EONIC 4 MG RÁGÓTABLETTA
Felírási információ
Biztosítási lista
Kibocsátási információk
Vényköteles korlátozás
Térítési korlátozás
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
A készítmény / eszköz EÜ emelt jogosultsággal felírható
Kölcsönhatások a következőkkel
Felhasználási korlátok
Egyéb információk
Gyógyszer neve
Összetétel
Gyógyszerészeti forma
A forgalomba hozatali engedély jogosultja (MAH)
Az alkalmazási előírás utolsó frissítése
Használja a Mediately alkalmazást
Jusson hozzá gyorsabban a gyógyszerinformációkhoz.
Több mint 36k értékelések
SmPC - EONIC 4 MG
Az Eonic 4mg‑os rágótabletta 2 és 5év közötti gyermekek részére javallott.
Az Eonic 5mg‑os rágótabletta 6 és 14év közötti gyermekek részére javallott.
Az Eonic az asztma adjuváns kezelésére javallt azoknál az enyhe vagy közepes fokú perzisztáló asztmában szenvedő betegeknél, akiknél az inhalációs kortikoszteroidok és a szükség szerint adagolt rövid hatású β‑agonisták nem biztosítják kielégítően az asztma klinikai kontrollját.
Az Eonic az alacsony dózisú inhalációs kortikoszteroidok alternatív terápiája is lehet azoknál az enyhe, perzisztáló asztmában szenvedő betegeknél, akiknek közeli kórtörténetükben nem szerepel olyan súlyos asztmás roham, amely orális kortikoszteroid‑használatot tett szükségessé, valamint azoknál, akikről bebizonyosodott, hogy nem képesek használni az inhalációs kortikoszteroidokat (lásd 4.2pont).
Az Eonic az asztma megelőzésére is javasolt azoknál, akiknél a predomináns ok a fizikai terhelés által kiváltott bronchoconstrictio.
Adagolás
Gyermekek és serdülők
A 10mg montelukaszt-tartalmú filmtabletta felnőttek, valamint 15éves vagy idősebb serdülők esetében elérhető.
6 és 14év közötti gyermekek részére az 5mg-os rágótabletta áll rendelkezésre.
2 és 5év közötti gyermekek részére a 4mg-os rágótabletta áll rendelkezésre.
Eonic4mg‑os rágótabletta
Gyermekeknek ez a gyógyszer csak felnőtt felügyelete mellett adható. Azon gyermekeknek nem adható, akiknél problémát okoz a rágótabletta elfogyasztása.
Az Eonic 4mg rágótabletta nem adható 2évnél fiatalabb gyermekeknek.
2 és 5év közötti gyermekek részére a javasolt adagolás napi egy 4mg‑os rágótabletta, amelyet este kell bevenni. Az Eonic rágótablettát nem szabad közvetlenül étellel együtt bevenni: a tablettát 1órával az étkezés előtt vagy 2órával az étkezést követően kell bevenni. Ebben a korcsoportban dózismódosítás nem szükséges.
Eonic5mg‑os rágótabletta
Az Eonic 5mg rágótabletta nem adható 6évnél fiatalabb gyermekeknek. Az Eonic 5mg rágótabletta biztonságossága és hatékonysága 6évesnél fiatalabb gyermekek esetében nem igazolt. 6 és 14év közötti gyermekek részére a javasolt adagolás napi egy 5mg‑os rágótabletta, amelyet este kell bevenni. Ha az Eonic rágótablettát étkezéshez kötve alkalmazzák, a gyógyszert étkezés előtt egy órával vagy étkezés után két órával kell bevenni.
Ebben a korcsoportban dózismódosítás nem szükséges.
2éves kor alatti gyermekek
Az Eonic 4mg rágótabletta nem adható 2évesnél fiatalabb gyermekeknek. Az Eonic 4mg rágótabletta biztonságossága és hatásossága a 2évesnél fiatalabb gyermekek esetében nem igazolt.
Általános ajánlások
Az Eonic terápiás hatása az asztma‑kontroll paramétereire egy napon belül jelentkezik. A betegeket tájékoztatni kell, hogy az Eonicot az asztma egyensúlyi állapotában és rosszabbodásának időszakaiban egyaránt folyamatosan kell szedni.
Különleges betegcsoportok
Veseelégtelenség, illetve enyhe vagy közepes fokú májkárosodás esetén nem szükséges a dózis módosítása. Súlyos fokú májkárosodásban szenvedő betegekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésre adat. Az adagolás azonos fiúk és lányok részére.
