KINZALMONO 40 MG TABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Kölcsönhatások a következőkkel
Korlátozások
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - KINZALMONO 40 MG
Hypertonia
Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél.
Cardiovascularis prevenció
A cardiovascularis morbiditás csökkentése felnőtteknél a következő esetekben:
-
manifeszt atherothrombotikus cardiovascularis betegség (az anamnézisben szereplő koszorúér- betegség, stroke vagy perifériás artériás betegség) vagy
-
2-es típusú diabetes mellitus dokumentált célszervkárosodással.
Adagolás
Essentialis hypertonia kezelése
A szokásos, hatékony dózis naponta egyszer 40 mg. A betegek egy részénél azonban már napi 20 mg adása is hatásos lehet. Ha a vérnyomás nem csökken a kívánt értékre, a telmizartán dózisát maximum naponta egyszer 80 mg-ra lehet növelni. A dózis emelésének mérlegelésekor szem előtt kell tartani, hogy a maximális vérnyomáscsökkentő hatás általában a terápia kezdete után 4–8 héttel alakul ki (lásd 5.1 pont). A telmizartán kombinálható tiazid típusú diuretikumokkal (pl. hidroklorotiazid), ami növeli a telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását.
Cardiovascularis prevenció
A készítmény ajánlott dózisa naponta egyszer 80 mg. Nem ismert, hogy a 80 mg-nál kisebb dózisok hatékonyak-e a cardiovascularis morbidiás csökkentésében.
Abban az esetben, ha a telmizartán-kezelés elindítása a cardiovascularis morbiditás csökkentésére történik, javasolt a vérnyomás szoros monitorozása, valamint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek dózisának módosítása is szükségessé válhat.
Idősek
Az adagoláson nem szükséges módosítani időseknél.
Vesekárosodás
Súlyos vesekárosodásban szenvedő vagy haemodialysissel kezelt betegeknél csak korlátozott tapasztalatok állnak rendelkezésre. Ezeknél a betegeknél egy kisebb 20 mg-os kezdő dózis ajánlott (lásd 4.4 pont). Enyhe – közepesen súlyos fokú vesekárosodásban szenvedő betegek esetén nincs szükség a dózis módosítására. A telmizartán nem távolítható el a vérből hemofiltrációval, és nem dializálható.
Májkárosodás
A Kinzalmono súlyos májkárosodásban szenvedő betegek számára ellenjavallt (lásd 4.3 pont).
Enyhe és közepesen súlyos májkárosodás esetén a dózis nem haladhatja meg a napi egyszeri 40 mg-ot (lásd 4.4 pont).
Gyermekek és serdülők
A Kinzalmono biztonságosságát és hatásosságát 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása az 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.
Az alkalmazás módja
A telmizartán-tabletta naponta egyszeri, szájon át történő alkalmazásra szánt készítmény, amit étkezés közben vagy attól függetlenül, egészben, folyadékkal kell lenyelni.
Óvintézkedések a gyógyszer felhasználása vagy alkalmazása előtt
A telmizartán-készítményt a tabletta higroszkópos tulajdonsága miatt a zárt buborékcsomagolásban kell tárolni. A tablettát csak röviddel a bevétel előtt szabad kivenni a buborékcsomagolásból (lásd 6.6 pont).
-
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).
-
Az epeutak obstruktív rendellenességei.
-
Súlyos májkárosodás.
A Kinzalmono egyidejű alkalmazása aliszkiréntartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m2) (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Terhesség
Az angiotenzin II (ATII)-receptor-blokkolókkal történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII-receptor-blokkolóval történő kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-blokkolók szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben szükséges, másik kezelést el kell kezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont).
Májkárosodás
Miután a telmizartán elsősorban az epén keresztül eliminálódik, cholestasisban, epeútszűkületben vagy súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknek a Kinzalmono nem adható (lásd 4.3 pont). Ezeknél a betegeknél a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható. A Kinzalmono-t csak nagy elővigyázatossággal szabad adni enyhe, ill. közepesen súlyos fokú májkárosodás esetén.
Renovascularis hypertonia
Olyan betegeknél, akiknél az arteria renalis kétoldali szűkülete, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkülete áll fenn, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható szerekkel történő kezelés fokozza a súlyos hypotonia és a veseelégtelenség rizikóját.
