TENSART HCT 160 MG/12,5 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - TENSART 160 MG/12,5 MG
Esszenciális hypertonia kezelése felnőtteknél.
A Tensart HCT fix dózisú kombináció olyan betegek kezelésére javallott, akiknek a vérnyomása valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával nem állítható be megfelelően.
Adagolás
A Tensart HCT javasolt adagja naponta 1 filmtabletta. Az egyes összetevőkkel külön-külön végzett dózistitráció javasolt. A hypotonia és az egyéb mellékhatások kockázatának csökkentése céljából az egyes összetevők mennyiségét minden esetben dózisról dózisra kell emelni.
Klinikailag arra alkalmas esetekben a monoterápiáról a fix kombinációra való közvetlen átváltás mérlegelhető azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával nem állítható be megfelelően, feltéve, hogy az egyes összetevők dózisemelése a javasoltnak megfelelően, lépcsőzetesen történik.
A Tensart HCT‑re adott klinikai válaszreakciót a kezelés megkezdése után értékelni kell, és amennyiben a vérnyomás továbbra sem áll be, akkor az adag bármelyik összetevő mennyiségének növelésével a maximális Tensart HCT 320mg/25mg adagig emelhető.
A vérnyomáscsökkentő hatás 2 héten belül kialakul.
A legtöbb betegnél a maximális hatás 4héten belül figyelhető meg. Néhány beteg esetében azonban 4‑8hetes kezelésre lehet szükség. Ezt figyelembe kell venni a dózisemelés során.
Különleges betegcsoportok:
Vesekárosodás
Nem szükséges az adag módosítása enyhe vagy mérsékelt vesekárosodás (glomeruláris filtrációs ráta [GFR] ≥30ml/perc) fennállása esetén. A hidroklorotiazid összetevő miatt a Tensart HCT súlyos vesekárosodásban (GFR<30ml/perc) szenvedő és anúriás betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont).
Diabetes mellitus
A valzartán aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása diabetes mellitusban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Májkárosodás
Cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegek esetén a valzartán dózisa nem haladhatja meg a 80mg-ot (lásd 4.4 pont). Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél nem szükséges a hidroklorotiazid dózisának módosítása. A valzartán összetevő miatt a Tensart HCT súlyos májkárosodásban vagy biliaris cirrhosisban és cholestasisban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pontok).
Idősek
Nincs szükség a dózis módosítására idős betegek esetén.
Gyermekek és serdülők
A Tensart HCT nem javasolt 18 év alatti gyermekek és serdülők számára a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt.
Az alkalmazás módja:
A Tensart HCT étkezéstől függetlenül szedhető, folyadékkal kell bevenni.
-A készítmény hatóanyagaival,egyéb szulfonamid-származékkal, szójaolajjal, földimogyoróolajjal vagy a készítmény 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
-Terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pontok).
-
-Súlyos májkárosodás, biliaris cirrhosis és cholestasis.
-Súlyos vesekárosodás (kreatinin-clearence <30ml/perc), anuria.
Akut légzőszervi toxicitás
Hidroklorotiazid bevételét követően nagyon ritkán akut légzőszervi toxicitásról, többek között akut respirációs distressz szindrómáról (ARDS) számoltak be. Pulmonális ödéma jellemzően a hidroklorotiazid bevételét követően perceken vagy órákon belül alakul ki. A jelentkezésekor fellépő tünetek közé tartozik a nehézlégzés, a láz, a légzőszervi tünetek romlása és az alacsony vérnyomás. Amennyiben felmerül az ARDS gyanúja, a Tensart HCT adását le kell állítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Nem adható hidroklorotiazid olyan betegeknek, akiknél a hidroklorotiazid bevételét követően korábban ARDS lépett fel.
Szérum elektrolit változások
Valzartán
Egyidejű adása káliumpótló készítményekkel, káliummegtakarító diuretikumokkal, káliumtartalmú sópótlókkal vagy egyéb szerekkel, amelyek növelhetik a káliumszintet (heparin stb.) nem ajánlott. Az esettől függően a káliumszintet monitorozni kell.
Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumokkal, köztük a hidroklorotiaziddal végzett kezelés alatt hypokalaemiáról számoltak be. A szérum káliumszint gyakori ellenőrzése javasolt.
A tiazid diuretikumokkal, köztük a hidroklorotiaziddal végzett kezelés hyponatraemiával és hypochloraemiás alkalosissal jár. A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid is növeli a magnézium vizelettel történő kiválasztását, ami hypomagnesaemiát eredményezhet. A tiazid diuretikumok csökkentik a kalcium kiválasztását. Ez hypercalcaemiát eredményezhet.
Mint minden, diuretikus kezelést kapó betegnél, a szérum elektrolitszintek rendszeres ellenőrzését megfelelő időközönként el kell végezni.
Nátrium- és/vagy volumenhiányos betegek
Tiazid diuretikumokat, köztük hidroklorotiazidot szedő betegeket a folyadék- vagy elektrolit-eltérések klinikai tüneteinek észlelése érdekében ellenőrizni kell.
Súlyos nátrium- és/vagy volumenhiányos (például nagy dózisú diuretikus kezelésben részesülő) betegekben a Tensart HCT-kezelés megkezdését követően ritkán szimptómás hypotonia fordulhat elő. Az elektrolit- és/vagy volumenhiányt a Tensart HCT-kezelés megkezdése előtt rendezni kell.
Súlyos krónikus szívelégtelenségben vagy egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotban szenvedő betegek
Olyan betegeknél, akiknek a vesefunkciója a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer aktivitásától függhet (például súlyos szívelégtelenségben szenvedő betegek), az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlókkal történő kezelés oliguriát és/vagy progresszív azotémiát okozott, valamint ritkán akut veseelégtelenséget és/vagy halált is. Szívelégtelenségben szenvedő vagy myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegek kivizsgálása során mindig fel kell mérni a vesefunkciót is.
A Tensart HCT alkalmazása súlyos krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegek esetében nem megalapozott, Ezért nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a Tensart HCT alkalmazása – a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása révén – a vesefunkció károsodását idézheti elő. A Tensart HCT ezeknél a betegeknél nem alkalmazható.
