VALSOCARD HCT 160 MG/12,5 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - VALSOCARD 160 MG/12,5 MG
Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél.
A valzartán/hidroklorotiazid fix dózisú kombináció olyan betegek esetén javallt, akiknek a vérnyomása valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával nem állítható be megfelelően.
Adagolás
A valzartán/hidroklorotiazid ajánlott dózisa naponta egy filmtabletta. Az egyes összetevőkkel külön‑külön végzett dózisemelés javasolt. A hypotonia és az egyéb mellékhatások kockázatának csökkentése céljából az egyes összetevők mennyiségét minden esetben dózisról dózisra kell emelni.
Klinikailag arra alkalmas esetekben a monoterápiáról a fix kombinációra való közvetlen átváltás mérlegelhető azoknál a betegeknél, akiknek a vérnyomása valzartán vagy hidroklorotiazid monoterápiával nem állítható be megfelelően, feltéve, hogy az egyes összetevők dózisemelése a javasoltnak megfelelően, lépcsőzetesen történik.
A valzartán/hidroklorotiazidra adott klinikai válaszreakciót a kezelés megkezdése után értékelni kell, és amennyiben a vérnyomás továbbra sem áll be, akkor a dózis bármelyik összetevő mennyiségének növelésével a maximális 320mg/25mg adagig emelhető.
Az antihipertenzív hatás két héten belül kialakul.
A legtöbb betegnél a maximális hatás 4héten belül figyelhető meg. Néhány beteg esetében azonban 4‑8hetes kezelésre lehet szükség. Ezt figyelembe kell venni a dózisemelés során.
Az alkalmazás módja
A valzartán/hidroklorotiazid étkezés közben vagy attól függetlenül bevehető, a tablettát vízzel kell lenyelni.
Különleges betegcsoportok
Vesekárosodás
Enyhe vagy közepesen súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (kreatinin‑clearance ≥30ml/perc) nem szükséges a dózis módosítása. A hidroklorotiazid összetevő miatt a valzartán/hidroklorotiazid súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont).
Májkárosodás
A cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartán dózis nem haladhatja meg a 80mg‑ot (lásd 4.4pont). A valzartán/hidroklorotiazid súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3, 4.4 és 5.2pont).
Idősek
Időseknél nem szükséges a dózis módosítása.
Gyermekek és serdülők
A valzartán/hidroklorotiazid alkalmazása gyermekeknél és 18év alatti serdülőknél nem ajánlott, mivel nem állnak rendelkezésre adatok a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozóan.
- A készítmény hatóanyagával (valzartánnal, hidroklorotiaziddal), egyéb szulfonamid‑származékot tartalmazó gyógyszerekkel, szójaolajjal, mogyoróolajjal vagy a készítmény 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
- Terhesség második és harmadik trimesztere (lásd a 4.4 és 4.6pont).
- Súlyos májkárosodás, továbbá biliáris cirrhosis és cholestasis.
- Súlyos vesekárosodás (kreatinine clearance <30ml/perc), anuria.
- Refrakter hypokalaemia, hyponatraemia, hypercalcaemia, és tünetekkel járó hyperuricaemia.
Szérum elektrolit eltérések
Valzartán
Egyidejű alkalmazása nem ajánlott káliumpótló készítményekkel, káliummegtakarító diuretikumokkal, káliumtartalmú sópótlókkal vagy egyéb, a káliumszintet esetleg növelő készítményekkel (heparin, stb.). A káliumszintet szükség szerint monitorozni kell.
Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumokkal, köztük a hidroklorotiaziddal végzett kezelés alatt hypokalaemiáról számoltak be. A szérum káliumszint gyakori monitorozása javasolt.
A tiazid diuretikumokkal, köztük a hidroklorotiaziddal végzett kezelés hyponatraemiával és hypochloraemiás alkalosissal jár. A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid is növeli a magnézium vizelettel történő kiválasztását, ami hypomagnesaemiát eredményezhet. A tiazid diuretikumok csökkentik a kalcium kiválasztását, ami hypercalcaemiát eredményezhet.
Mint minden diuretikus kezelést kapó betegnél, a szérum elektrolitszintek rendszeres meghatározását megfelelő időközönként el kell végezni.
Nátrium‑ és/vagy volumenhiányos betegek
A tiazid diuretikumokat, köztük hidroklorotiazidot kapó betegeknél figyelni kell a folyadék‑ vagy elektrolitháztartás zavarára utaló klinikai tüneteket.
Súlyos nátrium‑ és/vagy volumenhiányos (pl. nagydózisú diuretikus kezelésben részesülő) betegeknél ritkán szimptómás hypotonia fordulhat elő a valzartán/hidroklorotiazid‑terápia megkezdésekor. A nátrium- és/vagy volumenhiányt a valzartán/hidroklorotiazid‑kezelés megkezdése előtt rendezni kell.
Súlyos krónikus szívelégtelenségben vagy a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer stimulációjával járó, egyéb betegségekben szenvedő betegek
Olyan (például súlyos szívelégtelenségben szenvedő) betegeknél, akiknek veseműködése a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer aktivitásától függhet, az angiotenzin-konvertáló enzim‑gátlókkal való kezelés oliguria és/vagy progresszív azotaemia, valamint ritkán akut veseelégtelenség kialakulásával volt összefüggésbe hozható. A valzartán/hidroklorotiazid súlyos krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegeknél történő alkalmazása nem megalapozott.
A renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer gátlása miatt ezért nem lehet kizárni, hogy a valzartán/hidroklorotiazid alkalmazása is a veseműködés romlásával járhat. A valzartán/hidroklorotiazid ezeknél a betegeknél nem alkalmazható.
Arteria renalis stenosis
A valzartán/hidroklorotiazid nem alkalmazható olyan betegek hypertoniájának kezelésére, akiknek egy‑ vagy kétoldali arteria renalis stenosisuk van, vagy akik a soliter veséhez vezető arteria stenosisában szenvednek, mivel az ilyen betegeknél a vér karbamid‑ és a szérum kreatininszintje megemelkedhet.
Primer hyperaldosteronismus
Primer hyperaldosteronismusban szenvedő betegeket nem szabad valzartán/hidroklorotiaziddal kezelni, mivel náluk a renin‑angiotenzin rendszer nem aktív.
Aorta‑ vagy mitrális billentyűszűkület, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Minden egyéb értágító készítményhez hasonlóan, az aorta‑ vagy mitrális billentyűszűkületben, illetve hypertrophiás obstructiv cardiomyopathiában (HOCM) szenvedő betegeknél különös óvatosság szükséges.
Vesekárosodás
Vesekárosodásban szenvedő betegeknél nem szükséges dózismódosítás, ha a kreatinin‑clearance ≥30ml/perc (lásd 4.2pont). A szérum kálium‑, kreatinin‑ és húgysavszint időszakos ellenőrzése javasolt, ha a valzartán/hidroklorotiazidot vesekárosodásban szenvedő betegeknél alkalmazzák.
