VALSOCARD 80 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - VALSOCARD 80 MG
Hypertonia
Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél és hypertonia kezelése legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú gyermekeknél és serdülőknél (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont).
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
Szimptómás szívelégtelenségben vagy aszimptómás balkamrai szisztolés működészavarban szenvedő, klinikailag stabil állapotú felnőtt betegek kezelése, akik nemrégiben (legalább 12órával és legfeljebb 10nappal korábban) szívizominfarktuson estek át (lásd 4.4 és 5.1 pont).
Szívelégtelenség
Szimptómás szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegek kezelése, ha az angiotenzinkonvertáló-enzim (ACE) ‑gátlót nem tolerálják, vagy a béta-blokkolókat nem toleráló betegek ACE‑gátló kezelésének kiegészítésére, ha mineralokortikoid-receptor-antagonista nem alkalmazható (lásd 4.2, 4.4, 4.5 és 5.1pont).
Adagolás
Hypertonia
A valzartán ajánlott kezdő adagja naponta egyszer 80mg. Az antihipertenzív hatás két héten belül kialakul, maximális hatását négy héten belül éri el. Azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása a fenti adaggal nem állítható be megfelelően, az adag 160mg-ig, illetve maximum 320mg-ig emelhető.
A valzartán együtt adható egyéb antihipertenzív készítményekkel (lásd 4.3, 4.4, 4.5 és 5.1 pont). Ezeknél a betegeknél diuretikum, mint például hidroklortiazid együttes adásával a vérnyomás tovább is csökkenthető.
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
Klinikailag stabil állapotú betegeknél a kezelést már 12órával a szívizominfarktus után el lehet kezdeni. A naponta kétszer 20mg‑os kezdő adag után a valzartán adagját fokozatosan kell emelni a naponta kétszer 40mg, 80mg, ill. 160mg‑os adagra a következő néhány hét során. A kezdő adagot a piacon elérhető 40mg valzartánt tartalmazó, felezhető tabletta kettétörésével lehet adagolni.
A maximális céldózis naponta kétszer 160mg. Általánosságban a napi 2×80mg adagot a kezelés megkezdését követően 2 héttel, a maximális céldózist, vagyis a napi 2×160mg adagot 3hónappal a kezelés megkezdése után javasolt elérni, figyelembe véve, hogy a beteg mennyire tolerálja a gyógyszert. Tünetekkel járó hypotonia vagy veseműködési zavar előfordulása esetén fontolóra kell venni az adag csökkentését.
A valzartán a szívizominfarktus utáni egyéb kezeléseket – trombolitikumokat, acetilszalicilsavat, béta‑blokkolókat, sztatinokat vagy diuretikumokat – kapó betegek esetében is alkalmazható. Az ACE‑gátlóval való kombináció nem ajánlott (lásd 4.4 és 5.1 pont).
Myocardialis infarctus utáni állapotban levő betegek kezelése során mindig meg kell határozni a vesefunkciós értékeket is.
Szívelégtelenség
A valzartán ajánlott kezdő adagja naponta kétszer 40mg, amely a 80mg-os tabletta egyenlő adagokra osztásával érhető el. Az adag naponta kétszer 80mg-ig, ill. 160mg-ig emelhető legalább kéthetes intervallumokban, a beteg által tolerált legnagyobb dózisig. Az egyidejűleg adott diuretikumok adagjának csökkentése megfontolandó. Klinikai vizsgálatokban napi 320mg volt a maximális adag több részletre elosztva.
A valzartán alkalmazható más, szívelégtelenség kezelésére szolgáló terápiával. Azonban nem javasolt az ACE‑gátló, valzartán és béta‑blokkoló vagy káliummegtakarító diuretikum hármas kombinációja (lásd 4.4 és 5.1pont). A szívelégtelenségben szenvedő betegek állapotának ellenőrzésénél mindig ellenőrizni kell a vesefunkciót is.
Különleges betegcsoportokra vonatkozó további információk
Idősek
Időseknél nem szükséges a dózis módosítása.
Vesekárosodás
Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a felnőtt betegeknél, akik kreatinin clearance-e >10ml/perc (lásd 4.4 és 5.2pont). Valzartán és aliszkirén egyidejű alkalmazása vesekárosodásban (GFR < 60ml/perc/1,73m2) szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3pont).
Májkárosodás
Súlyos májkárosodásban, biliaris cirrhosisban, valamint cholestasisban szenvedő betegeknél a valzartán ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont). A cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartán dózis nem haladhatja meg a 80mg‑ot.
Gyermekek és serdülők
Gyermekkori hypertonia
Gyermekek és serdülők, legalább 6év és betöltött 18.év közötti korúak
A kezdő adag 35kg alatti testtömegű gyermekek esetén naponta egyszer 40mg, amely a 80mg-os tabletta egyenlő adagokra osztásával érhető el, és 35kg‑os vagy annál nagyobb testtömegű gyermekek esetén naponta egyszer 80mg. Az adagot a vérnyomásban bekövetkező válaszreakció és a tolerálhatóság alapján kell módosítani. A klinikai vizsgálatokban értékelt maximális dózisokat lásd az alábbi táblázatban.
Az itt felsoroltnál nagyobb dózisokat nem vizsgálták, ezért azok alkalmazása nem javasolt.
-
Testtömeg A klinikai vizsgálatokban értékelt maximális tabletta dózisok ≥18kg - <35kg 80mg ≥35kg - <80kg 160mg ≥80kg - ≤160kg 320mg
6évesnél fiatalabb gyermekek
A rendelkezésre álló adatok a 4.8, 5.1 és 5.2pont alatt kerülnek ismertetésre. A valzartán biztonságosságát és hatásosságát azonban 1 évesnél fiatalabb gyermekek esetében nem igazolták.
Alkalmazásalegalább 6év és betöltött 18.év közötti korú, vesekárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél
Alkalmazását azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatitnin‑clearance‑e <30ml/perc, valamint a dialízis alatt álló gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták, ezért a valzartán ezeknek a betegeknek nem javasolt. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akik kreatinin‑clearance‑e >30ml/perc. A vesefunkciót és a szérum káliumszintet szorosan monitorozni kell (lásd 4.4 és 5.2pont).
Alkalmazása legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú, májkárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél
A felnőttekhez hasonlóan a súlyos májkárosodásban, biliaris cirrhosisban, valamint cholestasisban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a valzartán ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont). Az enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a valzartánnal szerzett klinikai tapasztalat korlátozott. A valzartán dózisa ezeknél a betegeknél nem haladhatja meg a 80mg‑ot.
Szívelégtelenség és nemrégiben lezajlott myocardialis infarctus gyermekeknél és serdülőknél
A valzartán nem javasolt 18év alatti gyermekek és serdülők számára szívelégtelenség vagy nemrégiben lezajlott myocardialis infarctus kezelésére a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt.
Az alkalmazás módjaA Valsocard étkezéstől függetlenül is bevehető, a tablettát vízzel kell bevenni.
-
A készítmény hatóanyagával, szójaolajjal, mogyoróolajjal vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
Súlyos májkárosodás, biliaris cirrhosis és cholestasis.