Az Eonic alkalmazása az alacsony dózisú inhalációs kortikoszteroidok helyettesítő terápiájaként enyhe, perzisztáló asztmában
A montelukaszt alkalmazása monoterápiaként nem javasolt közepes fokú, perzisztáló asztmában. A montelukaszt használata az alacsony dózisú inhalációs kortikoszteroidok alternatív terápiájaként kizárólag azoknál az enyhe, perzisztáló asztmában szenvedő gyermekeknél jön szóba, akiknek közeli kórtörténetében nem szerepel olyan súlyos asztmás roham, amely orális kortikoszteroid‑használatot tett szükségessé, valamint akikről bebizonyosodott, hogy nem tudják az inhalációs kortikoszteroidokat használni (lásd 4.1pont). Az enyhe, perzisztáló asztma meghatározása: az asztma tüneteinek megjelenése hetente többször, de napi egynél kevesebbszer, az éjszakai tünetek megjelenése havi kettőnél többször, de heti egynél kevesebbszer, az epizódok közötti normális tüdőfunkcióval. Ha az ellenőrző vizsgálatig (általában egyhónapon belül) nem áll be az asztma kielégítő egyensúlyi állapota (asztma‑kontroll), az asztma kezelésének lépésenkénti módszere alapján meg kell állapítani, hogy szükséges‑e kiegészítő vagy eltérő gyulladáscsökkentő terápia. A betegek állapotát az asztma‑kontroll szempontjából rendszeresen ellenőrizni kell.
Az Eonic4mg‑os rágótablettaaz asztma megelőzéseként 2 és 5év közötti betegeknél, akiknél a predomináns ok a fizikai terhelés által kiváltott bronchoconstrictio
A 2 és 5év közötti betegeknél a fizikai terhelés által okozott bronchoconstrictio a perzisztáló asztma predomináns megjelenési formája lehet, amely inhalációs kortikoszteroid‑kezelést igényel. A betegeket 2‑4hét montelukaszttal történő kezelés után ellenőrizni kell. Ha a kezelés nem ér el kielégítő hatást, kiegészítő vagy eltérő terápiára lehet szükség.
Az Eonic‑terápia egyéb asztmakezeléssel összefüggésben
Az inhalációs kortikoszteroidokkal kombinációban használt Eonic‑terápia esetén nem szabad az inhalációs kortikoszteroidokat hirtelen felváltani az Eonic-kal (lásd 4.4pont).
Az alkalmazás módja
Szájon át történő alkalmazásra. A tablettákat lenyelés előtt szét kell rágni.
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.
A beteget figyelmeztetni kell, hogy a szájon át szedett montelukasztot soha ne használja az akut asztmás rohamok oldására, és az erre a célra megfelelő rohamoldó gyógyszere mindig legyen nála. Akut rohamok esetén rövid hatású inhalációs β‑agonistát kell alkalmazni. A betegnek mihamarabb orvoshoz kell fordulnia, ha a szokásosnál több rövid hatású β‑agonistára van szüksége.
Az inhalációs vagy orális kortikoszteroidokat nem szabad hirtelen montelukaszttal felváltani.
Nem áll rendelkezésre arra vonatkozó adat, hogy az orális kortikoszteroidok dózisa csökkenthető montelukaszt egyidejű alkalmazása esetén.
Ritka esetekben az asztma‑ellenes készítményekkel – beleértve a montelukasztot is – kezelt betegeknél szisztémás eosinophilia lépett fel, néhány esetben a Churg–Strauss-szindrómára jellemző vasculitis klinikai tüneteivel. A Churg–Strauss-szindrómát gyakran szisztémás kortikoszteroid‑terápiával kezelik. Ezek az esetek néha az orális kortikoszteroid‑terápia csökkentésével vagy megvonásával álltak összefüggésben. Bár a leukotriénreceptor-antagonizmussal kapcsolatos ok-okozati összefüggéseit nem állapították meg, a kezelőorvosnak figyelnie kell a következők megjelenésére: eosinophilia, vasculitises bőrkiütés, rosszabbodó pulmonalis tünetek, cardialis szövődmények és/vagy neuropathia. A fenti tüneteket mutató betegeket újra ki kell vizsgálni és kezelésüket át kell értékelni.
A montelukaszt‑kezelés nem befolyásolja azt a tényt, hogy acetilszalicilsav‑érzékeny asztmában a betegeknek kerülniük kell az acetilszalicilsavat és az egyéb nem-szteroid gyulladáscsökkentőket.
| Neuropszichiátriai eseményeket(viselkedésbeli változásokat, depressziót és öngyilkossági hajlamot)jelentettekminden korcsoportnála montelukaszt alkalmazása során (lásd 4.8 pont).A kezelés abbahagyása nélkül a tünetek súlyosak lehetnek és nem múlnak el. Emiatt a montelukaszt alkalmazását abba kell hagyni, ha neuropszichiátriai tünetek jelentkeznek a kezelés során.A betegek és/vagy gondviselőik figyelmét fel kell hívni a neuropszichiátriai események előfordulására, valamint utasítani kell őket, hogy értesítsék a kezelőorvost, ha ilyen jellegűviselkedésbeliváltozásokat tapasztalnak |
Segédanyagok
Az Eonic 4mg rágótabletta 1,2mg aszpartámot tartalmaz tablettánként, amely dózisonként 0,674mg fenilalaninnal egyenértékű.