Veseátültetés
Jelenleg nincs tapasztalat a valzartán/hidroklorotiazid veseátültetésen átesett betegeknél való biztonságos alkalmazására vonatkozóan.
Májkárosodás
A cholestasissal nem járó enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél a valzartán/hidroklorotiazid kellő óvatosság mellett alkalmazandó (lásd 4.2 és 5.2pont).
Anamnézisben szereplő angioödéma
Valzartánnal kezelt betegeknél beszámoltak angioödémáról (beleértve a gége és a glottis megduzzadását, ami a légutak elzáródását okozza és/vagy az arc, az ajkak, a garat és/vagy a nyelv feldagadását). Közülük néhány beteg esetében már előzőleg is kialakult angioödéma egyéb gyógyszerek (beleértve az ACE-gátlókat) szedése mellett. A Valsocard HCT szedését azonnal abba kell hagyni olyan betegek esetében, akiknél angioödéma alakul ki, és a Valsocard HCT-t nem szabad újra adni (lásd 4.8 pont).
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval (többek között a valzartánnal) kezelt betegek esetén (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek. Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a valzartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Systemás lupus erythematosus
Beszámoltak arról, hogy a tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid is súlyosbíthatják vagy aktiválhatják a systemás lupus erythematosust.
Egyéb metabolikus zavarok
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid is megváltoztathatják a glükóz toleranciát és növelhetik a szérum koleszterin‑, triglicerid‑ és húgysavszintjét. Diabeteses betegeknél az inzulin vagy az orális antidiabetikumok adagjának módosítására lehet szükség.
A tiazidok csökkenthetik a kalcium vizelettel történő kiválasztódását, és ismert kalcium‑anyagcserezavar nélkül is a szérum kalciumszint intermittáló és enyhe emelkedését idézhetik elő. A jelentős hypercalcaemia a háttérben meghúzódó hyperparathyreosis bizonyítéka lehet. A tiazidok adását a mellékpajzsmirigy funkciójának vizsgálata előtt abba kell hagyni.
Fényérzékenység
A tiazid diuretikumok mellett fényérzékenységi reakciók eseteiről számoltak be (lásd 4.8pont). Ha a kezelés alatt fényérzékenységi reakció alakul ki, akkor a kezelés leállítása javasolt. Amennyiben a diuretikum újraadását szükségesnek tartják, akkor a napnak vagy a mesterséges UV‑A sugaraknak kitett területek védelme javasolt.
Terhesség
Terhesség alatt nem szabad angiotenzin II‑receptor antagonista (AIIRA) kezelést kezdeni. Hacsak az AIIRA‑terápia folytatása nem létfontosságú, azoknál a betegeknél, akik terhességet terveznek, olyan alternatív vérnyomáscsökkentő kezelésre kell átváltani, amelynek biztonságossági profilja terhesség alatt is megalapozott. Terhesség megállapításakor az AIIRA‑kezelést azonnal meg kell szakítani és – szükség esetén – másik terápiát kell megkezdeni (lásd 4.3 és 4.6pont).
Általános
Kellő óvatosság szükséges az olyan betegeknél, akik korábban túlérzékenységet mutattak más angiotenzin II‑receptor antagonistákra. A hidroklorotiazidra mutatott túlérzékenységi reakciónak az allergiás és az asthmás betegeknél nagyobb a valószínűsége.
Choroidealis effusio, akut myopia és szekunder, zárt zugú glaucoma
A szulfonamid vagy szulfonamid-származék gyógyszerek idioszinkráziás reakciót válthatnak ki, amely látótérkieséssel járó choroidealis effusiót, átmeneti myopiát és akut zárt zugú glaucomát eredményezhet. A tünetek lehetnek akutan kialakuló látásélesség-csökkenés vagy szemfájdalom, amik jellemzően a gyógyszer-alkalmazás megkezdése után órákkal vagy hetekkel később is jelentkezhetnek. A kezeletlen zárt zugú glaucoma tartós látásvesztéshez vezethet. A kezelés első lépéseként a gyógyszer adagolását kell megszüntetni, amilyen gyorsan csak lehet. Amennyiben a szembelnyomás kontrollálhatatlan marad, a sürgős orvosi vagy sebészeti beavatkozás szükségességét fontolóra kell venni. Korábbi szulfonamid vagy penicillin allergia a zárt zugú glaucoma kialakulásának rizikófaktorai között szerepelhet.
A renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)
Bizonyíték van rá, hogy az ACE‑gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE‑gátlók, angiotenzin II-receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1pont).
Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél.
Nem melanóma típusú bőrrák
A nem melanóma típusú bőrrák (NMSC) [basalsejtes rák (BCC) és laphámsejtes rák (SCC)] megnövekedett kockázatát figyelték meg a hidroklorotiazid (HCTZ) növekvő kumulatív dózisával összefüggésben a Dán Nemzeti Rákregiszteren alapuló két epidemiológiai tanulmányban. Az NMSC lehetséges mechanizmusa a HCTZ fotoszenzitivitást okozó hatása.
A HCTZ-t szedő betegeket tájékoztatni kell az NMSC kockázatáról, valamint arról, hogy rendszeresen ellenőrizzék bőrüket – különös tekintettel az esetleges új elváltozásokra – és haladéktalanul jelentsenek minden gyanús bőrelváltozást. A bőrrák kockázatának minimalizálása érdekében a betegeket tanáccsal kell ellátni a lehetséges megelőző intézkedésekkel, például a napfény és az UV-sugárzás korlátozásával, valamint a napfénynek való kitettség esetén a megfelelő védelem alkalmazásával kapcsolatban. A gyanús bőrelváltozásokat azonnal meg kell vizsgálni, potenciálisan beleértve a biopsziás szövettani vizsgálatokat is. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban NMSC-t diagnosztizáltak, a HCTZ használatát felül kell vizsgálni (lásd még 4.8 pont).
Akut légzőszervi toxicitás
Hidroklorotiazid bevételét követően nagyon ritkán akut légzőszervi toxicitásról, többek között akut respirációs distressz szindrómáról (ARDS) számoltak be. Pulmonális ödéma jellemzően a hidroklorotiazid bevételét követően perceken vagy órákon belül alakul ki. A jelentkezésekor fellépő tünetek közé tartozik a nehézlégzés, a láz, a légzőszervi tünetek romlása és az alacsony vérnyomás. Amennyiben felmerül az ARDS gyanúja, a Valsocard HCT adását le kell állítani és megfelelő kezelést kell alkalmazni. Nem adható hidroklorotiazid olyan betegeknek, akiknél a hidroklorotiazid bevételét követően korábban ARDS lépett fel.
Segédanyagok
Laktóz
Ritkán előforduló, örökletes galaktózintoleranciában, teljes laktáz-hiányban vagy glükóz-galaktóz malabszorpcióban a készítmény nem szedhető.
Lecitin
A mogyoró‑ vagy szójaolajra túlérzékeny betegek nem szedhetik ezt a készítményt.
Nátrium
A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz filmtablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.