Hyperkalaemia
Egyidejű adása káliumpótló készítményekkel, káliummegtakarító diuretikumokkal, káliumtartalmú sópótlókkal vagy egyéb gyógyszerekkel, amelyek növelhetik a káliumszintet (heparin stb.) nem ajánlott. Az esettől függően a káliumszintet monitorozni kell.
-
Vesekárosodás
-
Azoknál a betegeknél, akiknek a kreatitnin‑clearance‑e <10ml/perc, valamint a dialízis alatt álló betegeknél jelenleg nincs a biztonságos alkalmazásra vonatkozó tapasztalat, ezért a valzartánt ezeknél a betegeknél óvatosan kell alkalmazni. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a felnőtt betegeknél, akik kreatinin‑clearance‑e >10ml/perc (lásd 4.2 és 5.2pont).
-
Májkárosodás
-
A cholestasissal nem járó, enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartánt óvatosan kell alkalmazni (lásd 4.2 és 5.2 pont).
-
Nátrium- és/vagy volumenhiányos betegek
Súlyos nátrium‑ és/vagy volumenhiányos (pl. nagy dózisú diuretikus kezelésben részesülő) betegekben ritkán szimptómás hypotonia fordulhat elő a valzartán‑kezelés megkezdésekor. A nátrium‑ és/vagy volumenhiányt a valzartán-kezelés megkezdése előtt rendezni kell, pl. a diuretikum dózisának csökkentésével.
Arteria renalis stenosis
Kétoldali arteria renalis stenosisban vagy egyetlen működő veséhez vezető arteria stenosisában szenvedő betegeknél nem igazolták a valzartán biztonságos alkalmazását.
Egyoldali arteria renalis stenosis következtében kialakult renovascularis hypertoniában szenvedő 12betegnél rövid ideig alkalmazva a valzartánt, nem változott szignifikáns mértékben a vese hemodinamikája, a szérum kreatinin és a vér karbamid-nitrogén szintje (BUN). Azonban, mivel egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek fokozhatják a szérum karbamid-nitrogén- és kreatininszintet egyoldali arteria renalis stenosisban szenvedő betegeknél, a betegek valzartánnal való kezelésekor ajánlott monitorozni a vesefunkció értékeket.
Veseátültetés
Jelenleg nincs tapasztalat a valzartán veseátültetésen átesett betegeknél való biztonságos alkalmazására vonatkozóan.
Elsődleges hyperaldosteronismus
Elsődleges hyperaldosteronismusban szenvedő betegeket nem szabad valzartánnal kezelni, mivel náluk a renin‑angiotenzin rendszer nem aktív.
Aorta‑ vagy mitralis billentyűszűkület, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Akárcsak minden egyéb értágító készítmény esetében, az aorta‑ vagy mitralis billentyűszűkületben, illetve hypertrophiás obstructív cardiomyopathiában (HOCM) szenvedő betegeknél különös óvatosság szükséges.
Terhesség
Terhesség alatt nem szabad angiotenzinII‑receptor-antagonista- (AIIRA) kezelést kezdeni. Hacsak az AIIRA-kezelés folytatása nem létfontosságú, azoknál a betegeknél, akik terhességet terveznek, olyan másik vérnyomáscsökkentő kezelésre kell átváltani, amely biztonságosan alkalmazható terhesség ideje alatt. Terhesség megállapítása esetén az AIIRA-kezelést azonnal meg kell szakítani és – szükség esetén – másik kezelést kell megkezdeni (lásd 4.3 és 4.6pont).
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
A kaptopril és valzartán kombinációja nem bizonyult klinikailag előnyösebbnek, de növelte a mellékhatások kockázatát ahhoz képest, amikor a valzartánt vagy a kaptoprilt monoterápiában alkalmazták (lásd 4.2 és 5.1pont). Ezért a valzartán ACE‑gátlóval történő kombinálása nem ajánlott.
Myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegeknél a kezelés megkezdésekor óvatosságra van szükség. Myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegek kivizsgálása során mindig fel kell mérni a vesefunkciót is (lásd 4.2pont).
Myocardialis infarctus utáni állapotban lévő betegeknél a valzartán szedése gyakran kismertékű vérnyomáscsökkenést eredményez, de tüneteket okozó hypotonia miatt a kezelés megszakítására általában nincs szükség, ha az adagolási utasításokat követjük (lásd 4.2pont).
Szívelégtelenség
A mellékhatások, különösen a hypotonia, hyperkalaemia és vesekárosodás (beleértve az akut veseelégtelenséget is) kockázata nőhet, ha a Valsocard‑ot ACE‑gátlóval kombinációban alkalmazzák. Szívelégtelenségben szenvedő betegeknél az ACE‑gátló, béta‑blokkoló és Valsocard hármas kombináció nem hozott klinikai hasznot (lásd 5.1pont). Úgy tűnik, hogy ez a kombináció fokozza a mellékhatások kockázatát, és ezért nem javasolt. Az ACE‑gátló, mineralokortikoidreceptor-antagonista és valzartán hármas kombináció szintén nem javasolt. Ezek a kombinációk csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, az elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett alkalmazhatók.
Óvatosság szükséges a szívelégtelenségben szenvedő betegeknél a kezelés elkezdésekor. A szívelégtelenségben szenvedő betegek ellenőrzésénél mindig ellenőrizni kell a vesefunkciót is (lásd 4.2 pont).
A Valsocard alkalmazása szívelégtelenségben szenvedő betegeknél gyakran okoz kismertékű vérnyomáscsökkenést, de a kezelés leállítása a tartós szimptómás hypotonia miatt általában nem szükséges, feltéve, hogy az adagolási javaslatokat betartják (lásd 4.2pont).
Azoknál a betegeknél, akiknek a vesefunkciója a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függhet (például a súlyos, pangásos szívelégtelenségben szenvedő betegeknél), az ACE‑gátló-kezelés oliguriával és/vagy progresszív azotémiával, valamint ritkán akut veseelégtelenséggel és/vagy halállal volt összefüggésbe hozható. Mivel a valzartán egy angiotenzinII‑receptor-blokkoló, nem zárható ki, hogy a Valsocard alkalmazása kapcsolatban állhat a vesefunkció romlásával.
Az ACE‑gátlók és angiotenzinII‑receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél.
Anamnézisben szereplő angiooedema
Angiooedemáról, beleértve a légúti elzáródást okozó gége‑ és glottis‑duzzanatról és/vagy az arc, az ajkak, a garat és/vagy a nyelv duzzanatáról számoltak be a valzartánnal kezelt betegek köréből. Ezen betegek közül néhánynál már előfordult angiooedema, amikor egyéb gyógyszerekkel, többek között ACE‑gátlókkal kezelték őket. A valzartán alkalmazását azonnal le kell állítani azoknál a betegeknél, akiknél angiooedema alakul ki, nekik valzartán a továbbiakban nem adható.
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval (többek között a valzartánnal) kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a valzartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
A renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Bizonyíték van rá, hogy az ACE‑gátlók, angiotenzin II‑receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és vesekárosodás (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE‑gátlók, angiotenzin II‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1pont).
Ha a kettősblokád-kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros monitorozása mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II‑receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél.
