ACE-gátlók vagy angiotenzin II receptor antagonisták, – beleértve a valzartánt is – és a lítium egyidejű alkalmazása kapcsán beszámoltak a szérum lítium‑koncentráció reverzibilis emelkedéséről és toxicitás kialakulásáról. Amennyiben együttadásuk szükségesnek bizonyul, a szérum lítiumszint gondos monitorozása javasolt. Ha vízhajtót is alkalmaznak, a lítium toxicitás kialakulásának kockázata feltehetően tovább növekedhet.
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók és egyéb készítmények, amelyek növelhetik a káliumszintet
Amennyiben szükségesnek tartják egy káliumszintet befolyásoló gyógyszer és a valzartán egyidejű alkalmazását, a plazma káliumszintjének monitorozása ajánlott.
Egyidejű alkalmazásuk elővigyázatosságot igényel
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok), beleértve a szelektív COX-2 gátlókat, acetilszalicilsavat (>3g/nap) és a nem szelektív NSAID-okat
Az angiotenzin-II antagonisták és NSAID-ok egyidejű alkalmazása az antihipertenzív hatás csökkenésével járhat. Továbbá, az angiotenzin-II antagonisták és NSAID-ok egyidejű alkalmazása a vesekárosodás kockázatának fokozódásához és a szérum káliumszintjének emelkedéséhez vezethet. Ezért a kezelés elején ajánlott monitorozni a veseműködést, illetve biztosítani kell a beteg megfelelő hidrálását.
Transzporterek
In vitro vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a valzartán a hepaticus uptake-transzporter OATP1B1/ OATP1B3 és a hepaticus efflux-transzporter MRP2 szubsztrátja. Az eredmények klinikai jelentősége nem ismert. Az uptake-transzporter inhibitorok (például rifampicin, ciklosporin) vagy efflux-transzporter inhibitorok (például ritonavir) egyidejű alkalmazása növelheti a valzartán szisztémás expozícióját. Óvatosságra van szükség az egyidejű kezelés megkezdésekor illetve befejezésekor.
Egyéb készítmények
Valzartánnal végzett gyógyszerkölcsönhatási vizsgálatokban nem észleltek klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatásokat a valzartán és a következő hatóanyagok egyike között sem: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid.
Gyermekek és serdülők
Hypertoniás gyermekeknél és serdülőknél, akiknél a vesebetegség gyakori alapbetegség, a valzartán egyéb, olyan hatóanyagokkal való együttes alkalmazásakor, amelyek gátolják a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszert, ami emelheti a szérum káliumszinjét, elővigyázatosság javasolt. A vesefunkciót és a szérum káliumszinjét szorosan monitorozni kell.
Terhesség
Az angiotenzin-II receptor antagonisták (AIIRA) alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4pont). Az AIIRA alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4pont).
Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az AIIRA teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, azonban feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az AIIRA-val történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az AIIRA szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni.
Ismert, hogy az AIIRA második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatális toxicitást (veseelégtelenség, vérnyomáscsökkenés, hyperkalaemia) (lásd 5.3 fejezetet) okoz. Amennyiben az AIIRA szedése a terhesség második illetve harmadik trimeszterében történt, javasolt a vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése. AIIRA-t szedő anyák csecsemőit fokozottan kell vizsgálni vérnyomáscsökkenés kialakulása szempontjából (lásd 4.3 és 4.4pont).
Szoptatás
Mivel nem állnak rendelkezésre adatok a valzartán szoptatás alatti alkalmazásáról, a Tensart alkalmazása nem javasolt. Szoptatás alatt, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén, olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott.
Termékenység
A valzartánnak hím és nőstény patkányok esetén 200mg/ttkg/nap‑os per os dózisig nincs a reproduktív teljesítményre gyakorolt mellékhatása. Ez a dózis a mg/m2 alapon számított maximális javasolt humán dózis 6‑szorosa (a számítások napi 320mg‑os per os dózist és egy 60kg‑os beteget tételeznek fel).
A készítménynek a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták.
Gépjárművezetés és gépek kezelése során figyelembe kell venni, hogy szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.
Felnőtt hypertoniás betegekkel végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a mellékhatások összesített incidenciája hasonló volt, mint a placebocsoportban, és összhangban volt a valzartán farmakológiai tulajdonságaival. A mellékhatások incidenciája nem mutatott összefüggést a dózissal vagy a kezelés időtartamával, illetve a nemmel, korral vagy etnikai hovatartozással sem.
A klinikai vizsgálatokban, illetve a forgalomba hozatalt követően és laboratóriumi vizsgálatok alapján jelentett mellékhatásokat az alábbi táblázat szervrendszerek szerinti lebontásban tartalmazza.
Gyógyszermellékhatások
A gyógyszermellékhatások gyakoriság szerint csökkenő sorrendben kerülnek megadásra, a következő egyezmény alapján: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 - <1/10); nem gyakori (≥1/1000 - <1/100); ritka (≥1/10000 - <1/1000); nagyon ritka (<1/10000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
A forgalomba hozatal után és a laboratóriumi eredmények alapján jelentett mellékhatások esetében nem mindig lehet megállapítani a gyakoriságot, ezért ezek a táblázatban „Nem ismert” gyakorisággal szerepelnek.
