TEZEO 80 MG TABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
Kölcsönhatások a következőkkel
Korlátozások
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - TEZEO 80 MG
Hypertonia
Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél.
Cardiovascularis prevenció
A cardiovascularis morbiditás csökkentése a következő esetekben:
-
manifeszt atherothromboticus cardiovascularis betegség (az anamnézisben szereplő koszorúér‑betegség, stroke vagy perifériás artériás betegség) vagy
-
2-es típusú diabetes mellitus bizonyított célszerv-károsodással.
Adagolás
Essentialis hypertonia kezelése
A hatékony dózis általában naponta egyszer 40mg. A betegek egy részénél azonban már napi 20mg adása is hatékony lehet. A 20mg-os dózis a 40mg-os tabletta bemetszés mentén történő két egyenlő részre osztásával valósítható meg.
Abban az esetben, ha a vérnyomás nem csökken a kívánt értékre, a telmizartán dózisát maximum naponta egyszer 80mg-ra lehet növelni.
A dózis emelésének mérlegelésekor szem előtt kell tartani, hogy a maximális vérnyomáscsökkentő hatás általában a terápia kezdete után 4‑8héttel alakul ki (lásd 5.1pont). A telmizartán kombinálható tiazid-típusú diuretikumokkal (pl. hidroklorotiaziddal), amelynek additív vérnyomáscsökkentő hatása van a telmizartánnal.
Cardiovascularis prevenció
A javasolt dózis naponta egyszer 80mg. Nem ismert, hogy a 80mg-nál kisebb dózisok hatékonyak-e a cardiovascularis morbiditás csökkentésében.
Abban az esetben, ha a telmizartán kezelés beállítása a cardiovascularis morbiditás csökkentése érdekében történik, javasolt a vérnyomás szoros monitorozása, valamint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek adagjának módosítása is szükségessé válhat.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Dózismódosítás nem szükséges időseknél.
Vesekárosodás
Súlyos vesekárosodással vagy hemodialízissel kapcsolatban csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre tapasztalatok. Ezeknél a betegeknél egy kisebb, 20mg-os kezdő dózis ajánlott (lásd 4.4pont). Enyhe és közepesen súlyos vesekárosodás esetén nem szükséges a dózis módosítása. A telmizartán nem távolítható el a vérből hemofiltrációval, és nem dializálható.
Májkárosodás
A Tezeo súlyos májkárosodásban szenvedő betegek számára ellenjavallt (lásd 4.3 pont). Enyhe és közepesen súlyos májkárosodás esetén a gyógyszeradag nem haladhatja meg a napi egyszeri 40mg-ot (lásd 4.4pont).
Gyermekek és serdülők
A Tezeo hatásosságát és biztonságosságát 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása az 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.
Az alkalmazás módja
A Tezeo tabletta naponta egyszeri, szájon át történő alkalmazásra szánt készítmény, amit étkezés közben vagy attól függetlenül, folyadékkal kell bevenni.
Tezeo 40 mg tabletta
A Tezeo 40 mg tabletta egyenlő adagra osztható tablettafelezővel, vagy a bemetszés mentén kézzel történő nyomással vagy töréssel (a kezek legyenek mindig tiszták és szárazak). A fel nem használt fél tablettát mindig az eredeti csomagolásban kell tárolni és a következő adagnál felhasználható (lásd 6.4 és 6.6pont).
Óvintézkedések a gyógyszer felhasználása vagy alkalmazása előtt
A Tezeo-t a tabletta higroszkópos tulajdonsága miatt a zárt buborékcsomagolásban kell tárolni.
A tablettát csak röviddel a bevétel előtt szabad kivenni a buborékcsomagolásból (lásd 6.6pont).
-
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6pont).
-
Az epeutak obstruktív rendellenességei.
-
Súlyos májkárosodás.
-
A Tezeo egyidejű alkalmazása aliszkirén-tartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR<60ml/perc/1,73m2) (lásd 4.5 és 5.1pont).
Terhesség
AngiotenzinII-receptor-blokkolókkal történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az angiotenzin II-receptor-blokkolóval történő kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az angiotenzin II-receptor-blokkolók szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben szükséges, egy másik kezelést el kell kezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).
Májkárosodás
Mivel a Tezeo elsősorban az epén keresztül eliminálódik, cholestasisban, epeút‑elzáródással járó betegségekben vagy súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknek a Tezeo nem adható (lásd 4.3pont). Ezeknél a betegeknél a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható. A Tezeo‑t csak fokozott elővigyázatossággal szabad adni enyhe, ill. közepesen súlyos májkárosodás esetén.