Vesekárosodás és vesetranszplantáció
Vesekárosodás esetén a Kinzalmono-kezelés mellett a szérum kálium- és kreatininszintjének időszakos monitorozása indokolt. Nincs tapasztalat azon betegek Kinzalmono-kezelésével kapcsolatban, akiknél a közelmúltban vesetranszplantációt végeztek.
A telmizartán nem távolítható el a vérből hemofiltrációval, és nem dializálható.
Volumen- és/vagy nátriumhiányos betegek
Symptomaticus hypotonia léphet fel, különösen a Kinzalmono első dózisa után azon betegeknél, akiknél kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki pl. nagy dózisú diuretikus kezelés, sószegény diéta, ill. hasmenés vagy hányás következtében. A Kinzalmono adagolásának elkezdése előtt ezeket az állapotokat normalizálni kell. A Kinzalmono adása előtt normalizálni kell a volumen- és/vagy nátriumhiányt.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS)
Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont).
Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet. Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.
Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok
Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a renin-angiotenzin- aldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenség vagy vesebetegség, többek között az arteria renalis stenosisa esetén), az e rendszerre ható gyógyszerekkel való kezelés, pl. telmizartán-kezelés során akut hypotoniát, hyperazotaemiát, oliguriát és ritkán akut veseelégtelenséget észleltek (lásd 4.8 pont).
Primer aldosteronismus
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása útján ható vérnyomáscsökkentő hatású gyógyszerek primer aldosteronismusban rendszerint hatástalanok, ezért a telmizartán alkalmazása nem javasolt.
Aortastenosis, mitralis stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia
Más vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aortastenosis vagy mitralis stenosis és hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia esetén.
Inzulin- vagy antidiabetikus kezelés alatt álló diabeteses betegek
Ezeknél a betegeknél telmizartán-kezelés során hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért ezeknél a betegeknél a vércukorszint megfelelő ellenőrzése szükséges. Az inzulin vagy az antidiabetikum dózisának módosítása is szükségessé válhat, ha az indokolt.
Hyperkalaemia
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek alkalmazása hyperkalaemiát okozhat. Időseknél, veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, cukorbetegeknél, egyidejűleg más, a szérum káliumszintjét esetleg emelő gyógyszert szedő betegeknél és/vagy más egyidejű események esetén a hyperkalaemia halálos is lehet.
Renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszer egyidejű alkalmazásának mérlegelése előtt fel kell mérni az előny/kockázat arányt.
A hyperkalaemia főbb rizikófaktorai:
-
Cukorbetegség, vesekárosodás, életkor (> 70 év).
-
Egy vagy több, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló és/vagy káliumpótló gyógyszer egyidejű alkalmazása. A következő gyógyszerek, illetve gyógyszercsoportok okozhatnak hyperkalaemiát: káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók, nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (beleértve a szelektív COX-2-gátlókat), heparin, immunszuppresszív szerek (ciklosporin vagy takrolimusz), valamint a trimetoprim.
-
Egyidejű események, különösképpen dehidráció, akut cardialis decompensatio, metabolikus acidosis, vesefunkció-romlás, a vese állapotának hirtelen romlása (pl.: fertőző megbetegedések), sejtszétesés (pl.: akut alsó végtagi ischaemia, rhabdomyolisis, kiterjedt trauma).
A fokozott kockázatú betegeknél a káliumszint szoros ellenőrzése javasolt (lásd 4.5 pont). Etnikai különbségek
Az angiotenzinkonvertáló-enzim-gátlókhoz hasonlóan úgy tűnik, a telmizartán és más angiotenzin II-receptor-blokkolók kevésbé csökkentik a vérnyomást a fekete populációban, mint a
nem feketékben; ennek az lehet az oka, hogy a fekete hypertoniás betegeknél gyakoribb az alacsony reninszint.
Ischaemiás szívbetegség
Miként más vérnyomáscsökkentő szerek esetében is, ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben szenvedő betegeknél a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet.
Intestinalis angiooedema
Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval kezelt betegeknél (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek.
Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a telmizartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek.
Szorbit
Kinzalmono 20 mg tabletta
A Kinzalmono 20 mg tabletta 84,32 mg szorbitot tartalmaz tablettánként.
Kinzalmono 40 mg tabletta
A Kinzalmono 40 mg tabletta 168,64 mg szorbitot tartalmaz tablettánként.