Gyermekek és serdülők
Vesekárosodás
Alkalmazását azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatitnin‑clearance‑e <30ml/perc, valamint a dialízis alatt álló gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták, ezért a valzartán ezeknek a betegeknek nem javasolt. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akik kreatinin‑clearance‑e >30ml/perc (lásd 4.2 és 5.2 pont). A vesefunkciót és a szérum káliumszintet szorosan monitorozni kell a valzartán‑kezelés során. Ez különösen fontos abban az esetben, amikor a valzartánt egyéb, olyan betegségek (láz, dehydratio) fennállásakor adják, melyek a vesefunkció károsodásához vezethetnek. ARB‑k – beleértve a valzartánt is – vagy ACEI‑k és aliszkirén egyidejű alkalmazása ellenjavallt a vesekárosodásban (GFR < 60ml/perc/1,73 m2) szenvedő betegeknél (lásd 4.3 és 4.5pont).
Májkárosodás
A felnőttekhez hasonlóan a súlyos májkárosodásban, biliaris cirrhosisban, valamint cholestasisban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a Valsocard ellenjavallt (lásd 4.3 és 5.2pont). Az enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő gyermekeknél és serdülőknél a valzartánnal szerzett klinikai tapasztalat korlátozott. A valzartán dózisa ezeknél a betegeknél nem haladhatja meg a 80mg‑ot.
Segédanyagok
Laktóz
Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktáz-hiányban, vagy glükóz‑galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.
Lecitin
A mogyoró- vagy szójaolajra túlérzékeny betegek nem szedhetik ezt a készítményt.
Nátrium
A készítmény kevesebb mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaz filmtablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja ARB kel, ACE gátlókkal vagy aliszkirénnel
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE‑gátlók, angiotenzinII‑receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy vesekárosodást (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS‑ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1pont).
Az egyidejű alkalmazás nem ajánlott
Lítium
ACE‑gátlókkal vagy angiotenzinII‑receptor-antagonistákkal, köztük a valzartánnal való egyidejű adása esetén a szérum lítiumszint és –toxicitás visszafordítható emelkedéséről számoltak be. Amennyiben együttadásuk szükségesnek bizonyul, a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.
Diuretikum alkalmazásakor a lítium-toxicitás kockázata várhatóan tovább nő.
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók és egyéb készítmények, amelyek növelhetik a káliumszintet
Amennyiben szükségesnek tartják egy káliumszintet befolyásoló gyógyszer és a valzartán egyidejű alkalmazását, a plazma káliumszintjének monitorozása ajánlott.
Egyidejű alkalmazás esetén betartandó óvintézkedések
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID‑ok), beleértve a COX‑2 gátlókat, acetilszalicilsavat (>3g/nap) és a nem szelektív nem-szteroid gyulladáscsökkentőket
Az angiotenzinII-antagonisták és nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyidejű alkalmazása az antihipertenzív hatás csökkenésével járhat. Továbbá, az angiotenzinII-antagonisták és nem-szteroid gyulladáscsökkentők egyidejű alkalmazása a vesefunkció-károsodás kockázatának fokozódásához és a szérum káliumszintjének emelkedéséhez vezethet. Ezért a kezelés elején ajánlott monitorozni a veseműködést, illetve biztosítani kell a beteg megfelelő hidrálását.
Transzporterek
In vitro eredmények azt mutatják, hogy a valzartán a hepaticus uptake‑transzporter OATP1B1/OATP1B3 és a hepaticus efflux‑transzporter MRP2 szubsztrátja. A klinikai jelentősége ennek az eredménynek nem ismert. Az uptake‑transzporter inhibitorok (pl. rifampicin, ciklosporin) vagy az efflux‑transzporter inhibitorok (pl. ritonavir) egyidejű alkalmazása növelheti a valzartán szisztémás expozícióját. Ezekkel a gyógyszerekkel történő egyidejű kezelés megkezdésekor és befejezésekor megfelelő gondossággal kell eljárni.
Egyéb készítmények
Valzartánnal végzett gyógyszerkölcsönhatási vizsgálatokban nem észleltek klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatásokat a valzartán és a következő hatóanyagok egyike között sem: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid.
Gyermekek és serdülők
Hypertoniás gyermekeknél és serdülőknél, akiknél a vesebetegség gyakori alapbetegség, a valzartán egyéb, olyan hatóanyagokkal való együttes alkalmazásakor, amelyek gátolják a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszert, ami emelheti a szérum káliumszintjét, elővigyázatosság javasolt. A vesefunkciót és a szérumkáliumszintet szorosan monitorozni kell.
Terhesség
Az angiotenzinII‑receptor-antagonisták (AIIRA) alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4pont). Az AIIRA alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4pont).
A terhesség első trimeszterében alkalmazott ACE-gátlókkal történő kezelést követően fellépő teratogenitás kockázatával kapcsolatos epidemiológiai bizonyítékok nem meggyőzőek. Ennek ellenére, a kockázat enyhe növekedése nem zárható ki. Jóllehet az AIIRA-kezelés kockázatára vonatkozó kontrollált epidemiológiai adatok nem állnak rendelkezésre, az említett gyógyszercsoport esetében hasonló kockázat állhat fenn. Hacsak az AIIRA-kezelés folytatása nem létfontosságú, azoknál a betegeknél, akik terhességet terveznek, olyan másik vérnyomáscsökkentő kezelésre kell átváltani, amely biztonságosan alkalmazható terhesség ideje alatt. Terhesség megállapítása esetén az AIIRA‑kezelést azonnal meg kell szakítani és – szükség esetén – másik kezelést kell megkezdeni.
Az AIIRA‑kezelésnek a terhesség II. és III. trimeszterében történő alkalmazásával kapcsolatban ismert, hogy magzatkárosító hatást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, a koponyacsontosodás megkésése) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) fejt ki; lásd továbbá az 5.3 „Preklinikai biztonságossági adatok” pontot.
Amennyiben az AIIRA-expozíció a terhesség második trimeszterében lépett fel, a veseműködés és a koponyacsont ultrahangos vizsgálata ajánlott.
Azoknál az újszülötteknél, akiknek anyja AIIRA-t szedett, szorosan figyelemmel kell kísérni, hogy előfordul‑e hypotonia (lásd 4.3 és 4.4pont).
Szoptatás
Mivel nem állnak rendelkezésre adatok a valzartán szoptatás ideje alatt történő alkalmazásával kapcsolatosan, a valzartán alkalmazása nem ajánlott, és olyan másik kezelést kell előnyben részesíteni a szoptatás ideje alatt, amely biztonságossági profilja jobban ismert, különösen az újszülöttek vagy koraszülöttek esetében.
Termékenység
A valzartánnak hím és nőstény patkányok esetén 200mg/ttkg/nap‑os per os dózisig nincs a reproduktív teljesítményre gyakorolt mellékhatása. Ez a dózis a mg/m2 alapon számított maximális javasolt humán dózis hatszorosa (a számítások napi 320mg‑os per os dózist és egy 60kg‑os beteget tételeznek fel).
A készítménynek a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták. Gépjárművezetés vagy gépek kezelése során figyelembe kell venni, hogy esetenként szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.
A felnőtteknél végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a mellékhatások összesített incidenciája hasonló volt, mint a placebocsoportban, és összhangban van a valzartán farmakológiai tulajdonságaival. A mellékhatások incidenciája nem mutatott összefüggést a dózissal vagy a kezelés időtartamával, illetve a nemmel, korral vagy rasszal sem.