„Sunset Yellow FCF”(E 110) azofesték
A Valsocard HCT 160mg/12,5mg filmtabletták „Sunset Yellow FCF” (E 110) azofestéket is tartalmaznak, ami túlérzékenységi reakciót idézhet elő.
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Lítium
ACE‑gátlók, angiotenzin II-receptor-antagonisták és tiazidok, köztük a hidroklorotiazid és lítium egyidejű alkalmazása esetén a szérum lítiumszint visszafordítható emelkedéséről és toxicitás kialakulásáról számoltak be. Mivel a lítium renális clearance-ét a tiazidok csökkentik, Valsocard HCT-kezelés mellett a lítium-toxicitás kialakulásának kockázata feltehetően tovább növekedhet. Amennyiben együttadásuk szükségesnek bizonyul, a szérum lítiumszint gondos monitorozása ajánlott.
Elővigyázatosságot igénylő egyidejű alkalmazás
Más vérnyomáscsökkentő szerek
A valzartán/hidroklorotiazid fokozhatja más, vérnyomáscsökkentő tulajdonsággal rendelkező hatóanyagok (pl. guanetidin, metildopa, vazodilatátorok, ACE-gátlók, ARB-k, béta-blokkolók, kalciumcsatorna-blokkolók és direkt renin-inhibitorok [DRI-k]) hatásait.
Presszoraminok (pl. noradrenalin, adrenalin)
A presszor aminokra adott válaszreakció csökkenhet. Ennek a hatásnak a klinikai jelentősége bizonytalan, és nem elegendő ahhoz, hogy eleve kizárja ezek alkalmazását.
Nem-szteroid gyulladásgátlók (NSAID‑ok), beleértve a szelektív COX‑2 gátlókat, acetilszalicilsavat (>3g/nap) és a nem szelektív nem-szteroid gyulladásgátlókat
A nem-szteroid gyulladásgátlók egyidejű alkalmazás esetén mind az angiotenzinII‑antagonisták, mind a hidroklorotiazid vérnyomáscsökkentő hatását csökkenthetik. Ráadásul a valzartán/hidroklorotiazid és a nem-szteroid gyulladásgátlók egyidejű alkalmazása a veseműködés romlásához és a szérum káliumszint emelkedéséhez vezethet. Ezért a kezelés elején a veseműködés monitorozása ajánlott, illetve biztosítani kell a beteg megfelelő hidrálását.
A valzartánnal összefüggő gyógyszerkölcsönhatásokA renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin‑angiotenzin‑aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE‑gátlók, angiotenzinII‑receptor blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget), mint csak egyféle RAAS‑ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1pont).
Egyidejű alkalmazás nem javasolt
Káliummegtakarító diuretikumok, káliumpótlók, káliumtartalmú sópótlók és egyéb készítmények, amelyek növelhetik a káliumszintet
Amennyiben szükségesnek tartják egy káliumszintet befolyásoló gyógyszer és a valzartán egyidejű alkalmazását, a plazma káliumszint monitorozása ajánlott.
Transzporterek
In vitro eredmények azt mutatják, hogy a valzartán a hepaticus uptake transzporter OATP1B1/OATP1B3 és a hepaticus efflux transzporter MRP2 szubsztrátja. A klinikai jelentősége ennek az eredménynek nem ismert. Az uptake transzporter inhibitorok (pl. rifampicin, ciklosporin) vagy az efflux transzporter inhibitorok (pl. ritonavir) egyidejű alkalmazása növelheti a valzartán szisztémás expozícióját. Ezekkel a gyógyszerekkel történő egyidejű kezelés megkezdésekor és befejezésekor megfelelő gondossággal kell eljárni.
Nincs gyógyszerkölcsönhatás
Valzartánnal végzett gyógyszerkölcsönhatási vizsgálatokban nem észleltek klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatásokat a valzartán és a következő vegyületek egyike között sem: cimetidin, warfarin, furoszemid, digoxin, atenolol, indometacin, hidroklorotiazid, amlodipin, glibenklamid. A digoxin és az indometacin kölcsönhatásba léphet a valzartán/hidroklorotiazid hidroklorotiazid összetevőjével is (lásd a hidroklorotiaziddal összefüggő kölcsönhatásokat).
A hidroklorotiaziddal összefüggő gyógyszerkölcsönhatásokElővigyázatosságot igénylő egyidejű alkalmazás
Káliumvesztéssel és hypokalaemiával járó gyógyszerek (pl. kaliuretikus diuretikumok, kortikoszteroidok, laxatívumok, ACTH, amfotericin, karbenoxolon, penicillin G, szalicilsav és származékai)
Ha ezeket a gyógyszereket a hidroklorotiazid/valzartán kombinációval együtt rendelik, akkor a plazma káliumszint monitorozása javasolt. Ezek a gyógyszerek felerősíthetik a hidroklorotiazid szérum káliumszintre gyakorolt hatását (lásd 4.4pont).
Gyógyszerek, amelyek torsades de pointes‑ot okozhatnak
-
I/A csoportba tartozó antiarrhythmicumok (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid)
-
III. csoportba tartozó antiarrhythmicumok (pl. amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid)
-
Néhány antipszichotikum (pl. tioridazin, klórpromazin, levomepromazin, trifluoperazin, ciamemazin, szulpirid, szultoprid, amiszulprid, tiaprid, pimozid, haloperidol, droperidol)
-
Egyéb gyógyszerek (pl. bepridil, ciszaprid, difemanil, iv. eritromicin, halofantrin, ketanszerin, mizolasztin, pentamidin, sparfloxacin, terfenadin, iv. vinkamin)
A hypokalaemia kockázata miatt a hidroklorotiazidot óvatosan kell alkalmazni, ha olyan gyógyszerekkel adják együtt, amelyek torsades de pointes‑ot okozhatnak.
Digitálisz glikozidok
Nemkívánatos hatásként tiazid indukálta hypokalaemia vagy hypomagnesaemia fordulhat elő, ami digitálisz indukálta cardialis arrhythmiák kialakulásának kedvez.
Kalciumsók és D‑vitamin
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid D‑vitaminnal vagy kalciumsókkal történő együttes alkalmazása elősegítheti a szérum kalciumszint emelkedését. A tiazid típusú diuretikumok kalciumsókkal történő egyidejű alkalmazása a tubuláris kalciumreabszorpció növelésével hypercalcaemiához vezethet a hypercalcaemiára hajlamos betegeknél (pl. hyperparathyreosis, rosszindulatú betegségek vagy D-vitamin-mediált kórképek).
Antidiabetikumok (orális készítmények és inzulin)
A tiazid‑kezelés befolyásolhatja a glükóz toleranciát. Szükségessé válhat az antidiabetikum dózisának módosítása.
A metformint kellő óvatossággal kell alkalmazni a laktát‑acidózis kockázata miatt, amit a hidroklorotiaziddal összefüggő, potenciálisan kialakuló funkcionális veseelégtelenség okoz.