Arteria renalis stenosis
A Tensart HCT nem használható olyan hypertoniás betegek kezelésére, akiknek egy- vagy kétoldali arteria renalis stenosisuk van vagy akiknek a soliter veséjén van arteria stenosis, mivel az ilyen betegeknél a vér karbamid- és a szérum kreatininszintje megemelkedhet.
Primer hyperaldosteronismus
Primer hyperaldosteronismusban szenvedő betegeket nem szabad Tensart HCT-vel kezelni, mert náluk a renin-angiotenzin rendszer nem aktív.
Aorta- és mitrális billentyű stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Más vazodilatátorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aorta- vagy mitrális stenosisban vagy hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában (HOCM) szenvedő betegek esetén.
Vesekárosodás
Vesekárosodásban nem szükséges az adag módosítása, ha a kreatinin-clearance ≥ 30 ml/perc. (lásd 4.2 pont). A szérum kálium, kreatinin és húgysav időszakos ellenőrzése javasolt vesekárosodásban szenvedő betegek Tensart HCT-vel történő kezelése során.
Angiotenzin II-receptor-blokkolók – beleértve a valzartánt – vagy angiotenzinkonvertálóenzim- (ACE) gátlók aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR<60ml/perc/1,73 m2) ellenjavallt (lásd 4.3 és 4.5 pont).
Vesetranszplantáció
Vesetranszplantáción átesett betegek esetén a Tensart HCT biztonságos alkalmazhatóságára vonatkozóan nincs tapasztalat.
Májkárosodás
Enyhe vagy közepesen súlyos, cholestasis nélküli májkárosodásban szenvedő betegeknél a Tensart HCT csak óvatossággal alkalmazható (lásd 4.2 és 5.2 pont). A tiazidokat óvatosan kell alkalmazni károsodott májműködésű vagy előrehaladott májbetegségben szenvedő betegeknél, mivel esetükben a folyadék- és elektrolit egyensúly kismértékű változásai májkómát idézhetnek elő.
Anamnézisben szereplő angioödéma
Valzartánnal kezelt betegeknél beszámoltak angioödémáról (beleértve a gége és a glottis megduzzadását, ami a légutak elzáródását okozza és/vagy az arc, az ajkak, a garat és/vagy a nyelv feldagadását). Közülük néhány beteg esetében már előzőleg is kialakult angioödéma egyéb gyógyszerek (beleértve az ACE‑gátlókat) szedése mellett. A Tensart HCT szedését azonnal abba kell hagyni olyan betegek esetében, akiknél angioödéma alakul ki, és a Tensart HCT‑t nem szabad újra alkalmazni (lásd 4.8 pont).
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval (többek között a valzartánnal) kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a valzartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Systemás lupus erythematosus
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid használata kapcsán a systemás lupus erythematosus súlyosbodásáról vagy aktiválódásáról számoltak be.
Egyéb metabolikus zavarok
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid megváltoztathatják a glükóz toleranciát és növelhetik a szérum koleszterin, triglicerid és húgysav szintjét. Diabeteses betegeknél az inzulin vagy az orális antidiabetikumok adagjának módosítására lehet szükség.
A tiazidok csökkenthetik a kalcium vizelettel történő kiválasztódását, és ismert kalcium‑anyagcserezavar nélkül is a szérum kalciumszint intermittáló és enyhe emelkedését idézhetik elő. A jelentős hypercalcaemia a háttérben megbújó hyperparathyreosis bizonyítéka lehet. A tiazidok adását a mellékpajzsmirigy funkciójának vizsgálata előtt abba kell hagyni.
Fényérzékenység
A tiazid diuretikumok mellett fényérzékenységi reakciók eseteiről számoltak be (lásd 4.8pont). Ha a kezelés alatt fényérzékenységi reakció alakul ki, akkor a kezelés leállítása javasolt. Ha a diuretikum újraadása szükségesnek tűnik, akkor a napnak vagy a mesterséges UV‑A sugaraknak kitett területek védelme javasolt.
Terhesség
AngiotenzinII receptor-blokkolóval (ARB) történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ARB-vel történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Terhesség megállapítása esetén az ARB kezelést azonnal fel kell függeszteni, és szükség esetén alternatív kezelést kell elkezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pontok).
Általános megfontolások
Óvatosan adható olyan betegeknek, akiknek a kórelőzményében más angiotenzinII receptor-blokkolókkal szembeni túlérzékenység szerepel.
Allergiás vagy asztmás betegek esetében nagyobb valószínűséggel jelentkezik hidroklorotiaziddal szembeni túlérzékenység.
Choroidealis effusio, akut myopia és szekunder, zárt zugú glaucoma
A szulfonamid vagy szulfonamid-származék gyógyszerek idioszinkráziás reakciót válthatnak ki, amely látótérkieséssel járó choroidealis effusiót, átmeneti myopiát és akut zárt zugú glaucomát eredményezhet. A tünetek közé tartozik a látásélesség-csökkenés vagy a szemfájdalom akut megjelenése, amelyek jellemző módon a kezelés megkezdése után órákon ‑ heteken belül jelentkeznek. A kezeletlen akut zárt zugú glaucoma végleges látásvesztéshez vezethet.
Az elsődleges kezelés a hidroklorotiazid adásának a lehető leggyorsabban történő abbahagyása. Azonnali gyógyszeres vagy műtéti kezelés mérlegelése szükséges lehet, ha az intraocularis nyomás változatlanul magas marad. Az akut zárt zugú glaucoma kialakulásának kockázati tényezői közé tartozhat az anamnesisben szereplő szulfonamid‑ vagy penicillinallergia.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolit szintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.
Nem melanóma típusú bőrrák
A nem melanóma típusú bőrrák (NMSC) [basalsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid (HCTZ) növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a HCTZ fotoszenzitivitást okozó hatása.
A HCTZ-t szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket – különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra – és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV-sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a HCTZ használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8 pont).
A Tensart HCT filmtabletta laktóz-monohidrátot tartalmaz.
Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktáz-hiányban vagy glükóz galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.
A Tensart HCT filmtabletta lecitint (szójaolaj tartalommal) tartalmaz.
Ha egy beteg földimogyoróra vagy szójára allergiás, a készítmény ellenjavallt.
A Tensart HCT filmtabletta nátriumot tartalmaz
A készítmény kevesebb mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.