-
Hypertonia
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Hemoglobinszint csökkenés, hematokritérték csökkenése, neutropenia, thrombocytopenia |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Túlérzékenység, beleértve a szérumbetegséget is |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Emelkedett szérum káliumszint, hyponatraemia |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | Vertigo |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Vasculitis |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Köhögés |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Hasi fájdalom |
| Nagyon ritka | Intestinalis angiooedema |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | |
| Nem ismert | A májfunkciós értékek emelkedése, beleértve a szérum bilirubinszint emelkedését is |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | Angioneuroticus oedema, dermatitis bullosa, kiütés, pruritus |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | Myalgia |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Veseelégtelenség és vesekárosodás, a szérum kreatininszint emelkedése |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Nem gyakori | Fáradtság |
Gyermekek és serdülők
Hypertonia
A valzartán vérnyomáscsökkentő hatását két randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatban (mindkettőt a vizsgálat időtartamának kiterjesztése vagy újabb vizsgálat követett) és egy nyílt vizsgálatban értékelték. A vizsgálatokba 711, 6 és betöltött 18. életév közötti korú gyermeket és serdülőt vontak be, krónikus vesebetegséggel vagy anélkül, akik közül 560 beteg kapott valzartánt. Az izolált emésztőrendszeri tünetek (mint például hasi fájdalom, hányinger, hányás) és a szédülés kivételével a 6 és betöltött 18. életév közötti korú gyermekek és serdülők, és korábban a felnőtt betegek esetén jelentett biztonságossági profilok között nem észleltek lényeges különbségeket a mellékhatások típusában, gyakoriságában és súlyosságában.
A legfeljebb 1éven át tartó valzartán‑kezelés után a 6‑16éves gyermekek és serdülők neurokognitív vizsgálata és fejlődésének értékelése összességében nem mutatott ki semmilyen, klinikailag jelentős ártalmas hatást.
A valzartán monoterápiát (n=483) vagy valzartánnal kombinált antihypertenzív terápiát (n=77) szedő 560 hypertóniás gyermek és serdülő (6-17 éves korcsoport) bevonásával végzett vizsgálatok összevont analízisét végezték. Az 560 beteg közül 85 (15,2%) krónikus vesebetegségben szenvedett (kiindulási GFR <90ml/perc/1,73m2). Összesen 45 betegnél (8,0%) szakították meg a vizsgálatot nemkívánatos események miatt. Összesen 111 beteg (19,8%) tapasztalt mellékhatást, amelyek közül a fejfájás (5,4%), a szédülés (2,3%) és a hyperkalemia (2,3%) volt a leggyakoribb. A krónikus vesebetegségben szenvedő betegeknél a leggyakoribb mellékhatások a hyperkalaemia (12,9%), a fejfájás (7,1%), a vér kreatininszintjének emelkedése (5,9%) és a hypotensio (4,7%) voltak. A krónikus vesebetegségben nem szenvedő betegeknél a leggyakoribb mellékhatások a fejfájás (5,1%) és a szédülés (2,7%) voltak. A valzartánt egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel kombinációban szedő betegeknél gyakrabban észleltek mellékhatásokat, mint a valzartán monoterápiában.
A valzartán vérnyomáscsökkentő hatását 1‑6évesnél fiatalabb gyermekeknél értékelték három randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatban (mindegyiket egy kiterjesztett szakasz is követett). Az első vizsgálatban 90, 1‑6évesnél fiatalabb gyermeknél két halálesetet és a hepaticus transzaminázok aktivitásának jelentős emelkedésének elszigetelt eseteit észlelték. Ezek az esetek egy olyan betegcsoportban következtek be, amelyben komoly kísérőbetegségek fordultak elő. A valzartánnal való ok-okozati összefüggést nem állapították meg. A következő két vizsgálatban, amelybe 202, 1‑6évesnél fiatalabb gyermeket soroltak be random módon, a valzartán-kezelés során sem a hepaticus transzaminázok aktivitásának jelentős emelkedését, sem halálesetet nem észleltek.
A kétszázkettő (202) hypertoniás gyermek (1‑6évesnél fiatalabb) bevonásával végzett két következő vizsgálat összesített analízisében minden beteg valzartán monoterápiát kapott a kettős vak szakaszokban (kivéve a placebo megvonásos szakaszt). Közülük 186beteg folytatta a kezelést vagy kiterjesztett vizsgálatban vagy nyílt elrendezésű vizsgálati szakaszban. A 202betegből 33‑nak (16,3%) volt krónikus vesebetegsége (kiindulási érték: eGFR<90ml/perc). A kettős vak szakaszban két beteg (1%), a nyílt elrendezésű vagy a kiterjesztett vizsgálatban pedig négy beteg (2,1%) hagyta abba a vizsgálatot nemkívánatos esemény miatt. A kettős vak szakaszban 13beteg (7,0%) tapasztalt legalább egy mellékhatást. A leggyakoribb mellékhatások a hányás n=3 (1,6%) és hasmenés n=2 (1,1%) voltak.