Kinzalmono 80 mg tabletta
A Kinzalmono 80 mg tabletta 337,28 mg szorbitot tartalmaz tablettánként. Örökletes fruktózintolerenciában (HFI-vel) szenvedő betegeknél ez a gyógyszer nem alkalmazható.
Nátrium
A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag
„nátriummentes”.
Digoxin
Ha a telmizartánt digoxinnal adták együtt, a digoxin csúcs plazmakoncentráció (49%) és a mélyponti koncentráció (20%) medián értékének emelkedését figyelték meg. A telmizartán-kezelés elkezdésekor, módosításakor és leállításakor a digoxin szintjét monitorozni kell, hogy az a terápiás tartományban maradjon.
A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható más gyógyszerekhez hasonlóan a telmizartán is okozhat hyperkalaemiát (lásd 4.4 pont). Ennek kockázatát fokozza olyan gyógyszerrel történő kombinálás, ami szintén okozhat hyperkalaemiát (káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók, nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (beleértve a szelektiv COX-2-gátlókat), heparin, immunszuppresszív szerek (ciklosporin vagy takrolimusz), valamint a trimetoprim).
A hyperkalaemia kialakulása az egyidejűleg fennálló rizikótényezőktől függ. Fokozott a kockázat a fent említett terápiás gyógyszer-kombinációk esetén. A kockázat különösen magas káliummegtakarító diuretikummal vagy káliumot tartalmazó sópótló készítménnyel történő kombináció kapcsán.
Ugyanakkor például az ACE-gátlókkal vagy nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel való egyidejű alkalmazás kisebb kockázatot jelent, feltéve, hogy az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedéseket szigorúan betartják.
Egyidejű alkalmazás nem javasolt.
Káliummegtakarító diuretikumok vagy káliumpótló készítmények
Az angiotenzin II-receptor-blokkolók, így a telmizartán is, mérséklik a vízhajtók okozta káliumvesztést. A káliummegtakarító diuretikumok, mint például a spironolakton, eplerenon, triamteren vagy az amilorid, a káliumpótló vagy káliumot tartalmazó sópótló készítmények jelentősen megemelhetik a szérum káliumszintjét. Ha egyidejű alkalmazásuk dokumentált hypokalaemia miatt indokolt, csak óvatosan és a szérum káliumszintjének gyakori ellenőrzése mellett alkalmazhatók.
Lítium
A szérum lítiumszintjének reverzibilis emelkedéséről és toxicitásról számoltak be a lítium angiotenzinkonvertáló-enzim-gátlókkal, és angiotenzin II-receptor-blokkolókkal – köztük a telmizartánnal – történő egyidejű alkalmazása kapcsán. Amennyiben ilyen kombináció alkalmazása szükséges, a szérum lítiumszintjének gondos ellenőrzése javasolt.
Óvatosságot igénylő egyidejű alkalmazás.
Nem-szteroid gyulladáscsökkentők
A nem-szteroid gyulladáscsökkentők (úgymint a gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav, COX-2-gátlók és nem szelektív nem-szteroid gyulladáscsökkentők) csökkenthetik az angiotenzin II-receptor-blokkolók antihipertenzív hatását. Néhány vesekárosodásban szenvedő betegnél (pl.: dehidrált betegek, vesekárosodásban szenvedő idős betegek) az angiotenzin II-receptor- blokkolók és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása a vesefunkció további rosszabbodását, esetleg akut veseelégtelenséget okozhat, mely általában reverzibilis. Emiatt a kombináció csak óvatosan alkalmazható, különösen időseknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell, illetve megfontolandó a vesefunkciónak az egyidejű kezelés megkezdését követően, illetve azután bizonyos időközönként történő ellenőrzése.
Egy vizsgálatban a telmizartán és a ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24- és
Cmax-értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem ismert.
Diuretikumok (tiazidok és kacsdiuretikumok)
A korábbi nagy dózisú diuretikus kezelés, mint például furoszemid- (kacsdiuretikum) és hidroklorotiazid- (tiazid diuretikum) kezelés volumenvesztést, illetve hypotonia kialakulását okozhatja a telmizartán-kezelés megkezdésekor.
Egyidejű alkalmazásukkor ezt figyelembe kell venni. Egyéb vérnyomáscsökkentő szerek
A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását más vérnyomáscsökkentő készítmények egyidejű alkalmazása fokozhatja.