Béta‑blokkolók és diazoxid
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid béta‑blokkolókkal történő együttes alkalmazása növelheti a hyperglykaemia kockázatát. A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid fokozhatja a diazoxid hyperglykaemiás hatását.
Köszvény kezelésére alkalmazott gyógyszerek (probenecid, szulfinpirazon és allopurinol)
Az uricosuriás gyógyszerek dózisának módosítása válhat szükségessé, mivel a hidroklorotiazid emelheti a szérum húgysavszintet. A probenecid vagy a szulfinpirazon adagjának emelésére lehet szükség. A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid együttes alkalmazása növelheti az allopurinollal szembeni túlérzékenységi reakciók előfordulási gyakoriságát.
Antikolinerg készítmények (pl. atropin, biperiden) és a tápcsatorna motilitását növelő egyéb gyógyszerek
Az antikolinerg hatóanyagok – nyilvánvalóan a tápcsatorna motilitásának és a gyomorürülés sebességének csökkentése révén – növelhetik a tiazid‑típusú diuretikumok biohasznosulását. Ezzel szemben a prokinetikus hatóanyagok, például a ciszaprid csökkenthetik a tiazid-típusú diuretikumok biohasznosulását.
Amantadin
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid növelhetik az amantadin okozta mellékhatások kockázatát.
Kolesztiramin és kolesztipol‑gyanták
A tiazid diuretikumok, köztük a hidroklorotiazid felszívódása az anioncserélő gyanták jelenlétében csökken. Ezért a kölcsönhatások lehetőség szerinti minimalizálása érdekében a hidroklorotiazid és a gyanta adásának szétválasztása javasolt, például a hidroklorotiazidot legalább 4 órával a gyanták adása előtt vagy azt követően 4-6 órával kell alkalmazni.
Cytotoxikus szerek (pl. ciklofoszfamid, metotrexát)
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid csökkenthetik a cytotoxikus szerek kiválasztódását, és potencírozhatják azok myelosuppressiv hatásait.
Nem depolarizáló harántcsíkoltizom‑relaxánsok (pl. tubokurarin)
A tiazidok, köztük a hidroklorotiazid potencírozhatják a kuráre‑származékok hatásait.
Ciklosporin
A ciklosporinnal történő egyidejű kezelés növelheti a hyperuricaemia és a köszvény‑típusú szövődmények kockázatát.
Alkohol, anaestheticumok, narcoticumok és sedativumok
A tiazid diuretikumok és a szintén vérnyomáscsökkentő hatással (pl. a szimpatikus idegrendszeri aktivitás vagy a direkt vazodilatátor aktivitás csökkentése által) rendelkező hatóanyagok egyidejű alkalmazása orthostaticus hypotoniát válthat ki.
Metildopa
A metildopával és a hidroklorotiaziddal végzett egyidejű kezelést kapó betegeknél egyedülálló esetekben haemolyticus anaemiáról számoltak be.
A szérum nátriumszintet befolyásoló gyógyszerek
A vízhajtók hyponatraemiás hatását felerősítheti az olyan gyógyszerek egyidejű alkalmazása, mint például az antidepresszánsok, antipszichotikumok, antiepileptikumok, stb. Ezeknek a gyógyszereknek a hosszan tartó alkalmazásakor elővigyázatosság javasolt.
Jódozott kontrasztanyagok
Diuretikum‑indukálta dehydratio esetén fokozott a heveny veseelégtelenség kockázata, főként jódozott készítmények nagy dózisai esetén. A betegeket ezek alkalmazása előtt rehidrálni kell.
Terhesség
Valzartán
Az angiotenzinII‑receptorantagonisták (AIIRA) alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4pont). Az AIIRA alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4pont).
A terhesség első trimeszterében alkalmazott ACE‑gátlókkal történő kezelést követően fellépő teratogenitás kockázatával kapcsolatos epidemiológiai bizonyítékok nem meggyőzőek. Ennek ellenére, a kockázat enyhe növekedése nem zárható ki. Jóllehet az angiotenzinII‑receptorantagonista (AIIRA) kezelés kockázatára vonatkozó kontrollált epidemiológiai adatok nem állnak rendelkezésre, az említett gyógyszercsoport esetében hasonló kockázat állhat fenn. Hacsak az AIIRA‑kezelés folytatása nem létfontosságú, azoknál a betegeknél, akik terhességet terveznek, olyan másik vérnyomáscsökkentő kezelésre kell átváltani, amelyek biztonságossági profilja a terhesség alatt is kellően megalapozott. Terhesség megállapításakor az AIIRA‑kezelést azonnal meg kell szakítani és – szükség esetén – másik terápiát kell megkezdeni.
Az AIIRA‑kezelés általi expozíció a terhesség II. és III.trimeszterében igazoltan magzatkárosító hatást (csökkent veseműködés, oligohydramnion, a koponyacsontosodás megkésése) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) idéz elő (lásd még az 5.3pont).
Amennyiben az AIIRA expozíció a terhesség második trimeszterében lépett fel, a veseműködés és a koponyacsont ultrahangos vizsgálata ajánlott.
Azoknál az újszülötteknél, akiknek anyja AIIRA‑t szedett, szorosan figyelemmel kell kísérni, hogy előfordul-e hypotonia (lásd 4.3 és 4.4pont).
Hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid terhesség és különösen az első trimeszter alatt történő alkalmazásával kapcsolatban csak korlátozott tapasztalat áll rendelkezésre. Az állatkísérletek hiányosak. A hidroklorotiazid átjut a placentán. Farmakológiai hatásmechanizmusa alapján a második és harmadik trimeszter alatt alkalmazott hidroklorotiazid ronthatja a foeto‑placentáris perfúziót és foetalis és neonatalis hatásokat idézhet elő, például icterust, az elektrolit‑egyensúly felborulását és thrombocytopeniát.
Szoptatás
Nem állnak rendelkezésre adatok a valzartán szoptatás ideje alatt történő alkalmazásával kapcsolatosan. A hidroklorotiazid kiválasztódik az emberi anyatejbe. Ezért a valzartán/hidroklorotiazid szoptatás alatti alkalmazása nem javasolt. Olyan alternatív kezelést kell előnyben részesíteni, amelynek szoptatás alatti biztonságossági profilja jobban megalapozott, különösen, ha az anya újszülött vagy koraszülött csecsemőjét szoptatja.
A valzartán/hidroklorotiazid gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket befolyásoló hatásait nem vizsgálták. Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelése során figyelembe kell venni, hogy esetenként szédülés vagy fáradtság fordulhat elő.
A valzartán és a hidroklorotiazid együttes adásakor a placebónál nagyobb gyakorisággal előforduló, klinikai vizsgálatokban jelentett mellékhatások és laboratóriumi eltérések, valamint a forgalomba hozatalt követő eseti beszámolók az alábbiakban szervrendszerenként kerülnek felsorolásra. Azok a mellékhatások, amelyekről ismert, hogy az önállóan adott összetevő esetén kialakulnak, de a klinikai vizsgálatok során mégsem észlelték, a valzartán/hidroklorotiazid‑kezelés alatt is kialakulhatnak.