A krónikus vesebetegek csoportjában egy mellékhatás (hasmenés) volt. A nyílt elrendezésű vizsgálati szakaszban a betegek 5,4%-a (10/186) tapasztalt legalább egy mellékhatást. A leggyakoribb mellékhatás az étvágycsökkenés volt, amit két beteg (1,1%) jelentett. Mind a kettős vak szakaszban, mind a nyílt elrendezésű szakaszokban jelentettek hyperkalaemiát, mindkét szakaszban egy-egy betegnél. Sem a kettős vak, sem a nyílt elrendeződésű vizsgálatokban nem jelentettek hypotoniát vagy szédülést.
Hyperkalaemiát gyakrabban figyeltek meg krónikus vesebetegségben szenvedő 1 és betöltött 18. életév közötti korú gyermekeknél és serdülőknél. A hyperkalaemia kockázata nagyobb lehet az 1-5 éves gyermekeknél, mint a 6 és betöltött 18. életév közötti gyermekeknél és serdülőknél.
A kontrollos klinikai vizsgálatokban a myocardialis infarctuson átesett és/vagy szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegeknél észlelt biztonságossági profil eltér a hypertoniás betegeknél észlelt általános biztonságossági profiltól. Ez a betegek alapbetegségével függhet össze. A myocardialis infarctuson átesett és/vagy szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegeknél észlelt gyógyszer okozta mellékhatások az alábbiakban kerülnek felsorolásra.
-
Myocardialis infarctus utáni állapot és/vagy szívelégtelenség (csak felnőtt betegeknél vizsgálták)
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Thrombocytopenia |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | Túlérzékenység, beleértve a szérumbetegséget is |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Hyperkalaemia |
| Nem ismert | Emelkedett szérum káliumszint, hyponatraemia |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |
| Gyakori | Szédülés, orthostaticus szédülés |
| Nem gyakori | Syncope, fejfájás |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | Vertigo |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | |
| Nem gyakori | Szívelégtelenség |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Gyakori | Hypotonia, orthostaticus hypotonia |
| Nem ismert | Vasculitis |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Köhögés |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | Hányinger, hasmenés |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | |
| Nem ismert | A májfunkciós értékek emelkedése |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | Angiooedema |
| Nem ismert | Dermatitis bullosa, kiütés, pruritus |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | Myalgia |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Gyakori | Veseelégtelenség és vesekárosodás |
| Nem gyakori | Akut veseelégtelenség, a szérum kreatininszint emelkedése |
| Nem ismert | A vér karbamid nitrogénszint emelkedése |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Nem gyakori | Gyengeség, fáradtság |
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Tünetek
A Tensart túladagolása nagymértékű hypotoniát okozhat, ami eszméletvesztéshez, a keringés összeomlásához és/vagy sokkhoz vezethet.
Kezelés
A terápiás intézkedések a bevétel időpontjától, illetve a tünetek típusától és súlyosságától függnek; a vérkeringés stabilizálása elsődleges jelentőségű.
Hypotonia előfordulása esetén a beteget fekvő testhelyzetbe kell helyezni, és volumenpótlást kell alkalmazni.
A valzartán nagy valószínűséggel nem távolítható el hemodialízissel.
Farmakológiai tulajdonságok - TENSART 40 MG
Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin-II antagonisták, önmagukban, ATC kód: C09CA03
A valzartán orálisan aktív, hatékony, specifikus angiotenzin II (Ang II) receptor antagonista. A valzartán szelektíven hat az AT1 receptor altípusra, ami az angiotenzin-II ismert hatásaiért felelős. A valzartán okozta AT1 receptor blokád miatt a felszaporodó angiotenzin-II stimulálhatja a blokkolás alatt nem álló AT2 receptort, ami úgy tűnik, ellensúlyozza az AT1 receptor hatást. A valzartán nem fejt ki részleges agonista hatást az AT1 receptorokon, és sokkal nagyobb (kb. 20 000-szeres) affinitással kötődik az AT1 receptorokhoz, mint az AT2 receptorokhoz. A valzartánról nem ismert, hogy kötődik-e egyéb – a cardiovascularis szabályozásban jelentős szerepet játszó – hormonreceptorhoz vagy ioncsatornához, ill. azokat nem is blokkolja.
A valzartán nem gátolja az ACE, más néven kinináz-II működését, ami az Ang I-et Ang II-vé alakítja és a bradikinint lebontja. Az angiotenzin-II receptor antagonisták nagy valószínűséggel nem okoznak köhögést, mivel nem hatnak az ACE-ra, és nem potenciálják a bradikinint és a P anyagot.