A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget is), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont).
Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő szer, így köztük a telmizartán antihipertenzív hatását: baklofén, amifosztin.
Ezenkívül az orthostaticus hypotoniát az alkohol, barbiturátok, kábító fájdalomcsillapítók, illetve az antidepresszánsok súlyosbíthatják.
Kortikoszteroidok (szisztémás adagolás) A vérnyomáscsökkentő hatás csökkenése.
Terhesség
Az angiotenzin II-receptor-blokkolók alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4. pont). Az angiotenzin II-receptor-blokkolók alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont).
A Kinzalmono terhes nőknél történő alkalmazásáról nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont).
A terhesség első harmada alatti ACE-gátló-expozíciót követő teratogenitási kockázatra vonatkozó epidemiológiai bizonyíték nem volt meggyőző, a kockázat kis mértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel az angiotenzin II (ATII) –receptor-blokkolók alkalmazásával járó kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázattal lehet számolni ezen gyógyszercsoport esetén is. Hacsak az angiotenzin-II-receptor-blokkolóval történő
kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-blokkolók szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben szükséges, egy másik kezelést el kell kezdeni.
Az angiotenzin II-receptor-blokkolóval való kezelés a terhesség második és harmadik harmadában ismerten magzati toxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, a koponyacsontosodás retardációja) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont).
Amennyiben az angiotenzin II-receptor-blokkoló expozíció a terhesség második trimeszterétől kezdve történt, a vesefunkció és a koponya ultrahangvizsgálata javasolt.
Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja angiotenzin II-receptor-blokkolókat szedte, hypotonia kialakulása szempontjából szoros megfigyelés alatt kell tartani (lásd 4.3 és 4.4 pont).
Szoptatás
Mivel nem áll rendelkezésre információ a Kinzalmono szoptatás alatt történő alkalmazására vonatkozóan, a Kinzalmono alkalmazása nem javasolt, és másik, a szoptatásra vonatkozóan jobban alátámasztott biztonságossági profillal rendelkező kezelés választandó, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén.
Termékenység
A preklinikai vizsgálatok során nem figyeltek meg a Kinzalmono által a női és a férfi termékenységre kifejtett hatást.
Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentőkkel (mint például a Kinzalmono) történő kezelés mellékhatásaként olykor syncope vagy szédülés léphet fel.
A biztonságossági profil összefoglalása
A súlyos mellékhatások között szerepel a ritkán (≥ 1/10 000 - < 1/1000) előforduló anaphylaxiás reakció és az angiooedema, valamint az akut veseelégtelenség.
A hypertonia miatt kezelt betegeknél a kontrollos vizsgálatokban a mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága legtöbbször hasonló volt a telmizartánnal (41,4%) és a placebóval (43,9%) kezelt csoportban.
A mellékhatások gyakorisága nem függött az alkalmazott gyógyszer dózisától vagy a betegek nemétől, életkorától és rasszbeli sajátosságaitól. A cardiovascularis morbiditás csökkentése esetén a telmizartán biztonságossági profilja megegyezett a hypertoniás betegek esetében észlelttel.
A következőkben felsorolt mellékhatások a hypertonia miatt kezelt betegek kontrollos klinikai vizsgálataiból és a forgalomba hozatalt követő jelentésekből származnak. A felsorolás figyelembe veszi azokat a súlyos mellékhatásokat és a kezelés megszakításához vezető mellékhatásokat is, amelyek három hosszú távú klinikai vizsgálatból származnak, amelyekben összesen 21 642 beteget kezeltek telmizartánnal akár 6 éven át a cardiovascularis morbiditás csökkentése érdekében.
A mellékhatások táblázatos felsorolása
A mellékhatásokat gyakoriság szerint, a következő egyezmény alapján csoportosították: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 - < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 - < 1/100), ritka (≥ 1/10 000 - < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000).
Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra.