A gyógyszer‑mellékhatások gyakoriság szerint kerülnek felsorolásra, elsőként a leggyakoribb, az alábbi megállapodás szerint: nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 – <1/10); nem gyakori (≥1/1000 – <1/100); ritka (≥1/10000 – <1/1000); nagyon ritka (<1/10000), nem ismert (arendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
1.táblázat A valzartán/hidroklorotiazid alkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | dehydratio |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | paraesthesia |
| Nagyon ritka | szédülés |
| Nem ismert | ájulás |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | |
| Nem gyakori | homályos látás |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | tinnitus |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | hypotonia |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | köhögés |
| Nem ismert | nem szív eredetű pulmonalis oedema |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nagyon ritka | diarrhoea |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | myalgia |
| Nagyon ritka | arthralgia |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | vesekárosodás |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Nem gyakori | fáradtság |
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | |
| Nem ismert | emelkedett szérum húgysavszint, emelkedett szérum bilirubin- és szérum kreatininszint, hypokalaemia, hyponatraemia, emelkedett karbamidnitrogénszint, neutropenia |
Az egyes összetevőkre vonatkozó további információk
A korábban az egyes összetevők valamelyike esetén jelentett mellékhatások a valzartán/hidroklorotiazid esetén is potenciális nemkívánatos hatásként jelentkezhetnek, még akkor is, ha ezeket a klinikai vizsgálatokban vagy a forgalomba hozatalt követő időszak alatt nem észlelték.
2.táblázat A valzartánalkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | csökkent haemoglobinszint, csökkent haematocrit, thrombocytopenia |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | egyéb túlérzékenységi/allergiás reakciók, beleértve a szérumbetegséget is |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | a szérum káliumszint emelkedése, hyponatraemia |
| A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei | |
| Nem gyakori | vertigo |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nem ismert | vasculitis |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Nem gyakori | hasi fájdalom |
| Nagyon ritka | intestinalis angiooedema |
| Máj- és epebetegségek, illetve tünetek | |
| Nem ismert | a májfunkciós értékek emelkedése |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | |
| Nem ismert | angiooedema, dermatitis bullosa, bőrkiütés, pruritus |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | |
| Nem ismert | veseelégtelenség |
3.táblázat A hidroklorotiazidalkalmazása mellett kialakuló mellékhatások gyakoriságai
A hidroklorotiazidot sok éve széles körben rendelik, gyakran magasabb dózisokban, mint amelyek a valzartán/hidroklorotiazid kombinációban vannak. Az alábbi mellékhatásokról számoltak be a tiazid diuretikum monoterápiával, köztük a hidroklorotiaziddal kezelt betegeknél:
| Jó-, rosszindulatú és nem meghatározott daganatok (beleértve a cisztákat és polipokat is) | ||
| Nem ismert | nem melanóma típusú bőrrák (Basalsejtes rák és Laphámsejtes rák) | |
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | ||
| Ritka | thrombocytopenia néha purpurával | |
| Nagyon ritka | agranulocytosis, leukopenia, haemolyticus anaemia, csontvelődepresszió | |
| Nem ismert | aplasticus anaemia | |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | ||
| Nagyon ritka | túlérzékenységi reakciók | |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | ||
| Nagyon gyakori | hypokalaemia, emelkedett szérum lipidszintek (főként nagyobb adagoknál) | |
| Gyakori | hyponatraemia, hypomagnesaemia, hyperuricaemia | |
| Ritka | hypercalcaemia, hyperglykaemia, glucosuria és a diabeteses anyagcserestátusz romlása | |
| Nagyon ritka | hypochloraemiás alkalosis | |
| Pszichiátriai kórképek | ||
| Ritka | depresszió, alvászavarok | |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | ||
| Ritka | fejfájás, szédülés, paraesthesia | |
| Szembetegségek és szemészeti tünetek | ||
| Ritka | látásromlás | |
| Nem ismert | choroidealis effusio, akut zárt zugú glaucoma | |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | ||
| Ritka | cardialis arrhythmiák | |
| Érbetegségek és tünetek | ||
| Gyakori | orthostaticus hypotonia | |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | ||
| Nagyon ritka | respiratorikus distress, beleértve a pneumonitist és a pulmonalis oedemát, akut respirációs distressz szindróma (ARDS) (lásd 4.4 pont) | |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | ||
| Gyakori | étvágytalanság, enyhe hányinger és hányás | |
| Ritka | obstipatio, gastrointestinális diszkomfort, hasmenés | |
| Nagyon ritka | pancreatitis | |
| Máj- és epebetegségek illetve tünetek | ||
| Ritka | intrahepaticus cholestasis vagy icterus | |
| Vese- és húgyúti betegségek és tünetek | ||
| Nem ismert | vesekárosodás, akut veseelégtelenség | |
| A bőr és a bőralatti szövet betegségei és tünetei | ||
| Gyakori | urticaria és egyéb típusú kiütések | |
| Ritka | fényérzékenység | |
| Nagyon ritka | vasculitis necrotisans és toxicus epidermalis necrolysis, cutan lupus erythematosus‑szerű reakciók, a cutan lupus erythematosus reaktivációja | |
| Nem ismert | erythema multiforme | |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | ||
| Nem ismert | láz, gyengeség | |
| A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | ||
| Nem ismert | izomgörcs | |
| A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek | ||
| Gyakori | impotencia | |
Kiválasztott mellékhatások leírása
Nem melanóma típusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid (HCTZ) és az NMSC között (lásd még 4.4 és 5.1 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Tünetek
A valzartán túladagolása nagymértékű hypotoniát okozhat, ami az éberségi szint csökkenéséhez, keringés összeomlásához és/vagy shockhoz vezethet. Emellett a következő panaszok és tünetek jelentkezhetnek a hidroklorotiazid összetevő túladagolása következtében: hányinger, somnolencia, hypovolaemia és szívritmuszavarokkal és izomgörcsökkel járó elektrolitzavarok.
Kezelés
A terápiás intézkedések a lenyelés időpontjától, illetve a tünetek típusától és súlyosságától függnek; a vérkeringés stabilizálása elsődleges jelentőségű.
Hypotonia előfordulása esetén a beteget fekvő testhelyzetbe kell helyezni, és gyorsan só‑ és volumenpótlást kell végezni.
A valzartán erős plazmakötődése következtében hemodialízissel nem távolítható el, ezzel szemben a hidroklorotiazid ürülése dialízissel elérhető.
Farmakológiai tulajdonságok - VALSOCARD 160 MG/12,5 MG
Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin‑II‑antagonisták és diuretikumok, valzartán és diuretikumok, ATC kód: C09DA03.
Valzartán/hidroklorotiazid
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegekkel végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,9/11,3Hgmm), mint a 12,5mg hidroklorotiazid (5,2/2,9Hgmm) és a 25mg hidroklorotiazid (6,8/5,7Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek lényegesen nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (60%), mint a 12,5mg hidroklorotiazidra (25%) és a 25mg hidroklorotiazidra (27%).