Azokban a klinikai vizsgálatokban, melyekben a valzartánt ACE-gátlóval hasonlították össze, a száraz köhögés incidenciája szignifikánsan (p<0,05) kisebb volt a valzartánnal kezelt csoportban, mint az ACE-gátlóval kezelt csoportban (2,6%, ill. 7,9%). Egy olyan klinikai vizsgálatban, melyet azon betegek bevonásával végeztek, akiknek az anamnézisében ACE-gátló kezelés alatt kialakuló száraz köhögés szerepel, a valzartánt szedő betegek 19,5%-ánál, a tiazid diuretikumot szedők 19,0%-ánál jelentkezett köhögés, míg az ACE-gátlót szedők esetében 68,5%-nál (p<0,05).
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
A VALIANT (VALsartan In Acute myocardial iNfarcTion) vizsgálat randomizált, kontrollos, kettős vak nemzetközi vizsgálat volt, 14,703 beteg bevonásával, akik acut myocardialis infarctuson estek át, és pangásos szívelégtelenség jeleit, tüneteit, illetve radiológiai jeleit és/vagy a balkamrai szisztolés funkció zavarát mutatták (ami abban nyilvánult meg, hogy az ejekciós frakció ≤40% volt a radioizotópos ventriculographia során, vagy ≤35% az echocardiographia, illetve kamrai kontrasztos angiographia alkalmával). A betegeket a myocardialis infarctus tüneteinek kezdete után, 12órától 10napig terjedő időszakon belül véletlenszerűen sorolták a három kezelési csoport egyikébe: valzartán, kaptopril, vagy a kettő kombinációja. A kezelés átlagosan két évig tartott. Az elsődleges végpont a bármely okból eredő halálozásig eltelt idő volt.
A valzartán ugyanolyan hatékony volt a myocardialis infarctus utáni, bármely okból bekövetkező halálozás csökkentésében, mint a kaptopril. A bármely okból bekövetkező halálozás a valzartán (19,9%), a kaptopril (19,5%) és a valzartán + kaptopril (19,3%) kezelést kapó csoportban is hasonló volt. A valzartán és a kaptopril kombinálása nem jelentett járulékos előnyt a kaptopril monoterápiához képest. Az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a kiinduláskor alkalmazott kezelések, vagy az alapbetegség alapján nem volt különbség a valzartán és a kaptopril között a bármely okból bekövetkező halálozásban. A valzartán hatásos volt a szív- és érrendszeri eredetű halálozások, a szívelégtelenség miatt szükségessé váló kórházi felvételek, a myocardialis infarctus ismétlődések, a szívmegállás miatti újraélesztések és a nem fatális kimenetelű stroke-ok számának csökkentését és az ezek (a másodlagos összetett végpont) bekövetkeztéig eltelt időt tekintve is.
A valzartán biztonságossági profilja összhangban van a myocardialis infarctus utáni betegek klinikai állapotának lefolyásával. A veseműködés tekintetében a szérum kreatinszint megkétszereződését a valzartánnal kezelt betegek 4,2%-ánál, a valzartán+kaptopril kombinációval kezelt betegek 4,8%-ánál, míg a kaptoprillal kezelt betegek 3,4%-ánál figyelték meg. A kezelést a valzartánnal kezelt betegek 1,1%-ánál, a valzartán+kaptopril kombinációval kezelt betegek 1,3%-ánál, míg a kaptoprillal kezelt betegek 0,8%-ánál kellett megszakítani a veseműködés különböző zavarai miatt. Myocardialis infarctus utáni állapotban levő betegek kezelése során mindig meg kell határozni a vesefunkciós értékeket is.
Nem volt különbség a bármely okból bekövetkező, illetve a szív- és érrendszeri eredetű mortalitásban és morbiditásban, ha béta-blokkolókat alkalmaztak együtt a valzartán + kaptopril kombinációval, csak valzartánnal, vagy csak kaptoprillel. A vizsgált gyógyszeres kezeléstől függetlenül a mortalitás kisebb volt a béta-blokkolókkal kezelt betegek csoportjában, ami arra utal, hogy a béta-blokkolóknak az e betegek körében ismert kedvező hatása a jelen vizsgálatban is megmaradt.
Szívelégtelenség
A Val-HeFT randomizált, placebokontrollos, nemzetközi klinikai vizsgálat volt, amelyben a valzartán NYHA II-es (62%), III-as (36%) és IV-es (2%) stádiumú, szívelégtelenségben szenvedő betegek morbiditására és mortalitásra kifejtett hatását vizsgálták 5010 olyan betegnél, akiknek a balkamrai ejekciós frakciója <40%, a balkamrai belső diasztolés átmérő (LVIDD) >2,9cm/m2 volt és konvencionális terápiában részesültek. Az alapkezelés ACE-gátlókat (93%), diuretikumokat (86%), digoxint (67%) és béta-blokkolókat (36%) jelentett. Az átlagos nyomonkövetés csaknem 2 év volt. A Val-HeFT-ben a valzartán átlagos napi adagja 254mg volt. A vizsgálatnak 2 elsődleges végpontja volt: bármely okból bekövetkező halálozás (a halálig eltelt idő), illetve összetett mortalitás és szívelégtelenségi morbiditás (az első betegséggel kapcsolatos eseményig eltelt idő), úgymint halál, hirtelen halált követő újraélesztés, szívelégtelenség miatti hospitalizáció, vagy pozitív inotróp vagy vazodilatátor gyógyszer legalább négy órás intravénás adása, hospitalizáció nélkül.