Tensart HCT 160 mg/12,5 mg filmtabletta: Sunset yellow FCF-t (E110) is tartalmaz, amely allergiás reakciókat okozhat.
Mind a valzartánnal, mind a hidroklorotiaziddal összefüggő gyógyszerkölcsönhatások
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Lítium
ACE‑gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy tiazidok, köztük a hidroklorotiazid és a lítium egyidejű alkalmazása kapcsán beszámoltak a szérum lítium-koncentráció reverzibilis emelkedéséről és toxicitás kialakulásáról. Mivel a lítium renális clearance‑ét a tiazidok csökkentik, Tensart HCT‑kezelés mellett a lítium toxicitás kialakulásának kockázata feltehetően tovább növekedhet. Amennyiben együttadásuk szükségesnek bizonyul, a szérum lítiumszint gondos monitorozása javasolt.
Elővigyázatosságot igénylő egyidejű alkalmazás
Más vérnyomáscsökkentő szerek
A Tensart HCT fokozhatja más, vérnyomáscsökkentő tulajdonsággal rendelkező szerek (például guanetidin, metildopa, vazodilatátorok, ACE‑gátlók, ARB‑k, béta‑blokkolók, kalciumcsatorna‑blokkolók és direkt renin‑inhibitorok [DRI‑k]) hatásait.
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
Presszoraminok (például noradrenalin, adrenalin)
A presszoraminokra adott válaszreakció csökkenhet. Ennek a hatásnak a klinikai jelentősége bizonytalan, és nem elegendő ahhoz, hogy eleve kizárja ezek alkalmazását.
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID‑ok), beleértve a szelektív COX‑2 gátlókat, acetilszalicilsavat (>3g/nap) és a nem szelektív nem-szteroid gyulladáscsökkentőket
A nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyidejű alkalmazás esetén mind az angiotenzinII-receptor-blokkolók, mind a hidroklorotiazid vérnyomáscsökkentő hatását csökkenthetik. Ráadásul a Tensart HCT és a nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyidejű alkalmazása a veseműködés romlásához és a szérum káliumszint emelkedéséhez vezethet. Ezért a kezelés elején ajánlott figyelemmel kísérni a veseműködést, illetve biztosítani kell a beteg megfelelő hidrálását.
A valzartánnal összefüggő gyógyszerkölcsönhatások
A renin-angiotenzin rendszer kettős blokádja angiotenzin II-receptor-blokkolókkal , ACE gátlókkal vagy aliszkirénnel
Óvatosság szükséges az ARB‑k – köztük a valzartán – és a RAAS‑t gátló egyéb gyógyszerek, mint az ACE‑gátlók vagy az aliszkirén együttadásakor (lásd 4.4pont).
Angiotenzin II-receptor-blokkolók (ARB‑k) –beleértve a valzartánt - vagy angiotenzinkonvertálóenzim- (ACE) gátlók aliszkirénnel történő egyidejű alkalmazása diabetes mellitusban vagy vesekárosodásban szenvedő betegeknél (GFR < 60ml/perc/1,73 m2) ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók és egyéb készítmények, amelyek növelhetik a káliumszintet
Amennyiben szükségesnek tartják egy káliumszintet befolyásoló gyógyszer és a valzartán egyidejű alkalmazását, a plazma káliumszint monitorozása ajánlott.
Transzporterek
In vitro vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a valzartán a hepaticus uptake-transzporter OATP1B1/ OATP1B3 és a hepaticus efflux-transzporter MRP2 szubsztrátja. Az eredmények klinikai jelentősége nem ismert. Az uptake-transzporter inhibitorok (rifampicin, ciklosporin) vagy efflux-transzporter inhibitorok (ritonavir) egyidejű alkalmazása növelheti a valzartán szisztémás expozícióját. Óvatosságra van szükség az egyidejű kezelés megkezdésekor illetve befejezésekor.
Nincs gyógyszerkölcsönhatás
Valzartánnal végzett gyógyszerkölcsönhatási vizsgálatokban nem észleltek klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatásokat a valzartán és a következő vegyületek egyike között sem: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid. A digoxin és az indometacin kölcsönhatásba léphet a Tensart HCT hidroklorotiazid összetevőjével is (lásd a hidroklorotiaziddal összefüggő kölcsönhatásokat).
A hidroklorotiaziddal összefüggő gyógyszerkölcsönhatások
Elővigyázatosságot igénylő egyidejű alkalmazás
A szérum káliumszintet befolyásoló gyógyszerek
A hidroklorotiazid hypokalaemiás hatását növelhetik az egyidejűleg alkalmazott kaliuretikus diuretikumok, kortikoszteroidok, laxatívumok, ACTH (adrenokortikotrop hormon), amfotericin, karbenoxolon, penicillin G, szalicilsav és származékai. Ha ezeket a gyógyszereket a hidroklorotiazid-valzartán kombinációval együtt rendelik, akkor a plazma káliumszint ellenőrzése javasolt. Ezek a gyógyszerek potenciálhatják a hidroklorotiazid szérum káliumra kifejtett hatását (lásd 4.4 pont).
Gyógyszerek, amelyek torsades de pointes‑t okozhatnak:
A hypokalaemia kockázata miatt a hidroklorotiazidot óvatosan kell alkalmazni, ha olyan gyógyszerekkel adják együtt, amelyek torsades de pointes‑t okozhatnak, különösen az Ia és a III.osztályba tartozó antiarrhythmiás gyógyszerekkel és bizonyos antipszichotikumokkal.
A szérum nátriumszintet befolyásoló gyógyszerek
A vízhajtók hyponatraemiás hatását felerősítheti az olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazása, mint például az antidepresszánsok, antipszichotikumok, antiepileptikumok stb. Ezeknek a gyógyszereknek a hosszan tartó alkalmazásakor elővigyázatosság javasolt.
Digitálisz glikozidok:
A nemkívánatos hatásként előforduló tiazid indukálta hypokalaemia vagy hypomagnesaemia fokozhatja a digitálisz indukálta cardialis arrhythmiák kialakulásának a kockázatát.
Kalcium sók és D-vitamin:
Tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid együttadása D-vitaminnal vagy kalcium-sókkal fokozhatja a szérum kalcium-szint emelkedését. A tiazid‑típusú diuretikumok kalcium sókkal történő egyidejű alkalmazása a tubuláris kalcium‑reabszorpció növelésével hypercalcaemiához vezethet a hypercalcaemiára hajlamos betegeknél (például hyperparathyreosis, rosszindulatú betegségek vagy D‑vitamin mediált kórképek).