Egy 80mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegeken végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (9,8/8,2Hgmm), mint a 80mg valzartán (3,9/5,1Hgmm) és a 160mg valzartán (6,5/6,2Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (51%), mint a 80mg valzartánra (36%) és a 160mg valzartánra (37%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (16,5/11,8Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve mind a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), mind pedig a 80mg valzartán (8,8/8,6Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 80/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (64%), mint a placebóra (29%) és a hidroklorotiazidra (41%).
Egy 12,5mg hidroklorotiaziddal nem megfelelően beállított betegekkel végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/7,5Hgmm), mint a 25mg hidroklorotiazid (5,6/2,1Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (vérnyomás <140/90Hgmm vagy a szisztolés vérnyomáscsökkenés ≥20Hgmm vagy a diasztolés vérnyomáscsökkenés ≥10Hgmm) a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (50%), mint a 25mg hidroklorotiazidra (25%).
Egy 160mg valzartánnal nem megfelelően beállított betegekkel végzett kettős vak, randomizált, aktív kontrollos vizsgálatban szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg mind a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (14,6/11,9Hgmm), mind pedig a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (12,4/10,4Hgmm) esetén egyaránt, mint a 160mg valzartán (8,7/8,8Hgmm) esetén. A 160/25mg‑os és a 160/12,5mg‑os adagok esetén mért vérnyomáscsökkenés közti különbség szintén elérte a statisztikai szignifikancia mértékét. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (68%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (62%), mint a 160mg valzartánra (49%).
Egy kettős vak, randomizált, placebokontrollos, faktoriális elrendezésű, a valzartán/hidroklorotiazid különböző dózisú kombinációit a benne lévő összetevőkkel összehasonlító vizsgálatban szignifikánsan nagyobb átlagos szisztolés/diasztolés vérnyomáscsökkenést figyeltek meg a 160/12,5mg (17,8/13,5Hgmm), illetve a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid kombináció (22,5/15,3Hgmm), mint a placebo (1,9/4,1Hgmm), illetve a megfelelő monoterápiák, azaz a 12,5mg hidroklorotiazid (7,3/7,2Hgmm), a 25mg hidroklorotiazid (12,7/9,3Hgmm) és a 160mg valzartán (12,1/9,4Hgmm) esetén. Ezen felül a betegek szignifikánsan nagyobb százaléka reagált (diasztolés vérnyomás <90Hgmm vagy a csökkenés ≥10Hgmm) a 160/25mg valzartán/hidroklorotiazid (81%) és a 160/12,5mg valzartán/hidroklorotiazid kombinációra (76%), mint a placebóra (29%), illetve a megfelelő monoterápiákra, azaz a 12,5mg hidroklorotiazidra (41%), a 25mg hidroklorotiazidra (54%) és a 160mg valzartánra (59%).
A valzartánnal és hidroklorotiaziddal végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a szérum káliumszint dózisfüggő csökkenése fordult elő. A szérum káliumszint csökkenése gyakrabban következett be azoknál a betegeknél, akik 25mg hidroklorotiazidot kaptak, mint azoknál, akiknek 12,5mg hidroklorotiazidot adtak. A valzartán/hidroklorotiazid kombinációval végzett kontrollos klinikai vizsgálatokban a hidroklorotiazid káliumszint‑csökkentő hatását a valzartán káliummegtakarító hatása csökkentette.
A valzartánnal együtt adott hidroklorotiazid kombináció cardiovascularis mortalitásra és morbiditásra gyakorolt kedvező hatásai jelenleg nem ismertek.
Epidemiológiai vizsgálatok kimutatták, hogy a hidroklorotiaziddal végzett hosszantartó kezelés csökkenti a cardiovascularis mortalitás és morbiditás kockázatát.
Valzartán
A valzartán orálisan aktív, hatékony, specifikus angiotenzinII (AngII)‑receptor‑antagonista. A valzartán szelektíven hat az AT1‑receptor altípusra, ami az angiotenzinII ismert káros hatásaiért felelős. A valzartán okozta AT1‑receptorblokád miatt a felszaporodó angiotenzinII stimulálhatja a blokkolás alatt nem álló AT2‑receptort, ami úgy tűnik, ellensúlyozza az AT1‑receptor hatást. A valzartán nem fejt ki részleges agonista hatást az AT1‑receptorokon, és sokkal nagyobb affinitással (kb. 20000‑szeres) kötődik az AT1‑receptorokhoz, mint az AT2‑receptorokhoz. A valzartán nem kötődik egyéb – a cardiovascularis szabályozásban jelentős szerepet játszó – hormon-receptorokhoz vagy ioncsatornákhoz, ill. azokat nem is blokkolja.
A valzartán nem gátolja az ACE, más néven kininázII működését, ami az AngI‑et AngII‑vé alakítja és a bradikinint lebontja. Az angiotenzinII‑receptorantagonisták nagy valószínűséggel nem okoznak köhögést, mivel nem hatnak az ACE‑ra, és nem potenciálják a bradikinint és a Panyagot. Azokban a klinikai vizsgálatokban, melyekben a valzartánt ACE‑gátlóval hasonlították össze, a száraz köhögés incidenciája szignifikánsan (p<0,05) kisebb volt a valzartánnal kezelt csoportban, mint az ACE‑gátlóval kezelt csoportban (2,6%, ill. 7,9%). Egy olyan klinikai vizsgálatban, melyet azon betegek bevonásával végeztek, akiknek az anamnézisében ACE‑gátló kezelés alatt kialakuló száraz köhögés szerepel, a valzartánt szedő betegek 19,5%‑ában, a tiazid diuretikumot szedők 19,0%‑ában jelentkezett köhögés, míg az ACE‑gátlót szedők esetében 68,5%‑ban (p<0,05).
Hypertoniás betegeknek adva a valzartánt, a vérnyomáscsökkenés a pulzusszám változása nélkül következik be. A legtöbb betegnél, egyszeri per os alkalmazása után az antihipertenzív hatás 2órán belül kezdődik, és a vérnyomáscsökkenés kb. 4‑6órán belül éri el maximumát. Az antihipertenzív hatás a bevétel után 24órán keresztül fennáll. Ismételt adagolás során a maximális vérnyomáscsökkenés bármely dózis esetén 2–4héten belül bekövetkezett, és a hosszantartó kezelés alatt fennmaradt. Hidroklorotiaziddal kombinálva további jelentős vérnyomáscsökkenés érhető el.
A valzartán hirtelen megvonása nem eredményezett rebound hypertoniát és egyéb nem kívánt klinikai eseményt.