Fertőző betegségek és parazitafertőzések
Nem gyakori: Húgyúti fertőzések, cystitis, felső légúti fertőzések, köztük pharyngitis és sinusitis
Ritka: Sepsis, halálos kimenetelű eseteket is beleértve1
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek Nem gyakori: Anaemia
Ritka: Eosinophilia, thrombocytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek
Ritka: Anaphylaxiás reakciók, túlérzékenység
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek Nem gyakori: Hyperkalaemia
Ritka: Hypoglykaemia (cukorbetegeknél), hyponatraemia
Pszichiátriai kórképek
Nem gyakori: Álmatlanság, depresszió
Ritka: Szorongás
Idegrendszeri betegségek és tünetek Nem gyakori: Syncope
Ritka: Aluszékonyság
Szembetegségek és szemészeti és tünetek Ritka: Látáskárosodás
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei Nem gyakori: Szédülés
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nem gyakori: Bradycardia
Ritka: Tachycardia
Érbetegségek és tünetek
Nem gyakori: Hypotonia2, orthostaticus hypotonia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek Nem gyakori: Dyspnoe, köhögés
Nagyon ritka: Interstitialis tüdőbetegség4
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek
Nem gyakori: Hasi fájdalom, hasmenés, emésztési zavar, puffadás, hányás Ritka: Szájszárazság, hasi diszkomfortérzés, dysgeusia
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek
Ritka: Kóros májfunkciós értékek/májbetegség3
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei
Nem gyakori: Pruritus, hyperhidrosis, bőrkiütés
Ritka: Angiooedema (beleértve a halálos kimenetelt is), ekzema, erythema, urticaria, gyógyszerkiütés, toxikus bőrkiütés
A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Nem gyakori: Hátfájás (pl. ischias), izomgörcs, myalgia
Ritka: Arthralgia, végtagfájdalom, ínfájdalom (íngyulladásszerű tünetek)
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek
Nem gyakori: Vesekárosodás (az akut vesekárosodást is beleértve)
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Nem gyakori: Mellkasi fájdalom, gyengeség
Ritka: Influenzaszerű megbetegedés
Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei
Nem gyakori: Emelkedett kreatininszint a vérben
Ritka: Csökkent haemoglobin-, emelkedett húgysavszint, emelkedett májenzimértékek, emelkedett kreatin-foszfokináz-szint.
1,2,3,4 A további információkat lásd az „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban. A kiválasztott mellékhatások leírása
Sepsis
A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán esetén a placebóhoz képest a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg. A jelenség véletlen felfedezés vagy egy, ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd 5.1 pont).
Hypotonia
Ezt a mellékhatást gyakran jelentették azoknál a kontrollált vérnyomású betegeknél, akiknek a telmizartánt a cardiovascularis morbiditás csökkentése céljából adták a standard kezelésen felül.
Kóros májfunkciós értékek/májbetegség
A forgalomba hozatalt követő esetekben tapasztalt kóros májfunkciós érték/májbetegség legtöbbször japán betegeknél fordult elő. Valószínűsíthető, hogy ezek a mellékhatások a japán betegeknél gyakrabban jelentkeznek.
Interstitialis tüdőbetegség
A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették, de ok-okozati kapcsolatot nem igazoltak.
Intestinalis angiooedema
Egyes esetekben intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkoló alkalmazását követően (lásd 4.4 pont).
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
A telmizartán túladagolásáról korlátozott mennyiségű humán adat áll rendelkezésre. Tünetek
A telmizartán túladagolása után leginkább jellemző tünet a hypotonia és tachycardia, azonban
bradycardia, szédülés, a szérum kreatininszintjének emelkedése és akut veseelégtelenség is előfordult.
Kezelés
A telmizartán hemofiltrációval nem távolítható el, és nem dializálható. A beteg állapotát gondosan monitorozni kell, tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés függ a gyógyszer bevétele után eltelt időtől és a tünetek súlyosságától. Ajánlott a hánytatás és/vagy a gyomormosás. Kedvező hatásúnak bizonyulhat túladagoláskor az aktív szén is. A szérum elektrolit- és a kreatininszintjét gyakran szükséges ellenőrizni. Hypotonia kialakulása esetén hanyatt kell fektetni a beteget, és gyorsan elektrolit- és folyadékpótlást kell alkalmazni.
Farmakológiai tulajdonságok - KINZALMONO 40 MG
Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-receptor-blokkolók (ARB-k), önmagukban, ATC kód: C09CA07.