Antidiabetikumok (orális szerek és inzulin):
A tiazidok megváltoztathatják a glükóz toleranciát. Az antidiabetikum dózisának módosítására lehet szükség.
A metformint óvatosan kell alkalmazni a hidroklorotiaziddal összefüggő, potenciális funkcionális veseelégtelenség okozta laktát‑acidózis kockázata miatt.
Béta-blokkolók és diazoxid:
Tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid és béta-blokkolók együttes alkalmazása fokozhatja hyperglykaemia kialakulásának a kockázatát. A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid fokozhatják a diazoxid hyperglykaemiás hatását.
Köszvény kezelésére használt gyógyszerek (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol):
Az urikozuriás készítmények adagolásának módosítása válhat szükségessé, mert a hidroklorotiazid emelheti a húgysav szérum szintjét. Szükséges lehet a probenecid vagy a szulfinpirazon adagjának emelése.
Diuretikumok, elsősorban a tiazidok egyidejű adása esetén az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakció fokozott kockázatát jelentették, főleg vesekárosodásban szenvedő betegeknél.
Antikolinerg szerekés a tápcsatorna motilitását növelő egyéb gyógyszerek:
Antikolinerg szerek (például atropin, biperiden) hatására a tiazid típusú diuretikumok biohasznosulása növekedhet, nyilvánvalóan a gastrointestinalis motilitás, illetve a gyomorürülés mérséklése révén. Ezzel szemben a prokinetikus hatóanyagok, például a ciszaprid csökkenthetik a tiazid típusú diuretikumok biohasznosulását.
Amantadin:
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid megnövelhetik az amantadin okozta mellékhatások kockázatát.
Ioncserélő gyanták:
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid felszívódását csökkenti a kolesztiramin vagy a kolesztipol. Ez a tiazidok csökkent hatását eredményezheti. Ezért a kölcsönhatások lehetőség szerinti minimalizálása érdekében a hidroklorotiazid és a gyanta adásának szétválasztása javasolt, például a hidroklorotiazidot legalább 4órával a gyanták adása előtt vagy azt követően 4‑6órával kell alkalmazni.
Citotoxikus szerek (például ciklofoszfamid, metotrexát):
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid csökkenthetik a citotoxikus gyógyszerek renális kiválasztását és növelhetik myelosuppressiv hatásukat.
Nem-depolarizáló izom-relaxánsok (például tubokurarin):
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid fokozzák a harántcsíkoltizom-relaxánsok, például a kuráre származékok hatását.
Ciklosporin:
Ciklosporinnal való együttadása növelheti a hyperuricaemia és a köszvény-típusú szövődmények kockázatát.
Alkohol, anaestheticumok és sedativumok:
A tiazid diuretikumok és a szintén vérnyomáscsökkentő hatással (például a szimpatikus idegrendszeri aktivitás vagy a direkt vazodilatátor aktivitás csökkentése által) rendelkező anyagok egyidejű alkalmazása orthostaticus hypotoniát válthat ki.
Metildopa:
Egyedülálló esetekben hemolitikus anémia kialakulásáról számoltak be hidroklorotiazid és metildopa együttadása kapcsán.
Karbamazepin:
A hidrokloroziddal és karbamazepinnel egyidejűleg kezelt betegeknél hyponatraemia alakulhat ki. Az ilyen betegeket figyelmeztetni kell a hyponatraemia lehetséges kockázatáról, és ennek megfelelően monitorozni kell Őket.
Jódozott kontrasztanyagok
Diuretikum-indukálta dehydratio esetén fokozott a heveny veseelégtelenség kockázata, főként jódozott készítmények nagy dózisai esetén. A betegeket ezek alkalmazása előtt rehidrálni kell.
Terhesség
Valzartán
| Az angiotenzinII-receptor-blokkolók (ARB) alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4 pont). Az ARB alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pontok). |
Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kis mértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az angiotenzinII-receptor-blokkolók teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, azonban feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az ATII receptor antagonistával történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeknek más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállniuk, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott.
Az ATII receptor antagonista szedését azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelésre kell átállni.
Ismert, hogy az ARB második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatális toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okozhat (lásd 5.3 pont). Amennyiben az ARB szedése a terhesség második illetve harmadik trimeszterében történt, javasolt a vesefunkció és a koponya ultrahangos ellenőrzése. Az angiotenzinII-receptor-blokkolót szedő anyák csecsemőit fokozottan kell megfigyelni hypotonia esetleges kialakulása szempontjából (lásd 4.3, 4.4 pontok).
Hidroklorotiazid:
A hidroklorotiazid terhesség, és különösen az első trimeszter alatt történő alkalmazásával kapcsolatban csak korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Az állatkísérletek hiányosak. A hidroklorotiazid átjut a placentán. A hidroklorotiazid farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második- és harmadik trimeszter alatt történő alkalmazása ronthatja a foeto-placentáris perfúziót, és foetalis és neonatalis hatásokat idézhet elő, például icterust, az elektrolit-egyensúly felborulását és thrombocytopeniát.
Szoptatás
Nem állnak rendelkezésre adatok a valzartán szoptatás ideje alatt történő alkalmazásával kapcsolatosan. A hidroklorotiazid kiválasztódik az emberi anyatejbe.
Ezért a Tensart HCT szoptatás alatt történő alkalmazása nem javasolt. Egy olyan másik kezelést kell előnyben részesíteni a szoptatás ideje alatt, amelynek biztonságossági profilja jobban ismert, különösen újszülöttek vagy koraszülöttek szoptatása esetében.
A készítménynek a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták.
Gépjárművezetés vagy gépek kezelése során figyelembe kell venni, hogy alkalmanként szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.
A klinikai vizsgálatokban jelentett, a placebóhoz viszonyítva a valzartán és a hidroklorotiazid együttes adásakor gyakrabban kialakuló mellékhatások és laboratóriumi eltérések, valamint a forgalomba hozatalt követő eseti beszámolók az alábbiakban szervrendszerenként kerülnek bemutatásra.