A klinikai vizsgálatokban, illetve a forgalomba hozatalt követően és laboratóriumi vizsgálatok alapján jelentett mellékhatásokat az alábbi táblázat szervrendszerek szerinti csoportosításban tartalmazza.
A gyógyszermellékhatások gyakoriság szerinti csökkenő sorrendben kerülnek megadásra, a következő egyezmény alapján: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 - <1/10); nem gyakori (≥1/1000 - <1/100); ritka (≥1/10000 - <1/1000); nagyon ritka (<1/10000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a gyógyszermellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
A készítmény forgalomba kerülése után és a laboratóriumi eredmények alapján jelentett mellékhatások esetében nem mindig lehet megállapítani a gyakoriságot, ezért ezek a táblázatban „Nem ismert” gyakorisággal szerepelnek.
-
Hypertonia
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nem ismert | Hemoglobinszint csökkenés, hematokritérték csökkenés, neutropenia, thrombocytopenia | ||
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nem ismert | Túlérzékenység, beleértve a szérumbetegséget is | ||
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Emelkedett szérumkáliumszint, hyponatraemia | ||
| A fül-, és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |||
| Nem gyakori | Vertigo | ||
| Érbetegségek és tünetek | |||
| Nem ismert | Vasculitis | ||
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Köhögés | ||
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Hasi fájdalom | ||
| Nagyon ritka | Intestinalis angiooedema | ||
| Májbetegségek | |||
| Nem ismert | A májműködés értékeinek emelkedése, beleértve a szérum bilirubinszint emelkedése | ||
| A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei | |||
| Nem ismert | Angioneuroticus oedema, kiütés, pruritus, dermatitis bullosa | ||
| A csont-izomrendszer és a kötőszövet betegségei és tünetei | |||
| Nem ismert | Myalgia | ||
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Veseelégtelenség és vesekárosodás, a szérum kreatininszint emelkedése | ||
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |||
| Nem gyakori | Fáradtság | ||
Gyermekek és serdülők
Hypertonia
A valzartán vérnyomáscsökkentő hatását két randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatban (mindegyiket egy meghosszabbítási időszak vagy tanulmány követi) és egy nyílt elrendezésű vizsgálatban értékelték. Ezekbe a tanulmányokba 711, krónikus vesebetegségben szenvedő vagy abban nem szenvedő, legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú gyermeket és serdülőt vontak be, akik közül 560 beteg kapott valzartánt. Az izolált emésztőrendszeri tünetek (úgy, mint hasi fájdalom, hányinger, hányás) és a szédülés kivételével legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú gyermekek és serdülők és a korábban a felnőtt betegek esetén jelentett biztonságossági profilok között nem észleltek lényeges különbségeket a mellékhatások típusában, gyakoriságában és súlyosságában.
A legfeljebb 1éven át tartó valzartán‑kezelés után a 6‑16éves gyermekek és serdülők neurokognitív vizsgálata és fejlődésének értékelése összességében nem mutatott ki semmilyen, klinikailag jelentős ártalmas hatást.
Valzartán-monoterápiát [n=483] vagy valzartánt tartalmazó kombinált antihipertenzív terápiát [N=77] kapó 560 (6-17 éves) gyermekgyógyászati hipertóniás beteg összevont vizsgálatát folytatták le. Az 560 betegből 85-nek (15,2%) volt krónikus vesebetegsége (kiindulási GFR <90ml/perc/1,73m2). Összesen 45 beteg (8,0%) hagyta abba a vizsgálatot idő előtt a mellékhatások miatt. Összesen 111 beteg (19,8%) tapasztalt gyógyszer okozta mellékhatást, leggyakrabban fejfájást (5,4%), szédülést (2,3%) és hyperkalemiát (2,3%). A krónikus vesebetegségben szenvedő betegek esetében a leggyakoribb gyógyszer okozta mellékhatások a hyperkalemia (12,9%), a fejfájás (7,1%), a megemelkedett vér kreatinin-szint (5,9%) és a hypotenzió (4,7%) voltak. A krónikus vesebetegségben nem szenvedő betegek esetében a leggyakoribb gyógyszer okozta mellékhatások a fejfájás (5,1%) és a szédülés (2,7%) voltak. Gyakrabban tapasztaltak gyógyszer okozta mellékhatásokat azon betegeknél, akik más antihipertenzív gyógyszerekkel kombinációban kapták a valzartánt, mint a monoterápiát kapók esetében.
A valzartán vérnyomáscsökkentő hatását 1 és betöltött 6év közötti korú gyermekeknél értékelték három randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatban (mindegyiket egy kiterjesztett szakasz is követett). Az első vizsgálatban 90, 1 és betöltött 6év közötti korú gyermeknél két halálesetet és a hepaticus transzaminázok aktivitásának jelentős emelkedésének elszigetelt eseteit észlelték. Ezek az esetek egy olyan betegcsoportban következtek be, amelyben komoly kísérőbetegségek fordultak elő. A valzartánnal való ok-okozati összefüggést nem állapították meg. A következő két vizsgálatban, amelybe 202, 1 és betöltött 6év közötti korú gyermeket soroltak be random módon, a valzartán-kezelés során sem a hepaticus transzaminázok aktivitásának jelentős emelkedését, sem halálesetet nem észleltek.
A kétszázkettő (202) hypertoniás gyermek (1 és betöltött 6év közötti korúak) bevonásával végzett két következő vizsgálat összesített analízisében minden beteg valzartán-monoterápiát kapott a kettős vak szakaszokban (kivéve a placebo megvonásos szakaszt). Közülük 186 beteg folytatta a kezelést, vagy kiterjesztett vizsgálatban, vagy nyílt elrendezésű vizsgálati szakaszban. A 202 betegből 33-nak (16,3%) volt krónikus vesebetegsége (kiindulási érték: eGFR < 90ml/perc). A kettős vak szakaszban két beteg (1%), a nyílt elrendezésű vagy a kiterjesztett vizsgálatban pedig négy beteg (2,1%) hagyta abba a vizsgálatot nemkívánatos esemény miatt. A kettős vak szakaszban 13 beteg (7,0%) tapasztalt legalább egy mellékhatást. A leggyakoribb mellékhatások a hányás n = 3 (1,6%) és hasmenés n = 2 (1,1%) voltak.
A krónikus vesebetegek csoportjában egy mellékhatás (hasmenés) volt. A nyílt elrendezésű vizsgálati szakaszban a betegek 5,4%-a (10/186) tapasztalt legalább egy mellékhatást. A leggyakoribb mellékhatás az étvágycsökkenés volt, amit két beteg (1,1%) jelentett. Mind a kettős vak szakaszban, mind a nyílt elrendezésű szakaszokban jelentettek hyperkalaemiát, mindkét szakaszban egy-egy betegnél. Sem a kettős vak, sem a nyílt elrendeződésű vizsgálatokban nem jelentettek hypotoniát vagy szédülést.
Azoknál a 6‑18éves gyermekeknél és serdülőknél, akiknek az alapbetegségük krónikus vesebetegség volt, gyakrabban észleltek hyperkalaemiát. A hyperkalaemia kockázata magasabb lehet az 1-5 éves gyermekeknél, mint a legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú gyermekeknél és serdülőknél.
