DEXMEDETOMIDIN NORIDEM 100 MIKROGRAMM/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INJEKCIÓHOZ
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - DEXMEDETOMIDIN 100 MIKROGRAMM/ML
Intenzív osztályon kezelt, a verbális stimulációra ébreszthető állapotnál nem mélyebb (a Richmond- féle agitációs-szedációs skálán (RASS) 0-tól –3-as értékű) szedációt igénylő felnőtt betegek szedációjára.
Nem intubált felnőtt betegek szedációjára, szedációt, pl. éber szedációt igénylő diagnosztikai vagy sebészeti eljárás előtt és/vagy közben.
Intenzív osztályon kezelt, a verbális stimulációra ébreszthető állapotnál nem mélyebb (a Richmond- féle agitációs-szedációs skálán (RASS) 0-tól –3-as értékű) szedációt igénylő felnőtt betegek szedációjára.
Csak kórházi alkalmazásra. A dexmedetomidin az intenzív kezelést igénylő betegek ellátásában jártas egészségügyi szakembereknek kell beadnia.
Adagolás
A már intubált és szedált betegek dexmedetomidinre való állításakor az infúzió kezdeti sebessége 0,7 mikrogramm/ttkg/óra, amit később a beteg reakciójától függően a 0,2–1,4 mikrogramm/ttkg/óra dózistartományban fokozatosan módosítani lehet annak érdekében, hogy a kívánt mértékű szedációt elérjék. Rossz általános állapotú betegek esetében alacsonyabb kezdő infúziós sebesség alkalmazását kell mérlegelni. A dexmedetomidin igen hatékony, az infúzió sebességét óránként kell megállapítani. Az adag módosítását követően az új egyensúlyi állapotra jellemző mértékű szedáció kialakulásáig akár egy óra is eltelhet.
Maximális adag
A maximális 1,4 mikrogramm/ttkg/óra adagot nem szabad túllépni. Azoknál a betegeknél, akiknél a dexmedetomidin maximális adagjával sem tudnak megfelelő szintű szedációt elérni, másik szedatív készítményre kell áttérni.
A Dexmedetomidin Noridem esetében telítő adag alkalmazása nem javasolt intenzív osztályon végzett szedálásban, illetve fokozott mellékhatásokkal jár. Szükség esetén propofol vagy midazolám adható egészen addig, amíg a dexmedetomidin klinikai hatásai ki nem alakulnak.
A kezelés időtartama
A Dexmedetomidin Noridem 14 napnál hosszabb ideig történő alkalmazásával kapcsolatosan nincs tapasztalat. Az ezen időtartamot meghaladó alkalmazás esetén rendszeresen újra kell értékelni a Dexmedetomidin Noridem adását.
Nem intubált felnőtt betegek szedációjára, szedációt, pl. éber szedációt igénylő diagnosztikai vagy sebészeti eljárás előtt és/vagy közben.
A Dexmedetomidin Noridemet csak olyan egészségügyi szakember adhatja be, aki jártas a műtőben vagy a diagnosztikai eljárások során végzett anesztetikus ellátási feladatokban. Amennyiben a Dexmedetomidin Noridemet éber szedációra alkalmazzák, a diagnosztikai vagy sebészeti eljárásban nem résztvevő személyeknek a beteget folyamatosan monitorozniuk kell. A betegeket folyamatosan monitorozni kell a hypotensio, hypertensio, bradycardia, légzésdepresszió, légúti elzáródás, apnoe, légszomj és/vagy oxigén-deszaturáció korai jeleire (lásd 4.8 pont).
A kiegészítő oxigént azonnal biztosítani kell és rendelkezésre kell bocsátani, amikor javallott. Az oxigénszaturációt impulzus-oximetriával kell monitorozni.
A Dexmedetomidin Noridemet telítő infúzióként adják, melyet fenntartó infúzió követ. Az eljárástól függően egyidejű helyi érzéstelenítésre vagy fájdalomcsillapításra lehet szükség a kívánt klinikai hatás elérése érdekében. További fájdalomcsillapítók vagy szedatívumok (például opioidok, midazolám vagy propofol) ajánlottak fájdalmas eljárások esetén, vagy ha nagyobb mélységű szedációra van szükség. A Dexmedetomidin Noridem farmakokinetikai megoszlási felezési ideje a becslések szerint körülbelül 6 perc; ez vehető figyelembe, az egyéb beadott gyógyszerek hatásaival együtt, mikor a Dexmedetomidin Noridem kívánt klinikai hatásához szükséges titrálási időt kell meghatározni.
Éber szedáció megkezdése:
-
Telítő infúzió 1,0 mikrogramm/ttkg 10 percen át. Kevésbé invazív eljárások, például szemészeti műtét esetén, alkalmas lehet telítő infúzióként 0,5 mikrogramm/ttkg 10 percen át.
Éber szedáció fenntartása:
-
A fenntartó infúziót általában 0,6–0,7 mikrogramm/ttkg/órával kezdjük, és ezt a kívánt klinikai hatás eléréséhez 0,2–1 mikrogramm/ttkg/órás dózisokkal titráljuk. A fenntartó infúzió sebességét úgy kell beállítani, hogy elérjük a célzott szedáció szintjét.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Normál esetben nincs szükség az adag módosítására idős betegeknél (lásd 5.2 pont). Az idősebb betegek fokozottabban vannak kitéve a hypotensio kockázatának (lásd 4.4 pont), azonban az éber szedációból rendelkezésre álló korlátozott adatok nem jelzik egyértelműen a dózisfüggést.
Vesekárosodás
Nincs szükség vesekárosodásban szenvedő betegeknél az adag módosítására.
Májkárosodás
A dexmedetomidin a májban metabolizálódik, ezért fokozott óvatossággal kell adni májkárosodásban szenvedő betegeknek. Csökkentett fenntartó adag alkalmazását mérlegelni lehet (lásd 4.4 és 5.2 pont).