Azok a mellékhatások, amelyekről ismert, hogy az önállóan adott összetevő esetén kialakulnak, de a klinikai vizsgálatok során mégsem észlelték, a valzartán/hidroklorotiazid‑kezelés alatt kialakulhatnak.
A gyógyszer‑mellékhatások gyakoriság szerint kerülnek felsorolásra, elsőként a leggyakoribb, az alábbi megállapodás szerint: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 – <1/10); nem gyakori (≥1/1000 –<1/100); ritka (≥1/10000 –<1/1000); nagyon ritka (<1/10000); nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
1.táblázat A valzartán/hidroklorotiazid alkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | dehydratio |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | szédülés |
| Nem gyakori | paraesthesia |
| Nem ismert | ájulás |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | |
| Nem gyakori | homályos látás |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | tinnitus |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | hypotonia |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | köhögés |
| Nem ismert | nem szív eredetű pulmonalis oedema |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | diarrhoea |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | myalgia |
| Nagyon ritka | arthralgia |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | beszűkült veseműködés |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Nem gyakori | fáradtság |
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | |
| Nem ismert | emelkedett szérum húgysavszint, emelkedett szérum bilirubin- és szérum kreatininszint, hypokalaemia, hyponatraemia, emelkedett karbamidnitrogénszint, neutropenia |
Kiegészítő információ az egyes összetevőkről:
A korábban az egyes összetevők valamelyike esetén jelentett mellékhatások a Tensart HCT esetén is potenciális nemkívánatos hatásként jelentkezhetnek, még akkor is, ha a klinikai vizsgálatokban vagy a forgalomba hozatalt követő időszak alatt nem észlelték.
2.táblázat A valzartánalkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | csökkent haemoglobinszint, csökkent haematocrit, thrombocytopenia |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | egyéb túlérzékenységi/allergiás reakciók, beleértve a szérumbetegséget is |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | a szérum káliumszint emelkedése, hyponatraemia |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | vertigo |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem ismert | vasculitis |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | hasi fájdalom |
| Nagyon ritka | intestinalis angiooedema |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | |
| Nem ismert | a májfunkciós értékek emelkedése |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | angiooedema, dermatitis bullosa, bőrkiütés, pruritus |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | veseelégtelenség |
3.táblázat A hidroklorotiazidalkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
A hidroklorotiazidot sok éve széles körben rendelik, gyakran magasabb dózisokban, mint amik a Tensart HCT‑ben vannak. Az alábbi mellékhatásokról számoltak be a tiazid diuretikum monoterápiával, köztük a hidroklorotiaziddal kezelt betegeknél:
| Jó-, rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is) | |
| Nem ismert | nem melanóma típusú bőrrák (basalsejtes rák és laphámsejtes rák) |
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |
| Ritka | thrombocytopenia néha purpurával |
| Nagyon ritka | agranulocytosis, leukopenia, haemolyticus anaemia, csontvelőelégtelenség |
| Nem ismert | aplasticus anaemia |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | túlérzékenységi reakciók |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nagyon gyakori | hypokalaemia, emelkedett szérum lipidszintek (főként nagyobb adagoknál) |
| Gyakori | hyponatraemia, hypomagnesaemia, hyperuricaemia |
| Ritka | hypercalcaemia, hyperglykaemia, glucosuria és a diabeteses anyagcsere‑státusz romlása |
| Nagyon ritka | hypochloraemiás alkalosis |
| Pszichiátriai kórképek | |
| Ritka | depresszió, alvászavarok |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |
| Ritka | fejfájás, szédülés, paraesthesia |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | |
| Ritka | látásromlás |
| Nem ismert | akut zárt zugú glaucoma, choroidealis effusio |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | |
| Ritka | cardialis arrhythmiák |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Gyakori | orthostaticus hypotonia |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | akut respirációs distressz szindróma (ARDS) (lásd 4.4pont), respirációs distressz, beleértve a pneumonitist és a pulmonalis oedemát |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Gyakori | étvágytalanság, enyhe hányinger és hányás |
| Ritka | obstipatio, gastrointestinális diszkomfort, hasmenés |
| Nagyon ritka | pancreatitis |
| Máj- és epebetegségek illetve tünetek | |
| Ritka | intrahepaticus cholestasis vagy icterus |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |
| Gyakori | urticaria és egyéb típusú kiütések |
| Ritka | fényérzékenység |
| Nagyon ritka | vasculitis necrotisans és toxicus epidermalis necrolysis, cutan lupus erythematosus‑szerű reakciók, a cutan lupus erythematosus reaktivációja |
| Nem ismert | erythema multiforme |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | izomgörcs |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | vesekárosodás, heveny veseelégtelenség |
| A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek | |
| Gyakori | impotencia |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Nem ismert | láz, gyengeség |
Kiválasztott mellékhatások leírása
Nem melanóma típusú bőrrák (NMSC):
Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Tünetek
A valzartán túladagolás nagymértékű hypotoniát okozhat, ami tudatszint-csökkenéshez, a keringés összeomlásához és/vagy sokkhoz vezethet.
A következő járulékos tünetek jelenhetnek meg a hidroklorotiazid komponens túladagolásából eredően: émelygés, aluszékonyság, hypovolaemia és elektrolitzavarok szívritmuszavarral és izomgörcsökkel.
Kezelés
A kezelést a bevétel óta eltelt idő és a tünetek természete és súlyossága határozza meg. Elsődleges fontosságú a keringés stabilizálása.
Amennyiben hypotonia fordul elő, a beteget fekvő helyzetbe kell hozni, és sürgősen só- és volumenpótlást kell alkalmazni.
A valzartán erős plazmakötődése következtében haemodialysissel nem távolítható el, ezzel szemben a hidroklorotiazid ürülése dialysissel elérhető.
Farmakológiai tulajdonságok - TENSART 160 MG/12,5 MG
Farmakoterápiás csoport: AngiotenzinII-recepror-blokkolók (ARB) és diuretikumok, valzartán és diuretikumok, ATC kód: C09DA03
Valzartán/hidroklorotiazid
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,9/11,3Hgmm), mint a 12,5mg hidroklorotiazid (5,2/2,9Hgmm) és a 25mg hidroklorotiazid (6,8/5,7Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (60%), mint a 12,5mg hidroklorotiazidra (25%) és a 25mg hidroklorotiazidra (27%).