A kontrollos klinikai vizsgálatokban a myocardialis infarctuson átesett és/vagy szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegeknél észlelt biztonságossági profil eltér a hypertoniás betegeknél észlelt általános biztonságossági profiltól. Ez a betegek alapbetegségével függhet össze. A myocardialis infarctuson átesett és/vagy szívelégtelenségben szenvedő felnőtt betegeknél észlelt gyógyszer okozta mellékhatások az alábbiakban kerülnek felsorolásra.
-
Myocardialis infarctus utáni állapot és/vagy szívelégtelenség (csak felnőtt betegeknél vizsgálták)
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nem ismert | Thrombocytopenia | ||
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nem ismert | Túlérzékenység, beleértve a szérumbetegséget is | ||
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Hyperkalaemia | ||
| Nem ismert | Emelkedett szérumkáliumszint, hyponatraemia | ||
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Gyakori | Szédülés, orthostaticus szédülés | ||
| Nem gyakori | Syncope, fejfájás | ||
| A fül-, és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |||
| Nem gyakori | Vertigo | ||
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | |||
| Nem gyakori | Szívelégtelenség | ||
| Érbetegségek és tünetek | |||
| Gyakori | Hypotonia, orthostaticus hypotonia | ||
| Nem ismert | Vasculitis | ||
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Köhögés | ||
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |||
| Nem gyakori | Hányinger, hasmenés | ||
| Nagyon ritka | Intestinalis angiooedema | ||
| Májbetegségek | |||
| Nem ismert | A májfunkciós értékek emelkedése | ||
| A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei | |||
| Nem gyakori | Angioneuroticus oedema | ||
| Nem ismert | Kiütés, pruritus, dermatitis bullosa | ||
| A csont-izomrendszer és a kötőszövet betegségei és tünetei | |||
| Nem ismert | Myalgia | ||
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |||
| Gyakori | Veseelégtelenség és vesekárosodás | ||
| Nem gyakori | Akut veseelégtelenség, a szérum kreatininszint emelkedése | ||
| Nem ismert | A vér karbamid nitrogénszint emelkedése | ||
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |||
| Nem gyakori | Asthenia, fáradtság | ||
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Tünetek
A valzartán túladagolása nagymértékű hypotoniát okozhat, ami eszméletvesztéshez, a keringés összeomlásához és/vagy sokkhoz vezethet.
Kezelés
A terápiás intézkedések a bevétel időpontjától, illetve a tünetek típusától és súlyosságától függnek; a vérkeringés stabilizálása elsődleges jelentőségű.
Hypotonia előfordulása esetén a beteget fekvő testhelyzetbe kell helyezni, és vérvolumen korrekciót kell végezni.
A valzartán nagy valószínűséggel nem távolítható el hemodialízissel.
Farmakológiai tulajdonságok - VALSOCARD 80 MG
Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-antagonisták önmagukban; ATC-kód: C09CA03
A valzartán orálisan aktív, hatékony, specifikus angiotenzinII- (AngII-) receptor-antagonista. A valzartán szelektíven hat az AT1 receptor altípusra, ami az angiotenzinII ismert hatásaiért felelős. A valzartán okozta AT1-receptor-blokád miatt a felszaporodó angiotenzinII stimulálhatja a blokkolás alatt nem álló AT2 receptort, ami úgy tűnik, ellensúlyozza az AT1 receptor hatást. A valzartán nem fejt ki részleges agonista hatást az AT1-receptorokon, és sokkal nagyobb (kb. 20000‑szeres) affinitással kötődik az AT1-receptorokhoz, mint az AT2-receptorokhoz. A valzartánról nem ismert, hogy kötődik-e egyéb – a cardiovascularis szabályozásban jelentős szerepet játszó – hormonreceptorhoz vagy ioncsatornához, ill. azokat nem is blokkolja.
A valzartán nem gátolja az ACE, más néven kinináz‑II működését, ami az Ang I‑et Ang II‑vé alakítja és a bradikinint lebontja. Az angiotenzinII‑receptor-antagonisták nagy valószínűséggel nem okoznak köhögést, mivel nem hatnak az ACE‑ra, és nem potenciálják a bradikinint és a P-anyagot.
Azokban a klinikai vizsgálatokban, melyekben a valzartánt ACE-gátlóval hasonlították össze, a száraz köhögés incidenciája szignifikánsan (p<0,05) kisebb volt a valzartánnal kezelt csoportban, mint az ACE-gátlóval kezelt csoportban (2,6%, ill. 7,9%). Egy olyan klinikai vizsgálatban, melyet azon betegek bevonásával végeztek, akiknek az anamnézisében ACE‑gátló-kezelés alatt kialakuló száraz köhögés szerepel, a valzartánt szedő betegek 19,5%‑ánál, a tiazid diuretikumot szedők 19,0%‑ánál jelentkezett köhögés, míg az ACE‑gátlót szedők esetében 68,5%‑nál (p<0,05).
Hypertonia
Hypertoniás betegeknek adva a valzartánt, a vérnyomáscsökkenés a pulzusszám változása nélkül következik be.
A legtöbb betegnél, egyszeri per os alkalmazása után az antihipertenzív hatás 2órán belül kezdődik, és a vérnyomáscsökkenés kb. 4‑6órán belül éri el maximumát. Az antihipertenzív hatás a bevétel után 24órán keresztül fennáll. Ismételt adagolás során a vérnyomáscsökkenés 2héten belül kialakul, a maximális hatás 4héten belül várható és hosszú távú kezelés során is megmarad. Hidroklorotiaziddal kombinálva további jelentős vérnyomáscsökkenés érhető el.
A valzartán hirtelen megvonása nem eredményezett rebound hypertoniát és egyéb nemkívánt klinikai eseményt.
A 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában is szenvedő hypertoniás betegeknél a valzartánról kimutatták, hogy csökkenti az albumin vizelet útján történő kiválasztását. A MARVAL (Micro Albuminuria Reduction with Valsartan) vizsgálatban 332, 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában szenvedő, normális vagy magas vérnyomású és megfelelő veseműködésű (szérumkreatinin <120µmol/l) betegnél (átlagos életkor: 58év; 265férfi) tanulmányozták a vizelettel kiválasztott albumin (UAE) csökkenését a valzartán (80‑160mg/nap) hatására az amplodipinhez (5-10mg/nap) képest (valzartán: 58µg/perc; amlodipin: 55,4µg/perc). 24hét után a valzartán 42%-kal (–24,2µg/perc; 95%-os CI: –40,4 - –19,1), az amlopidin pedig kb. 3%‑kal (–1,7µg/perc; 95%-os CI: –5,6 - 14,9) csökkentette az albumin vizelet útján történő ürülését (p<0.001) annak ellenére, hogy a vérnyomás hasonló mértékben csökkent a két csoportban.