Hatásmechanizmus
A telmizartán per os adva hatékony és szelektív angiotenzin II, 1-es típusú (AT1) receptor-blokkoló. A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzin II-t az annak ismert farmakológiai hatásait közvetítő AT1-receptor altípusról. A telmizartán nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1-receptoron. Szelektíven kötődik az AT1-receptorokhoz, és a kötődés hosszú tartamú. Nem mutat affinitást más receptorokhoz (pl. AT2 vagy egyéb kevésbé ismert AT- receptorok). E receptorok funkcionális szerepe nem ismert, miként az sem, hogy az angiotenzin II (melynek szintjét a telmizartán emeli) által potenciálisan előidézett hiperstimulációjuknak milyen hatása van. A telmizartán csökkenti a plazma aldoszteronszintjét; nem gátolja a plazma renin aktivitását, és nem blokkolja az ioncsatornákat. Nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzinkonvertáló enzimet (kinináz II). Ezért nem várható, hogy a bradykinin közvetítette mellékhatásokat potencírozza.
Embereknél 80 mg telmizartán adásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzin II által kiváltott vérnyomás-emelkedés; ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül és még 48 óra múlva is kimutatható.
Klinikai hatásosság és biztonságosság
Az essentialis hypertonia kezelése
A telmizartán első dózisának hatása fokozatosan, 3 óra alatt alakul ki. A vérnyomáscsökkentő hatás rendszerint 4-8 heti kezelés után tetőzik, és hosszú távú kezelés esetén is fennmarad.
Ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás erőssége 24 órán keresztül állandó, beleértve a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítette, hogy a placebokontrollos vizsgálatokban a 40 és 80 mg-os telmizartán-dózisok után a maradék-csúcshatás aránya egységesen 80% felett maradt. Dózisfüggőnek tűnik, hogy mennyi idő alatt tér vissza a kiindulási szintre a szisztolés vérnyomás. Ebben a tekintetben a diasztolés vérnyomásra vonatkozó adatok nem egyértelműek.
A telmizartán hypertoniás betegeknél a szisztolés és diasztolés vérnyomást egyaránt csökkenti, a szívfrekvenciát azonban nem módosítja. Nincs még magyarázat arra, hogyan járul hozzá a vérnyomáscsökkentő hatáshoz a gyógyszer diuretikus és nátriuretikus hatása. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihipertenzívumokétól (ezt igazolják a telmizartánt és az amlodipint, az atenololt, az enalaprilt, a hidroklorotiazidot és a lizinoprilt összehasonlító klinikai vizsgálatok eredményei).
A telmizartán adagolásának hirtelen beszüntetése után a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér vissza a kezelés előtti értékre, nem lép fel „rebound” vérnyomás-emelkedés.
A száraz köhögés szignifikánsan ritkábban jelentkezett telmizartánnal kezelt betegeknél, mint azoknál, akiknek ACE-gátlót adtak azon klinikai vizsgálatokban, melyekben a két vérnyomáscsökkentő kezelést hasonlították össze.
Cardiovascularis prevenció
Az ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril és a telmizartán és ramipril kombinációjának 25 620, olyan 55 évnél idősebb beteg cardiovascularis kimenetélére kifejtett hatását hasonlították össze, akiknek az anamnézisében koszorúér-betegség, stroke, TIA, perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamrai hypertrophiával, makro- vagy mikroalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt; amely betegpopuláció a cardiovascularis események szempontjából rizikópopulációt jelent.
A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: 80 mg telmizartán (n = 8542), 10 mg ramipril (n = 8576), vagy 80 mg telmizartán és 10 mg ramipril kombinácáiója (n = 8502), és a betegeket átlagosan 4,5 éven át követték.
A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke, és a pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán- (16,7%) és a ramipril- (16,5%) csoportokban. A kockázati hányados a telmizartán esetén a ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5%-os CI 0,93-1,10, p [non-inferioritás] = 0,0019 1,13-os határnál). A bármely okból bekövetkezett halálozás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillel kezelteknél 11,8% volt.
A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő, előre meghatározott másodlagos végpontok esetében: cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, és nem fatális stroke (0,99 [97,5%-os CI 0,90-1,08], p [non-inferioritás] = 0,0004); ezek voltak a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referenciavizsgálat elsődleges végpontjai.
A TRANSCEND vizsgálatban ACE-inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen felül 80 mg telmizartánt (n = 2954) vagy placebót (n = 2972) kaptak. Az utánkövetés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke, vagy kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán-, és 17,0% a placebocsoportban, kockázati arány 0,92 (95%-os CI 0,81-1,05, p = 0,22)). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarktus és nem fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából (0,87 [95%-os CI 0,76-1,00, p = 0,048]). A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra vonatkozó bizonyítékot nem találtak (kockázati arány 1,03, 95%-os CI 0,85-1,24).
A köhögés és az angiooedema ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, míg hypotonia a telmizartán esetében jelentkezett gyakrabban.
A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és a bármely okból bekövetkező mortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezenkívül szignifikánsan nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban.
A PRoFESS („Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes”) vizsgálatban a közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a telmizartán esetén a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a placebóhoz képest (0,70% vs. 0,49%) (RR 1,43 [95%-os konfidencia intervallum, 1,00-2,06]); a fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a placebót szedőkhöz képest (0,16%) a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) (RR 2,07
[95%-os konfidencia intervallum, 1,14-3,76]). A telmizartán alkalmazása során a sepsis incidenciájának megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet.
Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II-receptor-blokkolók kombinált alkalmazását.
Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. További információért lásd még a „Cardiovascularis prevenció” pontban szereplő információkat.
A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték.
Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak.
Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél.
Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátlóval vagy angiotenzin II-receptor-blokkolóval történő kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén csoportban, mint a placebocsoportban.
Gyermekek és serdülők
A Kinzalmono biztonságosságát és hatásosságát 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták.
A telmizartán két dózisának vérnyomáscsökkentő hatását vizsgálták 76 hypertoniás, 6 - < 18 éves, jelentősen túlsúlyos (≥ 20 kg - ≤ 120 kg testtömegű, átlagosan 74,6 kg-os) betegnél, akiket 4 héten át 1 mg/ttkg (n = 29) vagy 2 mg/ttkg (n = 31) telmizartánnal kezeltek. A beválasztásnál a másodlagos hypertonia jelenlétét nem vizsgálták. Néhány, a vizsgálatban részt vevő betegnél az alkalmazott dózisok magasabbak voltak a hypertonia kezelésére a felnőtt populációban javasoltnál, ami elérte a felnőtteknél vizsgált, napi 160 mg-os dózishoz hasonló szintet.
Az életkori hatásokat figyelembe vevő korrekció után a kiindulási értékhez viszonyított átlagos szisztolés vérnyomáscsökkenés (elsődleges cél) 14,5 (1,7) Hgmm volt a 2 mg/ttkg telmizartánt kapó, 9,7 (1,7) Hgmm az 1 mg telmizartánt kapó és 6,0 (2,4) Hgmm volt a placebocsoportban.
A korrigált diasztolés vérnyomáscsökkenés értékei a kiindulási értékekhez képest 8,4 (1,5) Hgmm, 4,5 (1,6) Hgmm és 3,5 (2,1) Hgmm voltak. A változás dózisfüggőnek bizonyult. A vizsgálat
6 - < 18 éves betegekre vonatkozó biztonságossági adatai alapvetően a felnőtteknél megfigyeltekhez hasonlóak voltak. A hosszú távú telmizartán-kezelés biztonságosságát gyermekeknél és serdülőknél nem értékelték.
Az ezen betegpopulációban észlelt eosinophilszám-emelkedést felnőtteknél nem figyelték meg. Ennek klinikai jelentősége és relevanciája nem ismert.
Hypertoniás gyermekeknél a telmizartán hatásosságára és biztonságosságára vonatkozó következtetéseket ezen klinikai adatok alapján nem lehet levonni.
Felszívódás
A telmizartán rövid idő alatt, azonban változó mértékben szívódik fel. Abszolút biohasznosulása átlagosan 50%-os. A telmizartánt étkezés közben bevéve 40 mg-os dózis adásakor kb. 6%-kal, 160 mg-os dózis adásakor kb. 19%-kal csökken a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC0-∞). Három órával a bevétel után azonban már nem különbözik az éhgyomorra, ill. étkezés közben adott telmizartán plazmaszintje.
Linearitás/nem-linearitás
Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán hatékonyságát. Nincs egyenes arányosság a beadott dózis és plazmakoncentrációk között. A Cmax és kisebb mértékben az AUC 40 mg feletti dózisok esetén nem a dózissal arányosan nő.
Eloszlás
A telmizartán nagymértékben (> 99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az
α1-savanyú glikoproteinhez. A dinamikus egyensúlyi állapot (steady state) kialakulása után mérhető átlagos eloszlási térfogat (Vdss) hozzávetőleg 500 liter.
Biotranszformáció
A telmizartán az anyavegyület glükoroniddá történő konjugációjával metabolizálódik. A konjugált metabolit nem rendelkezik farmakológiai aktivitással.
Elimináció
A telmizartán eliminációja biexponenciális görbével jellemezhető, terminális felezési ideje > 20 óra. A maximális plazmakoncentráció (Cmax), és kisebb mértékben a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC) az alkalmazott dózissal nem arányosan nő. A javasolt dózisok alkalmazásakor nem észlelték a telmizartán klinikai szempontból számottevő akkumulációját. Nőknél magasabb plazmaszinteket mértek, mint férfiaknál, ez azonban nem befolyásolta a hatékonyságot.
A szájon át (vagy intravénásan) adott telmizartán szinte teljes mértékben a széklettel, javarészt változatlan formában ürül ki a szervezetből. Az alkalmazott dózisnak kevesebb mint 1%-a választódik ki a vizeletben. A máj vérátáramlásához (kb. 1500 ml/perc) viszonyítva a teljes plazma-clearance (Cltot) értéke magas (kb. 1000 ml/perc).
Gyermekek és serdülők
A telmizartán két dózisának farmakokinetikai jellemzőit vizsgálták másodlagos célként 6 - < 18 év közötti hypertoniás betegeknél (n = 57), négyhetes, 1 mg/ttkg vagy 2 mg/ttkg dózisban alkalmazott telmizartán szedését követően. A farmakokinetikai célok közé tartozott a telmizartán dinamikus egyensúlyi állapotú értékének meghatározása gyermekeknél és serdülőknél, valamint az életkorral összefüggő különbségek vizsgálata. Bár a vizsgálat túl kicsi volt ahhoz, hogy a 12 év alatti gyermekekre vonatkozóan messzemenő következtetést lehessen levonni, az eredmények általánosságban megegyeztek a felnőtteknél találtakkal, és megerősítették, hogy a telmizartán hatása nem lineáris, különösen a Cmax vonatkozásában.
Nem
Különbséget figyeltek meg a plazmakoncentrációkban; a Cmax körülbelül 3-szor, az AUC pedig 2-szer nagyobb nőknél, mint férfiaknál.
Idősek
A telmizartán farmakokinetikai jellemzői nem különböznek az idős, ill. a 65 évesnél fiatalabb betegeknél.
Vesekárosodás
Enyhe, közepesen súlyos és súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél a plazmakoncentrációk megduplázódását figyelték meg, mindazonáltal veseelégtelenségben szenvedő, haemodialyisissel kezelt betegeknél alacsonyabb plazmaszinteket mértek. A telmizartán veseelégtelenségben is
nagymértékben kötődik a plazmafehérjékhez, ezért haemodialysissel nem távolítható el a keringésből. A telmizartán eliminációs felezési ideje nem változik vesekárosodás esetén.
Májkárosoás
Májkárosodásban végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján közel 100%-ig fokozódhat a telmizartán abszolút biohasznosulása. Az eliminációs felezési idő nem változik májkárosodásban.
Gyógyszerészeti jellemzők - KINZALMONO 40 MG
Povidon (K25), meglumin, nátrium-hidroxid, szorbit (E420),
magnézium-sztearát.
Ez a gyógyszer különleges tárolási hőmérsékletet nem igényel. A nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.
Alumínium/alumínium buborékcsomagolás (PA/PA/Al/PVC/Al). Egy buborékcsomagolás 7 tablettát tartalmaz.
Kinzalmono 20 mg tabletta
Kiszerelés: 14, 28, 56 vagy 98 tablettát tartalmaz buborékcsomagolásban.
Kinzalmono 40 mg és 80 mg tabletta
Kiszerelés: 14, 28, 56 vagy 98 tablettát tartalmaz buborékcsomagolásban, vagy 28 × 1 tablettát tartalmaz, adagonként perforált buborékcsomagolásban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
A tabletta higroszkópos tulajdonsága miatt a telmizartán-készítményt a zárt buborékcsomagolásban kell tárolni. A tablettát csak röviddel a bevétel előtt szabad kivenni a buborékcsomagolásból.
Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.