Egy 80mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (9,8/8,2Hgmm), mint a 80mg valzartán (3,9/5,1Hgmm) és a 160mg valzartán (6,5/6,2Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (51%), mint a 80mg valzartánra (36%) és a 160mg valzartánra (37%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (16,5/11,8Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve mind a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), mind pedig a 80mg valzartán (8,8/8,6Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (64%), mint a placebóra (29%) és a hidroklorotiazidra (41%).
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/7,5Hgmm), mint a 25mg hidroklorotiazid (5,6/2,1Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (vérnyomás <140/90Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ≥20Hgmm vagy a diasztolés vérnyomáscsökkenés ≥10Hgmm) a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (50%), mint a 25mg hidroklorotiazidra (25%).
Egy 160mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,6/11,9Hgmm), mind pedig a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/10,4Hgmm) esetén egyaránt, mint a 160mg valzartán (8,7/8,8Hgmm) esetén. A 160/25mg‑os és a 160/12,5mg‑os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (68%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (62%), mint a 160mg valzartánra (49%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/ hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg (17,8/13,5Hgmm), illetve a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (22,5/15,3Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (12,7/9,3Hgmm) és a 160mg valzartán (12,1/9,4Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid (81%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (76%), mint a placebóra (29%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (41%), a 25mg hidroklorotiazidra (54%) és a 160mg valzartánra (59%).
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/7,5Hgmm), mint a 25mg hidroklorotiazid (5,6/2,1Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (vérnyomás <140/90Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ≥20Hgmm vagy a diasztolés vérnyomáscsökkenés ≥10Hgmm) a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (50%), mint a 25mg hidroklorotiazidra (25%).
Egy 160mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,6/11,9Hgmm), mind pedig a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/10,4Hgmm) esetén egyaránt, mint a 160mg valzartán (8,7/8,8Hgmm) esetén. A 160/25mg os és a 160/12,5mg os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (68%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (62%), mint a 160mg valzartánra (49%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/ hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban lényegesen nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg (17,8/13,5Hgmm), illetve a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (22,5/15,3Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (12,7/9,3Hgmm) és a 160 mg valzartán (12,1/9,4Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10 Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid (81%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (76%), mint a placebóra (29%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (41%), a 25mg hidroklorotiazidra (54%) és a 160mg valzartánra (59%).
A valzartánnal és hidroklorotiaziddal végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a szérum káliumszint dózisfüggő csökkenése fordult elő. A szérum káliumszint csökkenése gyakrabban következett be azoknál a betegeknél, akik 25mg hidroklorotiazidot kaptak, mint azoknál, akiknek 12,5mg hidroklorotiazidot adtak. A valzartán/hidroklorotiazid kombinációval végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a hidroklorotiazid káliumszint‑csökkentő hatását a valzartán kálium‑megtakarító hatása csökkentette.
A valzartánnal együtt adott hidroklorotiazid kombináció cardiovascularis mortalitásra és morbiditásra gyakorolt kedvező hatásai jelenleg nem ismertek.
Epidemiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a hidroklorotiaziddal végzett hosszantartó kezelés csökkenti a cardiovascularis mortalitás és morbiditás kockázatát.
Valzartán
A valzartán szájon át alkalmazva aktív, specifikus angiotenzinII- (Ang II) receptor-blokkoló. Szelektíven hat az AT1 receptor altípusra, amely felelős az angiotenzinII ismert hatásaiért. A valzartán által kiváltott AT1-receptor blokádot követően megnő az angiotenzinII plazma szintje és ez stimulálhatja a nem gátolt AT2 altípusú receptort, amely úgy tűnik, hogy ellensúlyozza az AT1-receptor hatását. A valzartán egyáltalán nem fejt ki parciális AT1-receptor agonista hatást és sokkal (körülbelül 20000-szer) nagyobb affinitással kötődik az AT1-receptoroz, mint az AT2-receptorhoz. A valzartán nem kötődik vagy gátol más, a kardiovaszkuláris szabályozásban ismert, fontos szerepet játszó hormon-receptorokat vagy ioncsatornákat.
A valzartán nem gátolja az ACE, más néven kinináz‑II működését, ami az AngI‑et AngII‑vé alakítja és a bradikinint lebontja. Az angiotenzinII-receptor-blokkolók nagy valószínűséggel nem okoznak köhögést, mivel nem hatnak az ACE‑ra, és nem potenciálják a bradikinint és a Panyagot.
A valzartánt egy ACE-gátlóval összehasonlító klinikai vizsgálatokban a száraz köhögés incidenciája jelentősen alacsonyabb volt (p < 0,05) a valzartán kezelésben részesülő betegekben, mint az ACE-gátlóval kezelt betegekben (2,6% vs 7,9%). Egy klinikai vizsgálatba olyan betegeket vontak be, akiknél korábban ACE-gátló kezelés mellett száraz köhögés alakult ki. A valzartánt kapó betegek 19,5%-ánál és a tiazid diuretikumot kapó betegek 19,0%-ánál jelentkezett száraz köhögés, szemben az ACE-gátlóval kezelt betegek 68,5%-ával (p < 0,05).
A hypertoniás betegeknek adott valzartán hatására a pulzusszám változása nélkül csökken a vérnyomás. A legtöbb betegben, egyetlen szájon át bevitt adag alkalmazása után a vérnyomáscsökkentő hatás 2 órán belül jelentkezik, és a vérnyomáscsökkenés 4-6 órán belül éri el maximumát. Az antihipertenzív hatás a bevétel után 24 órán keresztül fennmarad. Ismételt alkalmazás során, a maximális vérnyomáscsökkenés bármely adag esetén általában 2-4 héten belül jelentkezik, és hosszú távú kezelés során fennmarad. Hidroklorotiaziddal kombinálva további szignifikáns vérnyomáscsökkenés érhető el.
A valzartán hirtelen megvonása nem eredményezett rebound hipertóniát és egyéb nem kívánt klinikai eseményt.