A Diovan Reduction of Proteinuria (DROP) vizsgálatban 391, 2‑es típusú diabetesben és albuminuriában szenvedő (átlag=102µg/perc; 20-700µg/perc), megfelelő veseműködésű (átlagos szérumkreatinin = 80µmol/l), hypertoniás (vérnyomás = 150/88Hgmm) beteg részvételével mélyrehatóbban tanulmányozták a valzartán hatását a vizelettel kiválasztott albumin csökkenésére. A betegeket véletlenszerűen a három különböző valzartán dózissal (160, 320, ill. 640mg/nap) kezelt csoport egyikébe sorolták, majd 30hétig kezelték. A vizsgálat célja az optimális valzartán dózis megállapítása volt, amellyel a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél csökkenthető az albumin vizelet útján történő kiválasztása. 30 hét után az albumin vizelet útján történő kiválasztásának százalékos változása a 160mg valzartán hatására jelentős mértékben, 36%‑kal (95%-os CI: 22 – 47%), 320mg valzartán hatására pedig 44%‑kal csökkent (95%-os CI: 31 – 54%) az alapszinthez viszonyítva. Ennek alapján arra következtettek, hogy a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél a 160‑320mg valzartán klinikailag jelentős csökkenést idézett elő az albumin vizelet útján történő kiválasztásában.
Nemrégiben bekövetkezett myocardialis infarctus
A VALIANT (VALsartan In Acute myocardial iNfarcTion) vizsgálat randomizált, kontrollos, kettős‑vak nemzetközi tanulmány volt, 14703beteg bevonásával, akik akut szívizominfarktuson estek át, és pangásos szívelégtelenség tüneteit, illetve radiológiai jeleit és/vagy a balkamrai szisztolés funkció zavarát mutatták (ami abban nyilvánult meg, hogy az ejekciós frakció ≤40% volt a radioizotópos ventriculographia során, vagy ≤35% az echocardiographia, illetve kamrai kontrasztos angiographia alkalmával). A betegeket a myocardialis infarctus kezdete után, 12órától 10napig terjedő időszakon belül véletlenszerűen sorolták a három kezelési csoport egyikébe: valzartán, kaptopril, vagy valzartán + kaptopril kombinált kezelés. A kezelés átlagosan két évig tartott. Az elsődleges végpont a bármely okból eredő halálozásig eltelt idő volt.
A valzartán ugyanolyan hatékony volt a szívizominfarktus utáni, bármely okból bekövetkező halálozás csökkentésében, mint a kaptopril. A bármely okból eredő halálozás a valzartán (19,9%), a kaptopril (19,5%) és a valzartán + kaptopril (19,3%) kezelést kapó csoportban is hasonló volt. A valzartán és a kaptopril kombinálása nem jelentett plusz előnyt az egyedüli kaptoprilhez képest. Az életkor, a nem, a rassz, az induláskor alkalmazott kezelések, vagy az alapbetegség alapján nem volt különbség a valzartán és a kaptopril között a bármely okból eredő halálozásban. A valzartán hatásos volt a szív- és érrendszeri eredetű halálozás csökkentésében, csökkentette a cardiovascularis halálhoz vezető első eseményig eltelt időt, a szívelégtelenség miatt szükségessé váló kórházi felvételeket és a szívizominfarktus ismétlődését, az újraélesztést és a nem fatális kimenetelű stroke-ot (másodlagos végpontot) tekintve is.
A valzartán biztonságossága összhangban van a szívizominfarktus utáni betegek klinikai állapotának lefolyásával. A veseműködés tekintetében a szérum kreatininszint megkétszereződését a valzartánnal kezelt betegek 4,2%‑ánál, a valzartán + kaptopril kombinációval kezelt betegek 4,8%‑ánál, míg a kaptoprillel kezelt betegek 3,4%‑ánál figyelték meg. A kezelést a valzartánnal kezelt betegek 1,1%‑ánál, a valzartán + kaptopril kombinációval kezelt betegek 1,3%‑ánál, míg a kaptoprillel kezelt betegek 0,8%‑ánál kellett megszakítani a veseműködés különböző zavarai miatt. Myocardialis infarctus utáni állapotban levő betegek kezelése során mindig meg kell határozni a vesefunkciós értékeket is.
Nem volt különbség a bármely okból eredő, illetve a szív- és érrendszeri eredetű halálozásban vagy morbiditásban, ha béta-blokkolókat alkalmaztak együtt a valzartán + kaptopril kombinációval, az egyedüli valzartánnal, vagy az egyedüli kaptoprillel. A vizsgált gyógyszeres kezeléstől függetlenül a halálozás kisebb volt a béta-blokkolókkal kezelt betegek csoportjában, ami arra utal, hogy a béta‑blokkolóknak az e betegek körében ismert kedvező hatása a jelen vizsgálatban is megmaradt.
Szívelégtelenség
A Val-HeFT randomizált, placebokontrollos, nemzetközi klinikai vizsgálat volt, amelyben a valzartán NYHA II (62%), III (36%) és IV (2%) stádiumú, szívelégtelenségben szenvedő betegek morbiditására és mortalitásra kifejtett hatását vizsgálták 5010 olyan betegnél, akiknek a balkamrai ejekciós frakciója <40%, a balkamrai belső diasztolés átmérő (LVIDD) >2,9cm/m2 volt és konvencionális terápiában részesültek. Az alapkezelés ACE-gátlókat (93%), diuretikumokat (86%), digoxint (67%), béta-blokkolókat (36%) jelentett. Az átlagos nyomonkövetés csaknem 2év volt. A Val-HeFT-ben a valzartán átlagos napi adagja 254mg volt. A vizsgálatnak 2primer végpontja volt: bármely okból eredő halálozás (a halálig eltelt idő), illetve összetett mortalitás és szívelégtelenségi morbiditás (az első betegséggel kapcsolatos eseményig eltelt idő), úgymint halál, hirtelen halál újraélesztéssel, szívelégtelenség miatti hospitalizáció, legalább négy órán át tartó ambuláns intravénás inotrop vagy vasodilatator gyógyszer adása.
A mortalitási okok a valzartán- (19,7%) és placebocsoportban (19,4%) azonosak voltak (p=NS). A kezelés primer haszna az első szívelégtelenség okán bekövetkezett esemény miatti hospitalizációig eltelt idő 27,5%‑os csökkenése volt (95%-os CI: 17 - 37%) (valzartán-csoport: 13,9%, placebocsoport: 18,5%). A hármas kezelést kapó (ACE‑gátló, béta‑blokkoló és valzartán) betegek esetében az eredmények látszólag a placebo előnyét mutatták (az összetett mortalitás és morbiditás 21,9% volt a placebocsoportban a valzartán-csoportban megfigyelt 25,4%‑hoz képest).
A betegek egy olyan alcsoportjában, akik nem kaptak ACE‑gátlót (n=366), jelentkeztek a legjelentősebb előnyök a morbiditás szempontjából. Ebben az alcsoportban a valzartánnal a bármely okból bekövetkező halálozás jelentős mértékű, 33%‑os csökkenése volt elérhető a placebóhoz képest (95%-os CI: –6% - 58%) (valzartán: 17,3%, placebo: 27,1%); az összetett mortalitási és morbiditási kockázat is jelentős mértékben, 44%‑kal csökkent (valzartán: 24,9%, placebo: 42,5%).
A béta‑blokkoló nélkül, ACE‑gátlóval kezelt betegeknél a bármely okból eredő halálozás a valzartán- (21, 8%) és a placebocsoportban (22,5%) hasonló volt (p=NS). A valzartán hatására az összetett mortalitási és morbiditási kockázat jelentős mértékben, 18,3%‑kal csökkent a placebóhoz képest (valzartán: 31,0%, placebo: 36,3%) (95%-os CI: 8% - 28%).
A Val-HeFT teljes populációjában a valzartánnal kezelt betegeknél jelentős javulás mutatkozott a NYHA stádium, a szívelégtelenségi tünetek, mint dyspnoe, fáradtság, ödéma és a rendellenes légzéshangok tekintetében a placebóhoz viszonyítva. A valzartánnal kezelt betegek életminősége – a Minnesota Living with Heart Failure Quality of Life – skála szerint a kezelés végére a placebóhoz képest jobb volt. Az ejekciós frakció a valzartánnal kezelt betegekben szignifikánsan növekedett, a LVIDD szignifikánsan csökkent a kiindulási értékhez képest a kezelés végén a placebóval összehasonlítva.
Egyéb: A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE‑gátló és angiotenzin II‑receptor-blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VANEPHRON‑D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE‑gátlók és angiotenzin II‑receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE‑gátlók és angiotenzinII‑receptor-blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE‑gátló- vagy angiotenzinII‑receptor-blokkoló-kezelés kiegészítése aliszkirénnel, 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.
Gyermekek és serdülők
Hypertonia
A valzartán vérnyomáscsökkentő hatását négy randomizált, kettős vak klinikai vizsgálatban, 561, legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú gyermeknél és serdülőnél, valamint 165, 1 és 6 éves kor közötti gyermeknél értékelték. Az ezekbe a vizsgálatokba beválogatott gyermekeknél a leggyakoribb, a hypertoniához potenciálisan hozzájáruló, kezelésre szoruló alapbetegségek a vese‑ és húgyúti megbetegedések és az elhízás voltak.
Klinikai tapasztalat a 6éves és idősebb gyermekeknél és serdülőknél
Egy 261, 6 és 16éves kor közötti, hypertoniás gyermeknél és serdülőnél végzett klinikai vizsgálatban azok a betegek, akiknek a testtömege 35kg alatt volt, 10mg-os, 40mg-os vagy 80mg‑os valzartán tablettát kaptak naponta (alacsony, közepes és magas dózis), és azok a betegek, akiknek a testtömege 35kg vagy annál több volt, 20mg-os, 80mg-os és 160mg-os valzartán tablettát kaptak naponta (alacsony, közepes és magas dózis). A 2.hét végére a valzartán mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomást dózisfüggő módon csökkentette. Összességében mindhárom valzartán dózisszint (alacsony, közepes és magas) jelentősen, sorrendben 8 Hgmm-rel, 10Hgmm-rel, 12Hgmm‑rel csökkentette a kiindulási szisztolés vérnyomást. A betegeket ismételten randomizálták, és vagy ugyanazt a valzartán dózist kapták tovább, vagy placebóra állították át. Azoknál a betegeknél, akik tovább kapták a valzartán közepes vagy magas dózisait, a legalacsonyabb szisztolés vérnyomás -4Hgmm-rel és -7Hgmm‑rel alacsonyabb volt, mint a placebokezelést kapó betegeknél. A valzartán alacsony dózisát kapó betegek legalacsonyabb szisztolés vérnyomása hasonló volt a placebokezelést kapó betegekéhez. Összességében a valzartán dózisfüggő vérnyomáscsökkentő hatása minden demográfiai alcsoportban hasonló volt.
Egy másik klinikai vizsgálatban 300, legalább 6év és betöltött 18.év közötti korú hypertoniás gyermek és serdülő vett részt, és a vizsgálatban való részvételre alkalmas betegek 12héten keresztül randomizált módon valzartán vagy enalapril tablettát kaptak. A ≥18kg és <35kg közötti testtömegű gyermekek 80mg valzartánt vagy 10mg enalaprilt kaptak. Azok, akiknek a testtömege ≥35kg és <80kg között volt, 160mg valzartánt vagy 20mg enalaprilt kaptak. A ≥80kg testtömegűek 320mg valzartánt vagy 40mg enalaprilt kaptak. A szisztolés vérnyomásban bekövetkező csökkenés a valzartánt kapó betegeknél (15Hgmm) és az enalaprilt kapó betegeknél (14Hgmm) hasonló volt („nem rosszabb, mint” [non-inferiority] p‑érték <0,0001). Hasonló eredményeket észleltek a diasztolés vérnyomás esetén is, ami a valzartán mellett 9,1Hgmm‑rel, az enalapril mellett 8,5Hgmm‑rel csökkent.
Egy harmadik, nyílt elrendezésű klinikai vizsgálatban, amelybe 150, 6-17 év közötti hipertóniás gyermeket és serdülőt vontak be, a megfelelő betegek (az életkornak megfelelő szisztolés BP ≥ 95 százalékos, nem és magasság) 18 hónapig kapták a valzartánt a biztonság és a tolerálhatóság értékeléséhez. A vizsgálatban részt vevő 150 betegből 41 egyidejűleg antihipertenzív gyógyszert is kapott. A betegeket a testtömeg-kategóriájuk alapján a kiindulási és fenntartó dózisokkal adagolták. A 18-35 kg közötti, a 35-80 kg közötti és a 80-160 kg közötti betegek 40 mg, 80 mg és 160 mg-ot kaptak, és egy hét után a dózisokat 80 mg, 160 mg és 320 mg-ra titrálták. A bevont betegek felének (50,0%, n=75) krónikus vesebetegsége volt, a betegek 29,3%-a (44) 2. stádiumú (GFR 60-89ml/perc/1,73m2), vagy 3. stádiumú (GFR 30-59ml/perc/1,73m2). A szisztolés vérnyomás átlagos csökkenése minden betegnél 14,9 Hgmm (kiindulási érték 133,5 Hgmm), 18,4 Hgmm a krónikus vesebetegségben szenvedő betegeknél (kiindulási érték 131,9 Hgmm) és 11,5 Hgmm a krónikus vesebetegségben nem szenvedő betegeknél (kiindulási érték 135,1 Hgmm). A vérnyomás teljes beállítását elérő betegek százalékaránya (mind a szisztolés, mind a diasztolés vérnyomás <95.percentilis) valamivel magasabb volt a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek csoportjában (79,5%), mint az abban nem szenvedők csoportjában (72,2%).
Klinikai tapasztalat a 6évesnél fiatalabb gyermekeknél
Három klinikai vizsgálatot végeztek 291, 1 és 5 év közötti korú betegnél. Ezekbe a vizsgálatokba 1 éves kor alatti gyermekeket nem vontak be.
A 90 betegnél végzett első vizsgálatban a dózisfüggő választ nem tudták kimutatni, de a 75 betegnél végzett második vizsgálatban a nagyobb valzartán dózisok nagyobb vérnyomáscsökkenéssel jártak.