A 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában is szenvedő hypertoniás betegeknél a valzartánról kimutatták, hogy csökkenti az albumin vizelet útján történő kiválasztását. A MARVAL (Micro Albuminuria Reduction with Valsartan/Microalbuminuria csökkentése valzartánnal) vizsgálatban 332, 2‑es típusú diabetesben és microalbuminuriában szenvedő, normális vagy magas vérnyomású és megfelelő veseműködésű (szérum‑kreatinin <120mikromol/l) betegnél (átlagos életkor: 58év; 265férfi) tanulmányozták a vizelettel kiválasztott albumin (UAE) csökkenését a valzartán (80‑160mg/nap) hatására az amplodipinhez (5‑10mg/nap) képest (valzartán: 58mikrogramm/perc; amlodipin: 55,4mikrogramm/perc). 24hét után a valzartán 42%‑kal (–24,2mikrogramm/perc; 95%-os CI: –40,4 - –19,1), az amlopidin pedig kb. 3%‑kal (–1,7mikrogramm/perc; 95%-os CI: –5,6 - 14,9) csökkentette az albumin vizelet útján történő ürülését (p<0,001) annak ellenére, hogy a vérnyomás hasonló mértékben csökkent a két csoportban. A Diovan Reduction of Proteinuria/Diovan proteinuria csökkentése (DROP) vizsgálatban 391, 2‑es típusú diabetesben és albuminuriában szenvedő (átlag=102mikrogramm/perc; 20‑700mikrogramm/perc), megfelelő veseműködésű (átlagos szérumkreatinin = 80mikromol/l), hypertoniás (vérnyomás = 150/88Hgmm) beteg részvételével mélyrehatóbban tanulmányozták a valzartán hatását a vizelettel kiválasztott albumin csökkenésére. A betegeket véletlenszerűen a három különböző valzartán dózissal (160, 320, ill. 640mg/nap) kezelt csoport egyikébe sorolták, majd 30hétig kezelték. A vizsgálat célja az optimális valzartán dózis megállapítása volt, amellyel a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél csökkenthető az albumin vizelet útján történő kiválasztása. 30hét után az albumin vizelet útján történő kiválasztásának százalékos változása a 160mg valzartán hatására jelentős mértékben, 36%‑kal (95%-osCI: 22 – 47%), 320mg valzartán hatására pedig 44%‑kal csökkent (95%-os CI: 31 – 54%) a kiindulási szinthez viszonyítva. Ennek alapján arra következtettek, hogy a 2‑es típusú diabetesben szenvedő hypertoniás betegeknél a 160‑320mg valzartán klinikailag jelentős csökkenést idézett elő az albumin vizelet útján történő kiválasztásában.
Egyéb: A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) kettős blokádja
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET [ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial] és VA NEPHRON-D [The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes]) vizsgálták az ACE‑gátló és angiotenzin II‑receptor blokkoló kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. A VANEPHRON‑D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata.
A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE‑gátlók és angiotenzinII‑receptor blokkolók esetében is relevánsak.
Ezért az ACE‑gátlók és angiotenzinII‑receptor blokkolók nem adhatók együtt diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknek.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE‑gátló vagy angiotenzinII‑receptor blokkoló kezelés kiegészítése aliszkirénnel, 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások, illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban.
Hidroklorotiazid
A tiazid diuretikumok elsősorban a vese distalis kanyarulatos csatornáiban hatnak. Kimutatták, hogy a vese cortexében van egy nagy affinitású receptor, ami a tiazid diuretikumok elsődleges kötődési helye, ezen gátolják a Na/Cl transzportot a distalis kanyarulatos csatornákban. A tiazidok hatásmechanizmusa feltehetőleg a Cl- helyért történő kompetíció útján a Na+/Cl- symporter gátlásán keresztül érvényesül, ezáltal befolyásolva az elektrolit‑reabszorpció mechanizmusát: megközelítőleg azonos mértékben direkt módon növelik a Na+ és Cl- kiválasztást, és indirekt módon a diuretikus hatás révén csökkentik a plazmavolument, ennek következtében növelik a plazma renin aktivitását, növelik az aldoszteron szekréciót, továbbá a vizelettel történő káliumvesztést, és csökkentik a szérum káliumszintet. Mivel a renin‑aldoszteron közti kapcsolat az angiotenzinII közvetítésével jön létre, valzartán együttadásával a szérum káliumszintcsökkenés nem olyan kifejezett, mint ami a hidroklorotiazid monoterápia esetén észlelhető.
Nem melanóma típusú bőrrák (NMSC): Epidemiológiai tanulmányokból származó, rendelkezésre álló adatok alapján kumulatív dózisfüggő kapcsolatot figyeltek meg a hidroklorotiazid HCTZ és az NMSC között. Az egyik tanulmány 71 533 BCC-ben és 8 629 SCC-ben szenvedő beteget vizsgált, a hozzájuk tartozó 1 430 833, illetve 172 462 létszámú kontrollcsoportokkal. A magas HCTZ használat (legalább 50 000 mg kumulatív dózis) kapcsolatba hozható volt a következő korrigált esélyhányados (OR) értékekkel: 1,29 (95%-os CI: 1,23–1,35) a BCC és 3,98 (95%-os CI: 3,68–4,31) az SCC esetében. Mind a BCC, mind az SCC esetében egyértelmű volt a kumulatív dózis-hatás kapcsolat. Egy másik tanulmány az ajakrák (SCC) és a HCTZ közötti lehetséges összefüggést mutatta ki: 633 ajakrákkal kapcsolatos esetet hasonlítottak össze egy 63 067 létszámú kontrollcsoporttal, kockázatalapú mintavételi stratégia alkalmazásával. Kumulatív dózis-hatás kapcsolatot mutattak ki a következő korrigált OR értékkel: 2,1 (95%-os CI: 1,7-2,6) megemelkedett 3,9-re (3,0-4,9) magas szintű gyógyszerhasználat esetén (~25 000 mg) és az OR 7,7 (5,7-10,5) volt a legmagasabb kumulatív dózis esetén (~100 000 mg) (lásd még 4.4 pont).
Valzartán/hidroklorotiazid
A hidroklorotiazid szisztémás biohasznosulása a valzartánnal való együttes adásakor kb. 30%‑kal csökken. A valzartán kinetikáját nem befolyásolja számottevően a hidroklorotiaziddal való együttes alkalmazás. Ez a megfigyelt interakció nem befolyásolja a valzartán és hidroklorotiazid kombinált alkalmazását, mivel a kontrollos klinikai vizsgálatok egyértelmű antihipertenzív hatást mutattak ki, ami nagyobb mértékű volt, mint bármelyik hatóanyag monoterápiában történő alkalmazása vagy placebo adása esetén.
Valzartán
Felszívódás
A valzartán önmagában történő orális alkalmazása után a készítmény 2‑4órán belül éri el a maximális plazmakoncentrációt. Az átlagos abszolút biohasznosulás 23%. Táplálékkal együtt való bevétele esetén a valzartán‑expozíció (amit a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület [AUC] mér) kb. 40%‑kal, a maximális plazmakoncentráció (Cmax) pedig kb. 50%‑kal csökken, jóllehet a dózis bevételét követő 8óra eltelte után a koncentráció hasonló volt a két csoportban, azaz táplálékkal és éhgyomorra történő bevétel esetén. Az AUC csökkenése azonban nem vezet a hatás klinikailag jelentős csökkenéséhez, ezért a valzartán bevehető táplálékkal és étkezéstől függetlenül is.
Eloszlás
A valzartán steady‑state (dinamikus egyensúlyi állapot) eloszlási volumene körülbelül 17l, ami arra utal, hogy a valzartán nem oszlik el kiterjedten a szövetekben. A valzartán erősen kötődik szérumfehérjékhez (94‑97%‑ban), főleg szérum albuminhoz.
Biotranszformáció
A valzartán nem megy át nagymértékű biotranszformáción, hiszen az adag csupán 20%‑a nyerhető vissza metabolitok formájában. Egy hidroxi‑metabolitot azonosítottak a plazmában, alacsony koncentrációban (a valzartán plazmakoncentráció alatti görbéjének kevesebb, mint 10%‑a). Ez a metabolit farmakológiai szempontból inaktív.
Elimináció
A valzartán multiexponenciális bomlási kinetikát mutat (t½alfa <1óra és t½béta kb. 9óra). A valzartán elsősorban a széklettel (az adag kb. 83%‑a) és a vizelettel (az adag kb. 13%‑a) választódik ki, nagyrészt változatlan formában. Intravénás alkalmazás után a valzartán plazma clearance‑e kb. 2l/óra, vese clearance‑e pedig 0,62l/óra (a teljes clearance kb. 30%‑a). A valzartán féléletideje 6óra.
Hidroklorotiazid
Felszívódás
Egy per os adag után a hidroklorotiazid felszívódása gyors (tmax kb. 2óra), az abszorpció hasonló karakterisztikát mutat tabletta és szuszpenzió esetében. A hidroklorotiazid abszolút biohasznosulása per os alkalmazás esetén 60‑80%. Étellel egyidejűleg alkalmazva az éhgyomri állapottal összehasonlítva a hidroklorotiazid szisztémás hasznosulásának növekedéséről és csökkenéséről is beszámoltak. E hatások mértéke kicsi és klinikai jelentősége csekély. Az átlagos AUC emelkedése lineáris és a terápiás tartományban a dózissal arányos. Ismételt adagoláskor a hidroklorotiazid kinetikája nem változik és napi egyszeri adagoláskor az akkumuláció minimális.
Eloszlás
Az eloszlási és eliminációs kinetikát általánosságban bi‑exponenciális csökkenő függvényként jellemezték. A látszólagos eloszlási volumen 4–8l/kg.
A keringő hidroklorotiazid a szérumfehérjékhez kötődik (40–70%), főként a szérumalbuminhoz. A hidroklorotiazid ezen felül akkumulálódik az erythrocytákban, ami a plazmaszint kb. 1,8‑szeresét éri el.
Elimináció
A hidroklorotiazid túlnyomórészt változatlan vegyület formájában eliminálódik. A hidroklorotiazid a plazmából a terminális eliminációs fázisban átlagosan 6-15 órás felezési idővel eliminálódik. Ismételt adagolás mellett a hidroklorotiazid kinetikája nem változik, és napi egyszeri adagolás mellett az akkumuláció minimális. A hidroklorotiazid esetén a felszívódott dózis >95%‑a változatlan vegyület formájában a vizeletben választódik ki. A renalis clearance passzív filtrációból és a renalis tubulusokba történő aktív szekrécióból tevődik össze.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Néhány idős betegnél a valzartán szisztémás expozíciója a fiatalabbakhoz képest valamivel nagyobb volt, azonban ennek nem volt klinikai jelentősége.
Korlátozott mennyiségű adat arra utal, hogy a hidroklorotiazid szisztémás clearance‑e mind az egészséges, mind a hypertoniás idős betegek esetén kisebb, mint az egészséges fiatal önkénteseknél.
Vesekárosodás
A valzartán/hidroklorotiazid ajánlott dózisa esetén nem szükséges az adag módosítása azoknál a betegeknél, akiknek a kreatinin‑clearance‑e 30–70ml/perc.
Súlyos vesekárosodásban szenvedő (kreatinin‑clearance <30ml/perc) és dialízis kezelés alatt álló betegek valzartán/hidroklorotiaziddal való kezelésére vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. A valzartán erős plazmakötődése következtében hemodialízissel nem távolítható el, ezzel szemben a hidroklorotiazid ürülése dialízissel elérhető.
Veseműködési zavar fennállása esetén a hidroklorotiazid átlagos plazma csúcskoncentráció és AUC-értéke emelkedett, és a vizelettel történő kiválasztás aránya csökkent. Az enyhe-közepesen súlyos fokú vesekárosodásban szenvedő betegeknél a hidroklorotiazid AUC 3-szoros növekedését figyelték meg. A súlyos fokú vesekárosodásban szenvedő betegeknél a hidroklorotiazid AUC 8-szoros növekedését figyelték meg. A hidroklorotiazid alkalmazása ellenjavallt a súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 4.3 pont).
Májkárosodás
Egy enyhe (n=6) és közepesen súlyos (n=5) májműködési zavarban szenvedő betegekkel végzett farmakokinetikai vizsgálatban a valzartán expozíciója az egészséges önkénteseknél észleltnek megközelítőleg a kétszeresére nőtt.
Nem állnak rendelkezésre adatok a súlyos májműködési zavarban szenvedő betegek valzartán‑kezelésére vonatkozóan (lásd 4.3pont). A májbetegség nem befolyásolja jelentősen a hidroklorotiazid farmakokinetikáját.
Gyógyszerészeti jellemzők - VALSOCARD 160 MG/12,5 MG
Tablettamag
mikrokristályos cellulóz
laktóz‑monohidrát
kroszkarmellóz‑nátrium
povidon (K29‑32)
talkum
magnézium‑sztearát
vímentes kolloid szilícium‑dioxid
Filmbevonat
Valsocard HCT 80 mg/12,5 mg filmtabletta
poli(vinil‑alkohol)
talkum
titán‑dioxid (E 171)
makrogol 3350
lecitin (szójaolaj tartalmú) (E 322)
vörös vas-oxid (E 172)
sárga vas-oxid (E 172)
fekete vas-oxid (E 172)
Valsocard HCT 160 mg/12,5 mg filmtabletta
poli(vinil‑alkohol)
talkum
titán‑dioxid (E 171)
makrogol 3350
lecitin (szójaolaj tartalmú) (E 322)
vörös vas-oxid (E 172)
„Sunset Yellow FCF” aluminínium lakk (E 110)
Valsocard HCT 160 mg/25 mg filmtabletta
poli(vinil‑alkohol)
talkum
titán‑dioxid (E 171)
makrogol 3350
lecitin (szójaolaj tartalmú) (E 322)
vörös vas-oxid (E 172)
sárga vas-oxid (E 172)
fekete vas-oxid (E 172)
Legfeljebb 30°C‑on tárolandó.
A fénytől és a nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
28 db, 30 db, 56 db, 60 db, 84 db, 90 db és 98 dbfilmtabletta PVC/PE/PVDC/Al buborékcsomagolásban és dobozban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.