Az Eonic 5mg rágótabletta 1,5mg aszpartámot tartalmaz tablettánként, amely dózisonként 0,842mg fenilalaninnal egyenértékű.
Az aszpartám szájon át történő alkalmazást követően az emésztőrendszerben hidrolizálódik. A fő hidrolízistermékeinek egyike a fenilalanin. A gyógyszer ártalmas lehet a fenilketonuriában szenvedő betegek számára.
Ezek a készítmények kevesebb, mint 1mmol (23mg) nátriumot tartalmaznak rágótablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentesek”.
A montelukaszt együtt adható az asztma megelőzésére és krónikus kezelésére rutinszerűen használt egyéb készítményekkel. Gyógyszerinterakciós vizsgálatok során a montelukaszt javasolt terápiás adagja nem gyakorolt klinikailag jelentős hatást a következő gyógyszerek farmakokinetikájára: teofillin, prednizon, prednizolon, orális fogamzásgátlók (etinilösztradiol/ noretindron35/1), terfenadin, digoxin és warfarin.
Fenobarbitállal történő együtt adáskor a montelukaszt plazmakoncentráció‑idő görbéje alatti terület (AUC) megközelítőleg 40%‑kal csökkent. Mivel a montelukaszt a CYP 3A4, 2C8, és 2C9 enzimeken keresztül metabolizálódik, óvatosan kell eljárni, különösen gyermekek esetében, ha a montelukasztot CYP 3A4, 2C8, vagy 2C9 enziminduktorokkal (pl. fenitoin, fenobarbitál és rifampicin) együtt adják.
Az invitro vizsgálatok kimutatták, hogy a montelukaszt a CYP 2C8 enzim erős inhibitora. Egy montelukaszttal és roziglitazonnal (az elsődlegesen a CYP 2C8 által metabolizált gyógyszerek csoportjába tartozó kontroll‑szubsztrát) végzett gyógyszer‑gyógyszer interakciós klinikai vizsgálat adatai azonban azt bizonyították, hogy a montelukaszt in vivo nem gátolja a CYP 2C8 izoenzimet. A montelukaszt tehát várhatóan nem változtatja meg jelentős mértékben az ezen enzim által metabolizált gyógyszerek (pl. paklitaxel, roziglitazon és repaglinid) metabolizmusát.
Invitro vizsgálatok azt mutatták, hogy a montelukaszt a CYP 2C8 enzim, és kevésbé jelentős mértékben a 2C9 és 3A4 enzimrendszer szubsztrátja. Egy montelukaszttal és gemfibrozillal (mind a CYP2C8 és 2C9 inhibitora) végzett gyógyszer‑gyógyszer interakciós klinikai vizsgálat alapján gemfibrozil 4,4‑szeresére növelte a montelukaszt szisztémás expozícióját. Nincs általános ajánlás a montelukaszt adagjának csökkentésére gemfibrozillal vagy egyéb, erős CYP 2C8 inhibitorral való együttes adás esetén, de a kezelőorvosnak tisztában kell lennie azzal, hogy a gyógyszer mellékhatásai fokozottan jelentkezhetnek.
In vitro adatok alapján, a kevésbé erős CYP 2C8 inhibitorok (pl. trimetoprim) esetén nem várható klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatás. Itrakonazollal, egy erős CYP 3A4 inhibitorral való együttes adás nem okozott szignifikáns emelkedést a montelukaszt vérszintjében.
Terhesség
Állatkísérletek nem igazoltak a terhességet vagy az embrionális/magzati fejlődést károsan befolyásoló hatásokat.
A terhes nőkkel montelukaszt alkalmazása mellett végzett publikált prospektív és retrospektív kohorsz vizsgálatokból rendelkezésre álló adatok nem igazoltak a gyógyszerrel összefüggő kockázatot a jelentős fejlődési rendellenességek tekintetében. A rendelkezésre álló vizsgálatoknak metodológiai korlátai vannak, ide értve a kisszámú mintát, egyes esetekben a retrospektív adatgyűjtést, és az inkonzisztens komparátor csoportok alkalmazását.
Az Eonic terhesség alatt csak akkor adható, ha az egyértelműen szükséges.
Szoptatás
Patkányokon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a montelukaszt kiválasztódik az anyatejbe (lásd 5.3pont). Nem ismeretes, hogy a montelukaszt vagy metabolitjai kiválasztódnak-e az emberi anyatejbe.
Az Eonic szoptató anyáknak csak akkor adható, ha az egyértelműen szükséges.
A montelukaszt nem, vagy csak elhanyagolható mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket. Néhány beteg azonban álmosságot vagy szédülést jelentett.
A montelukasztot a következők szerint értékelték, perzisztáló asztmában szenvedő betegek körében végzett klinikai vizsgálatokban:
-
a 10mg‑os filmtablettát kb. 4000, 15éves, vagy annál idősebb felnőtt és serdülő betegen,
-
az 5mg‑os rágótablettát kb. 1750, 6‑14év közötti gyermeken és serdülőn,
-
a 4mg‑os rágótablettát 851, 2‑5év közötti gyermeken,
A montelukasztot egy intermittáló asztmában szenvedő betegek körében végzett klinikai vizsgálatban értékelték:
-
4mg‑os granulátum és rágótabletta 1038, 6hónap és 5év közötti gyermekgyógyászati beteg esetében.
A klinikai vizsgálatok során a montelukaszttal kezelt betegek körében az alábbi, gyógyszer alkalmazásával összefüggő gyakori (>1/100 ‑ <1/10) mellékhatások fordultak elő a placebóval kezelt betegekhez képest nagyobb incidenciával:
| Szervrendszer | 15éves vagy annál idősebb asztmás felnőttek és serdülők(két 12hetes vizsgálat, n=795) | 6‑14éves asztmás gyermekek(egy 8hetes vizsgálat, n=201);(két 56hetes vizsgálat, n=615) | 2‑5éves asztmás gyermekek(egy 12hetes vizsgálat, n=461)(egy 48hetes vizsgálat; n=278) |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | fejfájás | fejfájás | |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | hasi fájdalom | hasi fájdalom | |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | szomjúság |
Korlátozott számú betegen végzett, (felnőttek esetén maximum 2évvel, 6‑14éves gyermekek esetén maximum 12hónappal) meghosszabbított kezelés során a klinikai vizsgálatokban a biztonságossági profil nem változott.
Összesen 502, 2 és 5év közötti beteget kezeltek montelukaszttal legalább 3hónapig, 338 beteget 6hónapig vagy annál tovább és 534 beteget 12hónapig vagy annál tovább. A biztonságossági profil ezeknél a betegeknél sem változott a meghosszabbított kezelés során.
A mellékhatások táblázatos felsorolása
A forgalomba hozatalt követően jelentett mellékhatásokat az alábbi táblázat tartalmazza szervrendszer és specifikus mellékhatás szerinti csoportosításban. A gyakorisági kategóriákat a vonatkozó klinikai vizsgálatok alapján becsülték meg.
| Szervrendszer | Nemkívánatos hatások | Gyakorisági kategória* |
| Fertőző betegségek és parazitafertőzések | felső légúti fertőzés† | Nagyon gyakori |
| Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek | megnövekedett vérzési hajlam | Ritka |
| thrombocytopenia | Nagyon ritka | |
| Immunrendszeri betegségek és tünetek | túlérzékenységi reakciók, beleértve az anaphylaxiát is | Nem gyakori |
| hepaticus eosinophil‑beszűrődés | Nagyon ritka | |
| Pszichiátriai kórképek | rendellenes álmok (beleértve a rémálmokat is), insomnia, somnambulismus, szorongás, izgatottság (beleértve az agresszív viselkedést vagy ellenségességet is), depresszió, pszichomotoros hiperaktivitás (beleértve az ingerlékenységet, nyugtalanságot, tremort§ is) | Nem gyakori |
| figyelemzavar, memóriazavar, tic | Ritka | |
| hallucinációk, dezorientáció, öngyilkos gondolatok és magatartás (öngyilkossági hajlam), obszesszív‑kompulzív tünetegyüttes, dysphemia | Nagyon ritka | |
| Idegrendszeri betegségek és tünetek | szédülés, álmosság, paraesthesia/hypaesthesia, görcsrohamok | Nem gyakori |
| Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek | szívdobogásérzés | Ritka |
| Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek | epistaxis | Nem gyakori |
| Churg–Strauss-szindróma (CSS) (lásd 4.4pont) | Nagyon ritka | |
| pulmonális eosinophilia | Nagyon ritka | |
| Emésztőrendszeri betegségek és tünetek | hasmenés‡, hányinger‡, hányás‡ | Gyakori |
| szájszárazság, dyspepsia | Nem gyakori | |
| Máj‑ és epebetegségek, illetve tünetek | emelkedett szérum transzaminázszint GPT (ALAT), GOT (ASAT) | Gyakori |
| hepatitis (beleértve a cholestaticus, a hepatocellularis és a kevert típusú májkárosodást is) | Nagyon ritka | |
| A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei | bőrkiütés‡ | Gyakori |
| véraláfutások, urticaria, pruritus | Nem gyakori | |
| angioedema | Ritka | |
| erythema nodosum, erythema multiforme | Nagyon ritka | |
| A csont‑ és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei | arthralgia, myalgia, (beleértve az izomgörcsöket is) | Nem gyakori |
| Vese-és húgyúti betegségek és tünetek | gyermekkori enuresis | Nem gyakori |
| Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók | pyrexia‡ | Gyakori |
| asthenia/fáradtság, rossz közérzet, oedema | Nem gyakori | |
| *Gyakorisági kategória: minden mellékhatás esetében a klinikai vizsgálat adatbázisában lejelentett előfordulás szerint: nagyon gyakori (≥1/10), gyakori (≥1/100‑<1/10), nem gyakori (≥1/1000 – <1/100), ritka (≥1/10 000 – <1/1000), nagyon ritka (≤1/10000). †Ez a mellékhatás, mely a montelukasztot kapó betegek körében a „Nagyon gyakori” jelentett kategóriába került, a klinikai vizsgálatokban placebót kapó betegeknél szintén a „Nagyon gyakori” jelentett kategóriába tartozott. ‡Ez a mellékhatás, mely a montelukasztot kapó betegek körében a „Gyakori” jelentett kategóriába került, a klinikai vizsgálatokban placebót kapó betegeknél szintén a „Gyakori” jelentett kategóriába tartozott. §Gyakorisági kategória: ritka. | ||
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
Perzisztáló asztmában szenvedő betegeken végzett vizsgálatokban felnőtteknek, a 22 héten át adott napi maximum 200mg montelukaszt, valamint rövid távú vizsgálatokban, a kb. 1 héten át adott napi maximum 900mg nem okozott klinikailag jelentős nemkívánatos eseményeket.
A forgalomba hozatalt követően, valamint montelukaszttal végzett klinikai vizsgálatok során is beszámoltak akut túladagolásról, beleértve olyan jelentéseket, amelyek felnőttek és gyermekek esetében 1000mg‑os (egy 42hónapos gyermekre számított hozzávetőleg 61mg/kg) adagról is beszámoltak. A megfigyelt klinikai és laboratóriumi eredmények megegyeztek a felnőttekben és a gyermekekben megfigyelt biztonságossági profillal. A túladagolások túlnyomó részénél nem jelentettek mellékhatást.
A túladagolás tünetei
A leggyakrabban előforduló mellékhatások megfeleltek a montelukaszt biztonságossági profiljának és ide tartozott a hasi fájdalom, aluszékonyág, szomjúság, fejfájás, hányás és a pszichomotoros hiperaktivitás.
Túladagolás kezelése
A montelukaszt túladagolásának kezelésére vonatkozóan nem áll rendelkezésre specifikus információ. Nem ismert, hogy a montelukaszt eltávolítható-e peritoneális dialízissel vagy hemodialízissel.
Farmakológiai tulajdonságok - EONIC 4 MG
Farmakoterápiás csoport: Obstruktív légúti betegségekre ható szerek, leukotriénreceptor‑antagonisták, ATC kód: R03DC03
Hatásmechanizmus
A ciszteinil‑leukotriének (LTC4, LTD4, LTE4) erős gyulladást kiváltó eikozanoidok, melyek különböző sejtekből, többek között mastocytákból vagy eosinophilekből szabadulnak fel. Az asztma ezen fontos mediátorai a légutakban található ciszteinil‑leukotrién‑receptorokhoz (CysLT) kötődnek és légúti történéseket okoznak, beleértve a bronchoconstrictiót, nyákelválasztást, az érpermeabilitás fokozódását és az eosinophil sejtek felszaporodását.
Farmakodinámiás hatások
A montelukaszt egy orálisan aktív vegyület, mely erős affinitással és nagy szelektivitással kötődik a CysLT1‑receptorhoz.
Klinikai vizsgálatokban a montelukaszt alacsony, akár már 5mg‑os adagban is gátolja a belélegzett LTD4 által indukált bronchoconstrictiót. A szájon át történő adagolást követően két órán belül bronchodilatatiót figyeltek meg. A β‑agonisták által kifejtett bronchodilatatiós hatás és a montelukaszt által létrehozott bronchodilatatio összeadódott. A montelukaszt‑kezelés gátolta az antigén provokációt követően kialakuló korai és késői fázisú bronchoconstrictiót. A montelukaszt, a placebóhoz képest, csökkentette a perifériás vérben keringő eosinophilek számát felnőttekben és gyermekekben egyaránt. Egy különálló vizsgálatban a montelukaszt‑kezelés szignifikánsan csökkentette a (köpetben mért) légúti eosinophilek, valamint a perifériás vérben keringő eosinophilek számát, egyidejűleg pedig javította a klinikai asztma‑kontrollt.
Klinikai hatásosság és biztonságosság
Felnőttek körében végzett vizsgálatok során a napi egyszeri 10mg‑os dózisban adott montelukaszt, a placebóhoz képest jelentős javulást eredményezett a reggeli erőltetett kilégzési másodperctértfogatban (FEV1) (10,4% a 2,7%‑kal szemben, a kezdeti értékekhez képest), a reggeli kilégzési csúcsáramlási sebességben (PEFR) (24,5 l/perc a 3,3 l/perccel szemben, a kezdeti értékekhez képest) és szignifikánsan csökkentette a teljes β‑agonista használatot (‑26,1% a ‑4,6%‑kal szemben, a kezdeti értékekhez képest). A betegek által jelentett nappali és éjszakai asztmatünetek értékelése szignifikánsan javult a placebóhoz képest.
Felnőttek bevonásával végzett vizsgálatokban kimutatták, hogy a montelukaszt hatása hozzáadódik az inhalációs kortikoszteroidok klinikai hatásához (FEV1 százalékos változása a kezdeti értékekhez képest az inhalációs beklometazon+montelukaszt esetén 5,43%, beklometazon esetén 1,04%; β‑agonista használatának százalékos változása a kezdeti értékekhez képest az inhalációs beklometazon+montelukaszt esetén ‑8,70%, beklometazon esetén 2,64%). Az inhalációs beklometazonhoz (adagolóval adott napi kétszeri 200mikrogramm) képest a montelukaszt gyorsabb kezdeti választ eredményezett, bár a 12hetes vizsgálat teljes időtartama alatt a beklometazon átlagosan nagyobb terápiás hatást fejtett ki (FEV1 százalékos változása a kezdeti értékekhez képest montelukaszt esetén 7,49%, míg beklometazon esetén 13,3%; β‑agonista használatának százalékos változása a kezdeti értékekhez képest montelukaszt esetén ‑28,28%, beklometazon esetén ‑43,89%). Mindazonáltal a montelukaszttal kezelt betegek nagy százalékában hasonló klinikai hatást értek el, mint a beklometazonnal kezeltek körében (pl. a beklometazonnal kezelt betegek 50%‑ánál mért, a kezdeti értékekhez képest legalább 11%‑os FEV1‑javulást a montelukaszttal kezelt betegek kb. 42%‑a tapasztalta).
Egy 12hétig tartó, 2 és 5év közötti gyermekek bevonásával végzett placebokontrollos vizsgálat során a napi egyszeri 4mg dózisban alkalmazott montelukaszt, az egyidejű egyéb kezeléstől (inhalációs/porlasztott kortikoszteroidok vagy inhalációs/porlasztott nátrium‑kromoglikát) függetlenül, javította az asztma‑kontroll paramétereit a placebóhoz képest. A betegek 60%‑a nem kapott egyéb asztma‑kezelést. A montelukaszt szignifikánsan javította mind a nappali tüneteket (így a köhögést, a zihálást, a nehezített légzést, valamint a korlátozott aktivitást), mind az éjszakai tüneteket a placebóhoz viszonyítva. A montelukaszt ezen felül a placebónál szignifikánsan nagyobb mértékben csökkentette a „szükség szerint” adagolt β‑agonisták használatát, illetve az asztma rosszabbodása miatt szükséges kortikoszteroidok sürgősségi alkalmazását is. A montelukasztot kapó betegeknek több asztma‑mentes napja volt, mint a placebo‑kezelésben részesülőknek. A kezelés hatása már az első adag után jelentkezett.
Egy 12hónapig tartó, placebokontrollos vizsgálat során, melyet 2‑5éves, exacerbációs epizódokkal járó, enyhe asztmában szenvedő gyermekek bevonásával végeztek, a napi egyszer 4mg dózisban adott montelukaszt szignifikánsan (p≤0,001) csökkentette az asztmás exacerbációs epizódok (EE) éves arányát a placebóhoz képest (1,6EE vs. 2,34EE, ahol az EE meghatározása:≥3 egymást követő nap, amikor a nappali tünetek enyhítésére β‑agonista vagy orális/inhalációs kortikoszteroid használatára, vagy asztma miatti hospitalizációra volt szükség). Az éves EE arány százalékos csökkenése 31,9% volt (95% KI:16,9, 44,1).
Egy placebokontrollos vizsgálatban, melyet 6hónap és 5év közötti életkorú, időszakos – de nem tartósan fennálló – asztmában szenvedő gyermekeken végeztek, a montelukaszt‑kezelést 12hónapon keresztül alkalmazták, vagy naponta egyszer 4mg‑os dózisokkal, vagy 12napos kezelési sorozatok formájában, melyek mindegyikét az intermittáló tünetek felléptekor kezdték meg. A 4mg montelukaszttal vagy placebóval kezelt betegek között nem figyeltek meg szignifikáns különbséget az olyan asztmarohammal végződő asztma‑epizódok számát illetően, mely egészségügyi beavatkozást (például nem tervezett orvosi ellátást, sürgősségi ellátást vagy kórházi kezelést, illetve orális, intravénás vagy intramuszkuláris kortikoszteroid‑kezelést) igényelt.
Egy 8hétig tartó, 6‑14éves betegek bevonásával végzett klinikai vizsgálatban a napi egyszeri 5mg‑os dózisú montelukaszt a placebóhoz képest szignifikánsan javította a légzésfunkciót (FEV1: a kezdeti értékekhez képest történt változás 8,71% a 4,16%‑kal szemben; reggeli PEFR: a kezdeti értékekhez képest történt változás 27,9l/perc a 17,8l/perccel szemben) és csökkentette a „szükség szerinti” β‑agonista használatot (a kezdeti értékekhez képest ‑11,7% a +8,2%‑kal szemben).
Egy 12hónapig tartó vizsgálatban, amely a montelukaszt és az inhalációs flutikazon asztma‑kontrollra gyakorolt hatásosságát hasonlította össze enyhe, perzisztáló asztmában szenvedő 6‑14éves betegeknél, a montelukaszt nem volt klinikailag kevésbé hatékony a flutikazonnál, az asztmás rohamok nélküli napok (rescue‑free days, RFD) százalékos növelésében, amely a vizsgálat primer végpontja volt. A 12hónapos kezelési periódusra átlagolva az RFD‑k százalékos aránya 61,6‑ről 84,0‑ra nőtt a montelukaszt‑csoportban és 60,9‑ről 86,7‑re a flutikazon‑csoportban. A csoportok közötti korrigált átlagos különbség az RFD‑k százalékos növekedésében statisztikailag szignifikáns volt (–2,8, 95% KI: ‑4,7, –0,9), de az előre meghatározott noninferioritási küszöbértéken belül maradt. Mind a montelukaszt, mind a flutikazon javulást eredményezett az asztma‑kontroll másodlagos paramétereiben, amelyek értékelésre kerültek a kezelés 12hónapja alatt:
-
A FEV1 1,83literről 2,09literre nőtt a montelukaszt‑csoportban és 1,85literről 2,14literre a flutikazon‑csoportban. A csoportok közötti korrigált – az élettel való elégedettség (LS) átlagos növekedésében mutatkozó különbség alapján – átlagos különbség a FEV1 növekedésében ‑0,02liter volt, 95% KI: ‑0,06, 0,2. Az elvárt százalékos FEV1‑érték növekedésének átlaga a kezdeti értékekhez képest 0,6% volt a montelukaszt‑csoportban és 2,7% volt a flutikazon‑csoportban. A két eredmény korrigált átlagos különbsége szignifikáns volt: ‑2,2%, 95% KI: ‑3,6%, ‑0,7%.
-
Azon napok százalékos aránya, amelyeken β‑agonista használatra volt szükség, lecsökkent 38,0%‑ról 15,4%‑ra a montelukaszt‑csoportban, és 38,5%‑ról 12,8%‑ra a flutikazon‑csoportban. A csoportok közötti korrigált átlagos különbség szignifikáns volt: 2,7, 95%, KI 0,9, 4,5.
-
Azon betegek százalékos aránya, akiknél asztmás roham lépett fel (asztmás rohamnak az asztmás állapot rosszabbodásának olyan időszakát tekintették, ami orális szteroid‑kezelést, nem tervezett orvosi ellátást, sürgősségi ellátást vagy hospitalizációt igényelt) 32,2% volt a montelukaszt‑csoportban és 25,6% volt a flutikazon‑csoportban, az esélyarány (95% KI) szignifikáns volt: 1,38 (1,04, 1,84).
-
A vizsgálat során szisztémás (főleg orális) kortikoszteroidot használó betegek aránya 17,8% volt a montelukaszt‑csoportban és 10,5% a flutikazon‑csoportban. A csoportok közötti korrigált átlagos különbség szignifikáns volt: 7,3%, 95% KI: 2,9%, 11,7%.
Egy felnőtteken végzett, 12hetes vizsgálat során a fizikai terhelés által kiváltott bronchoconstrictio (excercise‑induced bronchoconstriction, EIB) szignifikánsan javult (a FEV1 maximális csökkenése montelukaszt esetén 22,33%, míg placebo esetén 32,40% volt; a FEV1 kezdeti értékénél 5%‑kal kisebb értékig történő visszaálláshoz szükséges idő a montelukaszt esetén 44,22perc, a placebo esetén 60,64perc volt). Ez a hatás állandó volt a vizsgálat 12hete alatt. Az EIB csökkenését egy rövid távú, 6‑14éves betegeken végzett vizsgálat is kimutatta (a FEV1 maximális csökkenése montelukaszt esetén 18,27%, míg placebo esetén 26,11% volt; a kezdeti értékeket 5%‑on belül megközelítő javuláshoz szükséges idő a montelukaszt esetén 17,76perc, a placebo esetén 27,98perc volt). A hatás mindkét vizsgálatban kimutatható volt a napi egyszeri adagolási intervallum végén is.
Acetilszalicilsav‑érzékeny asztmás betegeknél, akik egyidejű inhalációs és/vagy orális kortikoszteroid kezelésben részesültek, a montelukaszt a placebóhoz képest az asztma paramétereinek szignifikáns javulását eredményezte (a FEV1 változása a kezdeti értékekhez képest 8,55% volt a ‑1,74%‑kal szemben, és a teljes β‑agonista‑használat csökkenése a kezdeti értékekhez képest ‑27,78% volt a +2,09%‑kal szemben).
Felszívódás
A montelukaszt gyorsan felszívódik a szájon át történő alkalmazást követően. A 10mg‑os filmtabletta esetén a plazma csúcskoncentráció (Cmax) éhgyomorra beadva, felnőtteknél, a bevételt követően 3óra (tmax) múlva alakul ki. Az átlagos orális biohasznosíthatóság 64%. Az standard étkezés nem befolyásolja az orális biohasznosíthatóság és a Cmax értékét. A biztonságosságot és hatásosságot olyan klinikai vizsgálatokban mutatták ki, ahol a 10mg‑os filmtablettát az étel elfogyasztásának időpontjától függetlenül alkalmazták.
Az 5mg‑os rágótabletta Cmax értéke éhgyomorra beadva, felnőtteknél, a bevételt követő 2órán belül alakul ki. Az átlagos orális biohasznosíthatóság 73%, amely 63%‑ra csökken egy átlagos étkezés következtében.
A 4mg‑os rágótabletta Cmax értéke éhgyomorra beadva, 2‑5éves gyermekeknél, a bevételt követő 2órán belül alakul ki. Az átlagos Cmax 66%‑kal magasabb, míg a Cmin alacsonyabb, mint azoknál a felnőtteknél, akik 10mg‑os tablettát kaptak.
Eloszlás
A montelukaszt több mint 99%‑ban kötődik a plazmafehérjékhez. Egyensúlyi állapotban a montelukaszt átlagos eloszlási térfogata 8‑11liter. Patkányokon radioaktív jelzett montelukaszttal végzett vizsgálatok a vér‑agy‑gáton történő minimális átjutást mutatták. Ezen felül az adagolást követő 24órával a radioaktív jelzett anyag koncentrációja az egyéb szövetekben minimális volt.
Biotranszformáció
A montelukaszt nagymértékben metabolizálódik. Terápiás adagokkal végzett vizsgálatok során felnőttekben és gyermekekben, az egyensúlyi állapotban, a montelukaszt metabolitjainak plazmakoncentrációi nem voltak kimutathatóak.
A montelukaszt metabolizmusában a citokróm P4502C8 enzim játszik meghatározó szerepet. Ezen kívül a CYP3A4 és 2C9 enzimek kisebb mértékben szintén hozzájárulhatnak a metabolizmushoz, bár az itrakonazol, amely ismerten CYP3A4 inhibitor hatású, nem befolyásolta a montelukaszt farmakokinetikáját egészséges alanyokban, akik napi 10mg montelukaszt kezelésben részesültek. Humán májmikroszómákkal végzett invitro vizsgálatok eredményei alapján a montelukaszt terápiás plazmakoncentrációi nem gátolják a citokróm P4503A4, 2C9, 1A2, 2A6, 2C19 és 2D6 enzimeket. A montelukaszt metabolitjainak hozzájárulása a terápiás hatáshoz minimális.
Elimináció
A montelukaszt átlagos plazma‑clearance‑e 45 ml/perc egészséges felnőttekben. Radioaktív jelzett montelukaszt orális adását követően, a radioaktivitás 86%‑a az 5 napig gyűjtött székletből, és kevesebb mint 0,2%‑a a vizeletből volt visszanyerhető. A montelukaszt orális biohasznosíthatóságával összevetve ez azt jelzi, hogy a montelukaszt és metabolitjai szinte kizárólag az epén keresztül eliminálódnak.
Különleges betegcsoportok
Időseknél, illetve enyhe vagy közepes májelégtelenségben szenvedő betegek esetén nincs szükség dózismódosításra. Vesekárosodásban szenvedő betegeken még nem végeztek vizsgálatokat. Mivel a montelukaszt és metabolitjai az epén keresztül ürülnek ki, a vesekárosodásban szenvedő betegeknél várhatóan nem szükséges az adagolás módosítása. Súlyos májelégtelenségben (Child–Pugh pontszám>9) szenvedőkre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok a montelukaszt farmakokinetikájáról.
A montelukaszt nagy dózisban (az előírt felnőtt dózis 20‑60‑szorosa mellett) történő alkalmazásakor a plazma teofillin koncentrációjának csökkenését figyelték meg. Ez a hatás az ajánlott napi egyszeri 10mg‑os adag alkalmazása esetén nem volt megfigyelhető.
Webes hivatkozások
Csomagolás és ár
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
A készítmény / eszköz EÜ emelt jogosultsággal felírható
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
A készítmény / eszköz EÜ emelt jogosultsággal felírható
Biztosítási lista
A készítmény / eszköz üzemi baleset esetén felírható
A készítmény / eszköz EÜ emelt jogosultsággal felírható