A bármilyen okból bekövetkező mortalitás a valzartán (19,7%) és placebocsoportban (19,4%) hasonló volt (p=NS). A kezelés primer haszna a szívelégtelenség miatti hospitalizáció rizikójának 27,5%-os csökkenése volt (95%-os CI: 17 - 37%) (valzartán-csoport: 13,9%, placebocsoport: 18,5%). A hármas kezelést kapó (ACE-gátló, béta-blokkoló és valzartán) betegek esetében az eredmények látszólag a placebo előnyét mutatták (az összetett mortalitás és morbiditás 21,9% volt a placebocsoportban a valzartán-csoportban megfigyelt 25,4%-hoz képest).
A betegek egy olyan alcsoportjában, akik nem kaptak ACE-gátlót (n=366), jelentkeztek a legjelentősebb előnyök a morbiditás szempontjából. Ebben az alcsoportban a valzartánnal a bármely okból bekövetkező halálozás szignifikáns, 33%-os csökkenése volt elérhető a placebóhoz képest (95%-os CI: -6% - 58%) (valzartán: 17,3%, placebo: 27,1%); az összetett mortalitási és morbiditási kockázat is szignifikáns mértékben, 44%-kal csökkent (valzartán: 24,9%, placebo: 42,5%).
A béta-blokkoló nélkül, ACE-gátlóval kezelt betegeknél a bármely okból bekövetkező halálozás a valzartán- (21,8%) és a placebo- (22,5%) csoportban hasonló volt (p=NS). A valzartán hatására az összetett mortalitási és morbiditási kockázat szignifikánsan, 18,3%-kal (95%-os CI: 8% - 28%) csökkent a placebóhoz képest (valzartán: 31,0%, placebo: 36,3%).
A Val-HeFT teljes populációjában a valzartánnal kezelt betegeknél jelentős javulás mutatkozott a NYHA stádium, és a szívelégtelenség jelei és tünetei, mint dyspnoe, fáradtság, ödéma és a rendellenes légzéshangok tekintetében a placebóhoz viszonyítva. A valzartánnal kezelt betegek életminősége – a Minnesota Living with Heart Failure Quality of Life – skála szerint a kezelés végére a placebóhoz képest jobb volt. A kezelés végén az ejekciós frakció a valzartánnal kezelt betegeknél szignifikánsan növekedett, a LVIDD szignifikánsan csökkent a kiindulási értékhez képest a placebóval összehasonlítva.
Hypertonia
Hypertoniás betegeknek adva a valzartánt, a vérnyomáscsökkenés a pulzusszám változása nélkül következik be.
A legtöbb betegnél, egyszeri per os alkalmazása után az antihipertenzív hatás 2 órán belül kezdődik, és a vérnyomáscsökkenés kb. 4-6 órán belül éri el maximumát. Az antihipertenzív hatás a bevétel után 24 órán keresztül fennáll. Ismételt adagolás során a vérnyomáscsökkenés 2 héten belül kialakul, a maximális hatás 4 héten belül várható és hosszú távú kezelés során is megmarad. Hidroklorotiaziddal kombinálva további jelentős vérnyomáscsökkenés érhető el.
A valzartán hirtelen megvonása nem eredményezett rebound hipertóniát és egyéb nemkívánt klinikai eseményt.
A 2 es típusú diabetesben és microalbuminuriában is szenvedő hypertoniás betegeknél a valzartánról kimutatták, hogy csökkenti az albumin vizelet útján történő kiválasztását. A MARVAL (Micro Albuminuria Reduction with Valsartan) vizsgálatban 332 2-es típusú diabetesben szenvedő, normális vagy magas vérnyomású és megfelelő veseműködésű (szérumkreatinin <120mikromol/l), mikroalbuminúriás (valzartán: 58mikrogramm/perc; amlodipin: 55,4mikrogramm/perc) betegnél (átlagos életkor: 58 év; 265 férfi) tanulmányozták a vizelettel kiválasztott albumin (UAE) csökkenését a valzartán (80-160mg/nap) hatására az amplodipinhez (5-10mg/nap) képest. 24 hét után a valzartán 42%-kal (‑24,2mikrogramm/perc; 95%-os CI: -40,4 - -19,1), az amlopidin pedig kb. 3%-kal (-1,7mikrogramm/perc; 95%-os CI: -5,6 - 14,9) csökkentette az albumin vizelet útján történő ürülését (p<0.001) annak ellenére, hogy a vérnyomás hasonló mértékben csökkent a két csoportban.
A Valsartan Reduction of Proteinuria (DROP) vizsgálatban 391 magas vérnyomásban (vérnyomás = 150/88Hgmm), 2-es típusú diabetesben és albuminuriában szenvedő (átlag=102mikrogramm/perc; 20-700mikrogramm/perc), megfelelő veseműködésű (átlagos szérumkreatinin = 80mikromol/l) beteg részvételével mélyrehatóbban tanulmányozták a valzartán hatását az UAE csökkenésére. A betegeket véletlenszerűen a három különböző valzartán dózissal (160, 320, ill. 640mg/nap) kezelt csoport egyikébe sorolták, majd 30 hétig kezelték. A vizsgálat célja az optimális valzartán dózis megállapítása volt, amellyel a 2 es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél csökkenthető az albumin vizelet útján történő kiválasztása. 30 hét után az albumin vizelet útján történő kiválasztásának százalékos változása a 160mg valzartán hatására jelentős mértékben, 36%-kal (95%-os CI: 22 – 47%), 320mg valzartán hatására pedig 44%-kal csökkent (95%-os CI: 31 – 54%) az alapszinthez viszonyítva. Ennek alapján arra következtettek, hogy a 2 es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegekben a 160-320mg valzartán klinikailag jelentős csökkenést idézett elő az albumin vizelet útján történő kiválasztásában.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja, klinikai vizsgálati adatok:
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II receptor blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeknél végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó II típusú diabetes mellitus szerepelt. A VA NEPHRON-D vizsgálatot II típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renális és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzin II receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel II típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.
Gyermekek és serdülők
Hypertonia
A valzartán vérnyomáscsökkentő hatását négy randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatban 561, 6 és betöltött 18. életév közötti korú gyermeknél és serdülőnél, valamint 165, 1 és 6éves kor közötti gyermeknél értékelték. Az ezekbe a vizsgálatokba beválogatott gyermekeknél a leggyakoribb, a hypertoniához potenciálisan hozzájáruló, kezelésre szoruló alapbetegségek a vese- és húgyúti betegségek és az elhízás voltak.
Klinikai tapasztalat a 6 éves és idősebb gyermekeknél és serdülőknél
Egy 261, 6 és 16éves kor közötti, hypertoniás gyermeknél és serdülőnél végzett klinikai vizsgálatban azok a betegek, akiknek a testtömege kevesebb volt mint 35kg, 10, 40 vagy 80mg-os valzartán tablettát kaptak naponta (alacsony, közepes és magas dózis), és azok a betegek, akiknek a testtömege 35kg vagy annál magasabb volt, 20, 80 és 160mg-os valzartán tablettát kaptak naponta (alacsony, közepes és magas dózis). A 2.hét végére a valzartán mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomást dózisfüggő módon csökkentette. Összességében mindhárom valzartán dózisszint (alacsony, közepes és magas) szignifikánsan, sorrendben 8, 10, 12Hgmm‑rel csökkentette a kiindulási szisztolés vérnyomást. A betegeket ismételten randomizálták, és vagy ugyanazt a valzartán dózist kapták tovább, vagy placebóra állították át. Azoknál a betegeknél, akik tovább kapták a valzartán közepes vagy magas dózisait, a legalacsonyabb szisztolés vérnyomás 4és 7Hgmm‑rel alacsonyabb volt, mint a placebokezelést kapó betegeknél. A valzartán alacsony dózisát kapó betegek legalacsonyabb szisztolés vérnyomása hasonló volt a placebokezelést kapó betegekéhez. Összességében a valzartán dózisfüggő vérnyomáscsökkentő hatása minden demográfiai alcsoportban állandó volt.
Egy második klinikai vizsgálatban 300, 6 és betöltött 18.életév közötti hypertoniás gyermek és serdülő vett részt, és a vizsgálatban való részvételre alkalmas betegek 12héten keresztül random módon valzartán vagy enalapril tablettát kaptak. A ≥18kg és <35kg közötti testtömegű gyermekek 80mg valzartánt vagy 10mg enalaprilt kaptak. Azok, akiknek a testtömege ≥35kg és <80kg között volt, 160mg valzartánt vagy 20mg enalaprilt kaptak. A ≥80kg testtömegűek 320mg valzartánt vagy 40mg enalaprilt kaptak. A szisztolés vérnyomásban bekövetkező csökkenés a valzartánt kapó betegeknél (15Hgmm) és az enalaprilt kapó betegeknél (14Hgmm) hasonló volt („nem rosszabb, mint” [non-inferiority] p‑érték <0,0001). Hasonló eredményeket észleltek a diasztolés vérnyomás esetén is, ami a valzartán-kezelés mellett 9,1Hgmm‑rel, az enalapril-kezelés mellett 8,5Hgmm‑rel csökkent.
Egy harmadik, nyílt klinikai vizsgálatban, amelyben 150, 6 és 17 év közötti hypertoniás gyermek és serdülő vett részt, a bevont betegek (az életkorra, a nemre ill. testmagasságra jellemző 95-ös percentilis vagy feletti szisztolés vérnyomás) 18 hónapig kaptak valzartánt a biztonságosság és a tolerálhatóság értékeléséhez. A vizsgálatban részt vevő 150 beteg közül 41 beteg egyidejűleg vérnyomáscsökkentő gyógyszert is kapott. A betegek kezdő és fenntartó dózisait a súlycsoportjuk alapján határozták meg. A 18 ‑ 35kg testtömegű betegek 40mg, a 35 ‑ 80kg testtömegű betegek 80mg, a 80 ‑ 160kg testtömegű betegek pedig 160mg valzartánt kaptak, majd az adagokat egy hét után 80mg-ra, 160mg-ra illetve 320mg-ra emelték. A vizsgálatba bevont betegek fele (50,0%, n = 75) krónikus vesebetegségben szenvedett, közülük 29,3% (44) a 2. stádiumú (GFR 60-89ml perc/1,73m2) vagy a 3. stádiumú (GFR 30-59ml/min/1,73m2) volt. A szisztolés vérnyomás átlagos csökkenése 14,9Hgmm volt (kiindulási érték 133,5Hgmm), 18,4Hgmm a krónikus vesebetegségben szenvedőknél (kiindulási érték 131,9Hgmm) és 11,5Hgmm a krónikus vesebetegségben nem szenvedő betegek esetében (kiindulási érték 135,1Hgmm). A krónikus vesebetegségben szenvedő betegek közül azoknak az aránya, akik elérték a teljes vérnyomáskontrollt (95-ös percentilisnél alacsonyabb szisztolás és diasztolés vérnyomás), valamivel magasabb volt (79,5%), mint a krónikus vesebetegségben nem szenvedő betegek esetében (72,2%).
Klinikai tapasztalat a 6évesnél fiatalabb gyermekeknél
Három klinikai vizsgálatot végeztek 291, 1 és 5 éves kor közötti betegnél. Ezekbe a vizsgálatokba 1éves kor alatti gyermekeket nem vontak be. A 90betegnél végzett első vizsgálatban a dózisfüggő választ nem tudták kimutatni, de a 75betegnél végzett második vizsgálatban a nagyobb valzartán dózisok nagyobb vérnyomáscsökkenéssel jártak.
A harmadik vizsgálat egy 6 hetes, randomizált, kettős vak vizsgálat volt, amelyben a valzartán dózisfüggő válaszát értékelték 126, 1 és 5 éves kor közötti, hypertoniás, krónikus vesebetegségben szenvedő vagy nem szenvedő gyermeknél, akiket 0,25 mg/ttkg vagy 4 mg/ttkg dózist kapó csoportokba randomizáltak. A végpontban az átlagos szisztolés vérnyomás/átlagos diasztolés vérnyomás csökkenése 4,0 mg/ttkg dózisú valzartán-kezelés esetén 8,5/6,8Hgmm, míg 0,25mg/ttkg dózisú valzartán-kezelés esetén 4,1/0,3Hgmm volt (p=0,0157 / p < 0,0001). Hasonlóképpen, a krónikus vesebetegségben szenvedő gyermekek alcsoportjában az átlagos szisztolés vérnyomás/átlagos diasztolés vérnyomás szintén csökkenést mutatott, 4,0 mg/ttkg dózisú valzartán-kezelés esetén 9,2/6,5Hgmm-rel, míg 0,25mg/ttkg dózisú esetén 1,2/+1,3Hgmm-rel.
Az Európai Gyógyszerügynökség a gyermekek esetén minden korosztálynál eltekint a valzartán vizsgálati eredményeinek benyújtási kötelezettségétől szívelégtelenségben és nemrégiben lezajlott myocardialis infarctus utáni szívelégtelenségben (lásd 4.2pont, gyermekgyógyászati alkalmazásra vonatkozó információk).
Felszívódás
A valzartán önmagában történő per os alkalmazása után a készítmény 2-4 órán belül éri el a maximális plazmakoncentrációt a tabletta esetén. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23%. Táplálékkal együtt való bevétele esetén a valzartán-expozíció (amit a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület [AUC] mér) kb. 40%-kal, a maximális plazmakoncentráció (cmax) pedig kb. 50%-kal csökken, jóllehet a dózis bevételét követő 8 óra eltelte után a valzartán koncentráció hasonló volt a táplálékkal és éhgyomorra történő bevétel esetén. Az AUC csökkenése azonban nem vezet a hatás klinikailag jelentős csökkenéséhez, ezért a valzartán bevehető táplálékkal és étkezéstől függetlenül is.
Eloszlás
A valzartán steady-state (dinamikus egyensúlyi állapot) megoszlási térfogata intravénás alkalmazás után körülbelül 17 l, ami arra utal, hogy a valzartán nem oszlik el kiterjedten a szövetekben. A valzartán erősen kötődik szérumfehérjékhez (94-97%-ban), főleg szérum albuminhoz.
Biotranszformáció
A valzartán nem megy át nagymértékű biotranszformáción, hiszen a dózis csupán 20%-a nyerhető vissza metabolitok formájában. Egy hidroxi metabolitot azonosítottak a plazmában, kis koncentrációban (a valzartán plazmakoncentráció-idő alatti görbe alatti területének kevesebb mint 10%-a). Ez a metabolit farmakológiai szempontból inaktív.
Elimináció
A valzartán multiexponenciális bomlási kinetikát mutat (t½α <1 óra és t½ß kb. 9 óra). A valzartán elsősorban biliáris exkréció útján a széklettel (a dózis kb. 83%-a) és renális exkréció útján a vizelettel (a dózis kb. 13%-a) választódik ki, nagyrészt változatlan formában. Intravénás alkalmazás után a valzartán plazma clearance-e kb. 2 l/óra, vese clearance-e pedig 0,62l/óra (a teljes clearance kb. 30%-a). A valzartán felezési ideje 6 óra.
Szívelégtelenségben szenvedő betegek
Szívelégtelenségben szenvedő betegeknél a valzartán csúcskoncentráció elérésének átlagos ideje és eliminációs felezési ideje hasonló az egészséges önkénteseknél megfigyeltekhez. A valzartán AUC és cmax értékei a dózisok emelkedésével csaknem arányosak a klinikumban alkalmazott dózisok (napi kétszer 40-160mg) esetén. Az átlagos akkumulációs faktor kb. 1,7. Orális alkalmazás után a valzartán látszólagos clearance-e kb. 4,5l/óra. Szívelégtelenségben szenvedő betegeknél az életkor nem befolyásolja a látszólagos clearance értéket.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Néhány idős egyénnél a valzartán szisztémás expozíciója a fiatalabbakhoz képest valamivel nagyobb volt, azonban ennek nem volt klinikai jelentősége.
Vesekárosodás
Annak megfelelően, hogy a valzartán esetében a renalis clearance az összclearance 30%-át teszi ki, nem figyeltek meg korrelációt a vesefunkció és a valzartán szisztémás expozíciója között. Ezért vesekárosodás (kreatinin clearance >10ml/perc) esetén nem szükséges a dózis módosítása. Jelenleg nincs tapasztalat a biztonságos alkalmazásra vonatkozóan olyan betegeknél, akik kreatinin clearance-e <10ml/perc vagy dialízis kezelés alatt állnak, ezért a valzartánt óvatossággal kell alkalmazni ezeknél a betegeknél (lásd 4.2 és 4.4 pont).
A valzartán nagymértékben kötődik plazmafehérjékhez és nem valószínű, hogy eltávolítható dialízissel.
Májkárosodás
A felszívódott dózis kb. 70%-a választódik ki az epével, lényegében változatlan formában. A valzartán nem megy át lényeges biotranszformáción. Az expozíció (AUC) megduplázódását figyelték meg az enyhe és közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél az egészségesekhez viszonyítva. Azonban nem figyeltek meg korrelációt a valzartán plazmakoncentrációja és a májkárosodás súlyossága között. A Tensart-ot nem vizsgálták súlyos májműködési zavarban szenvedő betegeknél (lásd 4.2, 4.3 és 4.4 pont).
Gyermekek és serdülők
Egy 26, hypertoniás, 1‑16éves kor közötti gyermek és serdülő bevonásával végzett vizsgálatban egyetlen dózis valzartán szuszpenzió (átlag: 0,9- 2mg/ttkg, 80mg‑os maximális dózissal) adásakor a valzartán‑clearance (liter/óra/ttkg) a teljes, 1évestől 16éves korig terjedő életkor-tartományban hasonló volt, és az ugyanezt a gyógyszerformát kapó felnőtteknél észlelthez is hasonló volt.
Vesekárosodás
A valzartán alkalmazását azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatitnin‑clearance‑e <30ml/perc, valamint a dialízis alatt álló gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták, ezért a valzartán ezeknek a betegeknek nem javasolt. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akik kreatinin‑clearance‑e >30ml/perc. A vesefunkciót és a szérum káliumszintjét szorosan monitorozni kell (lásd 4.2 és 4.4 pont).
Gyógyszerészeti jellemzők - TENSART 40 MG
Tabletta mag
laktóz-monohidrát
mikrokristályos cellulóz
kroszkarmellóz-nátrium
povidon K29-32
talkum
magnézium-sztearát
vízmentes, kolloid szilícium-dioxid
Filmbevonat
poli(vinil-alkohol)
makrogol 3350
talkum
lecitin (szójaolajat tartalmaz) (E322)
titán-dioxid (E171)
sárga vas-oxid (E172)
vörös vas-oxid (E172) (csak a 80mg-os és a 160mg-os hatáserősségben)
Buborékcsomagolás: Legfeljebb 30°C-on tárolandó.
Tablettatartály: Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.
Filmtabletták PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolásban és dobozban.
Kiszerelések: 7, 14, 28, 30, 56, 98 és 280 filmtabletta
Filmtabletták PE tartályban és dobozban.
Kiszerelések: 7, 14, 28, 56, 98 és 100 db tabletta
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.