A harmadik vizsgálat egy 6 hetes, randomizált, kettős vak vizsgálat volt, amelyben a valzartán dózisfüggő válaszát értékelték 126, 1 és 5 év közötti korú, hypertoniás, krónikus vesebetegségben szenvedő vagy nem szenvedő gyermeknél, akiket 0,25mg/ttkg vagy 4mg/ttkg dózist kapó csoportokba randomizáltak. A végpontban az átlagos szisztolés vérnyomás/átlagos diasztolés vérnyomás csökkenése 4,0mg/ttkg valzartán mellett 8,5/6,8Hgmm, míg 0,25mg/ttkg valzartán mellett 4,1/0,3Hgmm volt (p = 0,0157 / p < 0,0001). Hasonlóképpen, a krónikus vesebetegségben szenvedő gyermekek alcsoportjában az átlagos szisztolés vérnyomás/átlagos diasztolés vérnyomás szintén csökkenést mutatott, 4,0mg/ttkg valzartán mellett 9,2/6,5Hgmm-rel, míg 0,25mg/ttkg mellett 1,2/+1,3Hgmm-rel.
Az Európai Gyógyszerügynökség a gyerekek esetén minden korosztálynál eltekint a valzartán vizsgálati eredményeinek benyújtási kötelezettségétől szívelégtelenségben és a nemrégiben lezajlott myocardialis infarctus után szívelégtelenségben. Lásd 4.2pont, gyermekgyógyászati alkalmazásra vonatkozó információk.
Felszívódás:
A valzartán önmagában történő per os alkalmazása után a készítmény 2‑4órán belül éri el a maximális plazmakoncentrációt a tabletta, és 1‑2órán belül az oldat gyógyszerforma esetén. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23% a tabletta, és 39% az oldat gyógyszerforma esetén. Táplálékkal együtt való bevétele esetén a valzartán-expozíció (amit a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület [AUC] mér) kb. 40%‑kal, a maximális plazmakoncentráció (Cmax) pedig kb. 50%‑kal csökken, jóllehet a dózis bevételét követő 8óra eltelte után a koncentráció hasonló volt a két csoportban, azaz táplálékkal és éhgyomorra történő bevétel esetén. Az AUC csökkenése azonban nem vezet a hatás klinikailag jelentős csökkenéséhez, ezért a valzartán bevehető étkezés közben és étkezéstől függetlenül is.
Eloszlás:
A valzartán steady-state (dinamikus egyensúlyi állapot) megoszlási volumene körülbelül 17l, ami arra utal, hogy a valzartán nem oszlik el kiterjedten a szövetekben. A valzartán erősen kötődik szérumfehérjékhez (94‑97%‑ban), főleg szérum albuminhoz.
Biotranszformáció:
A valzartán nem megy át nagymértékű biotranszformáción, hiszen az adag csupán 20%‑a nyerhető vissza metabolitok formájában. Egy hidroxi metabolitot azonosítottak a plazmában alacsony koncentrációban (a valzartán plazmakoncentráció-idő görbe alatti területének kevesebb mint 10%‑a). Ez a metabolit farmakológiai szempontból inaktív.
Elimináció:
A valzartán multiexponenciális bomlási kinetikát mutat (t½alfa <1óra és t½béta kb. 9óra). A valzartán elsősorban biliáris exkréció útján a széklettel (a dózis kb. 83%-a) és renális exkréció útján a vizelettel (a dóziskb. 13%‑a) választódik ki, nagyrészt változatlan formában. Intravénás alkalmazás után a valzartán plazma clearance-e kb. 2l/óra, vese clearance-e pedig 0,62l/óra (a teljes clearance kb. 30%‑a). A valzartán felezési ideje 6óra.
Szívelégtelenségben szenvedő betegeknél:
Szívelégtelenségben szenvedő betegekben a valzartán csúcskoncentráció elérésének átlagos ideje és eliminációs felezési ideje hasonló az egészséges önkéntesekben megfigyeltekhez. A valzartán AUC és Cmax értékei a dózisok emelkedésével csaknem arányosak a klinikumban alkalmazott dózisok (napi kétszer 40‑160mg) esetén. Az átlagos akkumulációs faktor kb. 1,7. Per os alkalmazás után a valzartán látszólagos clearance-e kb. 4,5l/óra. Szívbetegeknél az életkor nem befolyásolja a látszólagos clearance értéket.
Különleges betegcsoprtokIdősek
Néhány idős betegnél a valzartán szisztémás expozíciója a fiatalabbakhoz képest valamivel nagyobb volt, azonban ennek nem volt klinikai jelentősége.
Vesekárosodás
Annak megfelelően, hogy e vegyület esetében a renalis clearance az összclearance 30%‑át teszi ki, nem figyeltek meg korrelációt a vesefunkció és a valzartán szisztémás expozíciója között. Ezért veseműködési zavar (kreatinin clearance >10ml/perc) esetén nem szükséges a dózis módosítása. Nincs tapasztalat a biztonságos alkalmazásra vonatkozóan olyan betegeknél, akik kreatinin‑clearance‑e <10ml/perc vagy dialíziskezelés alatt állnak, ezért a valzartánt óvatossággal kell alkalmazni ezeknél a betegeknél (lásd 4.2 és 4.4pont).
A valzartán nagymértékben kötődik plazmafehérjékhez és nem valószínű, hogy eltávolítható dialízissel.
Májkárosodás
A felszívódott dózis kb. 70%‑a választódik ki az epével, lényegében változatlan formában. Az expozíció (AUC) megduplázódását figyelték meg az enyhe és közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél az egészségesekhez hasonlítva. Azonban nem figyeltek meg korrelációt a valzartán koncentrációja és a májműködési zavar között. A valzartánt nem vizsgálták súlyos májműködési zavarban szenvedő betegeknél (lásd 4.2, 4.3 és 4.4pont).
Gyermekek és serdülők
Egy 26, hypertoniás, 1 és 16 év közötti korú gyermek és serdülő bevonásával végzett vizsgálatban egyetlen dózis valzartán szuszpenzió (átlag: 0,9- 2mg/ttkg, 80mg‑os maximális dózissal) adásakor a valzartán‑clearance (liter/óra/ttkg) a teljes, 1évestől 16éves korig terjedő életkor-tartományban hasonló volt, és az ugyanezt a gyógyszerformát kapó felnőtteknél észlelthez is hasonló volt (lásd az 5.2 pontban a Felszívódás című részt).
Vesekárosodás
Alkalmazását azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akiknek a kreatitnin‑clearance‑e <30ml/perc, valamint a dialízis alatt álló gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták, ezért a valzartán ezeknek a betegeknek nem javasolt. Nem szükséges a dózis módosítása azoknál a gyermekeknél és serdülőknél, akik kreatinin‑clearance‑e >30ml/perc. A vesefunkciót és a szérum káliumszintjét szorosan monitorozni kell (lásd 4.2 és 4.4pont).
Gyógyszerészeti jellemzők - VALSOCARD 80 MG
Tablettamag:
laktóz‑monohidrát
mikrokristályos cellulóz
kroszkarmellóz‑nátrium
povidon (K29-K32)
talkum
magnézium‑sztearát
vízmentes, kolloid szilícium-dioxid
Filmbevonat
poli(vinil-alkohol)
makrogol 3350
talkum
lecitin (szójaolajat tartalmaz) (E322)
titán‑dioxid (E171)
sárga vas-oxid (E172)
vörös vas-oxid (E172)
Legfeljebb 30°C-on tárolandó. A fénytől és nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
28, 30, 56, 60, 84, 90 és 98 db filmtabletta PVC/PE/PVDC//Al buborékcsomagolásban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.