Renovascularis hypertonia
Olyan betegeknél, akiknél kétoldali arteria renalis szűkület, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkülete áll fenn, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható szerekkel történő kezelés fokozza a súlyos hypotonia és a veseelégtelenség rizikóját.
Vesekárosodás és vesetranszplantáció
Vesekárosodás esetén Tezeo-kezelés mellett a szérum kálium és kreatinin szintjének időszakos monitorozása indokolt. Nincs tapasztalat azon betegek telmizartánnal történő kezelésére vonatkozóan, akik a közelmúltban vesetranszplantáción estek át.
A telmizartán nem távolítható el a vérből hemofiltrációval, és nem dializálható.
Volumen- és/vagy nátriumhiányos betegek
Tüneteket okozó hypotonia léphet fel, különösen a Tezeo első adagja után azon betegeknél, akiknél kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki pl. nagy dózisú diuretikus kezelés, sószegény diéta, hasmenés vagy hányás következtében. A Tezeo adását megelőzően rendezni kell ezeket az állapotokat. A Tezeo adását megelőzően korrigálni kell a volumen- és/vagy nátriumhiányt.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1pont).
Ha a kettősblokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, az elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknél.
Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok
Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenség vagy vesebetegség alapbetegségként, beleértve az arteria renalis szűkületét is), az e rendszerre ható gyógyszerekkel (mint pl. a telmizartánnal) történő kezelés során, akut hypotensiót, hyperazotaemiát, oliguriát vagy ritkán akut veseelégtelenséget észleltek (lásd 4.8pont).
Primaer aldosteronismus
A renin-angiotenzin rendszer gátlása útján ható gyógyszerek primaer aldosteronismusban szenvedő betegeknél rendszerint hatástalanok. Ezért a telmizartán alkalmazása ilyen esetben nem javasolt.
Aorta- vagy mitralis billentyű-stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Más vazodilatátorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aorta- vagy mitralis billentyű‑stenosisban szenvedő betegek, illetve hypertrophiás obstruktív cardiomyopathia esetén.
Inzulin- vagy antidiabetikus kezelés alatt álló diabeteses betegek
Ezeknél a betegeknél telmizartán-kezelés során hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért ezeknél a betegeknél a vércukorszint megfelelő ellenőrzése szükséges. Az inzulin vagy az antidiabetikum adagjának módosítása is szükségessé válhat, ha az indokolt.
Hyperkalaemia
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek alkalmazása hyperkalaemiát eredményezhet.
Időskorúaknál, veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, cukorbetegeknél, egyéb, a szérum káliumszintet esetleg emelő gyógyszert egyidejűleg szedő betegeknél és/vagy más társbetegség következményeként a hyperkalaemia halálos kimenetelű is lehet.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerkészítmény egyidejű alkalmazása előtt mérlegelni kell az előny/kockázat arányát.
A hyperkalaemia főbb rizikófaktorai, amelyeket figyelembe kell venni:
-
Cukorbetegség, veseelégtelenség, életkor (>70év).
-
Egy vagy több, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló és/vagy káliumpótló készítmény egyidejű alkalmazása. A következő gyógyszerek vagy gyógyszercsoportok okozhatnak hyperkalaemiát: káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító diuretikumok, ACE‑gátlók, angiotenzin II‑receptor-blokkolók, nem‑szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok, beleértve a szelektív COX-2-gátlókat is), heparin, immunszuppresszív szerek (ciklosporin vagy takrolimusz) és a trimetoprim.
-
Társbetegségek, különösképpen a dehidráció, az akut cardialis decompensatio, a metabolikus acidózis, a vesefunkció romlása, a vese állapotának hirtelen romlása (pl.: fertőző betegségek), sejtszétesés (pl. akut végtag‑ischaemia, rhabdomyolysis, kiterjedt trauma).
A fokozott kockázatú betegeknél a káliumszint szoros monitorozása javasolt (lásd 4.5pont).
Etnikai különbségek
Az angiotenzinkonvertálóenzim-gátlóknál megfigyelthez hasonlóan, a telmizartán és más angiotenzinII‑receptor-blokkolók kevésbé hatékonyan csökkentik a vérnyomást a fekete populációban, mint a nem fekete bőrűeknél, feltehetően azért, mert a fekete hypertoniás betegek között gyakoribb az alacsony reninszint.
Ischaemiás szívbetegség
Mint minden más egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszer esetében, a telmizartán esetében is, ischaemiás szívbetegség esetén vagy ischaemiás cardiovascularis betegeknél a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet.