Gyermekek és serdülők
A dexmedetomidin biztonságosságát és hatásosságát 0–18 éves gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása a 4.8, 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat.
Az alkalmazás módja
A Dexmedetomidin Noridem csak hígított intravénás infúzió formájában, vezérelt infúziós készülékkel szabad beadni. A gyógyszer alkalmazás előtti hígítására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6 pontban.
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
Előrehaladott (másod- vagy harmadfokú) vezetési blokk, amennyiben nincs pacemaker.
Nem kontrollált hypotensio.
Akut cerebrovaszkuláris kórképek.
Monitorozás
A dexmedetomidin intenzív osztályos körülmények közötti alkalmazásra, illetve a műtőben vagy a diagnosztikai eljárások során történő használatra való. Egyéb körülmények közötti használata nem javasolt. Dexmedetomidin infúzió adása mellett a betegek szívműködését folyamatosan monitorozni kell. A nem intubált betegek légzését monitorozni kell a légzésdepresszió és egyes esetekben az apnoe kockázata miatt (lásd 4.8 pont).
A dexmedetomidin használat utáni felépüléshez szükséges idő a jelentések szerint kb. egy óra. Járóbetegek esetében a szoros monitorozást legalább egy óráig folytatni kell (vagy hosszabb ideig, a beteg állapotától függően), és még további legalább egy óráig orvosi felügyeletet kell biztosítani a beteg biztonsága érdekében.
Általános óvintézkedések
A dexmedetomidint nem szabad bolus dózisban adni, intenzív osztályos ellátás során pedig a telítő dózis nem javasolt. A készítményt alkalmazóknak, különösen a kezelés első néhány órája alatt, késznek kell lenniük arra, hogy az agitáció akut gátlása érdekében vagy a beavatkozások alatt másik szedatívumot adjanak. Éber szedáció esetén más kis bolus szedatívum is használható, ha a szedáció szintjének gyors növekedése szükséges. Egyes dexmedetomidinnel kezelt betegeknél megfigyelték, hogy stimulációra ébreszthetők és éberek. Ezt, egyéb klinikai jelek és tünetek hiányában, nem szabad a készítmény hatástalansága jelének tekinteni.
A dexmedetomidin általában nem okoz mély szedációt és a betegek könnyen felébreszthetők. A dexmedetomidin ezért nem alkalmas olyan betegek számára, akik nem tolerálják ezt a hatásprofilt, például azoknak, akik folyamatosan mély szedációt igényelnek.
A dexmedetomidint nem szabad intubálásra általános érzéstelenítő indukciós szerként, vagy izomrelaxáns adása során szedáció biztosítására adni.
A dexmedetomidin nem rendelkezik néhány egyéb szedatívum görcsoldó hatásával, így nem fogja elnyomni a fennálló görcsaktivitást.
Óvatosságra van szükség, ha a dexmedetomidint egyéb szedatív vagy kardiovaszkuláris hatású szerrel együtt adják, mivel additív hatások léphetnek fel.
A dexmedetomidin nem javasolt betegvezérelt szedációhoz. Nem áll rendelkezésre elegendő adat.
Ha a dexmedetomidint járóbeteg-ellátás során használják, a betegeket rendszerint alkalmas harmadik fél gondozására kell bocsátani. A betegeket figyelmeztetni kell arra, hogy tartózkodjanak a vezetéstől vagy más veszélyes feladatoktól, és ha lehetséges, kerüljék más szedáló szerek alkalmazását (pl. benzodiazepinek, opioidok, alkohol) megadott ideig, mely függ a dexmedetomidin megfigyelt hatásaitól, az eljárástól, az egyidejűleg alkalmazott gyógyszerektől, a beteg korától és állapotától.
Fokozott óvatosság szükséges akkor, amikor idősebb betegeknek adnak dexmedetomidint. 65 év feletti idős betegek hajlamosak lehetnek a hypotensióra dexmedetomidin alkalmazása esetén, beleértve az eljárások során használt telítő dózist. Mérlegelni kell a dózis csökkentését. Kérjük, olvassa el a 4.2 pontot.
Mortalitás ≤ 65 éves életkorú, intenzív osztályon kezelt betegeknél
A 3904 kritikus állapotban levő felnőtt, intenzív osztályon kezelt beteg bevonásával végzett SPICE III pragmatikus randomizált kontrollos vizsgálatban dexmedetomidint alkalmaztak primer szedatívumként és összehasonlították a „szokásos ellátással”. A 90-napos mortalitásban nem volt átfogó különbség a dexmedetomidin- és a szokásos ellátásban részesülő csoport között (a mortalitás 29,1% volt mindkét csoportban), azonban megfigyeltek életkorral összefüggő halálozási különbséget. A dexmedetomidint összefüggésbe hozták a mortalitás fokozott kockázatával a ≤ 65 éves korcsoportban (esélyhányados: 1,26; 95%-os hitelességi intervallum: 1,02–1,56), összehasonlítva egyéb szedatívumokkal. Noha a mechanizmus még nem ismert, a mortalitásra gyakorolt hatás heterogenitása az életkor függvényében legjobban azon betegeknél volt megfigyelhető, akiket nem posztoperatív ellátás céljából vettek fel, és az APACHE II-pontszámmal egyenesen arányosan, az életkorral fordítottan arányosan változott. Az eredményeket mérlegelni kell a fiatalabb betegeknél a dexmedetomidinnel várt klinikai előnyök tekintetében, összehasonlítva egyéb szedatívumokkal.
Kardiovaszkuláris hatások és óvintézkedések
A dexmedetomidin a központi sympatholysisen keresztül csökkenti a szívritmust és a vérnyomást, azonban a nagyobb koncentrációk hatására hipertóniához vezető perifériás vazokonstrikció következik be (lásd 5.1 pont). A dexmedetomidin ezért nem alkalmas olyan betegek számára, akiknek nagymértékben instabil a kardiovaszkuláris állapota.
Fokozott óvatosság szükséges akkor, amikor már eredetileg is bradycard betegeknek adnak dexmedetomidint. A dexmedetomidin 60/perc alatti pulzusszám mellett való alkalmazására vonatkozóan a tapasztalatok nagyon korlátozottak és az ilyen betegek esetében fokozott óvatosság szükséges. A bradycardia általában nem igényel kezelést, de szükség esetén általában reagált antikolinerg gyógyszerekre vagy az adag csökkentésére. A nagyon jó fizikai állapotú és alacsony nyugalmi szívfrekvenciájú betegek különösen érzékenyek az alfa-2 receptor agonisták bradikardizáló hatásaira; átmeneti szinuszleállással járó esetekről is beszámoltak. Emellett jelentették szívmegállás eseteit, amelyet gyakran előzött meg bradycardia vagy atrioventrikuláris blokk (lásd 4.8 pont).
A dexmedetomidin vérnyomáscsökkentő hatásának nagyobb jelentősége lehet azoknál a betegeknél, akiknek már eredetileg is alacsony volt a vérnyomása (különösen, ha az nem reagált vérnyomásemelők adására); akik hipovolémiások; krónikusan alacsony a vérnyomásuk, vagy akiknél csökkent a funkcionális rezerv. Ilyenek például a súlyos kamraműködési zavarban szenvedő és az idős betegek; ezekben az esetekben fokozott óvatosságra van szükség (lásd 4.3 pont). Az alacsony vérnyomás általában nem igényel specifikus kezelést, azonban, amennyiben szükség van rá, a felhasználóknak készen kell lennie arra, hogy az adag csökkentése, folyadékok és/vagy vazokonstriktorok adása révén beavatkozzanak.
Csökkent perifériás autonóm aktivitás (például gerincvelő-sérülés) esetén a betegeknél kifejezettebbek a hemodinámiás változások a dexmedetomidin elkezdése után, ezért fokozott körültekintéssel kell őket kezelni.
Átmeneti hipertóniát elsősorban a telítő adag adása során, a dexmedetomidin perifériás vazokonstriktív hatásaival kapcsolatosan figyeltek meg. Telítő adag nem javasolt az intenzív osztályon való szedáció esetében. A hipertóniát általában nem kellett kezelni, azonban a folyamatos infúzió sebességének csökkentése tanácsos lehet.
A nagyobb koncentráció mellett fellépő helyi vazokonstrikció jelentősége nagyobb lehet iszkémiás szívbetegségben vagy súlyos cerebrovascularis betegségben szenvedő betegeknél, akiket szorosan kell monitorozni. Az adag csökkentését vagy a kezelés felfüggesztését mérlegelni kell a szívizom vagy az agy iszkémiájára utaló tünetek fellépése esetén.
Fokozott óvatosság szükséges akkor, amikor a dexmedetomidint együtt használják gerinc- vagy epiduralis érzéstelenítéssel a hypotensio vagy a bradycardia esetleges fokozott kockázata miatt.
Májkárosodásban szenvedő betegek
Óvatosságra van szükség súlyos májkárosodás esetén, mivel a túl nagy adagok a dexmedetomidin clearance csökkenése miatt fokozhatják a mellékhatások, a túlzott szedáció vagy a hatás elhúzódásának a kockázatát.
Neurológiai betegségekben szenvedő betegek
Súlyos idegrendszeri betegségekben, például fejsérülés esetén és ideggyógyászati műtét után, korlátozott a dexmedetomidin alkalmazásával kapcsolatos tapasztalat, ezért ilyen esetben óvatossággal kell használni, különösen, ha mély szedációra van szükség. A dexmedetomidin csökkentheti az agyi vérátáramlást és a koponyaűri nyomást, ezt mérlegelni kell a kezelés kiválasztásakor.
Egyéb
Elhúzódó alkalmazás után az alfa-2 agonisták hirtelen abbahagyása ritkán megvonási reakciókkal járt. Ezt a lehetőséget mérlegelni kell, ha a betegnél a dexmedetomidin leállítását követően röviddel izgatottság és hipertónia alakul ki.
A dexmedetomidin hipertermiát idézhet elő, mely rezisztens lehet a szokásos hűtési módszerekre. A dexmedetomidinnal végzett kezelést hosszantartó, nem megmagyarázható tartós láz esetén abba kell hagyni, és alkalmazása nem ajánlott malignus hyperthermiára hajlamos betegeknél.
Diabetes insipidust jelentettek dexmedetomidin-kezeléssel kapcsolatosan. Amennyiben polyuria jelentkezik, javasolt a dexmedetomidinnal végzett kezelés leállítása, valamint a szérum nátriumszintjének és a vizelet ozmolalitásának ellenőrzése.
Segédanyagok
Ez a gyógyszer 3,54mg nátriumot tartalmaz milliliterenként, ami megfelel a WHO által ajánlott maximális napi 2 g nátriumbevitel 0,18%-ának felnőtteknél.
Interakciós vizsgálatokat csak felnőttek körében végeztek.
A dexmedetomidin anesztetikumokkal, szedatívumokkal, hipnotikumokkal és opiátokkal való együttadása valószínűleg a hatások fokozódásához vezet, beleértve a szedatív, anesztetikus és kardiorespiratorikus hatásokat.
Az izoflurán, a propofol, az alfentanil és a midazolám esetében végzett specifikus vizsgálatok megerősítették a fokozott hatást.
A dexmedetomidin és az izoflurán, a propofol, az alfentanil és a midazolám között nem mutattak ki farmakokinetikai kölcsönhatásokat. Mindazonáltal a potenciális farmakodinámiás kölcsönhatások miatt a dexmedetomidinnal való együttes adáskor a dexmedetomidin vagy az egyidejűleg adott anesztetikum, szedatívum, hipnotikum vagy opiát adagjának csökkentésére lehet szükség.
A dexmedetomidin CYP enzim, beleértve a CYP2B6 enzim, gátló hatását vizsgálták emberi máj mikroszóma inkubációban. Az in vitro vizsgálat arra utal, hogy fennáll a dexmedetomidin és a dominánsan CYP2B6 enzimen metabolizáló szubsztrátok között az in vivo kölcsönhatás lehetősége.
Megfigyelték, hogy a dexmedetomidinnek in vitro CYP1A2, CYP2B6, CYP2C8, CYP2C9 és CYP3A4 enzim induktor hatása van; az in vivo indukciót sem lehet kizárni. Ennek klinikai jelentősége nem ismert.
A vérnyomáscsökkentő és bradikardizáló hatások fokozódásának lehetőségét mérlegelni kell olyan betegeknél, akik egyéb, ezeket a hatásokat kiváltó gyógyszereket, például béta-blokkolókat kapnak, bár egy ezmolollal végzett gyógyszerkölcsönhatás-vizsgálat során mérsékeltek voltak az additív hatások.
Terhesség
A dexmedetomidin terhes nőknél történő alkalmazásáról nincsenek adatok, vagy korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre.
Állatkísérletek során reproduktív toxicitást igazoltak (lásd 5.3 pont). A dexmedetomidin nem használható a terhesség alatt, kivéve, ha a nő klinikai állapota dexmedetomidinnel való kezelést igényel.
Szoptatás
A dexmedetomidin kiválasztódik a humán anyatejbe, de a kezelés felfüggesztése után 24 órával a kimutatási szint alá csökken. Az anyatejjel táplált csecsemőre nézve a kockázatot nem lehet kizárni. A dexmedetomidin alkalmazása előtt el kell dönteni, hogy a szoptatást függesztik fel, vagy megszakítják a kezelést/tartózkodnak a kezeléstől – figyelembe véve a szoptatás előnyét a gyermekre nézve, valamint a terápia előnyét a nőre nézve.
Termékenység
Egy patkányfertilitás-vizsgálat során a dexmedetomidinnek nem volt hatása a hím vagy a nőstény állatok termékenységére. Nem állnak rendelkezésre humán adatok a termékenységről.
A betegeket figyelmeztetni kell arra, hogy megadott ideig tartózkodjanak a vezetéstől vagy más veszélyes feladatoktól azután, hogy dexmedetomidint kaptak éber szedáció során.
Mellékhatásprofil összefoglalása
Intenzív osztályon kezelt felnőtt betegek szedációja
A dexmedetomidin esetében intenzív osztályos körülmények között a leggyakrabban jelentett mellékhatás a betegek körülbelül 25%-ában az alacsony vérnyomás, 15%-ában a hypertensio, és 13%-ában a bradycardia. Az alacsony vérnyomás és a bradycardia voltak azok a dexmedetomidinnel kapcsolatos leggyakoribb súlyos mellékhatások, melyek a véletlenszerűen besorolt és intenzív osztályon kezelt betegek 1,7%-ában, illetve 0,9%-ában előfordultak
Éber szedáció
A dexmedetomidinnel kapcsolatos leggyakoribb, az éber szedáció során jelentett mellékhatások az alábbiak (a III. fázisú vizsgálatok protokolljai előre meghatározott küszöbértékeket tartalmaztak a vérnyomás, a légzésszám és a szívfrekvencia változásaira vonatkozóan a mellékhatások jelentéséhez).
-
Hypotensio (55% a dexmedetomidin-csoportban vs. 30% a placebocsoportban, akik kiegészítő midazolámot és fentanilt kaptak)
-
Légzésdepresszió (38% a dexmedetomidin-csoportban vs. 35% a placebocsoportban, akik kiegészítő midazolámot és fentanilt kaptak)
-
Bradycardia (14% a dexmedetomidin-csoportban vs. 4% a placebocsoportban, akik kiegészítő midazolámot és fentanilt kaptak)
A mellékhatások táblázatos összefoglalása
Az 1. táblázatban felsorolt mellékhatások az intenzív ellátással kapcsolatos klinikai vizsgálatok összesített adatai alapján kerültek összegyűjtésre.
A mellékhatásokat gyakorisági csoportok alapján rangsorolták, először a leggyakoribbat adták meg: A gyakorisági fogalmakat az alábbiak szerint határozták meg: Nagyon gyakori (≥1/10), gyakori (≥1/100 – <1/10), nem gyakori (≥1/1000 – ≤1/100), ritka ≥1/10 000 – ≤1/1000), nagyon ritka (≤1/10 000), nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg).
1. táblázat Mellékhatások
| Endokrin betegségek és tünetek | |
| Nem ismert: | Diabetes insipidus |
| Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek | |
| Gyakori: | hyperglikaemia, hypoglikaemia |
| Nem gyakori: | metabolikus acidózis, hypalbuminaemia |
| Pszichiátriai kórképek | |
| Gyakori: | izgatottság |
| Nem gyakori: | hallucináció |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | |
| Nagyon gyakori: | bradycardia1,2 |
| Gyakori: | szívizomiszkémia vagy -infarktus, tachycardia |
| Nem gyakori: | atrioventrikuláris blokk1, csökkent szívteljesítmény, szívmegállás1 |
| Érbetegségek és tünetek | |
| Nagyon gyakori: | hypotensio1,2, hypertensio1,2 |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | |
| Nagyon gyakori: | légzésdepresszió2,3 |
| Gyakori: | légszomj, apnoe |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | |
| Gyakori: | émelygés2, hányás, szájszárazság2 |
| Nem gyakori: | haspuffadás |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | |
| Gyakori: | megvonási szindróma, hyperthermia |
| Nem gyakori: | hatástalan a gyógyszer, szomjúság |
1 Lásd a kiválasztott mellékhatások leírását.
2 Beavatkozás alatti szedáció során is megfigyelhető mellékhatás.
3 Gyakorinak tekinthető előfordulás az intenzív osztályon végzett szedálás vizsgálatokban.
Kiválasztott mellékhatások leírása
A klinikailag jelentős hypotensiót vagy bradycardiát a 4.4 pontban leírt módon kell kezelni.
Viszonylag egészséges, nem intenzív ellátásban részesülő, dexmedetomidinnel kezelt személyeknél a bradycardia esetenként szinuszleálláshoz vagy szünethez vezetett. A tünetek a lábszár felemelésére és antikolinerg szerek, például atropin vagy glikopirrolát adására reagáltak. Egyedi esetekben a bradycardia a már korábban bradycardiás betegeknél aszisztolés időszakokba progrediált. Emellett jelentették szívmegállás eseteit, amelyet gyakran előzött meg bradycardia vagy atrioventrikuláris blokk.
A hipertónia a telítő adag alkalmazásakor jelentkezett, ezt a reakciót a telítő adag mellőzése, az infúziós sebesség csökkentése vagy a telítő adag csökkentése révén lehet mérsékelni.
Gyermekek és serdülők
1 hónaposnál idősebb, döntően műtéten átesett gyermekeknél értékelték a legfeljebb 24 órás, intenzív osztályon végzett kezelést, és a felnőttekéhez hasonló biztonságossági profilt találtak. Az újszülöttekre (28–44 gesztációs hét) vonatkozó adatok nagyon korlátozottak, és csak ≤0,2 mikrogramm/ttkg/óra fenntartó dózisra korlátozódnak. Az irodalomban egyetlen olyan esetről számoltak be, amikor egy újszülöttben hypothermiás bradycardia lépett fel.
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Tünetek
Több dexmedetomidin túladagolással járó esetről számoltak be a klinikai vizsgálatok során és a forgalomba hozatalt követő időszakban. Ezekben az esetekben a jelentések szerint a dexmedetomidin legnagyobb infúziós sebessége egy 20 hónapos gyermeknél 36 percen át 60 mikrogramm/ttkg/óra, illetve egy felnőttnél 15 percen át 30 mikrogramm/ttkg/óra volt. A túladagolással kapcsolatosan a leggyakoribb mellékhatás a bradycardia, a hypotensio, hypertensio, a túlzott szedáció, a légzésdepresszió és a szívmegállás volt.
Kezelés
Klinikai tünetekkel járó túladagolás esetén a dexmedetomidin infúzió adagját csökkenteni kell, vagy adását le kell állítani. A várható hatások elsősorban kardiovaszkuláris jellegűek, és a klinikailag javallt módon kell őket kezelni (lásd 4.4 pont). Nagy koncentráció mellett a hypertensio kifejezettebb lehet, mint a hypotensio. A klinikai vizsgálatok során a szinusz leállással járó esetek spontán megszűntek, vagy reagáltak atropin- és glikopirrolát-kezelésre. Egyedi, szívleálláshoz vezető súlyos esetekben reszuszcitációra volt szükség.
Farmakológiai tulajdonságok - DEXMEDETOMIDIN 100 MIKROGRAMM/ML
Farmakoterápiás csoport: pszicholeptikumok, egyéb hipnotikumok és szedatívumok, ATC kód: N05CM18
A dexmedetomidin változatos farmakológiai tulajdonságokkal rendelkező szelektív alfa-2 receptor agonista. A szimpatikus idegvégződéseken a noradrenalin felszabadulás csökkentése révén szimpatolitikus hatása van. A szedatív hatás a döntően noradrenerg agytörzsi magban, a locus coeruleusban a kisülések csökkentésének köszönhető. A dexmedetomidinnek fájdalomcsillapító és anesztetikus/fájdalomcsillapító-megtakarító hatásai is vannak. A kardiovaszkuláris hatások az adagtól függenek; alacsonyabb infúziós sebesség mellett a centrális hatások dominálnak, ami a szívfrekvencia és a vérnyomás csökkenéséhez vezet. Nagyobb adagok esetén a perifériás érszűkítő hatások dominálnak, ami a szisztémás érellenállás és vérnyomás emelkedéséhez vezet, miközben a bradikardizáló hatás továbbra is kifejezett. A dexmedetomidin viszonylag mentes a légzésdepressziós hatásoktól, ha monoterápiában, egészséges embereknek adják.
Intenzív osztályon kezelt felnőtt betegek szedációja
Azokban a placebokontrollos vizsgálatok során, melyekben korábban intubált és midazolámmal vagy propofollal szedált posztoperatív intenzív ellátásban részesülő betegek vettek részt, a dexmedetomidin kifejezetten csökkentette 24 órán belül mindkét kiegészítő szedatívum (midazolám vagy propofol) és opiátok alkalmazásának szükségességét. A legtöbb dexmedetomidinnel kezelt beteg nem igényelt kiegészítő szedatív kezelést. A betegeket sikeresen lehetett a dexmedetomidin infúzió adásának abbahagyása nélkül extubálni. Az intenzív ellátáson kívüli vizsgálatok megerősítették, hogy a dexmedetomidin infúziót biztonsággal lehet adni azoknak a betegeknek is, akiket endotrachealisan nem intubáltak, feltéve, hogy megfelelően ellenőrzik őket.
Egy olyan, döntően belgyógyászati betegcsoport esetében, ahol enyhe – közepes mértékű (RASS 0 – [–3]) szedációra volt szükség az intenzív osztályon legfeljebb 14 napon át, a dexmedetomidin hatása a célként megjelölt szedációs időtartomány tekintetében hasonló volt a midazoláméhoz (arány: 1,07; 95%-os CI 0,971–1,176) és a propofoléhoz (arány:1,00; 95%-os CI 0,922–1,075), a midazolámhoz képest csökkentette a gépi lélegeztetés időtartamát, illetve a midazolámhoz és a propofolhoz képest csökkentette az extubációig eltelt idő hosszát. A propofollal és midazolámmal egyaránt összehasonlítva a betegek könnyebben ébredtek, jobban kooperáltak és könnyebben tudtak kommunikálni, függetlenül attól, hogy jelen volt-e vagy sem fájdalom.
A dexmedetomidinnel kezelt betegeknél alacsony vérnyomás és bradikardia gyakrabban, de tahikardia ritkábban fordult elő a midazolámmal kezelt betegekhez képest. A dexmedetomidinnel kezelt betegeknél gyakoribb volt a tahikardia, de hasonlóan gyakori volt a hypotensio, mint a propofollal kezelt betegeknél. A CAM-ICU- skála alapján mért delírium mértéke egy vizsgálat során a midazolámhoz képest csökkent, a delíriummal kapcsolatos mellékhatások pedig dexmedetomidin mellett ritkábbak voltak a propofolhoz képest. A vizsgálatot a nem kielégítő szedáció miatt idő előtt abbahagyó betegeket vagy propofolra, vagy midazolámra állították át. A nem kielégítő szedáció kockázata azoknál a betegeknél nőtt, akiket közvetlenül a gyógyszerváltás előtt a szokásos ellátással nehezen lehetett szedálni.
A gyermekgyógyászati hatásosságot egy dózis-kontrollált, intenzív osztályos vizsgálatban mutatták ki, nagyrészt műtéten átesett, 1 hónap és ≤ 17 év közötti gyerekeken. A dexmedetomidinnel kezelt betegek körülbelül 50%-ánál nem volt szükség midazolám kiegészítő alkalmazására a 20,3 órás medián időtartamú, de 24 órát meg nem haladó kezelési idő alatt. 24 óránál hosszabb kezelésre vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre. Az újszülöttekre (28‑44 gesztációs hét) vonatkozó adatok nagyon korlátozottak, és csak alacsony dózisokra (≤0,2 mikrogramm/ttkg/óra) korlátozódnak – (lásd 5.2 és 4.4 pont). Az újszülöttek különösen érzékenyek lehetnek dexmedetomidin bradikardizáló hatásaira hypothermia esetén, valamint a szívfrekvencia-függő szívteljesítményt érintő zavarok esetén.
A kettős vak komparátor-kontrollos ICU-vizsgálatok során a dexmedetomidinnel kezelt betegeknél (n=778) a kortizol-szupresszió előfordulási gyakorisága 0,5% volt, szemben a midazolámmal (n=338) vagy a propofollal (n=275) kezelt betegeknél észlelt 0%-kal. Ezt az eseményt 1 esetben enyhe, 3 esetben mérsékelt fokúként jelentették.
Éber szedáció
A nem intubált betegek sebészeti vagy diagnosztikai eljárása előtt és/vagy során végzett szedációjához alkalmazott dexmedetomidin biztonságosságát és hatásosságát két randomizált, kettős vak, placebokontrollos, multicentrikus klinikai vizsgálattal ellenőrizték.
-
1. vizsgálat: randomizált, elektív sebészeti műtéteken/eljárásokon monitorozott anesztéziai ellátás keretében és helyi/regionális érzéstelenítésen áteső betegek az alábbi telítő infúzió adagolásával: 1 mikrogramm/ttkg (n=129), vagy 0,5 mikrogramm/ttkg (n=134) dexmedetomidin, illetve placebo (normál sóoldat; n=63) 10 percen át, majd ezt követően fenntartó infúzió 0,6 mikrogramm/ttkg/órától. A vizsgált hatóanyag fenntartó infúzióját az alábbiak szerint titrálták: 0,2 mikrogramm/ttkg/óra – 1 mikrogramm/ttkg/óra. A célzott szedációs szintet elérő betegek aránya (az Observer éberségi/szedációs értékelési skáláján ≤ 4), akiknél nem volt szükség kiegészítő midazolámra, 54% volt az 1 mikrogramm/ttkg, és 40% a 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó betegek között, míg 3% a placebót kapó betegek között. Az 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint és 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó, kiegészítő midazolámot nem igénylő betegek arányához képest a randomizált kockázatkülönbség 48% (95%-os CI: 37%–57%) és 40% (95%-os CI: 28%–48%) volt, a placebóval összehasonlítva. A kiegészítő midazolám dózis mediánja (tartománya) a következő volt az egyes csoportokban: 1,5 mg (0,5–7,0) az 1,0 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó betegek között, 2,0 mg (0,5–8,0) a 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó betegek között, míg 4,0 mg (0,5–14,0) a placebót kapó betegek között. A kiegészítő midazolám adagjai átlagának különbsége az 1 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint és 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó betegek között, a placebót kapó betegekkel összehasonlítva –3,1 mg (95%-os CI: –3,8-től – 2,5-ig) és –2,7 mg (95%-os CI: –3,3-től –2,1-ig) volt, a dexmedetomidin javára. Az első kiegészítő dózis középideje a következő volt az egyes csoportokban: 114 perc az 1,0 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó betegek között, 40 perc a 0,5 mikrogramm/ttkg dexmedetomidint kapó betegek között, míg 20 perc a placebót kapó betegek között.
-
2. vizsgálat: randomizált, helyi érzéstelenítésben, száloptikás eszközzel végzett éber intubáláson áteső betegek az alábbi telítő infúzió adagolásával: dexmedetomidin 1 mikrogramm/ttkg (n=55), illetve placebo (normál sóoldat; n=50) 10 percen át, majd ezt követően fix fenntartó infúzió 0,7 mikrogramm/ttkg/óra. A Ramsay-féle szedációs skála ≥ 2 értékének fenntartása érdekében a dexmedetomidint kapó betegek 53%-a nem igényelt kiegészítő midazolámot, a placebót kapó betegek 14%-ával összehasonlítva. A dexmedetomidint kapó, kiegészítő midazolámot nem igénylő betegek arányához képest a randomizált kockázatkülönbség 43% (95%-os CI: 23% – 57%) volt, a placebóval összehasonlítva. A kiegészítő midazolám dózis átlaga a következő volt az egyes csoportokban: 1,1 mg a dexmedetomidint kapó betegek között, míg 2,8 mg a placebót kapó betegek között. A kiegészítő midazolám adagjai átlagának különbsége –1,8 mg (95%-os CI: –2,7-től –0,86-ig) volt, a dexmedetomidin javára.
A dexmedetomidin farmakokinetikáját egészséges önkénteseknél rövid ideig tartó intravénás adás, illetve ICU-betegeknél hosszú távú infúziós kezelést követően értékelték.
Eloszlás
A dexmedetomidin két kompartmentes megoszlási modellt mutat. Egészséges önkénteseknél gyors a megoszlási fázis, a megoszlási felezési idő (t1/2α) a becslések szerint körülbelül 6 perc. A terminális felezési idő (t1/2) átlagos becsült értéke körülbelül 1,9-2,5 óra (minimum 1,35, maximum 3,68 óra), az egyensúlyi állapotban a megoszlási térfogat (Vss) átlagos becsült értéke körülbelül
1,16-2,16 l/ttkg (90-151 liter). A plazma clearance (Cl) átlagos becsült értéke körülbelül
0,46-0,73 l/ttkg/óra (35,7 – 51,1 l/óra). Ezen Vss és Cl becsült értékek mellett az átlagos testtömeg 69 kg volt. A dexmedetomidin plazma farmakokinetikája hasonló az ICU populációban 24 órát meghaladó infúziót követően. A farmakokinetikai paraméterek becsült értékei: a t1/2 körülbelül 1,5 óra, a Vss körülbelül 93 liter és a Cl körülbelül 43 l/óra. A dexmedetomidin farmakokinetikája a 0,2 és 1,4 mikrogramm/ttkg/óra dózistartományban lineáris, nem akkumulálódik az akár 14 napig tartó kezelés során sem. A dexmedetomidin 94%-a plazmafehérjékhez kötött. A plazmafehérjékhez való kötődés a 0,85 és 85 ng/ml koncentráció-tartományban állandó. A dexmedetomidin egyaránt kötődik a humán szérum albuminhoz és az alfa-1-savas glikoproteinhez; a plazmában a dexmedetomidint elsődlegesen kötő fehérje a szérum albumin.
Biotranszformáció és elimináció
A dexmedetomidin a májban intenzív metabolizmus révén eliminálódik. A kezdeti metabolikus reakcióknak három típusa van: közvetlen N-glukuronidáció, közvetlen N-metiláció és citokróm P450- katalizált oxidáció. A legnagyobb mennyiségben keringő dexmedetomidin metabolit a két N- glukuronid-izomer. A H-1, N-metil 3-hidroximetil dexmedetomidin O-glukuronid metabolit szintén a dexmedetomidin biotranszformáció egyik keringő terméke. A citokróm P-450 két kisebb mennyiségben keringő metabolit, a dexmedetomidin 3-metil csoport hidroxilációjával képződő 3-hidroximetil dexmedetomidin és az imidazol gyűrű oxidációjával képződő H-3 metabolit kialakulását katalizálja. A rendelkezésre álló adatok alapján az oxidált metabolitok képződését több CYP izoforma (CYP2A6, CYP1A2, CYP2E1, CYP2D6 és CYP2C19) végzi. Ezeknek a metabolitoknak elhanyagolható a farmakológiai hatása.
Az izotóppal jelzett dexmedetomidin intravénás adását követő kilenc nap alatt a beadott radioaktivitás 95%-a a vizeletben, 4%-a a székletben jelent meg. A vizeletben kimutatott fő metabolitok a két N- glukuronid izomerek voltak; ezek együttesen az adag körülbelül 34%-át tették ki. Az N-metil 3- hidroximetil dexmedetomidin O-glukuronid a dózis 14,51%-át tette ki. Kisebb arányban jelen lévő dexmedetomidin-metabolit volt a karboxilsav, a 3-hidroximetil dexmedetomidin és annak O-glukuronid származéka, melyek egyenként az adag 1,11–7,66%-át tették ki. A beadott hatóanyag kevesebb mint 1%-át mutatták ki a vizeletben. A vizeletben a metabolitok körülbelül 28%-a nem azonosított minor metabolit.
Különleges betegcsoportok
A nem vagy az életkor alapján nem figyeltek meg nagyobb mértékű farmakokinetikai különbségeket.
A dexmedetomidin plazmafehérjékhez való kötődése májkárosodásban szenvedő személyeknél az egészséges egyénekhez képest csökkent. A plazmában a nem kötött dexmedetomidin átlagos százalékos aránya az egészséges személyeknél mért 8,5%-ról a súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél mért 17,9%-ig terjed. Különböző mértékű (Child-Pugh-szerinti A, B, vagy C besorolású) májkárosodásban szenvedő személyeknél a dexmedetomidin máj-clearance-értéke csökkent, a plazma eliminációs t1/2 megnyúlt. A nem kötött dexmedetomidin plazma-clearance-értékek az enyhe, közepes, illetve súlyos fokú májkárosodásban szenvedőknél az egészséges személyeknél megfigyelt értékek 59%, 51% és 32%-a volt. Az átlagos t1/2 értéke az enyhe, közepes, illetve súlyos fokú májkárosodásban szenvedőknél 3,9, 5,4, és 7,4 órára nőtt. Bár a dexmedetomidin a hatásnak megfelelően adják, a májkárosodásban szenvedő betegeknél a májkárosodás mértékétől és a reakciótól függően szükség lehet a kezdeti / fenntartó adag csökkentésének mérlegelésére.
A dexmedetomidin farmakokinetikája súlyos vesekárosodásban (kreatinin-clearance <30 ml/perc) szenvedő betegeknél az egészséges személyekhez képest nem változik.
Az újszülött csecsemők (28–44 gesztációs hét) és a 17 éves kor közötti gyermekekre vonatkozó adatok korlátozottak. A dexmedetomidin felezési ideje gyermekeknél (1 hónapos – 17 éves) hasonlónak tűnik a felnőtteknél észlelthez, de az újszülötteknél (1 hónaposnál fiatalabb) magasabbnak tűnik. Az 1 hónapos – 6 éves korcsoportokban a testtömegre korrigált plazma-clearance érték nagyobbnak tűnt, de csökkent idősebb gyermekeknél. A testtömegre korrigált plazma-clearance-érték újszülötteknél (1 hónaposnál fiatalabb) az éretlenség miatt alacsonyabbnak tűnt (0,9 l/óra/ttkg) az idősebb csoporthoz képest. A rendelkezésre álló adatokat a következő táblázat foglalja össze:
| Átlag (95%-os CI) | |||
| Életkor | N | Clearance (l/óra/ttkg) | Felezési idő (óra) |
| 1 hónaposnál fiatalabb | 28 | 0,93 (0,76, 1,14) | 4,47 (3,81, 5,25) |
| 1 hónapos – 6 hónaposnál fiatalabb | 14 | 1,21 (0,99, 1,48) | 2,05 (1,59, 2,65) |
| 6 hónapos – 12 hónaposnál fiatalabb | 15 | 1,11 (0,94, 1,31) | 2,01 (1,81, 2,22) |
| 12 hónapos – 24 hónaposnál fiatalabb | 13 | 1,06 (0,87, 1,29) | 1,97 (1,62, 2,39) |
| 2 éves – 6 évesnél fiatalabb | 26 | 1,11 (1,00, 1,23) | 1,75 (1,57, 1,96) |
| 6 éves – 17 évesnél fiatalabb | 28 | 0,80 (0,69, 0,92) | 2,03 (1,78, 2,31) |
Gyógyszerészeti jellemzők - DEXMEDETOMIDIN 100 MIKROGRAMM/ML
Ez a gyógyszer kizárólag a 6.6 pontban felsorolt gyógyszerekkel keverhető.
Kompatibilitási vizsgálatok azt mutatták, hogy a dexmedetomidin kötődhet a természetes gumik egyes típusaihoz. Mivel a dexmedetomidin hatás alapján adagolt, javasolt szintetikus vagy bevont természetes tömítőanyagokat használni.
Üvegampulla: 3 év
Injekciós üveg: 3 év
Hígítás után
Az elkészített oldat kémiai és fizikai stabilitása 25°C-on 24 órán át igazolt mesterséges megvilágítás mellett, vagy 2°C–8°C közötti hőmérsékleten, ha a hígítás 9mg/ml (0,9%) nátrium-kloriddal, 50mg/ml (5%) glükózzal, Ringer-laktáttal vagy 200mg/ml (20%) mannittal történt.
Mikrobiológiai szempontból a készítményt azonnal fel kell használni. Amennyiben nem használják fel azonnal, a felhasználásig az eltartási idő és a tárolási körülmények a felhasználó felelőssége, amely 2°C–8°C közötti hőmérsékleten tárolva nem haladhatja meg a 24 órát, kivéve, ha a hígítás ellenőrzött és validált aszeptikus körülmények között történt.
Ez a gyógyszer nem igényel különleges tárolást.
A gyógyszer hígítás utáni tárolására vonatkozó előírásokat lásd a 6.3 pontban.
Üvegampulla.
Injekciós üveg brómbutil gumidugóval és lepattintható műanyag koronggal ellátott alumíniumkupakkal lezárva.
Kiszerelés:
5 db 2 ml oldatot tartalmazó ampulla dobozban.
10 db 4 ml oldatot tartalmazó injekciós üveg dobozban.
1 db 10 ml oldatot tartalmazó injekciós üveg dobozban.
10 db 10 ml oldatot tartalmazó injekciós üveg dobozban.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
Az ampulla és az injekciós üvegek csak egyszeri alkalmazásra valók.
Oldat elkészítése
A Dexmedetomidin Noridemet 50 mg/ml (5%) glükóz-, Ringer-laktát, 200 mg/ml (20%) mannit- vagy 9 mg/ml (0,9%) nátrium-klorid oldatos injekcióval lehet hígítani annak érdekében, hogy az alkalmazás előtt a szükséges 4 mikrogramm/ml vagy 8 mikrogramm/ml koncentrációt elérjék. Az infúzió elkészítéséhez szükséges térfogatokat lásd táblázatos formában alább.
Abban az esetben, ha a szükséges koncentráció 4mikrogramm/ml:
| Dexmedetomidin Noridem 100 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos injekcióhoz térfogata | Hígításra használt oldat térfogata | Infúzió teljes térfogata |
| 2ml | 48ml | 50ml |
| 4ml | 96ml | 100ml |
| 10ml | 240ml | 250ml |
| 20ml | 480ml | 500ml |
Abban az esetben, ha a szükséges koncentráció 8mikrogramm/ml:
| Dexmedetomidin Noridem 100 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos injekcióhoz térfogata | Hígításra használt oldat térfogata | Infúzió teljes térfogata |
| 4ml | 46ml | 50ml |
| 8ml | 92ml | 100ml |
| 20ml | 230ml | 250ml |
| 40ml | 460ml | 500ml |
Az oldatot finoman össze kell rázni, hogy jól elkeveredjen.
A Dexmedetomidin Noridemet alkalmazás előtt meg kell tekinteni, hogy nincsenek-e benne részecskék vagy nem látható-e benne elszíneződés.
Kimutatták, hogy a Dexmedetomidin Noridem az alábbi, együttesen adott intravénás folyadékokkal és gyógyszerekkel kompatibilis:
Ringer-laktát, 5% glükóz oldat, 9 mg/ml (0,9%) nátrium-klorid oldatos injekció, 200 mg/ml (20%) mannit, tiopentál-nátrium, etomidát, vekurónium-bromid, pankurónium-bromid, szukcinilkolin, atrakurium-bezilát, mivakurium-klorid, rokurónium-bromid, glikopirrolát-bromid, fenilefrin-HCl, atropin-szulfát, dopamin, noradrenalin, dobutamin, midazolám, morfin-szulfát, fentanil-citrát és plazmahelyettesítő.
Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.
Megjegyzés: (egy kereszt)
Osztályozás: II./3 csoport:
Korlátozott érvényű orvosi rendelvényhez kötött, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 3. §-ának ga) pontja szerinti rendelőintézeti járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók által biztosított körülmények között alkalmazható gyógyszer (I).