A 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában is szenvedő hypertoniás betegeknél a valzartánról kimutatták, hogy csökkenti az albumin vizelet útján történő kiválasztását. A MARVAL (Micro Albuminuria Reduction with Valsartan) vizsgálatban 332 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában szenvedő, normális vagy magas vérnyomású és megfelelő veseműködésű (szérumkreatinin <120µmol/l) betegnél (átlagos életkor: 58év; 265férfi) tanulmányozták a vizelettel kiválasztott albumin (UAE) csökkenését a valzartán (80‑160mg/nap) hatására az amplodipinhez (5‑10mg/nap) képest (valzartán: 58µg/perc; amlodipin: 55,4µg/perc). 24hét után a valzartán 42%‑kal (–24,2µg/perc; 95%-os CI: –40,4 - –19,1), az amlopidin pedig kb. 3%-kal (–1,7µg/perc; 95%-os CI: –5,6 - 14,9) csökkentette az albumin vizelet útján történő ürülését (p<0,001) annak ellenére, hogy a vérnyomás hasonló mértékben csökkent a két csoportban. A Diovan Reduction of Proteinuria (DROP) vizsgálatban 391 2‑es típusú diabetesben és albuminuriában szenvedő (átlag=102µg/perc; 20‑700µg/perc), megfelelő veseműködésű (átlagos szérumkreatinin = 80µmol/l), hypertoniás (vérnyomás = 150/88Hgmm) beteg részvételével mélyrehatóbban tanulmányozták a valzartán hatását a vizelettel kiválasztott albumin csökkenésére. A betegeket véletlenszerűen a három különböző valzartán dózissal (160, 320, ill. 640mg/nap) kezelt csoport egyikébe sorolták, majd 30hétig kezelték. A vizsgálat célja az optimális valzartán dózis megállapítása volt, amellyel a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél csökkenthető az albumin vizelet útján történő kiválasztása. 30hét után az albumin vizelet útján történő kiválasztásának százalékos változása a 160mg valzartán hatására jelentős mértékben, 36%‑kal (95%-os CI: 22 – 47%), 320mg valzartán hatására pedig 44%‑-kal csökkent (95%-os CI: 31 – 54%) az alapszinthez viszonyítva. Ennek alapján arra következtettek, hogy a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegekben a 160‑320mg valzartán klinikailag jelentős csökkenést idézett elő az albumin vizelet útján történő kiválasztásában.
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzinII-receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében kardiovaszkuláris vagy cerebrovaszkuláris betegség, vagy szervkárosodással járó II típusú diabetes mellitus szerepelt.
A VA NEPHRON-D vizsgálatot II típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renális és/vagy kardiovaszkuláris kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE-gátlók és angiotenzinII-receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló vagy angiotenzinII-receptor-blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel II típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve kardiovaszkuláris betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A kardiovaszkuláris eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.
Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumok elsősorban a vese distalis kanyarulatos csatornáiban hatnak. Kimutatták, hogy a vese cortexében van egy nagy affinitású receptor, és ez a tiazid diuretikumok elsődleges kötődési helye, ezen gátolják a NaCl transzportot a distalis kanyarulatos csatornákban. A tiazidok hatásmechanizmusa feltehetőleg a Cl- helyért történő kompetíció útján a Na+Cl- symporter gátlásán keresztül érvényesül, ezáltal befolyásolva az elektrolit-reabszorpció mechanizmusát: megközelítőleg azonos mértékben direkt módon növelik a Na+ és Cl- kiválasztást, és indirekt módon a diuretikus hatás révén csökkentik a plazmavolument, ennek következtében növelik a plazma renin aktivitását, növelik az aldoszteron szekréciót, továbbá a vizelettel történő káliumvesztést, és csökkentik a szérum káliumszintet. Mivel a renin‑aldoszteron közti kapcsolat az angiotenzinII közvetítésével jön létre, valzartán együttadásával a szérum káliumszintcsökkenés nem olyan kifejezett, mint ami a hidroklorotiazid monoterápia esetén észlelhető.
Nem melanóma típusú bőrrák (NMSC):
Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid HCTZ és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71533 BCC-ben és 8629 SCC-ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1430833, illetve 172462 létszámú kontrollcsoportokkal. A magas HCTZ használat (legalább 50000mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29 (95% CI: 1,23–1,35) a BCC és 3,98 (95% CI: 3,68–4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis-hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a HCTZ közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633 ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63067 létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis-hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR értékkel: 2,1 (95% CI: 1,7–2,6) megemelkedett 3,9-re (3,0–4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25000mg) és az OR 7,7 (5,7–10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100000mg) (lásd még 4.4 pont).
Valzartán/hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid szisztémás biohasznosulása a valzartánnal való együttes adásakor kb. 30%‑kal csökken. A valzartán kinetikáját nem befolyásolja számottevően a hidroklorotiaziddal való együttes alkalmazás. Ez a megfigyelt interakció nem befolyásolja a valzartán és hidroklorotiazid kombinált alkalmazását, mivel a kontrollos klinikai vizsgálatok egyértelmű antihipertenzív hatást mutattak ki, ami nagyobb mértékű volt, mint bármelyik hatóanyag monoterápiában történő alkalmazása vagy placebo adása esetén.
Valzartán
Felszívódás
A valzartán önmagában történő orális alkalmazása után a készítmény 2‑4órán belül éri el a maximális plazmakoncentrációt. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23%. Táplálékkal együtt való bevétele esetén a valzartán-terhelés (amit a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület [AUC] mér) kb. 40%‑kal, a maximális plazmakoncentráció (Cmax) pedig kb. 50%‑kal csökken, jóllehet a dózis bevételét követő 8óra eltelte után a koncentráció hasonló volt a két csoportban, azaz táplálékkal és éhgyomorra történő bevétel esetén. Az AUC csökkenése azonban nem vezet a hatás klinikailag jelentős csökkenéséhez, ezért a valzartán bevehető táplálékkal és étkezéstől függetlenül is.
Eloszlás
A valzartán steady-state (dinamikus egyensúlyi állapot) megoszlási volumene körülbelül 17l, ami arra utal, hogy a valzartán nem oszlik el kiterjedten a szövetekben. A valzartán erősen kötődik szérumfehérjékhez (94‑97%‑ban), főleg szérum albuminhoz.
Biotranszformáció
A valzartán nem megy át nagy mértékű biotranszformáción, hiszen az adag csupán 20%‑a nyerhető vissza metabolitok formájában. Egy hidroxi metabolitot azonosítottak a plazmában, alacsony koncentrációban (a valzartán plazmakoncentráció-idő görbe alatti területének kevesebb mint 10%‑a). Ez a metabolit farmakológiai szempontból inaktív.