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzinII-receptor-blokkolóval kezelt betegeknél (lásd 4.8pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzinII-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a telmizartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Segédanyagok
A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.
Tezeo 40mg tabletta
Ez a gyógyszer 162,20mg szorbitot tartalmaz tablettánként.
Tezeo 80mg tabletta
Ez a gyógyszer 324,40mg szorbitot tartalmaz tablettánként.
Örökletes fruktóz‑intoleranciában szenvedő betegeknél a készítmény nem alkalmazható, kivéve, ha feltétlenül szükséges.
Digoxin
Ha a telmizartánt digoxinnal adták együtt, a digoxin csúcs plazmakoncentrációjának (49%) és a mélyponti koncentrációjának (20%) közepes mértékű emelkedését figyelték meg. A telmizartán-kezelés elkezdésekor, módosításakor és leállításakor a digoxin-szintet monitorozni kell, hogy az a terápiás tartományban maradjon.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható más gyógyszerekhez hasonlóan a telmizartán is okozhat hyperkalaemiát (lásd 4.4 pont). Ennek kockázatát fokozza olyan gyógyszerrel történő kombinálás, ami szintén okozhat hyperkalaemiát (káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító diuretikumok, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók, nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (beleértve a szelektív COX-2-gátlókat), heparin, immunszuppresszív szerek: ciklosporin vagy takrolimusz, valamint a trimetoprim).
A hyperkalaemia kialakulása az egyidejűleg fennálló kockázati tényezőktől függ. Fokozott a kockázat a fent említett gyógyszerek kombinációja esetén. A kockázat különösen magas káliummegtakarító diuretikummal vagy káliumot tartalmazó sópótló készítménnyel történő kombináció esetén. Ugyanakkor például az ACE-gátlókkal vagy nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel való egyidejű alkalmazás kisebb kockázatot jelent, feltéve, hogy az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedéseket szigorúan betartják.
Az egyidejű alkalmazás nem javasolt:
Káliummegtakarító diuretikumok vagy káliumpótló készítmények
Angiotenzin II‑receptor-blokkolók, így a telmizartán is mérséklik a vízhajtók okozta káliumvesztést. Káliummegtakarító diuretikumok, mint például a spironolakton, eplerenon, triamteren vagy az amilorid, továbbá a káliumpótló vagy káliumtartalmú sópótló készítmények jelentősen megemelhetik a szérum káliumszintet. Amennyiben egyidejű alkalmazásuk dokumentált hypokalaemia miatt indikált, használatuk fokozott óvatossággal és a szérum káliumszint gyakori ellenőrzése mellett alkalmazhatók.
Lítium
A szérum lítiumszint reverzíbilis emelkedéséről és toxicitásról számoltak be a lítium angiotenzinkonvertálóenzim-gátlókkal, és ritkán, angiotenzin II‑receptor-blokkolókkal, beleértve a telmizartánt is, történő egyidejű alkalmazása kapcsán. Amennyiben ez a kombináció szükségesnek bizonyul, a szérum lítiumszint gondos monitorozása javasolt.
Óvatosságot igénylő egyidejű alkalmazás:
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők
NSAID-ok (mint pl. gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav, COX-2-gátlók és nem szelektív NSAID-ok) csökkenthetik az angiotenzinII‑receptor-blokkolók vérnyomáscsökkentő hatását. Néhány károsodott vesefunkciójú betegeknél (pl. dehidrált betegek vagy vesekárosodásban szenvedő idősek) az angiotenzinII‑receptor-blokkolók és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása tovább ronthatja a vesefunkciót, beleértve az akut veseelégtelenség lehetőségét is, mely azonban általában reverzibilis. Emiatt a gyógyszerkombináció csak óvatossággal alkalmazható, különösen az idősek esetében. A betegeket megfelelően hidrálni kell, valamint figyelmet kell fordítani a vesefunkció ellenőrzésére az egyidejű terápia megkezdésekor, majd azt követően rendszeres időközönként.
Egy vizsgálatban a telmizartán és a ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24- és Cmax értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem ismert.
Diuretikumok (tiazidok és kacsdiuretikumok)
Megelőző nagydózisú diuretikus, mint például furoszemid (kacsdiuretikum) és hidroklorotiazid (tiazid diuretikum) kezelés, volumenvesztést, illetve hypotonia kialakulásának kockázatát eredményezheti a telmizartán-kezelés megkezdésekor.
Egyidejű alkalmazások, melyeket figyelembe kell venni:
Egyéb vérnyomáscsökkentő szerek
A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását más vérnyomáscsökkentő készítmények egyidejű alkalmazása fokozhatja.
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget is), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1pont).
Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő, beleértve a telmizartán antihipertenzív hatását is: baklofén, amifosztin. Ezen kívül az alkohol, barbiturátok, narkotikumok vagy antidepresszánsok súlyosbíthatják az orthostaticus hypotoniát.
Kortikoszteroidok (szisztémás adagolás)
A vérnyomáscsökkentő hatás csökken.
Terhesség
Az angiotenzin-II-receptor-blokkolók alkalmazása a terhesség első trimeszterében nem javasolt (lásd 4.4pont). Az angiotenzin-II-receptor-blokkolók alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4pont).
A telmizartán terhes nők körében történő alkalmazásáról nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3pont).
Az ACE-gátlók első trimeszterben történő szedését követő teratogén kockázatra vonatkozó epidemiológiai adatok nem egyértelműek, a kockázat kismértékű növekedése azonban nem zárható ki. Bár az angiotenzin II-receptor-blokkolók teratogén kockázatára vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollos epidemiológiai adatok, feltételezhető, hogy a kockázat erre a gyógyszercsoportra vonatkozóan is hasonló. Hacsak az angiotenzin II-receptor-blokkolóval történő folyamatos kezelés nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket más, olyan antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek biztonságossága terhességben alátámasztott. Az angiotenzin II-receptor-blokkoló-kezelést azonnal abba kell hagyni, amennyiben terhességet állapítottak meg. Szükség esetén más, megfelelő kezelést kell elkezdeni.
Ismert, hogy az angiotenzin II-receptor-blokkoló második és harmadik trimeszterben történő szedése emberen magzatkárosodást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, koponya csontosodásának visszamaradása) és neonatális toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3pont). Amennyiben az angiotenzin II-receptor-blokkoló szedése a terhesség második illetve harmadik trimeszterében történt, a vese és a koponya ultrahangos ellenőrzése javasolt.
Angiotenzin II-receptor-blokkolót szedő anyák csecsemőit fokozottan meg kell figyelni hypotonia észlelése érdekében (lásd 4.3 és 4.4pont).
Szoptatás
Mivel nem áll rendelkezésre adat a Tezeo szoptatáskor történő alkalmazására vonatkozóan, a készítmény adása nem javasolt. Szoptatás alatt – különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén – olyan készítményt kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatásra vonatkozó biztonságossági profilja jobban alátámasztott.
Termékenység
Preklinikai vizsgálatok során nem figyeltek meg a telmizartán által, a férfi és női termékenységre kifejtett hatást.
Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentő kezelés (mint pl. a Tezeo) mellékhatásaként esetlegesen syncope vagy vertigo léphet fel.
A biztonságossági profil összefoglalása
A súlyos mellékhatások közé tartozik az anaphylaxiás reakció és az angiooedema, amelyek ritkán fordulnak elő (≥1/10000-<1/1000), valamint az akut veseelégtelenség.
A kontrollos vizsgálatokban a mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága általában hasonló volt a telmizartánnal és a placebóval kezelt csoportban (41.4% vs. 43.9%) a hypertoniával kezelt betegeknél. A mellékhatások gyakorisága nem állt összefüggésben az alkalmazott dózissal, valamint a betegek nemével, életkorával és rasszbeli sajátosságaival. Cardiovascularis morbiditás csökkentése miatt alkalmazott telmizartán-kezelés esetén a szer biztonságossági profilja megegyezett a hypertoniás betegek esetében észlelttel.
Az alábbiakban felsorolt mellékhatások a hypertonia miatt kezelt betegek összesített kontrollos klinikai vizsgálataiból és a forgalomba hozatalt követő jelentésekből származnak. A felsorolás figyelembe veszi azokat a súlyos nemkívánatos eseményeket és a kezelés megszakításához vezető nemkívánatos eseményeket is, amelyek három hosszú távú klinikai vizsgálatból származnak, amelyekben összesen 21642 beteget 6 éven át kezeltek telmizartánnal a cardiovascularis morbiditás csökkentése érdekében.
A mellékhatások táblázatos felsorolása
A mellékhatások gyakoriságuknak megfelelően kerültek osztályozásra, az alábbi egyezményes elv szerint: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100‑<1/10); nem gyakori (≥1/1000‑<1/100); ritka (≥1/10000‑<1/1000); nagyon ritka (<1/10000); nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból a gyakoriság nem állapítható meg).
Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
Fertőző betegségek és parazitafertőzések
Nem gyakori: húgyúti fertőzés, cystitist, felső légúti fertőzések, beleértve a pharyngitist és sinusitist is
Ritka: sepsis, a halálos kimenetelű eseteket is beleértve1
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek
Nem gyakori: anaemia
Ritka: eosinophilia, thrombocytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek
Ritka: anaphylaxiás reakció, túlérzékenység
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek
Nem gyakori: hyperkalaemia
Ritka: hypoglykaemia (cukorbetegek esetében), hyponatraemia
Pszichiátriai kórképek
Nem gyakori: álmatlanság, depresszió
Ritka: szorongás
Idegrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori: syncope, szédülés
Ritka: aluszékonyság
Szembetegségek és szemészeti tünetek
Ritka: látáskárosodás
A fül- és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei
Nem gyakori: vertigo
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek
Nem gyakori: bradycardia
Ritka: tachycardia
Érbetegségek és tünetek
Nem gyakori: hypotonia2, orthostaticus hypotonia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek
Nem gyakori: dyspnoe, köhögés
Nagyon ritka: interstitialis tüdőbetegség4
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori: hasi fájdalom, hasmenés, dyspepsia, flatulencia, hányás
Ritka: szájszárazság, hasi diszkomfortérzés, dysgeusia
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek
Ritka: májfunkciós eltérések/májbetegség3
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei
Nem gyakori: viszketés, hyperhydrosis, bőrkiütés
Ritka: angiooedema (halálos kimenetellel is), ekcéma, erythema, csalánkiütés, gyógyszer okozta kiütés, toxikus bőrkiütés
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei
Nem gyakori: hátfájás (pl. ischialgia), izomgörcsök, myalgia
Ritka: arthralgia, végtagfájdalom, ínfájdalom (tendinitis-szerű tünetek)
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
Nem gyakori: vesekárosodás (az akut vesekárosodást is beleértve)
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók
Nem gyakori: mellkasi fájdalom, asthenia (erőtlenség)
Ritka: influenzaszerű megbetegedés
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei
Nem gyakori: emelkedett szérum kreatininszint
Ritka: csökkent hemoglobinszint, emelkedett szérum húgysav- és májenzimszintek, emelkedett foszfokinázszint
1, 2, 3, 4 További információk „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban találhatók.
A kiválasztott mellékhatások leírása
Sepsis
A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán-kezelés esetén a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a placebóhoz képest. Ez a jelenség egy véletlen felfedezés vagy egy ezidáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd még 5.1pont).
Hypotonia
Ezt a mellékhatást gyakran jelentették azoknál a kontrollált vérnyomású betegeknél, akiknek a telmizartánt a cardiovascularis morbiditás csökkentése céljából adták, a standard kezelésen felül.
Májfunkciós eltérések/májrendellenesség
A legtöbb májfunkciós eltérést/májrendellenességet a forgalomba hozatalt követő időszakban japán betegeknél tapasztalták. Valószínűsíthető, hogy ezek a mellékhatások a japán betegeknél gyakrabban jelentkeznek.
Interstitialis tüdőbetegség
A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették, de ok-okozati kapcsolatot nem igazoltak.
Intestinalis angiooedema
Egyes esetekben intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzinII-receptor-blokkoló alkalmazását követően (lásd 4.4pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
A telmizartán túladagolásáról korlátozott mennyiségű humán adat áll rendelkezésre.
Tünetek
A telmizartán túladagolásának következményeképpen leginkább jelentkező tünet a hypotonia és tachycardia; azonban bradycardia, szédülés, a szérum kreatinin szintjének emelkedése és akut veseelégtelenség szintén előfordult.
Kezelés
A telmizartán hemofiltrációval nem távolítható el, és nem dializálható. A beteg állapotát szorosan monitorozni kell, továbbá tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés függ a gyógyszer bevétele után eltelt időtől és a tünetek súlyosságától. Ajánlott a hánytatás és/vagy gyomormosás. A túladagolás kezelésében hatékonynak bizonyulhat az aktivált szén is. A szérum elektrolitok és a kreatinin szintjét rendszeresen ellenőrizni kell. Hypotonia előfordulása esetén a beteget hanyatt kell fektetni, és gyors elektrolit- és folyadékpótlást kell végezni.
Farmakológiai tulajdonságok - TEZEO 80 MG
Farmakoterápiás csoport: AngiotenzinII‑receptor‑blokkolók (ARB-k), önmagukban,
ATC kód: C09CA07
Hatásmechanizmus
A telmizartán per os hatékony, specifikus angiotenzinII 1-es típusú (AT1) receptor-blokkoló.
A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzinII-t az AT1‑receptor altípusról, mely az angiotenzinII ismert farmakológiai hatásaiért felelős. A telmizartán nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1‑receptoron. A telmizartán szelektíven kötődik az AT1‑receptorokhoz. Ez a kötődés hosszú tartamú.
A telmizartán nem mutat affinitást más receptorokhoz, mint például az AT2 és egyéb kevésbé karakterisztikus AT‑receptorokhoz. Ezen receptorok funkcionális szerepe nem ismert, miként az angiotenzinII – melynek szintjét a telmizartán emeli – által kiváltott esetleges hiperstimulációjuk hatása sem. A telmizartán csökkenti a plazma aldoszteronszintjét. Nem gátolja a plazma reninaktivitását és nem blokkolja az ioncsatornákat. A telmizartán nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzin-konvertáló enzimet (kininázII). Ezért nem várható, hogy a bradikinin közvetítette mellékhatásokat potencírozza.
Embernél, 80mg telmizartán adásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzinII által kiváltott vérnyomás-emelkedés. Ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül, és még 48óra múlva is kimutatható.
Klinikai hatásosság és biztonságosság
Az essentialis hypertonia kezelése
A telmizartán első alkalmazása után a vérnyomáscsökkentő hatás fokozatosan, 3 óra alatt alakul ki. A vérnyomáscsökkentő hatás rendszerint 4-8 heti kezelést követően tetőzik, és hosszú távú kezelés során is fennmarad.
Ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás erőssége 24 órán keresztül állandó, beleértve a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítette, hogy a placebokontrollos vizsgálatokban a 40 és 80mg-os telmizartán adagok után a maradék-csúcshatás egységesen 80% felett maradt.
Dózisfüggőnek tűnik, hogy mennyi idő alatt tér vissza a kiindulási szintre a szisztolés vérnyomás (SBP). Ebben a tekintetben a diasztolés vérnyomásra (DBP) vonatkozó adatok nem egyértelműek.
A telmizartán hypertoniás betegeknél a sziszttolés és a diasztolés vérnyomást egyaránt csökkenti, a szívfrekvenciát azonban nem módosítja. Még nem ismert, hogyan járul hozzá a gyógyszer diuretikus és nátriuretikus hatása a vérnyomáscsökkentő hatáshoz. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihipertenzívumokétól (ezt igazolják a telmizartán és az amlodipin, az atenolol, az enalapril, a hidroklorotiazid és a lizinopril hatékonyságát összehasonlító klinikai vizsgálatok eredményei).
A telmizartán adagolásának hirtelen beszüntetése után a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér vissza a kezelés előtti értékre, nem lép fel "rebound" vérnyomás-emelkedés.
Száraz köhögés szignifikánsan ritkábban jelentkezett telmizartánnal kezelt betegekben az ACE‑gátlóval kezeltekhez képest, azon klinikai vizsgálatokban, melyekben a két vérnyomáscsökkentő kezelést hasonlították össze.
Cardiovascularis prevenció
Az ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril és a telmizartán és ramipril kombinációjának 25620 olyan 55 évnél idősebb beteg cardiovascularis kimenetelére kifejtett hatását hasonlították össze, akiknek az anamnézisében koszorúér‑betegség, stroke, TIA, perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamra-hypertrophiával, macro- vagy microalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt; amely betegpopuláció a cardiovascularis események szempontjából rizikópopulációt jelent.
A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: telmizartán 80mg (n=8542), ramipril 10mg (n=8576) vagy 80mg telmizartán és 10mg ramipril kombinációja (n=8502), és a betegeket átlagosan 4 és fél éven át követték.
A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem‑fatális myocardialis infarctus, nem‑fatális stroke és pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán- (16,7%) és a ramipril- (16,5%) csoportokban. A kockázati hányados a telmizartán esetén a ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5% CI: 0,93‑1,10, p (non-inferioritás) =0,0019 az 1,13-as határnál).
A bármely okból bekövetkezett halálozás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillel kezelteknél 11,8% volt.
A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő előre meghatározott másodlagos végpontok esetében: cardiovascularis halálozás, nem‑fatális myocardialis infarctus és nem‑fatális stroke (0,99 (97,5% CI: 0,90‑1,08, p (non-inferioritás) =0,0004)), ezek voltak a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referencia vizsgálat elsődleges végpontjai.
A TRANSCEND vizsgálatban ACE‑inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen felül 80mg telmizartánt (n=2954) vagy placebót (n=2972) kaptak. Az utánkövetés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem‑fatális myocardialis infarctus, nem‑fatális stroke vagy kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán és 17% a placebocsoportban, kockázati arány 0,92 (95% CI 0,81‑1,05, p=0,22)). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás nem‑fatális myocardialis infarctus és nem‑fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából (0,87 (95% CI: 0,76‑1,00, p=0,048)). A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra vonatkozó bizonyítékot nem találtak (kockázati arány 1,03, 95% CI: 0,85‑1,24).
A köhögés és az angiooedema ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, azonban hypotonia a telmizartán esetében jelentkezett gyakrabban.
A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és a bármely okból bekövetkező mortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezen kívül, szignifikánsan nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban.
A PRoFESS ("Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes") vizsgálatban a közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a telmizartánnal kezeltek körében a placebóhoz képest (0,70%, illetve 0,49%) [RR 1,43 (95%-os konfidencia intervallum, 1,00‑2,06)]. A fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) a placebót szedőkhöz képest (0,16%) [RR 2,07 (95%-os konfidencia intervallum, 1,14‑3,76)]. A sepsis incidenciájának a telmizartán alkalmazása során megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet.
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzinII‑receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovaszkuláris betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt.
Részletesebb információért lásd fentebb a Cardiovascularis prevenció cím alatti részt.
A VANEPHRON‑D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II‑receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE-gátlók és angiotenzin II‑receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiában szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátló- vagy angiotenzin II‑receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkiréncsoportban, mint a placebocsoportban.
Gyermekek és serdülők
A telmizartán hatásosságát és biztonságosságát gyermekek és 18 évesnél fiatalabb serdülők esetében nem igazolták.
A telmizartán két dózisának vérnyomáscsökkentő hatását vizsgálták 76 hypertoniás, 6 - <18éves, jelentősen túlsúlyos (>20kg-<120kg testtömegű, átlagosan 74,6kg-os) betegnél, akiket 4 héten át 1mg/ttkg (n=29) vagy 2mg/ttkg (n=31) telmizartánnal kezeltek. A beválasztásnál a másodlagos hypertonia jelenlétét nem vizsgálták. Néhány, a vizsgálatban résztvevő betegnél az alkalmazott adagok magasabbak voltak a hypertonia kezelésére a felnőtt populációban javasoltnál, ami elérte a felnőtteknél vizsgált, napi 160mg-os dózishoz hasonló szintet.
Az életkori hatásokat figyelembe vevő korrekció után a kiindulási értékhez viszonyított átlagos szisztolés vérnyomáscsökkenés (elsődleges cél) 14,5 (1,7) Hgmm volt a 2mg/ttkg telmizartánt kapó, 9,7 (1,7) Hgmm az 1mg telmizartánt kapó és 6,0 (2,4) Hgmm volt a placebocsoportban. A korrigált diasztolés vérnyomáscsökkenés értékei a kiindulási értékekhez képest 8,4 (1,5) Hgmm, 4,5 (1,6) Hgmm és 3,5 (2,1) Hgmm voltak. A változás dózisfüggőnek bizonyult. A vizsgálat 6-<18 éves betegekre vonatkozó biztonságossági adatai alapvetően a felnőtteknél megfigyeltekhez hasonlóak voltak. A hosszú távú telmizartán-kezelés biztonságosságát gyermekeknél és serdülőknél nem értékelték.
Az ezen betegpopulációban észlelt emelkedést az eosinophilszámban felnőtteknél nem figyelték meg. Ennek klinikai jelentősége és relevanciája nem ismert.
Hypertoniás gyermekeknél a telmizartán hatásosságára és biztonságosságára vonatkozó következtetéseket ezen klinikai adatok alapján nem lehet levonni.
Felszívódás
A telmizartán rövid idő alatt, azonban változó mértékben szívódik fel. Az abszolút biohasznosulása átlagosan 50%-os.
A telmizartánt étkezés közben bevéve 40mg-os dózis adásakor kb. 6%-kal, 160mg-os dózis adásakor kb. 19%-kal csökken a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC0-oo). Három órával a bevételt követően azonban már nem különbözik az éhgyomorra vagy étkezés közben bevett telmizartán plazmakoncentrációja.
Linearitás/non-linearitás
Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán hatékonyságát. Nincs egyenes arányosság a dózis és plazmaszintek között. A Cmax és kisebb mértékben az AUC 40mg feletti dózisok esetén nem a dózissal arányosan nő.
Eloszlás
A telmizartán nagymértékben (>99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az alfa-1 savanyú glikoproteinhez. Az állandó plazmaszint kialakulása után mérhető látszólagos eloszlási térfogat (Vdss) hozzávetőleg 500liter.
Biotranszformáció
A telmizartán az anyavegyület glükuroniddal történő konjugációjával metabolizálódik. A konjugált metabolit nem rendelkezik farmakológiai aktivitással.
Elimináció
A telmizartán eliminációja biexponenciális farmakokinetikával jellemezhető, terminális felezési ideje>20óra. A maximális plazmakoncentráció (Cmax) és kisebb mértékben a plazmakoncentráció‑idő görbe alatti terület (AUC) aránytalanul nő az alkalmazott dózis nagyságához képest. A javasolt dózisok alkalmazása mellett nem észlelték a telmizartán klinikailag számottevő akkumulációját. Nőknél magasabb plazmakoncentrációkat mértek, mint férfiaknál, ez azonban nem befolyásolta a hatékonyságot.
A szájon át (és intravénásan) adott telmizartán szinte teljes mértékben a széklettel, javarészt változatlan formában ürül ki a szervezetből. Az alkalmazott dózisnak kevesebb, mint egy százaléka választódik ki a vizelettel. A máj vérátáramlásához (kb. 1500ml/perc) viszonyítva a teljes plazmaclearance (Cltot) értéke magas (kb. 1000ml/perc).
Különleges betegcsoportok
Gyermekek és serdülők
A telmizartán két dózisának farmakokinetikai jellemzőit vizsgálták másodlagos célként 6-<18 év közötti hypertoniás betegeknél (n=57), négyhetes, 1mg/ttkg vagy 2mg/ttkg adagban alkalmazott telmizartán szedést követően. A farmakokinetikai célok közé tartozott a telmizartán dinamikus egyensúlyi állapotú értékének meghatározása gyermekeknél és serdülőknél, valamint az életkorral összefüggő különbségek vizsgálata. Bár a vizsgálat túl kicsi volt ahhoz, hogy a 12 év alatti gyermekekre vonatkozóan messzemenő következtetést lehessen levonni, az eredmények általánosságban megegyeztek a felnőtteknél találtakkal, és megerősítették, hogy a telmizartán hatása nem lineáris, különösen a Cmax vonatkozásában.
Nem
Különbséget figyeltek meg a plazmakoncentrációkban, a Cmax körülbelül 3-szor, az AUC pedig 2-szer nagyobb nőknél, mint férfiaknál.
Idősek
A telmizartán farmakokinetikai jellemzői nem különböznek az időskorú, illetve a 65 évnél fiatalabb betegek esetében.
Vesekárosodás
Enyhe, mérsékelt és súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél a plazmakoncentrációk megduplázódását figyelték meg. Mindazonáltal, veseelégtelenségben szenvedő, dialízissel kezelt betegek körében alacsonyabb plazmaszinteket mértek. A telmizartán veseelégtelenségben is nagymértékben kötődik a plazmafehérjékhez, ezért dialízissel nem távolítható el a keringésből. A telmizartán eliminációs felezési ideje nem változik vesekárosodásban szenvedő betegek esetén.
Májkárosodás
Májkárosodásban végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján a telmizartán abszolút biohasznosulása közel 100%-ig fokozódhat a májkárosodás esetén. Az eliminációs felezési idő nem változik májkárosodás esetén.
Gyógyszerészeti jellemzők - TEZEO 80 MG
A nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó. Legfeljebb 30°C-on tárolandó.
Tezeo 40 mg tabletta
Ha a Tezeo 40mg tablettát elfelezik, a fel nem használt fél tablettát a buborékcsomagolás kinyitott rekeszébe kell visszahelyezni, és az eredeti dobozában kell tárolni (maximum 1 napig).
28 db, 30 db, 56 db vagy 90 db tabletta OPA/Alumínium/PVC/Alumínium buborékcsomagolásban és dobozban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
A tabletta higroszkópos tulajdonsága miatt a telmizartánt a zárt buborékcsomagolásban kell tárolni.
A tablettát csak röviddel a bevétel előtt szabad kivenni a buborékcsomagolásból.
Tezeo 40 mg tabletta
A Tezeo 40mg tabletta egyenlő adagra osztható tablettafelezővel, vagy a bemetszés mentén kézzel történő nyomással vagy töréssel (a kezek mindig legyenek tiszták és szárazak).
Megjegyzés:(egy kereszt)
Osztályozás: II. csoport
Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).
Webes hivatkozások
Csomagolás és ár
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható