WELIREG 40 MG FILMTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése

Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - WELIREG 40 MG
Vesesejtes carcinoma (RCC)
A WELIREG monoterápiában olyan előrehaladott, világossejtes vesesejtes carcinomában szenvedő felnőttek kezelésére javallott, akiknél a betegség két vagy több – PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmazó – terápiás vonal alkalmazását követően progrediált.
Von Hippel–Lindau-betegséggel (VHL-betegség) összefüggő daganatok
A WELIREG monoterápiában olyan von Hippel–Lindau-betegségben (VHL-betegség) szenvedő felnőttek kezelésére javallott, akiknek társult, lokalizált vesesejtes carcinoma (RCC), központi idegrendszeri (CNS) haemangioblastoma vagy neuroendokrin hasnyálmirigytumor (pNET) miatt
kezelésre van szükségük; és akik esetében helyi beavatkozás nem végezhető el.
A terápiát a daganatok kezelésében jártas szakorvosnak kell elkezdenie és felügyelnie. Adagolás
A WELIREG ajánlott dózisa 120 mg belzutifán (három darab 40 mg-os tabletta) naponta egyszer,
minden nap azonos időben.
A kezelést a betegség progressziójáig vagy elfogadhatatlan toxicitás jelentkezéséig kell folytatni.
Kihagyott dózis
Ha kimarad egy WELIREG-dózis, bevehető ugyanazon a napon, de ezt a lehető leghamarabb kell megtenni. Másnap vissza kell térni a szokásos napi dózishoz. Nem szabad több tablettát bevenni a kihagyott dózis pótlására.
Ha a WELIREG bevétele után bármikor hányás fordul elő, nem szabad újabb dózist bevenni. A
következő dózist másnap kell bevenni.
Dózismódosítás
A WELIREG dózisának mellékhatások miatti módosítását az 1. táblázat foglalja össze.
-
táblázat: Ajánlott dózismódosítás
Mellékhatás Súlyosság* Dózismódosítás Anaemia(lásd 4.4 pont) 3. fokozat (haemoglobin < 8 g/dl;< 4,9 mmol/l; < 80 g/l; transzfúzió javallott) ≤ 2. fokozatúra javulásig(40 mg-mal) csökkentett dózissal; mérlegelni kell a felfüggesztést az anaemia súlyosságátólés tartósságától függően 4. fokozat (életveszélyes következmények jelentkeznek vagysürgős beavatkozásjavallott) ≤ 2. fokozatúra javulásigcsökkentett dózissal vagy végleges leállítás a4. fokozatvisszatérésekor Hypoxia(lásd 4.4 pont) 3. fokozat tünetmentes (csökkent nyugalmi oxigénszaturáció [pl. pulzoximéter < 88% vagyPa O2 ≤ 55 Hgmm]) ≤ 2. fokozatúrajavulásigés tartósságától függően 3. fokozat tünetekkel (csökkent nyugalmioxigénszaturáció [pl. pulzoximéter < 88% vagy PaO2 ≤ 55 Hgmm]) ≤ 2. fokozatúra javulásigcsökkentett dózissal vagy felfüggesztés a hypoxia súlyosságátólés tartósságától függően 4. fokozat(életveszélyes légúti érintettség; sürgős beavatkozás szükséges[pl. tracheotómia vagyintubáció]) -
Felfüggesztés
-
Folytatás azonos vagy
-
Felfüggesztés
-
Folytatás (40 mg-mal)
-
Lehet folytatni vagy felfüggeszteni
-
Folytatás (40 mg-mal) csökkentett dózissal vagy felfüggesztés a hypoxia súlyosságától
-
Felfüggesztés
-
Folytatás (40 mg-mal)
-
Végleges leállítás
Mellékhatás Súlyosság* Dózismódosítás Egyéb mellékhatások(lásd 4.8 pont) 3. fokozat ≤ 2. fokozatúra javulásig(40 mg-mal) csökkentett dózissal a súlyosságtól éstartósságtól függően3. fokozat visszatérésekor 4. fokozat -
Felfüggesztés
-
Folytatás mérlegelhető
-
Végleges leállítás a
-
Végleges leállítás
*A Nemzeti Rákkutató Intézet – nemkívánatos események általános terminológiai kritériumai (National Cancer Institute-Common Terminology Criteria for Adverse Events [NCI-CTCAE]) 5. verziója szerint.
Különleges betegcsoportok
Idősek
Dózismódosítás nem szükséges időseknél (lásd 5.2 pont).
Vesekárosodás
Vesekárosodásban – beleértve a végstádiumú vesebetegséget is ˗ szenvedő betegeknél dózismódosítás
nem szükséges (lásd 5.2 pont).
Májkárosodás
Nem javasolt a dózismódosítás enyhe (összbilirubin ≤ normál érték felső határa [ULN] és glutamát-oxálacetát-transzamináz [GOT ≤ ULN vagy összbilirubin > 1–1,5 × ULN és bármilyen GOT]) vagy közepes fokú (összbilirubin > 1,5–≤ 3 × ULN és bármilyen GOT vagy Child-Pugh B) májkárosodásban szenvedő betegeknél. A belzutifánt nem vizsgálták súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél (lásd 5.2 pont).
Gyermekek és serdülők
A biztonságosságot és hatásosságot 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták (lásd 5.1 pont). Nincsenek rendelkezésre álló adatok.
Az alkalmazás módja
A WELIREG-et szájon át kell alkalmazni.
A tablettákat egészben kell lenyelni és étkezés közben vagy attól függetlenül is bevehetőek. A
tablettákat nem szabad eltörni, széttörni vagy összerágni, mivel nem ismert, hogy ez befolyásolja-e a belzutifán felszívódását.
-
-
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
-
Terhesség VHL˗betegséggel összefüggő daganatokban szenvedő betegek esetében (lásd
4.6 pont).
Anaemia
A belzutifánt kapó betegeknél klinikai vizsgálatokban anaemiát jelentettek (lásd 4.8 pont).
A betegeknél monitorozni kell az anaemiát a belzutifán-kezelés megkezdése előtt és időszakosan a kezelés alatt is. Azoknál a betegeknél, akiknél 3. fokozatú anaemia alakul ki, fel kell függeszteni a belzutifán-kezelést és a betegeket standard orvosi gyakorlatnak megfelelően kell ellátni – beleértve
eritropoézis-stimuláló szerek (ESA) alkalmazását is – az anaemia ≤ 2. fokozatúra javulásáig (további
információk az ESA-k alkalmazási előírásában). Visszatérő 3. fokozatú anaemia esetén a
belzutifán-kezelést fel kell függeszteni. Azoknál a betegeknél, akiknél 4. fokozatú anaemia alakul ki, a belzutifán-kezelést fel kell függeszteni, visszatérő 4. fokozatú anaemia esetén pedig véglegesen le kell állítani (lásd 4.2 pont).
Hypoxia
A belzutifánt kapó betegeknél klinikai vizsgálatokban hypoxiát jelentettek (lásd 4.8 pont).
A betegeknél pulzoximéterrel monitorozni kell az oxigénszaturációt a belzutifán-kezelés megkezdése előtt és időszakosan a kezelés alatt is. Mérlegelni kell az oxigénterápiát és a kezelés folytatását vagy felfüggesztését 3. fokozatú, tünetmentes hypoxia esetén. Amennyiben felfüggesztik a terápiát
újraindítani csökkentett dózissal kell. Fel kell függeszteni a belzutifán-kezelést, kezelni kell a hypoxiát, majd a belzutifán-kezelést csökkentett dózissal kell folytatni 3. fokozatú, tünetekkel járó
hypoxia esetén. Visszatérő, tünetekkel járó hypoxia esetén a belzutifán-kezelést fel kell függeszteni. A
kezelést véglegesen le kell állítani 4. fokozatú hypoxia esetén (lásd 4.2 pont).
Embriofoetalis toxicitás: Fogamzóképes nők
A belzutifán embereknél embriofoetalis károsodást okozhat, beleértve a vetélést is (lásd 4.6 és 5.3 pont).
Fogamzóképes nőknél a belzutifán-kezelés megkezdése előtt ellenőrizni kell, hogy fennáll-e terhesség.
A fogamzóképes nőknek nagyon hatékony fogamzásgátlást kell alkalmazniuk a belzutifán-kezelés alatt és az utolsó dózis bevétele után legalább 1 hétig a lehetséges magzati kockázat miatt (lásd 4.5 és 4.6 pont).
Központi idegrendszeri (CNS) haemorrhagia VHL-betegséggel összefüggő
CNS-haemangioblastomában (CNS-HB) szenvedő betegeknél
Központi idegrendszeri vérzés – köztük halállal végződő is – előfordult VHL-betegséggel összefüggő CNS-haemangioblastomás betegeknél. A kezelőorvosoknak figyelniük kell a CNS-haemorrhagia tüneteire és jeleire a belzutifánnal kezelt, VHL-betegséggel összefüggő CNS-HB-ban szenvedő
betegeknél.
A segédanyagokkal kapcsolatos információk
A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz filmtablettánként, azaz
gyakorlatilag „nátriummentes”.
In vitro és farmakogenomikai vizsgálatokban kimutatták, hogy a belzutifán az UGT2B17 és a CYP2C19 által metabolizálódik, és koncentrációfüggő módon indukálja a CYP3A4-et.
A belzutifán hatása egyéb gyógyszerekre
A belzutifán CYP3A4-szubsztrátokkal – beleértve hormonális fogamzásgátlókkal – való együttes alkalmazása csökkenti a CYP3A4-szubsztrátok koncentrációit, ami csökkentheti ezeknek a szubsztrátoknak a hatásosságát. A csökkenés mértéke kifejezettebb lehet azoknál a betegeknél, akik mind az UGT2B17, mind a CYP2C19 esetében gyenge metabolizálók (lásd 5.2 pont). Kerülni kell a
belzutifán olyan érzékeny CYP3A4-szubsztrátokkal történő együttes alkalmazását, amelyeknél a
szubsztrát minimális koncentrációcsökkenése is a kezelés sikertelenségéhez vezethet. Ha az együttes
alkalmazás elkerülhetetlen, növelni kell az érzékeny CYP3A4-szubsztrát dózisát az alkalmazási
előírásának megfelelően.
A belzutifán hormonális fogamzásgátlókkal való együttes alkalmazása sikertelen fogamzásgátláshoz vezethet (lásd 4.4 és 4.6 pont) vagy növelheti az áttöréses vérzés előfordulását. A hormonális fogamzásgátlást alkalmazó betegeknek tanácsolni kell, hogy a belzutifán-kezelés alatt valamilyen
egyéb, nem hormonális fogamzásgátlási módszert alkalmazzanak vagy férfi partnerük használjon óvszert.
Egy klinikai vizsgálatban a napi 120 mg belzutifán ismételt dózisa a midazolám görbe alatti területének (AUC) 40%-os csökkenését okozta – ez a hatás megfelel egy gyenge
CYP3A4-indukciónak. A belzutifán alkalmazása mérsékelt CYP3A4-indukcióhoz vezethet olyan betegek esetében, akiknél magasabb a belzutifán plazmaexpozíciója (lásd 5.2 pont).
In vitro adatok alapján a MATE2-K belzutifán általi gátlása várható klinikailag releváns expozícióknál, és nem zárható ki a MATE1 inhibíciója.
A belzutifán in vitro a CYP2B6 és a CYP2C8 induktora. In vivo vizsgálatokat nem végeztek. Amennyiben ezeket belzutifánnal egy időben alkalmazzák, az érzékeny CYP2B6- és/vagy CYP2C8-szubsztrátok plazmakoncentrációja klinikailag releváns mértékben csökkenhet.
Egyéb gyógyszerek hatása a belzutifánra
A belzutifán együttes alkalmazása UGT2B17- vagy CYP2C19-inhibitorokkal növeli a belzutifán
plazmaexpozícióit, ami növelheti a belzutifán alkalmazásával összefüggő mellékhatások előfordulásának gyakoriságát és súlyosságát. A betegeknél monitorozni kell az anaemiát és a hypoxiát,
és a belzutifán dózisát a javasoltak alapján csökkenteni kell.
Az erős CYP2C19-induktorok belzutifán˗expozícióra gyakorolt hatását nem vizsgálták.
Fogamzóképes nők/Fogamzásgátlás férfiak és nők esetében
Fogamzóképes nőknél a belzutifán-kezelés megkezdése előtt ellenőrizni kell, hogy fennáll-e terhesség.
A belzutifán-kezelés terhes nőknél történő alkalmazása embriofoetalis károsodást – beleértve vetélést is – okozhat (lásd 4.4 és 5.3 pont). A fogamzóképes nőket tájékoztatni kell a magzatra gyakorolt esetleges kockázatról.
A fogamzóképes nőknek nagyon hatékony fogamzásgátlást kell alkalmazniuk a belzutifán-kezelés
alatt és az utolsó dózis bevétele után legalább 1 hétig. A belzutifán alkalmazása csökkentheti a hormonális fogamzásgátlók hatásosságát. A hormonális fogamzásgátlást alkalmazó betegeknek tanácsolni kell, hogy a belzutifán-kezelés alatt valamilyen egyéb, nem hormonális fogamzásgátló módszert alkalmazzanak vagy férfi partnerük használjon óvszert (lásd 4.5 pont).
Terhesség
A belzutifán terhes nőknél történő alkalmazásáról nincsenek adatok, vagy korlátozott mennyiségű adat
áll rendelkezésre. Az állatokkal végzett vizsgálatok reprodukciós toxicitást igazoltak (lásd 5.3 pont).
Vesesejtes carcinoma
A belzutifán nem alkalmazható terhesség alatt, kivéve, ha a terhes nő klinikai állapota szükségessé
teszi a belzutifán-kezelést.
Von Hippel–Lindau-betegséggel (VHL˗betegség) összefüggő daganatok
A belzutifán alkalmazása ellenjavallt terhesség alatt (lásd 4.3 pont). Ha a belzutifán-kezelés alatt terhesség jön létre, a kezelést fel kell függeszteni.
Szoptatás
Nincsenek adatok a belzutifán vagy metabolitjai jelenlétéről a humán anyatejben, ezek szoptatott gyermekre vagy tejtermelődésre gyakorolt hatásáról. A szoptatott gyermekeknél súlyos mellékhatások alakulhatnak ki, emiatt a nőknek azt a tanácsot kell adni, hogy a belzutifán-kezelés alatt és az utolsó
dózis bevétele után legalább 1 hétig ne szoptassanak. Termékenység
Állatkísérletek eredményei alapján a belzutifán károsíthatja a férfi és női reprodukciós képességet (lásd 5.3 pont). A betegek figyelmét fel kell hívni erre az esetleges kockázatra. A termékenységre gyakorolt hatás visszafordíthatósága nem ismert.
A belzutifán kismértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges
képességeket. A belzutifán alkalmazását követően szédülés vagy fáradtság jelentkezhet (lásd 4.8 pont).
Fel kell hívni a betegek figyelmét, hogy ne vezessenek gépjárművet és ne kezeljenek gépeket, amíg nem biztosak abban, hogy a terápia nincs rájuk kedvezőtlen hatással.
A biztonságossági profil összefoglalása
A belzutifán biztonságosságát 576, előrehaladott szolid tumorral és VHL-betegséggel összefüggő
lokalizált tumorral élő beteg bevonásával értékelték, akik a klinikai vizsgálatokban 120 mg belzutifánt kaptak naponta egyszer. A belzutifán-expozíció medián időtartama 9,2 hónap (tartomány:
0,1 ˗ 55,4 hónap) volt.
A kezelés alatt leggyakrabban jelentkező mellékhatások az anaemia (84,2%), a fáradtság (42,7%), a hányinger (24,1%), a dyspnoe (21,4%), a szédülés (17,9%) és a hypoxia (16,3%) voltak.
A leggyakoribb 3. vagy 4. fokozatú mellékhatások az anaemia (28,8%) és a hypoxia (12,2%) voltak. A leggyakoribb súlyos mellékhatások a hypoxia (7,1%), az anaemia (4,7%) és a dyspnoe (1,2%) voltak.
A belzutifán-kezelés megszakítását szükségessé tevő leggyakoribb mellékhatások az anaemia (7,1%), a hypoxia (5,4%), a fáradtság (2,6%), a hányinger (2,4%), a dyspnoe (1,7%) és a szédülés (1,6%) voltak. A belzutifán dózisának csökkentéséhez vezető leggyakoribb mellékhatások a hypoxia (6,3%),
az anaemia (3,8%) és a fáradtság (1,7%) voltak. A belzutifán-kezelés felfüggesztéséhez vezető
leggyakoribb mellékhatás a hypoxia (1,4%) volt. A mellékhatások táblázatos felsorolása
A belzutifánnal kezelt betegek (n = 576) összesített adatbázisában szereplő vagy a forgalomba hozatalt követően jelentett mellékhatások a 2. táblázatban kerülnek felsorolásra. Ezek a mellékhatások szervrendszeri és gyakorisági kategóriánként kerülnek bemutatásra. A gyakorisági kategóriák meghatározása: nagyon gyakori (≥ 1/10); gyakori (≥ 1/100 - < 1/10); nem gyakori
(≥ 1/1000 - < 1/100); ritka (≥ 1/10 000 - < 1/1000); és nagyon ritka (< 1/10 000).
- táblázat: Mellékhatások belzutifánnal kezelt betegeknél*
| Szervrendszeri kategória | Minden fokozat | 3–4. fokozat |
| Vérképzőszervi ésnyirokrendszeri betegségek és tünetek | ||
| Anaemia† | Nagyon gyakori | Nagyon gyakori |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | ||
| Szédülés | Nagyon gyakori | - |
| Érbetegségek és -tünetek | ||
| Haemorrhagia‡# | Nagyon gyakori | Gyakori |
| Légzőrendszeri, mellkasi ésmediastinalis betegségek és tünetek | ||
| Dyspnoea | Nagyon gyakori | Gyakori |
| Hypoxia | Nagyon gyakori | Nagyon gyakori |
| Emésztőrendszeri betegségekés tünetek | ||
| Hányinger | Nagyon gyakori | Nem gyakori |
| Általános tünetek, azalkalmazás helyén fellépőreakciók | ||
| Fáradtság | Nagyon gyakori | Gyakori |
| Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei | ||
| Testtömeg-gyarapodás | Gyakori | Gyakori |
*A 2. táblázatban szereplő mellékhatások gyakoriságához hozzájárulhat alapbetegség.
†Az anaemia magában foglalja az anaemiát és a csökkent hemoglobinszintet.
‡ Magában foglalja a különböző lokalizációjú, különféle vérzéses eseményeket, amelyek nincsenek egyenként felsorolva. Azon haemorrhagia-terminusok, amelyek 5 vagy több, belzutifánnal kezelt beteggel kapcsolatban előfordultak: haematuria, haemoptysis, zúzódás és epistaxis (bármely fokozatú); valamint haematuria (3-4. fokozatú).
# Magában foglalja a CNS-haemorrhagiát (egy halálos kimenetelű esetet figyeltek meg) (lásd 4.4 pont).
Kiválasztott mellékhatások leírása
Anaemia (lásd 4.4 pont)
Anaemia a belzutifán-kezelésben részesülő, előrehaladott RCC-ben szenvedő betegek 83%-ánál fordult elő; 32%-uknak 3. fokozatú és 0,5%-uknak pedig 4. fokozatú anaemiája volt. Az anaemia
jelentkezéséig eltelt medián idő 29 nap (tartomány: 1 nap˗27 hónap) volt. Az anaemiás betegek 22%-a csak transzfúziót kapott, 20%-a csak ESA-kat kapott, és 14%-a transzfúziót is és ESA-kat is kapott. A betegeknek adott ESA-dózisok medián mennyisége 6,5 (tartomány: 1˗87) volt. A betegek ESA-t a hemoglobinszintjük és kezelőorvosuk javaslata alapján kaptak (lásd 5.1 pont).
Anaemia a belzutifán-kezelésben részesülő, VHL-betegséggel összefüggő daganatokban szenvedő betegek 90,2%-ánál fordult elő, a betegek 11,5%-ánál az anaemia 3. fokozatú volt. Az anaemia (minden fokozat) jelentkezéséig eltelt medián idő 30 nap (tartomány: 1 nap-8 hónap) volt. Az anaemiában szenvedő betegek 1,8%-a csak transzfúziót kapott, 16,4%-a csak ESA-kat kapott, és 9,1%-a transzfúziót is és ESA-kat is kapott. A betegeknek adott ESA˗dózisok medián mennyisége 5 (tartomány: 1-35) volt. A betegek ESA-t a hemoglobinszintjük és kezelőorvosuk javaslata alapján
kaptak (lásd 5.1 pont).
A 3. fokozatú anaemia előfordulása a nagyobb belzutifán-expozícióval emelkedett olyan betegek esetében, akiknek kiindulási hamoglobinszintjük < 12 g/dl volt (lásd 4.4 pont).
Hypoxia (lásd 4.4 pont)
Hypoxia fordult elő a belzutifán-kezelésben részesülő, előrehaladott RCC-ben szenvedő betegek 15%-ánál; 10%-uknak 3. fokozatú és 0,3%-uknak pedig 4. fokozatú hypoxiája volt. A hypoxiában szenvedő betegek 70%-a oxigénterápiában részesült. A hypoxia jelentkezéséig eltelt medián idő 31 nap (tartomány: 1 nap ˗ 21 hónap) volt.
Hypoxiát (3. fokozat) jelentettek belzutifán-kezelésben részesülő, VHL-betegséggel összefüggő daganatokban szenvedő betegek 1,6%-ánál. A hypoxia jelentkezéséig eltelt idő 56 nap volt.
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
A belzutifán túladagolásának nincsen specifikus kezelése. Feltételezett túladagolás esetén, ha szükséges, le kell állítani belzutifán-kezelést és szupportív terápiát kell alkalmazni. A belzutifán
legmagasabb klinikailag vizsgált dózisa összesen napi 240 mg volt (120 mg naponta kétszer vagy 240 mg naponta egyszer). 3. fokozatú hypoxia fordult elő a napi kétszer 120 mg dózisnál és
-
fokozatú thrombocytopenia fordult elő a napi egyszer 240 mg dózisnál.
Farmakológiai tulajdonságok - WELIREG 40 MG
Farmakoterápiás csoport: Daganatellenes szerek, egyéb daganatellenes szerek. ATC kód: L01XX74 Hatásmechanizmus
A belzutifán a hypoxia indukálta faktor 2-alfa (HIF-2α) transzkripciós faktor inhibitora. Normál oxigénszint mellett a HIF-2α-t a VHL-fehérje bontja le. A VHL-fehérje funkciójának károsodása a HIF-2α felhalmozódásához vezet. Ennek következtében a HIF-2α a sejtmagba transzlokálódik és
olyan gének expresszióját szabályozza, amelyek a sejtproliferációval, az angiogenezissel és a tumornövekedéssel kapcsolatosak. A belzutifán a HIF-2α-hoz kötődik, és hypoxia vagy a VHL-fehérje funkciókiesése esetén blokkolja a HIF-2α-HIF-1β interakciót, ami a HIF-2α célgének
transzkripciójának és expressziójának csökkenéséhez vezet. Farmakodinámiás hatások
A HIF-2α-gátlás farmakodinámiás markereként az eritropoetin (EPO) plazmaszintjét monitorozták a betegeknél. Az EPO-szint csökkenése dózis/expozíció-függő volt, és napi egyszeri 120 mg feletti
dózisokkal elért expozíciók esetén a csökkenés platószerűvé vált. Az EPO-szuppresszió maximális szintje (az alapértékhez képest átlagosan körülbelül 60%-os csökkenés) a belzutifán 2 hetes folyamatos alkalmazása után következett be. Tizenkét hetes kezelés után az EPO-szintek átlaga fokozatosan visszatért az alapértékre.
A belzutifánnak az ajánlott dózisban (napi egyszer 120 mg) nem volt klinikailag releváns hatása a QTc-intervallumra.
Klinikai hatásosság
Klinikai vizsgálat előrehaladott vesesejtes carcinomában (RCC) szenvedő felnőtt betegeknél
A belzutifán hatásosságát a LITESPARK-005 vizsgálatban értékelték, amely egy nyílt elrendezésű, randomizált, aktív kontrollal végzett 3. fázisú klinikai vizsgálat volt. Ennek során a belzutifánt hasonlították össze everolimusszal 746, nem reszekálható, helyileg előrehaladott vagy metasztatikus
világos sejtes RCC-ben szenvedő beteg bevonásával, akik betegsége az egymást követően vagy
kombinációban alkalmazott PD-1/L1-ellenőrzőpont-gátlók és VEGF-receptort célzó terápiák után progrediált. A betegek korábban legfeljebb 3 kezelési sort kaphattak, és a szolid tumorokra vonatkozó válaszértékelési kritériumok (Response Evaluation Criteria in Solid Tumours, RECIST) 1.1-es verziója szerint besorolható betegségüknek kellett lennie. A vizsgálatból kizárták azokat a betegeket,
akiknél hypoxia, aktív központi idegrendszeri metasztázis vagy klinikailag jelentős szívbetegség állt
fenn. A betegeket 1:1 arányban randomizálták a napi egyszer orálisan 120 mg belzutifánnal kezelt csoportba vagy a napi egyszer orálisan 10 mg everolimusszal kezelt csoportba. A randomizálást egyrészt az IMDC (International Metastatic RCC Database Consortium) kockázati kategóriák
(kedvező versus közepes versus kedvezőtlen) szerint, másrészt a VEGF-receptort célzó korábbi
terápiák száma szerint (1 versus 2-3) rétegezték.
A betegeket radiológiailag értékelték a randomizálás dátumától számított 9. héten, majd 8 hetente a
49. hétig, és ezt követően 12 hetente.
A LITESPARK-005-ben részt vevő 746 beteg közül 369-nél alkalmaztak két vagy több terápiás vonalat, amelyek PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmaztak. E betegek kiindulási jellemzői a következők voltak: medián életkor 63 év (tartomány: 33–82 év), 40%-uk volt
65 éves vagy idősebb; 11%-uk 75 éves vagy idősebb; 79%-uk férfi; 78%-uk fehér bőrű; 12%-uk
ázsiai; 1%-uk fekete bőrű vagy afroamerikai; 42%-uk ECOG-teljesítménypontszáma volt 0, 56%˗uk ECOG-teljesítménypontszáma volt 1. Ami a korábbi terápiás vonalakat illeti: 2 terápiás vonalat a betegek 17%-a kapott, 81%-uk 3, míg további 2%-uk 4 korábbi terápiás vonalon esett át. Az IMDC
kockázati kategóriák szerint a betegek eloszlása a következő volt: kedvező 22%, közepes 66%,
kedvezőtlen 12%.
Az elsődleges hatásossági kimeneteli mutató a progressziómentes túlélés (progression free survival, PFS) volt – amelyet az alkalmazott kezelést nem ismerő, független központi elemzéssel (blinded independent central review, BICR) értékeltek a RECIST 1.1-es verziója alapján –, továbbá a teljes
túlélés (overall survival, OS) volt. A másodlagos hatásossági kimeneteli mutatók közé tartozott az objektív terápiás válaszarány (objective response rate, ORR) és a terápiás válasz időtartama (duration of response, DOR) BICR módszerrel a RECIST 1.1-es verziója alapján értékelve.
A vizsgálat a teljes populációt tekintve statisztikailag szignifikáns javulást mutatott a PFS (hazárd arány [HR]: 0,75 [95%-os CI: 0,63; 0,90], p-érték 0,00077) és az ORR (21,9% versus 3,5%; p-
érték < 0,00001) tekintetében a belzutifán-csoportba randomizált betegek esetében az everolimuszhoz képest az előre meghatározott időközi elemzés során (medián követési idő: 13,5 hónap [tartomány: 0,2–31,8 hónap]).
A 3. táblázat összefoglalja a LITESPARK-005 vizsgálat azon alcsoportjának fő hatásossági mutatóit, amelyben a betegek két vagy több olyan terápiás vonalban részesültek, amely PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmazott. A PFS és az OS Kaplan–Meier-görbéit az 1. és a
-
ábra mutatja be.
- táblázat: A LITESPARK-005 azon betegeinek hatásossági eredményei, akik két vagy több olyan terápiás vonalban részesültek, amely PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmazott
| Végpont | Belzutifánn = 187 | Everolimuszn = 182 |
| PFS* | ||
| Események száma, n (%) | 127 (67,9%) | 130 (71,4%) |
| Medián† PFS hónapban kifejezve (95%-os CI) | 4,6 (3,5; 7,3) | 5,4 (3,8; 6,5) |
| Kockázati arány‡ (95%-os CI) | 0,73 (0,57; 0,94) | |
| OS¶ | ||
| Események száma, n (%) | 128 (68,1%) | 125 (68,7%) |
| Medián† OS hónapbankifejezve (95%-os CI) | 21,8 (17,4; 25,8) | 18,1 (14,2; 23,9) |
| Hazárd arány‡ (95%-os CI) | 0,94 (0,74; 1,21) | |
| ORR* % (n) (95%-os CI) | 24,1% (18,1; 30,8) | 3,3% (1,2; 7,0) |
| Teljes válasz, n (%) | 5 (2,7%) | 0 (0%) |
| Részleges válasz, n (%) | 40 (21,4%) | 6 (3,3%) |
| Terápiás válasz időtartama* | ||
| Medián, hónap (tartomány) | NR (1,9+; 23,1+) | 17,2 (3,8; 17,2) |
* Az első előre meghatározott időközi elemzés alapján (medián követési idő: 13,2 hónap) a BICR-értékelés szerint.
† A cenzorált adatokra vonatkozóan, a product–limit (Kaplan–Meier) módszer alapján.
‡ A Cox-féle regressziós modell alapján.
¶ A végső elemzés (medián követési idő: 18,9 hónap) alapján.
+ Jelzi a folyamatban lévő terápiás választ.
NR = nem került elérésre
A terápiás válasz kialakulásáig eltelt idő (time to response, TTR) mediánja 3,7 hónap (tartomány: 1,7–16,6 hónap) volt a belzutifán-karon, illetve 3,0 hónap (tartomány: 1,8–5,4 hónap) volt az everolimusz-
karon (medián követési idő 13,5 hónap) a LITESPARK-005 vizsgálat azon alcsoportjában, amelyben a betegek két vagy több olyan terápiás vonalban részesültek, amely PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmazott.
-
ábra: A progressziómentes túlélés Kaplan–Meier-görbéje kezelési áganként a LITESPARK-005 vizsgálat azon betegeinél, akik két vagy több olyan terápiás vonalban részesültek, amely PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmazott*
Progressziómentes túlélés (%)
Belzutifán 44% 33% 0,73 (0,57; 0,94) Everolimusz 43% 15% Kezelési ág PFS arány 6 hónapnál PFS arány 12 hónapnál HR (95% CI)
Idő (hónap)
Kockázati csoportba tartozók számaBelzutifán Everolimusz
* Medián követési idő 13,2 hónap
- ábra: A teljes túlélés Kaplan–Meier-görbéje kezelési áganként a LITESPARK-005 vizsgálat azon betegeinél, akik két vagy több olyan terápiás vonalban részesültek, amely PD-(L)1-gátlót és legalább két VEGF-et célzó terápiát tartalmazott*
Teljes túlélés (%)
Kezelési ág OS arány 12 hónapnál OS arány 24 hónapnál HR (95%-os CI)
| Belzutifán | 67% | 46% | 0,92 (0,77, 1,10) |
| Everolimusz | 64% | 43% |
Belzutifán Everolimusz
Idő (hónap)
* Medián követési idő 18,9 hónap
Klinikai vizsgálat von Hippel–Lindau-betegséggel (VHL-betegség) összefüggő daganattal élő felnőtt
betegeknél
A belzutifán hatásosságát a LITESPARK-004, egy nyílt elrendezésű, II. fázisú klinikai vizsgálatban vizsgálták VHL-betegségben szenvedő 61 betegnél, akiknek legalább egy mérhető (a RECIST 1.1-es verziója szerint meghatározva), a vesére lokalizálódó daganatuk volt, és akiknél nem volt szükség
azonnali műtétre. A betegeknek lehettek más, VHL-betegséggel összefüggő daganataik is, például központi idegrendszeri haemangioblastoma vagy neuroendokrin pancreas-tumor (pancreatic neuroendocrine tumor, pNET). A betegek belzutifánt kaptak napi 120 mg-os dózisban. A betegeket radiológiailag értékelték körülbelül 12 héttel a kezelés megkezdése után, majd minden 12. héten. A kezelést a betegség progressziójáig vagy elfogadhatatlan toxicitás kialakulásáig folytatták. Feltétel volt, hogy a betegek ECOG-teljesítménypontszáma (ECOG-PS) 0 vagy 1 legyen. A vizsgálatból
kizárták azokat a betegeket, akiknél bármilyen bizonyítéka volt a metasztázisnak, akár RCC, akár más VHL-betegséggel összefüggő daganat kapcsán, vagy azonnali műtétre volt szükségük a daganat kezeléséhez, vagy bármilyen nagyobb sebészeti beavatkozást végeztek náluk a vizsgálati bevonásuk előtti 4 hét során, vagy bármilyen nagyobb kardiovaszkuláris eseményen estek át a vizsgálati
gyógyszer alkalmazása előtti 6 hónapban, vagy korábban szisztémás kezelésben részesültek VHL-
betegséggel összefüggő RCC kapcsán.
A LITESPARK-004-be bevont 61 beteg általános jellemzői a következők voltak: medián életkor 41 év, 3,3%-uk 65 éves vagy idősebb; 52,5%-uk férfi; 90,2%-uk fehér bőrű; az ECOG-
teljesítménypontszám 82,0%-uknál volt 0, 16,4%-uknál pedig 1. A betegek 77%-a már átesett RCC miatt műtéten. A betegek egyéb, VHL-betegséggel összefüggő daganatai közé tartoztak a hasnyálmirigy-elváltozások (100,0%) – ezek 36,1%-a a hasnyálmirigy neuroendokrin daganata volt –,
a központi idegrendszeri haemangioblastomák (82,0%) és a retina-angiomák (19,7%).
A VHL-lel összefüggő RCC kezelésének elsődleges hatásossági végpontja az ORR volt a RECIST 1.1-es verziójával végzett radiológiai értékelés alapján, amelyet egy központi, független értékelő bizottság (independent review committee, IRC) végzett. A további hatásossági végpontok közé
tartozott a terápiás válasz időtartama (duration ofresponse, DOR) és a terápiás válaszig eltelt idő (time to response, TTR). Más, VHL-betegséggel összefüggő daganatok esetében az ORR és a DOR másodlagos hatásossági végpontként került értékelésre.
A 4. táblázat összefoglalja a LITESPARK-004 vizsgálat hatásosági eredményeit a VHL-betegséggel összefüggő RCC-daganatok kezelésében, egy időközi elemzés alapján, amelyet 49,7 hónap medián követési idővel végeztek el.
-
táblázat: A LITESPARK-004 hatásossági eredményei a VHL-betegséggel összefüggő
RCC-tumorok esetében
Végpont Belzutifán n = 61 ORR*% (95%-os CI) 67,2% (54,0; 78,7) Teljes válasz 11,5% Részleges válasz 55,7% Terápiás válasz időtartama† Medián, hónap (tartomány) NR (8,6+; 44,4+) % ≥ 12 hónap időtartammal 100,0% Terápiás válaszig eltelt idő Medián, hónap (tartomány) 11,1 (2,7; 41,2) Hatásossági adatok 49,7 hónap medián követési idővel (lezárás dátuma: 2023. április 3.)
* Terápiás válasz: A legjobb objektív válasz, azaz megerősített teljes válasz vagy részleges válasz
† Kaplan–Meier-becslések alapján
+ Jelzi a folyamatban lévő terápiás választ NR = Nem került elérésre
A VHL-betegséggel összefüggő egyéb daganatok kezelésének hatásossági végpontjai közé tartozott az ORR és a DOR, amelyeket az IRC a RECIST 1.1-es verziója szerint értékelt. Ezeket az eredményeket az 5. táblázat mutatja be.
- táblázat: A belzutifán hatásossági eredményei a VHL-betegséggel összefüggő egyéb daganatok esetében
| Belzutifán n = 61 | ||
| Végpont | Értékelhető központi idegrendszeri haemangioblasztoman = 50 | Értékelhető neuroendokrin hasnyálmirigy-daganatn = 22 |
| ORR* % (95%-os CI) | 48% (33,7; 62.6) | 90,9% (70,8; 98,9) |
| Teljes válasz | 8,0% | 50,0% |
| Részleges válasz | 40,0% | 40,9% |
| Terápiás válasz időtartama† | ||
| Medián, hónap (tartomány) | NR (0,0+; 47,5+) | NR (11,0+; 48,3+) |
| % ≥ 12 hónapos időtartammal | 95,5% | 100,0% |
Hatásossági adatok 49,7 hónapos medián követési idővel (lezárás dátuma: 2023. április 3.)
* Terápiás válasz: A legjobb objektív válasz, azaz megerősített teljes válasz vagy részleges válasz
† Kaplan–Meier-becslések alapján
+ Jelzi a folyamatban lévő választ
NR = Nem került elérésre
Gyermekek és serdülők
Az Európai Gyógyszerügynökség a gyermekek és serdülők esetén minden korosztálynál eltekint a WELIREG vizsgálati eredményeinek benyújtási kötelezettségétől a vesedaganatok és a VHL-betegség tekintetében (lásd 4.2 pont, gyermekgyógyászati alkalmazásra vonatkozó információk).
Feltételes jóváhagyás
Ezt a gyógyszert „feltételes jóváhagyással” engedélyezték, ami azt jelenti, hogy a gyógyszerre
vonatkozóan további adatokat kell benyújtani. Az Európai Gyógyszerügynökség legalább évente felülvizsgálja az erre a gyógyszerre vonatkozó új információkat, és szükség esetén ez az alkalmazási
előírás is módosul.
A belzutifán farmakokinetikája hasonló egészséges alanyoknál és szolid tumoros betegeknél, beleértve az előrehaladott RCC-t is. A 120 mg belzutifánnal kezelt betegeknél a populációs farmakokinetikai elemzés alapján a Cmax egyensúlyi állapotának szimulált geometriai átlagértéke (CV%)
1,5 mikrogramm/ml (46%), az AUC0- 24 óra 20,8 mikrogramm × óra/ml (64%) volt. Az egyensúlyi állapot körülbelül 3 nap után alakult ki.
Felszívódás
A belzutifán egyszeri 120 mg-os orális dózisát követően a belzutifán plazma-csúcskoncentrációja (medián Tmax) 1-2 órával a beadás után alakult ki.
Étkezés hatása
A magas zsír- és kalóriatartalmú étel fogyasztása körülbelül 2 órával késleltette a belzutifán csúcskoncentrációjának kialakulását, de nem volt hatással az expozícióra (AUC). A Cmax-érték enyhe, 24%-os csökkenését észlelték magas zsír- és kalóriatartalmú étel fogyasztása után, de ez nem volt
klinikailag jelentős. Ezért a belzutifán bevételénél nem kell figyelembe venni az étkezést.
Eloszlás
A populációs farmakokinetikai elemzés alapján az átlagos (CV%) eloszlási térfogat 120 liter (28,2%). A belzutifán plazmafehérje-kötődési aránya 45%. A belzutifán vér és plazma közötti koncentrációs aránya 0,88.
Biotranszformáció
A belzutifan elsősorban az UGT2B17 és a CYP2C19 által metabolizálódik, kisebb mértékben a
CYP3A4 által. Mind az UGT2B17, mind a CYP2C19 genetikai polimorfizmusokat mutat (lásd
„Különleges betegcsoportok – Kettős (UGT2B17 és CYP2C19) gyenge metabolizálók”).
Gyógyszerkölcsönhatások in vitro értékelése
A belzutifán az UGT2B17, a CYP2C19 és a CYP3A4 szubsztrátja. Az aktív transzport nem jelentős tényezője a belzutifán eloszlásának. A belzutifán nem gátolja a CYP- és az UGT˗enzimeket vagy transzportereket, kivéve a MATE2-K-t, és potenciálisan a MATE1-et. A belzutifán nem indukálja a
CYP1A2-t, azonban koncentrációfüggő módon indukálja a CYP2B6, CYP2C8 és a CYP3A4˗enzimeket (lásd 4.5 pont).
Elimináció
Populációs farmakokinetikai elemzés alapján az átlagos (CV%) clearance 5,89 liter/óra (60,6%), az
átlagos eliminációs felezési idő körülbelül 14 óra.
Az izotóppal jelölt belzutifán egészséges alanyoknak történő orális alkalmazását követően a dózis körülbelül 49,6%-a ürült a vizelettel és 51,7%-a a széklettel (elsősorban inaktív metabolitokként). A dózis körülbelül 6%-a ürült változatlan formában a vizelettel.
Linearitás
A 40 mg-tól 120 mg-ig terjedő dózistartományban a plazmában a Cmax- és AUC-érték arányosan növekedett.
Különleges betegcsoportok
Vesekárosodás
Egészséges alanyok és daganatos betegségben szenvedők populációs farmakokinetikai elemzése alapján nem figyeltek meg klinikailag jelentős különbséget a belzutifán átlagos expozícióját tekintve a normál vesefunkciójú, valamint az enyhe vagy közepes fokú vesekárossal élő alanyok között (a becsült glomerulusfiltrációs ráta [eGFR] alapján értékelve). Végstádiumú vesebetegségben szenvedő betegeknél egy kifejezetten ezt elemző farmakokinetikai vizsgálatban a belzutifán-expozíció (AUC0-INF) 6%-kal csökkent a hemodialízis előtt és 14%-kal nőtt a hemodialízis után (lásd 4.2 pont).
Májkárosodás
Egészséges alanyok és daganatos betegségben szenvedők populációs farmakokinetikai elemzése alapján nem figyeltek meg klinikailag jelentős különbségeket a belzutifán átlagos expozícióját tekintve normál májfunkciójú (összbilirubin ≤ ULN és GOT ≤ ULN), valamint az enyhe fokú májkárosodással (összbilirubin ≤ ULN és GOT > ULN vagy összbilirubin > 1–1,5 × ULN és bármilyen GOT) élő alanyok között. Közepes fokú májkárosodásban szenvedő betegeknél (Child-Pugh B) egy kifejezetten
ezt elemző farmakokinetikai vizsgálatban a belzutifán-expozíció (AUC0-INF) 52%-kal nőtt. Súlyos fokú májkárosodásban szenvedő betegeket nem vizsgáltak (lásd 4.2 pont).
Kettős (UGT2B17 és CYP2C19) gyenge metabolizálók
Magasabb belzutifán-expozíciók fordulnak elő azoknál a betegeknél, akik mind az UGT2B17, mind a CYP2C19 esetében gyenge metabolizálók. Ez növelheti a belzutifán mellékhatásainak előfordulását és
súlyosságát, és szoros megfigyelést tesz szükségessé (lásd 4.4 és 4.8 pont).
A belzutifán elsősorban az UGT2B17 és a CYP2C19 által metabolizálódik. Ezen enzimek aktivitása a különböző genetikai variánsokat hordozó egyének közt változó, ami befolyásolhatja a belzutifán koncentrációit. A gyenge metabolizálók olyan egyének, akiknél alig van vagy nincs enzimaktivitás.
Akik mind az UGT2B17, mind a CYP2C19 esetében gyenge metabolizálók, azoknál a CYP3A4 lehet
a fő eliminációs útvonal.
A kaukázusiak körülbelül 15%-a, a latin etnikum 11%-a, az afroamerikaiak 6%-a, a dél-ázsiaiak 38%-a és a kelet-ázsiaiak 69%-a az UGT2B17 tekintetében gyenge metabolizáló. A kaukázusiak körülbelül 2%-a, a latinok 1%-a, az afroamerikaiak 5%-a, a dél-ázsiaiak 8%-a és a kelet-ázsiaiak 13%-a a CYP2C19 tekintetében gyenge metabolizáló. A kaukázusiak körülbelül 0,4%-a, a latinok 0,1%-a, az
afroamerikaiak 0,3%-a, a dél-ázsiaiak 3%-a és a kelet-ázsiaiak 9%-a kettős (UGT2B17 és CYP2C19)
gyenge metabolizáló. A japán populációban az UGT2B17 esetében körülbelül 77%, a CYP2C19
esetében körülbelül 19%, míg a kettős (UGT2B17 és CYP2C19) esetében körülbelül 15% a gyenge
metabolizálók várható gyakorisága. Az Egyesült Államok populációjában az UGT2B17 esetében körülbelül 16%, a CYP2C19 esetében körülbelül 3%, míg a kettős (UGT2B17 és CYP2C19) esetében körülbelül 0,5% a gyenge metabolizálók várható gyakorisága az USA lakosságának főbb rasszaira/etnikai csoportjaira vonatkozóan jelentett arányok alapján.
A gyengén metabolizáló CYP2C19 és UGT2B17 enzimek hatását a belzutifán expozíciójára egy populációs farmakokinetikai elemzésben értékelték. A populációs farmakokinetikai modell alapján a gyenge metabolizálók esetében az ajánlott dózis mellett a CYP2C19 esetében 1,3-szeres, az UGT2B17
esetében 2,7-szeres, míg a kettős UGT2B17 és CYP2C19 gyenge metabolizáció esetében 3,3-szoros a
várható expozíció (egyensúlyi állapot AUC0- 24óra) egy tipikus referenciabeteghez képest (aki az UGT2B17 esetében extenzív metabolizáló, a CYP2C19 esetében extenzív vagy közepes fokú metabolizáló). Az expozíció-válasz elemzések eredményei szerint nincs szükség dózismódosításra a
hatásosság és a biztonságosság, valamint a kockázat-előny profil alapján.
Az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, a rassz és a testtömeg hatásai
Egy populációs farmakokinetikai elemzés alapján az életkor (tartomány: 19–90 év), a nem, az etnikai hovatartozás, a rassz és a testtömeg (tartomány: 42,1–166 kg) nincs klinikailag jelentős hatással a
belzutifán farmakokinetikájára. Az egyes rasszok között lehetnek expozíciós különbségek a metabolizáló enzimek eltérő előfordulási gyakorisága miatt (lásd „Különleges betegcsoportok – Kettős (UGT2B17 és CYP2C19) gyenge metabolizálók”).
Gyógyszerészeti jellemzők - WELIREG 40 MG
Tablettamag
hipromellóz-acetát-szukcinát mikrokristályos cellulóz (E460) mannit (E421)
kroszkarmellóz nátrium (E468)
vízmentes kolloid szilícium-dioxid (E551) magnézium-sztearát (E470b)
Filmbevonat
polivinil-alkohol (E1203) titán-dioxid (E171) makrogol (E1521) talkum (E553b)
indigó kármin alumínium lakk (E132)
Alumínium/alumínium buborékcsomagolás.
Csomagolásonként 90 db (három 30 db-os doboz) filmtablettát tartalmaz.