Elimináció
A valzartán multiexponenciális bomlási kinetikát mutat (t½α <1óra és t½β kb. 9óra). A valzartán elsősorban a széklettel (az adag kb. 83%‑a) és a vizelettel (az adag kb. 13%‑a) választódik ki, nagyrészt változatlan formában. Intravénás alkalmazás után a valzartán plazma clearance‑e kb. 2l/óra, vese clearance‑e pedig 0,62l/óra (a teljes clearance kb. 30%‑a). A valzartán felezési ideje 6óra.
Hidroklotiazid
Felszívódás
Egy per os adag alkalmazás után a hidroklorotiazid gyorsan felszívódik (tmax kb. 2 óra), az abszorpció hasonló karakterisztikát mutat szuszpenzió és tabletta esetében. A hidroklorotiazid abszolút biohasznosulása per os alkalmazás esetén 60-80%. Étellel egyidejűleg alkalmazva leírták a hidroklorotiazid szisztémás biohasznosíthatóságának növekedését és csökkenését is az éhgyomri állapottal összehasonlítva. Ezen hatás minimális és klinikai jelentősége csekély.
Az átlagos AUC emelkedése lineáris és arányos a dózissal a terápiás tartományban.
Ismételt adagoláskor a hidroklorotiazid kinetikája nem változik, és napi egyszeri adagoláskor a kumuláció minimális mértékű.
Eloszlás
A megoszlási és eliminációs kinetikát általánosságban bi‑exponenciális csökkenő függvényként jellemezték.
Látszólagos megoszlási térfogata 4-8 l/ttkg. A keringő hidroklorotiazid kötődik a szérumfehérjékhez (40-70%), főleg a szérum albuminhoz. A hidroklorotiazid ugyancsak kumulálódik az erythrocytákban, a plazma szint kb. 3-szorosának megfelelő koncentrációban.
Elimináció
A hidroklorotiazid túlnyomórészt változatlan vegyület formájában eliminálódik. A hidroklorotiazid a plazmából a terminális eliminációs fázisban átlagosan 6‑15órás felezési idővel eliminálódik. Ismételt adagolás mellett a hidroklorotiazid kinetikája nem változik, és napi egyszeri adagolás mellett az akkumuláció minimális. A felszívódott dózis több mint 95%‑a változatlan vegyület formájában a vizeletben választódik ki. A renalis clearance passzív filtrációból és a renalis tubulusokba történő aktív szekrécióból tevődik össze.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Néhány idős egyénnél a valzartán szisztémás expozíciója a fiatalabbakhoz képest valamivel nagyobb volt, azonban ennek klinikai jelentősége nem igazolódott.
Korlátozott mennyiségű adat arra utal, hogy a hidroklorotiazid szisztémás clearance-e alacsonyabb mind az egészséges, mind a hypertoniás idősek esetén egészséges fiatal önkéntesekkel összehasonlítva.
Vesekárosodás
A Tensart HCT ajánlott adagja esetén nem szükséges az adag módosítása azon betegeknél, akiknek a glomeruláris filtrációs rátája (GFR) 30-70 ml/perc.
Súlyos vesekárosodásban szenvedő (GFR <30 ml/perc) és dialízis kezelés alatt álló betegek Tensart HCT-vel való kezelésére vonatkozóan nem áll rendelkezésre adatok. A valzartán nem távolítható el dialízissel, mivel a plazmafehérjékhez erősen kötődik, ám a hidroklorotiazid eltávolítható dialízissel.
Veseműködési zavar fennállása esetén a hidroklorotiazid átlagos plazma csúcskoncentráció és AUC‑értéke emelkedett, és a vizelettel történő kiválasztás aránya csökkent. Az enyhe ‑ közepesen súlyos mértékben beszűkült veseműködésű betegeknél a hidroklorotiazid AUC 3‑szoros növekedését figyelték meg. A súlyos mértékben beszűkült veseműködésű betegeknél a hidroklorotiazid AUC 8‑szoros növekedését figyelték meg. A hidroklorotiazid alkalmazása ellenjavallt a súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3pont).
Májkárosodás
Egy enyhe (betegszám = 6) és közepes mértékű (betegszám = 5) májműködési zavarban szenvedő betegeken végzett farmakokinetikai vizsgálatban a valzartán expozíciója az egészséges önkénteseknél észleltnek megközelítőleg a kétszeresére nőtt (lásd 4.2 és 4.4pont).
Nem állnak rendelkezésre adatok a súlyos májműködési zavarban szenvedő betegek valzartán‑kezelésére vonatkozóan (lásd 4.3pont). Májkárosodás nem befolyásolja szignifikánsan a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.
Gyógyszerészeti jellemzők - TENSART 160 MG/12,5 MG
mikrokristályos cellulóz
laktóz-monohidrát
kroszkarmellóz-nátrium
povidon K29-32
talkum
magnézium-sztearát
vízmentes, kolloid szilícium-dioxid
Filmbevonat
Tensart HCT 80 mg/12,5 mg
poli(vinil-alkohol)
talkum
titán-dioxid (E171)
makrogol 3350
lecitin (szójaolajat tartalmaz) (E322)
vörös vas-oxid (E172)
sárga vas-oxid (E172)
fekete vas-oxid (E172)
Tensart HCT 160 mg/12,5 mg
poli(vinil-alkohol)
talkum
titán-dioxid (E171)
makrogol 3350
lecitin (szójaolajat tartalmaz) (E322)
vörös vas-oxid (E172)
Sunset yellow FCF alumínium lakk (E110)
Tensart HCT 160 mg/25 mg
poli(vinil-alkohol)
talkum
titán-dioxid (E171)
makrogol 3350
lecitin (szójaolajat tartalmaz) (E322)
vörös vas-oxid (E172)
sárga vas-oxid (E172)
fekete vas-oxid (E172)
Buborékcsomagolás: Legfeljebb 30°C-on tárolandó.
Polietilén tartály: Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.
PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolás:
7 db, 14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 98 db és 280 db tabletta
Polietilén tartály:
7 db, 14 db, 28 db, 30 db, 56 db, 98 db és 280 db tabletta
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
Webes hivatkozások
Csomagolás és ár
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható